IDŐVONAL: 2008. NOVEMBER-DECEMBER PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Nász János   
2011. július 20. szerda, 12:09

IDŐVONAL: 2008. NOVEMBER-DECEMBER


A NAPRENDSZER BÁMULATOS SEBESSÉGGEL VÁLTOZIK

ÉS AZ A PARADIGMAVÁLTÁSRA UTAL

NOVEMBER – MOST TÖRTÉNIK, AZ 1 PECSÉT FELTÖRÉSE

OBAMA - AZ USA ELNÖKÉVÉ VÁLASZTJÁK

2008. NOVEMBER 11-ÉN LADY GUINEVIERRE A CAMELOT SZENT KÓDJAI KERESZTÜL, FELKÉSZÍTI A FÉNYRÁCSOKAT, EGY NAGYON NAGY TUDATELTOLÓDÁSRA

NOVEMBER 11-13. – A BOLYGÓ SÖTÉT PONTJAINAK LEPECSÉTELÉSE, A KANADAI 44  FOLYÉKONY RÁCS AKTIVÁLÁSA

2008. NOVEMBER – 2009. JÚNIUS – ARANYHÁROMSZÖGELÉSEK

NOVEMBER 21. –DECEMBER 21.

SZÁZHUSZONKÉTEZER ÚJ LÉNY LÉP BE A FÖLD ANYÁT KÖRÜLVEVŐ FÉNYKÖRÖKBE

11-22 - MÁRIA MAGDOLNA OSZLOPOK

DECEMBER: ELÉRTÜK A KRITIKUS TÖMEGET A SZERETETBEN EZEN A BOLYGÓN

DECEMBER 21. : AZ EMBERISÉG ÚJ PARADIGMÁBA ÉRKEZIK

DECEMBER 21 – 2010. DECEMBER 21. A CSÁSZÁRNŐ ENERGIÁINAK HATÁSA

2008.12.21-2011.10.11. – FELVILÁGOSULT EMBERI LÉNY ÉS ÚJ MINTÁI

2008. VÉGE – AZ USA-KÍNA HÁBORÚ TERVE

MICHELLE ELOFF (08.12.03) –  KUTHUMI : 12:21 A MÁSODIK FELEMELKEDÉSI HULLÁM

 

2008. NOVEMBER

Novemberig eléri, majd áttöri a Fény az amerikai törvényhozást, amelyet az Illuminátusok kontroll alatt tartanak.

(Máté:2007.06.27.)


2008. NOVEMBER – A NAPRENDSZER BÁMULATOS SEBESSÉGGEL VÁLTOZIK

ÉS AZ A PARADIGMAVÁLTÁSRA UTAL

A Földanya előkészíti átjutását saját tudatosságváltozásnak következő részére.

A Nap furcsamód viselkedik, módosítani készül saját elektro-mágneses mezejének mintázatát és erősségét, ami az egész Naprendszert összeköti.
A TUDÓSOKAT MEGDÖBBENTI AZT, AMIT ERRŐL LÁTNAK.
AMIT LÁTNAK AZ A PARADIGMA VÁLTÁSRA, UTAL ÉS AZ UNIVERZUM VÁLTOZÁSÁT LÁTJÁK BENNE.

A Merkúrnál legészrevehetőbb a változás, a Naprendszer legaktívabb bolygója most.
A Vénusz is megkezdte a maga változását.

A Valóságunk változása egyre a legközelebbi pontjára jutott

A MENNYEI TERV: A FÖLDNEK ÉS AZ EMBERISÉGNEK FEL KELL KÉSZÜLNIE A TELJES TUDATOSSÁGBA VALÓ VISSZATÉRÉSHEZ

A Jelenlegi gazdasági katasztrófa nem tart sokáig.

(GF:081118)

(Megjegyzés: MEGVÁLTOZTATTUK A GALAXIS PÁLYÁIT

A tudósok felfedezték az Androméda-csillagrendszer egyik lehetséges jövendőbeli áldozatát is, a Triangulum törpegalaxist, amely 3 millió fényévnyire van a Földtől. Az Androméda már leharapott belőle néhány csillagot, de az egész Triangulum is spirális pályán halad a galaxis felé, amely végül elnyeli majd.

