AZ ÚJ TUDATOSSÁG KÖNYVEI 1. B-BIBLIA PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Nász János   
2011. május 23. hétfő, 06:57

AZ ÚJ TUDATOSSÁG KÖNYVEI 1.

 

LELKI ISMERETEK FÉNYMUNKÁSOKNAK

B-BIBLIA

 

 

BABAJI (Himalája)

„Más ismert nevei még:  Mahavatar Babaji, Shri Babaji. Paramahansa Yogananda könyve révén vált ismertté, melynek cime:
“Egy jogi... önéletrajza”.  Babaji - t, a halál nélküli avatarként ismerik, mivel sikerült túllépnie az emberi lény korlátait a fizikai síkon, élettartamának idejét illetően.  Azt mondják róla, hogy ő nem halt meg, hanem fizikai testében felemelkedett. Számos, fizikai alakban való megjelenését feljegyezték, egyes spirituális igazságot keresők. Mindenképp, rendszerint spirituális síkon megjelenik azok számára, akik hívják, észlelik Babajit gondolatban, érzeteikben vagy vízióikban. Babaji küldetése az, hogy közelebb vigye az emberiséget Istenhez, hogy kövessék Isten akaratát. Arra bátorítja az embereket, hogy saját spirituális útjukat kövessék és azt mondja, hogy minden vallás Istenhez vezet.

Ő bátorította arra Yoganandá-t, hogy adja át a nyugati világnak a Kriya Yogá-t.
(mely 18 yoga poziciót tartalmaz, ismertebb nevén asant vagy mudrát). Kriya-t, a megvilágosodás eszközeként ismerik, aki  hozzájárult a Yoga rendszer elterjedéséhez. Amikor hívjuk, segít minket a következőkben: függőség és mohóság, légzési technikák, Istennel való párbeszéd, megnyilvánítások, anyagitól való eltávolodás, vallásos jellegű visszaélésekben védelem, életmód egyszerűsítése, spirituális evolúció, yoga gyakorlata. „

 

BAILEY, ALICE-DJWHAL KHUL

( 1880 június 15 - 1949, december 15), a XX. század, egyik legmagasabb sprirituális egyénisége. Megalapította a XX. század ezoterikus iskoláját és műveit 50 nyelvre lefordították. Kuthumi mester volt egyik vezetője és 1919-től, kapcsolatba került

DJWHAL KHUL - al, akivel együtt 24 könyvet irt, mely ősrégi ezoterikus tanítások bölcsességét tartalmazza, valamint teozófiai, vallási, filozófiai tanulmányokat és az 1919 és 1949 közötti időszak aktuális eseményeit.

 

 

BAKARATINI BOLYGÓ-KENTAUR CSILLAGKÉP

1.350.000 évvel ezelőtt a Kentaur csillagkép kiülőben lévő Bakaratini nevű bolygójának lakossága kitelepítésre került. A Földet és a Mars bolygót választották. Humanoid lények voltak, intelligens, magasan fejlett lények. Fekete és sárga bőrű egyedek. Ezek az első humanoid emlékek a Földdel kapcsolatban.

Aranybolygó


BAAL, BACHUS, MOLOCH

Hamis földi istenek voltak

Vérbe fullasztották az emberiség Aranykorát

Oroszlán


BAKTÉRIUMOK

Nem bántanak bennünket

Csupán energiák

Ha megengedjük nekik, hogy megváltozzanak, átalakulnak tiszta energiává

T:6:3


BAKTÉRIUMOK-VÍRUSOK

Az emberi lét természetes részei

Hasznosak, mert segítenek fenntartani az energiaáramlást

Segít meglátni, hogy kiegyensúlyozatlanságok vannak a testben

Ébresztőórák és riasztók

Az orvostudomány problémája, hogy megpróbálja erővel megsemmisíteni őket

Ha erővel hatnak rájuk: Visszatérnek egy másik formában, még ellenállóbbak lesznek

EGY AZONOS ENERGIA MÁSIK ERŐSEBB EREJE JÖN BE AZ ELLENE VALÓ KÜZDELEM EREDMÉNYEKÉPPEN

Nem fizikai, hanem Energetikai eredetűek

NEM LEHET ŐKET MEGÖLNI VAGY ELPUSZTÍTANI

T:6:2K

 

BAL FELÜNK- JÖVŐ

Elemezzétek, hol található a belső férfias és nőies a testetekben. A belső férfiasnak a jobb, míg a belső nőiesnek a baloldalon kellene lennie. A jövő bal felől, míg a múlt jobb felől tükröződik

KDB070807


 

 

BALESET

 

BALESET-AUTÓBALESET

Erős érzelmi kötődéssel haladva az ösvényen

Sokszor nem látunk alternatívát

Szükség van az Ébresztőre

Arról szól, lépj hátra, és értékeld emberi utadat

T:2:5K



BALESET-ERŐSZAKOS HALÁL

Magunk, tapasztalatszerzésből, tanulságul választjuk ezeket a lehetőségeket

P:8

 

 

 

BALESET-ZUHANÁS

Egy régi háttérben lévő dolog megbolygatása

A zuhanás felszínre hozza

Szembe kell nézni vele, megáldani és meggyógyítani

Idegenekre fogni, olyan, mint átadni saját hatalmunkat

Hazug hatalmat adunk másoknak, amelyeknek nincs hatalma felettünk

Ha kiegyensúlyozatlan dolgok érkeznek, szeressük őket, és akkor kiegyensúlyozódnak és elmennek

T:2:7K

 

 

BALESETEK

Saját kapcsolatok zökkenőit, buktatóit mutatja

Kapcsolatok változásait jelzi

Ilyen formában válnak értelmezhetővé

Ezek is a Mi teremtéseink

T:2:6K


BALESETEK

Nincsenek véletlen balesetek, ez érvényes a természeti katasztrófákra is

(SVT2:225)

 

BALESETEK-TERVEZÉS

Nem pontos, hogy előre eltervezettek lennének

Csak az életidő áramlását és tapasztalatok szintjét tervezik

Hogy hova akarunk eljutni

Az Új energiában a tervezés: AZONNALI ÉS SPONTÁN

A gyorsaság a tudatosság szintjétől függ

Már nincsenek semmilyen szerződések és tervek

Bármikor megváltoztathatjuk a folyamatot

MI VAGYUNK A TEREMTŐK

T:3:10K


BALLARD, GUY ÉS EDNA-1930-AS ÉVEK

Az 1930-as években együtt dolgoztak Saint Germain-nel

A VAGYOK (I AM) címmel könyvsorozatot adtak ki

A Vagyok munkája: az Ibolyalánggal való együtt dolgozás

Már nincs szükség rá

Túlmentünk az Ibolyaláng tanításain

A Shaumbra már túlhaladta, még ha sokan ezzel együtt is dolgoznak

Ballard:Godfre Ray King nevet is viselte

T:7:10

 

BÁLNÁK ÉS DELFINEK

 

 

BÁLNÁK ÉS DELFINEK

A SZÍRIUSZ CSILLAGRÓL SZÁRMAZNAK

Azért jöttek, hogy tanítóként, gyógyítóként szolgáljanak

Delfinek: a hanggal gyógyítás mesterei

Bálnák: a bolygó Akasha, vagy DNS feljegyzéseinek őrzői, fenntartják az óceániai kristályhálókat

Bálnák Éneke: a csillagokból érkező kódokat és információkat továbbítják az óceáni rácsokba

SCH:05.04.11

 

 

BÁLNÁK-DELFINEK

A háló rendszer részei

Szent Lények

Bennük tárolódik a földi emlékezet

Együtt működnek a Föld kristályhálójával

Delfinek: a Bálnák unokatestvérei, támogató csoportja a Bálnák fejlődésében

1989-es változások-Bálnák

A bolygó mágneses hálója nagyon megváltozott, olyan rövid idő alatt, hogy a bálnák nem tudtak alkalmazkodni hozzá, ez az oka az “öngyilkosságuknak”

Nemsokára nem lesz ez probléma

K:10:13K


BÁLNÁK-DELFINEK

A bálnák és a delfinek és oly sok más vízi állat hordoz-hogy is mondjam-egy nagyon csodálatos energetikai jellemzőt. Sokan közületek, akik most emberi formában vagytok, a Föld ezen helyére először látogatóba érkezvén bálnákba és delfinekbe terveztétek az energiátokat. Ezzel nem azt mondjuk, hogy bálna vagy delfin lelketek lett volna. Ti egyszerűen... szóval ők úgymond taxik voltak a számotokra. Ők közvetítő közegek voltak a számotokra. Hozzájárultatok, hogy az energiátok beléjük menjen. És, ők egy csodálatos, bámulatos helyet biztosítottak a testükön és az energetikai lényükön belül azért, hogy ti használni tudjátok a Föld összes energiáját.

Ők még hordozták-hogy is mondjam- a múltatok nagyon erős emlékét, annak az útnak az emlékét, mely során idekerültetek a Földre. Ők Gaiáért is hordoztak egy nagyon erős energiát. Helyrögzítők és energiarögzítők voltak a számotokra és a Föld számára hosszú, hosszú idő óta. Ezen típusú élőlényekhez különösen nagyon kötődtök.

És, azt is meg kell érteni, hogy ezek a lények-bizonyos értelemben nehéz leírni-angyalok a saját jogukon. És újra, amíg ők elhagyják a bolygót, legalábbis ami a fizikai testüket illeti, az energiájuk még rendelkezésetekre áll, hogy dolgozzatok vele. Bizonyos értelemben, ők a ti futáraitokká válnak. Tehát, eggyel több ok, hogy elengedjétek, és eggyel több ok, hogy tiszteljétek!

