IDŐVONAL 2007.-ELSŐ NEGYEDÉV PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Nász János   
2011. június 07. kedd, 12:58


 

 

IDŐVONAL 2007.-ELSŐ NEGYEDÉV


A KVANTUMUGRÁS ÉVE

ANDROGÜN RÁCSOK

A LEMURIAI KRISTÁLYOK ÉLETRE KELTEK

2007. – VÉGTELENSÉGI KÓDOK

AZ IDŐ ÉS TÉR VÉGTELENSÉGÉRE VALÓ RÁÉBREDÉS

EGY ISTENI DÖNTÉS AZ, HOGY KIÁRADJON EZ AZ ENERGIA

ÚJ VALÓSÁGBA LÉPÉS

AZ ŐSI LÉLEKCSOPORTOK ÚJJÁSZERVEZŐDÉSE

A KRISZTUSI ÉN TUDATOSSÁGÁNAK KORSZAKA

AZ ÚJ ENERGIA MOST ELŐSZÖR KEZD A FÖLDRE ÁRAMLANI ÉS MINDAZOK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ, AKIK HAJLANDÓAK AZT HASZNÁLATBA VENNI

BELSŐ PÓLUSVÁLTÁS

A NAGY ELENGEDÉS ÉVE

A 11:11 8. KAPUJÁNAK MEGNYITÁSA-ÚJ FÉNYTEST

ÚJ EVOLUCIÓS CIKLUS

AZ ISTENI GYERMEK/KRISZTUS/JÉZUS: AZ EMBERISÉG

GYERMEKKRISZTUSKÉNT SZÜLETIK ÚJJÁ, EMBERI ANGYAL FORMÁJÁBAN

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

2007.-(1987-2007)

A HARMONIKUS KONVERGENCIÁTÓL A KVANTUMUGRÁSIG EREDMÉNYE: A LEMURIAI KRISTÁLYOK ÉLETRE KELTEK A TEREMTÉS BARLANGJÁBAN

Hadd mondjak el valamit, aminek nagyon fogtok örülni. 1987 és 2007 között egy csodálatos dolog történt. Az új energia hatására a lemúriai kristályok életre keltek a Teremtés Barlangjában és elkezdték suttogni, hogy “eljött újra a mi időnk!” 350 millió lélek. Most jól figyelj – az összes lemúriai aki valaha létezett, emberi formában újra jelen van a bolygón!

 

 

2007.-

AZ ÚJ ENERGIA KEZDETE

AZ ÚJ TUDATOSSÁG KEZDETE

ISTENI TUDATOSSÁG FEJLŐDÉSE

(T:5:1K)

2007.

AZ ENERGIA MOST CSILLAGÁSZATI MENNYISÉGBEN ÖMLIK A FÖLDRE ÉS EMBEREK MILLIÓI ÉBREDNEK FEL.

Ráébrednek minden élet isteniségére és elkezdenek az öt érzéken túl érzékelni.

Amikor az emberek kritikus tömege világszerte eléri ezt a magasabb tudatossági állapotot, mindenki hirtelen fel fog ébredni.

(Mikos2007)

2007.

A FÉNY ERŐSÖDIK

AZ EMBEREK MAGASABB FREKVENCIÁBA JUTNAK

A POLARITÁS SZÉLSŐSÉGEI MOST ÖSSZEOLVADNAK

A RÉGI JÁTÉK VÉGET ÉRT

AZ ÖSSZE EDDIGI TITKOS INFORMÁCIÓHOZ HOZZÁFÉRÜNK

A HŐSIESSÉG NAGY ÜNNEPE LESZ NEMSOKÁ A FÖLDÖN

AMI KERESZTÜL FOG HALLATSZANI A GALAKTIKUS HATÁROKON

(GF:091031)


2007- A FÉLELMEK ELENGEDÉSÉNEK ÉVE

 

2007.- A DELFIN ÉVE

A 2007-es évet az ENSZ a Delfin évének nyilvánította.

Ennek ellenére az Európai Unió újból engedélyezte a Földközi- Tengeren a delfinek ezreinek a lehalászását és lemészárlást, Franciaország és Olaszország kérésére. A moratórium 2002-től volt érvénybe, amely több mint 40 (44!) delfinfajtára terjedt ki. Az ENSZ-UNEP Környezetvédelmi Programjának felelősei megdöbbenésüknek adtak hangot e döntés hallatán.

(Hírügynökségi Források)

 

2007.

25.000 csillag népe támogatja, veszi körül a Földet a Felemelkedési Ünnepen

 

2007.

A PUSZTÍTÁS CIKLUSAI BEFEJEZŐDNEK

Az Élet egységére való megismerés és tudás újjászületik bennünk.

Isten átlényegítő fénye, erejében megnövekszik.

Az evolúció felsőbb partja elkezdenek több energiát sugározni a Földre.

 

2007. – VÉGTELENSÉGI KÓDOK

Mihály Arkangyal és az Arcturusi Intelligenciák segítik, ezeknek a kódoknak az integrálását.

A vibrációs frekvencia megemelkedésével a fizikai szint lelassul, az idő idő lelassul.

Átlépés a Gyémánt-Nap fénytestbe.

 

2007. - 1998

REKORD JÉGOLVADÁS GRÖNLANDON

Jelentős jégveszteséget okozott.

A legnagyobb jégveszteség 1998-ban volt 453 köbméter és ezt most 2700-ben megközelítette.

Az Antarktiszon is rohamosan olvad. 2100-re fél méter (ma már 2009-ben egy méter!!! Tengerszint emelkedést jósolnak.

 

 

2007-TŐL-ADAMA/ TELOSI ADAMA: ELŐREJELZÉSEI

„A FÖLD, MOST KÉSZEN ÁLL ARRA,

HOGY ÉLETET ADJON EGY ÚJ KEZDETNEK.

Minden, ami nem felel meg az új paradigmának, mindaz felszínre tör mintegy figyelmeztetésképpen.

MINDENKI, AKI NEM AKAR KIFEJLŐDNI, ÉS MAGÁRA ÖLTENI SAJÁT ISTENSÉGÉT,

EL KELL, TÁVOZZON

egy másik kalandba, hogy valahol máshol folytathassa saját evolúcióját, az új választása szerint. Mindenkinek és mindennek ezen a bolygón ki kell fejlődnie, és fénnyel kell, legyen elárasztva.

NAGYON RÖVID IDŐN BELÜL A SÖTÉTSÉG EGYETLEN FAJTÁJÁT SEM FOGJÁK TOVÁBB MEGTŰRNI ITT.

A FÖLDANYÁTOK ÚGY FOG DÖNTENI,

HOGY CSAK EGY MEGVILÁGOSODOTT CIVILIZÁCIÓT SZÁNDÉKOZIK TÁMOGATNI A TESTÉN, ÉS EZ ÍGY IS LESZ.”

Egyes helyeken sokkal több esőre - hóra, míg, másutt pedig extrém szárazságra számíthattok. Egy ponton majd a számítógépeitek kudarcot vallanak.

Néhány kontinens némileg át fogja alakítani magát. A partvonalaitok nem mindig a legbiztonságosabb helyekké válnak. A tengerszint feletti magasság biztonságosabb lesz.

Végül egy ponttól, de nem 2007-ben, vagy 2008-ban, hanem később,

A NAP MÁSKÉPPEN FOG MAJD FELEMELKEDNI. LESZ KÉT HOLDATOK ÉS KÉT NAPOTOK, ÉS BOLYGÓTOK SOHA TÖBBÉ NEM FOGJA ISMERNI A SÖTÉTSÉGET.

2007-ben olyan jóval nagyobb méretű Földtevékenységeket várhattok, mint a cunamik, vulkánkitörések, nagy erejű földrengések, hurrikánok, tornádók és más szokatlan időjárási formák.

Kifejlesztitek majd ugyanazt a belső tudást, mint az állatok. Ők tudják és érzik mindazt, ami jön. Figyeljétek meg őket, és tanulni fogtok tőlük. Figyeljétek meg a kisállataitok viselkedését, amikor azt érzitek, hogy valami manifesztálódik, és az állataitok adni fognak rá még egy megerősítést a szokatlan viselkedésük által.

Bolygótok tisztítása nagyon gondosan van hangszerelve az Elsődleges Forrás által, és azt is, hogy szó sincs ebben semmi negatívitásról. Az események egyszerűen a tisztítás, és egy új világba és energiába való átmenet egyik formájaként fognak manifesztálódni

Várható, hogy a Yellowstone Park keresztülmehet valamilyen vulkanikus kitörésen. Amikor a Yellowstone kitör, az lesz a jel számotokra, hogy a főbb változások megkezdődnek a bolygón. Az a legvalószínűbb, hogy ez 2007-ben fog megtörténni, de történhet egy kicsivel később is.

Florida összes partvonala lápra, homokra és ingoványra épült. A teljes Floridai part meglehetősen illékony. A legrosszabb hely Miami,… lehetséges nagy erejű cunami.

A Csendes-óceáni részen, Los Angeles közelében van egy sziget, mely szinte 300 éve folyamatosan növekvő nyomásra épül. Eléggé lehetséges, hogy ez a sziget összeomlik, ami egy végső cunamit fog előidézni.

Számíthattok jelentős mennyiségű áradásra a Nagy Tavakon keresztül.

Montreál szintén számíthat jelentős mértékű partmenti áradásokra.

Franciaország tapasztalni fog áradást a partok környékén. Sok titok van eltemetve Franciaországban, melyek felszínre fognak kerülni sokak csodálkozására.

Különösképpen Irán, Irak, Szíria és Törökország fog tisztítást kapni.

Izraelben és Palesztinában szintén sok probléma lesz. Izrael és a világ összes Arabjai vérvonali kapcsolatban vannak egymással, minden utód ugyanattól az apától származik. Ők mindannyian fiú és lánytestvérei egymásnak, és az a föld, ahol élnek, ugyanahhoz a Földhöz tartozik.

Mexikó szennyezettsége, és a növekvő szórakoztató drogok miatt, melyeket a "fekete piacokon" árulnak világszerte, ez az ország tisztítást fog kapni.

Holt Tenger: Egy monolit lett itt eltemetve a Föld változásaira előkészítve már réges- régen, a Csillagokból való szövetségeitek és barátaitok által, mely fel lesz fedezve, hogy a segítségetekre legyen.

Egyiptom és a Nagy Piramis: Úgy fogjátok találni, hogy az összes eltemetett tárgyi lelet a Szfinx alatt a felszínre kerül. Rá fogtok találni annak jelentésére, hogy miért épült fel a Nagy Piramis, valamint ráleltek a Szíriuszi faj Egyiptomi összeköttetésére. Egyiptom összes titka előtérbe fog kerülni. Földtömegek fognak megváltozni, és trópusivá válni. A Nílus kétszer akkorává válik, mint jelenleg.

A világ összes óceánjaiban nagy féktelenséget várhatunk. Óceánia térségében van számos sziget, melyeknek a szintje nem túl magas és a lakosság a tengerszint közelében helyezkedik el. Nem az összes, de több ilyen sziget lesz védetlen az időjárásnak ezen változásaitól.

MINDEN ÓCEÁN DRASZTIKUS VÁLTOZÁSOKON FOG ÁTMENNI AZ ELKÖVETKEZŐ 5 ÉVBEN (2007-2012), ÉS SZÁMOS PARTVONAL FOG ELMOZDULNI.

2005 vége felé és 2006 elején Ausztrália és Új Zéland többször volt érintett, ahogyan az újságok írták, sok komoly viharban és bomlasztó időjárási viszonyokban, közepes erősségű földrengésekben és pár vulkánkitörésben. Ezek a kihívások folytatódni fognak, de nem lesznek sokkal rosszabbak…

Ausztrália Ayers Sziklája (Uluru) sok áradást fog átélni, és egy része, amely a masszív "feljegyzések őrzője" a földglóbusz ezen része számára, részlegesen víz alá kerül.

Kína feltűnően ki kívánja terjeszteni hatalmát az országhatárain túlra. Kína kiterjeszti az ő gazdasági és katonai erejét, és egyúttal nukleáris fegyvereket épít. Terveznek egy gazdasági és katonai hatalomátvételt az elkövetkezendő 10 évben, vagy hamarabb. A bolygó országainak népei felébrednek ezrek, és nemsokára milliók által. Azok, akik Kínát uralják, nem tudatosak, és nem is akarnak azok lenni arról a rengeteg dologról, ami ezen a bolygón változik. Kína egy hatalmas "megtorpanást" fog megtapasztalni a gazdasági és katonai hatalom-átvételi tervében, és nem lesz képes rá, hogy ezt a napirendi pontját megvalósítsa. A legnagyobb meglepetésükre az egyszerűen nem lesz megengedve. Nincs más ország a közelben, ahol a gyerekeket olyan módon "agyondolgoztatják", mint Kínában, és nagyon gyakran ezt már öt éves koruktól megteszik. Kína vezetői rengeteg szellemi, spirituális és fizikai szenvedést okoznak azoknak az embereknek. Kína vezetőinek nincs szándékában megadni a békét, szeretetet és a testvériséget mindenki számára, és a karma, melyet felépítettek, most ott lóg a fejük felett. Teremtő, a Föld, és a bolygó spirituális hierarchiája által, mely nem fogja megengedni, hogy elindítsák tervüket. Békében tudtok majd pihenni, és Kína nem fog atombombát felvonultatni.

Létezik egy csapat az Arcturians (Arkturiuszi, vagy Arkturiai) Testvériségtől,

mely lesben áll, és készek leszerelni a fegyvereik ravaszait egy szempillantás alatt

Tibet meg fogja ismerni a felszabadulást 2010-2011 körül.

Egészség: az immunrendszereitek olyan fenomenálisakká fognak válni, hogy képesek lesznek azonnal kilökni bármilyen betegséget a testből. Betegségek nem fognak többé létezni a jövőben. Minden orvosi kezelés az intézményekben és a gyógyszerészek által elavulttá fog válni.

2007. – GÁBRIEL ARKANGYAL

Ezt az időszakot, Gabriel Arkangyal a TRANSZMUTÁCIÓ ÉS ÁTALAKULÁS ÉVÉNEK nevezi: A személyiség és az egó védelmi álarcának átalakulása, a lélek integrálása céljából. Az év utolsó négy hónapját, a Foton Övből egy eddig példa nélkül való energia kiáradás jellemzi. Bolygónk történetében először van a mágneses mező olyan színten, hogy lehetővé vált áthatolni rajta.

(Ron Baker)

 

2007.-PLEJÁDOK

2007-ben kezdődik a AZ ÁTALAKULÁS harmadik és végső fázis,

ami az intenzitás alapos új ugrásával fog indulni. Az energia minden évben felgyorsul az előző évi százezerszeresére a hátralévő öt évben – lényegében orbitális pályára kirepítve mindenkit.

A nanoszekundum utolsó öt éve szavakban megjósolhatatlan: [elmondhatatlan] hogy az elkerülhetetlenül felszínre kerülő igazság rejtett rétegeire hogyan fogtok reagálni. Az erőtök megnövekszik minden egyes elfutó pillanatban. Engedni fogjátok-e elcsusszanni, vagy felhasználjátok, és személyes győzelmetekkel hozzájárultok ezen idők krónikájához?

 

Sok lehetséges irány van, melyből ezen idők során választhattok, és csak tudatosságotok feltárulásának foka [kérdéses], párosítva az általatok követendőnek választott értékekkel, ami meg fogja határozni a végkimenetelt. Nagyobb perspektívából [tekintve] mintha a teljes világnak át kellene alakítania önmagát, és keresztül kellene mennie a tű fokán.

Ez az egész huszonöt év előkészület a naprendszer csodálatos együttállására a Galaktikus Központtal 2012. téli napfordulójának idején. És az idő e kereszteződésében bármi előfordulhat.

A Galaktikus Központ az igazságot képviseli, és kitüntetett, mint az információ elsődleges forrása a [teljes] galaxis számára.

(BM:3)


2007. –A VÉGTELEN LEHETŐSÉGEK IDEJE/ADAMÁTÓL

A Jelen pillanat a Föld történelmében a Végtelen lehetőségek ideje.

A Teremtés mágikus ideje, a legmagasabb isteni forrásoktól a legsűrűbb fizikai valóságokig

Adama:5D

 

2007-ES ÉV JELZŐJE/MEGHATÁROZÓJA- FÉNY TESTVÉRISÉGÉTŐL

A SPIRITUÁLIS ÍTÉLŐKÉPESSÉG.

AZ INTUITÍV ÍTÉLŐKÉPESSÉG-

A MORÁLIS ÍTÉLŐKÉPESSÉG

 

Arra kérünk, tegyétek félre óráitokat, melyek egy már nem létező tér-idő ritmusában ketyegnek.

 

Igen, bármit megteremthettek, amit elképzeltek! Mihelyt elkezditek használni veleszületett ajándékaitokat és tehetségeiteket, csupán képzelőerőtök fog határt szabni nektek

Mivel adott, hogy minden felgyorsul, a materializáláshoz szükséges idő is felgyorsul. Ezért, vigyázzatok arra, hogy mire gondoltok, és mit kívántok, mivel mindaz, amire figyelmeteket koncentráljátok, sokkal gyorsabban be fog következni a következő években.

 

Azok akik még nem tudatosak, akik vakon követik a társadalmi vagy törzsi rendet, még polarizáltabbá, távolodóbbá, fanatikusabbá fognak válni, a negatív perspektívákba és értékekbe való kapaszkodásaikban. Folyamatosan "övön alul" fognak élni, az alsóbb három csakrájuk energiájának hatása alatt működve.

 

A 2007-es év, jelentős mértékben elválik az elavult, feltételekhez kötött és félelemre alapozó gondolkodásmódtól és még több sötétséget fog felszínre hozni, mint 2006-ban. Igen, ez a magasabb mentalitás, elkezdi megrázni a világpolitikát, 2008-ig, egy új integritás szintre emelve azt.

 

Röviden összefoglalva, a 2003-as évet - A VÁLTOZÁS ÉVÉNEK neveztük, követte ezt

2004 - AZ AKCIÓ/CSELEKVÉS ÉVE, majd 2005 - AZ INTEGRÁLÁS éve.

2006 - A SZÁNDÉK ÉVE - a platform, melyen felemelkedett tudatra kellett szert tennetek, arra koncentrálva szándékotokat, hogy egy ragyogóbb jövő társ-teremtői legyetek.

 

Mind a hét csakrát ki fogjátok terjeszteni a nyolcadik csakrára, ilymódon egy nagy, egyesült csakra-mezőt teremtve, mely összekapcsolt titeket Kozmikus Énetekkel, Felsőbb Énetekkel. Valóban, kedveseim, veszély nélkül fogtok előre lépni, mivel érezni fogjátok,

végre teljes mértékben Isten vibrációját kiterjedt testetek belsejében.

Minden személy, saját programmal és saját egyéni leckékkel rendelkezik. Ne féljetek, amikor az éves energetikai értékek fenti listáját olvassátok, és ne gondoljátok azt, hogy lekéstétek a vonatot. Nem késtétek le! Abban a pillanatban fogjátok tudatosítani ezt, amikor számotokra a legjobb. Fajotok eme hihetetlen változatossága, része az embernek lenni csodájának! Valamennyien ugyanazzal a fizikai és energetikai alappal rendelkeztek, azonban mindenik élet olyan mint egy üres tábla - egy esély arra, hogy érintetlen potenciállal tovább haladjatok felfele. Milyen isteni teremtmények vagytok!

Végre, gyógyítói munkátok szabadon végbemehet. Igen, most az ostobaság félelem faktorai, az előítéletek és gyanakvások kilépnek a számításból, a tudomány és a spiritualitás találkozni és egyesülni fognak!  A láthatatlan ismertté válik és a láthatóról szóló ismereteket, akkor fogjátok megváltoztatni majd, amikor egyesíteni fogjátok a tudományt a spiritualitással.

 

A globális felmelegedés bizonyítékát inkább a pólusoknál mint az egyenlítőnél fogják észlelni. Amint a Föld elektromagnetikus hálózatának szerkezete kijavítódik és újrahangolódik, továbbra is fluktuációkat fogtok látni a magnetikus északon.

Az új évezredre való átmenet, kedveseim, globális szinten megy végbe, nem pedig a világ egyetlen zónájában. A természet helyreáll és ugyanígy fogtok tenni ti is.

Gyógyítsátok meg a határokat, ne építsetek több falakat! El kell majd törölnötök azokat a határokat, amint átalakul a Föld, mivel a most köttetett barátok, talán a közvetlen szomszédaitokká válnak!

 

AZ IDŐJÁRÁS ÉS A POLITIKA fogja jelenteni azt a két nagyméretű erőt, mely átformálja a történelmet a következő 5 évben. (2007-2012)

Valami jelentős történik most, amit az írott történelem nem jegyzett még fel:

a Föld pólusai elolvadnak. A jéghegyek összetételében eddig visszatartott víz, belép az óceánok rendszerébe, megnövelve ennek térfogatát, magasságát, hőmérsékletét és elkerülhetetlenül befolyásolva a legmélyebb áramlatokat és a sótartalom szintjét is. Ez a globális felmelegedés, csupán egy ideiglenes átmeneti szakasz, a természetes módon visszatérő glaciális korszakok között.

Most, a világ figyeli amint téves útra tér e demokrácia, és azt kérdezi, mikor fog végre felébredni Amerika lakossága. Igen, lehetséges, hogy 2007-ben, kormánya nehézségekkel fog szembenézni, a 2006-ban felszínre kerülő problémák miatt.

A hurrikán szezon szeptembertől-novemberig fel fog erősödni, érintve az Öböl térségét, Mexikót, Kubát, a Karib-szigeteket, Közép-Amerikát és Kalifornia dél-keleti partvidékét, Oregont és Alaszkát - valószínűleg 2007 második felében. A partvidékek lesznek a legsúlyosabban érintve.