Mint McConnachie rámutatott, az Androméda és a Tejútrendszer egymás felé száguld másodpercenként 120,7 kilométeres sebességgel. Ám oly távol vannak egymástól, hogy az összeütközés csupán néhány milliárd év múlva következik be.)

www.csillagaszta.hu


2008. NOVEMBER – MOST TÖRTÉNIK, AZ 1 PECSÉT FELTÖRÉSE

De ami most történik az az, hogy az isteni és az emberi újra egyesül, és ez nem az, amit erről esetleg gondoltok. Ez nem egy hatalmas angyal jókora pelyhes szárnyakkal, aki majd eljön és megmenti a világodat. Hanem az isteni részed, aki a legegyszerűbb, a legkönnyedebb és a legszeretőbb. Ez az a részed, aki mindig szeretett téged, aki mindig is ott volt, de várta, hogy a másik része, akit embernek hívnak, keresztülmenjen a saját folyamatán.

 

Amikor azt mondjuk, hogy ez most történik, akkor a hazatérésről beszélünk, amire már az idők kezdete óta vártok. Ez az, amikor az Elkülönülés Első Pecsétje újra visszatér az egységbe, és ez pontosan most zajlik. (Tóbiás itt az Istenember Sorozat 12. Shoudjára - A Hét Pecsétre - hivatkozik)

A Hét Pecsét

(T:1004)

 

2008. NOVEMBER 4. – OBAMA - AZ USA ELNÖKÉVÉ VÁLASZTJÁK

Mi a helyzet a vezetőséggel? A társam hazájában [USA], valami olyant tesznek, amiről soha senki nem hallott. Egy színes bőrű embert helyeznek a Fehér Házba. Mondtuk 20 évvel ezelőtt, hogy lesz egy különböző gondolkodási mód. A régi energiás módszerek elmaradnak. Évszázadok ismétlődő energiái fognak eltűnni. Nincs jobb bizonyíték, hogy a dolgok változnak, mint ami itt történik. Húsz évvel ezelőtt ez lehetetlennek tűnt volna.

(K:081020)


2008. NOVEMBER 4.-TŐL – USA ELNÖKVÁLASZTÁS

Inenn minden a Földön nagyon gyorsan változik.

Egy felemelkedett tudatosságot és felhatalmazást hozva az emberiség számára, ami el fog terjedni a Földön megérintve minden más létformát.

(GF: KrisÜz:090725)

OBAMA:

A Dahl Univerzumból hozott megszentelt energiákat.

Egyiptom, Lemuria, Lyra, Mu és Atlantiszon keresztül

2008. NOVEMBER 4.-

AZ ELSŐ GLOBÁLIS VÁLASZTÁS A FÖLD TÖRTÉNETÉBEN - USA ELNÖKVÁLASZTÁS – OBAMA

Még egy másik változást is érezni fogzok, ami egy monumentális változás lesz és a jövő héten esedékes. (NOV4.USA) Nos, ez részben részét képezi ezeknek a választásoknak, amik most zajlanak. Nem árulom el, hogy ki fog nyerni, de feltételezem, hogy ezt már mindannyian tudjuk. (nevetés) Ez a választásról szól – a szavazásról és a választásról – a változás érdekében, és annak megengedésére.

 

Érdekes, hogy… ismételten mi innen az Angyalcsúcsi pozíciónkból figyeljük az energiákat. Látjuk, hogy ez nem csak azokról szól, akik elmennek a szavazó helyekre, és konkrétan leadják a szavazataikat, hanem van egy egész… minden egyes szavazó mögött tíz vagy húsz további szavazó is áll – a többi emberek tudata, akik a bolygó más helyein vannak, de akik szintén részt vesznek ebben. Ez a legelső ilyen nagyságban mérhető választás, ami bír azzal az energiával, ahol nem csak az az egy ember adja le a voksát, hanem érzi az egész világon élő többi hasonló vibrációval bíró ember tudatát is. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez az első valóban globális választás, ami valaha is zajlott. Természetesen csak x millió számú szavazat kerül majd összeszámlálásra, de minden egyes szavazó mögött további másik tíz, tizenöt, talán húsz szavazó is áll a világ egészének a tudatosságának a jóvoltából. Ők azok, akik azt mondták: -„Változást akarunk, készen állunk a változásra.” Vagy akik azt mondták: -„Nem állunk készen a változásra. Benne akarunk maradni a régi mintákban és a régi utakat akarjuk továbbra is járni.”