(T:5:6K)


BÁLNÁK-DELFINEK

A tengeri emlősök megszentelt célból vannak a Földön, mely cél a jövőben fog feltárulni

Különleges spirituális egyensúlyt tartanak fenn a Földön

K.4:9

 

BÁLNÁK-DELFINEK-AUTISTA GYERMEKEK-SZIVÁRVÁNY GYERMEKEK

Mágnesesen felerősödött DNS eltérésekkel születtek

Fogékonyabbak a szellemi dimenziókban való létezésre, mint a 4 D.-ben

1, a linearitáson kívül akarnak élni és kapcsolatot teremteni

Nem értik a sorba rendezett dolgokat

Számukra minden egyszerre történik

Gondolat-csoportokat használnak

2, részlegesen olyan valóságban élnek, amelyet az Emberek nem látnak, vagy nem értenek

A FÖLDÖN LÉVŐ MÁSIK ÉLETET IS LÁTJÁK

3, A delfinek és bálnák energiájára hangoltak

Bizonyos távolságon belül kapcsolatot teremtenek tengeri emlősökkel

4, a bolygó rácsszerkezetének változása könnyít a helyzetükön

K:7:11K


BÁLNÁK ÉS DELFINEK- FÖLD KRISTÁLY HÁLÓJA

E Föld Kristály Hálója, e bolygó memóriája. Egy része annak, amit Gaiának neveznétek. E bolygó Kristály Hálója, most aktív hálózat és ez az a tábla melyre energiátokat írjátok, amilyen mértékben tovább mentek. Magába szív mindent, amit tesztek, egyik helyről a másikra menve. A Kristály Háló tudja hol jártatok és azt a tényt, hogy nyomokat hagytatok a sárban, mivel a háló ismeri az emberiséget. Minden Emberi Lényt ismer a Gaia, aki spirituálisan felébred ezen a bolygón. Szándékotokból fény sugárzik és megsemmisíti valóságotok háromdimenziós aspektusait. E bolygó Kristály Hálójának, létezik egy tartalék rendszere... egy memória rendszer. E bolygó Kristály Hálójának, létezik egy tartalék rendszere... egy memória rendszer. A Kristály Háló soha nem fog megsemmisülni és mégis, léteznek rendszerek, amiket a földre alkalmazhattak volna az emberek és az emberiség, oly módon megkárosítva azt, mely az egész integritását érintette volna. Elszakadhatna a lánc: túl sok, sötét módon a földre gyakorolt elektromágnesesség, tönkre tehetné egy időre integritását. Ezért létezik egy tartalék rendszer, mely élő és közületek egyeseknek szükségük van arra, hogy megtudják mi az. Mindig veletek fog lenni és e bolygó bálnáiról van szó. Szeretitek a delfineket, ugye? Kérdezzetek róluk egy biológust. Valójában kis bálnák ők! Tehát, amikor a bálnákról beszélünk, rájuk is utalunk. Melyik másik emlőst védenek a Földön az országok 80%-ban? Egyiket sem. Azért van, mert intuitív módon, az emberi faj tudja, hogy ezeknek a fenséges lényeknek sértetlenek, kell maradniuk a bolygón. Ez egy tartalék rendszer, mely nagyon különleges. Most már tudjátok a titkot, tudjátok, miért éreztek irántuk másképp.

(K:070707)


BÁLNÁK-DELFINEK-ISTENI PULZÁLÁS

A bálnák és a delfinek már a kozmikus pulzálásra vannak hangolódva. Aki velük tölti idejét, vagy dolgozik belük, azokat igen erősen húzzák magukkal, mivel a cetfélék aurájában található galaktikus energia átállítja az emberi test működését, gyakran okozva csodás gyógyulásokat, illetve a kellemetlen ritmusokat sokkal természetesebbekkel helyettesíti.
(
SCH:07:06-VK2.)

 

 

BÁNTALMAZÓK ÉS BÁNTALMAZOTTAK

Együtt teremtik meg a karmikus feladat energiáját

Kettőn áll a vásár

A megoldás: a Szeretet

K:5:1

 

BÁNTÁSOK:

A Földre érkezésünk előtt közösen terveztük

Akik okozták, azok értünk érzett szeretetből vállalták el ezt a szerepet

De ezt a Földi világban nem tárhatják fel

Ők a Szellemi Fivéreink, Nővéreink

A szeretetet ismerjük fel a negatívat formáló tetteikben

Szeretettel forduljunk azokhoz, akik gyűlölnek

Legyünk békések a háborúság között

Viseljük el az elviselhetetlent, Mi alkottuk ezt a forgatókönyvet

K:2:11


BARÁTSÁG

Mi a barátság? Egy kapcsolat egy másik személlyel, mely más mint a férj-feleség közti viszony, egy ettől teljesen különböző kapcsolat. Ha sikeres férj vagy feleség vagytok, akkor ugyanilyennek kell lennetek egy barátságban is, tisztelnetek kell a másik személyt és gondoskodjatok róla, képesen arra, hogy megértsétek őt és önmagatokat, gondoskodva a másikról és önmagatokról.

Egy másik személy barátjaként, egyre barátságosabbak lesztek önmagatokkal. És nagyon fontos az, hogy önmagatokkal barátságban legyetek, hogy képesek legyetek önmagatokhoz vonzani azokat a dolgokat, melyeket igazán kívántok önmagatok barátjaként. Önmagatokkal barát lenni, az önmagatok szeretete előtt áll: ez az önszeretet előtti lépés, - mely egy nagyon fontos lépés.

Nagyon fontos az, hogy legyenek az ellentétes nemhez tartozó barátaink, hogy plátói módon képesek legyünk szeretni és gondoskodni egy ellentétes nemhez tartozó személyt.


BEENGEDÉS HARMÓNIÁJA

Ha minden energiát azonnal beengednénk

Lehet, hogy elveszítjük a fizikai testet

Egy spontán égést hozna létre

Vagy a Szellemünk azonnal kiugrana belőle

T:6:3K


A BÉKE ÁLLAPOTA

 

BÉKE

Ha egyetlen egy Ember sem lenne hajlandó háborúba menni, akkor béke lesz.

A következő 100 évben eljön ez az idő.

(SM:275)


BÉKE, BÉKESSÉG

FOGADD EL A MÁSIKAT, ÚGY AHOGY VAN

(UK-KF:119)

 

BÉKE DEMONSTRÁLÁSA- MEDITÁCIÓ

Ha 100.000 ember, akiknek nincs béke a lelkében, összejön, hogy a világbékéért imádkozzon, akkor az eredmény még mindig zéró. (a közönség nevet) Ha 10 Shaumbra, akik békére jutottak önmagukban, és teljes együttérzéssel viseltetnek önmaguk és mások irányába, összejön örömben, akkor egy olyan fényt, egy olyan vibrációt fognak kisugározni, ami elérhető lesz mindenki más számára, ha ezt választják. Elérhető lesz az egész emberiség számára, amint készen állnak rá. Ez az, ami megváltoztatja a világot!

Ha emberek, akik dualitásban, konfliktusban vannak, és elégedetlenek a saját életükkel, a békéért imádkoznak, akkor ennek nem lesz hatása mindaddig, míg önmagukban meg nem valósítják a békét. Nem azt mondjuk, hogy ezek a dolgok nem helyénvalóak, mert segítenek a békére irányítani a figyelmet. Ám ennek először belülről kell fakadnia.

Figyeljük az emberek imáit. Figyeljük a csoportos megmozdulásokat és tevékenységeket. És, drága barátaim, azt látjuk, hogy annyi üresség van ezekben a dolgokban. Üresség, ami az egyének bensőjéből fakad.

Igen, sok Shaumbra van, aki vonzódik ehhez a világbéke dologhoz, mert békében vannak önmagukkal, vagy a belső béke terébe lépnek. Az együttérzés terében vannak. Szeretik ennek a munkának az energiáját. Ám azt mondjuk, hogy a világbéke leghatásosabb eszköze a benső béke és együttérzés… a bensőtökben levő béke, együttérzés és szeretet. A változások, melyeket önmagatokon belül elértetek az elmúlt pár évben, akkora változást eredményeztek Gaiában, oly sokat, hogy az megváltoztatta az egész univerzumot. Ez egy nagyon egyszerű egyenlet.

Nem azt mondjuk, hogy van egy jobb csoport, vagy hogy az egyik csoport jó, a másik rossz. Mi egyszerűen annyit mondunk nektek, Shaumbra, hogy ti, Shaumbra, egy kicsit más úton haladtok. Ti vagytok a fényhozók, a világítók. A fényetek oly sok mindent meg tud változtatni pusztán azzal, hogy ott vagytok. Ezért költöznek közületek oly sokan az ország különböző részeibe, vagy a világ különböző helyeire. Néha szükség van ott a fényetekre. Odamentek és megkérdezitek: „Tóbiás, Metatron, Raphael, mit kellene most tennem?" És mi azt válaszoljuk: „Épp azt teszitek. Pusztán azzal, hogy ott vagytok, épp azt teszitek, amit kell."

Tudjuk, hogy az emberi drámáitok egyike, hogy összehasonlítsátok az egyikőtök munkáját a másiktokéval, hogy elgondolkodtok azon, hogy az egyik csoport jobb-e, mint a másik. Mind helyénvalóak. Mind helyénvalóak. Nézzetek vissza, drága barátaim, a saját utatokon. Olyan sok fázison mentetek keresztül, mire ide jutottatok. Engedjétek meg másoknak is, hogy keresztülmenjenek a saját fázisaikon.

(T:4:6K)

 

 

 

A BÉKE ÁLLAPOTA-AZ IDŐK VÉGE:2012

A régi világrend utolsó mérése.

Kryon:6:8

 

 

BÉKE ENERGIÁJA-3-AS ENERGIA

A magasabb rezgésszint-változtatás energiája

Ugyanannyi energiát hoz létre, mint az aggódás, vagy a Félelem

A 3-as energiája:

Az egyik területről, a másik területre kerül, változtatással az energia, és Új Energiát hoz létre

Ezt az energiát az angyali vezetőink összegyűjtik (ez a spirituális energia) és Merkaba (fénytest) szinten jelenik meg

K:5:3

 

 

BÉKE HERCEGE

Jézus

 

BÉKE- NEMZETEK JÖVŐJE- JÖVŐ

“a jövő a nemzetek békés konglomerációját tartogatja számukra – nem csak a nemzetállamokét, de a csillagnemzetekét is.
A válság rákényszerített benneteket annak meglátására, hogy mennyire fontos összefogni, egy globális családdá formálódni, az elkülönülés támogatása és fenntartása helyett.