A jövő potenciális eseményeit nézve, reméljük, hogy még ebben az életben a fegyverek leszerelésének potenciálját választjátok majd és visszautasítjátok a harcot. Ha elegendő számú ember éri el spirituális ítélőképességének pontját, kénytelen lesz kialudni a háború, egyszerűen azért, mert nem fogjátok engedélyezni létezését körötökben, meg fogjátok majd érteni, hogy a háború már - NEM KIFIZETŐDŐ.

Kedveseim, emlékezzetek arra, hogy az Isten akarata általi vezetés egyszerűen azt jelenti, hogy szeretetet adtok és kaptok.  Ez az egyetlen parancs, mely Isten legfenségesebb egeit kormányozza.

(Fény Testvérisége)

2007.-CSILLAGNEMZETEK

Különleges csatornák nyílnak meg: csillagösvények, kozmikus hidak, dimenzió portálok

Égi üzenetek szerint: hatalmas csatornák nyílnak meg, óriási csillagerők kódolnak át bennünk és kezdik meg a Naprendszernek a Nagy Központi Naphoz képest való áthangolását.

 

A SZELLEMI FEJLŐDÉS ÉS KVANTUMUGRÁS ÉVE

A FELEMELKEDÉS ISTENI TERVÉNEK RÉSZE

ÚJ ESÉLY AZ EMBERISÉGNEK

AZ ÉBREDÉS GALAKTIKUS ÁTHANGOLÁSÁNAK KEZDETE

ÉS EGY BOLYGÓSZINTŰ DIMENZIÓUGRÁS

 

(CS-L:10-11, 13)


2007. –GALAKTIKUS KONFÖDERÁCIÓ

Ennek egy jelentős évnek kell lennie! Sok csodálatos dolog ölt majd alakot, mely a sötétség és az ő utolsó aljas összeesküvésének gyors véget jelzi. A ti szerepetek az, hogy magatokba fogadjátok ezt a változást, és megtegyetek bármit, ami annak beteljesítésének az előmozdításához szükséges. A mi szerepünk pedig az, hogy támogassunk azáltal, hogy alkalmazzuk képességeinket, és felgyorsítjuk a nagyon-is-szükséges változást.

Emlékezzetek arra, hogy a nagy változások hirtelen történnek; ez lehet valahol mindössze napok kérdése, vagy akár néhány év is. De függetlenül attól, hogy a dolgok hogyan alakulnak majd, kulcsfontosságú, hogy összpontosítottak maradjatok, és ne engedjetek a türelmetlenségnek. Sok minden történik Európában, Ázsiában, és Amerikában, melyek ezeknek a problémáknak gyors befejezését ígérik. Mindenesetre tudjátok meg, hogy egy olyan változás, melyet egy nagy előrelépés kísér, már a horizontotokon van. A flottánk gondosan követi ennek a küldetésnek minden részletét a Mennyország és Lord Surea tanácsaival, és ezekkel összhangban gyorsan és megfelelő módon cselekszik.
(GF)


2007 – A FÉNY ÉS SÖTÉT CSATÁJÁNAK KÖZEPÉN

A felébredő öreg lelkek világméretű mozgalmát képviselitek, akik vibráció változást teremtenek a Földön... mely egy nagyon nagy változás megszületéséhez fog vezetni. Ez a megvilágosodás korának kezdete, amikor a Föld lassan a béke irányába fog mozogni. Ez nemcsak lehetséges hanem egy tény. A mayák rámutattak ezekre és a régi kínaiak szintén! Valóban azt hiszitek, hogy 2012 a világ vége? Vagy csupán a régi létezési mód vége? "Oh, Kryon, nézem a híreket és annyira borzasztó. Mindennek nevezzük egymást, gyilkoljuk egymást. Ez egyáltalán nem civilizált, ez kegyetlenség." Ismét elmondom nektek, ez ilyennek tűnik, amikor egy óriási fényt dobtok a sötétségbe. Azért van így, mivel borzasztó dolgokat tártok fel, melyek mindig is ott rejtőztek a sötétségben. Nem tudjátok legyőzni az ellenséget addig, amíg nem látjátok az arcát és most ez történik. És az arca a félelem, gonoszság, ego/önzés, gyűlölet és apátia. Bízzatok abban, hogy nagyon sok szép dolog zajlik a bolygón. Ezekről nem számolnak be, mivel a jó hírekről nincsenek beszámolók. Ezek, az emberiség együttérzését képviselik, azonban nem érdekesek azok számára, akik a drámákra sóvárognak. Legyetek türelmesek és viseljétek el a fény és sötétség közti harcot. Ezelőtt 18 évvel beszéltem nektek e csatáról és most benne vagytok a közepében és egyeseket közületek ez széttép. Miféle harcosok vagytok ti, féltek a harctól? Miért nem pihentek tudva, hogy van pajzsotok és van fényetek? Kezdjétek el az utazást, melyről beszélünk és váljatok a Fénymunkás hadsereg részeivé, akik öreg lelkek és elég bölcsességgel rendelkeznek ahhoz, hogy valami lényegeset tegyenek.

(K:070519/20)


2007.-MENNY TÁRSASÁGA

Isten - A Miatyánk/Anyánk - "kiadott" egy isteni törvényt, melynek megfelelően  2007-es évben, a pusztítás ciklusai véget érnek!

 

Ebben az évben, az Égnek a Földön egy új paradigmája születik meg majd, a most felébredő emberiség szívében és elméjében.  Ezeket a tökéletességi modelleket bevésik majd a Föld Kristály Rácsának Rendszerébe a Solara Fény Entitások az egész világon a Fénymunkások 5 dimenziójába. Jelenlétetek, itt és most - ÉN VAGYOK - magnetizálta ezt az információt a tudati szférátokba, mivel sok életen keresztül készültetek arra, hogy fenntartsátok a Föld felemelkedési folyamatának ezen lényeges fejezetét. Szerepetek egyedi ezen az Isteni Síkon. Egyetlen más lélek sem készült olymódon mint ti annak megvalósítására, amit ti erre az évre kitűztetek magatok elé. Mindannyian rendelkeztek azzal a bölcsességgel, képességekkel, megismeréssel, erővel és bátorsággal melyre szükségetek van ahhoz, hogy sikeresen beteljesítsétek szerepeteket ezen a csodálatos Isteni Síkon. A végtelenben a Fény Légiók készen állnak, várva az alkalmat, hogy segítsenek nektek, amikor hívjátok majd őket.

Az utóbbi 20 évben történő csodák által, egy jelentős energia tömeg vibrációja érintette meg az 5. dimenzió küszöbén álló tudatot, minden fejlődő léleknél a Földön. Jelenlétünknek - mindannyiunk ÉN VAGYOK-jának - most direkt hozzáférése van minden földi testünkhöz: fizikai, éterikus, mentális és emocionális. Minden emberi lény felkészült és csupán a megfelelő alkalomra vár, hogy átvegye a felelősséget minden gondolatáért, szavaiért, tetteiért és érzelmeiért. Az Isteni Terv következő szakaszának beteljesítésével, ez az alkalom még ebben az évben megmutatkozik mindannyiunk Személyes Jelenlétének.

A régi próféták szavai szerint, az emberiség győzni fog a Fényben, a Kor első hajnalhasadása után sok idővel. Csupán fel kell emelnünk tudatunkat és belépni az Örök Szabadság felé nyíló ajtón.

Ez a Megvilágosodás és a Bölcsesség Kora, melyben az emberek és Isten közötti vállalt szétválás örökre begyógyul, mely Korban feltárul előttünk az Igazság, valamint saját Isteniségünk.

 

 

 

Az ébredés mindannyiunkban lezajlik és ezt a változást valamennyien egyénileg is megéljük.

Az átalakulás mélyen és szubtilis módon történik az atom és a sejt szintjétől kezdődően. Isten ereje átjár minden értékes élet-energia elektront, mely a Földön fejlődik. Ezt az átalakulási folyamatot most aktiválta az Isten által küldött végtelen fény áramlat. Az átalakulás magva növekedik, betöltve fénnyel egész lényünket és felemelve minket, hogy elérjünk, a Kinyilatkoztatott Igazság 5. dimenziójának partjaira. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy feltárjuk most jelenlétünk valóságát a forma világának.

Ez a Szabadság felé vezető hídon halad a Föld, minden életformáival együtt, a következő evolúciós spirál felé emelkedve. Anya/Atya Istenünk kiegyensúlyozott Fénye visszatért a Földre és a folyamatos Arany Kor elkezdődött. Isten ereje, mely most minden földi életben lüktet szakadatlanul azon munkálkodik mindannyiunk által, hogy újjászülessen bennünk a megismerés mély tudása és az Élet Egységére való visszaemlékezés

 

2007-ben, megadatik nekünk az egyedülálló lehetőség - ÉN VAGYOK - jelenlétünk megvalósítására, valamint az Ötödik dimenzió Solaris Entitásai számára, hogy asszimilálják fizikai, éterikus, mentális és emocionális testeinket. Ez a csodálatos átlényegülés, most megnyilvánulhat sejt-, atomi- és szubatomi szinten is. Amikor ezt megvalósítottuk, olyan portálokká válunk, melyeken keresztül jelenlétünk teljessége fog működni, életünket megáldva.

Amint az ÉN VAGYOK jelenlétének fénye elárassza a Föld fizikai síkját, az ember által teremtett kitekert árnyak átalakulnak és megnyilvánul a Földön a Mennyország.

 


Ebben az évben, a Menny és a Föld együttes erőfeszítésével, a változás mindenhol érezhetően megnyilvánul majd. A Fény Lények rámutattak arra, hogy 2007, egy fordulópont, amikor Isten Átlényegítő Fénye Erejében megnövekedik. Ez az a jel, mely mutatja, hogy a Felsőbb Partok kezdenek több energiát sugározni, az Emberiség Spirituális növekedésének serkentésére.

A megtestesült Fénymunkásokat felszólítják arra, hogy segítséget nyújtsanak ehhez a szent akcióhoz..

Amilyen mértékben hallgat az emberiség az ÉN VAGYOK belső jelenlétére, egyre több élet fogja tudatosítani annak tényét, 2007, tulajdonképpen egy maximális sugárzási periódus. Az emberek érzik, hogy egy nagyszerű alkalom közeledik és alkalmat kapnak arra, hogy az isteni síkkal együtt működjenek, őrizve a Fényt, mely beáramlik az emberiség szívébe és elméjébe, valamint a Föld fizikai anyagába. A Fénymunkások az egész világon lelkiismeretes dolgoznak céljaik beteljesítésén e végtelen Isteni Terv végrehajtásában - és azoknak a fénymunkásoknak a száma végtelen, akik ebben az évben részt az emberiség nevében, különböző Fény tevékenységekben. Teremtőnk mindenható, mindentudó és mindenütt jelenlévő Szívéből kiáradó kegyelem,  válaszként erre a nemes szolgálatra - rendkívül lelkesítő.
Az Isteni Alkímiának ezen folyamata átalakítja majd az emberiséget, szén alapú lényekből, solara kristály fény lényekké.

 

A Föld és az egész Élet, erre a mély Igazságra alapoz.

A Végtelenben lévő Fény Légiók tőlem és tőled függnek és minden Fénymunkástól a bolygón, az Isteni Terv beteljesítésében még ebben az évben.

Amint már elmondottam, az Atya/Anya Isten kiadott egy Isteni Törvényt, mely szerint A 2007-ES ÉV, VÉGET FOG VETNI A PUSZTÍTÁS CIKLUSAINAK. AZ UTÓBBI NÉGY ÉS FÉL ÉVBEN, MONUMENTÁLIS MÉRETŰ VÁLTOZÁSOK TÖRTÉNTEK A FÖLD BOLYGÓN. Eljött az ideje, hogy gyümölcsöt hozzon ez a folyamat. Ez történik minden férfi, nő és gyermek - ÉN VAGYOK - jelenlétével, vagyis teljes erővel bírnak fizikai, éterikus és emocionális testeik felett. Ezután, a Pentadimenzionális Soláris Fény Entitások beilleszkednek, és az Emberiség felemelkedik majd a korlátlan fizikai tökéletesség frekvenciáiba. Ez az Isteni Alkímia csak akkor történhet meg, ha az emberiség földi testei az  ÉN VAGYOK jelenlétének megfelelő frekvencián vibrálnak. Különben ezek a "járművek" képtelenek lesznek egy nagyobb energiát kibírni.

Az ÉN VAGYOK jelenléte, direkt el fog vezetni téged a tökéletes helyedre. A dolgok előrehaladásának következtében, Atya/Anya Istenünk megadta nekünk azt a különleges kozmikus kiváltságot, mely lehetővé teszi Elohimnak és az Elemek Vezetőinek, hogy eddig nem látott módokon segítsenek az Emberiségnek.
Ezek a Fény Lények engedélyt kaptak ahhoz, hogy a Fénymunkások Testi Elemeivel dolgozhassanak, a Felemelkedés folyamatának felgyorsításáért Solara Fény Testeink korlátlan fizikai tökéletessége felé.
Ez lehetővé teszi ÉN VAGYOK jelenlétünknek, hogy  átvegye uralmát gondolataink, szavaink, tetteink és érzelmeink fölött, sokkal korábban, mint lehetségesnek álmodtuk volna azt. Személyes és egyéni síkon, mindannyiunk számára, ez azt a fizikai átalakulást jelenti, melyről mindig tudtuk, hogy meg fog történni valamikor a Föld evolúciója során.

Egy emelkedő Fény áramlatot fogunk létrehozni, mely megteremti a követendő utat embertársaink számára.

 

A Mindenható Elohimok, akik egyben a Forma Teremtői és az Elemek Vezetői is, az Elemek Királyságát irányító és vezető Fény Lények engedélyt kaptak arra, hogy segítsék erőfeszítéseiteket ebben a szent lépésben, amennyire a Szent Törvény megengedi.
Nap mint nap és óráról órára, ezek a Fény Lények együtt fognak dolgozni ÉN VAGYOK jelenlétetekkel és testetek elemivel, földi testetek átalakításán Soláris Fénytestetek fizikai tökéletességévé. Elohim és az Elemek Vezetői fel fogják gyújtani az Istenség Pentadimenzionális 12 Soláris Aspektusát, mely a 12 Szent Kör néven ismert, Pentadimenzionális Gerincoszlopotok és az ezeknek megfelelő 12 Soláris Csakrák által. Ez a Szent Kristályos tűz, minden atomi és szubatomi részecske belsejében és ezek körül fog égni és eljut fizikai, éterikus, mentális, emocionális testetekbe. Ezután, ezek a fenséges Fény Lények meg fogják tölteni a szubatomikus részecskék közötti kötéseket és energetikai teret, Isten Szívének Átlényegítő Isteni Szeretetével.

Amint nap, mint nap tovább fogtok haladni, egyre jobban fel fogtok emelkedni az Ötödik dimenzió frekvenciáiba, így teremtve meg a Fény Utat, mely kivezeti azokat a visszamaradott lelkeket az őket megvakító sötétségből, akik a Felemelkedést választották. Ez után arra fognak kérni titeket, hogy társuljatok más Fénymunkásokhoz akár fizikailag, akár tudatotok egyesítésével, az Isteni Terv végső szakaszához. Ezt a speciális tervet, egyetlen más Világ - Rendszerben sem alkalmazták

KVANTUMUGRÁS -TÖMEGES TUDATVÁLTÁS - MENNYBEMENETEL -PARADIGMAVÁLTÁS - DIMENZIÓVÁLTÁS -FELEMELKEDÉS

 

 

2007- MIHÁLY ARK/ CELIA FENN- A FÖLDÖN MEGNYILVÁNULÓ SZERETET ÉVE

 

2007-es év Örömmel mondhatjuk el nektek, hogy ez egy csodálatos és csodákkal teli év lesz, ez lesz A FÖLDÖN MEGNYILVÁNULÓ SZERETET ÉVE. 2006 decemberében egy hatalmas ajándékot kaptatok, és a sugárzó szeretetenergia megjelenése 2007 folyamán is folytatódni fog. Életetek minden részében megtapasztaljátok majd ezt a sugárzást és ragyogást.

Földön egymás mellett egyidejűleg két, egymástól elválasztott világ létezik.

 

Azonban azt is elmondhatjuk, hogy 2007-ben tudatossá váltok arra, hogy a Földön egymás mellett egyidejűleg két, egymástól elválasztott világ létezik.

Az Új Föld – mely a feltétlen szereteten alapul – megvalósulása egyre egyértelműbb lesz: ez minden nappal egyre erősebbé válik. Azok, akik átléptek az Új Földre, érezni fogják a pozitív és szerető energiát, mely a bőség és a csodák megteremtésére való képességben jelenik meg.

Ez a két világ egymás mellett fog létezni, és rajtatok áll, hogy egyértelmű választásotokkal kinyilvánítsátok, hogy melyikben akartok élni

 

ÚJ FÉNYKÓDOKRÓL, amelyek aktiválására decemberben (2006.12.12 !), a Napból származó energiák révén került sor. Ezek a szoláris energiák továbbra is megelevenítik és feltöltik a Föld kristályhálóit, ahogyan a bolygószintű Új Év és a késő júliusi Oroszlán Kapu (08:08) felé haladtok előre. A bolygó már belépett a spirituális fejlődés egy új ciklusába, és a márciusi napéjegyenlőség alkalmával az erőteljes energiák még egyszer aktiválódni fognak. Március 3-án teljes holdfogyatkozás lesz, 19-én pedig egy részleges napfogyatkozás. Ezekben az időpontokban történik meg a szoláris és lunáris energiakódoknak a Föld kollektív tudatosság mezejére való belépése és finom összehangolása. pszichikus, telepatikus és gyógyító képességeitek erősödnek, Ti lesztek a szeretet ajándéka önmagatokon belül

 

INDIGÓ TUDATOSSÁG AKTIVÁLÓDÁSA

2007 másik felvillanyozó eseménye lesz az, hogy a bolygón életet formáló tényezőként jelentkeznek a felnőtt indigó-kristály gyermekek, az indigók első hullámából. Azok, akik először a hetvenes évek első felében inkarnálódtak, most jutnak keresztül életükben másodszor a Jupiter bolygó visszatérésén, s így hatalmat nyernek arra, hogy lélekcsoportként dolgozva, mint vezetők, segítsék az Új Föld létrejöttét. A Jupiter a Mesterlét és a Bölcsesség planétája, most a Nyilasban tartózkodik, közeledik a Galaktikus Központhoz, és egy járulékos felgyorsító hatást fejt ki az Indigó Mesterlelkek világtársadalomban való megjelenésének folyamatára.
Láthatjátok, amint ezek a fiatal felnőttek hatalommal járó pozíciókat foglalnak el, és ott innovatív és felvillanyozó ötletekkel jelentkeznek, melyek átalakítják a földi életmódot. Ez az ő „missziójuk”, és izgatottá, szenvedélyessé és összeszedetté válnak, amikor elérnek a munkájuknak ebbe a szakaszába.
Láthatjátok őket a technológia, a számítástechnika, a helyi közösségi szerveződések területén, az üzleti és pénzügyi világban, a gazdaságpolitikában és a médiában, ténylegesen mindenhol! Onnan ismeritek fel őket, hogy az Új Föld filozófiáját vallják. Jelentőségteljes, nem pedig bevétel-orientált életet élnek majd, mindenki jólétére törekednek majd, nem pedig a saját gazdagságukra és befolyásukra. Ezzel nem azt mondjuk, hogy nem lesznek eredményesek vagy jómódúak, hanem, hogy nem ez lesz életüknek a fő célja. Az Új Föld az egymásról való gondoskodásról szól, és az indigók első hulláma komolyan veszi majd a bolygó őrzőiként és fenntartóiként játszott szerepét. Ők lesznek a Földön ezen új valóság megteremtésének vezetői.
Lelkükben őrzik majd ezeknek az új ideáknak a kódjait, lélekcsoportként ez a feladatuk. Ti, a felemelkedett fénymunkások első hulláma, akik náluk idősebbek vagytok, ti lesztek az ő mentoraik és példaképeik. Szükséges, hogy vezessétek őket, és hogy respektáljátok az energiájukat és a munkájukat. Ez egy komoly felelősség, hiszen sok ilyen indigó megfelelő példakép és támogató nélkül nőtt fel, és ezért nem igazán lelkesednek az idősebbek, az öregek bölcsességéért. Együtt kell megtanulnotok, hogyan ismerjétek el kölcsönösen egymást és azokat az ajándékokat, melyeket megosztva együtt építhetitek fel az Új Földet.

KÉK CSILLAG KRISTÁLYGYERMEKEK EGYRE NÖVEKVŐ HULLÁMA.

Ebben az időszakban fontos továbbá, hogy megérkezik a Kék Csillag Kristálygyermekek egyre növekvő hulláma. A következő évben a Jupiter és a Nyilas hatására ezek a lelkek a Galaktikus Mesterek energiájának birtokába jutnak.
Ezek a drága lelkek a Szivárvány Kristály ( MIND A 7 CSAKRÁJUK MŰKÖDŐ)  gyermekekkel fognak dolgozni, hogy fenntartsák az energiát az Új Föld számára, miközben ti és az indigó felnőttek belekezdtek annak megteremtésébe.

a Jupiternek a Nyilason való 2007-es áthaladását. A Jupiter mindegyikőtöket hozzásegíti majd, hogy a magasabb mester-energiáitok birtokába lépjetek. Most van itt az idő, legdrágábbak, hogy valóban a fény mestereivé váljatok. A Jupiter kiterjeszkedő és szerető energiái támogatnak és táplálnak benneteket, hogy

 

AZ ÚJ FÖLDÖN MEGTEGYÉTEK ELSŐ LÉPÉSEITEKET,

MINT A FÉNY MESTEREI!


