A Kristályos Életmódra Váltás 3. rész : Metatron Tyberonnon keresztül PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2015. augusztus 31. hétfő, 10:31

 

 

 

A Kristályos Életmódra Váltás 3. rész


Metatron Tyberonnon keresztül

 

 

Az emberiség a fizikai világának káprázatában élve olyan szűrőket hord magán, amelyek elválasztja őt a felsőbb énjétől. Ezért gyakran, elveszettnek, magányosnak, elkülönültnek érezhettétek magatokat. Mindannyian, akik keresők vagytok, előbb-utóbb megtaláljátok azt az egy dolgot, amely mindezt elviselhetővé teszi és az nem más, mint Szeretni Egymást! Szeretet, Szeretni! Ez nem érzelem, hanem egy igen összetett tudomány, és ez erőfeszítést, tetteket igényel tőletek. A Szeretetnél nincsen fontosabb! A Szabad Akarat nagyon is érdekes világában, képesek vagytok gyönyörű dolgokat, de rémségeseket, borzalmasakat is megálmodni. De mindegyike az Istenségetek felfedezéséhez vezet és ebben az az igazi szerepetek, hogy felelősségvállalással alkotói/teremtői legyetek a lenyűgöző valóságotoknak. A Föld bolygó egy illúzió, de ettől függetlenül nagyon is valóságos. Az érzelmek ebben, a leckékből fakadó fájdalmak nagyon is valóságosak, mert ha nem így lenne, akkor nem lehet, hová és hogyan fejlődni. De tele vannak gyönyörű pillanatokkal, és ahogy a Szeretet meghatározó lesz bennük, azok megszépítik az emlékeiteket. A Szeretet az, csak ami örök, ami örökké létezik.”

 

Az Isteni Kódolás 12-es Dodekaéder mintázatának időbeli összeállása, felépülése

1, Szeptember 13. Napfogyatkozás és Újhold

2, Szeptember 23. Napéjegyenlőség

3, Szeptember 28. Teljes Holdfogyatkozás Telihold

4, Október 8. Drakonida meteorzápor

5, Október 21-22. Orion meteorzápor

6, November 4-5. Dél-Bika meteorzápor

7, November 11-25. Kristályos Energiabeáramlás csúcsidőszaka

8, November 12-13. Észak-Bika meteorzápor

9, November 17-18. Oroszlán meteorzápor

10, December 13-14. Ikrek meteorzápor

11, December 21. Téli napforduló

12, December 21-23. Medvékből meteorzápor

 

Üdvözlet Mesterek!

 

Metatron Vagyok a Fény Arkangyala és szeretettel köszöntelek bennetek a Feltétel Nélküli Szeretet terében. Kiterjedünk MOST egy forró öleléssel azok felé, akik összejöttek velünk és azokkal is, akik olvassák ezeket a sorokat. Én most összehangolódom a Kristályos Szolgálat Mesterével, Tyberonnal ebben az ülésben együtt veletek a MOST pillanatában, mindannyiótokkal akik ezeket a sorokat olvassák: Azért jöttünk ide, hogy felajánljuk nektek a teljességet, azt, amelyben mi létezünk, és amelyről azt terveztük, hogy ti is ebben most itt legyetek. Arra kérünk bennetek, hogy teljes mértékben legyetek a szívetekben és testetekben, amely 2015-ben levő jelenlétekhez szükséges. Ebben a jelen-létben arra kérünk bennetek, hogy mindig teljesek, tudatosak és örömteljesek legyetek.

 

Mesterek, fontos információkat osztunk meg veletek ebben az összejövetelben. Ezek az információk különlegesek a jelen időtöket tekintve. Beszélni fogunk itt a Szaturnusz energiahullámairól, a megdöbbentő meteorzápor energiákról, a nap- és holdfogyatkozásokról, napfordulókról, napéjegyenlőségekről, amelyek az Új Föld 4. évének, annak utolsó 4 havában történnek meg majd.

 

És ezt mind mindig, most ugyanúgy elmondjuk, ismerjétek fel (hogy ami itt elhangzik), mi rezonál veletek Mesterek, amikor döntést hoztok. Ismét arra kérünk bennetek, ne utasítsátok el a tudományosságát annak, amit megosztunk veletek, mert ez szerves részét képezi annak, ami megszentelt szentség. Egy magasabb tudatosságból biztosíthatlak arról bennetek, hogy ennek a tudományosságát meg fogjátok érteni és rendkívülien fontos mértékben ennek a lényege hozzáadódik a szakmai tudásotokhoz, amikor eljön annak az ideje.

 

Már számos közvetítésben beszéltem nektek arról, hogy a napsugárzás és a különleges asztronómiai események, így elsősorban a kardinális keresztek, a napfordulók, a napéjegyenlőségek és a nap- és holdfogyatkozásokba be vannak ágyazva a változások mintái és (isteni) rendelkezések. És arról is, hogy ezek először lépnek életbe, a földi dimenziókban, kiterjesztve azokat a 3 és 12 dimenzió közötti szintekre, amelyet már megjövendöltek a 2012. téli napforduló idejére. És azokban az időkben akkor az idő paradigmája megváltozott és az emberiség beléphetett, 2013-ban az Új Föld első évébe.

 

A ti Edgar Cayce-tek nagyjából már 80 évvel ezelőtt pontosan látta azt, hogy az emberiség fejlődésében, 1998 után, eljut és átalakul az 5. fajjá, egy új testszerkezetet alakítva. Beszéltünk már erről az első és második részben is ezen a csatornán, hogy az emberiség a szénalapú testét szilícium/szilikon alapúvá (kristályossá) változtatja át. És arról is, hogy mind a bolygó és mind az emberiség visszatér a csodálatos kristályos mintázatába.

 

És kedveseim ezek tények, ez nem fantazmagória és a bölcs útkeresők közöttetek vannak és magától értetetendően és nagyon is tisztába vannak ennek a valóságának…mert ez már az Egy Törvényeként csoporttudatosan beágyazódott belétek évezredek óta, és most ennek eljött az ideje. Most van a harsonahívás ideje, az ígéret betartása, a Kristályos Váltás Harmadik Évének szakaszában, ez a folyamat életbe lépett.