A békét a béke szüli – ez ilyen egyszerű. Ezt elég hamar felfedezitek jelen körülményeitek között, mivel korotokban egyre több ember csatlakozik a Fény erejéhez, amely a békére összpontosít, hogy békét teremtsen, és nem a hadviselésre, amely csak a beletörődést erőszakolja ki, és a békének nem valódi állapota.”
EA

 

BÉKESSÉG-EGÉSZSÉG

Mint új gondolatminta befogadása szükséges az Új energiában

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTON KERESZTÜL NYILVÁNUL MEG

A Békesség kulcsát a gyermeki emlékezet rejti magában, a gyermeki tudatosság és hozzáállás

K.3:10

 

BÉKESSÉG-A FÉNYMUNKÁS TEENDŐI AZ ÁTALAKULÁSBAN

1, a Szellemi világosság elérését szolgáló Békesség és egyensúly megszerzése

2, véget kell vetni a negatív örvények megteremtéseinek, a helytelen reakcióknak az új gondolatminta befogadásakor

3, a Békesség megteremtése Magunkban, mert a Békesség természetes állapot

K.1:4

 

A BÉKESSÉG ÁLLAPOTÁBAN

nem kívülállóként, hanem teremtőként fogod magad érezni

T:2:7K

 

BELÉPŐ-CSOPORTKARMA

1, felváltja egy testben lakó szellemet, aki elvégezte a leckéjét és elhagyta a Földet,

a lelkek cseréje, ugyanabban a fizikai testben

kóma, jelentős életváltást sugalló álmok esetén valósul meg

2, vagy ugyanaz az entitás inkarnálódik még egyszer egy életen belül

valamilyen trauma, halálközeli élmény

látszólag teljesen megváltozik, mintha kicserélték volna

K:2:6


BELÉPŐ HULLÁM

Olyan angyali csoportok, akik arra várnak, hogy bejöhessenek folytatni a munkánkat, ha az megerőltetővé válik, nekik átengedve a cselekvésünk jogát

T:8:1

 

BELSŐ EVOLÚCIÓ-ENERGIA MEZŐ ELENGEDÉSE- ELENGEDÉS

Az elengedés a kiterjedt energia mező elengedése, és Belépés a belső esszenciába

Az E. a régi utak elengedése

A régi kapcsolódások elengedése, amelyek eddig energiát hoztak

ELENGEDÉS: BELÉPÉS A BELSŐ EVOLÚCIÓBA

A Belső Evolúciónak: nincs szüksége erőre, nincs ereje, mert a régi két erőre épült

Nincs szüksége külső szimbólumrendszerre, külső kapcsolódásra, Mert belül van

T.7:10

 

BELSŐ FÖLD

Lásd: HOMORÚ FÖLD

A BELSŐ FÖLD CIVILIZÁCIÓJA: - LEMURIA

A fennmaradt világméretű földalatti Lemuriai társadalom, akik a mai napig különleges barlangvilágokban élnek szerte a bolygónkon. Ez a galaktikus emberekből álló civilizáció, a tömeges földreszállásokat követően újraegyesül majd a jelenlegi földfelszíni civilizációval, és a Föld minden emberi lakója vissza fog térni teljes tudatossághoz.

(FM-Kif)

 

BELSŐ GYERMEK- AHÁ NYELVE-ISTENSÉGÜNK

Istenségünk megszületőben van, olyan, mint egy megszületendő gyermek, A Belső Gyermek

Istenségünk saját magunkban való megszületése a Beteljesítés, az Utazás Beteljesítése

A VELE VALÓ EGYESÜLÉS, KOMMUNIKÁCIÓ EGY MÁS NYELVEN ZAJLIK

Új nyelv, amely nem az elmén működik

Nem szavakkal beszél, a füllel nem hallható, ez az AHA nyelve

Ezt lehet használni a közvetítéseknél, csatornázásoknál

Meg fogjuk érteni, hogy hogyan használjuk az AHÁ nyelvének lefordítását emberi nyelvre

T:3:4K

 

BENNSZÜLÖTTEK ÉBREDÉSE

Ők az egyik első ébredők, mert ennek az Időnek az Eljövetelét várták idáig

PC:103.


BERMUDA

Dimenziókapuja nyitva áll, ahol az emberek át tudnak menni a többdimenziós életbe

A Vas megszűnik a Bermuda háromszögben.

Ott más törvények érvényesek.

AN:635,1412


BERMUDA HÁROMSZÖG-2005-ATLANTISZ KRISTÁLY ENERGIÁI

2030 KÖRÜL-

A Bermuda-háromszög alatt vannak elrejtve Atlantisz kristály energiái

2030 körül válik felfedezhetővé

rejtett működésük okozzák a vidéken az időjárási problémákat: szélviharok stb..

A Kristályok most (2005 körül) hozzák magukat működésbe

Így állítottuk be

A Kristály energia visszatér a bolygóra

Önmagunk elől rejtettük el a kristály energiát, hogy csak akkor aktiválódjon, ha elérkezik annak az ideje

( m: Oka lehet az Atlantisz-traumából adódó félelem, önvédelem

Atlantisz pusztulásához éppen a kristály energia nem éppen az emberiség javát szolgáló felhasználása során bekövetkezett katasztrófa volt)

LW:05.12.


BESZÉD

 

BESZÉD- ANGYALOK

Engedélyt adhatunk magunknak, hogy beszélgethessünk az Angyalokkal

Könnyebb az Angyalokkal beszélgetni, mint az emberekkel

T:6:6

 

BESZÉD-ÍRÁS-TELEPÁTIA- TEL-EMPÁTIA

A beszéd és az írás lassú folyamat. Évezredekkel ezelőtt, amikor az ember alkalmazkodott e gyakorlathoz, mint az egymással való kommunikáció eszközéhez, drasztikusan lelassította fajaitok evolúciós fejlődését.

A telepátia, és még inkább a tel-empátia a fejlettebb társadalmak kommunikációs módja.
EA

 

BESZÉD-ÚJ KOMMUNIKÁCIÓ-EGY CSAKRA

A Teremtő nem csak a beszédet hallja

Az Új Kommunikáció az Egy Csakrából jön majd az Új E.-ban

Nem kimondottan a beszédből jön, hanem a szíven keresztül

(szívtől-szívig kommunikáció)

T:2:7K

 

BESZÉLGETÉS-ENERGIACSERE

Az Emberek energiát cserélnek beszélgetések során

De a sértő jelzéseken felül kell emelkedni

Nem kell válaszolni (nem legyünk a társalgás rabszolgái)

Nem kell olyan helyre engedni az energiát, ahol az sérülést okoz

K.7:10

 

 

BESZÉLGETÉS A GYERMEKEDDEL

Figyeljünk oda rájuk

Hagyjuk, hogy kidolgozzák az elméjüket

Legyünk ott és válaszoljunk a kérdéseikre

Osszuk meg velük, amit tudunk, őszintén becsületesen

Ők nemcsak gyermekek, hanem öreg bölcs lelkek

Szívből beszéljünk velük

Ez segít majd nekik és vezet az útjukon

Lehet, hogy a szülő a tanítójuk is egyben

T:4:4K

 

 

 

BETEGSÉG

 

BETEGSÉG

VÉTEK-SÉG

VETEK(EDÉS)-SÉG

 

 

 

BETEG-GYÓGYÍTÓ

Soha ne engedd meg magadnak, hogy a beteghez érzelmi szálak kössenek

Felül kell emelkedni ellenőrizhetetlen érzelmeinken

W.E.

 

Minden BETEGSÉG a karmikus lenyomattal áll kapcsolatban

A “kezdőkhöz” nem kapcsolódik karmikus előzmény

K:1:2

 

BETEGSÉG

Természetellenes kiegyensúlyozatlan állapot

  • Parányi ismétlődő részből épülnek fel
  • Szimmetrikus módon kapcsolódnak egymáshoz
  • Önmagukat fenntartó rendszerek
  • Ha kell az emberi rendszerekhez, illeszkednek
  • Egyensúlyvesztést hoznak létre
  • Az Univerzum szempontjából hasznosak
  • Viszonyban állnak a karmikus lenyomatokkal és gondolatmintákkal
  • Nem hibák és tévedések a világegyetem rendjében
  • Fontos mechanizmusok
  • Beilleszkednek a földi megnyilvánulások rendszerébe
  • Vannak részecskéi, amelyek a velük ellentétes tényezők után kutatnak az emberi testben, Kulcs a zárban effektus
  • Ha megfelelő részt találnak, összeilleszkednek vele, és betegséget okoznak
  • A karmikus lenyomat a legkisebb sejt szintjén is jelen van
  • A személyes biológiai működés úgy viselkedik, mint a zár: beengedi, vagy elutasítja a kapcsolódást
  • Az emberi lenyomatok meg is védhetnek, lehetetlenné tehetik a működéseiket
  • Többen betegségre hajlamosító lenyomattal érkeznek
  • A karmikus lenyomatok megakadályozhatják a b. Kialakulását
  • A karmikus lenyomat megváltoztatása (nem biológiai), független az embertől

K:1:5

 

BETEGSÉG

A feladattal való szembenézés helyett az Ember a biológiai válságot választja

Ez áramszünetet okoz a testben, a dualitás beállítása alapján

K:5:3

 

BETEGSÉG

A Spirituális Fény hiánya

A Harmónia hiánya

W.E.