2007-TŐL-MIHÁLY ARK/ CELIA FENN

Fizikai szinten, azt mondhatjuk, a víz mély atomi és molekuláris szerkezetében változások folynak finom szinten.

A vízmolekulák egyre kristályosabbá válnak, válaszként a bolygóra most beáramló, magasabb napfrekvenciákra, és így egyre inkább képesek magukban hordozni a magasabb dimenziókból származó magasabb vibrációs mintákat. A víz szintén visszatér eredeti tökéletességébe.

És, legkedvesebb lelkek, mivel a ti testeitek sejtjei is nagyrészt vízből épülnek fel, ezek a változások titeket is érintenek egy nagyon mély szinten.
Legdrágább fénymunkások, a sejtjeitekben lévő víz hordozza az emlékeket. Hordozza tapasztalataitok, érzéseitek és érzelmeitek emlékeit. Amint a bennetek lévő vízmolekulák megtisztulnak és újra visszaszerzik eredeti kristálytisztaságuk lenyomatát, elengeditek és kitisztítjátok magatokból az sejtjeitek víztartalmának memóriabankjában tárolt érzelmi traumák valamennyi régi vibrációját.

 

Sejtjeitek egy nagyon mély szinten megtisztulnak és újrastrukturálódnak, ezzel felkészülnek a feltétel nélküli szeretetben és kegyelemben a tökéletes egészség frekvenciáinak hordozására. Nagyon mély szinteken változtok meg a szó szoros értelmében, ahogy engedélyt adtok ezeknek az energiáknak, hogy elvégezzék átalakító munkájukat.
És ez az, amit mi a belső férfi-minőség újjászületésének nevezünk. A férfiasság régi mintái, amelyek a kontroll, uralom és áldozat energiákon alapultak, eltávoznak, helyet készítve az új férfienergiáknak, melyek tiszták, támogatóak, szeretők, erősek és felelősségteljesek. Ezek olyan energiák, melyek támogatni fognak benneteket az Új Földre való átmenetekben. Együttműködnek szívetek energiáival, és támogatják teremtéseiteket.

 

A víz testesíti meg az isteni teremtő intelligencia mágneses áramlatát. A teremtés és megnyilvánulás akkor jön létre, amikor az isteni inspiráció elektromos vagy tüzes lángja behatol a vízbe.

És így, ma is, a víz hordozza az isteni teremtő intelligencia áramlását a testetekben.

Minden vízmolekula magában hordozza a valaha létezett és létező mindenség holografikus emlékeit.
És így, ahogy kitisztítjátok magatokból a régi patriarchális férfias mintákat, megteremtitek a lehetőségét a férfiasság Új Földi formájában való újjászületésének.

Ahogy beléptek az ötödik dimenzióba és a multidimenzinális működésbe, észreveszitek majd, hogy az idő felgyorsult. Ez valójában egy illúzió, ami ténylegesen történik, az az, hogy a bennetek lévő víz elem megtisztul és újrastrukturálódik, az isteni teremtő intelligencia visszatartás nélkül képes áramlani, és ahogy ez bennetek elkeveredik az elektromos napenergiával, a teremtés olyannyira felgyorsul és megtisztul, hogy úgy tűnik, átcsapnak a fejetek felett a teremtés sebességének hullámai, párhuzamosan az idő felgyorsulásával.


2007-MIHÁLY ARK/CELIA FENN

A ti kultúrátokban, mely majd’ 2000 évre megy vissza, erős késztetés él arra, hogy mindent a dualitás nézőpontjából ítéljetek meg, és úgy tekintsetek önmagatokra és a bolygóra, mint érdemtelen, bűnös, vétkes, megtisztítandó és megbüntetnivaló valamire. Ez az a régi illúzió, amit mostanában engedtek el, és ahogy ezt teszitek, elkezditek magatokhoz ölelni az Új Földet, tisztességgel és világossággal teremteni

A „vég” eljött és el is múlt, és ti már az Új megteremtésén munkálkodtok. Engedjétek meg magatoknak, hogy elengedjétek a régi félelmeket, aggodalmakat, a rombolás és halál drámáit, és összpontosítsatok az Új megteremtésére.

Ebben az évben (2007) erőteljes új energiák jelennek meg, melyek lehetővé

teszik, hogy elfogadjátok azt, akik vagytok, és a Szellem hatalmas

társteremtőivé váljatok, az Új Föld projektjén dolgozva.

Ünnepeljétek teremtő lényegeteket

Az ébredés egyik ajándéka annak megértése, legdrágább fénymunkások, hogy

ti vagytok saját valóságotok teremtői. Hogy mindaz, amit megéltek, saját lelketek és szellemetek alkotása. Miközben felébredtek, rá fogtok jönni, hogyan váljatok tudatos teremtőkké”, hogyan alkossatok a szeretet által, a Szellem társaként.
Azonban ez azt is jelenti, hogy felébredett és megvilágosodott lényetekből,
a feltétlen

szeretetből, kegyelemből és hálából kell teremtenetek. Muszáj szeretnetek magatokat és saját alkotásotokat, és ünnepelnetek kell, amit teremtettetek, mivel ez a módja annak, hogy a bennetek élő isteniséget vagyis a Szellem Teremtő Lényegét dicsőítsétek.

Ha elfogadjátok, hogy minden, amit csak létrehoztok, jó és szép, mivel ti magatok is jók és szépek vagytok, akkor lesztek képesek kifejezni a mélységes hálát ezért, a Forrás kreatív lényegének ajándékáért.

A teremtésnek ez a hálaadása volt az előfeltétele a teremtés folytatásának, magasabb, komplexebb szinteken, mely az Emberangyal faj megteremtésében és fejlődésében csúcsosodott ki, az Adam Kadmon mintán, vagy az emberi tökéletesség Elohim mintáján keresztül.

 

legdrágább fénymunkások, hogy mindannyian kreatív művészek vagytok itt a bolygón! Ti vagytok a valóságteremtés művészei.

Nincs szükségetek a félelemből, dühből származó rombolásra ahhoz, hogy újra építeni kezdjetek.

Már elég hatalommal rendelkeztek, hogy megteremtsétek az Új Földet, most. Amikor azon dolgoztok, hogy elengedjétek a múlt illúzióit, félelmeit és haragvásait, egyúttal helyettesítsétek őket szeretettel, kegyelemmel és hálával. Így megtanuljátok, hogyan hozzatok létre a bennetek lévő szeretetet visszatükröző, abszolút szeretetet és hálát kifejező alkotásokat. Ez a ti választásotok, legdrágább fénymunkások, mivel a teremtés mindig is választás, összpontosítás és szándék kérdése.

Legyetek jelen a pillanatban, és teremtsetek lényetek abszolút integritásából. Aztán pedig, valóban, a szeretet és öröm olyan csodáit fogjátok megalkotni, amely a hála óriási érzésével fog benneteket eltölteni.


A Föld, ez a bolygó a ti otthonotok, és együtt teremtitek meg a valóságát
.

Azt választottátok, hogy ennek az Új Földnek a része lesztek, és hogy mindig védve és biztonságban éltek. Engedjétek meg magatoknak, hogy érezzétek ezt a szeretetet és védelmet, teremtsetek félelem nélkül, örömmel.
Legdrágább fénymunkások, valóban egy fényességes jövő áll előttetek. Az új energia továbbra is felfényezi a Földet, és még több szeretetet hoz magával.

A kristálygyermekek egyre nagyobb számban érkeznek, magukkal hozva galaktikus tudatosságukat.

Ha pedig békét és szeretetet éreztek, akkor a lelketek és szellemetek teremt, a szíveteken keresztül.

Abszolút integritásban haladni és beszélni, ez a kreatív teremtés képessége, amely a szeretet csodáit elhozza majd az Új Földre.

(SCH:07:05)


2007-TŐL

úgy látszik: NEM LESZ

nagyobb és globális háború és nem lesz 9/11-hez hasonló terroristacsapás

nem lesz jelentős tengerparti-tektonális elmozdulás, hegyomlás, kontinentális elcsúszás

nem lesz: a sötétség lényeinek tömeges inváziója a Földön

nem lesz  jelentős tengeráramlás

nem lesz szükség a Föld lakosságának tömeges evakuálására

(Máté:2007:06)


2007.- MIHÁLY ARK/ RONNA HERMAN

A MESTERLÉT VISSZAIGÉNYLÉSÉNEK ÉVE

MOST MÁR ELÉRKEZETT AZ IDŐ, HOGY VISSZAIGÉNYELJÉTEK MESTERLÉTETEKET, VALAMINT AZT A KÉPESSÉGETEKET, HOGY SZÉPSÉGET ÉS HARMÓNIÁT TEREMTSETEK AZ EREDETI ISTENI TERVNEK MEGFELELŐEN. Most, hogy ennek tudatában vagytok, és hatalmatokban áll hozzáférni a korlátlan, tiszta elsődleges életerő szubsztanciához, és a tisztaság és tökéletesség Szeretetéhez/Fényéhez, mire vártok még? Isteni születési jogotok elutasítása nevetséges, és Felsőbb Énetek megállás nélkül noszogatni fog titeket, hogy segítse ébredéseteket, és királyi örökségetek igénylését. fel fogtok ébredni és ráléptek a felemelkedés spiráljára.

 

MULTIDIMENZIONÁLIS ÉN ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS

Az újraegyesülési folyamat velejárója lélek családotok több részével és szintjével történő való újracsatlakozásotok, amibe beletartozik földi családotok, szoláris, galaktikus, és univerzális családotok, valamint „Énetek” sok része, beleértve Isteni Duál Párotokat, és végezetül Én Vagyok Jelenlétetek egészét.

 

AZ ÖNMAGATOKNAK VALÓ MEGBOCSÁTÁS TESZI LEHETŐVÉ A MÁSOKNAK TÖRTÉNŐ MEGBOCSÁTÁST, ami nélkülözhetetlen lépés a Szent Szív Központotokhoz vezető portál megnyitásának folyamatában

(RH:07:01)


2007.- EGY ÚJ NAP HAJNALA KÖSZÖNT RÁNK

MIHÁLY ARK/RONNA HERMANN

Szeretett mesterek, miként a régi világrend fokozatosan a múlt ködébe vész, és lassacskán száműzetésbe kerül „elmúlt életeitek” memóriabankjába, egy új nap hajnala köszönt ránk.

Az omniverzális és az univerzális szinteken a Legfelsőbb Teremtő leküldi Önmaga sugárzását a Nagy Központi Napokon keresztül, és ez most átszűrődik a Földön, naprendszeretek Napja által az Élet Élő Lángjainak nagy kitöréseiben

a szeretett Jeshua fektette le az alapjait, és hintette be a Földet a jövő Isteni Lenyomatával, (azé a jövőét, ami jelenleg van kibontakozóban). Fő célja az volt, hogy előkészítse az emberiség feltámadásának és felemelkedésének az útját. A visszavezető spirális utat, amit most az emberiségnek követnie kell, Anya Istenünk hozta létre, és mostanra teljes mértékben lehorgonyzásra és aktiválásra került.

 

Ahhoz, hogy az Új Föld az Istennő teljes ragyogását visszatükrözhesse, létfontosságú volt, hogy a Föld belsejében található Kristályháló Rendszer átitatódjon az Egység magasabb dimenziójú frekvenciáival: az Isteni Maszkulin és az Isteni Feminin minőségek tökéletes egyensúlyával, Anya és Atya Istenünk tulajdonságaival és erényeivel.

 

MI, a Fény Birodalmában, lehetővé tesszük számotokra mindazt, ami ahhoz szükséges, hogy végrehajtsátok ezt a sarkalatos átmenetet a Megvilágosodás Korszakába

Itt az ideje, hogy ráébredjetek arra a tényre, hogy ti és a világotok gyors változásban van, és egy új valóság van kiemelkedőben, ami tisztázni fogja az ősi tanításokat, mítoszokat, és feltehetően azok megdönthetetlen igazságait.

 

Anya és Atya Istenünk, valamint Fénylények sokasága vesz részt aktívan ebben a fejlődési folyamatban, hiszen a Teremtés minden szintjén zajlik a fejlődés, és hatással van rájuk a Legfelső Teremtőből kiáradó sugárzás. Meg kell, hogy értsétek, hogy azok a változások, amelyekről most szót ejtünk, az univerzális tapasztalás minden területén zajlanak.

Először is uralmat kell szereznetek fizikai, mentális és érzelmi testetek felett azáltal, hogy összeolvadtok Magasabb Énetekkel. Ennélfogva tehát elkezdődik az a folyamat, amikor is összhangba hozzátok az akaratotokat Anya/Atya Istenünk és a Teremtő akaratával, ami által mellőzitek az egó elvárásait, és megerősítitek azon szándékotokat, hogy beteljesítitek Isteni Küldetéseteket. Ahogy az Ádámi részecskék elkezdenek szabadon áramolni Szent Szívetekbe és Szent Szívetekből, egy alkímiai, átalakulási folyamat veszi kezdetét, ahol valóban társpartnereitek lehetünk.

 

Szent Szívetek és Szent Elmétek felébredése és egységesítése által világotok legmerészebb elképzeléseiteket túlszárnyalóan fog megváltozni.

ti nem csak a fizikai világban vagytok aktívak, hiszen Isteni Énetek sok darabja szintén a magasabb birodalmakban található, akikkel kapcsolatban álltok. Nem megmondtuk nektek, hogy „multidimenzionális létezőkké” váltok?

A Végtelen Légzés gyakorlásával megtöltitek éterikus másolatotokat és fizikai edényeteket Ádámi Részecskékkel/a Fény Isteni Részecskéivel.

(RH:07:04)

 

2007.- JELENLEG AZ EGYIK LEGHATALMASABB ÁTALAKULÁSI CIKLUS KELLŐS KÖZEPÉN VAGYUNK (2007), AMIT EZ AZ UNIVERZUM VALAHA IS MEGTAPASZTALT

 

 

Abban a folyamatban vagytok éppen, amikor is kiterjesztitek Én tudatosságotokat, és egy jobban fókuszált, mélységekkel rendelkező tudatosságot fejlesztetek ki a körülöttetek állókkal, valamint azokkal, akik a jelenlegi létezési szinteteken túl léteznek, amit mostani látási képességetekkel nem érzékeltek.

 

Ezek alatt a felgyorsult átalakulást hozó idők alatt hatalmas változásokat tapasztaltok meg kívül és belül egyaránt. A tudatalatti, a tudatos, és a tudatfeletti elmék között lévő membránok egyre vékonyodnak, ami elérhetővé teszi számotokra a szubjektív, önkorlátozó információknak az elengedését, valamint azokat az eltorzult fogalmakat, amiket meg kell gyógyítanotok annak érdekében, hogy visszatérjetek a belső egyensúlyi állapototokhoz, miközben mesterlétetek elérésére törekedtek.

 

Agyatok jobb és baloldali agyféltekéje, valamint a tudatalattitok, a tudatotok, és a szupertudatotok mátrixai az összeolvadás folyamatában vannak éppen, hogy visszatérjenek egységes állapotukhoz, ami nem más, mint a szuper vagy Makrotudat. A mondás, miszerint, ahogy a kezdetekben volt, úgy lesz most is, azt az átalakulási folyamatot rejti magában, amit az emberiség jelenleg tapasztal.

 

JELENLEG AZ EGYIK LEGHATALMASABB ÁTALAKULÁSI CIKLUS KELLŐS KÖZEPÉN

VAGYUNK (2007), AMIT EZ AZ UNIVERZUM VALAHA IS MEGTAPASZTALT;

mindazonáltal lényeges, hogy tudatában legyetek annak, hogy már sok kisciklus változás bekövetkezett a Földön, és hogy mindannyian megtapasztaltátok ezeket a változó időket, így vagy úgy.

 

 

JUDAIZMUS: az ÖTÖDIK SUGÁR szilárd tudománya és tudása volt rá hatással: A Mentál Sík.

KERESZTÉNYSÉG: a HATODIK SUGÁR önfeláldozása, idealizmusa, imádata, könyörületessége, megbocsátása és kegyelme volt rá hatással: Az Asztrál Sík.

 

AZ ELKÖVETKEZENDŐ HETEDIK GYÖKÉR FAJ MAGASAN FEJLETT ÉS SPIRITUÁLIS RÁHANGOLÓDÁSSAL BÍR MAJD,

AMIRE A HETEDIK SUGÁR ÁTALAKULÁS, SZABADSÁG, MEGVÁLTÁS, MEGTISZTULÁS, RITUÁLÉ ÉS SZERVEZET MINŐSÉGEI LESZNEK HATÁSSAL.

A FÖLDÖN MINDEN ÉS MINDENKI A HETEDIK SUGÁR SUGÁRZÁSÁNAK,

AZ ÁTALAKULÁS LILA LÁNGJÁNAK A HATÁSA ALÁ KERÜL.

A régi, elavult tanítások nagy része elbocsátásra kerül, ahogy fejlődtök a bölcsességben, és felemelitek frekvencia mintáitokat. A szeretet alapjain nyugvó és erőt adó vallási hiedelmek megőrzésre kerülnek, ugyanakkor a félelmen alapuló ellenőrző elméletek kiiktatódnak. A megvilágosodás korszakába való átmenet időszaka alatt, azok a vallások maradnak majd fent, amelyek hajlandóak lesznek kiterjeszteni a filozófiájukat és megtestesíteni a magasabb Teremtői igazságokat.

 

A „Létezés”” új ciklusai a változás hajlandósága által indulnak be, és fokozatosan öltenek majd testet könnyedén és kegyelemben. Ugyanakkor azok számára, akik ellenállnak, ez konfliktuson keresztül fog megvalósulni. Sok múlik a vonzási, válaszadási és beolvasztási (vagy elutasítási) kapacitásotokon

(RH:07:05)


2007.- MIHÁLY ARK-RONNA HERMAN

FELEMELKEDIK A TUDATLANSÁG FÁTYLA

A TÖMEGTUDAT FELEMELÉSÉNEK SEGÍTÉSE- EGYSÉGTUDAT

INTEGRÁCIÓ A FELSŐBB ÉNNEL/LÉLEKKEL

MULTIDIMENZIONÁLIS ÉNNEL VALÓ EGYESÜLÉS

Elérkezett az ideje annak szeretteim, hogy a „tudatlanság fátyla” felemelkedjen, hogy emlékezhessetek hatalmasságotokra, grandiózus múltbeli élményeitekre, és az előttetek álló ragyogó jövőre.

Ahogy ezt a múltban is tettük, meríteni fogunk abból a több ezer személyes üzenetből, amit jelenlegi küldöttünkön keresztül juttatunk el hozzátok, hűséges követőinkhez.

Ahogy visszatértek az egységtudathoz, és újraegyesültök Legfőbb Lelketek sok darabkájával, Ikerlángotokkal és Isteni Énetekkel, egyre több mindenre fogtok emlékezni jelen univerzumbeli hatalmas és változatos tapasztalásaitokból

Mind örömmel jöttetek, mikor elhangzott a hívás, ahol is olyan önként jelentkezőket kerestek, akik részt kívánnak venni egy nagyszabású kísérletben egy olyan bolygón, amelynek spirituális neve GAIA, és amit ti Földként ismertek.

A Föld hosszú történelmén keresztül számtalan nagy civilizáció életében részt vettetek. Mindig is nagy élvezettel vetettétek bele magatokat az életbe, ahol is megtapasztaltátok az élet csúcspontjait és mélypontjait, ami által most képesek vagytok segíteni a tömegtudat felemelésében, a harmadik dimenzió mélységéiből visszajutni a magasabb dimenziók szépségébe és csodájába.

Jelen életetek legnagyobb vágya az volt, hogy földi Lényetek minden darabját harmóniába és egyensúlyba hozzátok, hogy nekiláthassatok multidimenzionális Énetekkel való újraegyesülésetekhez. Mélyen legbelül tudatában vagytok annak, mennyire fontos is számotokra saját feminin természetetek integrálása, azaz a gyengéd, intuitív, kreatív és befelé fókuszáló energiák magatokba olvasztása, továbbá maszkulin tulajdonságaitok kifejlesztése és használatba vétele.

 

Egyre több és több Kozmikus Életerő Energia áll a rendelkezésetekre, ugyanakkor a ti felelősségetek az, hogy hogyan hasznosítjátok azt az energiát. Szilárdan a Földhöz kötve, azaz földelve kell maradnotok, miközben egyre magasabbra és magasabbra juttok a kifinomult dimenziók megnyilvánulásaiban, és rendkívüli fontosságú fizikai jól-létetek szempontjából, hogy megtanuljátok harmóniába hozni és kiegyensúlyozni személyes energetikai háló rendszereteket (amit aura mezőnek vagy Ádám/Éva Kadmon tökéletes Fénytestének neveznek).

vissza kell térned saját erődhöz és hatalmadhoz, ha élvezni kívánsz egy megelégedéssel szolgáló, szerető kapcsolatot egy lélektárssal vagy azokkal, akik eljönnek az életedbe.

 

**Te, másokkal együtt a felgyorsult átalakulási folyamat kellős közepén állsz, ahol is folyamatosan feldolgozod az elmúlt életekből származó eltorzult energiákat, és a lényed mélyén megbúvó alap problémákat. Miközben ráébredsz saját Isten tudatodra, és lényed nagyszerűségére, ez a te saját egyéni utazásod, és senki más nem mondhatja meg neked haladásod irányát. Ne félj a változástól szerettem, engedd meg, hogy mindazok a dolgok, amik már nem szolgálnak téged, elhulljanak az út mentén. Lépj keresztül a félelmen és lásd azt elolvadni, és akkor egy ragyogó új jövőt látsz majd magad előtt.