 

És Kedveseim újra elmondjuk nektek, hogy 2012. (téli napforduló) ennek a kezdete volt és nem a végzet érkezett meg hozzátok. Az igazi munka csak most kezdődik, így a Kristályos Szolgálatban álló Tyberonnon keresztül megosztjuk veletek ennek a folyamatnak a rendkívüli mechanikáját. Ennek megfelelően részletesen kifejtettük azt, hogy mi is annak az oka, miért is jött létre az a kristályos geometriák isteni kódolásában ez a frekvencia és ezek a beindító kódok mennyire logikusak és tudatosan fogadhatók az Arkansasi és Brazíliai kristályos rétegekbe. Tudatosak, azért mert Arkansas és Brazília a déli félteke legnagyobb kristályos mezeivel rendelkezik a bolygón, így egyaránt mindkettő magába tartalmazza, rejti az Atlantiszi Egy Törvényének Mester Kristályait.

 

Az emberiség átalakulási folyamata először az emberiség éterikus mezejében jelentkezik majd és ennek megfelelően a kristályos aura és a kristályos Fénytesten, a Mer-Ka-Na-n keresztül. (A Mer-Ka-Na kifejezést a Metatroni Kulcsoknál/Metatron Keys-nél találjátok meg Tyberonn honlapján.)

 

2015 utolsó harmadában (szeptember-december között) egy sor olyan csillagászati/asztronómiai esemény következik be, amelyek nagy hatással lesznek a bolygó és az emberiség kristályos váltására/kristályosodására. Ezek közül 5 asztronómiai esemény jótékony hatással bír majd és kombinálódik 7 beérkező meteorzápor energiájával, amelyek így egy rendkívüli (12 szegmensű) energiává vonódnak össze. Az 5 asztronómiai eseményt, mint Kristályos Kvintett Pentagrammának is nevezhetjük ezért.

 

A Pentagramma történések időpontjai

Szeptember 13. Részleges Napfogyatkozás (Új Hold)

Szeptember 23. Őszi/tavaszi Napéjegyenlőség

Szeptember 28. Teljes Holdfogyatkozás (Telihold)

November 11-25. A Kristályos Energiabeáradás Tetőpontja (Az Új Holdtól a Teliholdig tartó szakasz)

December 21. Téli/Nyári Napforduló

2015 utolsó harmadában ez az ötösfogat, két, azaz tandem fogyatkozással, valamint a napéjegyenlőséggel és napfordulóval és a kristályos energiaörvény áramlásának csúcsidőszakával még 7 meteorraj energiáinak beérkezésével ékesedik fel. És ezek hatalmas jelentőségűek a bolygó kristályosodási folyamatába, mert energiájuk összeadódva egy 12 pontú dodekaéder csillagot formáznak majd.

 

A 7 meteorraj időszakaszai

 

Október 8. A Drakonidákból

Október 21-22. Az Orionból

November 4-5. A Bika csillagkép déli részéből

November 12.13. A Bika csillagkép északi részéből

December 13-14. Az Ikrekből

December 21-23. A Medvékből

Az asztrológusaitok nem tulajdonítanak nagy jelentőséget munkájukban a meteoroknak. De tudni való hogy a meteorok az üstökösök szülöttei, ivadékai és sokkal nagyobb frekvenciális hatást gyakorolnak a környezetetekre, mint ahogy azt felismernétek. Az üstökösök által generált életerő éppen a bőséges energiákat tartalmazó meteorzáporral, kristályos energiákkal fürdetik meg a bolygót. Kódolt életerő energiákat raknak le, olyan kristályos energiacsomagokkal, egységekkel, mint például amit Adamantin Esszenciának vagy Akasha-nak is nevezhetnénk.

 

A 7 Meteorrajzás: Égi Kristályos energiák

 

Az üstökösök az égben keringenek és a csóvájuk magjában, központjukban, óriás mennyiségű és erősségű elemeket és energiákat, tudatos energiákat hordoznak, amiket keringési sebességük révén gyűjtöttek össze. Olyan elemek plazma energiáit, amelyek kristályosan fordulnak elő, és amelyeket metamorf kristályokká kovácsolnak össze. Amint egy üstökös a Nap közelébe ér, ezek elolvadnak és megváltozik kristályos természetük, így az üstökösök anyagi része elpárolog és egy tiszta áramlású energiába sűrűsödnek egy egyedülálló az eddigi tudat küszöbét meghaladó energiába.

 

Az ilyen gyönyörűen látványos életformákat, mint a meteorok tudatosságát, nem ismeri fel még a jelenlegi tudományos életetek, nem számolnak velük, de ezeknek a társdalomra gyakorolt hatásai alapján sokkal jobban eligazodtak az élő kozmoszban.

 

Mert az üstökösök kozmikus dévák gyermekeinek életerejét hordozzák és ezzel az életerővel látják el a bolygótokat és a holdakat. Az óceánokat a vízkészletükből feltöltik és hozzájárulnak a légkörötök gáz halmazállapotának fenntartásához. Olyan szerves molekulákat, amelyek szén és szilícium atomokból állnak és jelen vannak az élet minden olyan formájában, amelyet a tudományotok ismer, a csillagközi felhők, és az üstökösök mindegyike ejti csapdába és hordozza. A Naprendszeretekben keringő üstökösök legtöbbje szerves anyagokat hordoz. A meteorok, ahogy belépnek, a Föld atmoszférájába egy egészen hatalmas molekulaküldeményt tartalmaznak, beleértve az aminosavakat, amelyek fontos szerepet játszanak a Föld biológiájának alakulásában, mert ezek hozzák és hordozzák az életet és az életerőt. És amikor a Föld bolygó pályáját metszik az útvonalaik, akkor interfészként ezekben a csomópontokban, leadják az életerejük rezgési energiáit. Így pakolják le az ismétlődő találkozásukkor az életerő csomagjaikat és ezek létfontosságú kristályos Akasha hatások a bolygótokra és az emberiségre nézve. A Meteorok a változásokat katalizálják, váltják ki, amelyben az energia magvuk fényereje az egyik, míg a koherens (tiszta) kristályok a másik igen fontos forrásotok. És éppen ezért van az, hogy az őseitek hogyan is viszonyultak minden üstököshöz és a meteorzáporokat, mint az átalakulás, változás gyermekeinek tartották.