BETEGSÉG

Választhatod, hogy meggyógyítod magad

Választhatod, hogy súlyosbítod a helyzetet

A BETEGÉG: EGYENSÚLYTALANSÁG ÁLLAPOTA

Arra van, hogy megállj egy pillanatra, amikor felülvizsgálhatod, hogy merre tartasz

A GYÓGYITÓ:

Egy Fény a betegnek

Általa fogja megérteni a beteg az Élet Lényegét

A Legnagyobb kihívás az életben: LÁTNI MÁSOK SZENVEDÉSÉT

Nincs már bűn, karma és nincs szükség a szenvedésekre

A Gyógyító példája:

Ülni a beteg mellett

A Most pillanatában élni

Örömmel és Teljességgel

A VÁLASZ rajta múlik

A Gyógyító azért van, hogy visszatükrözze a Fényt, az életet és segít abban, hogy tisztábban lássa a választást

T:4:2:K


BETEGSÉG

Tapasztalást hoz az életbe

 

BETEGSÉG

Itt a Földön a 3. dimenzióban a betegség az egyetlen hasznos módja annak, hogy az emberek gondolkodása megváltozzon

Agartha-Benda


BETEGSÉG-HALÁL

Abban a formában, ahogy ismerjük azokat:

NEM VOLTAK RÉSZEI AZ EREDETI SZÁNDÉKNAK ÉS TERVNEK

A sűrű anyagba, a 3 D.-ba esett entitások felett mások, mester genetikus lények hatalmat és irányítást szereztek, és genetikus örökségüket manipulálták

Elültették a tökéletlenség, bűn, karma, szenvedés, halál ideáit az emberekbe

A Halál: büntetéssé és szenvedésé vált

A Halál terve eredetileg egy átmeneti forma volt a fizikai és spirituális formák között

SCH:05.04.11

 

BETEGSÉG OKA-KARMA

Sok esetben a betegség oka a lélekben van és az asztráltestbe egy előző életbe épült be

A régi karma néha a betegségben, néha az életkörülményekben nyilvánul meg

W.E.

 

BETEGSÉGEK

Megengedő, tervezett karmikus eredetűek, tanulással, tapasztalással járnak

 

BETEGSÉGEK

megállapodásaink részei

a tanulás módjai

a múlt életeit és az ittlétet tükrözi

nincs eleve elrendelés a gyógyulásban sem

a gyógyulást mint lehetőséget, mindig fel kell ajánlani a kiegyensúlyozatlan személynek

K:2:10


BETEGSÉGEK

Csupán lineáris időben és fizikai aspektusban léteznek.

Ha elszakadunk a természettől

Ha ciklusok nélkül élünk, ez energiatúlsúlyt okoz a szemöldökcskrában a szívcsakra rovására, és ekkor szervezettebbé válik a mentális testünk, és ez gátolja a mentális és érzelmi testeink integrációját.

Feurst:192.


BETEGSÉGEK

Vannak leckék, melyeket betegségek által tanulhatunk meg könnyebben.

Ezek spirituális jellegűek.

A fizikai test minden reakciója az Isteni Szeretet jegyében zajlik.

(Mária)


BETEGSÉGEK-9. DIMENZIÓS ENERGIA-HALÁL

A 9. dimenziós kék elektromos mező energetizálja a teljes lényt és magas töltést hoz létre, megakadályozza a betegséget és öregedést az Új Föld népességében

Halál: spirituális élmény lesz: Átlépés a Fénybe

Az emberangyalok egészségesek maradnak az Új Földben és akkor lépnek át ha egy új szintet akarnak megtapasztalni

SCH:06.03


BETEGSÉGEK-AIDS

Láboratóriumi körülmények között állították elő, egy Föld alatti kutatóintézetben

Eredetileg egy születésszabályozási kísérlet volt, a népességnövekedést szerették volna evvel befolyásolni, de elvesztették a vírus feletti irányítást

PC:28

 

BETEGSÉGEK- AIDS-

A MEGBOCSÁTÁS HIÁNYA VÁLTOTTA KI, GENERÁCIÓK SORA HOZTA EL,

a düh és a megbocsátás hiányának lenyomata

KT-HL(19):05.09.28

 

BETEGSÉGEK- AIDS

A rasszizmustól, az elnyomatástól, a traumától való szenvedés, amely beíródik a genetikai kódokba, és a sejtszintű lenyomat az energiaminta részévé válik.

Az AIDS: a melegek közössége, Afrika közösségének: a megbocsátás hiányának lenyomata, olyan helyre szivárog, ahol hiányzik a megbocsátás

(KT:05.03)

 

BETEGSÉGEK- ASZTMA

Főleg a gyerekeknél a szív csakrához kapcsolódik

Nincs elegendő lélegzet, levegő, nincs tere, vagy nem kapja meg a teret a levegő a családtól

A gyerek azt hiszi, nem érdemli meg a teret, nem érdemli meg a Földi létet

A stressztől való függőség

(KT:05.03.)

 

BETEGSÉGEK-CUKORBETEGSÉG

Valahányszor megjelenik egy diabéteszes eset, mindig azon személy, szeretet hiányának következménye – először is önmagával szemben. Az önszeretet képességének teljes hiányáról van szó, mely megnyilvánul a körülötte élő minden személyben: családtagok, szeretők, férjek/feleségek, bárki más. Létezik még, a más személy részéről jött szeretnek az elfogadási képtelensége. A támogatás elfogadása vagy az alapvető fizikai szükségletek elfogadása ahhoz, hogy élhessen, igen, megtehetné ezt, azonban ők visszautasítják a szeretetet és ez belülről kezdődik.

Rendben, az egyike az első lépéseknek, a lélegzés. Nem tudsz mélyen lélegezni, ha önmagadat nem szereted! A lélegzés mély dolgokat, düh és más hasonló dolgokat fog felszínre hozni, azonban ez az első lépés az önszeretet felé

(T:812K)

 


BETEGSÉGEK-GYÖKÉRCSAKRA-DEPRESSZIÓ

A Depresszió a Gyökércsakra témája

A Gyökércsakra blokkja, illúziója

NEM ENGED ELÉG ÉLETERŐT A FIZIKAI TESTNEK

EZÉRT AZ Ember fáradt, kiábrándult, nem látja maga előtt az utat

És magába hordozza a gyermekévek emlékeit és lenyomatait, benyomásait

Az egyre erősebb energia stressz alá helyezi a testet

A Test előbb vagy utóbb meg fogja találni az egyensúlyát, de az illúziók elengedésével sokat segíthetünk

SCH.06.07.2.

 

BETEGSÉG-DISSZHARMÓNIA

Az Isten sosem teremt betegséget, azt mindig az ember teremti magának

A Gyógyítás képessége is meg van bennünk: a dolgokat a forrásukig kell nyomon követni

(Baird:2:6)

 

BETEGSÉG-DNS

Minden egyes ember előhívhatja ezt az egészségére és boldogságra vonatkozó eredeti mintázatot. Sejtjeikben és fénytestük aurájában aktiválhatják ezt a lenyomatot. Ez a felemelkedés és átalakulás folyamatának egyik ajándéka.
Azonban azt is el kell mondunk, hogy minden egyes emberi lény a DNS-ében hordozza valamennyi betegség potenciálját, lenyomatát is. A homeopátiában ezt úgy hívják, hogy „miazma”, és bizonyos családi vérvonalakban ez erősebb lehet, mint másokban. Ezeket nevezi az orvostudomány „genetikus betegségeknek”.

Nos, azt mondhatjuk, hogy nektek, egyénekként nem muszáj azokat a betegségeket választanotok, amelyeket a családi vérvonalatokban őseitek választottak.

Azonban lehetséges olyan tudatos döntés, amellyel inkább a tökéletes egészség lenyomatát választjátok, mint az inkarnáció lezárásával összefüggő betegségek függőségi ösvényét. A betegség ugyanis sokszor nem más, mint egy mód a fizikai test lerombolására annak érdekében, hogy a lélek kiszabadulva visszatérhessen a szellem világába még azelőtt, hogy itt a Földön lejárna az ideje.
Az átlagember számára az elérhető emberélet hossza 100-120 év közöttire van bekódolva,

Az Új Földön ez legalább 200 évre emelkedik majd, ahogy az emberek kiegyensúlyozottabb életet kezdenek élni, és a boldogságuk és egészségük érdekében álló döntéseket hoznak.
Szeretnénk, ha azt is tudnátok, hogy nincs semmi „tennivalótok” azért, hogy ezt elérjétek, és ezt illetően nem létezik siker vagy hiba. Nektek csak annyit kell tennetek, hogy kinyilvánítjátok szándékotokat a korai halál, a betegségbe esés mintáinak elengedésére, és úgy döntötök, hogy a tökéletes egészség és testi jólét lenyomatát választjátok. Ahogy átalakulási folyamatotok előrehalad, észreveszitek majd, hogy testetek fokról fokra visszatér az egészség és testi jólét állapotába, függetlenül attól, hogy milyen betegséghajlamot örököltetek.
a DNS-etek könyvtárában bizonyos, a gyógyításra és az öngyógyításra való csodálatos képességek is kódolva vannak, amelyeket az emberiség elfelejtett, amikor inkább az életből való kimenekülés gyors módjait, az erőszakot és a betegségeket választotta. Ez utóbbiakat sajnos vallásaitok is elősegítették az utolsó néhány ezer évben, amikor arra buzdítottak benneteket, hogy a földi életet ördöginek és szenvedéssel telinek lássátok, és csak a Szellemben való életet fogadjátok el célotoknak. Így ti, lelkek azt választottátok, hogy testetek lerombolása árán jussatok vissza a Szellemhez.