Mi a szenvedélyed? Mi a szíved leghőbb vágya? Bármire szert tehetsz, és bármivé válhatsz, amit csak elképzelsz.

 

**Az egyik legfontosabb „feladatod” az, hogy feltöltekezz Isteni Éned feltételnélküli szeretetével, hogy egyensúlyban lévő és harmonikus energiákat sugározz ki magadból, ahelyett, hogy azt keresnéd, hogy mások adják meg neked az önbecsülés vagy az egység érzését. Meg kell tanulnod felállítanod a határaidat, miközben szeretettel kimondod az igazságodat, és újra magadhoz ragadod személyes erődet/hatalmadat. Csak önmagadat vagy képes megváltoztatni, de miközben újra megragadod saját erődet/hatalmadat, és elkezded magadból a békét, az erőt, a hatalmat és az együttérzést sugározni, elengeded majd a „szükség és a hiány” energiáit, és a körülötted élőknek is hasznára és gyarapodásukra szolgál majd a tapasztalat, vagy pedig találnak maguknak valaki mást, akikkel tovább játszhatják „az élet kozmikus színjátékát”

(RH:07:07)


2007- AZ ÖSSZEÜTKÖZÉSEK ÉVE-TÓBIÁSTÓL

St. Germain beszélt nektek az összeütközésekről – az összeütközés évéről. És valóban, ez teljesen helytálló. Összeütközések lesznek mindenhol körülöttetek. Ó, ezek mindig is voltak – amióta csak létezik a dualitás, mindig is voltak összeütközések. De ebben az évben  másféle összeütközések lesznek. Az idén bekövetkező összeütközések sokkal inkább a megoldásokról és az Új Energiába való átmenetről fognak szólni, semmint arról a fajta összeütközésről, amikor az egyik energia megpróbál uralmat szerezni a másik energia felett, vagy megpróbál abból táplálkozni. Az összeütközések nem pusztán a kontrollról, a táplálásról és az uralomról fognak szólni, hanem valójában az újraegyesülésről. Ahogy azt St. Germain  mondta, ez az új dimenziók potenciáljaira való megnyílásról fog szólni, amelyek már most elérhetőek, de sajnos az emberek túlnyomó része észrevétlenül megy el mellettük.   Ahogy ezek az összeütközések egyre intenzívebbek lesznek, álljatok a kerítés mögé. A kerítés a biztonságos hely. A kerítés azt jelenti, hogy kikerültök a mindennapos drámából. A kerítés egy kis hátralépést jelent. Ennek nagyon sok lényeges oka van. Szükségetek van az energiátok rendszeres megújítására. Sokan közületek éjt nappallá téve dolgoztok, és teljesen kimerítitek magatokat. Belekerültök ebbe a dologba, mikor is azt gondoljátok, hogy nektek megállás nélkül dolgoznotok kell. Nos, így soha nem lesz meg a rálátásotok. Amikor így dolgoztok, és a fizikai testetek elfárad, akkor az történik, hogy az elmétek tulajdonképpen még több kontrolhoz jut, mint előtte. Mikor nagyon, de nagyon elfáradtok, az elmétek nagyon magas készenléti szintre kerül.

Kivesztek egy pár nap szabadságot, és egyedül maradtok egy kis időre. Nemet kell, hogy mondjatok a többiek szükségleteire, még a családotok, a barátaitok, és a házastársaitok szükségleteire is. Töltsetek el egy pár napot egyedül, magatokkal, magatokért. Amikor ezt megteszitek, ne essetek bele abba a drámába, ami körülvesz titeket. Ez a spa ideje. A spirituális wellness időszaka egyedül, magatokkal. Ezt természetesen nem szó szerint értem, hacsak nem okoz élvezetet a számotokra, de szükségetek van egy kis pihenésre. Mi tudjuk, hogy óriási mennyiségű munkátok lesz ebben az évben –       Ebben az évben tehát, biztosítsátok magatoknak, hogy sok időt töltsetek egyedül a kerítés mögött állva. És amikor így tesztek, valami más is történik. Ebben az időszakban, amikor a kerítés mögött állva sok időt töltötök magatokkal, a testetek és az elmétek esélyt kap a megújulásra. Ugyanakkor ez az az időszak is, amikor az Új Energia elkezd beáramolni a valóságotokba.

Nagyon nehéz az Új Energiának bejönnie akkor, amikor elfoglaltak vagytok, Valószínűleg azért, mert nem szeretitek magatokat eléggé, és nem törődtök eleget magatokkal. Ez egyfajta spirituális mártíromság

(T:8:7)


2007-TŐL-KRYON/DAWID BROWN

Nagyméretű változások történnek, ebben a 2007-es évben, amikor minden kezd egy helyre kerülni. A gyógyulások nagyrészt megtörténtek. Megtanultátok önmagatokat meggyógyítani. Ismeritek az eljárást. A rossz, mely gyógyulási folyamatotokat lelassította és amely teljesen összekötött titeket sebeitekkel, most felszabadul. Az egyetlen válasz a Szeretet, az egyetlen út, a szeretet.

Még egyszer, egy teljesen, minden szempontból Új világba léptek... a szeretet, az öröm, a bőség, kreativitás és szabadság, ugyanakkor az extázis világába, mely energiáitok egyike lesz majd: nem boldogság, hanem extázis... Van köztük egy különbség: az extázis egy proaktív energia, míg a boldogság alaptalan. Az extázis megalapozottan érkezik. A boldogság, egy megalapozatlan állapot, amint számos keleti filozófus tanítja, és nem ott van ahol ti meg szeretnétek tapasztalni a világot, hanem más síkokon; életeteket itt a Földön kell megtapasztalni, máskülönben értékesíthetetlen. Ti nem vagytok jelen, ha a boldogság állapotában vagytok. Amikor a jelenben vagytok, egy olyan térben léteztek, ahol döntéseket tudtok hozni és választotok, megértitek a dolgokat, és képesek vagytok fizikailag megnyilvánítani azokat.

 

Tehát, egy nagy energia  változás jön, mely sokkal stabilabb, sokkal érezhetőbb jelenlétként és nagy esélye van arra, hogy jelenlétként fog maradni. Minél inkább a jelenben vagytok és minél jobban e bolygón nyilvánultok meg, annál inkább meg fogjátok kapni azt amit szeretnétek. És ez egy nagyon-nagyon különböző energiaként érkezik: egy érzésként, hogy ti tudjátok, mikor blokkol az amit akartok; testetekben vagytok és érzitek amint blokkol titeket ez az energia. Ellenben, amikor testeteken kívül vagytok, nem igazán érzitek mi az, ami blokkolja annak energiáját amit kívántok.

 

2007, egy fenséges éve lesz a szeretetnek, az igazi szeretet megtalálásának ...

Ezért, engedjétek, hogy a szeretet energiája szétáradjon szívetekben és hagyjátok, hogy szívetek azon része, mely az iker lángotokkal való kapcsolatotokra hivatott megnyíljon, visszatérjen és megnyíljon akár egy szépséges hibiszkusz virág, Afrika forró ege alatt. 
Készüljetek fel befogadására, félelem nélkül ... Ahol félelem van, csupán engedélyezzétek, hogy bejöjjön az igazi szeretet félelme testeitekbe, mivel ez a félelem ma fel fog szabadulni. Nagyon sok félelem létezik a szeretet körül, szívetek körül, mely készen áll arra, hogy ismét összetörjön. Hagyjátok a félelmet ... Legyetek a félelemmel ... Engedjétek eljönni és elmenni őt; hagyjátok megjönni és távozni. Ez a félelem valóságot teremt az összetört szív körül... Engedjétek a félelmet eljönni és elmenni ... Engedjétek a félelmet eljönni és elmenni olyan mennyiségben, melyet ki tudtok bírni. A félelem felszabadul ...
Lassan, lassan, lassan felszabadul a félelem.


Létezik egy közeledő Új energia, mely nem ellenőrizhető, ám mindezek ellenére mégis egy energia. Egy energia, melyre vágynak, és amit akarnak a politikusok majd. a vallások elkezdenek összeomlani, látván mi történik a lakosság egy bizonyos részével.


Azok akik elvégezték munkájukat, vezetőkké válnak az Új Energiában. A papok és politikusok, akik nem végezték el kötelességüket, meg fognak semmisülni, mivel egy új hatalom tengely létezik a Földön és egy új létezési mód fog létezni ezen a bolygón. Egyetlen hatalom vagy erő sem létezik ezen a földön, mely megakadályozhatná az elkövetkező eseményeket.

 

EGY ISTENI DÖNTÉS AZ, HOGY KIÁRADJON EZ AZ ENERGIA.

Ez, a szabadság és az extázis energiája, tiszta szeretet energia lesz. Sem a szexualitást sem az együttérzést nem fogjátok keresni: a tiszta szeretet közép útjára fogtok lépni. Képesek lesztek beteljesíteni az Isteni akaratot, anélkül, hogy megzavarnának titeket a gondolatok vagy emóciók. Gyorsan beléptek hatalmatokba és nyakon ragadjátok az életet, meg fogjátok rázni, hogy kihulljanak belőle a szárazságok, a por és mindazok a dolgok, melyek visszatartottak titeket, majd feltétel nélkül beléptek egy Új Igazságba, a ti tiszta igazságotokba.

Egészségi állapototok elkezd megjavulni és testeitek teljesen energetizáltak lesznek, fényetek erősen láthatóvá válik majd,

A FÖLDI SÍK AZÉRT LÉTEZIK, HOGY SEGÍTSEN EGY MÁS ENERGIÁNAK, egy teljesen más energiának vibrálni és ti vagytok azok, akik vezetnek ezen az úton. Ti vagytok azok, akik lehetővé teszitek a belépést, ebbe az Új Világba. Ti, beléptek saját valóságotokba. Ezért engedjétek, hogy a szeretet kiáradjon szíveitekben. Ti mindannyian úgy nőttetek fel mint egy virág: amikor végül a növény megnő, látjátok az összehúzódott bimbót... és egyesek közületek készen állnak arra, hogy engedélyezzék ennek az összezáródott bimbónak a kinyílását, hogy az egész világ láthassa annak igazságát, akik ti valójában vagytok, amivé munkátok következtében váltatok.


Ti mindannyian sok, sok speciális ajándékot, számos új ismeretet és bölcsességet fogtok a földi síkra hozni. Földi szinten minden átalakul, és tovább fejlődik. Gnosztotok segítségével, egy új világba léptetek önmagatokat megértve, és amikor önmagatokat megértitek, az életeteket vezető megismeréssé váltok, mely megismerés a bizalom terében tart titeket, ahol tudjátok, hogyan dolgozik a bennetek lévő Isten. Így hát, engedélyezzétek az Isteni Nőiségnek és Férfiasságnak a felerősödését  és egyre erősebb kiáradását. Eközben, engedélyezzétek, hogy ez az energia kiáradjon az Atya Isten korona csakráján keresztül és az Anya Isten gyökér csakráján keresztül. Ég és Föld között lebegve érzitek majd magatokat, miközben stabilitást és biztonságot éreztek itt, a Földön. Talán különösnek fog tűnni számotokra, hogy ezt mondjuk: "Ég és Föld közötti lebegés" , miután kijelentjük a stabilitást, de így van ez: Létezni fog egy energia kiáradás a Földből és egy energia kiáradás az Égi Atyától, mely földelve és lebegve/felfüggesztve tart titeket egy időben.

Ti sok, sok vetületeitek vagytok...Nemcsak egy fizikai entitás vagytok, hanem egy fény lény valamint egy emocionális lény is egyben. Mindezek az energiák, egyre átlátszóbbak lesznek és az ezek az energiák között lévő fátyol felemelkedik és képesek lesztek meglátni azt, hogy kik vagytok ti valójában. Az igazság az, hogy ti, ennek az Univerzumnak mágikus entitásai vagytok. Amikor ennek a virágnak a bimbója ki fog nyílni és szirmait a nap felé fordítja, elkezditek megvalósítani azt, hogy ti pontosan az ellentétei vagytok annak, amit magatokról hittetek. Meg fogjátok tudni azt, hogy ennek az univerzumnak a mágikus lényei vagytok.

(K:070127)

 

2007.- ÚJ VALÓSÁGBA LÉPÉS-KRYON/DAVID BROWN

Egy új valóságba léptek, egy új úttal és létezési móddal. Bár nincs ön-tudatotok, a Szellem vezetett titeket, ez felől semmi kétség nincsen. Utazásotok minden egyes lépésével egyre mélyebben hatoltok majd be ebbe az új valóságba. Ugyanakkor önmagatokba integráljátok ezt a valóságot, mivel ténylegesen ezzé a valósággá váltok. Most, elegendő megismerés és bölcsesség van ezen a bolygón ahhoz, hogy képesek legyetek belépni az ötödik dimenzióba, ahol a negativitás kockázata nélkül teremthetitek meg saját valóságotokat.

Szó szerint meg fogjátok élni álmaitokat, egy új létezési állapotban, egy abszolút egységben - először az énetekkel való egységben, majd az Univerzummal való egységben.

Az igazi szeretet és öröm egészét önmagatok valamint egy másik személy által tapasztaljátok meg. Ez, az Istenivel való összekapcsolódást jelenti - ez jelenti a belépést az ötödik dimenzióba, a belső férfias és nőies összeolvadásának engedélyezése által.

(KDB:06:11:07)

 

 

2007.-TŐL MÁTÉTÓL

az elmúlt év meghatározó fontosságú volt, a sötétség mély gyökereinek elszakításában; évetek mely most fejeződik be, e gyökerek feltárásának éve volt (2006) és 2007 meghozza azokat a változásokat, melyeket e feltárás, mozgásba hozott.

Ez az a pillanat, hogy a FÖLD ELJUSSON ARRA AZ EGYENSÚLYRA, MELYRE SZÜKSÉGE VAN AHHOZ, HOGY FELSŐBB VIBRÁCIÓKBA EMELKEDHESSEN

ÉS TI VALAMENNYIEN, AZT VÁLASZTOTTÁTOK, HOGY ITT LEGYETEK, HOGY SEGÍTSETEK NEKI - és erre választottak ki titeket, mivel nem minden lélek felelt meg egyenlő mértékben ennek a feladatnak, azok közül, akik részt kívántak venni ebben.


FELADATOKAT AZZAL TELJESÍTITEK, HOGY KIEGYENSÚLYOZZÁTOK ELŐZŐ ÉLETEITEK SZÁMTALAN TAPASZTALATÁT ÉS A KOLLEKTÍV KIEGYENSÚLYOZÁS, ELŐREMOZDÍTJA MAGÁNAK A FÖLD BOLYGÓNAK AZ ELŐREHALADÁSI FOLYAMATÁT.

AZ IGAZSÁG ÉS A BÖLCSESSÉG EL FOG JUTNI A KORMÁNYOK TAGJAIHOZ, GLOBÁLIS SZINTEN, mivel a fény megérinti a népeket, melyek erősen kívánják e dolgot és kinyilvánítják e vágyukat. Azok meg, akik vezetői beosztásban vannak a közösségek és a nemzetek szintjén, megfelelő módon fognak válaszolni saját fényükre vagy megvilágosult lelkekkel fogják, helyettesíteni őket..

 

A FÖLD MEGSZABADUL A NEGATÍV SALAKANYAGOKTÓL, HOGY FENNTARTHASSA A FELEMELKEDÉS RITMUSÁT – ha beteljesítettétek lélek szerződéseteket, előre fogtok menni a következő evolúciós szakaszba, a bizonytalan körülmények ellenére; ha még fontos küldetést kell beteljesítenetek, TÚLÉLTEK BÁRMIT, AKKOR IS HA A KÖRÜLÖTTETEK ÉLŐK TÖBBSÉGE NEM ÉLI MAJD TÚL.

 

A TEREMTŐ HATÁROZATA, HOGY NEM LESZ EGYETLEN NUKLEÁRIS HÁBORÚ SEM.

A bolygótokat körülvevő űr-családunk, mely asszisztál a fény és technológia átadásban nem fog tömegesen leszállni addig amíg teljesen meg nem bizonyosodnak mindenki biztonságáról és ez a pillanat még nem jött el.

 

A nem konvencionális energiával kapcsolatos kutatásokat, melyeket leállítottak, újra fognak indulni és az ET technológiát meglepően rövid időn belül bevezetik majd, a Föld egészségének és az általános jólétnek helyreállításáért.

 

AZ, AMIT "GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS" NÉVEN ISMERTEK, A BOLYGÓ SAJÁT ERŐFESZÍTÉSE A RESTAURÁLÁSRA.

(a Felmelegedési folyamatra számos közvetítés utal, úgy hogy a melegebb éghajlat, sok meleg víz, mint közvetítő közegre szüksége van a Felemelkedési folyamatnak, ennek egyik jelentős eseménye lesz a Föld jégsapkáinak eltűnése a pólusokon.)

(Máté:2006.12)

 

2007. -MÁTÉ

Azonban a Föld történelmének egyetlen pillanatában sem hozott létre ez az energia olyan mértékű békére irányuló impulzust , mint ez alkalommal. A lelkek és elmék tele vannak reménységgel és érzik, hogy közeleg a béke korszaka és ezeknek az emócióknak az energiája rendkívüli módon, ragyog…, mely rövid idő alatt ám látványos módon felgyújtja az egeket, egy világméretű világítótoronyhoz hasonlóan, mely meghozza a békét és a spirituális megvilágosodást….

Dicsérettet érdemeltek azért, hogy fenntartottátok a fényt azok az évek  alatt, amikor a változás minimális volt. Tudjuk a fény fejlődésének kézzel fogható bizonyítékaira vártatok, azon túlmenően,

hogy mi biztosítottunk titeket arról, hogy mi látjuk ezt - és türelmetek és kitartásotok bőségesen elnyeri jutalmát ebben az évben

Sok geofizikai esemény fog bekövetkezni, mely kinetikus energiává változtatja a felgyülemlett negativitást; egy ideig lesznek még éghajlati anomáliák, melyek szelídebb éghajlatot fognak hozni az egész Földre; a jótékony változások, mégsem a politikai rendszerek részéről, hanem az egész világon élő emberekben növekvő fény által mennek végbe. Az egész bolygó kollektív fénye vezeti a világot az Arany Korba!

(MÁTÉ: 2007:01)

 

2007. A NAGY ÁTALAKULÁS ÉVE-SOLARATÓL

2007-ben, egész évben a Szeretet Hullámai elmossák énünk rejtekhelyeit kívül-belül. Ezek azok a kis szűk helyek, ahová bepréseltük magunkat, hogy növekedésünket visszafogjuk, és elkerüljük valódi nagyságunk és fenségességünk megtestesítését.

Azok a helyek, ahová üres kifogásokkal takaródzva elbújunk, hogy ne kelljen vállalnunk a felelősséget a valódi szándékunk teljesítéséért, és azért, hogy azt tesszük, amiért valójában idejöttünk. 2007-ben rá fogunk jönni, hogy már nem rejtőzhetünk el önmagunk és mások elől sem.

A Szeretet Hullámai egyre hatalmasabbak és erősebbek lesznek 2007-ben

Ez a Szeretethullámokban bővelkedő Kvantumhullám egyre nő és egyre erősebb lesz majd az Átváltozásnak ebben a monumentális Évében, mert a Szeretethullámok elmossák a nem kielégítő munkáinkat, nem megfelelő lakóhelyeinket, lejárt kapcsolatainkat, idejétmúlt hiteinket, szokásainkat és mintáinkat, megrögzött spirituális szokásainkat, amik már nem juttatnak előre bennünket. ….. Egész addig, míg minden, ami nem valódi és aminek lejárt az ideje, eltávozik tőlünk.

Ide tartoznak a régi fogadalmak és lélekcsoportokkal vagy egyénekkel kötött szerződések, régi kötelezettségek, korlátozott látásmódok, idejétmúlt spirituális gyakorlatok, régi szerepek, amiket több létidőn át, játszottunk.

2007 egy kiélezett „Vagy eléred vagy lekésed” év lesz, ami januárral, a „Vagy eléred vagy lekésed” c hónappal kezdődik. Ez az időszak tulajdonképpen 2006. december utolsó hetében kezdődik. Végre itt az idő és az Expresszvonat elvisz bennünket a valódi célállomásunkra. Elvisz bennünket arra a helyre, ahol megélhetjük Legmerészebb Álmaik Megvalósulását. Bár az Expresszvonat az Újvilágba február első két hetében fogja elhagyni az állomást, a jegyednek január végére már a kezedben kell lennie. Ha lekésed, az év hátralévő részében még megpróbálhatsz felzárkózni és újra összekapcsolódni valódi szándékoddal úgy, hogy csak ez mindenek fölé helyezed, és teljes szándékodat erre koncentrálod. 2007 után sokkal nehezebb lesz áthidalni azt a hézagot, ami az új mátrixban élők és azok között lesz, akik még mindig a dualitás poros maradványai alatt vannak.

Ebben az évben eddig nem látott, igen ritkán előforduló újjászerveződése lesz az ősi lélekcsoportjainknak. Azok, akik megrekedtek a dualitás futóhomokjában, most lekerülnek ősi lélekcsoportjuk szövetének főmandalájáról, de végül, vagy ebben a korszakban vagy másikban majd csatlakozni fognak hozzánk az Egy-ben.

2007 a valódi családunkhoz és az Egy Igaz Szerelmünkhöz való csatlakozás éve, és mindazokhoz, akikkel lényegünk és célunk közös.

 

2007 mega méretű fordulópontot jelent, nem csak ebben az életünkben, hanem megtestesülés-sorozatunk teljes skáláján. Jóval túlvisz bennünket az Ismert Világ határain, az IGAZ SZERETET teljesen új léptékű világába, amely a Láthatatlan belsőbb rétegeiben található.