 

Nos ahogy azt már említettük, a meteorzáporok akkor jelennek meg a Földön, amikor egy üstökös keresztezi a Föld pályáját. Amikor ez megtörténik, akkor az üstökös részecskéi egy különleges fénycsíkot rajzolnak az égre és kristályos fénye gőz alakban ismét a Föld légkörébe kerülnek.

 

Azt mondhatjuk, hogy ezek az üstökösmaradványok kristályos energiái, különösen 2015-ben, egy olyan egyedi Akasha átalakító fénykódokat hordoznak, amelyek beindítják, kiváltják az emberiség életformaváltását (kristályosodását) és felerősítik, Arkansas és Brazília kristályos rétegeit és az ott élő kristályok fogják összegyűjteni ezeket az Akasha kódokat egy tengelyirányú forgással örvénylő harmonikus rezonanciába.

 

Drága Szíveim! Most ezeknek az energiái valóban létrehoznak majd egy 12 szegmensből álló dodekaéder mintázatot, amely egyike az isteni kódolásnak.

 

 

A 12-es Dodekaéder mintázat időbeli összeállása, felépülése

1, Szeptember 13. Napfogyatkozás és Újhold

2, Szeptember 23. Napéjegyenlőség

3, Szeptember 28. Teljes Holdfogyatkozás Telihold

4, Október 8. Drakonida meteorzápor

5, Október 21-22. Orion meteorzápor

6, November 4-5. Dél-Bika meteorzápor

7, November 11-25. Kristályos energiabeáramlás csúcsidőszaka

8, November 12-13. Észak-Bika meteorzápor

9, November 17-18. Oroszlán meteorzápor

10, December 13-14. Ikrek meteorzápor

11, December 21. Téli napforduló

12, December 21-23. Medvékből meteorzápor

 

Mesterek a November 11. Új Holdtól kezdődő és a 25. éig tartó Telihold tartó időszak jelzi a kristályos kódolás energia csúcsidőszakát a Kristályos Örvénybe. Ez az az energia a holdfázis haladtával fokozatosan erősödik, emelkedik és az igazi tetőpontját a 2015. november 25-én beálló Telihold idejére éri el.

 

Ez egy intelligens isteni tervezés és időzítés által történik. Éppen ez azért is egy rendkívüli asztronómiai, csillagászati fázisba esik, amikor a 9 fő planétátok mindegyike direkt közvetlen energiaáramlást folytat, 2015 harmadik harmadának végén.** És ez az, amiért ezt a csatornát arra vezette, hogy otthont adjon a Kód Hordozók és az Egy Törvényének Hálómunkásainak összejövetelére ebben az időszakban, novemberben, Arizonában.

A Szaturnusz és a Hármas Csavarodású Örvény/ Tri Helix Vortex

Most lehetőség nyílik arra, hogy újra megállapítsuk azt, hogy az Arkansasi Örvény mintáinak milyen hatalmas a jelentősége. Ahogy arról már beszéltünk korábban (lásd: A Hármas Csavarodású Örvény/ Tri Helix Vortex)*

Az Arkansasi örvény meglehetősen szokatlan mozgással rendelkezik. A bolygótok északi féltekéjén lévő legtöbb örvényének mindegyike ovális, körkörösen ferde és az óramutató járásával ellentétes irányban áramlik. Arkansas kristályos örvénye viszont nagyon egyedi, különleges örvényminta, egy ide-oda örvénylő mozgással rendelkezik. Az Örvény kerületének egyharmadánál a mozgása, az óramutató járásával ellentétes irányú, majd gyorsan irányt vált, és visszafordul az óramutató járásának megfelelően. Háromszor vált irányt, így 120 fokonként, 3 csavarodással, 3 ívvel teszi meg a teljes fordulatát.. (három háromszögű epicentrumot foglal magába: lásd még:  Az Akanzaszi Kristály Örvény Egyedülálló Mintázata. http://www.fluidemerald.com/?p=266 Sári Izabella fordításában).Ez az örvény így az előre- hátra-előre mozgásával nagyon különlegesen és háromfajta energiák együttesét, így a mágneses, kristályos és szakrális vízenergiák még erőteljesebb emelkedésének áramlását hozzák létre. Arkansas, ezért, három fajta energiát összetömörítő tellurikus energiamezővel rendelkezik, melyek létrehozzák ezt a 3 spirálú energia-mezőt. De ez az energia nem tud körkörösen úgy cirkulálni, mintha folyadékba kerülne. A függőleges, tengelyirányú, le- és felfelé mozgása képessé teszi arra, hogy szerves kölcsönhatást alakítson ki. És ez egyidejűleg brilliánsan kombinálódik egy horizontális, vízszintes irányú gyűrűs mozgással. A vízszintes mozgása hasonlít egy mosógép centrifugális keverőjéhez, ami egy belső nyomást hoz létre az Örvény mátrixának belsejében. Nemcsak összesűrűsíti, hanem fel is gyorsítja a fény-kódolt energiákat, és felfelé irányban egy boltívet, átjárót hoz létre és ez az, ami kialakítja ebből a sok pulzáló gyűrűt. Jegyezzük meg! Minden egyes felfelé irányuló sűrűsítés, 33 gyűrűt hoz létre! És minden egyes, lefelé irányú váltó mozgása az Arkansasi Örvénynek energiát kap (2012. 12. 12. óta) a Szaturnusz rendszeréből és ez átalakítja a rezgését a 144-es Kristályos Rácson keresztül. Így tehát energiát kapunk (a Föld és a Naprendszer) a Szaturnusz 33-as kristályos gyűrűrendszeréből. A 33 azért is fontos mert ez szükséges az Új Kristályos Fénytest kialakulása, a Mer-Ka-Na 33-as csakrarendszere miatt.