(SCH:07:02)

 

 

 

BETEGSÉGEK-ELEKTROMOS TÖLTÉS

Betegségek: Amikor a fizikai állapot hologramja hanyatlásnak indul és elveszti elektromos töltését

Alacsony töltés a testen, ez a rák oka is

A test elektron készlete lemerül, kevesebb szabad elektront tartalmaz

Ivóvíz, élelmiszer, levegő tartalmazhat kívánatos mennyiséget, ha tiszták, ahhoz, hogy az elektromos szint fennmaradjon

Az Egészséget, a jólétet a magasabb elektromos szint támogatja a testben

A magasabb fénytest aktiválása után többé nem leszünk betegek

Minden betegség először a test elektromos lenyomatának megváltoztatásában nyilvánul meg mielőtt fizikai valósággá, válna

A betegség nem hirtelen érkezik, hanem a bio- energia mezőben fejlődik ki először

SCH:06:03


BETEGSÉGEK ELTŰNÉSE- FELEMELKEDÉS

Amint az imént is megjegyeztem, miközben  a Föld folytatja Felemelkedését a magasabb vibrációkba, a fényre fogékony emberek folyamatos fénysugárzásukkal vele fognak utazni a magasabb sűrűségek felé. A Fény befogadása nemcsak spirituális fényt hoz, hanem átalakítja a test sejtjeit is, egy kristályos szerkezetbe, mely nem fog degenerálódni a harmadik sűrűség sejtjeihez hasonlóan. Azok a betegségek, melyek most károsítják az agyat, a Föld harmadik dimenziójában elterjedt egyéb betegségekkel együtt, nem fognak létezni többé, amint a bolygó felszabadul az alacsony frekvenciák hatása alól.

(Máté:06:10)


BETEGSÉGEK-ÉTELEK-KERGEMARHAKÓR

A Kergemarhakórt, asztrál szinten hozták létre, magasabb rendű lények

Tanító jelleggel, hogy megértsük azt:

A holt ételekkel szemben az élő táplálék fogyasztása jobban megfelel a test harmóniájának

PC:27


BETEGSÉGEK- GYÓGYÍTÁS

Ki kell jelenti: ÉN NEM HISZEK A BETEGSÉGBEN

A TESTEMET NEM A BETEGSÉGRE HASZNÁLOM

Használhatunk Fényoszlopot, amely a fej tetején át érkezik, kinyitja a korona csakránkat és megtölti a teste fénnyel, majd kilép a napfonat csakrán és fénylabdát fon a test köré

(PL:12)


BETEGSÉGEK GYÓGYÍTÁSA

1, energetikai munkával

2, a test megtisztításával

3, fizikai gyakorlatokkal

Mindhárom együtt jár

(KDB:06.08.01.)


BETEGSÉGEK-GYÓGYÍTÁS 2007-2012

“Az egészség terén különböző betegségek kerülnek felszínre, mint a vírusok, pestis, melyek nem lesznek gyógyíthatók oltóanyagokkal, vagy antibiotikumokkal. Az orvosi közösség nem fogja tudni, hogy mit kell tennie. Ezeknek a betegségeknek az egyetlen megoldása, mely valójában eredményes lesz, az olyan természetes dolgok, mint a homeopatikus orvoslások, gyógynövények és más speciális természetes kiegészítők. Fontos, hogy már most elkezdjétek építeni immunrendszereteket, hogy erősek és egészségesek legyetek a Föld tisztítása során.

Bizonyos pontokon olyan betegségek kerülnek majd a felszínre, melyeket már 2000 éve nem láttak. A múlt összes pestise a felszínre kerül ismét.

Az aids válik uralkodóvá számos területen, és aztán ennek gyorsan és természetesen bármilyen beavatkozás nélkül vége szakad. Ez fejtörést okoz majd az összes tudósotok számára. Ezek a betegségek egyfajta tisztításként érkeznek, és aztán meg fog erősödni az immunrendszeretek.

Végezetül az immunrendszereitek olyan fenomenálisakká fognak válni, hogy képesek lesznek azonnal kilökni bármilyen betegséget a testből.

Betegségek nem fognak többé létezni a jövőben. Minden orvosi kezelés az intézményekben és a gyógyszerészek által elavulttá fog válni. Ők nem fognak tudni, tovább tevékenykedni. Tudd, hogy sokan közületek, akik érintettek lesznek, tökéletesen túl fogjátok élni mindezt.”

Ezeknek a betegségeknek a legjobb gyógymódja az lesz, ha hisztek önmagatokban és a belső Istenetekben, valamint az önbizalom.

A testetek meg fog változni és sokkal erősebbé fog válni, ha az átalakulásotokra fókuszáltok, és ha áldjátok testeteket a nap minden részében.

Adama:2006


BETEGSÉG GYÖKERE

1, Amikor a Sejt különbözik Szülősejtjétől, és nem annak a képét veszi fel

2, Ahogy elhagyja a tökéletességet a gondolat, amit gondolunk, annak a hatása alá kerül

3, Negatív gondolatra a sorban érkező sejt rezgése lelassul, vagy halottként érkezik 1 mp. alatt

4, Megfelelő gondolattal érkező sejt, a testet kezdi regenerálni

5, A lecsökkenő energia ezzel a gondolattal VISSZAFORDÍTHATÓ, így a halál nem következik be

6, A Forrás Örök és ezt nem befolyásolhatjuk

(Baird:6: 376)


BETEGSÉGEK-HAJHULLÁS

Haj: az Ember szellemének és Spirituális erejének szimbóluma

Hajhullás: amikor úgy érezzük, hogy nincs elég spirituális erő, hogy a Földön tudjunk maradni

(Sámson és Delilah történetének is ez a metaforája)

(KT:05.03)


BETEGSÉGEK-INFLUENZA

Valóban...valóban...ez az influenza bizonyos értelemben tisztítási vagy megtisztulási folyamatként terveztetett. Az influenzák keresztül tarolnak a népességen, hogy segítsenek elengedni a Régi Energiákat. Amikor influenzával fekszetek, oly sok mindent elengedtek magatokon belül. Megengeditek a testeteknek, hogy egy olyan körön menjen át, melyre szüksége van.

Néhányan megpróbáltok harcolni az influenzával. Azt hiszitek, hogy influenzásnak lenni, vagy megfázni a gyengeség jele. Drága barátaim, ez az egyik leggyorsabb és legjobb módja annak, hogy kitisztuljanak a testetekből és az elmétekből a dolgok. Tehát, -hogy is mondjam- ne nehezítsétek meg magatoknak, ha influenzások vagytok.

Mivel minden energia változik, mely helyet foglal itt a Földön most, sokkal több influenzás és megfázásos tünetet fogtok látni. Látni fogtok olyan baktériumtörzseket, melyek ellenállóak azokkal az oltásokkal szemben, melyeket ajánlanak. Ez erősödni fog. Igen, lesznek néhányan fiatalok és lesznek néhányan idősebbek, akik az életüket veszítik el emiatt. De, újra azt mondjuk, birtokoljátok a könyörületet az utazásukkal szemben, melyet ők választottak.

Amikor a testetekre-hat vagy megfertőzi az influenza, birtokoljátok a könyörületet magatokkal szemben. Hagyjátok abba, hogy megtagadjátok...hagyjátok abba, hogy ezt mondjátok: "Ó, ma egy kicsit levett a lábatokról az influenza." Engedjétek meg a testeteknek, hogy keresztül menjen a folyamaton. Újra, az érti, hogyan egyensúlyozza ki magát újra.

És értsétek meg...el fogtok jutni egy pontra, amikor egyszerűen már nem lesz szükségetek ilyen típusú energia kitakarítására soha többé. Amint az Új Energiában vagytok, más módokat fogtok találni azon dolgok elengedésére, melyek többé már nem szolgálnak benneteket. Képessé váltok gyakorlaton keresztül megtenni azt.

De ez a pont itt...úgy fogjátok találni, hogy az emésztő- és a bélrendszereteken keresztül képesek lesztek nagyon gyorsan, nagyon gyorsan tisztulni. És nem lesz szükségetek betegségekre vagy influenzára. A saját emésztőszervetek és a vizeletkiválasztó rendszeretek azért terveztetett, hogy elengedje a Régi Energiákat. Tehát, hallgassatok a testetekre. Szüksége van időnként bizonyos fajta rostos anyagokra, hogy elősegítse a tisztulást.

(T:5:5K)


BETEGSÉGEK-KARMA

Minden betegség a karmikus lenyomattal áll kapcsolatban

A „kezdőkhöz” nem kapcsolódik karmikus előzmény

(K:1:2)

 

BETEGSÉGEK- KARMA VÉGE

Minden lény, aki a magasabb rezgést választja a Földdel, az befejezheti a karmáját

Az elme megszabadul minden terhétől, a betegségek megszűnnek

A magasabb rezgésben a vírusok, baktériumok nem léteznek

Az elveszett végtagok regenerálódhatnak majd

Máté:07:08

 

BETEGSÉGEK – KRÓNIKUS BETEGSÉGEK

A krónikus betegségek vizsgálatánál a páciensek sav – bázis egyensúlya inkább lúgos volt, mint savas

Ételeink ezért inkább egy kicsit savasabbak legyenek, mint lúgosak

F: Cayce

 

BETEGSÉGEK LEKÜZDÉSE 2 SZINTEN

1, az Univerzum által eszközölt változtatás a gondolatmintára

2, Planetáris szintű megváltoztatás

K:1:5

 

BETEGSÉGEK-MELLRÁK

1, lelki-spirituális szinten, egy előre tervezett betegség-terv, ami a bolygó elhagyását eredményezheti

2, az Új energiában megjelenő rák már a leküzdhető formában jelentkezik

Leküzdhető az új gyógyszeres eljárásokkal, de leghatásosabbnak most a homeopátia alkalmazása látszik

3, az emberek vibrációs és energetikai mezeje rengeteg potenciával rendelkezik, ezek kerülnek most felfedezésre

4, az Új energiában, úgy látszik, hogy a Természetes Anyagok lesznek a legeredményesebbek

ezek a tengerekből és óceánokból származó anyagok kivonatai

a legnagyobb probléma, ezen anyagból az energia kiengedése

ezek az anyagok rendkívül erős potenciával bírnak

a kiegyensúlyozás előtt ezt a problémát meg kell oldani, mielőtt bekerül a testbe

ez egy kinyitásra váró ajtó

T:3:1K


BETEGSÉGEK-MIGRÉN

Túl sokat gondolkodunk

A migrén: fejben megrekedt energia

Azt közli túl sokat, teszel, itt az ideje, hogy leállítsd magadat

T:7:10K


BETEGSÉGEK-MOBIL TELEFON

A mobil telefonok frekvenciái jelentős károkat okoznak, ugyancsak az erősítő berendezéseik

Komolyan károsítják az agyhullámokat

FŐKÉPP A KISGYERMEKEKNÉL

Ha lehet használjunk vezetékes telefont, vagy rövid nem gyakori telefonbeszélgetéseket

Máté:06:06

 

BETEGSÉGEK-NŐI BETEGSÉGEK

Méhnyálkahártya-gyulladás, meddőség, petefészek vagy méhben lévő ciszták:

Az Istennői Érzelmek legyengülése

A Nő Haragja, mert nem kész Társteremtésre

(KT:05.03)

 

BETEGSÉGEK OKAI

A Megbocsátás hiánya, amely lebontja az Immiunrendszert

(KT:05.03)

 

BETEGSÉGEK OKAI

A múlt fel nem dolgozása.