Itt egyik áttörést a másik után fogjuk megtapasztalni, egyik meglepetést a másik után. Ez folyamatosan fog történni egész évben, események szakadatlan sorozatával, amik szünet nélkül a legigazabb irányokba fognak vezetni bennünket, legvégül egyesítve bennünket a megfelelő helyünkkel, az Egy Igaz Szerelmünkkel, új nekünk való munkalehetőségekkel, kiapadhatatlan táplálékforrásokkal és bőséggel, mindezek a Legmerészebb Álmainkat is Felülmúlják.

Többé nem kell választanunk a legszemélyesebb vágyaink és valódi küldetésünk között, mert már nem lesznek elkülönülve. Amint belépünk az új, Lótusz Szív mátrixba a legtisztább, magszintű IGAZ SZERETET lenyomata mindent felülír. Azt lélegezzük be a levegőből, arra lépünk rá a földön, és azt esszük, amikor táplálkozunk. Ez nemcsak az uralkodó áramlat lesz, ez lesz az egyetlen áramlat, amit érezni fogunk. Mindent-mindent megérint, és mindenre hatással van.

A Lótuszvilágot folyamatosan újra ki kell egyensúlyozni. Ezt fogjuk tenni egész éven át, ahogy az IGAZ SZERETET rezgése egyre erősödik. A Szeretet világítótornyaivá válunk, Szeretetet sugárzunk mindenki felé, akivel csak találkozunk.

Mindez közvetlen kapcsolatban áll a 11:11-es Átjáró 8-as kapujának megnyitásával. Az első kapu 1992-ben történt megnyitása óta ez a legjelentősebb és legerősebb Kapunyitás a 11:11-ben. A 8-as Kapu annyira óriási és annyira létfontosságú, hogy 2 nyitás lesz, az egyik 2007. febr. 11-én, a másik 2008 végén. Ezért az elkövetkező 2 évben a Lótusz Szív, a Lótuszvilág, a Lótusz Szeretet és az Igaz Szereteten alapuló Párkapcsolatok kapnak hangsúlyt az életünkben.

2007 olyan év lesz, amikor mindent megkaphatunk. Amint áthaladtunk azon a Fordulóponton, ahonnan nincs Lefelé- és Vissza-út, máris lehetővé válik Legmerészebb Álmaink Beteljesülése.

Mondd ki, hogy készen állsz arra, hogy megkapd! És aztán éld a legigazabb valódat minden pillanatban! Teljesen testesítsd meg a Lótusz Szívet!

Sokan fognak mélyreható változtatásokat megtenni kívül-belül, jelentős külső események is lesznek, mint pl új lakóhelyre költözés, új munkák kialakulása, régi kapcsolatok és barátok elengedése, Egy Igaz Szerelmükkel való találkozás, hasonszőrű emberekkel való csoportosulás egy közös cél megvalósítása érdekében, anyagi függetlenség, és szinte minden kellék megmozdítása, ami jelenleg a színpadon van.

Az Újvilág elkezd bejönni az év elején, és folyamatosan áradni fog befelé egész évben.

Kb az év közepe táján lehet, hogy sokan közülünk egy fizikai értelemben vett lakóhely-változtatás kellős közepén találják magukat, valószínűleg valami váratlan helyre vagy egy másik országba.

2008-ban minden az őt megillető helyére fog kerülni, és végre a naptárjainkban nem marad több bejegyzett tennivaló. És akkor kezdődik el új életünk ténylegesen

(SO: 2007.)


2007.- EMBERISÉG ÚJ KORSZAKA- ÉN A TUDATOSSÁG KORSZAKA

SAINT GERMAIN/ZADKIEL ARK/MAGYAR MESTER

Egy Új Korszak veszi kezdetét.

Ez egy több ezer éve tartó evolúciós folyamat, kétezer évvel ezelőtt mi (Fényküldöttek-Fénytanítók-Fénymunkások)  segítettük ezt elhozni a Földre. Ez az óta is egyre csak fejlődik és tágul, és most elérkezik ebbe az Új Korba, amit ÉN A TUDATOSSÁG KORSZAKÁNAK neveztünk el.

Túlléptünk a Krisztusi Koron, ami az isteni mag behozatalának volt az időszaka, amikor is emberi és más aspektusotok egyesítésének születési folyamata vette kezdetét.

Most pedig ennek az egyesítésnek a tudatos felismerése veszi kezdetét.

Annak a felismerése, hogy ti valóban Istenek vagytok.

Elképesztő év áll előttünk. Ez az év a kvantumugrás éve. Körülbelül kilenc hónapra (2007. januártól számítva) vagyunk ettől a dátumtól, ami numerológiai és asztrológiai jelentősséggel bír, de mindenekfölött tudati jelentősséggel bír.

 

Azt választottuk, hogy most itt leszünk a Földön. Azt választottuk, hogy itt leszünk a korszakok jelen evolúciója során. Minden szinten törődnötök kell magatokkal. A testetekkel. Az anyagi szükségleteitekkel. Szeretet szükségleteitekkel magatoktól és másoktól.

 

2007. Ez egy kilences év. A „9”-es év beteljesülést jelent.A „9”-es év a kvantumugrás éve. Ebben az évben minden nagyon felgyorsul a technológia, az energiamozgatás, sőt a tudatosság tekintetében is.

Minden rendkívüli mértékben felgyorsul a Földön. Van, aminek meg kell változnia, ami nem más, mint az energia munkájának a természete. Ebből lesz a kvantumugrás. Ami végül hatással lesz a tudatosságra, az pedig végül hatással lesz a teremtésekre, végső soron pedig a felfedezésekre, a találmányokra. És ebben a folyamatban, különös tekintettel arra, amikor elértek egy „9”-es évet, ami a beteljesítés száma, az is okoz egyfajta tisztulást.

 

Az Új Energia most először kezd a Földre áramlani és mindazok számára elérhető, akik hajlandóak azt használatba venni.

 

2007 az összeütközések éve. Olyan energiákkal bírtok, amik már hosszú ideje szemben állnak egymással, amik nem mások, mint az emberi valóság alapvető természetének – a dualitásnak – az egymással szembenálló energiái.

Eléritek önmagatok elfogadásának állapotát, ami lehetővé teszi az energiák kölcsönös kapcsolatainak a teljes megváltozását. Ez lehetővé teszi az energiák számára, hogy felolvadjanak ezzel a dualitásnak hívott dologgal egyetemben. Lehetővé teszi, hogy a feminin és a maszkulin újra egymáshoz csatlakozzon. Lehetővé teszi a fény és a sötétség egységesítését. Lehetővé teszi minden elfogadását, és akkor, amikor az energiák ezen az elfogadási ponton vannak, belefáradtak a régi utakban és hajlandóak továbbmenni az újba, ez az, amikor a valódi teremtés, a valódi kreativitás újra visszatér az első sorba.

 

Az energiák össze fognak ütközni, mert ez az, amit tesznek. Az energiák ezzel a fajta összeütközéssel tanulmányozzák egymást. Az energiák össze fognak ütközni a kormányok és üzleti élet tekintetében, aminek a hatása be fog szivárogni az emberek mindennapos életébe. Azt fogják tapasztalni, hogy szembekerülnek saját hitrendszereikkel. Egy átlagos ember 3. 7 millió elsődleges hitrendszerrel bír egyszerre. Tanulmányokat folytattam ebben a témában. Folyamatos vizsgálatokat tettem, és vannak olyanok a másik oldalon, akik különleges figyelmet szentelnek ennek. Agyatokban egyszerre, egyidőben 3. 7 millió hitrendszer létezik

A világ most arra van beállítva, hogy akiknek „van”, még többet élvezzenek belőle, és azoknak, akiknek „nincs”, pedig még kevesebb legyen, mert a hitrendszerek azok, amik irányítják, formálják és teremtik meg azt, hogy az energiák hogyan áramoljanak keresztül. Tehát egyre inkább az energiák szeparációját fogjátok látni

 

A természetnek is meg vannak a maga összeütköző energiái, amik általában egy célt és általában az emberiséget szolgálják. Erre is akadnak majd példák ebben az évben. Most, alig, hogy elkezdtük ezt az új évet, szokatlan és furcsa időjárási mintákat tapasztalhattok

A fény és a sötétség már hosszú ideje külön van választva. De a tömegtudat értelmében külön lettek választva… Ez a „megadás” pontja. Összecsattan. Nem folytatódhat tovább az elkülönülés. Az energiák visszatérnek egymáshoz, egymásba futnak, valamiképpen azzal az eltökéltséggel, hogy megváltoztassák, vagy megsemmisítsék egymást a folyamat során, aztán pedig összeütköznek. És akkor a változás valódi potenciáljával bírtok. Valódi energiarobbanás következik be, ami lehetővé teszi néhány nagyon régi és beragadt energia és hitrendszer megtisztítását.

Olyan potenciállal bírtok, mint még soha korábban. De ez a potenciál észrevétlen maradhat. A teljes kép pedig az, hogy az energiák nem bírták tovább az elkülönültséget, elérték a szétfeszítésük határát, és újra összejönnek, és most, az összeütközés pillanatában sok dolog történhet.

Az új energia ösvénye teremtődött meg a két egymással szembenálló elem összeütközésével, egymásba csapódásával. Egy energetikai ösvény jött létre, ami beenged egy másik dimenzióban létező energiát. A tudatosság elemeinek összeütközésekor keletkezett robbanásban annak a potenciálja is létrejött, hogy a régi struktúrák – az elfojtott, elrejtett, eltemetett, elzárt, eltorzult, elferdített energiák, és az összes többi ilyen dolog megtisztuljon

A dráma… Amit nem látnak az összeütközés eme csodálatos pillanatában az az, hogy ez a történés egy példa nélkül álló energiaváltozást tett lehetővé. Egy egyedülálló képességet egy teljesen új szintre való lépésre. Ez hozza létre a kvantumugrást. És ez az, ami az idén be fog következni – összeütközések – mindenhol.

Ezeknek az összeütközéseknek nem kell rossznak lenniük. Az összeütközés időnként azt jelenti, hogy az energiák visszafutnak egymásba

 

ennek nem kell drámának lennie. Ennek nem kell káosznak, fájdalmasnak vagy szenvedésnek lennie. Ez lehet egy újratalálkozás, de az összeütközés pillanatában – a tudat összeütközése során – ez a pillanat ismételten létrehoz egy potenciált, egy energiarobbanást, ami megtisztíthat mindent a fájdalomtól, a szenvedéstől és az elkülönülés könnyeitől, ami megtisztíthatja évek és létidők minden rossz szokását, ami megtisztíthatja a felhalmozott sebeket és sebhelyeket és rétegeket, ami megtisztíthat mindent, amire többé nincs szükség, vagy többé nem szolgálja az új entitást.

A Régi Energiában egy bizonyos számú potenciált vagy választást hordoztatok….. De ez korlátozott volt, és egy nagyon régi energetikai, matematikai és spirituális sablonon vagy eljáráson alapult. Korlátozott számú dolog volt elérhető számotokra, mivel korlátozott tudatossággal működtetek… De amikor összeütköznek, a potenciálok száma szinte korlátlanná sokszorozódik. Ez potenciálok millióit, sőt milliárdjait jelenti.

A két tudatosság elem összeütközésének a perifériáján létrejött új potenciálok léte, önmagában véve egy kvantumugrás. Túlmegy azon, amit a sötétség vagy fény egyedi elemei önmagukban tudhattak. Az összeütközésben rejlő energia kvantumugrást hajtott végre. És erről fog szólni ez az egész év mindenki számára a Földön.

spirituális kisugárzó omniverzális fizikának hívnátok. Ez nem feltétlenül egy hitrendszer.

Ez egyszerűen csak van. Ugyanezzel a módszerrel dolgoztatok az univerzum megépítésén, és így hoztátok azt fizikai formába

A legtöbb ember soha nem fogja megérteni, hogy új potenciálok jönnek létre.

A drámára fognak fókuszálni. Az összeütközésre fognak összpontosítani

ez meglehetősen zavaros lesz, mivel a maréknyi potenciálok helyett majd millió, sőt bizonyos esetekben milliárdnyi potenciál válik elérhetővé számotokra, mindössze egyetlen történés kapcsán is. Azt mondjátok, de hogyan válasszak közülük? Nos, itt egy nagyon is természetes törvény lép érvénybe. Vegyétek szemügyre vágyatokat és szenvedélyeteket.

Oda menjetek, ami izgalommal tölt el benneteket. Mi a szenvedélyed? Mi az, ami szembeszökő? Mi az, ami energiád hegyeit megmozgatja? És amikor erre a szintre belépsz, amit én egy nagyon önző szintnek fogok nevezni, nem pedig önmagaddal való elfoglaltságnak, hanem annak, amikor az énedben vagy, hirtelenjében a potenciálok, a milliónyi kint lévő potenciálok elkezdik újjászervezni és újjáalakítani magukat…

Az energiák, látjátok elétek, jönnek, hogy találkozzanak veletek és üdvözöljenek titeket, és ahelyett, hogy milliónyi potenciákból kellene választanotok, az elsődlegesek, azok, amelyek a leginkább rezonálnak veletek, előre jönnek. És ezen a ponton nagyon egyszerű döntést tudtok majd hozni- melyiket, választod?

 

A potenciál egyébként egy energia- egy valós, szó szerinti energia –ami alapvetően vezetővé,  a te vezetőddé, a te energiáddá válik, ami feltárja, manifesztálja, és valósággá tesz azt a valamit, amit választasz.

Válassz valamit. Mert ha nem választasz, akkor meg fogsz halni.

Azért fogsz meghalni, mert a potenciálok azért vannak ott, hogy szolgáljanak téged, és ha nem választasz egyet sem közülük, akkor el fognak menni, és amikor a potenciálok elmennek… úgy kell a potenciálokra tekintenetek, mint a buborékokra. Mikor ezek a buborékok tovaszállnak, akkor te is elmész. Mikor szellemed és tudatod azt látja, hogy nem marad egyetlen potenciál sem, akkor ez tulajdonképpen azt jelzi, hogy véget ért fizikai létezésed.

Ez nem egy lineáris, szinguláris ösvény lesz, ami A pontból elvisz titeket B pontba. Ez nem a két pont közötti legrövidebb távolság lesz, ahogy azt a régi elmélet állítja. Ez nem egy egyenes vonal. Ez egy folyamatosan kibontakozó új potenciál és új energia lesz, ami letérít titeket az egyenes utakról, vagy bármilyen vonalról. Ennek az Új Energiának fenomenális aspektusai vannak. Rendkívüli aspektusai vannak ennek az új korszaknak, amibe most beléptek. És máris elmondom nektek – Új Korszak, Új Út - Új Korszak, Új Út.

 

Az Új Energiában létezik egy új út a dolgok megtételére, ami minden elvárásotokat felülmúlja. Ezért aztán egyáltalán ne legyenek elvárásaitok.

A megjósolható, lineáris és korlátozott módon funkcionálás volt a régi energia, ..az Új Energia: megjósolhatatlan…

Az új út megjósolhatatlan. Az utazás megkezdése előtt nem fogjátok ismerni az eredményeket. Nem fogjátok tudni, hogy ez a szárnyas ló hova repít benneteket.

 

Ez egyszerűen csak van. Az energia már most ott van és rendelkezésre áll. Nem kell azt valahonnan máshonnan behoznotok.  Ha egyszer az energia engedélyt kap az aktiválásra, illetve alapvetően bekerül ebbe a dimenzionális területre, és felfedezésre vagy aktiválásra kerül, akkor az eredmény – a teljesítmény, ahogy ezt ti mondanátok – megjósolhatatlan.

 

az Új Energiát káosznak neveznétek, mert úgy tűnik, semminek sincs értelme. Bevitel –energia bevitel – nem azonos a megjósolható eredménnyel.

 

Az Új Energia. Az kiterjedés

 


2007. –A TUDAT ÚJ KORSZAKA - TÓBIÁSTÓL

A nehezén átmentetek. A dolgok újból egy változás folyamaton mennek át, ám ez már nem a régi pusztítás formája, amit már megtapasztaltatok. Most, a ti tapasztalatotok az, hogy érzéseitekké váljatok. A változás nagy része bennetek van, ám a nehéz energiák tulajdonképpen rajtatok kívül vannak. A stresszt és feszültséget okozó dolgok többsége, nem tőletek származik. Ti, oly sokat éreztek és kívül értelmezitek ezeket. Egyik legnagyobb örömünk, a kvantumugrás ünnepének közeledése és az, hogy ilyen nagyszámú Shaumbra csoportunk van, akikkel közösen dolgozunk ezen a folyamaton. Ez egy történelmi pillanat. Eonokkal ezelőtt megjövendölték. Egyszerűen belépünk a tudat új korszakába. Túllépünk azon, amit ti ész vezette embernek neveznétek, átlépünk az Új Energiába. A régi rendszerek válságait és kihívásait hozza létre ez és nagyon nehéz a Shaumbra számára átélni ezeket az időket. Ám ti kibírjátok, kitartotok, haladtok előre.

Rendkívüli evolúción mentetek át. Oly sokat tanultatok! Megtanultatok önmagatok mestereivé lenni és nincs más mesteretek önmagatokon kívül. De most, egy híd megteremtéséhez, az energia integrálásához, a férfi és női és a többi energiák integrálásához magatokban, a következő lépés a tanultak alkalmazása. Ti, vehetitek ezt az energiát, istenségeteket minden kis részetekkel. amikor megtanuljátok hogyan bánjatok ezzel az energiával, hogyan dolgozzatok vele hatékonyan bőséget teremtve életetekben - ez a bizonyíték. Ez az a standard, amit a többi ember keres

(T:8:5K)

 

2007.-EZ AZ A PILLANAT-TÓBIÁSTÓL

2000-TŐL-TANÍTÓVÁ VÁLÁS- A többség közületek 30, 40, 60, 70 évvel ezelőtt jöttetek a Földre, tudva azt, hogy még nem megfelelő az idő, azonban a dolgoknak meg kellett változniuk a Földön. Először, át kellett mennünk a nukleáris háború és a Föld pusztulásának potenciálján.

Át kellett haladnunk a millennium időszakán, egy másik potenciállal, hogy a Föld energiája önmaga által összeomoljon. Mindezeken áthaladtunk és most, az utóbbi 6 évben, az Új Energia kora felé haladunk. Ígyhát, a pillanat megfelelő. Egy támogatási szabványban voltatok, mondhatni, világi dolgokat vállalva föl életetekben - munkahelyet vagy családot, vagy más hasonló dolgokat - a megfelelő pillanat érkezésére várva és arra, hogy a többi ember felemelje kezét és ezt mondja: én valami mást/különbözőt keresek. Én, egy Tanítót keresek, aki segít nekem saját utamat felfedezni. Ez a pillanat épp most, itt van. Nagyon sok ember létezik ezen a világon, akik spirituális tanítót keresnek. Keresnek valakit, aki emberi vezető legyen számukra a felemelkedés folyamatának idején, Tehát, pontosan ez a pillanat.

(T:8:5K)


2007-BEN- BÍBOR KÖR-TÓBIÁSTÓL

Kuthumi egy aktívabb szerepet fog ebben az évben betölteni a Shaumbra életében. Az elmúlt év nagy részében a dimenziók más területein tartózkodott, és a spirituális családotokkal kapcsolatos dolgoknál, valamint hosszú idővel ezelőttről való lényetek esszenciáinak egyensúlyba hozatalánál segédkezett

Kwan Yin képviselte az együttérzést. Kwan Yin képviselte Ízisz, a feminin aspektus energiáját. Most, hogy megengeditek magatoknak, hogy a feminin és a maszkulin aspektusotok újra egyesüljön, meg fogjátok találni az energiáját. Meg fog változni ebben az évben. Túl fog lépni az együttérzésen. Az Együttérzés természetesen a teljes elfogadást és megbecsülést jelenti. Együtt dolgozik veletek és a Bíbor Tanáccsal, hogy segítsen megértenetek az együttérzést.

Tóbiás: Tóbiás energiái, aki folyamatosan új ajtókat nyit meg veletek, és alkalmanként a számotokra. Drága Tóbiás az, aki hatalmas atyai, bölcs és nagyon szerető energiákkal bír, ugyanakkor Tóbiás az is, aki több tudatosság ajtót segít áttörni, mint bármelyik általam ismert lény. Elveti az imát. Elveti a meditációt. Elvet minden komolytalan dolgot, mindent, ami a nagyon elavult, régi energiákon és hitrendszereken alapszik. Ki más lenne képes arra, hogy besétáljon egy buddhista templomba Wesakban, és azt mondja, hogy a meditációnak befellegzett. Elég volt belőle. Senki más nem képes erre, csak Tóbiás. És mindezt olyan szeretettel és olyan szelíden mondja, hogy talán nekem sem ártana leckéket vennem tőle. És az emberek egyetértenek vele.

(T:8:6K)


2007. –BELSŐ PÓLUSVÁLTÁS-GROUP/CSOPORT

Belső pólusváltás zajlik az Emberekben.

Saját magunkon tanuljuk meg az energiaváltozásokat

A FÖLD MOST ÉPÍTI KI AZ ÚJ MULTIDIMENZINÁLIS HÁLÓJÁT

A lélekcsoportok felbomlanak, küldetéscsoportokká alakulnak.

Atlantisz régi sebei tisztulnak

Atlantisz nem volt képes a Felemelkedés közben a Föld hálóját megtartani

A Föld hálója megrepedt, óriási változásokat okozva, de most már a háló teljesen kész

(LW:07:02)

 

2007-GROUP-REBOOTOLÁS-SZÁMÍTÓGÉPPROBLÉMÁK

Az emberiség egésze növeli a kollektív rezgésszintet, és ezzel együtt a Föld mágneses struktúrája megváltozik. Mindez jó néhány évvel ezelőtt kezdődött, azzal hogy a kristályenergia a Napból továbbáramlott a ti bolygótokba.

