IDŐVONAL 1988.-1989. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Nász János   
2011. május 19. csütörtök, 07:57

IDŐVONAL 1988.-1989.

1988.

FÖLD ÉS CSILLAGCSATLAKOZÁS

A HARMÓNIA ÉS A KEGYELEM EZÜST SUGARA

KRYON 5. KORREKCIÓJA A FÖLD MÁGNESES HÁLÓJÁN

AZ ELSŐ FÉNYTESTI SÍKRA EMELKEDÉS

VÉNUSZ ÁTVONULÁS

1989.

ASZTROLÓGIAI HÁZAK MÁGNESES VÁLTOZÁSAI

KRYON ÉRKEZÉSE

INTERNET MEGJELENÉSE

A FÖLD REZGÉSSZINTJÉNEK MEGEMELKEDÉSE

IDŐJÁRÁSMINTÁK VÁLTOZÁSAI

A PLÚTÓ NAPKÖZELBEN

HATALMAS NAPKITÖRÉS

A BOLYGÓ MÁGNESES RÁCSAINAK VÁLTOZÁSA MEGKEZDŐDÖTT

1987 UTÁN – KRISTÁLYOS FEJLŐDÉS

A Harmonikus Konvergencia után kerül előtérbe a kristályos fejlődés. Az 1987 mérés azt mutatja, hogy a régi sablon meg fog semmisülni, és újat kell létrehozni. A Hálóépítése már 2000 évvel ezelőtt Jézus megjelenésével kezdődik, de a terv sokkal korábbra Toth idejére mutat.

1987 után a Föld kristályos magva sokkal gyorsabban kezdett el forogni. Mára már 18 óra alatt teljesül a 24 óra/nap/információ, bár az időmérők mást mutatnak.

Bizonyos értelemben az idő megdermedt Tér és a sűrűsége határozza meg. A Fény sebessége nem állandó, mint azt sokan hiszik, így a tér is változó. Az Örök Mostban, két különböző esemény között, így lehet zéró idő. A fizikai tér valójában nem létezik, hanem egy holografikus kivetítés.

A Föld két hálója: a garvitációs és elektromágneses hálója mintegy 200.000 évvel ezelőtt lett korrigálva az új emberiség számára, amikor a mai értelemben vett emberiség létrejött a bolygón.(Met:2001.dec.)

A Háló készen van, most a feltüzelés állapotában, és a tridátumoktól fogva (2001.01.01-től) 12 szekvenciában van feltöltve minden évben kb: 8,34 %-os emeléssel.

(Metatron)

 

1988-PLEJÁDOK

Amikor először szólaltunk meg 1988-ban, csoportunk ötven-hetvenöt entitásból állt. Közülük néhányan testben éltek, néhányan test nélkül, de mindnyájan plejádok voltak. Számunk azóta megnőtt, és a közösségnek ma több mint száz entitás a tagja, a legkülönbözőbb rendszerekből. „Plejádok Plusz"-nak lehetne ma nevezni bennünket

(PL:1)


1988.

A*QUA*LA*A WALA az Érzelmek Gyógyítója és az Óceánok Elohimja készen áll átvezetni bennünket a 11:11 Első Kapuján vízszerű áramlással

Ő egy Csillaglény, aki szorosan együttműködik a Bálnákkal és a Delfinekkel

(SBP)


1988. FÖLDCSATLAKOZÁS

(Earth Link):Ausztrália:Urulu (Ayers Rock): ibolyakék fénynyaláb beágyazása a földkéreg kristálymezőibe. A tudatosság új szintjének elérhetősége.

A harmadik kvantumugrás a 11:11 kapu AKTIVÁLásához.

(Solara:11:11)

A Föld új csillagcsoportok hatása alá kerül, és belép a HETEDIK CSILLAGnak nevezett új oktávba.
(Solara: Csillagszülöttek)

 

1988. CSILLAGCSATLAKOZÁS

(Star Link),amely Los Angelesben aktiválta, az  ANGYALI ÖRVÉNYt

(Solara:11:11)

 

1988 – KRYON A TEREMTÉS BARLANGJÁRÓL

Húsz évvel ezelőtt már említettem partneremnek, hogy létezik egy 'Teremtés Barlangja' nevű hely. Igen jelentős részét képezi az úgynevezett Kristály Rácsnak. Ez egy valóságos hely a bolygón, amit azonban soha nem fog fölfedezni az Ember. Bármekkora technikai kutatás képtelen lesz nem, hogy megtalálni, még megközelíteni is. Rejtve marad, bár három dimenziós valóságotok része. A földkéreg jelentős része kristály, ahogy azt bármely geológus igazolhatja. Ezt a szent helyet lehetetlen megtalálni, mivel pontosan úgy néz ki, mint bármelyik másik földi hely. Elég mélyen helyezkedik el ahhoz, hogy egy közönséges Ember meglátogathassa.

 

Azért található a három dimenzióban, mert életetek szent folyamat és épp itt a három dimenzióban zajlik. Ebben a kristály energiában sok a fizikai kristály. Ezek valójában messze többek, mint kristályok. Valamennyiük lélek energiát képvisel, nem pedig egy egyedülálló Emberi Lényt. Ez minden Emberi Lény Magasabb Énjének szent mag energiája. Ezen a helyen van minden egyes lélek, aki valaha ezen a bolygón élt vagy élni fog. Ez nem eleve elrendeltség, hanem az általatok teremtett lehetőségek tudása. Így ez elegendő a bolygó teljes jövője számára, megjelenítve mindent, ami már megtörtént és ami eztán fog.

 

Mindegyikőtök számára egy különálló, szép kristály áll rendelkezésre, de most jön a meglepetés: Minden egyes kristály 'telítve' van a saját inkarnációitokkal és e világi 'kifejeződéseitekkel'. Más szavakkal kifejezve, mindegyikük egy Magasabb Ént képvisel, de rengeteg elmúlt élettel. Jöttök-mentek a bolygón, mivel ez a dolgotok - és szerelmesek vagytok a Földbe. Ezért teszitek. Mindegy mit gondoltok arról, hogy kik vagytok, a legtöbben már jártatok itt azelőtt. Ebben a teremben mindössze tizenheten vannak, akik először járnak ezen a bolygón.

 

Higgyetek nekem, jártatok már itt. Intuitív szinten ezt tudjátok. A Teremtés Barlangjában van egy kristály, rajta a nevetek, és minden alkalommal, amikor erre a helyre jöttök, letétbe helyezitek Emberi lelketeket ebbe a kristályba. Ami ezután történik, az az, hogy születésetekkel kapott szent DNS-etek egyesül a korábban teremtett, múltbeli DNS-etekkel... és egyesültök a múlttal. S ez aztán egyesíti minden korábbi életeteket, amit ezen a bolygón éltetek, a most eljövővel.