 

Az energia mozgásának csúcsidőszakában tehát, minden egyes félkörívű mintázata, boltíve, multidimenzionális szinkronban kerül. Az energiatartalmak iránymozgása ugyan ellentétesek egymással, de egyensúlyban vannak És az is tény, hogy ez az ellentétes mozgás kiegyensúlyozása tartja fenn az Örvényt sérthetetlenül, épen és úgy emeli fel az energiát, mintha egy pezsgőfürdőben lennénk és kiterjeszti azokat a különböző dimenziómezőkre.

 

Mi most abban szeretnénk adni nektek egy tájékozódási pontot adni, hogy az Arkansasi Örvény portál, egy energia összeigazodásban, együttrezgésben van a Szaturnusz energiáival, a Szaturnusz gyűrűivel. És ez, ami felgyorsítja a Szaturnusz előremozgását, direkt forgási irányát (a retrográd mozgásból, augusztus 2.) , augusztusban és majd még 2015. utolsó hónapjait követően az Uránusz és Neptunusz direkt mozgásba váltásukkal (december 25 és november 18) is követi őt. Éppen azért mert elengedhetetlen a kristályos beáramláshoz és az emberiség kristályos életformába váltásához.

A 2015-ös Szaturnusz Arkansasi Igazítása

Az emberiség mindig is tudta azt, hogy a Szaturnusz más, mint a többi bolygó. Hihetetlenül csodálatos gyűrűrendszer övezi és ez egy meglepő egyedülálló szépséget kölcsönöz neki, teszi különössé a többi bolygótól. Ha egyszer az emberiség újra visszanyeri a megismerő képességét, akkor megfigyelheti, felfedezheti a bolygó igazi alakját. Mi azt mondjuk nektek, hogy a Szaturnusz és gyűrűi hihetetlen szerepet játszanak a Naprendszeretek működésében.

 

A Szaturnusz gyűrűi, állandóan mozgásban vannak, hogy biztosítani tudják azt a koherens rezgést, amivel szabályozza a Naprendszereteket, sőt a  Föld Felemelkedésének folyamatának folyamatosságát.

 

A Szaturnuszi csillagkapu bejáratként szolgál az Arktruruszhoz, és belépési pontként is más fizikai, és nemfizikai birodalmakban. De még egy összetetten bonyolult Féregjárat tórusz hatásával is bír, rendszeretekben. Ahogy a Voyager űrhaja már megfigyelte, sőt újabban a Cassini Explorer is küldetésekor, meglepetésre a Szaturnusz északi pólusa, sarka egy kettős koncentrikus hatszöget alkot és Déli sarka, pedig figyelemre méltó módon, egy elliptikusan kavargó tojásdad alakú forgó mozgást végez. És ez a (kettősség) érthetetlen, ködös a fősodratú asztrofizikusoknak, pedig ez a jelenség nem más, mint a 60-as alapú hiper-dimenziós torziós fizika, amit ma még nem értett meg a jelenlegi tudományotok.

 

Azt mondjuk nektek, hogy a Szaturnusz hexagonális/hatszögletű északi pólusa, hihetetlen mennyiségű energiát bocsát ki, sokkal több energiát, mint amit a bolygó a Naptól kap, sokkal többet, mint az összes Naprendszeretekben lévő bolygó a Naptól. A hatszögletű geometrikus minta egy olyan energia lenyomatát mutatja és a hullám mintája azt jelzi, azt a torziós energiaszintet, amit kibocsát. Így a Szaturnusz közvetítésével, egy hihetetlen energia érkezik a világegyetem másik hiperdimenziójából.

 

A Szaturnusz gyűrűi, az elemek olyan komplex összetevőit tartalmazzák, amelyeket nem azonosították még be a kutató szondáitok, és amelyek olyan küllő-szerű szerkezeteket tartalmaznak, amelyek keresztezik a gyűrűs rendszert (mintha ezek hajtanák meg). Ennek a csodálatos pulzálásnak minden egyes része, táplálja a ti rendszereteket. Az egész Szaturnusz rendszer egy óriási szabályzó erő, amely nemcsak a Naprendszert érinti, hanem a Földet és az egész emberiséget.

A Szaturnusz és a gyűrűi és számos holdja különösen az Enceladus, kozmikus kristályos harmonikus rezgést árasztanak ki magukból, hatalmas masszív gravitációs energiát. Ismét mondom nektek, mindez közvetlen hatással van az emberiség aura mezejére, a Mer-Ka-Na-ra (kristályos fénytestre) váltásra. A Szaturnusz a maga rendszeréből, de elsősorban a gyűrűrendszeréből, fény-kódokat impulzusokat küld ki, amely indukálja a kristályos életformába való átalakulást.

 

Az Arkansasi örvényrendszer egy egyedülálló tervezés, az energiák befogására, és így rendkívülien fontos terület a bolygón. Az Arkansasi vortex rendszer jótékonnyá, hasznossá teszi az összes tellurikus (ásványi) energiát, mert rendkívüli összetétellel és komplexitással rendelkezik. Éppen ezért a Szíriusziak és Plejádiak, akik az élet-magvakat hozták a bolygóra, ennek a kristályos örvényrendszernek a potenciáját jól ismerték és működését felügyelték.

 

Az Arkansasi örvényrendszer, briliáns hullámai az Arkansasi tellurmezővel valóban tisztítanak és kiegyensúlyoznak. Ezt használta a Szíriuszi-Plejádi Szövetség az Egy Törvénye fejlesztésére, és működött ezáltal Atlantis Arany korszaka alatt is. És ez lett újrakapcsolva és újrakalibrálva, 2008-ban többek között a Kozmikus Beindítás kezdetén. Látni fogjátok majd azt a hatalmas változást az Arkansasi embereken már most és majd egészen 2038-ig és azon túl is. Sokan ezért is éreznek hívást jelenleg is erre a területre, hogy lehorgonyozzák és valóságossá tegyék ezt az energiát, mert ezek az energiák nagyon is valóságosak és rendkívül gyorsan felgyorsítják a biológiai váltás folyamatát. Először az aura mezőben kezdődik el ez az indukciós folyamat.