A Test emlékezik a múltra, a sérelmekre, sérüléseinkre és a fiziológiai struktúrán keresztül fejezi ki hatását

(KT-GU:04.04.24)

 

BETEGSÉGEK-ÖRÖKLETES BETEGSÉGEK

Van olyan, hogy a lélek olyan családba inkarnálódik,

ahol létezik bizonyos testi betegségre való hajlam

Bizonyos lehetőségek nyílnak előtte

Ő dönti el, hogy megkapja, vagy nem

Merősítheti magát a lecke megtanulásában
W.E.


BETEGSÉGEK-RÁK

A rák egyszerűen egyfajta kiegyensúlyozatlan energia

Nagyon fogékony és befolyásolható ahhoz, hogy gyorsan egyensúlyba térjen vissza

Biztonságos helyen való gyógyítás, ideális a rákkal való munkához

T:6:11K


BETEGSÉGEK-RÁK

a megrekedt energiával kell dolgozni. Felvehettek néhány modern gyógyítást, mint a chemo és ehhez hasonló dolgok, megpróbáltok kirekeszteni néhány betegségközpontot vagy megrekedt energiát. Ám általában akkor a test más területén fog megjelenni egy másik időpontban, mert az csupán egy megrekedt energia, amely áthelyezésre került és egy másik irányba fog elmozdulni.

Ezért van az, hogy a rák egy furfangos dolog, amivel tudni kell bánni, hacsak nem mentetek az elengedés, azon energia felszabadításának magjáig, amely megrekedt. Bizonyos értelemben, amikor ti... most a rákról beszélünk... amikor fogtok egy energiát, mely bejön hozzátok... a földi valóságotokba... és lezárjátok őket... megrekesztitek... mint ahogy említettem, az energiának megvan a hajlama arra, hogy folyton mozogjon és fejlődjön. Sok minden történik, amikor belementek egy rákos beteg állapotába. Megpróbálja majd állandósítani önmagát, ám egy olyan módon teszi, ami végül a testet fogja elpusztítani.

Van egy egyszerű módja annak, ahogyan bánhattok vele, és az ténylegesen felnyitja a megrekedt energiákat..... vannak néhányan, akik hallgatnak bennünket, akik most éppen azt tanulják, hogyan tegyék ezt és meg fogják érteni, hogy nem fogtok a rák ellen harcolni... nem fogjátok kikényszeríteni a testetekből. Meg fogjátok engedni, hogy visszatérjen az energiák természetes áramlása

(T:6:7K)


BETEGSÉGEK-SCLEROSIS MULTIPLEX

És újra elmondjuk, ez egy bonyolult energia. És most megnézzük. Engedd meg, hogy szóljunk róla, miért választod azt önmagad számára, és -hogy is mondjam- valahogy közvetlen módon fogunk itt válaszolni neked, de energetikailag is valahogy ugyanabban az időben ennek a személyes természete miatt. De volt ott egy lehetőség a számodra, mely az emberi biológiában létezett, hogy ezt a dolgot válaszd, amit te SM-nek hívsz az életedben, ami egy bénító energia a fizikai test számára.

Tehát, megkérünk téged, hogy vess ide egy pillantást velünk-nem azt kell megnézni, hogyan teremtetted, hanem, hogy miért teremtetted azt, miért van az az életedben, milyen a múltból származó események és egybeesések idézték elő, hogy az megjelenjen ebben a létidőben. Arra kérünk, vess egy pillantást az áldásokra-amit, tudjuk, nehéz lesz megtenni-vess egy pillantást az áldásokra, melyek ott vannak a számodra ebben, de arra is, amit az előidézett neked, hogy tegyél önmagad mélyebb belső szintjein. És újra elmondjuk, itt két szinten kell hozzád szólnunk a személyes természete miatt.

Ez nem egy büntetés, amit magadnak adtál. És azt szeretnénk, ha megértenéd, amit mások mondtak neked, hogy ez egy elmúlt életbeli büntetés. És mi elmondhatjuk neked , most-hogy az nem az. Annak semmit nem kell tennie a karmával.

Hanem azt kell tennie, hogy megadod magadnak, amit a legoptimálisabb körülményeknek tekintenél a saját fejlődésed és növekedésed számára, de végül azt, amit másoknak megtaníthatnál ebből.

Nos, itt vagy valamivel, ami lerögzíti a testedet, de minden más részednek még mindig megengeded, hogy szárnyaljon és fejlődjön.

Egy nagyon érdekes helyzettel szembesülsz most az életedben. Felteszed újra és újra a kérdést: "Meggyógyíthatom a fizikai testemet? "És tudni szeretnéd, hogy ez megtehető-e valamilyen csodálatos módon ezen létidődben. De ez más kérdéseket is magával vonz, más problémákat itt. Bizonyos értelemben, azt mondhatnád, könnyebb feladni ezt a fizikai testedet és visszajönni egy új fizikai testben, olyanban, amelynél már nincs betegség, olyannal, amelynél a tested maga is képes szabadon szárnyalni.

Tehát, ez problémát hoz fel- mi a te választásod most? Mit akarsz tenni? Folytatnád az életed a fizikai testben, mely beteg? Azt választod, hogy távozol és visszatérsz vadonatúj testben-mint mikor kicserélnek egy autót, ami hibás volt -visszatérve egy vadonatúj testben, mint mikor egy vadonatúj autód van? Vagy -hogy is mondjam- szembe tudsz nézni a kihívással az életedben? Szembe tudsz nézni -amit annak tarthatnánk- egy fizikai és biológiai korláttal és segíteni e mögé hatolni?

És nem válaszolunk erre... csak te válaszolhatsz. Csak te értheted meg, megengedheted-e a gyógyulást és a -hogy is mondjam- a tested gyógyítását ennél a pontnál.

Nos, egy fontos kereszteződésnél állsz. De azt szeretnénk, ha megértenéd, hogy minden, amit erről gondolsz és minden, amit teszel... értsd meg, az nem egy karmikus probléma, vagy valamiféle büntetés. Ez néhány olyan dologgal való szembesülést jelent, melyek a legnagyszerűbbek, a legmélyebbek és a leginkább kihívást jelentők bárkinek a személyes életében.

És te teremtetted ezt a helyzetet a magad számára, hogy lásd, hogyan tudsz keresztüljutni rajta. Minden probléma, mely felbukkan valaha az életedben -vagy bárkinek itt az életében -rendelkezik egy beépített megoldással, amit te építettél be- vagy bármelyikőtök itt. Jóval előtte, mielőtt megteremtetted a fizikai tested mostani helyzetét, te egy megoldást is teremtettél. Lehet, hogy nem az a megoldás, amit te annak gondolsz. Rendelkezel elmével, van képzelőerőd is, láss hozzá, hogy néz ki a megoldás, milyen lehet.

Tehát, arra kérünk téged most tölts egy kis időt az imagináción át való kutatással, a más birodalmakba való belépéssel. A megoldás ott van számodra. Már megadtad azt magadnak. Az lehet -hogy is mondjam- az nem csupán egy test meggyógyításáról szólhat. Az valami más felfedezéséről is.

A kihívás most számodra-meg fogod-e engedni, hogy az a felfedezés eljöjjön az életedbe?

Nos, újra elmondjuk, ahogy elmondtuk az utolsó kérdésünkben, te vagy az, aki ezt teremtetted-és újra megjegyezzük, ez nem büntetés-tehát te vagy az, aki meg tudja most változtatni a teremtést, ha azt választod.

(T:5:10K)


BETEGSÉGEK-STRESSZ

A gyermekkorból ered

Egy szerető, gondoskodó, boldog család stressz-mentes felnőtteket teremt

KDB:04.10.13.


BETEGSÉGEK TERJESZTÉSE

Pl. madárinfluenza, SARS vírus

Kettős célja van:

Félelemkeltés és a tömegek megbetegítése

Üzleti célok és függőség teremtése

Máté:06.04.28.


BETEGSÉGEK TERJESZTÉSE- VÉDŐOLTÁSOK

A kötelező gyermek védőoltásokat,

A laboratóriumokban előállított vírusokkal egészítették ki

És az autizmushoz hasonló hatásuk van

Máté:06:07


BETEGSÉGEK-TITKOS SZERVEZETEK-ÚJ ENERGIÁBAN

Nincsenek kórházak és leselkedő titkos szervezetek. Nincs többé betegség a Jövendő Földön, mert beteljesítőbb életmódot, egészségesebb étkezési szokásokat vívtatok ki, és nagyobb harmóniát, a testetekkel éppúgy, mint a Földdel. És ahogy mint faj éretté váltatok, és túlnőttetek félelmeiteken, úgy váltak szükségtelenné a polgáraik után kémkedő titkos szervezetek.
EA

 

BETEGSÉGTŐL VALÓ FÉLELEM

nem számít mennyire vagyunk fogékonyak genetikailag a betegségekre

megszólíthatjuk a sejtszerkezetet, hogy újuljon meg, gyarapodjon

gyógyíthatjuk, tisztíthatjuk( erről is szól Tóbiás tisztítás- megvilágítás sorozata )

a betegség a vízből van

az emberi tudatosság át tudja alakítani a vizet (lásd: A víz tudatossága c. könyvet)

a tudat meg tudja változtatni a víz kristályszerkezetét

az ember korlátlan befolyással bír a sejtszerkezetére

K:7:12


BETEGSÉGTUDAT-VIGASZTALÁS

A BETEGEKET NE VIGASZTALJUK TÚLZOTTAN, MERT ERŐSÍTJÜK A BETEGSÉGTUDATUNKAT,A BETEGSÉG IDEÁJÁT ERŐSÍTJÜK EZZEL

(Sm:48)


BETELGEUSE

Az Orion legfényesebb csillaga:

Energiái

ÉRTSD MEG KI VAGY: A LÉLEK ÉS TEST SZERELMÉNEK SZÜLÖTTE

Feurst:171


BETELJESEDETLENSÉG ÉRZÉSE

A Tűzfüggönyön kereszteződésénél történt, alakult ki

Lényegünk darabokra robbanására vezethető vissza

Ez csak egy tapasztalás volt

Nincs másik részünk, amely oda veszett volna
T:2:7K

 

BETLEHEM-JÉZUS

(Valószínű, hogy a Nazarethtől 6 km-re lévő Betlehemről van szó)

Mária 16 éves volt, amikor Jézus megszületett

Jézust 5 hetes korába vitte Betlehembe, ahol egy csillag által vezérelve 3 ember talált rájuk, akik a Messiást látták benne. Ezután mentek Kairóba.