 

Akkor mozgósítjátok a kristályt, amikor megérkeztek és akkor kapcsoljátok ki, amikor távoztok. Ez azt jelenti, hogy akkor is itt marad, amikor Magasabb Énetek lényege eltávozik. Minden, amit tettetek a bolygón, minden megtett lépésetek ebben a kristályban vibrál, még ha lélek energiátok távozott is. Mivel ez egy kristály, mindannak az emlékét hordozza, ami valaha is voltatok és átadja a bolygó Kristály Rácsának. Gondoljatok bele ebbe egy pillanatra! Minden, amit a bolygóért tettetek és minden, amit tanultatok, a Kristály Rácsban marad. Annak a mechanizmusnak a része, amiért itt vagytok. Annak a hozzájárulásnak a része, amit eonokon át a földi tapasztalaton keresztül szereztek, annak a része, ami végül is a 'rendszert' működteti.

(K:080126)


1988.

 

A HARMÓNIA ÉS A KEGYELEM EZÜST SUGARA

 

1988-ban a Harmónia és a Kegyelem Ezüst Sugara összeolvadt az Ibolya Lánggal. Sokan, akik akkor meghívták az Ibolya Lángot, megtapasztalhatták azt, hogy az átalakította a negatív energiákat, és helyettük harmonikus és kellemes rezgéseket hozott be az invokálóinak.

(ARANY ÉS EZÜST IBOLYA LÁNG)


 

1988.-2002. KÖZÖTT VOLT KRYON 5. KORREKCIÓJA A FÖLD MÁGNESES HÁLÓJÁN.

Ezúttal a saját Isteni hatalmát megragadó emberiség miatt ránk nézve pozitív, fejlődésünket tovább segítője lett a háló.


1988. FEBRUÁR 13.-14.

A Föld új éteri tervrajzot kapott, melynek lényege a Föld átállítása az új vibrációra. A Föld több pontjára érkezik az Új energia, pl.: Ausztrália-Ayer szikla (Urulu).

Ez időben hatalmas influenza-járvány a Földön, (SPIRITUÁLIS INFLUENZA) ezzel érkezett rengeteg éteri energia.

A Földcsatlakozás fogalma ekkor jelenik meg először. A régi csillagminták energiamezőinek gyöngülése (pl. a Zodiákus hatása, és a Naprendszer csillagainak térátrendeződése, új szakrális geometriai alakzatok alakulása).

 

1988. MÁRCIUS ELŐTT

genetikai kódjainknak mindösszesen 7%-a volt aktív

A fénytest mutáció aktiválódása, egy sor DNS kódot is aktivált, amelyek a sejtekben új, addig hozzá nem férhető információkat hoztak

(Tashira: 24 )

 

 

1988. MÁRCIUSÁRA a bolygón lévő minden fényközvetítőt legalább AZ ELSŐ FÉNYTESTI SÍKRA emeltek, ezzel megkezdődött a mutáció és átváltozás folyamata, a Föld és az Ember 12 fénytestének aktiválódása. A Fénytestté, könnyebbé, átlátszóbbá válása előfeltétele az új interdimenzionális energiák befogadásának

(Ariel)

FÉNYTESTTÉ VÁLÁS SÍKJA

1, 1988. MÁRCIUSÁRA a bolygón lévő minden fényközvetítőt legalább AZ ELSŐ FÉNYTESTI SÍKRA emeltek, ezzel megkezdődött a mutáció és átváltozás folyamata, a Föld és az Ember 12 fénytestének aktiválódása. A Fénytestté, könnyebbé, átlátszóbbá válása előfeltétele az új interdimenzionális energiák befogadásának

2, 1988-1989 között KEZDI EL ELENGEDNI A TEST A 4. DIMENZIÓS STRUKTÚRÁT

3, 1989. ÁPRILIS 16-án az anyag és a bolygó minden lakójának összes kristálystruktúrája a harmadik fénytesti síkra emelkedett., és INTENZÍV ÉRZÉKENYSÉGET HOZOTT. Sokan elhagyták a bolygót, mert még nem készültek fel erre, az intenzív érzékenységre. Az érzékszervek finomodtak, a szexualitás felfokozódik, növekedett a születések száma. Innen már nem visszafordítható a fénytestté válás folyamata

4, A Fénytest 4. Síkja: MENTÁLIS SZAKASZ: erőteljes változás az agy kémiájában és elektromágnesességében. Az agy bizonyos részei megnyílnak, mindkét félteke egyszerre akar dolgozni, ennek akadályozása fájdalommal jár. A Megérzés képessége, telepatikus látás beindul

5, Az 5. Síkon az ÁLOMFÁZISOK MEGVÁLTOZNAK, tudatos álmok és visszakövethető álmok. A saját valóság elkülönítésének képessége, a mások valóságától, a belső képi látás erősödése.

6, Az ÁTHATOLHATÓSÁG ÉRZÉSE: semmi sem reális úgy már, ahogy hittük, itt sokan elhagyták a bolygót, akik maradtak, azok úgy döntöttek, hogy végigviszik magukban a folyamatot. Újraértékelési szakasz. Minden addigi tevékenység és kapcsolat átértékelése, kritikája, elengedése. Új kapcsolatok, környezet változásai. A Szellem felemelkedésének kezdete

7, 1993. JANUÁR: a FÉNYTEST ÉRZELMI FOKOZATA: Extázis, túlérzékenység, a szív csakra jobban megnyílik, a Földdel való szerelem érzése. Megnyílik a hipofízis, és a tobozmirigy, fejfájás-járvány. Fiatalodás, a ráncok eltűnése, mániákus depresszió. Más dimenziók megtapasztalása

8. Fénytest: a nyitott hipofízis és tobozmirigy együttműködve létrehozza a "FRIGYLÁDÁT", szivárványt húz a fej felett, (emlékezetkiesést okozhat, Alzheimzer kórra hasonló tünetek, de nem az). EZ A HAZATÉRÉS PONTJA ÉS MÁS DIMENZIÓK CSATLAKOZÁSI PONTJAI IS. ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS A SZELLEMMEL. RÁLÁTÁS A PÁRHUZAMOS VALÓSÁGRA. A Tobozmirigy és a Hipofízis megnövekszik. 3 db. Vetőmagkristály aktiválódik: 2 db. A szemöldök felett, a 3. A hajas bőr kezdeténél, egyvonalban az orral. Ezekkel fogjuk fel a magasabb dimenziók: fényelveit. A 4. Kristály a fül felett 3 cm-re, regisztrálósejt, a sejtek érzékenységét felfogó kristályokat regisztrálja: bizsergést okoz a fejen és a fülön.