 

Energia erőcsomópontok

Arkansas energiája, három összesűrűsödött tellurikus mezőből áll, amely hozzákapcsolódik a Hármas Csavarodású Örvényhez, együttműködik vele. Ezek a mágneses mezők a ritka geológiai szerkezetű  Magnetic Cove-nél Mágneses Barlang) kezdődnek, központjuk pedig a Talimena Ridge-ben található. A kristály energiák csúcsereje a Mount Ida és a Hot Springs (Hőforrások) térségében vannak. Ezek háromféleképpen, tengelyük mentén búgócsigaszerű forgással áramlanak és a hármas csavarodásuk által, szabályozzák és kódolják a Toltec Mounds (Tolték Piramisok) energiáját, a Little Rockban lévő Pinneacle Mountain (P. hegység) mentén lévő Naplemezbe. A vortex/örvény különleges, egyedi mintázata, hihetetlen lökésszerű energiákat gerjeszt és mind fogadó és mind továbbító energiacsatornaként szolgál.

 

Hogy egyértelmű legyünk, a három összesűrűsödött egyedi forrásként felfakadó energia: víz, kristályos és mágneses energia kivetülésű, és ezek összevegyülnek, ötvöződnek egy együttlétező egységes mezőbe és egyenletesen oszlanak szét és szinergikusak, Arkansas Kristályos örvényében. Bár ez az örvény összetett/bonyolult módon kapcsolódik a portálhoz, de egy másik hálóval is együttműködik, egy elektromágneses ikozaéder hálóval, egy másfajta mechanika szerint. Ez az örvény 1000 lábra (kb. 300 méter) terjed ki a Föld felszíne alatt és 3000 lábbal (kb. 900 méter) a fölé. Az örvény felső része vízenergiákat gerjeszt, a középpontja kristályos, míg az alsó része mágneses. A portálnak/dimenzionális kapunak, maga az örvény ad otthont és az a végtelenbe emelkedik.

 

Összegezve az imént leírt erőpontokat, biztosíthatlak arról bennetek, hogy a nincsen párja a bolygón egy ilyen energia-örvény átjárónak, mint az Arkansasi. És ez tényleg így van, ez az igazság. Az Arkansasi kristálymező egy élő kristályos tálé, és a tálon belül különböző hangolású, felhangú tiszta gyógyítja, hangok léteznek, és ezek hertz-féle hullámrezgési tartományban vannak. A különböző „kulcsok” határozzák meg az ősi ásványi energiák hangzásait. Például a Magnet Cove (Mágnesbarlang) egy különleges tonális frekvenciával rendelkezik, ahogy a Crater of Diamond (Gyémántkráter) vagy a Radium Waters (Rádiumos/sugárzó vízek) is.

 

Arkansas főbb energia csomópontjai a következők:

 

 

  • Talimena Ridge
  • Eureka Springs
  • Hot Springs
  • Mount Ida
  • Mount Magazine
  • Pinnacle Mountain
  • Toltec Mounds,
  • Crater of Diamonds
  • Cushman Cave
  • Marble Cave
  • Buffalo River Cliffs

Kérdés James Tyberonnhotól Metatronhoz:

Tudnál-e arról megint szót ejteni, hogy helyileg hol van Arkansasban a 3 Mesterkristály?

 

A A Metatron:

 

Így van, már korábban megosztottuk ezen a csatornán az Atla-Ra Egy Törvényéről szóló tudnivalókat, akik mielőtt bekövetkezett volna a végső atlantiszi kataklizma, biztonságba helyezték, áthelyezték a 9-12. Mesterkristályokat. Ahogy már említettem korábban ezen a csatornán, ezek közül hármat egy hiperdimenziós alagúton keresztül helyezték át az Arkansasi Atlantiszi kolóniához, kettőt pedig Brazíliába, ugyanazzal a módszerrel.

 

(Referenciaként olvasható: The Second Moon of Atlantis and The Fall of Atlantis címmel megjelent írás, Tyberonn könyvében: „Metatron Speaks” and Alchemy of Ascension )

 

A három  Arkansasi Mesterkristály a következő:

 

1, A Tudás Kék Kristálya

2, A Gyógyítás Smaragd Kristálya

3, A Multidimenzionalitás Platina Kristálya

 

Ahogy már azt korábban megosztottuk, ezek a következő hiperdimenziós környéken lettek elhelyezve: Talimena Ridge – Kék Kristály, Mount Maga – Smaragd Kristály és Eureka Springsben a Magnetic Mountain hegységben – Platina Kristály. Mindegyike nemrégen ébredő/újraaktivált állapotban van és energiáik összeegyesülnek az Örvény Portálok keresztül. De nagyon fontos azt is megjegyeznünk, hogy amíg a Kristályos Örvény rendkívül energiákat fogad a Mester Kristályokból, addig Arkansas tellurikus energiái, 3. dimenziós természetes ásványi rétegeiben kvarc kristályos állapotban vannak, mágnesesek és a természetes élő vizek is azok, amelyek meghatározzák az Örvény átjáró/portál működését. Hogy tisztábban lássunk erről, az Atlantiszi Templom Kristályok, a Mester Kristályok a jelenlegi időkben nem egy 3 D-s fizikai, anyagi valóságban léteznek, hanem sokkal inkább egy magasabb valóságban. De kiterjednek az Új Föld 12 dimenziós valóságába és hozzáférhetők az 5. és a feletti dimenziókban.