Fejlesztitek a Föld kristály- szerkezetét, és ennek eredményeként minden kristálynak alkalmazkodnia kell a magasabb rezgésszinthez. Az emberi biológia újrahuzalozása elért egy kritikus tömeget, aminél a körülöttetek lévő összes kristálystruktúra újrahuzalozása szükségessé válik. Ennek végrehajtásához olyasmi történik, mintha valaki megnyomná a Föld bolygó reset gombját. Öt ehhez hasonló újra betöltődés lesz, amelyek teljessé teszik ezt az eltolódást. Minden egyes alkalommal, a rebootolás egyre kevésbé lesz nehéz; ez most az első, és egyben legnehezebb. El kell mondjuk, hogy több merev[lemez] meghajtó [vagyis winchester] megy tönkre a bolygón, mint korábban valaha, különösen azokban a számítógépekben, amelyeket spirituális célokra használnak.

 

Kérjük, értsétek meg, hogy a számítógépek kristályalapúak, és mostanában ezért tapasztaltok ilyen sok nehézséget velük kapcsolatban. A számítógépekben található kristályok alkotják a komputerek lelkét. A szilícium (kristály) diódák képezik minden számítógép alapját. Ezeket ti félvezetőknek hívjátok. Mi azt mondjuk, hogy ezeket a kristályok nem különböznek azoktól, amiket úgy szerettek a házatokban tartani, vagy amiket magatokkal visztek különböző spirituális eseményekre. Az ásványok birodalmában a kristály képviseli a legmagasabb rezgést és épp úgy élő, mint ti magatok. A kristályok élő, lélegző entitások, amelyek bizonyos rezgést hordoznak, és mivel ezek alkotják számítógépeitek lelkét, könnyen mondhatjuk, hogy számítógépeitek élnek. Fejlődésetek eredményeképpen, ők is egy evolúciós folyamaton mennek keresztül.

 

Azt javasoljuk, hogy bánjatok a számítógépeitekkel, ugyanazzal a szeretettel és ragaszkodással, mint ahogy egy nehéz időszakot átélő gyermekkel bánnátok. Szánjatok rá időt, hogy kapcsolatba lépjetek a számítógépeitekben lévő kristályokkal és teremtsétek meg velük az összhangot. Adjátok át nekik az erőtöket és a szereteteteket. Tegyétek a kezeteket a billentyűzetre és hagyjátok a számítógépetek kristályai, áthúzzák az ujjaitokon keresztül a szeretetenergiát. Ez megvédi őket a károsodástól ezen időszakok alatt. Azok a számítógépek, amiket rendszeresen magas rezgésű üzenetek, illetve szeretet terjesztésére használnak, különösen sérülékenyek ezekben az időszakokban.

A számítógépetekkel végzett egyszerű szertartások, amelyek lehetővé teszik a gépek számára, hogy a lehető legmagasabb rezgésű energiát hordozzák, elegendőek lesznek arra, hogy az átalakulást könnyedebbé tegyék.

 

Olyan technológiai fejlődésen mentek hamarosan keresztül, ami egyedülálló ezen a bolygón és hihetetlen módon segítségetekre lesz majd, a korábbiaknál sokkal hatékonyabb módon segít majd benneteket a kommunikációban.

Az emberiség jelentős fejlődést ér el a technika terültén, ami a számítógépekkel kezdődik majd, de ugyanakkor gyorsan átterjed más területekre is. Ezek a fejlesztések napfényre kerülnek, mert a fejlesztők megtalálják a módját, hogy ugyanazt a kémiai-elektromos rendszert használják, amit a biológiátok is használ.

Ez biológiai számítógép chipek előállításához vezet, amik képesek lesznek tanulni és fejlődni. Ezeket az ötleteket, amikből évekkel ezelőtt számosat ismertetett egy Nikola Tesla nevű kristálygyermek, kereskedelmi célokra fejlesztik majd.

A technikai fejlődés kibontakozásra kész és örökre megváltoztatja majd az emberi játszmát. Emlékeztetünk benneteket, hogy a technika közvetlen visszatükrözése a spirituális fejlődésnek, és egyik sem létezik a másik nélkül.

A technológia olyan módokon juttat benneteket személyes hatalmatokhoz, amiket el sem tudtok képzelni. Személyes hatalmatok elnyerése közvetlenül kapcsolódik a kommunikációhoz. Amikor ez a fajta kommunikáció elérhetővé válik, nem lesznek többé titkok a Föld bolygón. Ez áll most közvetlenül előttetek.

 

sokan lesznek majd, akik úgy döntenek, hogy most inkább távoznak, mint hogy megtegyék ezt a következő lépést. Becsüljétek meg őket, mert elvégezték az ahhoz szükséges munkát, hogy az emberiség eljuthasson arra a pontra, ahol ez a csoda bekövetkezhet. Sokakat hívnak most haza, hogy nagyon fontos helyet foglaljanak el a mennyekben. Azt kell, mondjuk, rengeteg a tennivaló a fátyolnak ezen az oldalán miközben ti haladtok előre. Sokan hamarosan újra fizikai formában találják magukat indigó és kristály gyermekekként. Sokkal inkább, mint ezelőtt, azt látjátok majd, hogy a gyermekek egyre nagyobb százaléka lép be az indigó és kristály gyermekek magasabb rezgésű tulajdonságaival. Az új emberiség átveszi a hatalmat, és új paradigmát hoz az emberiség számára.

 

A kristály gyermekeknek alapvető kihívást jelent az elektromosságnak az a formája, amit ti váltakozó áramként ismertek

Kedveseink, olyan változásokat vittetek végbe a Föld bolygón, ami elhozza a mennyországot a Földre. Habár ez egy egyszerű folyamat, senki sem mondta, hogy könnyű lesz.

 

 

Ti vagytok a valaha élt legnagyszerűbb angyalok. Ti vagytok az ember angyalok, akik részt vesznek az új személyes hatalommal bíró új valóságban, amire korábban nem volt példa a Föld bolygón. Tegyetek meg minden egyes lépést büszkén! Legyetek tudatában, hogy a mennyek minden hatalma titeket ünnepel az általatok végzett munkáért.

(LW:07:02)


2007- - MIHÁLY ARK /CELIA FENN

A VÉGTELENSÉGI KÓDOK AKTIVÁLÁSÁNAK ÉVE

a Végtelenség kódok az idén integrálódnak a Föld frekvenciájába, és ezek még az idei Oroszlán Kapu energiáin  (08:08) is túltesznek erőteljességben. Már érezhető a közeledtük az energiaszint emelkedésében és változásaiban.

a kódokat éppen most kapjuk meg, és Mihály arkangyal energiája az arcturusi intelligenciával együttműködve segíti az emberiséget, hogy átalakulásuk és változásuk utazásán ezeket a kódokat integrálják.

Ezek a változások, ahogy közeledünk a 2012-es „nagy felemelkedés” dátumához, egyre inkább érezhetőek lesznek abban, ahogy a valóságot észleljük. A Föld bolygón a valóságot leginkább az idő és a tér minőségén keresztül érzékeljük.

 

amikor a vibrációk magasabb szintre emelkednek, akkor a fizikai szint lelassul. Ez az oka annak is, hogy a meditáció miért képes segíteni a felgyorsult elme lelassításában, miért képes lenyugtatni a testet, mivel a magasabb vibrációk békés energiáinak hatásait hordozza magában.

 

Az idő lelassul.

Valóban, a Föld bolygó rezgésszintje jelentékenyen megemelkedett, ahogy a Föld belépett az 5. dimenzióba. És igen, ahogy a frekvenciák emelkednek, az idő észlelése a bolygótokon lelassul.

 

Valóban, a Föld bolygó rezgésszintje jelentékenyen megemelkedett, ahogy a Föld belépett az 5. dimenzióba. És igen, ahogy a frekvenciák emelkednek, az idő észlelése a bolygótokon lelassul.

MIHÁLY ARK.: Nos, 2012-ben be fogtok lépni az „időtlenségbe”. Elengeditek a lineáris időt azért, hogy belépjetek a kozmikus holografikus időbe. Valójában nem lesz idő olyan formában, ahogy most ismeritek.

A lineáris idő egy mesterséges konstrukció, mely olyan ritmust hoz létre, amely nincs harmóniában a kozmikus lüktetéssel. Most, miközben kifelé tartotok ebből a mesterséges konstrukcióból az időtlenségbe, addig a pontig emelitek a frekvenciát, mígnem a lineáris idő többé nem fog létezni a számotokra. A totális azonnaliság állapotában fogtok élni, amit mi alapvető jelenlétnek nevezünk. Racionális elmétek ezt úgy fogja érzékelni, mint az idő fokozatos lelassulását.

 

 

 

Ahogy összhangba kerültök a kozmikus pulzálással, egyúttal saját belső fényetekkel, isteniségetekkel valamint teremtőerőtökkel is egyre inkább összhangba kerültök.

És, mivel egyre hatékonyabban tudtok teremteni, úgy fog tűnni, mintha az idő felgyorsulna. Holott a valóságban a felgyorsulás a manifesztáció mérőeszköze, mivel a manifesztáció az, ahová most a bolygószintű energia elsődlegesen összpontosul

 

Kívánhatjátok, ahogy jobban hozzászoktok ezekhez az új rezgésfrekvenciákhoz, hogy kreatív energiátok túllépjen a pénzért eladható anyagi javak teremtésének gazdasági paradigmáján.

Minden téren le fogtok lassulni, különben egyszercsak eltűntök a felhalmozott dolgaitok hegye alatt.

Az, amit mi fenntartható jövőnek nevezünk, azt jelenti, hogy borítjuk be a Földet anyagi alkotásaink óriási mennyiségével, amelyekre, úgy hisszük, szükségünk van. Manipulálva lettünk, hogy azt gondoljuk, mindig valami új dologra van szükségünk. Azt gondolom, szórakoztató új dolgokat alkotni, de el kell kezdenünk felelősséggel viseltetni saját teremtéseinkért, meglátni, mi az, ami tényleg szükséges számunkra, és hogy mit tudunk tenni egy felelősségteljesebb életmódért, ahol más emberekre, és a bolygóra gyakorolt hatásunkkal is számolunk.

 

Dehogynem veszik észre. De egyelőre nem a racionális elmével észlelik; mivel, az elme most épp annak az illúziónak a fenntartásán munkálkodik, hogy minden úgy van, ahogy lenni szokott, és semmi sem változott meg igazán. Az elme ettől érzi biztonságban magát. Holott az elme meglehetősen bizonytalan az új kvantumvalóság stabilitását illetően.

Azonban lényetek többi része visszafordíthatatlanul a holografikus valóság, idő felé tart, és az elme a testet érő stresszt pánikként, aggodalomként regisztrálja, miközben az ismert világ megváltozik.

Rengeteg embert gyötör az aggodalom, a pánikbetegség, miközben igyekeznek megbirkózni a mélységes változásokkal.

Biztosan a legtöbben hallottatok már a „felemelkedés tüneteiről”. Nos, ezek legtöbbjének, ideértve a kimerültséget, az émelygést, a szédülést, a fejfájást, stb., kevés köze van a „megtisztuláshoz”, sokkal inkább ahhoz, hogy a test egy újfajta időkerethez alkalmazkodik. Ez a magasabb frekvenciákhoz való újra-beállítás folyamata, mely frekvenciák ugyanakkor egy „lassabb” valóság keretét jelentik.

 

Azonban ezen lassabb időkereten belül, a teremtés sokkal gyorsabban valósul meg, ami némelyekben az elveszettség és az aggodalom érzését kelti.

A mélységes érzelmi és mentális változások ennek az újbóli beállításnak és összehangolásnak az eredményei. Ahogy egyre közelebb kerültök a bennetek lakozó isteni esszenciához, fény- és szeretetközpontotokhoz, egyre tisztábban és világosabban észlelitek saját lényeteket, amit mi úgy nevezünk: Annak Abszolút Igazsága, Akik Valójában Vagytok. Minden egyes kis felemelkedéssel egyre inkább azzá váltok, akik valójában vagytok, a salak és az illúziók pedig eltávoznak.

Felfedezitek, hogy a megnyilvánult szeretet kozmoszában élő fénylények vagytok. Ez a ti valódi identitásotok azokban a birodalmakban, melyeket ti mennyeknek neveztek, és ez valódi lényetek, midőn elhozzátok a mennyeket a Földre, hogy megteremtsétek az Új Földet, a megnyilvánult szeretet helyét.

 

 

Ezek a változások intenzív aggodalom és stressz forrásai lehetnek, mikor a testetek és elmétek alkotta egység észleli, hogy itt valami olyasmi van jelen, ami nem szokott, és hogy a valóság szövete, ahogyan az évezredek óta létezik, nagyon gyors változásban van. Ez emellett mélységes depressziót is okozhat, mivel a lényetek úgy érzi, hogy a dolgok kikerültek az irányítása alól.

 

Hiszen a lineáris idő nem más, mint egy kontrollmechanizmus. Mindig is tudtátok, hogyan és miért történnek a dolgok, egy meghatározott időkereten belül. Most viszont egy olyan mezőbe léptetek, ahol a dolgok láthatóan összevissza változnak, ahol a szinkronicitás és a rezonancia törvényei hozzák létre a valóságot, és ez kívül esik a lineáris időn.

Most bevezetünk egy új terminus technicus-t, a „rögzített vagy helyi (lokális) időt” a lineáris idő elvének felváltására. Ez a tudatosságnak az a pontja, melyet a fény sok dimenziójában létező lényetek teljes spektrumából választottatok, a Föld bolygón való jelenlétetek fókusza. Így valóságotokat egy helyi beállításon belül észlelitek, ez az, ahol most a Földön tartózkodtok.

Ugyanakkor, ti léteztek a holografikus vagy kozmikus időben is, mely egy sokkalta nagyobb időkeret, mely magában foglalja lényetek valóságát.

 

C.: Szóval az emberiség a nem-lokális vagy kozmikus idő megélése felé tart?

M.: Igen, valóban, ez a célja az emberiség óriási felemelkedésének. A „szokásos üzletmenet” nem működik, hanem a valóság természete és az, ahogy azt érzékelitek, óriási felemelkedésen megy keresztül. Az érzékelésnek ebből a felemelkedéséből egy új életmód és teremtési mód fog megszületni. Azonban az emberiség most még csak az elején tart a valódi felemelkedésnek, mely ráébreszti majd őket kreatív mátrixukban rejlő lehetőségekre, és arra, mit érhetnek el, ha egyszer rácsodálkoznak a Szellem társteremtőiként, a fény mestereiként valódi lényükre.

C.: Mondhatsz arról valamit, hogy mit fog ez jelenteni számunkra?

M.: Nos, igen, emberiségként ráébredtek majd valódi lényetekre, arra, hogy emberangyalok vagytok. Végtelen lények vagytok a fény kontinuumában, akik mindig a tiszta szeretet kifejezői.

Mit jelent mindez? Azt, hogy megvan a hatalmatok, hogy annak lássátok valóságotokat, ami az valójában, túl a lineáris idő és a dualitás keskeny határain. Meglátjátok és megértitek majd, milyen egyszerű ez az egész. Ugyanis, amikor megteremtettétek a lineáris időt, egyúttal létrehoztátok a konfliktusok paradigmáját. Mivel a lineáris idő nem más, ahogy már korábban említettem, mint egy kontroll-rendszer, és a kontroll-rendszerek a kozmikus áramlás ellenében működnek, súrlódást okoznak. Ez az, amit aztán a sötétség és a fény háborújának neveztetek el. Valójában tisztán csak a lineáris idő nehéz természetéből ered a sötétség érzete, hiszen valójában minden fényből van. Ha egyszer a lineáris idő eltűnik, és ti újra egyesültök a kozmikus lüktetéssel, szabadságot nyertek, hogy azt alkossatok, amit csak válaszotok, az isteni teremtőerő áramlásában, vagyis a holografikus időben. A súrlódások eltűnnek, és a fény frekvenciái a kozmikus teremtés szimfóniáját árasztják a bolygóra, mely minden elképzelést felülmúlóan gyönyörű és csodálatos lesz.

miért teremtettük a lineáris időt?

M.: Ez az emberangyalok – akik ti vagytok – evolúciójának szükséges lépése volt. Ahhoz, hogy megtapasztalhassátok az anyagi létezést a maga teljességében, megengedték nektek, hogy létrehozzatok egy ilyen szigorú kontrollszisztémát, mely anyagi létezéseteket felügyelet alatt tartja, és létrehozza azt az illúziót, hogy a Fénytől elkülönülten léteztek

SCH: 2007- a Végtelenségi Kódok


2007- VÉGTELENSÉG KÓDJAI 2. –MIHÁLY ARK/CELIA FENN

A végtelenség-kódok holografikus, fény- és hangformában létező információcsomagok.

Ezek 2007 mostani időszakában hatolnak be a Föld hologramjába.

A kollektív tudatosságot a valóság érzékelése és megalkotása által egy hatalmas felemelkedésre teszik képessé, figyelemmel arra, hogy az érzékelés és a teremtés ugyanannak az eljárásnak két oldala.

Most azonban, miközben kimozdultok a lineáris időből, és valóságotok előre determináltból folyékonnyá és hajlékonnyá válik, belső lényeteknek most megvan a szabadságra, hogy saját lényegéből, a szeretetből és örömből teremtsen, a pillanat azonnaliságában.

Mindenki számára van hely, hogy kifejezze szeretetét és kreativitását. Ténylegesen, amikor elfogadjátok és engedélyezitek ezt a felemelkedést, akkor a rezonancia törvénye szerint sok embert vonzotok majd magatokhoz, akik veletek együtt kívánnak teremteni, akik veletek megosztva támogatják a projektjeiteket. Ezért az új multidimenzionális teremtési és alkotási képességek fontos eleme az együttes munka és teremtés, a csoportos részvétel és alkotás.

TÉR-IDŐVALÓSÁG VÁLTOZÁSA

tér, akárcsak az idő, a 3. dimenziós valóság konstrukciója, és hogy az új multidimenzionális valóságban a tér is sokkal folyékonyabb és rugalmasabb lesz, ahogy majd megértitek. Szóval, hadd mondjuk el nektek, hogy a tér is, ahogyan azt megtapasztaltátok, nem más, mint belső tudatosságotok kivetítése vagy konstrukciója. Minden tér, ahogy minden idő is, a belső lehetőségek egy meghatározatlan mezője;

az új térérzékelésünkről magyarázni, és arról, hogyan lesz ez hatással a valóságunkra?


Mihály: Nos, miután valójában felsőbb aspektusaitok minden teret egyként és egyszerre tapasztalnak meg, meglesz a lehetőségetek arra, hogy rájöjjetek, hogyan emelhetitek fel a térérzékeléseteket erre a szintre, és hogy mi is az, amit térként érzékeltek.

Amint felemelkedtek, megértitek majd a csillagközi és dimenziók közötti űrutazások valódi természetét, és meg is tapasztalhatjátok az utazásnak ezt a módját.
Ahogy megnyitjátok magatokat ezeknek az új lehetőségeknek, egyszerre elkezditek észlelni/megteremteni azokat a lényeket, akik a tudatosság egyesült mezőin keresztül a mozgásnak ezeket a módjait már jelenleg is használják.

A mostani, emberi testet érintő mélységes fiziológiai és biokémiai változások egy része arra irányul, hogy leválassza fizikai valóságotokat a kontrollált lineáris észlelésről, hogy egy, a kozmikus pulzálásra – ahogy hívjuk, Isten Lélegzetére – hangolt, sokkal természetesebb ciklusra, spirálra állítsa azt át.

Minden élő intelligencia pulzál, és amikor összhangba kerül az Isteni Teremtő Intelligenciával a galaktikus „szív” – a Nagy Központi Nap – pulzálásán keresztül, saját természetes ritmusai, spiráljai is harmóniába kerülnek ezekkel a nagyobb spirálokkal. Ez a sejtjeitekben, az agyatokban lévő, eddig a lineáris időhöz kötött „óra” átállítását eredményezi, a tudatosság fejlődését, mely gyors és teljességgel kívül esik a kozmikus pulzálással való szinkronicitáson.


Most a kozmikus pulzálással való harmóniában létezésre, és egy hosszabb életre vagytok „újrahuzalozva”, mely természetesen és könnyedén áramlik együtt az Isteni Teremtő Intelligenciával. Így hát, felemelkedési tüneteitek, az újrahuzalozás fizikai hatásainak testi érzetei a bizonyítékok arra, hogy átálltok a kozmikus pulzálásra, egyéni módon.

 

SCH:07:06

 


2007-MIHÁLY ARK/ CELIA FENN

VÉGTELENSÉG KÓDOK-ÁTALAKÍTÓ HATALOM IDŐSZAKA- ÁTLÉPÉS A GYÉMÁNT-NAP FÉNYTESBE

Az idei, 2007-es év az óriási átalakító hatalom időszaka. A Fény lényei, akik figyelemmel kísérik földi fejlődéseteket, a kozmikus tűz teljes hatalmát rendelkezésetekre bocsátották, hogy aktiválhassátok a Végtelenség-kódokat, melyeket sejtjeitekben és DNS-etekben hordoztok.

 

Ezek azok a fényszekvenciák, melyek aktiválják a fizikai egészség, tökéletesség és a hosszú élet eredeti lenyomatát, és a nagy átalakító művelettel, melyet ti halálnak neveztek, az új kapcsolatot.

Ebben az időszakban, legdrágább fénymunkások, sokan fogják azt választani, hogy aktiválják végtelenség-kódjaikat, és teljességgel átlépnek Gyémánt-nap fénytestükbe.