Jakab 2 év és 10 hónapra rá született.

Jézus 3 éves és 7 hónapos volt, amikor Egyiptomból visszatértek Nazarethbe.

“minden szempontból normális gyermek volt, de rendkívül fejlett értelemmel bírt.”

(Mária)


BETLEHEMI CSILLAG

A SZÍRIUSZ

ÉS AZ ORION ÖVCSILLAGAI A HÁROM KIRÁLYOK

BETLEHEMI CSILLAG-IE. 7. MÁJUS 29.-

A Jupiter és Szaturnusz együttállása a Halak Jegyében

a két bolygó visszafordul és megismétli a konstellációt szeptember 29.- december 5. között

(m: a Vénusz együtt állt, saját jegyében a Bikában, az Alcyone- Plejádok rendszerrel,

a másik dátum, amely félreértésre adott okot (Karácsony), a Jupiter és Szaturnusz együttállása 20 évente, háromszoros retrogresszióval valósul meg)

U:3


BETŰK-ISTEN KIMONDÁS

Minden egyes ősi nyelvben a betűk rezgése sajátos energiával bírtak

Az Isten szó kimondása, egy 20 Wattos lámpa felgyújtására elegendő energiát teremt

(Baird: 6: 376)


BIBLIA

 

 

BIBLIA

Egyházi és világi vezetők hatalmuk megtartására

Bizonyos részeket kihagytak, vagy átszerkesztettek

Hogy befolyással bírjanak az emberek felett

K:1:6

 

BIBLIA

Az eredeti Bibliában sok igazság volt, addig, amíg a római egyház különböző zsinatai nagymértékben átszerkesztették, hogy a papság érdekét és uralmát szolgálják.

Abo:232


BIBLIA

Az összes beszéd, amely a Biblia értelmezéséről szól, haszontalan

Tegyük félre a bibliamagyarázatokat

Szívünkben találjuk meg Istent

Mária

 

BIBLIA

Tartalmazza az összes titkos tudást, ám a vallás vezetői új paradigmává taszították a tanítást, Mint a hatalomtól és szabadságtól való megfosztás történetét kell most néznünk és nem egy az isteniség egyfajta engedelmességéről szóló művet, amelyben nem torzulnak el a tanítások

A TUDÁS FÁJÁRÓL VALÓ GYÜMÖLCS EVÉSE:

A SZABADON VÁLASZTÁS,

A JÓ ÉS A ROSSZ KÖZÖTT, ISTEN ÉS A SÁTÁN KÖZÖTT

A torz értelmezés: a Bűntudat és Félelem

A valódi értelmezés: az Isten bennünk rejlő erejéről szól

PC: 164.

 

BIBLIA

Úgy írták, hogy megtévesszék a káldeus papokat, akik meghamisították a tanítást

2 részét előre, míg 2 részét hátulról értelmezve olvassuk

(Baird: 6: 354)

 

BIBLIA

Nem lát bele teljesen a lelki evolúcióba, mert a hierarchia legalsóbb szintjéről látták ezt.

Azért van memóriavesztés, mert elpusztulnánk, ha teljesen belátnánk az Isteni hierarchiába, ezzel a képességeinkkel, ami most van.

Ez a Frigyláda titka is.
AN:805


BIBLIA- 2000 ÉVVEL EZELŐTT

Odaadtuk magunkat ostoba szabályoknak, amelyek 2000 évvel ezelőtt megírt könyvekbe kerültek lefektetésre, olyan szabályok, amit még csak nem is lehet manapság alkalmazni

Az Emberek még mindig ebbe a régi könyvbe fektetik energia egyensúlyukat

Ez az energiatáplálás forgatókönyve: ez ahhoz vezet, hogy az emberek elmenjenek háborúzni

Minden Földi Sötétségnek, az az oka, hogy az emberek odaadják energia egyensúlyukat

(T:8:2)


BIBLIA-1000 KÖRÜL- JÉZUS

át kellett volna szerkeszteni a Bibliát, az új tapasztalatok, felismerések tükrében

Jézus azt szerette volna, ha Elengedjük őt a Bibliából

Eredeti történetében azért ment ki a sivatagba, távol a tömegtől, mert a tömeg az egyik csoda után, egy másik csodát akart

Így viszont csak egy tömeg hatalmától megfosztott lény lett

Jézus nem fogadta el, hogy van egy bálványozott Isten

Rájött arra, hogy a Sötétség lényege az: Minden, amit elutasítunk, azaz az Isteniségünk

A Shaumbra segítette manifesztálni, fizikai testbe Jézust

Mi segítettük megteremteni ezt a Jézusnak nevezett entitást

Jézus a Bibliából csak egy aspektusa Yoshuanak

A Biblia egy régi könyvvé vált, mert 2000 évvel ezelőtt lett megtervezve

ÚGY VOLT MEGTERVEZVE, HOGY 1000 ÉVIG MARAD FENN

ELFELEJTETTÉK MEGÍRNI AZ ÚJ KÖNYVEKET

A Biblia jóslatai, prognózisai, nem fognak megtörténni egészében, úgy, ahogy megíratott

T:6:1


BIBLIA- 3 KIRÁLYOK

a 3 királyok, 3 perzsiai varázslópap volt, akik olvasni tudtak az Emberek szívében

Víz:12


BIBLIA- 4 EVANGÉLIUM

Az egyik (Máté !!!) evangélium utánzat, a többi alapján készült, és az egyik-másik eseményt eltorzították benne

De az üzenete az : Életigenlés üzenete

K.


BIBLIA- 81. ZSOLTÁR-DÁVID ÉS MÓZES

A zsoltárban felcserélték az igeidőket, ezért a mai történeti vélekedés téves.

Így Dávid évszázadokkal Mózes előtt uralkodott, sőt Mózesba inkarnálódott

Oroszlán


BIBLIA-DEUTERONOMIUM-DARAZSAK

A darazsak égi járművek voltak

Magasabb intelligenciák látogatásáról van szó

Oroszlán


BIBLIA- ELI ELI… -JÉZUS

A Bibliában helytelen fordítás szerepel, helyesen

Én istenem, én istenem sohasem hagytál el engemet, vagy egyetlen gyermekedet, mert gyermekeid hozzád jöhetnek, ahogyan én jövök hozzád

Úgy láthatják az én életem, ahogy én éltem azt, ily módon, ezt az életet élve valóban megtestesítik Krisztust és eggyé válnak Veled Istenem, Atyám

(Baird: 6: 363)


BIBLIA-ÉVA ALMÁJA-BUKÁS

Ez egy allegória volt

A bukás: egy magasabb tudatszinten kötött kompromisszum volt

A polaritás és az abban az istentől való elválás megtapasztalás vágyából született több millió évvel ezelőtt

Amikor képesek leszünk emlékezni isteni állapotunkra, újra elérhetjük a tökéletesség és korlátlanság állapotát

És teljesen megnyilváníthatjuk fizikai testben

Adamas1


BIBLIAI FÁRAÓK-EGYIPTOM

Kis Exodus, a Fény Fáraója-Aknaton

Elnyomás Fáraója: Horemheb

Nagy Exodus: II. Ramses

 

BIBLIA

FRIGYLÁDA-TEMPLOMOK-ŐSI TEMPLOMOK

A Bibliából ismert F. mozgó templom volt

Az azt birtokló törzsek entitásainak energia-erőegyensúlyát tartalmazta

A múltban az egyensúlyt a mágneses háló erővonalain elhelyezkedő templomok biztosították

Az ősi templomok mágikus erővel bírtak

A papokat, a mestervezetőik oltalmazták

A benne lévő energia nagyobb volt, annál mit egy egyszerű ember el tudott volna viselni

Ma már egyre kevesebb az ilyen erőközpont

K:2:8


BIBLIA-JELENÉSEK KÖNYVE-24 VÉN

Jelenések Könyve.

János, Buddha elődeire vonatkozóan írta meg

Ekkor tapasztalták meg őket

24 tanító, akik a világot magasabb szinten tanították

ennek a világnak volt a 4. Buddhája, Gautama

azóta még egy tanító elérte ezt a szinten

így napjainkra 25-en vannak

L.