 

 

Ahogy azt már említettük, biztosak lehettek abban, hogy a MesterKristályok elképzelhetetlenül tiszta energiát bocsátanak ki magukból, és energiamezejük területével hozzájárulnak ahhoz, mind személyes mind közösségi szinteken, hogy a Szent Ark(ansas) energiáihoz jussatok. Ugyanez történik, Brazíliában, Bahiában és Minas Gerais területén az Atlantisz Hangja Arany Kristályának és az Isteni Újjáalakulás Kristályának területén. A kristályok energia-kibocsátásuk által jótékony hatással vannak a 3 D-s, valamint a kristályos piezoelektromos (hertz-féle) vibrációs mezőre. És ezeket valóban arra használták Atlantiszban, hogy kiegyensúlyozzák az emberi energiamezőket, megerősítsék az egészségüket, betegségtől mentesek legyenek és erősítsék a gyógyulás képességét, valamint a magasabb dimenziók felfedezését segítsék. Ők valóban képesek voltak intedimenzionális csatornákat megnyitni más világokra és különösen az Isteni Önvalójukra. Fokozzák az asztrálutazás képességét és fejlesztik a multidimenzionális tudatosságát, a tobozmirigy stimulálásával a Phi kristályokat használva.

Koherens energiamező

Az Új Földön 2015. utolsó harmadában, Arkansasban, a Posszeidon Templom Mester Kristály egy erősen pulzáló koherens energiát kezd magából kibocsátani, amely egy pulzáló, lüktető hullámú rezgés frekvencián érkezik. Ez az energia képes „életformákat” létrehozni kézzelfoghatóan is tapasztalhatóvá tenni, hasonlóan a „szellemjáró helyeken” ahol kristályos fénylényeket, fotonikus angyali lényeket is. Ezek az Isteni Kristályok kivetüléseinek eredménye. Novembertől kezdve, sokkal jobban megtapasztalhatjuk ezeket, a MesterKristályok helyszínein. 2038 felé utazva, ezek teljesen kézzelfoghatóan megtapasztalhatóak lesznek Arkansasban és a Brazíliai örvény/portálokon keresztül, valamint a Mester Kristályok közelében, teljesen. Ne feledjétek, a MesterKristályok egy egyedülálló energiát ötvöznek össze és homorú és domború szögeket alkotva jelennek meg a Phi kristályok modalitásában. És ez mind szupertudatos.

 

De mi azt szeretnénk tisztázni, hogy az Arkansasban 177 mérföldes egységes kvarc kristály mező egy igen jótékony és teljesen tudatos energiát áraszt és a viszonylagos nyugalmi állapotából egyre erősebben és erősebben ébreszt fel a megvilágosodásra. Ezek a természetes kvarc kristályok több mint 200 millió évvel ezelőtt képződtek és évezredek alatt tudatosan dolgoztak velük az Atlantisz Egy Törvénye és az Atla Rá beavatottjai, mielőtt még az uralkodási terveiket  az elkülönítők, kitervelték volna.

 

Mert ez mind az Isteni Terv szerint működik és Tudatos a Kristályos Korszakban. Valójában ennek a kristályos kódoknak a fogadása és továbbítása nem más, mint a Felemelkedés Kódjait hordozza és azokat átalakítva a 3. D-ba. Vannak rendkívülien nagyszerű természetes kristályok, amelyek Hot Springs területe mentén vannak ébredőben, és azok tényleg hatalmasak és ezek közül néhányat az Atlantisziak gondozták.

 

Ezek is ragyogó tudatos sugárzást adnak ki magukból, különösen a „kék kristályok” a Hot Springs mentén Jessieville és Mount Ida területén és szintén felhangolják és együttrezegnek a MesterKristályokkal. A MesterKristályokat a legegyszerűbb analógiával, angyali és Arkangyali rezgéseknek is nevezhetnénk.

 

 

Az Egy Törvényének Kristályai

 

 

Az Arkansai Egy Törvényének Kristályait a többitől, a lineáris (horizontális) rezgésmintáival és a belőle kéken villogó fénye szerint lehet megkülönböztetni. Néhány közülük a felszín közelében is elérhető, Jessieville és Mount Ida bányáiban, amely területeket ők tudatossággal ruháznak fel. A kemény „100-as” kristályok sokkal  mélyebben vannak, és hihetetlen sugárzást árasztanak magukból és természetes mélységükből fakadóan védettek, és hálózatuk távol van a bányászati adottságoktól, tudjátok?

 

A felébredésetek kezdetén sok évtizeddel ezelőtt ezek a kvarc kristályok sokakat, ébresztettek fel metafizikai és spirituális tulajdonságaikra. Éppen ezért is hívjuk ezeket a kristályokat „Lemuriai Magvető Kristályoknak”, amelyek olyan bizonyos kristályokat jeleznek, mint Braziliában és Arkansasban levő „rézkarc” kristályok.

 

Az igazat megvallva ezek az Egy Törvényének Kristályai. A ti Edgar Caycetek már elmondta egykor nektek, hogy Atlantisz Aranykorszakában, az Egy Törvénye idején a Föld bolygó az eddig lehető legnagyobb spirituális rezgést érte el. Mi ehhez azt tehetjük még hozzá, hogy ez a földi dualitásra/kettőségre vonatkozik. Tudjátok, Lemuria Aranykorszaka még az előtt történt, amikor még nem következett be az Égbolt Összeomlása és mielőtt még a Föld a Dualitás Egyetemének szabad akaratába került volna. Lemuria lakóinak többsége polaritásnélküli volt (egységtudatos) ebben az eufórikus birodalomban, valóságban, és így a leckéjük nem tartalmazta az Omni Föld dualitásának ok-okozati tananyagait.

 

A Páratlan Nagyszerű Kristályok tudatossága és jótékony hatása lehetővé tette a kristály technológia kifejlesztését és ennek használata az Egy Törvényének Arany Korszakára esik, Atlantisz gyönyörű spirituális korszakára, de még Belial Aryani Fiainak ténykedése előtt. De ezt követően a legtöbb Lemuriai illegalitásba vonult, a Föld alá és a mai napig is ott mint egy fejlett kék faj léteznek. A Kristályokat az Atlantisziak az Egy Törvénye alapján fejlesztették és gondozták, és majd őrizték a Lemuriai „kék faj” védnöksége által, miután a Földre hiperdimenziós zár került.