9. Fénytest. A geometriai formák nyelve, a Hangnyelvek, 6. Dimenziós tapasztalások. Az isteni minőségek magtestesülése. A Hipofízis tovább nyílik: Mesterállapot: Az Ego feloldódik: A FELTÉTEL NÉLKÜL IS SZERETET ÁLLAPOTA.

10.-12 Fénytest - Spirituális síkok. A 10. Létsík: avatár képességek kifejlődése: manifesztáció, teleportálása képessége. BOLYGÓTUDAT

11. Fénytest: A MENNY MEGTEREMTÉSE A BOLYGÓN

12. A BOLYGÓ VÉGLEGESEN FELEMELKEDIK. Megnyílik egy párhuzamos valóság. A Föld isteni tervének utolsó aktiválása: 2012

A Teljes Fénytest aktiválódása után már nem lesz fizikai és asztrál sík, ez lesz a Forrás Belélegzése

(Ariel)

 

 

 

1988. MÁJUS 18.

Plejadok Plussz nevű entitáscsoport, földönkívüli közösség, kb. 75 tagja van. 1988. Május 18-tól közvetítenek egy Barbara Marciniak nevű médiumnak, aki a világ szakrális helyeire szervez spirituális látogatások a Power Places Tours nevezetű utazási társasággal.

 

1988. MÁJUS 23-JÚLIUS 5.- VÉNUSZ ÁTVONULÁS

Legfényesebb pontja: Július 18-19

 

1988. JÚNIUS.

ORIOLON FANATRIX nevű csillagmező rögzült, Kaliforniában, Los Angeles északi hegyei között.
Az ALKOTÓKÉSZSÉG FELLEGVÁRÁVÁ alakítja át a területet.

(Solara: Csillagszülöttek)

 

1988 ŐSZÉN

az energia rendkívül magas csúcsokat ért el

a 90-es évek elején ismét energiacsúcsokat érzékeltek, de a várt tengelykorrekció nem következett be, mert földrengéssorozat és vulkánkitörések formájában levezetődött

(ÁBR:1:73)

 

 

1988. DECEMBER

Az ARAGON nevű csillagmező, Oregon(USA) partjainál horgonyzott le ÚJ ÖRVÉNYT ad az életnek.
AZ ÉRZELMEK ÉS ÓCEÁNOK gyógyítása.

(Solara: Csillagszülöttek)


1988-1989 KÖZÖTT

KEZDI EL ELENGEDNI A TEST A 4. DIMENZIÓS STRUKTÚRÁT

A második fénytest aktiválódása beindul

(Tashira)

 

1989.

ASZTROLÓGIAI HÁZAK MÁGNESES VÁLTOZÁSAI

KRYON ÉRKEZÉSE

INTERNET MEGJELENÉSE

A FÖLD REZGÉSSZINTJÉNEK MEGEMELKEDÉSE

IDŐJÁRÁSMINTÁK VÁLTOZÁSAI

A PLÚTÓ NAPKÖZELBEN

HATALMAS NAPKITÖRÉS

A BOLYGÓ MÁGNESES RÁCSAINAK VÁLTOZÁSA MEGKEZDŐDÖTT

 

1980-AS ÉVEK VÉGE

Arra ösztönözték a Mennyországot, hogy követeljen egy első kapcsolatfelvételi küldetést. A Galaktikus Föderáció hatalmas számban küldte el képviselőit a földre az isteni beavatkozás adta lehetőségeivel. Világunk hatalmas paradigmaváltása megkezdődött és ettől fogva a filozófia, tudomány és művészetek terén jelentős változás lett tapasztalható.

(G.F.:2010.11.17.)

 

 

1989. ÉV

spirituális elnevezése a 88-as kvantumugrást követően:

AZ AKTIVITÁS ÉS HATALOM, AZ ÖSSZEOLVADÁS ÉVE

 

1989. INTERNET FELFEDEZÉSE ÉS ELKEZDŐDIK AZ ALKALMAZÁSA

 

 

1989-BEN érkezett Kryon Lee Carollhoz.

Kryon érkezése és tartózkodása : 1989.01.01- 2002. 12.31.

A 11 évet felölelő kapu, Kryon energiáit jeleníti meg. Egy kozmikus terv része. Érkezése és távozása közötti munka, az energiák átformálódásának eljövetele, amelyet az ősi kultúrák is megjövendöltek,

(F: Kryon 1:3)

1989-KRYON MUNKÁJA

amikor 1989-ben eljöttem. Egy Új Energiával rendelkeztek ezen a bolygón. Akár Harmonikus Konvergenciának,(1987) akár Harmonikus Konkordanciának (2003) vagy Vénusz Tranzitnak (2004) is nevezitek, - most egy Új Energiátok van, melyből táplálkoztok. Felkínáltam nektek mindenek közül a legnagyszerűbbet is, Beszéltem nektek, a Paradicsom Matrixról.(2005) Menjetek vissza és ismerjétek meg azt, mivel nagyon mély.  Mindezek a bolygó számára felszabadított jellegzetes energiák, hogy felkészítsenek titeket 2012-re, az Új Nap Születésére

(K.06:04.01)

1989

Ha megfigyeled, megértheted azt is, mit jelent 1989, KRYON MEGJELENÉSÉNEK ÉVE. Az első könyvben beszéltem erről, hogy két olyan szám van, amely meghatározza ezt a korszakot. Az első a 9, ami az év száma, és numerológiai értelemben befejezést jelent. A másik pedig egy mesterszám, a 11, ami megvilágosodást jelent. 1989-ben még nem sejtetted mit jelent majd a 9/11. Ott van, ha keresed, 18-19 évvel ezelőtt. Ha ma újra megnézed ezeket a számokat, mit jelentenek számodra? Félelmet és szomorúságot, vagy hajlandó vagy megérteni e két szám üzenetét: a régi befejezését és az új megkezdését? Mert erről van szó.
K:071209

1989. – KRYON

Már 18 évvel ezelőtt mondtam nektek, hogy a Föld elkezdett magasabb rezgésszámon rezegni. Amit manapság a hírekben láttok, az a rezgés, ami történik és több is fog jönni. El kell árulnom, sokan vannak, akik ki lesznek mozdítva hiedelemrendszerükből, az után érdeklődve, hogy „Mi a valós, és mi nem?” Csodálkoznak, „Mért érzem a szívemben és a lelkemben, hogy Isten nagyobb, mint azt nekem mondták?” Aztán lesz, akiket elhozunk, hogy lássák a szavakat, amelyeket 18 éve folyamatosan közlök veletek, és megrendülnek majd a tanításoktól.

a Föld rezgésszáma valóban magasabb, kezdi engedni, hogy a tudatosság megnyíljon. A jelenlevők mind Lemúriai sajátosságokkal rendelkeznek – ha nem közvetlenül, hát közvetve. El kell árulnom, hogy ti a Lemúriai faj vérvonalából származtok, abból a fajból, amelynek kvantum-szemlélete volt az Univerzumról, ők ébredtek először a tudtára az információnak, hogy kik ők tulajdonképpen. Nos, itt vagytok, ültök itt ebben a modern korban, amikor egy újabb ébredés van folyamatban, és az első vonalban vagytok… mivel az öreg lelkek vannak az elsők között, akik felébrednek.