 

BIBLIA-JELENÉSEK KÖNYVE-666

666 – JELENÉSEK KÖNYVE
aki egyensúlyban van az a semleges kódot képviseli

  • a 666 - tal az alábbi vélekedések vannak a köztudatban
  • a Fenevad a Sötét részünk
  • még nem érintette tiszta fény
  • spirituális kiegyensúlyozatlanság
  • a Jelenések Könyvét szándékosan fogalmazták meg zavarosan és homályos formában
  • az eljövendő próbatételeket senki sem jósolhatja meg
  • az emberi ciklus számos lehetőséggel is véget érhet
  • a 666 - os szám egy kozmikus tréfának tekinthető
  • semmi köze a Sötét oldalunkhoz
  • a 9 van benne, tripla 6-os a a Jelen Idők Energiája
  • az egyensúlyi helyzet vibrációjával áll kapcsolatban
  • az Erő és Szeretet fogalmához kapcsolódik
  • a Beteljesedést is megtestesíti: 6+6+6=18=2X9

9 VIBRÁCIÓJA: akik megvalósították a kellő egyensúlyt

a 666 3db 6- osa: = 18=9 Beteljesedés

1, az Idő

2, a mágnesesség

3, a gravitáció

a 666 számot az emberek hívták létre, és emberi célokat szolgál

K:1:1


BIBLIA- -JELENÉSEK KÖNYVE -ANTIKRISZTUS

Téves következtetéseit tanítják

Az egyházak évszázadokon keresztül hatalmi céljaik szempontjából magyarázzák félre tudatosan

K:1:6

 

BIBLIA-JELENÉSEK KÖNYVE- AZ IDŐK VÉGE

Az ebben foglaltak, mint egy sötét büntetés jelenik meg

A való igazság az, hogy az Apokalipszis azt jelenti, hogy a Fátyol felemelkedik

Most ezt érezzük, a Lélek Apokalipiszisét

Új megértések, távlatok jutnak kifejezésre

János nem a pusztulásról beszélt, hanem egy változó tudatosságról írt

A 7 angyal aki megváltoztatja a világot, a 7 csakrával áll kapcsolatban

Ez megszűnőben van, mert a csakrák Eggyé olvadnak össze.

T:3:11

 

 

BIBLIA-JELENÉSEK KÖNYVE-ISTENEK VISSZATÉRÉSE

Az Örökkévalóság óta rendkívüli esemény a Föld tengelyének elmozdulása, az Új Föld létrejöttének lehetősége. Ez a Föld utolsó korszakának vége, de nem a világvége.

Erről szól ez az írás. Visszatérnek az Istenek, azaz Istenember, aki egységbe hozza énjét Isteni énjével.

(Mária)

 

BIBLIA-JELENÉSEK KÖNYE-JÉZUS-FELEMELKEDÉS

A Jelenések könyvében megfogalmazott Végítélet napja egyben a Földi Paradicsom (Új Tudatosság elérése, 5. Dimenziós)

De csak azoknak, akik erre készen állnak

A Földi paradicsom az új típusú ember, ennek lakhelye és élettere lesz, ahol már a szellemnek nem szükséges, az anyagba való fejlődés

ME:327

 

BIBLIA-JÉZUS TANÍTÁSA

Nem egy vallás küldötte, soha nem is volt az

Akik vallást formáltak, érdekeltek voltak, hogy az Ember ne tudja meg az Igazságot

Az esszenciális bibliai szövegek tartalmát radikálisan módosították

Hiányosan őrizték meg, nehogy a valódi értelmét meg tudjuk fejteni

Geea

 

 

BIBLIA-JÉZUS VISSZATÉRÉSE ÉS A FELTÁMADÁS AZ ÍTÉLETNAP

Jézus visszatérése az Ítéletre

  • a múlt életeink, saját lelkünk aspektusai
  • az Ítélet mást jelent, mint ahogy azt tanítják
  • 1999 év végén a kapuk nyitásával Krisztus előre jött
  • Ez a Valódi Én tudatossága
  • megtörténhet már, hogy Krisztusi Tudatosság kilép a kristály lépcsőházba (DNS), és újraegyesül, egybeolvad velünk
  • az elmúlt életek minden aspektusa kéri, hogy előjöhessen az Ítéletre
  • A Mi Ítéletnapunk és az előző életeké, megértve őket, hogy megbocsátva elengedhessük őket, mert a Földhöz voltak kötve az energiáik
  • arra várnak, hogy megnyíljunk, és a Krisztusi Magnak megengedjük az előrelépést
  • elengedjük őket Haza térni
  • ENGEDJÜK EL ŐKET A MEGÍTÉLÉSBŐL
  • az elengedés: feltámasztása múlt életek aspektusainak, lehetővé téve lelkünk felemelkedését
  • eddig összes múltunk energiáit (szerződéseink szerint) cipeltük magunkkal
  • a régi életeink Haza indulnak a lelkünkkel való egyesülésre
  • a Mi SAJÁT Őseink is MI magunk VAGYUNK
  • ne kötődjünk hozzájuk, engedjük vissza őket a lelkünk egységébe

o                            AZ ELENGEDÉS ÉS A KÖSZÖNETEK ÁLDOTT NAPJA

T:1:10

 

 

BIBLIA - JÓB KÖNYVE

Indiában keletkezett, és a történelmünk előtt született

A változtatások ellenére, megőrizte misztikus jelentését

Jób misztikus üzenete:

Az Akarat egységének működése, amikor megszűnik Góg és Magóg csatája, nem külső istenek hatására, hanem egy belső ébredésnek köszönhetően

(Baird: 2: 12)

 

 

BIBLIA-MIHÁLY ARKANGYAL HARCA A SÁTÁNNAL

Ez egy megváltoztatott történet

Rólunk és M. szólt

Az ember elhagyta az Ark rendjét, a mennyországot

M. átadta az Igazság kardját és utunkra bocsátott bennünket.

Ez a Mi választásunk volt

Nem volt angyali bukás és kiűzetés

(ezt azért találták ki, hogy bűntudatot éreztessenek bennünk)

T.3:10

 

BIBLIA-ÓTESTAMENTUM

Korai történetei nem Istentől származnak

Egy faj, a szabad akarat bolygóján módosította az emberiség DNS mintáit

Ők azok, akik teremtő isteneknek mondják magukat

Akiknek odaadtuk a hatalmunkat

Az Ő történetüket meséli el az Ótestamentum

Ez nem a Mi történetünk

Ez a leigázók verziója

Az volt a céljuk, hogy ne ismerjük fel Isteni hatalmunkat, teremtői képességünket

Ennek eredményei: a nemzéssel kapcsolatos tiltások, szexuális bűntudat, mint lenyomat

Most már nincs hatalmuk felettünk

Egy szívként mindezt képesek vagyunk megváltoztatni

LW:05.10


BIBLIA- ÓSZÖVETSÉG- MÓZES

Mózes a babiloniak krónikáiból tanult

Ezek a krónikák a Biblia egy részét képezték később

Ezeket Mózes pontos formában és szeretettel írta le, de a fordítók csúnyán eltorzították

Baird:2:1

BIBKIA – TESTAMENTUM

TEST A MENNY/MÉN T’ÓM (TUDOM)

TEST A MENT ÓM


BIBLIA- ÖRDÖG

Jézus sohase használta az Ördög, Sátán kifejezéseket, csupán mi teremtettük meg, a Bibliába néphagyományként került be

Baird: 6: 377


BIBLIA- A TEREMTÉS 7 NAPJA

1. nap: KISUGÁRZÁS: Isten középpontból kisugárzó tudata: az aktív jang erő, de nem magasabb a női istenségnél. Körből-középpontból sugároz ki, mindenfelé

2. nap: SZÉTVÁLÁS: két egyenlő részre, két egymást kiegészítő aspektusra, de nincs közöttük feszültség. Ez lesz az anyagi valóság alapja. Tükörkép-Elkülönülés. Keresik közösen a visszatérést az Egybe. Pólusokká válnak: Vonzás és Taszítás. Elektromágneses dinamika. Kör két egyenlő részre osztva

3. nap: a FÖLDI ELEM MEGJELENÉSE: Menny, Víz, Szárazföld. A Háromszög, a Szentháromság, az Atya-Anya-Gyermek (Ember). A Hármasság, minden spiritualitás alapja. Föld a megszülető új forma. A 2 kölcsönhatása az anyagban születik meg (EmberiAngyal)

4. nap: a FÖLDI ÉLET CIKLUSAI: A Kör kereszttel négy részre osztva. Nap-Föld-Hold ciklusai. A 4 évszak, a Nap 4 fázisa, 4 térfogat, a Hold 4 ciklusa. A Föld ritmusa

5. nap: az ÉLETERŐ: az ötágú csillag. A Tudatosság megújulása a testben lévő mértani alakulatok

6. nap: MAKRO- ÉS MIKROKOZMOSZ: ahogy fent, úgy lent: Dávid-csillag. A férfi és női tudatosság elektromágneses egysége. A Társteremtés- a Kreatív Tűz. A Fénytest (Merkaba) felébredése, az Új Egyensúly

7. nap: SPIRITUALITÁS NAPJA: Az alkotó isteni művész, az ANYAG FÉNNYÉ EMELÉSE, Az Elpihenés, az Anyagi valóság titkai

PC:


BIBLIA-TÍZPARANCSOLAT

Mózes mondja: Tíz állásfoglalás volt és félre lett értelmezve

T:4:8


BIBLIA-ÚJSZÖVETSÉG- JÉZUS KERESZTRE FESZÍTÉSE

Jézus tanítás céljából engedte meg ezt, azért, hogy az emberek rájöjjenek arra, hogy:

NINCS HALÁL

Azért élt, hogy megmutassa az egész világnak, hogy az emberiség ugyanazzal a kiváltsággal rendelkezik, és ha az ember azt akarja, élhet vele

ERRŐL SZÓL A HELYES FORDÍTÁSÚ ÚJSZÖVETSÉG

Baird:6: 389, 392


BIBLIA- AZ ÚR IMÁJA

A zsidó fordításból megmaradt szöveget, NEM JÉZUS MONDTA

(az eredeti szöveget közreadja, Spalding: Mesterek és Életek II. kötetében)

Baird: 6: 349


BIBLIA-VALLÁSOK

A legtöbb vallás a Szeretetet hirdeti, mégis az igazi céljuk, az hogy összezavarják és félreinformálják az embereket

Két okból: pénzért és a hívek feletti hatalomért

Ilyen félreinformálás például: a reinkarnáció tanainak eltávolítása a Bibliából és a Sátán beillesztése félelemkeltés céljából

Abo

Módosítás dátuma: 2011. május 23. hétfő, 07:34
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 51 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!