 

 

A Kristály Központ

 

A Kristályos energiák központja Hot Springsben van, a Mount Ida térségében. A kristályokat rejtő réteg 35 (kb. 56 km) mérföld széles és 177 mérföld (kb. 285 km) hosszú és Little Rocktól Talimena térségéig terjed ki. Ugyanakkor a leggazdagabb kristályos réteg, Hot Springs, Mount Ida és Jessieville között található. A mega-kristályok Hot Springs térségében nagyon mélyen rejlenek, és ezek összerezegnek az Egy Törvénye által, Arkansasban található Atlantiszi Kristályokkal, és mintegy generátorként szolgálnak.

 

A rádiumot tartalmazó termálvizek, amit Hot Springs forrásai adnak, nevét ezektől a kristályos generátoroktól (hőenergia fejlesztőktől) kapták. Hot Springs 47 hőforrása a hegyek délnyugati lejtője mentén közel egymillió gallon 143 F-os (kb: 62 fokos) víz tör fel naponta. A víz enyhén radioaktív és egy nagyon tiszta sűrű energiát hordoz, és rendkívüli gyógyító hatással bír és magasabb dimenziós kódokat is tartalmaz.

 

 

A Felemelkedés gyorsulása – A Víz kódok

Az élő rádiumos vizek igen hatásosak és valóban egy olyan egyedi rezgést/frekvenciát hordoznak, ami már régóta ismeretes, ismerték a régebben itt élők. Fürdőzéssel ezek a vizek nemcsak felfrissítik a testet, hanem éppen most, 2015 november 11-től a „Kristályos Energiabeáramlással” kezdődően olyan katalizáló kódokat is hordoznak, amelyek hatást gyakorolnak a DNS megváltoztatására, a kristályos testbe való átalakulásra. Tudjátok e térség vizei, nagyon is strukturált, rendezett vizek, amelyek geometrikus mintákat hordoznak. És ahogy azt már említettem nektek ezt, legelőször a modern időkben, Dr. Marcel Vogel ismerte fel és ezt a munkát Dr. Emoto folytatta később. Tehát így már logikus az, hogy ezek a vizek át lesznek itatva a kristályos áramlás jótékony hatású kódjaival, az Új Föld 3. évének (2015.) novemberében.

 

Azok közületek, akik novemberben vagy azon túl az Arkansasi Kristályos Örvénybe zarándokolnak, egy elszalasztott lehetőség lenne, ha nem fürödnétek meg ezekben, a kristályos vizekben.

 

Azt is javasoljuk továbbá, hogy novemberben a Kristályos Energiabeáramlás idején zarándokoljatok el Arkansasba, szánjatok rá időt, hogy meglátogassatok legalább egy olyan helyet, ahol MesterKristályok vannak. Elképesztő energiájuk áradásával és koncentrációjukkal még a felébredésükben előrehaladott szakaszában lévőkre is különböző hatással lesznek majd. Ahogy már azt leírtuk, hogy az életerőre, az összesűrűsödött sugárzásuk által különböző módon alkalmasak arra, hogy azt meg is tapasztalják, érzékeljék az idelátogatók.

 

Théta Koherencia

 

Nos ez a kézzelfogható energia nagymértékben hatást fog gyakorolni a fizikai testre és  bizonyos tulajdonságaira, amelyben az emberiség egy magasabb fény hányadossal léphet be a koherens (tiszta) théta tudatosságba.

 

Az élő energia hasonlóan kivetíti hatását az elemi mezőre, de sokkal magasabb rezgéssel és ezzel sokkal pontosabban meg lehet határozni a kristálytudatosság rezgésének színeit és hangfrekvenciáit, mert ezek mind kivetülnek az „az élő kristályokon” keresztül. Tudjátok ez a kristályok saját sugárzásuknak egy aspektusa.

 

Most Arkansas mindegyik mega örvényterületei elkezdik az energia kiigazításokat. Ez egy olyan energia, egy olyan egyedülálló kristályos energia, amely sokkal magasabb és hatékonyabb potenciállal működik. Hot Springs hasonlóan, mint Sedona lehetőséget biztosít azoknak, akik kiegyensúlyozatlanok és képtelenek alkalmazkodni ehhez a frekvenciához. Hasonlóképpen tudnak az égbolt energiáival egyensúlyba kerülni a magasabb valóságokat keresők, mert ez egy hihetetlen interaktív mező. Azonban ez nem egy „olvasztótégely” energia, mint a Sedonában levő.

 

Nagyon sokan hívást éreznek erre a valóságváltásra. Ez egy ünnepi esemény és Arkansasban van a változás központja. Váljatok Kristályossá!

 

 

Emlékeztetők zárásul

 

Most újra kihangsúlyozzuk és megosztjuk veletek ezeket a szavakat a korábbi üzeneteikkel kapcsolatosan emlékeztetőül, mert ezek létfontosságúak a Felemelkedéssel kapcsolatosan. A Föld bolygó kiteljesedést nem erővel, hanem kitartással lehet elérni. A kitartás, viszonzásra lel. Mivel az élet leckéit többször is meg lehet ismételni, próbálni, mielőtt még sikerül, de sikerrel jártok majd. De még sokszor a bukás is tartalmaz leckéket és ad elég erőt ahhoz, hogy felemelkedjetek. Mesterek soha ne feledjétek el, hogy a Föld bolygó egy céltudatosan létrehozott illúzió, ahhoz hogy az emberiség kollektívan/közösen társ-teremtsen. A Föld Egyeteme egy érettségi letételére szóló leckéket tartalmaz. Ez egy hatalmas értékeket hordoz, és mint minden ilyen lecke teljesítése és befejezése erőfeszítéseket igényel. A szétválasztódás része ennek az illúziónak de nincs olyan lélek, aki lemaradna erről. Senkisem.