K:070728

1989. – A NAGY VÁLTOZÁSOK KEZDETE/KRYON

Huszonegy évvel ezelőtt,(1989) leírtam társamnak egy kis fehér könyvbe a jövőtök potenciáljait. Ez a jövő mostanság történik. Megvan annak az oka, hogy képesek voltunk elmondani ezt a próféciát nektek akkor, mert olyan erősen láttuk annak a potenciálját, ahogy ezen a bolygón végbemegy a tudatosság váltása és ez a váltás olyan számottevő lesz, hogy még Gaiára is kihatással lesz. És így is lett.

 

Ez egy olyan mélyreható váltás, hogy ezzel tulajdonképpen az emberiség időkeretében hoztatok létre változást, vagyis, a valóságotok érzékelésében. Figyelem: tudomány következik. (Kryon humor) Nos, ez olyan valami, amit nem is várunk el, hogy mindenki megértse, de az idő teljes mértékben relatív. Nem állandó iramban halad. Habár a ti 3D-s óráitok állandó ütemre járnak. Az időt módosítani lehet sebességgel, valamint bizonyos kvantumjellemzőkkel, amelyekről most nem fogunk beszélni. Úgy tűnhet, hogy az események gyorsulnak, de csak akkor, ha az időkerethez viszonyítod, nem a ti magasabb rezgésszámotokhoz. Ezek látszólag ellentmondanak egymásnak.

 

Egy vonat amelyik elhagyja az állomást, megközelítőleg a fény sebességével és egy körpályán mozog, amikor visszaér az állomásra, nem ugyanolyan korú lesz mint az állomás. Fiatalabb lesz, az állomás pedig idősebb. Azzal, hogy gyorsabban haladt, lelassította az időt magának, de nem lassította le a sínpályának, amin haladt, vagy az állomásnak amelyet elhagyott.

 

Elismétlem újra, hogy az időjárás változása aminek tanúi vagytok és amit én megjósoltam 21 éve, nem meglepetés. A változásokat nem a szennyeződések okozták amit ti a levegőbe juttattatok. Ti globális felmelegedésnek hívjátok és ez egy tetszetős kifejezés és talán eléri nálatok, hogy kevesebb szennyeződést juttattok a levegőbe - hasznos dolog. De amit manapság az időjárás változásában láttok, azt nem az Emberiség okozta a levegőbe engedve bizonyos dolgokat. Ez mindenképpen bekövetkezett volna a következő 300 évben.

 

Mi ezt a folyamatot víz-ciklusnak hívjuk, mivel a vízről szól, nem pedig a levegőről. A víz meghatározó jellemzője Gaiának és a víz-ciklusnak aminek tanúi vagytok. Legmeghatározóbb pedig a hőmérséklete. A ciklus abból áll, hogy víz lesz a jégből és hogy jég lesz a vízből és ez ismétlődik ezen a bolygón mindig újra és újra. Ez nem új dolog. És nem is kivételes. De nem is félelmetes. Csak egy olyan ciklus, amit a modern emberiség ezelőtt még nem látott. Elég hosszú ciklus, ami messze túlnyúlik egy Emberi Lény élettartamán. Ezért igyekeztek átsiklani felette, vagy egyáltalán nem venni tudomást róla!

 

Huszonegy éve megmondtuk, hogy eljön az idő amikor gabona terem olyan helyeken, ahol soha nem termett azelőtt. Aztán lesznek olyan helyek, ahol majd nem terem gabona, holott az termékeny vidék volt (Kryon egyes könyve). A víz-ciklusról van szó. Ezért most elmondom: Ne rémüljetek meg. Ne féljetek attól, amit ma láttok. Itt történik a változás előttetek, de mivel még soha nem láttatok ilyet ezelőtt, félelmetes és megmagyarázhatatlannak tűnik. Ezért logikát kerestek benne és olyan magyarázatot csatoltok hozzá, hogy valamit az Ember követett el. Ez semmi olyan, amit az Ember tett volna. Ez Gaia víz-ciklusa.

 

Én 1989-ben érkeztem. Persze mindig is itt voltam és mindig is itt leszek. A hálót igazító csoport 2002-ben távozott. Az üzenetek megjelenése, társam hajlandóságának köszönhetően, 1989-ben történt és akkor megkezdtük a közvetítést, amire ezidő előtt nem volt lehetőség, mert a föld rezgésszáma nem volt elég magas, hogy fogadja őket.

 

Ez volt az az idő, amikor megváltoztattátok a szabályokat. (1987) Ez ellenállásra talált a metafizikusok részéről, hogyan történhet egy olyan dolog, hogy a meglévő ezoterikus rendszer fejlődjön. Mert az ezoterikus gondolkodás elfogultsága ugyanolyan, mint a tudományban - hogy létezik egy statikus rendszer, amelyik sosem változik és csak annyit kell tenned, hogy kitalálod egy olyan dolog energiájának a tulajdonságait, amelyik sohasem változik és már képes is vagy azt irányítani.

(K:20100424)


1989 ÓTA-FÖLD REZGÉSSZINTJÉNEK MEGEMELKEDÉSE

Ez a tudatszint elmozdulás csökkentette azoknak a számát, akiknek az eredeti terv szerint el kell tűnniük a bolygóról ( a Föld lakosságának 1%-a)

a múlt összes próféciája a porba hullott

Már minden nap új jövőt teremtünk

(K.11:7)

1989-ben, azt mondottam nektek, hogy a mágneses mező többet fog mozogni 10 év alatt, mint az elmúlt 100 évben...és így is volt. Úton van, mondják egyesek, hogy egy új polaritás váltás történjen, amint a múltban is már megtörtént.

De még nem. Mozgott és most is mozog, mialatt beszélek. (Ez egy tudományosan elismert és ellenőrizhető tény). Elmondom nektek most, miért mozgott: mert mozgatta e bolygó tudatát és ez a mozgás, a Harmonikus Konvergenciával egyidőben kezdődött.  (1987 4449 Egyáltalán nem véletlen, hogy ekkor kezdődött.

Mozgott, hogy megvilágosodásotokat támogassa. Így mozgott, hogy a bolygó felébredése megtörténhessen. Ezért mozgott és létezik és létezett a bolygón sokak intuíciójában változás. A háló beszél az emberiség DNS-éhez és tudatához. Több ezer ember kérdezi hirtelen: "Több minden van, mint amiről eddig beszéltek nekem?"