Ekkor felismerik önmagukat, mint „gyémánt fényt”, végtelent és örökkévalót, amely ezenközben emberi formában lakozik, istenemberként, illetve emberangyalként. És drága fénymunkások, miközben végrehajtjátok ezt a fizikai átalakulást, testetek minden sejtjében aktiváljátok a kozmikus fény sugárzó kitörését, mely teljes lényeteket nagyon mély szinten alakítja át. És ti mutatjátok majd az utat az emberi evolúció következő lépése felé.

Ahogy a végtelenség kódok aktiválódnak, és a tökéletes egészség eredeti lenyomata belép a sejtekbe, az emberiség előrelép, és a fizikai létezéssel újfajta kapcsolatot alakít ki, melyben a tökéletes egészség és a hosszú élet normális és elfogadott lesz. Drágáim, ez nem egy éjszaka alatt fog bekövetkezni, de most vetitek el a magjait egy minden embert érintő újfajta tudatosságnak, amikor saját tudatosságotokban és testetek minden sejtjének intelligenciájában aktiváljátok ezt a tudatosságot.

SCH:0708

2007.-KUTHUMITÓL

2007-a „NAGY ELENGEDÉS” ÉVE lesz számotokra. Továbbá, ez az év lesz az, ami a leghatalmasabb alkalmakat kínálja fel számotokra a spirituális megvilágosodás, az önmagatok és mások feltétel nélküli szeretete, és a humanitárius tudatosság valódi megértésének tekintetében.

A 2007. év arról fog szólni,

hogy teljességgel beléptek a választás autentikus hatalmába.

Az elmúlt hét év vezetett el ehhez a Nagy Elengedés folyamatához, ami jelenleg van kibontakozóban. Mindannyian az életeteket megformáló gyermekkori éveitek különböző aspektusaival dolgoztatok ezalatt az időszak alatt. Ezek a formáló évek életetek első hét évét jelentik. Az elmúlt hét év során azokon a programokon kellett, hogy dolgozzatok, amiket magatokévá tettetek hét csakrátokban tartva, és amelyek hatással voltak fizikai testetekre, valamint a valóságotokra.

2007 az átjáró autentikus univerzumotokba, abba a világba, ahol a VALÓDI TE létezik, és már oly régóta csak arra vár, hogy odaérj, és magához ölelhessen.

A 2007-es év a mélyreható gyógyulások éve. Amikor valaki aláveti magát a gyógyulásnak, akkor azzal az elengedés pozícióját veszi fel, és amikor valaki készen áll az elengedésre, a gyógyulás bekövetkezik.

Örvendezzetek annak tudatában, hogy ez az év lesz az, amikor búcsút intetek szüleiteknek. Ez alatt azt értjük, hogy búcsút intetek az összes problémáiknak.

de most minden megváltozott és folyamatosan változik, és 1999-től kezdődően erre a nagyon hatalmas és erőteljes változást hozó évre készítettétek elő magatokat.

A Kozmikus Hierarchia jelen van ma veletek.

Először is, három havonta mindannyian egy nagy kozmikus DNS tisztításban vesztek majd részt. A kozmikus tisztulás következtében azok az energetikai paradigmák, amik mindezidáig a DNS-etekben voltak különböző célokat szolgálva, most egy változáson esnek át. Ez az energia három havonta frissítésre kerül, hogy úgy mondjam, ami azt eredményezi, hogy új energiák állnak majd a rendelkezésetekre három havonta, hogy folytathassátok az általatok választott ösvényt.

Kozmikus Vezetőitek fénytestetekben minden hónapban elvisznek majd titeket Shamballa Templomaiba, ahol a Nagy Fehér Testvériség színe előtt lehetőségetek adódik arra, hogy akasha mintátok teljesebb képének különböző aspektusainak megvilágítása után, azokon változásokat hajtsatok végre. Ez létetek és életetek teljes felépítésében felgyorsult változásokat idéz majd elő. Ez a felgyorsult változás szerepet játszik az Arkangyalok által behozott új Felemelkedési Eszközök lehorgonyzásában. A pontosság kedvéért, 27 ilyen eszközt hoznak el az Arkangyalok az emberiség számára, a nem túl távoli jövőben.

A Felemelkedés 27 Kulcsa az élet minden aspektusát magában foglalja, és 2007-ben rá fogtok jönni a fizikai élet fontosságára, a Felemelkedéssel járó Beavatások teljesítése értelmében.

A múltban már elmondtuk, hogy kormányaitok óriási változásokon mennek majd át, és, hogy a különböző nemzetekhez tartozó emberek újra maguknak követelik majd elvesztett hatalmukat.

Ezek alól a változások alól ma már az ezoterikus világ sem vonhatja ki magát.

A 11-ik Univerzumból érkező Kozmikus Vibrációk olyan részecskékből álló hullámot sugároznak ki magukból, amelyek kollektív tudatként hatással lesznek világotok spirituális közösségeire, és fókuszpontjukban kifejezetten az ezoterikus közösségek állnak majd

Ez lesz az az év, amikor kirostáljuk az ezoterikus közösség mérgező aspektusait. Ezoterikus közösségen azt az egész mezőt értjük, akik megtestesítik a gyógyítás bármelyik vállfaját.

A New Age, az ezoterika, a metafizika, és így tovább… stb. köré felépített tudatosság olyan súlyos torzulásokon ment keresztül, hogy olyan arányban kezdett szivárogni, kifolyni az energia, hogy az most újraaktivál egyes 2002 és 2005 között lezárt portálokat, amiket azért zártunk le, hogy véget vessünk annak, hogy bizonyos rosszindulatú energiák ne tudják befolyásolni az emberiség spirituális ébredését.

A Kozmosz Urai NEM ENGEDIK MEG, hogy ez bekövetkezzen.

Minden egyes a bolygón élő 12 évesnél idősebb személy feladata az, hogy felelősséget vállaljon saját tudatosságáért, saját maga erővel és hatalommal történő felruházásáért, és legfontosabb dologként pedig azért, hogy igaz legyen önmagához.

 

Azt, hogy legyetek őszinték magatokhoz!

Legyetek autentikusak!

Csak egyetlen módotok van az autentikus létezésre, ami pedig nem más, minthogy éljetek igazságban, egységben, és, hogy a szavaitok szerinti életet éljetek.

Az emberiség ma már látja, hogy a vallás miképpen torzította el az igazságot. Vajon hányan vannak a vallási szektorban, akik nem az általuk prédikáltak szerint élik az életüket? Hát nem ők az egyetlen úgynevezett bűnösök! És ezt most nagyon nehéz szívvel mondom ki, de az ezoterikus közösség sokkal korruptabbá vált-

mint amilyen a katolikus egyház valaha is volt. Ezért hívtuk meg ezt az energiát jelen alkalommal a Kozmosz Urainak összejövetelével, mert a vég ma kezdődik el.

Azzal hogy igazak vagytok magatokhoz - amin azt értjük, hogy őszinték vagytok magatokkal - elkezditek megfordítani a csalás vírusának a spirituális világra eddig gyakorolt összes hatását. Azok a közösségek, akik jókora haszonra tesznek szert az ébredés ezen új korszakában, félelmeikkel, testi vágyaik tudatosságával, szegénységükkel, áldozati és feltételekhez kötött tudatosságukkal elhomályosítják az Aranykort.

Ennek következtében a Nagy Elengedés magába foglalja a csalás összes útjának, az illúziók minden területének elengedését, ezért is kezdtem azzal, hogy ez a legnagyobb lehetőség a spirituális megvilágosodásra, a feltételnélküli szeretetre és a humanitárius tudatosságra.

Kivétel nélkül mindegyikőtök mellé további hét vezetőt rendelünk, hogy támogassák a 2007-ben kibontakozó folyamatot. Ez lesz a kezdete mindannak, ami elvezet minket 2012-be.

Ez egy masszív „tavaszi nagytakarítás”, ami egész évben folytatódni fog évszaktól függetlenül. Ez most az egész éven át tartó takarítás évszaka.

Azáltal, hogy őszinték vagytok magatokhoz, és őszintén kommunikáltok, lehetővé teszitek másoknak is, akik az igazság befogadó végénél állnak, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Ennek a hatása beszivárog a kollektív tudatosságba.

A mai naptól kezdődően minden egyes elkövetkezendő hónapban egyszer a Kozmosz Urai és a Nagy Fehér Testvériség előtt fogtok állni Shamballa belsejében, ahol elmondhatjátok, hogy életetek melyik területe kívánja leginkább a változást.

A spirituális megvilágosodás annak eredményeképpen emelkedik elő belőletek, hogy mi fog motiválni benneteket abban, hogy teljes egészében belépjetek Isteni Énetek autentikus megnyilvánulásába. Annak ellenére, hogy az információ egyénenként céloz meg benneteket, ez az energia végigszáguld egész bolygótokon. Ez egy kollektív folyamat.

2007 során a megértés egy újabb tudatos szintje tárul fel előttetek a „Mind egyek vagyunk” értelmében, hogy ti mindennek a részei vagytok.

A 11. Univerzumból érkező részecske hullámok aktiválni fogják annak tudatos felismerését, hogy minden mindennel összekapcsolódik.

Kozmikus értelemben a 12 Kozmikus Portál is befolyással fog bírni rátok, amik ebben az évben kerülnek aktiválásra.

Hat közülük Afrika területén összpontosul majd,

a többi hat pedig megosztva az egész bolygón – USA, Kanada, Anglia, Oroszország, Spanyolország és Ausztrália területén.

Afrikában pedig Johannesburg, Durban, Cape Town, Namíbia, Egyiptom területén, és egy hatalmas oszlop pedig Dubai-ban kerül lehorgonyzásra.

A Dubai-ban lévő energia a maszkulin és a feminin két frekvenciáját fogja megtartani. Ez a bizonyos portál elhozza a kollektív tudatosság egyensúlyát az Isten és az Istennő értelmében egyaránt. Ahogy az év előrehalad, feltárjuk előttetek a helyzet mélyebb aspektusait, és sokan közületek fizikailag is elutazok azokra a helyekre, ahol ezek az aktiválások zajlanak, és időben tájékoztatunk titeket az eseményekről.

Elmondjuk, hogy ez év áprilisában a Namíbiai Kozmikus portál kerül lehorgonyzásra,

január végén pedig a Cape Town-i Kozmikus Portál kerül aktiválásra.

Lord Maitreya kérésére február 19-én kerül lehorgonyzásra a Johannesburgban található Kozmikus Portál. A többi időpontot is hamarosan ismertetjük.

Ezek a Kozmikus Portálok aktív portálokká válnak a testeteken belül. Minden egyes portál tudatotok nagyobb aspektusait nyitja meg. Jelenleg is nagyobb aktivitást tapasztaltok agyhullámaitokban. Több millió embert vizsgáltunk meg, és azt láttuk, hogy az emberek agyi területeken aktivitást tapasztalnak, ami egyfajta kellemetlenség érzetet okoz, és amit az orvosok képtelenek diagnosztizálni.

Sokan panaszkodnak szédülésre, valamint arra, hogy a korona csakrájuk és a harmadik szemük vizes érzetet ad. Mindez részét képezi azoknak a kozmikus részecske hullámoknak, amik elárasztják egész testeteket. Tudjátok egy részecske, nem egy különálló egyéni entitás. A részecskék egy kollektív test aspektusai, melyek lemásolják, ismétlik önmagukat. Egyek és ugyanazok, mindössze különállónak látszanak. Ez elengedhetetlenül fontos a testetekben és a testetek körül, valamint a világotokban és a körülöttetek lévő világban zajló kvantum mechanikai folyamatok megértése céljából.

A kvantumfizika nagyon felkapott kifejezés lett, és ma már mindenki arról beszél, hogy mi is az. Pedig a kvantum tudomány a spiritualitás egyik nagyon is meghatározó útja, ha nevezhetjük ezt így. A kvantumfizika a lehetőségek tudománya. Ugyanakkor vannak olyanok, akik integritás nélkül próbálják ezt alkalmazni. Ebben az évben sokkal nagyobb megértésre tesztek szert életetek megteremtésében játszott szerepetek tekintetében, valamint azzal kapcsolatosan, hogy mit is jelent az aktív tudatosság kvantum állapotában élni. Ha komolyan akartok foglalkozni a kvantum tudománnyal

 

Mindössze azt kérjük tőletek, hogy SZOLGÁLJATOK PÉLDAKÉNT a többiek számára. Legyetek a Szellem sugárútja, amin keresztül a Szellem kifejezheti legnagyszerűbb Istenségét, és a rajtatok keresztül áramló energiát, ami olyan hatalmas, hogy mindazok, akiket csak megérint a fényetek, azt kérdezik majd tőletek, hogy mit az, amit tudniuk kell, amivel abba a pozícióba helyeznek majd titeket, hogy osszátok meg velük bölcsességeteket és ajánljátok fel számukra tanácsaitokat, és dolgozzatok együtt velük

 

A kvantum tudomány tanulmányozása értékes kulcsként segítheti a testeteket abban, hogy kezelni tudja a rá váró fiziológiai változásokat. A bekövetkező biológiai változásokhoz könnyebben fogtok majd alkalmazkodni ezzel a tudással, mert ahogy kibővül a kvantum tudománnyal kapcsolatos tudásotok, pontosan meg fogjátok érteni, hogy mi zajlik a testetekben.

Az új Arkangyalok, akik 2006-ban horgonyozták le energiáikat,

új információ áramlatot, valamint kommunikációs áramlatokat teremtenek, amik a rendelkezésetekre állnak. Ez majd felerősíti környezetetek különböző természetes aspektusaival való telepatikus kommunikációra való képességeteket.

A kristályok nagyon fontos részt fognak játszani energiátok rezgésében. Azt javaslom, hogy válasszátok ki a kristály birodalom egy tagját, hogy veletek dolgozhasson havi rendszerességgel, és lépjetek kapcsolatba ezzel a tudatos lénnyel, tanulmányozzátok a tulajdonságait, hogy együtt tudjatok vele dolgozni. Ugyanez vonatkozik az állati birodalom egyik tagjára is, akit totem állatod egyikeként is felismerhetsz.

 

Ez az év a körülöttetek és a bennetek létező világban élő összes aspektus házasságáról, újraegyesüléséről szól, továbbá egy fantasztikus új fénytest megteremtéséről. Egy új jármű létrehozásáról, ami végigvisz benneteket az életen, és segít titeket mindannak az elvégzésében, aminek a véghezvitelét magatokra kiszabtátok.

A 11 éves korú, és az annál fiatalabb gyermekekre a felnőtteknél nagyobb befolyást fognak gyakorolni a 11. Univerzumból származó részecske hullámok által keltett vibrációk. Ez előrehajtja őket ugyanarra a hatalmi és erő szintre, amire ti is törekedtek.

Egyetlen egy dolgot kérek mindannyiótoktól ennek az évnek a kezdetétől fogva, BRUTÁLIS ŐSZINTESÉGET, és én ígéretet teszek szeretteim, hogy én is így teszek majd.

Autentikusnak lenni annyit jelent, hogy minden megváltozik körülöttetek, és a dinamika olyan lesz, ami támogat majd benneteket a multidimenzionális élet minden egyes aspektusában.

KT:070108


2007.-BELÉPÉS A MOSTBA- A RÉGI MÓDSZEREK NEM MŰKÖDNEK TÖBBÉ

 

Sikeresen megváltoztatták a rezgést, amelyből éltek. E változásokat szándékosan teremtettétek oly módon, hogy az emberiség egyesülése megkezdődött. Ez az egyetlen módja annak, hogy az ember és végső soron a bolygótok életben maradjon.

 

A régi paradigmák, amelyekre korábban a döntéseiteket, tetteiteket és álmaitokat alapoztátok, végre elülnek. Ideje belépni a mostba. Ideje befejeznetek, hogy magatok előtt éljetek, helyette figyeljetek inkább arra, ami most van! Ahogyan azt gyakran mondjuk nektek, semmi nem történt soha a moston kívül. Csak a most létezik, létezett és fog létezni mindig. Ha jelen tudtok lenni a mostban, elkezditek meghallani a vezetést az úton, amelyre választattatok.

 

Sokan beláttátok, hogy meg kell változtatnotok a helyeteket földrajzilag… Lényeg, hogy szokjatok hozzá a dolgok változásához, életetek átalakulásához.

 

A KORÁBBI MÓDSZEREK NEM MŰKÖDNEK TÖBBÉ. A HAZUGSÁG NEM MŰKÖDIK TÖBBÉ.

A problémamegoldás is új fénybe került. A korábbi módszerek nem működnek többé. A hazugság nem működik többé. Nem tudod többé bebeszélni magadnak, hogy megoldottad a gondjaidat, ha nem oldottad meg. Minden probléma alapja kettős. Egyrészről ellenállsz az útnak és ösvényeinek. Másrészről félsz.

A közeljövőben olyan események sorára számítsatok, amelyek bolygótokat összhangba hozzák a galaktikus középponttal, azaz az eredetponttal. Az összhang 2012 decemberében áll be. Ehhez, ahogyan korábban már beszéltünk róla, egy sor univerzális vagy kozmikus esemény vezet el, amelyek különböző hatással járnak emberi tapasztalataitok körén belül.

(HL:24:Üzenet a Felemelkedett Mesterektől. Dr. Meg Blackburn Losey, Ph.D

Online Üzenet a Felemelkedett Mesterektől. 2007. augusztus 2.)


2007. - GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ

A BELSŐ FÖLD : AGARTHA CSAPATAI: AZ ELSŐ KAPCSOLATFELVÉTEL MAGVAI

FELEMELKEDETT MESTEREK NAGYSZÁMÚ SEREGEI, AKIKNEK KÍSÉRNIÜK KELL MINKET, MEGKEZDTÉK A KÁNTÁLÁSOK EGY FELETTÉBB SZENT SOROZATÁT

ANGYALAINK FELJEBB EMELTÉK A TESTI VÁLTOZÁSAINK SEBESSÉGÉT

 

Erre az első kapcsolatfelvételre való jog, isteni rendelkezés. Lord Surea nagyon részletes kikötéseket adott nekünk még mielőtt Hybornea első kolóniája elrendeződött kétmillió évvel ezelőtt. Ezek a pontok újra kihangsúlyozódtak, mikor ismét kolóniákat állítottunk világotokban kb. 900.000 évvel ezelőtt. Ti mindannyian ezeknek az első Lemúriai lakosoknak a genetikai utódai vagytok. A jelenlegi helyzet azt követeli tőlünk, hogy vegyük az eredeti rendelkezéseket és elegyítsük őket olyan új rendeletekkel, melyeket az elmúlt évtized folyamán Lord Surea által bocsátottak ki a Mennyországnak. Ezek isteni törvényességet adnak számunkra, hogy kivitelezzük a jelenlegi első kapcsolatfelvételi küldetést. Az, hogy miképpen oldjuk meg a jelenlegi zsákutcákat világotokban, hasonlóképpen van vezérelve a Mennyország nekünk adott legutóbbi frissítései által. Ez az, amiért el tudjuk mondani, hogy az első kapcsolatfelvétel közel van és elkerülhetetlen. Ez alapján, alkalmaztuk az Agharta által részünkre bocsátott személyzetet, hogy magjául szolgáljon egy jól-felszerelt első-kapcsolatfelvételi csapatnak.

Amint látjátok, egy hatalmas ugrás határán vagytok nem csak tudatosságban, hanem társadalmatok újraépítésében is.

Az eljövetelünk egy spirituális vízválasztó, és az első kapcsolatfelvétel egy isteni konvergencia. A prioritásotok onnantól kezdve az, hogy újratanuljátok igaz identitásotokat, míg újraegyesültök spirituális és űrcsaládjaitokkal.

Ez egy olyan alkalom, melyet a Mennyország nagyon gondosan írt meg. Az öntudatotok sebes tágulása úgy van megtervezve, hogy összekössön titeket sokféle bámulatos erőforrással, mely exponenciálisan fellendítheti teremtő erőiteket, és azt demonstrálhatja nektek, hogy korlátlanok a képességeitek arra, hogy felülkerekedjetek bármely kihíváson. Meg fogjátok tapasztalni az univerzumot egy kalandokkal teli barátságos helyként; és azok a "f-é-l-e-l-m-e-k", melyekkel rendelkeztek jelenleg, meg fogják mutatni, hogy csupán olyan "hamis események, amik csak valósnak tűnnek". Ezért maradjatok örömteliek azért ami rátok vár, és maradjatok elégedetten összpontosítottak a "mostban".

 

Valójában, a Felemelkedett Mesterek nagyszámú seregei, akiknek kísérniük kell minket, megkezdték a kántálások egy felettébb szent sorozatát. "Szándékaink" eme kiöntése jelzi szeretett partjaitokra való érkezésünk közelségét. Ezek a folytatódó rituálék tovább emelik az eljövetelünk és a veletek való tömeges újraegyesülésünk feletti növekvő izgatottságunkat. Ezeknek a dolgoknak a sebes érkezése azt jelenti, hogy a ti sok testi Angyalaitok és spirituális őrzőitek feljebb emelték többszintű testi változásaitok sebességét. A medikus csaptok dolgoznak rajtatok és naponta informálnak minket a Mennyország által feléjük támasztott növekvő igényekről!

 

Szerencsére világszerte jöttek össze koalíciós csoportok és nagyon gazdag, hatalommal rendelkező egyének, hogy végrehajtsák a Mennyország isteni rendelkezéseit.

 

A békének és a jólétnek eme új korszakában, izgalmas új technológiák látnak napvilágot, és az elnyomás hosszú kora véget ér.