 

Az emberiség a fizikai világának káprázatában élve olyan szűrőket hord magán, amelyek elválasztja őt a felsőbb énjétől. Ezért gyakran, elveszettnek, magányosnak, elkülönültnek érezhettétek magatokat. Mindannyian, akik keresők vagytok, előbb-utóbb megtaláljátok azt az egy dolgot, amely mindezt elviselhetővé teszi és az nem más, mint Szeretni Egymást! Szeretet, Szeretni! Ez nem érzelem, hanem egy igen összetett tudomány, és ez erőfeszítést, tetteket igényel tőletek. A Szeretetnél nincsen fontosabb! A Szabad Akarat nagyon is érdekes világában, képesek vagytok gyönyörű dolgokat, de rémségeseket, borzalmasakat is megálmodni. De mindegyike az Istenségetek felfedezéséhez vezet és ebben az az igazi szerepetek, hogy felelősségvállalással alkotói/teremtői legyetek a lenyűgöző valóságotoknak. A Föld bolygó egy illúzió, de ettől függetlenül nagyon is valóságos. Az érzelmek ebben, a leckékből fakadó fájdalmak nagyon is valóságosak, mert ha nem így lenne, akkor nem lehet, hová és hogyan fejlődni. De tele vannak gyönyörű pillanatokkal, és ahogy a Szeretet meghatározó lesz bennük, azok megszépítik az emlékeiteket. A Szeretet az, csak ami örök, ami örökké létezik.

 

2015 jelen szakaszában ennek az asztrológiai tisztítótűznek a közepében lesztek. Minden megoldatlan energia a felszínre kerül, azért hogy megtisztuljon. Szóval a kihívások és próbák közepén vagytok, de talán vigasz erre a tényre, az hogy mindent időben, időzítve kell, lehet megoldani, és inkább előbb, mint később. Mára már olyan messze zarándokoltatok el ameddig csak lehet, és akkor most elérkeztetek, eljutottatok a záróvizsgátok csúcspontjára. Ezért dolgoztatok annyi meg annyi életidőn keresztül, hogy befejezzétek, teljesítsétek. Bármit is állíthatnak az ezt tagadók, a Föld és az emberiség jó úton halad erre. Új eszközök állnak már rendelkezésetekre hogy felelősségteljesen egy sokkal jobb világot hozzatok létre egymással. Lényeges volt ezt tudnotok és pozitív fényt adni neki. A ti fényetektől, egyetlen szívdobbanással fog ragyogni a világ nemsokára majd.

 

Szóval hadd mondjuk el ismét azt, hogy ez a történet happy end-del végződik majd és biztosíthatlak bennetek arról, hogy idővel fel is fogjátok ismerni azt, hogy oka volt mindennek, ami történt. Idővel majd arra is rá fogtok jönni, hogy a Föld bolygó milyen elképesztően gyönyörű tapasztalást nyújtott nektek. A leckét megtanultátok, aztán jön egy másik, majd megint egy másik. Amikor a szűrők végleg eltávolításra kerülnek majd, akkor, Szeretni fogtok csak. Feltétel nélkül Szeretni és kényeztetni egymást, ennek a rendkívüli utazásnak minden lépésében. Emlékezni fogtok a csodálatos napfelkeltékre, a fán csüngő levelek hihetetlen szimmetriájára, az ősz színeire, a gyermekek nevetésére.

 

Kedves Emberek! Mi nagyon-nagyon tisztelünk titeket.  Most mondjuk nektek továbbá, hogy eonok óta történik mindez, időszerűen lépésről-lépésre, kis lépésekkel ugyan, de mindig egy lépéssel a hazafelé vezető úton. És most sokkal közelebb vagytok hozzá, mint ahogy azt gondolnátok. És mi itt az angyali világban, szeretettel várunk bennetek és visszatéréseteket. Mesterek hihetetlenül tisztelünk bennetek és felajánljuk nektek azt az örömünket, ami mindig veletek volt minden lépésetekben.

 

Álljatok meg most egy pillanatra és érezzétek ezt az energiát!

 

Metatron vagyok és a Kristályos Szolgálattól Tyberonnal megosztjuk veletk ezeket az Igazságokat.


Szeretve Vagytok!

 

És ez így van…és ez így van

 

 

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

Forrás: Archangel Metatron Channel – The 2015 Crysto Bio Shift 1-3

Archangel Metatron via James Tyberonn

 

All Rights of Authorship Duly Reserved  ©

The above Archangel Metatron channel is copyrighted  ® to Earth-Keeper & James Tyberonn.  It may be forwarded with the below (red box) link. It may be viewed on our Earth-Keeper website or viewed on our U-Tube Channel in audio form free of charge, and is so offered in love. Posting on secondary websites or Facebook  is not  permitted. It may not be published in journals, magazines, U-Tube, or public print without expressed written permission from Earth-Keeper. Permissions may be requested from Earth-Keeper Admin by emailing Bobby at the following address : Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.   Thank you & Many Blessings.

 

http://thegoldenlightchannel.com/category/archangel-messages/archangel-metatron-via-james-tyberonn/

 

 

 

 

Jegyzetek:

 

* http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=400:-az-igazi-felemelkedes-121212--true-ascension--metatron-a-feny-ura-tyberonn-altal&catid=48:2012&Itemid=77

 

 

** A 2015-ös bolygómozgások

 

 

Retrográd:                                        Direkt

Merkúr

 

január 21.                                            február 11.

május 15.                                            június 11.

szeptember 17.                                    december 9.

 

Vénusz

Július 25                                              szeptember 6.

 

Mars

Nincs retrográd ciklusa

 

Jupiter

2014. december 8.                              április 5.

 

Szaturnusz

március 14.                                         augusztus 2.

 

Chiron

június 24.                                            november 28.

 

Uránusz

július 25.                                             december 25.

 

Neptunusz

június 12.                                            november 18.

 

Plútó

június 2.                                              szeptember 14.

 

Vesta

2014. december 15.                            március 12.

 

Pallas

április 19.                                            augusztus 1.

 

 

Enceladus

  Az Enceladus a Szaturnusz bolygó hatodik legnagyobb holdja, amelyet William Herschel fedezett fel 1789-ben. A hold mindössze 500 kilométer átmérőjű és csaknem 100%-ban visszaveri a rávetődő napfényt. Wikipédia

 

 

A novemberi Kristálycsúcs összejövetel, helyszíne és ideje:

The Arkansas Gathering in the Crystal Vortex Nov 20-23...2015

Hot Springs National Park Arkansas

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 75 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!