(K:2007NYK2)

 

1989.

EKKOR JÁRT A PLÚTÓ NAPKÖZELBEN, TRANSZFORMÁCIÓS ENERGIÁKAT HOZVA

 


1989. - AZ ASZTROLÓGIA HÁZAK MÁGNESES VÁLTOZÁSAI

Asztrológusok, most meg fogjátok érteni, miért mondtam azt nektek 18 évvel ezelőtt, hogy különbséget fogtok látni az előzetes és utólagos térképeken, amik korrigálnotok kell majd, hogy felfedezzétek azt, hogy mi történt az energia változással és a mágneses háló mozgásával egyidőben, akkor és most között. Beszéltem nektek három foknyi hatásról a mostani és 2012 -es évi térképeitek között. E három fok nem mind egyetlen

házban jelenik meg. E három fok, a házcsúcsok formáinak változása, melyek egy új nagyságrendű konfigurációban nyílnak ki

és záródnak be. Menjetek előre, korrigáljatok és nézzétek meg mit jelent ez. Helyezzétek egymásra az előző és utólagos térképeket és fel fogjátok fedezni, mi történik és hogyan alakulnak át és módosulnak ezek a változások. A világméretű hozzáértő asztrológusok tudják, hogy változik. Maga az asztrológia is dinamikus, mivel a mágnesességgel

áll valójában kapcsolatban!

(K:2007NYK2)


1989. –IDŐJÁRÁSMINTÁK ELKEZDENEK MEGVÁLTOZNI

Meg kell hogy kérjelek benneteket, hogy keressetek rá azokra időjárás váltásokra, amik éppen történnek? Talán éppen most néztek ki az ablakon? [nevetés] Húsz évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy lesznek helyek, ahol többé nem fognak azok a dolgok nőni, amik mindig ott nőttek, és más helyek, ahol olyan dolgok nőnek, amik ott sosem nőttek. Beszéltünk területekről, amik szárazak voltak és nedvesek lesznek. Ez mit mond számotokra az időjárásról? Ez azt mondja, hogy egy nagy váltás lehet a vízciklusban. Ma, pontosan ezt látjátok. Ne féljetek a váltástól!

 

Először is, újból elmondjuk: Ez lassú! Van időtök. Ha a vízszint megemelkedik, térjetek ki az útjából! A föld lassan mozog. Azok, akik ezeket a dolgokat feljegyzik, látják ezeket történni, és éveitek vannak az alkalmazkodásra. Bár lesz néhány Ember, akik beássák magukat és kihívják a sorsot – és belefulladnak. Az Emberek ezt teszik, tudjátok? Nem hiszik el, ami történik és tagadják a változásokat. A tudatosság ugyanilyen dolog. Láttátok mostanában? Vannak néhányan, akik be fogják ásni magukat, mert nem szereik a változást, és bele fognak fulladni a folyamatba. Ezzel metaforikusan azt mondjuk, hogy vannak olyanok, akik az életüket adják azért, hogy mindent változatlanul megőrizzenek. Mit mond ez számotokra a váltásról? Ők ezt nem tennék, hacsak nem látnak valami olyasmit, amit nem szeretnek: Váltás.

 

Újból ezt mondjuk: nincs semmi rossz az időjárással. Egy olyan cikluson megy keresztül, mely megelőzte saját magát. Más szavakkal, a saját ideje előtt jár, mert ti felgyorsítottátok ennek a bolygónak a geológiáját. Ténylegesen felgyorsítottátok az órát egy viszonylagos módon. Ez azt jelenti, hogy noha az órátok ugyanazzal a sebességgel ketyeg, és úgy tűnik, ugyanazzal a sebességgel idősödtök, közben a bolygó felgyorsult!

(K081130)

1989. –  AZ IDŐJÁRÁSI MINTÁK MEGVÁLTÁZOSAI ELKEZDŐDNEK

Kryon azt mondja, hogy felgyorsítottuk a bolygó rezgését, és az eredmények az időjárás változások. Ez része egy vízciklusnak, amilyent már láttunk korábban, nem pedig valami hirtelen dolog, vagy ami a véget jövendöli. 1989-ben tisztán beszélt erről az időjárás váltásról.

(K:090117)


1989.- KARMIKUS KÉNYSZEREK ELHAGYÁSA

1989-ben partneremmel megjöttem és elkezdtük átadni a channel üzeneteket arról a tényről, hogy megteremthetitek azt a helyzetet melyben megsemmisíthetitek karmátokat és beléphettek szabad akaratotokba, megteremtve azt az élet leckét amiért ide jöttetek. Beszéltünk egy implantátumról, melyről nem fogunk többé beszélni. Soha nem beszélünk erről, mert most újra értelmeztük ezt a dolgot, hogy a következő dolgot jelentse: "az engedély beépítése a mókuskerékből való kilépésre!" Önmagatoknak szenvedélyt és igazságot iktattok be és tovább mentek, kiléptek a karmából és beléptek egy olyan helyre ahol rendelkeztek az energia választás szabadságával, amit tiszta szándékkal teremtetek meg.

(K:070707)


1989.- KARMA VÁLTOZÁSA AZ ÚJ ENERGIÁBAN-KRYON

Megmondtuk 19 évvel ezelőtt, hogy a karma lesz az első dolgok egyike, amit meg kell változtatni ebben az új energiában. Megmondtuk nektek, hogy a Fénymunkások automatikusan megszabadulnak tőle, amint tiszta szándékkal a szélesebb tudatosságba lépnek. Azt is megmondtuk, hogy 'be vagytok oltva az engedéllyel, hogy eldobhassátok'. [1989-re visszatérve, akkor így hívtuk: „az implantátum”] A karma mint energia, a korábbi életek befejezetlen leckéiből kerül át, melyet ebben a mostani időben már nem kell megtanulni egyikőtöknek sem. Ez a nagy változás egyik ajándéka. És ez már nem új hír. Fenti példánkban a gyermek már születésével megkapja ezt. A legtöbb manapság születő Emberi Lénynek mégis van karmája, mert nem volt elegendő idő, hogy karma-mentes Fénymunkások csoportjának reinkarnációját teremtsük meg. A mi példánkban később következik be az, hogy a gyermek eldöntse, megszabadul a karmától vagy sem. [Ha egy életidőben megszabadul tőle, akkor a karmikus mag származékok nem kerülnek át a következőbe.]

(K080628)


1989. A MAJA TUDÁS ÁTADÁSA/MEXIKÓ: YUCATAN FÉLSZIGET

Hunbatz Men, maja tanító, beavatási úton, a Yucatan félszigeten, a bennszülött tanítók gyűlésén átadta a teljes kicse maja harcos kódexet, az energianaptár tudásával együtt.