 

Sok szempontból, a technológia egy társadalom tudatossági növekedési fázisának egy hírnöke, és azt a területet tükrözi, ahol a tudatosság és a motiváció gyors belső bővülésének kell történnie. Így az elektronikus kor emelkedése egy előfutára volt az elmúlt két évtized tudatosságban történő hatalmas emelkedésének. A kommunikációs technológiában való fellendülés az emberiségnek azt a vágyát tükrözi, hogy felfedezze és terjessze az információt, beleértve a spirituális igazságokat szerte az egész világon.

 

Ez úgyszintén az az idő, amikor a régi utak teremtői kegyvesztettekké válnak.

 

Az élet, és az ő teremtője, a Szeretet, örökösen a Fény Teremtő fényében fürdik. Az Isteni Fény a végső energia, és ez a fő mozgatója annak, amit mi a technológiánk létrehozására használunk

(GF: 0807, 0814, 0821, 0828)


2007. - ÉLET JELEI A MERKÚRON- GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ

Ahogyan a Földanya és az ő naprendszere a teljes tudatosság irányába halad, egy csomó régi, elnyomott energia bocsátódik ki, mely sürget mindent a változásra. Ez a változás szüksége az, ami azt a jelenlegi energia növekedést vezérli, amire utaltunk. Ez mindenhol parancsot ad a változásra, amit észre is vesznek és csodálnak is a csillagászaitok. Az olyan "halottnak" állított helyek, mint a Merkúr bolygó, az élet drámai jeleit mutatják. A csillagászaitok csodálják az új objektumokat, melyeket felfedeznek a kiterjedésben, amik körülveszik naprendszeretek külső szegletét, amit eddig csak egy születő üstökösnek véltek. Egy élő és növekvő naprendszernek ez a bizonyítéka, az isteni terv munka közben, és eljövünk, hogy kivegyük részünket ebben a nagy tervezésben, hogy visszajuttassunk titeket előző önmagatok dicsőségébe. Az isteni pillanatban kell összejönnünk veletek, és segítenünk kell elkísérni titeket dicsőséges végzetetekbe!

GF:070904

AGARTHA – BELSŐ FÖLD VÁLTOZÁSAI - GF

A felszíni változások úgyszintén hatással vannak a Földanya belső birodalmaira is. Még a bolygótok központi Napja, vagy a kristálymag is felmelegszik. Az energiának ez a növekedése előkészületben van a teljes tudatosságba való lépéshez. Ezek a Föld kristálymagjában bekövetkező változások tükröződnek vissza azokban az ökológiai változásokban, melyek a Belső Föld számos részén történnek, és ezeket jelenleg Agartha Kormányzó Tanácsa és népe vezényli. Ők úgy döntöttek, hogy növelik rituáléikat, és tudósok speciális csapatait küldik ki azzal a céllal, hogy megfelelő megoldásokat indítványozzanak. Az eredmény egy különleges program, hogy megvédjék ezeket a helyszíneket úgy, hogy ahol szükséges, Agartha spirituális vezetői és tudósai által, egy sokkal méltányosabb környezetet biztosítsanak. Azokat a teremtményeket, melyek kockáztatva vannak a felszíni világ változásai miatt, átköltöztetik az Agartha barlangvárosaihoz közeli különleges élőhelyekre. Arra számítanak, hogy ez enyhíti a jelenlegi válságot, míg az új felszíni világ istenien el nem rendeződik.

GF: 070904


2007. – ANDROGÜN RÁCS, ANDROGÜN ÉN LEHORGONYZÁSA/KUTHUMI

Az összes 2007-ben aktivált Androgün Rács, és az Androgün Én végső lehorgonyzása megnyitotta energiádat, hogy egy teljesen más lehetőséget tapasztalj meg, ahol a fény a fényt tükrözi. Hogy a fényben állhass, [ahhoz] vissza kell térned az énbe, ahol az úgynevezett sötétség, az árnyék van, el kell jutnod oda, és át kell ölelned és magaddal hozni a fényre.

KT:080119


2007. – ÚJ JÉGKORSZAK ELŐTT, FELMELEGEDÉS

Most egy újabb ilyen kis jégkorszak kezdeténél vagytok, amit a tudósaitok felmelegedésként emlegetnek. Ez amiatt van, hogy nem értik a víz-ciklusok működését. Csak a részleteket látják, de nem ismerik fel az egész képet.

 

Furcsának találhatjátok, hogy egy hidegebb időszak felmelegedéssel kezdődik, de ha ismernétek a víz körforgásának dinamikáját, egyből értelmet nyerne az egész. Egyikőtök sem fogja látni a teljes cilkust, akik most itt ültök a teremben, mert tovább fog tartani, mint a jelenlegi életetek. Várnotok kell a következő életig. A víz-ciklusok változóak hosszúságukat tekintve. A kisebbek kb. 150-től 400 évig terjednek, ti pedig egy közepes hosszúságú víz-ciklus elején jártok. Ne féljetek ettől a jelenségtől, mert ez része a bolygónak, ezáltal hozza magát egyensúlyba.

K:07HA


2007 JANUÁR-MÁRCIUS

2007. JANUÁR

Mc. NAUGHT üstökös átvonulása: jelentős mennyiségű negatív energiát szabadít fel, új energiacsomag érkezik a Földre, számos emberben felerősíti a kiegyensúlyozatlanságot, önbizalommal kapcsolatos problémákat, idegrendszeri túl fűtöttséget okozva

SCH:07.02


2007. JANUÁR

Kozmikus értelemben a 12 Kozmikus Portál is befolyással fog bírni rátok, amik ebben az évben kerülnek aktiválásra

január végén pedig a Cape Town-i Kozmikus Portál kerül aktiválásra

KT:070108


2007. FEBRUÁR

Az eddig létező összes létező lélekcsoport újrarendeződik

A régi csoportok felbomlanak és küldetéscsoportokká alakulnak át

SO:07:02

 

2007. FEBRUÁR 11. (11:11)-A 11:11 8. KAPUJÁNAK MEGNYITÁSA-ÚJ FÉNYTEST

Főtengely: Mallorca, Spanyolország – Első nyitás

Az első kapu 1992-ben történt megnyitása óta ez a legjelentősebb és legerősebb Kapunyitás a 11:11-ben. A 8-as Kapu annyira óriási és annyira létfontosságú, hogy 2 nyitás lesz, az egyik 2007. febr. 11-én, a másik 2008 végén. Ezért az elkövetkező 2 évben a Lótusz Szív, a Lótuszvilág, a Lótusz Szeretet és az Igaz Szereteten alapuló Párkapcsolatok kapnak hangsúlyt az életünkben.

2007-BEN ÉS 2008-BAN SOKAN KÖZÜLÜNK VÉGLEG EGGYÉ VÁLNAK EGY IGAZ SZERELMÜKKEL. Ez lehet olyan valaki, akit már ismersz, vagy valaki olyan, akivel már sok létidő óta nem találkoztál. Ha már ismered, azt fogod érezni, hogy a köztetek lévő fátyol hirtelen eltűnt, és előtűnik a köztetek lévő kapcsolat valósága a legmélyebb szintig. Vagy talán már van valakivel egy kapcsolatod, ami hirtelen megváltozik, és mindent áthatóan elmélyül.

2007 AZ ÁTALAKULÁS MONUMENTÁLIS ÉVE. Hihetetlenül elfoglaltak leszünk egész évben, mert rengeteg dolgot el kell érnünk

(2007+02 =11 + 11 = 11:11)

(SO: 2007.)


2007. FEBRUÁR 19.

Kozmikus értelemben a 12 Kozmikus Portál is befolyással fog bírni rátok, amik ebben az évben kerülnek aktiválásra

Lord Maitreya kérésére február 19-én kerül lehorgonyzásra a Johannesburgban található Kozmikus Portál

KT:070108


2006. DECEMBER 12.- 2007. MÁRCIUS 3/ 4-19.-20/21

ÚJ EVOLUCIÓS CIKLUS

Ekkor kezdődik el egy ENERGIAFEJLŐDÉSI CIKLUS, AMELY 2007 MÁRCIUSÁRA TELJESÜL BE

EZ A CIKLUS A FÉLELMEK ELTÖRLŐDÉSÉT HOZZA BE

1, December. Napkitörések: A Szoláris Napistennő energiáinak érkezése

2006. december: a Galaktikus Központból pulzálva kiáradó energiák, a Napon keresztül érkező Nap Istennő energiák integrálásának kezdete

2, 2007.,03.03:

A NAPISTENNŐ ÚJRATESTESÜLÉSE AZ EMBERISÉGBEN (TELJES HOLDFOGYATKOZÁS)

A Napistennő újra megtestesül a Holdfogyatkozásban, a Napistennő újra megtestesül az Emberiségben. A SZOLÁRIS ISTENNŐNEK AZ EMBERISÉGBE VALÓ  BEÉPÜLÉSI FOLYAMATA BEFEJEZŐDIK

 

3, 2007. 03.19. Az Isteni gyermek/Krisztus/Jézus: Az Emberiség gyermekkrisztusként születik újjá, Emberi Angyal formájában (Részleges Napfogyatkozás)

4, A kiegyensúlyozás és úrahitelesítés fontos pillanatáig.  2007. Március 20-21-ig

Ezek az energiák a decemberi  erőteljes napkitörések révén érkeztek el

AZ ISTENNŐ SZOLÁRIS ENERGIÁJA: ERŐ, HATALOM, KREATIVÍTÁS

(Sekmet, Pele, Magdalai Mária, Káli aspektusaiban, szenvedélyek és teremtőerővel érkezik)

SCH:07:03


2007 MÁRCIUS-GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ

Visszatérünk megvitatni veletek néhány a Földbolygón történő kedvező fejleményt. Jelenleg a bolygótok sötét összeesküvése nagy izgalomban, hogy mi lesz a kijelölt időben való érkezésünk megakadályozását célzó régen felállított terveikkel. A kellő időben informáltuk az ő törvényi és diplomáciai "bérenceiket" arról, hogy fel vagyunk készülve a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy támogassuk Földi szövetségeseinket, és biztosítsuk számukra a jelenlegi US rezsim karnyújtásnyira lévő birtokfosztását. Ez a legújabb kezdeményezésünk a sötét mesterektől kapott nemleges hozzáállásra. Ti egy olyan nagy tudatváltás kellős közepén álltok, melyet soha többet nem hagyhatnak figyelmen kívül azok, akik még mindig illegálisan irányítják világotokat. A megszegett szavuk miatt, a Mennyország engedélyezte most számunkra, hogy olyan alternatív módszereket szabadítsunk rájuk, melyek biztosítják az első kapcsolatfelvétel terv szerinti kimenetelét. Ennek megfelelően, Ceh hónapjának végén(Március vége), belekezdtünk számos olyan kampányba, hogy az üzeneteink a sötétek számára sokkal nyilvánvalóbbá válhassanak. Ennek a műveletnek mintegy részeként szolgáltatjuk ezt a fontos üzenetet is számotokra. Elérkezett az idő a számos ideiglenes kormány megalapítására világotokban!

Több évvel ezelőtt, egy macska-egér játék kezdődött el a ti globális hadseregetekkel, melyben mi megtagadtuk a tudományos felderítő hajóinkkal szembeni ellenséges viselkedésükre irányuló szembeszállást, vagy azt, hogy a védelmi hajóink megbénítsák ezeket a támadó járműveket. Most, ismét zöld utat kaptunk, hogy tömör ízelítőt adhassunk képességeinkről ezen primitív repülőgépek számára

Azt akarjuk, hogy a nemzeteitek légierői tudják, hogy ezt csak azért tesszük, hogy néhány alapvető precedenst sikerüljön felállítanunk. Ezek az első kapcsolatfelvételre való jogaitokat foglalják magukban

 

2007.03.03, 03:19-TELJES HOLDFOGYATKOZÁS, MAJD RÉSZLEGES NAPFOGYATKOZÁS

Március 3-án teljes holdfogyatkozás lesz, 19-én pedig egy részleges napfogyatkozás. Ezekben az időpontokban történik meg a szoláris és lunáris energiakódoknak a Föld kollektív tudatosság mezejére való belépése és finom összehangolása.
2007.03.03. –04. – TELJES HOLDFOGYATKOZÁS

nálunk is látható, időtartama. 3. : 22. 30 – 4. 2:2 2 között 1 óra 13 percig

TELJES HOLDFOGYATKOZÁS

Növekvő feszültséget, mély érzelmi kitöréseket hoz, ha nem vagyunk a középpontban

SCH:07:02


2007 MÁRCIUS 3 ÉS 19

TELJES HOLDFOGYATKOZÁS, RÉSZLEGES NAPFOGYATKOZÁS UTÁN

A VÍZISTENEK VISSZATÉRÉSE

Átalakulási folyamatotok során elértetek egy csodálatos és felvillanyozó időszakhoz. Miközben megnyitottátok magatokat a Napistennő kozmikus tüzének, melynek energiája a galaktikus Napból érkezik hozzátok (március 3), felgyorsítottátok átalakulásotok folyamatát, és most csoportként készen álltok, hogy belső lényetekben, tudatosságotokban újjászülessen az isteni férfiasság energiája (március 19). Belső férfi-energiátok a tudatosság magasabb szintjén fog újjászületni.
Mostanában, legdrágább lelkek, sokan álmodtatok vízzel vagy az óceánnal összefüggő álmokat. Egyes ilyen álmok gyönyörűek, mások rémületesek, attól függően, hogyan reagáltok a belső férfias energiáitok újjáéledésére. Összekapcsolódtok azokkal a változásokkal, amelyek most a bolygótokon a VÍZ elemben jelentkeznek. Ezek a változások fizikai és pszichikai, illetve spirituális és archetipikus szinten egyaránt megnyilvánulnak. Ezek az erők és energiák együtt mozdulnak.

 

A vízistenek visszatérése
Legdrágábbak, őseitek még tudtak az istenségeknek a szívenergiák áramlását támogató és közvetítő erejéről. Az antik regékben a tengerek, illetve a víz elem egy férfi isten uralma alatt álltak, akit a görögök Poszeidónnak, a rómaiak Neptunusznak hívtak. Ők tudták, hogy a férfias energiának van meg az a hatalma, hogy az isteni teremtőerőt, mely érzelmekként, érzésekként nyilvánul meg, keretek közé szorítsa.
A víz istenei rendelkeztek a mélységes világ feletti uralommal és hatalommal. A régi mondákban úgy jelentek meg, mint az egyéni illetve a bolygószintű pszichén uralkodó archetípusos erők. Amikor a férfias energia erőteljes és tiszta, akkor a tengerek nyugodtak. Ahogy a vízmolekulák megfinomodnak, és egyre kristályosabbá válnak, a vízistenek férfias tudatossága újra, életadó módon elárad a Földön.
Az ősi Egyiptomban a víz elem elengedhetetlen volt a föld bőségének és gazdagságának megteremtéséhez. Amikor a Nílus kiáradt és elárasztotta a földeket, a bőség visszatért. Ezért a nép ezt a férfias energia hatalmának tulajdonította, és e szavakkal emlékezett meg erről: „Ozirisz visszatért”. Ozirisz a nagy anyaistennő, Ízisz társa. Amikor Ízisz, akit a Szíriusz csillag jelképezett, együttállt az égben a mi naprendszerünk Napjával, Ozirisz a gyermek Hórusz alakjában született újjá. A férfias energia a tudatosság magasabb szintjén született meg.
És így van, hogy ahogy ti újjászülettek ezen a magasabb tudatossági szinten, ahogy ti magatok váltok az isteni gyermekké, krisztusi lényekké, érezni fogjátok az isteni férfiasságnak a vízistenek archetípusában való visszatértét.
A vízistenek támogatják új tudatosságotokat, és megmutatják nektek, hogyan használjátok szíveteket az isteni energiaáramlatnak a fizikai szinten való kifejezésére, alsóbb csakráitokon át. Segítenek majd, hogy bőséget és örömöt teremtsetek, ahogy az egyiptomiak mondották: „Ozirisz felkelt, és újra a zöld mezőket járja”. Valóban, a zöld mezők újra megérzik a „Zöld Embernek”, Pán istennek a vibráló energiáit, mely életet és bőséget hoz a Földnek. A természet maga is választ ad a Zöld Ember támogató szeretetére, aki a vízistenek között a Földet jelképezi.
SCH:07:03


2007.03.04-03.21.

a jelenlegi periódus, a tavaszi napéjegyenlőség. A Mars energiája, a szabadságvágynak eleget téve, könyörtelenül előretör. Meghallja az imákat, amelyeket a bennetek olyannyira szorító korlátok közül mondtok. Átszakítja az illúzió fátylait, s energiájának forgószele gyakran megtáncoltatja azt, aki mellett elhalad.

 

A nyomában megjelenő kinyilatkoztatások azonban mindig megérik a megrázkódtatást, a fájdalmat -- fizikai, érzelmi és más értelemben egyaránt --, hiszen aztán megkönnyebbüléssel, a szabadság és a béke érzésével ajándékoznak meg.

 

Sok más energiát is hoz magával a tavaszi napéjegyenlőség. Az úgynevezett fogyatkozási energia mélyen áthatja az embert.

Ezt a periódust a Lélekfogyatkozás időszakának mondjuk. Ez a lélek sötét éjszakájának ideje, amikor a lélek megbúvik. Lelketekre félelmeitek, bűntudatotok, dühötök, felháborodásotok, elképzeléseitek, féltékenységeitek, irigységetek és önbecsapásotok árnyéka vetül.

 

Hová vezet mindez? Erőnek erejével belenyom az asztrális szemétdombotokba, s rákényszerít, hogy nézzetek szembe azzal, amit létrehoztatok. Megmutatja: e bolygón betöltött szerepetekhez hozzátartozik, hogy keresztülmenjetek bizonyos helyzeteken, s hogy engedjétek érvényesülni a változást.

bolygótokon jelenleg rendkívül erőteljes energiák működnek. ROPPANT szigorú törvények szabályozzák, mi számít helyes cselekedetnek a bolygótokon. Így a fénymunkásoknak egyre kevesebb terük marad, hogy az áldozatot játsszák, hogy állandóan az önsajnálat állapotában legyenek.

 

Hadd mondjuk ki tehát: eljutottatok odáig, hogy sikerült kikapaszkodnotok a manipuláció szűk, ámde kényelmes zónájából. Megszabadultatok az áldozatérzéstől, az áldozat- és nyomortudattól, a feltételes szeretettől és a többi, vele járó negatív szemlélettől és tudatállapottól. Fáradhatatlanul dolgoztatok, hogy magasabb szintre emelkedjetek

Üdvözöljétek a változás energiáját, amely köszöntésetekre jött, amely az elmúlt 17 napban (teljes Holdfogyatkozás !!!) átszűrődött a testeteken, s amely legtöbbetekben már jókora változásokat okozott. Néhányan inkább fizikailag éreztétek ezt, mások érzelmileg, netán mentálisan. Vannak azután köztetek, aki igen mély, borzalmas szellemi válságon mentek keresztül. Mindannyian találkoztatok a változással, és a Lélekfogyatkozás ajándékaként szembenézhettetek árnyékaitok legsötétebbjével, befogadhattátok, elismerhettétek azokat az aspektusokat is, és most kihozhatjátok őket a fénybe.

KT070321


2007. MÁRCIUS-HOLDFOGYTKOZÁS

A Fogyatkozás: A VÁLTOZÁS IDEJE

AZ ÚJ CIKLUS KEZDETE: A TOVÁBBLÉPÉS IDEJE

Erősek az energiái, mivel aktiváltuk őket

Behoztuk az életünkbe, és azok működnek

T:8:8


2007. 03.19.

AZ ISTENI GYERMEK/KRISZTUS/JÉZUS: AZ EMBERISÉG GYERMEKKRISZTUSKÉNT SZÜLETIK ÚJJÁ, EMBERI ANGYAL FORMÁJÁBAN

A SZENTHÁROMSÁG ÚJJÁSZÜLETÉSE

AZ ISTENI FÉRFIASSÁG (A SZOLÁRISLUNÁRIS EGYENSÚLYBAN LÉVŐ) ÚJJÁSZÜLETIK - EGY ÚJ CIKLUS KEZDŐDIK

AZ ISTENNŐ MÁR MAGÁBAN HORDOZZA AZ ISTENI GYERMEKET KRISZTUS/HÓRUSZT

AZ EMBERISÉG GYERMEK KRISZTUSKÉNT SZÜLETIK ÚJJÁ EMBERANGYAL FORMÁJÁBAN AZ EVOLÚCIÓ ÚJ CIKLUSÁBAN

Az Istennő energiáinak egyesülése bennünk, elveszítjük a halálfélelmet, mert a halál fogalma az ego-elme illúziója

INNEN KEZDVE ÚJRA A FÉNY MESTEREIVÉ VÁLUNK

SCH:07:03


2007. MÁRCIUS 20/21-IG

A KIEGYENSÚLYOZÁS ÉS ÚRAHITELESÍTÉS FONTOS PILLANATA


2007.03.21-08.08-ÚJ FÉNYKÓDOK A NAPBÓL

Legkedvesebbek, beszéltünk már az új fénykódokról, amelyek aktiválására decemberben, a Napból származó energiák révén került sor. Ezek a szoláris energiák továbbra is megelevenítik és feltöltik a Föld kristályhálóit, ahogyan a bolygószintű Új Év és a késő júliusi Oroszlán Kapu felé haladtok előre. A bolygó már belépett a spirituális fejlődés egy új ciklusába, és a márciusi napéjegyenlőség alkalmával az erőteljes energiák még egyszer aktiválódni fognak.

SCH:07:01


2007. MÁRCIUS 25- JÚNIUS 5. – DRÁMAI VÁLTOZÁSOK A JUPITEREN

A Jupiter felhőtakarójának átalakulásai.

Hasonló erősségű, mint az 1980-as évek végén, amikor a déli sávja eltünt.

F: csillagaszat.hu

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 67 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!