(BHC2:23)

1989. – MAJA BEAVATÁSOK – 1989/A ÜSTÖKÖS – HUNBATZ MEN

HUNBATZ MEN (HUN/HONI -  BATZ/BÁCS/BÁCSA/BÁCSI – MEN/TÁLTOS) maja pap beavatásai Palenque-ben és Chichen Itzá-ban.

A Nap delelésekor azt jósolták meg előre, hogy Qutzecoatl megjelenik.

40.000 ember jelenlétében az 1989/a aszteroida, ebben az időben, áthúzott az égbolton és hatalmas robbanással a tengerbe zuhant, Yucatan közelében.

(BHC:232)


1989.-BEN – SZÜRKÉK

Egy perui nő, különleges képességével felemelte Toth hajóját, és a szürkék betegségére gondolt, olyanra, amilyen csak a Földön létezik. A szürkék között ez a betegség járványszerűvé vált, és ez arra ösztönözte őket, hogy 1992 végére elhagyják a Földet

(Frissel:54)


1989. – ELKEZDŐDNEK A BOLYGÓ MÁGNESES RÁCSAINAK VÁLTOZÁSAI

Ha egy pillantást vettek rá, egy pillanatfelvételt, hogy hol állnak a bolygó mágneses jellemzői, ahhoz képest, amit mondtunk, hogy merre tartanak, azt fogjátok találni, hogy pontosan ott vannak, ahol mondtuk, hogy lenni fognak. Egy megváltozott bolygót reprezentálnak. Mert amikor megérkeztem 1989-ben, a rács mágneses jellemzői nem azok voltak, mint most. Átadtuk számotokra a váltás potenciálját, és ez most itt van. Mondtuk, hogy lehetséges lesz, sőt valószínű, hogy lesz egy 12 éves periódusa a mágneses rács mozgásának, és ez történt.

(K:081213)


1989.

MEGKEZDŐDNEK A FÖLD KÖRNYEZETI VÁLTOZÁSAI/KRYONTÓL

Ez az üzenet nem hosszú, de mindenképpen hallanotok kell. A környezetről és a tudományról lesz benne szó. Hadd kezdjünk tehát néhány jó hírrel. Tekintsük át még egyszer, hogy azok a változások amelyeket ma az időjárással kapcsolatban láthattok, azok nem az emberi tevékenység eredményei. A folyamat, melyet Ti globális felmelegedésnek neveztek, egyáltalán nem globális felmelegedés, csupán egy olyan körforgás része, mely mindig is létezett. Ez az információ nem újdonság, néhány éve beszéltünk már róla amikor a felmelegedés témája először napvilágot látott. Akkor a hír félelmet keltett. Mikor a partnerem 1989-ben megkezdte utazását velem, felhívtuk a figyelmeteket azokra a változásokra, amelyeket ma megfigyelhettek. Jóval azelőtt, hogy a felmelegedés népszerű témává vált volna, elmondtam, hogy  számítanotok kell rá.

 

Az Északi-sark jege néhányszor már elolvadt, azután pedig újra eljegesedett. Ez így váltakozik. A párolgási körforgás (Kryon úgy nevezi vízkörforgás) a Gaia munkamódszere. Mindazonáltal, ezúttal úgy tűnik, hogy a ciklus hamarabb kezdődik mint ahogy várható volt, ez pedig sokak számára ijesztő. Ha megkérnétek Gaiát, hogy jöjjön el erre a helyre, a következőt mondaná Nektek: "Emberek! Nem Ti okoztátok!". Hogy mondhatná ennél érthetőbben? Azért adom közre ezt az információt, hogy ne törjétek magatok ennek a hamis feltételezésnek megoldásán.

(K:20100214 – WWW.KRYON.HU)


1989. MÁRCIUS 5.

A LEGNAGYOBB NAPKITÖRÉS EDDIG, EBBEN AZ ÉVSZÁZADBAN. 137 percig tartott. Március 8-13 között a protontevékenység jelentősen megnövekedett, és a napszéllel rendkívüli ionbeáramlás volt tapasztalható a Földön. 1952 óta nem volt ilyen erős mágneses vihar.

(Maja próféciák: 64)

NAPKITÖRÉS KANADA – QUEBEC

Az egész kanadai tartomány villamos áram nélkül maradt egy rövis időre az erős napkitörések miatt.

 

 

1989. ÁPRILIS 16-án az anyag és a bolygó minden lakójának összes kristálystruktúrája

a harmadik fénytesti síkra emelkedett. Sokan elhagyták a bolygót, mert még nem készültek fel erre, az intenzív érzékenységre. Az érzékszervek finomodtak, a szexualitás felfokozódik, növekedett a születések száma. Innen már nem visszafordítható a fénytestté válás folyamata

(Ariel)

 

 

 

1989. SZEPTEMBER 8-9.

A FÖLD ELENGEDTE AZ EMBERISÉGRŐL ALKOTOTT ELLENSÉGKÉPÉT.

AZ IDŐ FELGYORSULT, GYORSABB LETT A FÖLD ÉS AZ EMBERISÉG IDŐKERETE.

AZ ÚJ ENERGIA BEÁRAMLÁSA, A FÖLD ELÉRT EGY MAGASABB REZGÉSSZINTET

A BOLYGÓ MÁGNESES ERŐVONALAI ELMOZDULTAK

AZ EMBERISÉG TÖRTÉNELMÉNEK LEGMÉLYREHATÓBB VÁLTOZÁSA

ÉS FORDULATA LESZ

AZ IDŐ FELGYORSULT, GYORSABB LETT A FÖLD ÉS AZ EMBERISÉG IDŐKERETE.

 

 

1989. SZEPTEMBER 8-9.

A FÖLD ELENGEDTE AZ EMBERISÉGRŐL ALKOTOTT ELLENSÉGKÉPÉT.

Ez a tény nem engedi megvalósítani a sok megjövendölt katasztrófát. Ekkor jött a kegyelmi energiai a bolygóra, hogy a rácsháló-struktúra részévé váljon. Új energia kezd beáramlani, új technológiát, információt hordoz.

(Tashira: 58)

Ez a 12:12 kapu lényege

„1989-ben a rács megmozdult, és a 12:12 azt a lehetőséget adta az emberiség kezébe, hogy Gaia teljes lényegiségét megragadja.”

A természet szellemei és a szent helyek, energiáikat átadták az emberi lénynek, aki magára öltötte a Föld életerejét. Az emberek átadták egymásnak az energiákat, birtokba vették saját angyalaik isteni minőségének egy részét.

(Kryon VII.)

 

1989. 09.11.

MAGYARORSZÁG KIENGEDETT 57.000 KELETNÉMET MENEKÜLTET AZ ORSZÁGBÓL

 

 

 

1989. 11. 09.

11+9+1989

LEDŐL A BERLINI FAL: EZ A VILÁGBÉKÉHEZ VEZETŐ KORSZAK SZÁMA

(K:11:2)

1989 - BERLINI FAL

A Fal ledöntése egyetlen Nap alatt történt, de ennek az energetikai változása az emberi tudatosságbon keresztül lassan és tudatosan teremtődött meg

(K:11:5)

 

 

1989. KRISTÁLYFÉNY-CSATLAKOZÁS

(Crystal Light Link), életre keltette a Föld kristályrács elemeit.

(Solara 11:11)

 

1989.NOVEMBER IDŐGÖRBÜLET (Time Warp)

A negyedik kvantumugrás a 11:11 aktiválásához.

(Solara 11:11)


1989-BEN

a bolygó energiája oly mértékben megváltozott, hogy szükséges lett a mágnesesháló jelentős méretű módosítása

A Föld dimenziós változásokon, igazodásokon ment keresztül.

AZ IDŐ FELGYORSULT, gyorsabb lett a Föld és az Emberiség időkerete.

(K:10:7)


1989-TŐL-INDIGÓ TERV

látszik megkezdődni az a folyamat, hogy a Föld elért egy magasabb rezgésszintet

Sokan távoztak (háborúk, járványok) egy inkarnációs folyamatból önakaratukban, hogy egy Új energiában korábban jöhessenek/ születhessenek újra, vissza, magasabb spirituális adottságokkal rendelkező gyermekekként.

Ezek lesznek az Indigó Emberek, sokkal jobban fognak élni, mint mi, és elősegítik a békét a Földön

(K:10:13K)


1980-AS ÉVEK VÉGE – FÉNYTEVŐK ÚJ GENERÁCIÓJA JELENIK MEG

INDIGÓ NEMZETSÉG

Az 1980-as évek végén egy izgalmas új energia erő jelent meg, mely ismert volt a Fénytevők új generációja számára. Kirael-nek hívta magát [ejtsd: Kirael] és Kahu Sterling-é a megtiszteltetés, hogy a médiuma lehet. …* Kirael tisztázta, hogy energiája nem hímnemű, és nem nőnemű, inkább egy fény minta egy váltakozó dimenzióból.

*[Fordító megjegyzése: a magyar nyelvben nincs hímnemű és nőnemű személyes névmás, így az egyes szám harmadik személy takarhat nő- és hímnemű létezőt is – nyelvünk nem tesz különbséget nő és férfi között.]

 

A Tudatos Teremtés Tíz Alapelve.

© Kahu Fred Sterling

Contact: Lightways Publishing,

3075 Kalihi Street, Suite 101, Honolulu, Hawaii, 96819, USA

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; www.Kirael.com

Tel: + 808 952-0880

A magyar nyelvű fordítás forrása: http://univerzumitudatossag.blogspot.com/

 

1989-ES VÁLTOZÁSOK

A bolygó mágneses hálója nagyon megváltozott, olyan rövid idő alatt, hogy a bálnák nem tudtak alkalmazkodni hozzá, ez az oka az „öngyilkosságuknak”

Nemsokára nem lesz ez probléma

(K:10:13K)


1989-1990.

A TUDATOS TEREMTÉS TÍZ ALAPELVE A BOLYGÓRA KERÜL/KIRAEL

KIRAEL: A Tudatos Teremtés Tíz Alapelvét körülbelül húsz évvel ezelőtt hoztam el erre a bolygóra, a Tudatosságban történő Nagy Változás okán; az Alapelvek meg fogják könnyíteni a fény következő dimenziójába történő belépéseteket. Azok számára, akik esetleg nem ismerik az Alapelveket, ezek az Igazság, Bizalom, Szenvedély, Tisztaság, Kommunikáció, Befejezés, Imádság, Meditáció, Alvás-állapot Programozás és Mesteri befolyásolás. Nincs elég időm, hogy mindegyik Alapelv mélyére hatoljunk itt. Ezt megtehetitek a közvetítő weboldalának leellenőrzésével. [www.kirael.com oldalon, illetve a magyarra lefordított cikkeket a témában ingyen a http://univerzumitudatossag.blogspot.com/ oldalon lehet elolvasni.]

Minden alkalommal, amikor elolvassátok a Tíz Alapelvről szóló könyvet, vagy meghallgatjátok a róla szóló hangfelvételeket, az Alapelvekről új fogalmat fogtok kapni. Amikor azt hiszitek, hogy minden lejött, úgy fogjátok találni, hogy amikor ismét elolvassátok, vagy meghallgatjátok őket, nem ismeritek fel, mit futottatok át az első alkalommal. Egészen új lesz. Gyakoroljátok a Tíz Alapelvet, és félelmeitek szinte máról holnapra elszállnak. Még nem is kell mentegetőznötök azért, amit nem tudtok az Alapelvekről. Ti vagytok a Teremtő Erő, és azért jöttetek el ide, hogy emberek legyetek, és gyakoroljátok a félelemből a szerelembe vezető utat. Ez az út kiterjeszkedik majd a következő szintre, elmozdulva a félelemből a szerelembe, majd a fénybe, és az Alapelvek segítenek nektek eljutni oda.

The Ten Principles for the Evolving Soul

Master Guide Kirael, through the mediumship of Kahu Fred Sterling

2010 október

© Fred Sterling

Contact: Lightways Publishing

3075 Kalihi Street, Suite 101, Honolulu, Hawaii, 96819, USA

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Tel: + 808 952-0880 www.Kirael.com

A magyar fordítás forrása: http://univerzumitudatossag.blogspot.com/

 

1989.-1990.

EGYSÉGTUDATHÁLÓ ISMÉT TELJESSÉ VÁLT – FELGYORSULT A BOLYGÓ

Az Egységtudatháló ekkor vált először teljessé ismét. ELINDULT, FELGYORSULT A BOLYGÓ FELEMELKEDÉSI FOLYAMATA, de később régi kultúrák blokádja miatt ez a folyamat lelassult.

(DM:197)


1989.-1991. KÖZÖTT

Semmisítette meg Kryon és csapata a Naprendszeren keresztül áthaladó MYRVA aszteroidát/üstököst. Az 1 km átmérőjű kőtömb karmikus küldetése az volt, hogy a Földbe kellett volna becsapódnia. Ez a kozmikus esemény megsemmisítette volna a Földön az emberi civilizációt.

A planétának a saját tengelye körül való megfordulása pillanatok alatt természeti katasztrófák sorozatát indította volna el. A magasabb vibrációink minden pusztítást megakadályozott. Az aszteroidának így csak kisebb darabjai érték el a Földet

(Kryon:2:11)


1989-1994 KÖZÖTT

Megmozdult a Földi rács és a 12:12 azt a lehetőséget adta az embernek, hogy az Élő Föld (Gaia) teljes lényege az emberek kezébe került

a szurdok őrzői, kertek dévái, a bolygó szent helyeinek őrzői, akik a szent energiát tartották, mind eltávoztak (hátrébb vonták az egyensúlyfenntartó energiáikat)

az emberek birtokba vették saját angyalaikat, isteni minőségeiket

(K:7:9)


1989-2002- KRYON-HÁLÓ CSOPORT

Közvetlenül a Harmonikus Konvergencia után észrevehetően elkezdett megváltozni az energia. Észrevehettétek a Föld politikájában. 1989-ben elmondtuk nektek, hogy az Armageddon elmarad,

a Kryon csoport megérkezett, és közvetlenül átadta nektek az információt, hogy a mágneses rács nagyot változik a következő 12 évben… és elkezdődött a változás

Azt mondtuk, ha úgy döntötök, hogy meg szeretnétek valósítani a békét a Földön, ha úgy döntötök, kinyilvánítjátok szándékotokat lehetőségeitek beteljesítésére, a mágneses hálónak meg kell változnia, ezáltal megváltoztatva a tényleges biológiai DNS-etek lehetőségeit. Ez az, amiért a háló-csoport jött, és megtette, amit tett.

Kryon nem 1989-ben érkezett. Én mindig is itt voltam. A háló-csoport érkezett 1989-ben. 2002-ben távoztak. A mágneses hangolás elkészült, és egy másik eseménysorozat vette kezdetét.

(K:06.01.22)


1989.-2003.-2015.-AZ ÚJ ENERGIA BEÁRAMLÁSA

A Bolygó mágneses erővonalai elmozdultak, A Fátyol kissé felemelkedett

Alatta Új Energia áramlott be a Bolygóra és ez 2003-2015 között fog teljességében megmutatkozni

AZ EMBERISÉG TÖRTÉNELMÉNEK LEGMÉLYREHATÓBB VÁLTOZÁSA ÉS FORDULATA LESZ

(K:10:8)


1989.-2009. – KRYON

Mondtuk az 1989-es üzeneteinkben, hogy megváltoztattátok a jövőtöket. „Az emberi tudatosság váltani fog”, mondtuk akkoriban. Csakugyan, váltott.

 

Emlékszem, hogy ott ültem, és ezt mondtam, mert az még mindig előttem van. Számotokra ez egy felvétel arról, ami megtörtént. Számomra ez most is éppen történik. De számotokra ez még azelőtt volt, hogy a társam képes lett volna kinyitni a száját, és bármit is linearizálhatott volna, amit mondani szerettem volna [mielőtt Lee elkezdett hangosan csatornázni]. Helyette, írt az asztalánál. Mi éppen most ott vagyunk vele. Ez időtlen számunkra és minden, ami történt abban, amit ti 20 éves időtartamnak hívtok, az számunkra a most. Lee leírta és kiadta és ez lett az első Kryon könyv – az, amiben megadtuk ezeket a potenciálokat, amik ma már a valóságotok. Ezt most azért mondom el, hogy megérthessétek, hogy akkor, amit mi láttunk, mint a döntéseitek potenciáljai, ezek csakugyan előttetek vannak. Ezt akkor azért adtuk át, hogy felismerhessétek, hogy ugyanilyen tisztán látjuk a potenciálokat a következő 20 évre is.

Ó, kedveseim, akik már régóta ezen a bolygón éltek, emlékeztek, milyen volt 20 évvel ezelőtt? Aktuális eseményekről fogok ma beszélni, így hadd kérdezzem meg: Emlékeztek a 20 évvel ezelőtti időjárásotokra? Valószínűleg szentimentálisan. Nem olyan mint ma, ugye? Emlékeztek a saját életetek energiájára, a munkahelyetekre? Emlékeztek a 20 évvel ezelőtti politikátok és üzleteitek energiájára? Emlékeztek erre? Mert ma nem ugyanolyan.

 

Sosem volt az emberiség történetében olyan 20-éves időszak, amikor ilyen történt volna, ahol a tudatosság ennyire megváltozott volna. Ezek a dolgok amiatt vannak, amiket ti tettetek. Ó, visszamehetnénk és emlékeztethetnénk titeket arra a helyre, ahol ott álltatok, készen a megszületésre, alig várva, hogy itt lehessetek. Nem számít, milyen idősek vagytok itt a teremben. Vannak itt fiatalabbak, idősebbek. Számomra mind egyidősek vagytok és dicsőségesek vagytok, Isten egy része. Nem látom a testeteket. Azt az arcot látom, amit ismerek, azt, ami örökké tartó. Tisztában vagytok ezzel? Nincs halál a számotokra. Ó, talán van egy idő, amikor elveszítetek egy Emberi testet és összeállítotok egy másikat. Ez csak az Emberi lét mechanikája. Azok a testek nem tartanak ki olyan hosszan. Ez minden erről. Ez az, amiért állandóan visszajöttök. Ez az, ahogy én látlak benneteket, és ez az, ahogy mindig is láttalak benneteket.

(K081130)


1980-AS ÉVEK VÉGE

Mintegy 7-8 millió fényközvetítő inkarnálódott, aki a Fény mellett dönt, és ezzel az egész bolygót befolyásolja, az időn és más párhuzamos léten keresztül

(Ariel: 51)

 

1980-AS ÉVEK VÉGÉTŐL – SPIRITUÁLIS ÖNKÉNTESEK ÉBREDÉSE

Az évtized vége felé a spirituális önkéntesekbe programozott spirituális ébresztőórák, egyre nagyobb számban szólalnak meg. Másképp kezdik el látni a világot, és egy másik valóságot teremtenek.

(Icke:2:435)

 

1980-AS ÉVEK VÉGÉTŐL

15-20 évvel ezelőtt kezdődött meg az anyag oldódási folyamata a Földön. Az Oldódási fázis a 4. dimenzió emelkedő rezgésének hatása. A sűrűségi létből, a 3 Dimenzió világából a felső asztrál világba, a szívcsakra világába érkezünk majd egy folyamaton keresztül, amely nem időben, hanem szellemi szinten zajlik.

(SZJ:2007)

 

1989-1990.

Maximális, vagy ahhoz közeli Napkitörések (Ernst Opik)

 

1990-RE

A FÖLDKÖZI-TENGER ÉLŐVILÁGÁNAK 85%-A ELPUSZTULT.

(Frissel:29)

Módosítás dátuma: 2011. május 20. péntek, 08:55
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 5 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!