 

De ne csak a választás napját vagy éjszakáját figyeljétek, hanem az azt követő három napot is. Figyeljétek meg, ahogy a dolgok mozognak, változnak és fejlődnek. Álljatok a kerítés mögé, még akkor is, ha a tiétek éppen leomlóban van. (nevetés) Szerezz egy kis mennyei cementet, pofozd azt helyre, majd állj a kerítés mögé, és figyelj! Légy energia megfigyelő, ahogy ezt mi is teszzük innen fentről, vagy éppen innen oldalról, vagy ahol éppen tartózkodunk. Álljatok hátrébb és figyeljétek az apályt és a dagályt, az áramlást!

A jövő héten látni fogjátok a változásra adott szavazást. Az eredményeket – az azt követő három nap eredményeit, és az azt követő hét eredményeit – figyeljétek csak, hogy működik! Legyetek megfigyelők! Legyetek szemtanúk! Gyertek át ide hozzánk, csatlakozzatok hozzánk egy kis időre! Szálljatok ki a drámából, és figyeljétek, hogy mi történik! Elképesztő lesz, példa nélküli, és egy módon nagyon, nagyon csodálatos.

(T:1004)

***

2008. –OBAMA-LINCOLN TÓBIÁSTÓL

A változások folytatódni fognak a pénzügyi piacotokon. Ne essetek pánikba! A világ nem hullik szét, nem ér véget! Ne dugjátok a pénzeteket a matrac alá – hacsak persze nem szerettek rajta aludni – de nem jó energia a pénzen aludni. A világ jelenleg a legelképesztőbb átalakulásokon megy keresztül, aminek ti pont a kellős közepén vagytok. Ó, és ti, - nos ez tényleg globális – de ti, akik az Egyesült Államokban éltek, a valaha létezett legfantasztikusabb választási folyamatot láthatjátok. Megosztok most ebből egy kicsit veletek… de előbb duplán le kell ezt ellenőriznem, hogyha…

 

Namost, érdekesek a jelöltjeitek. (nevetés, Tóbiás kuncog) Érdekes dolgok zajlanak. Nagy a félelem, bár ennek egy része nagyon is a felszín alatt bujkál. Ó, vannak itt mély félelmek az Anti-Krisztus kapcsán, vannak itt mély félelmek globális összeesküvések kapcsán, és mindezen dolgok kapcsán.

 

Tudjátok ki… Cauldre most kétszeresen is ellenőrzi az információját, de tudjátok ki volt Barack Obama egyik előző inkarnációja? Ezt kérdezem tőletek, és adok némi nyomravezető jelet. Az Egyesült Államok tizenhatodik elnöke Illinois-ból származott, kongresszusi képviselő volt, és az egyik legnagyobb ügyért harcolt, nem csak Amerikában, de az egész Földön. Helyezzétek csak Ábrahám Lincoln képét Barack Obamáé mellé! Látjátok már? Fessetek egy apró kis szakállat Barackra, változtassátok meg Lincoln arcszínét, és már meg is van! Ez az! Ábrahám Lincoln tér vissza Barack Obamaként, hogy segítsen, ne csak ennek az országnak, hanem a világnak is egy új szintre jutni!

 

El tudjátok képzelni mindazt a sok szenvedést és kihívást, amiben Ábrahám Lincolnnak volt része a maga idejében? Voltak, akik harcoltak ellene, voltak, akik fenyegették őt! Ó, igen, a forgatókönyvek most is nagyon hasonlóak – van potenciál politikai gyilkosságra – de ennek nem kell így történnie, igaz? Nem kell. Ennek nem kell drámával vagy krízissel végződnie. Látjátok ez az, ahol bejön a dráma és a félelem. Ennek nem kell így történnie. Ez az entitás visszatér – ó, és ez nem pusztán Barackról vagy Ábrahámról szól, hanem a tudatosságról – ez az entitás visszatér, de látnokok veszik őt körül, olyanok, akik tudatosság munkások, és akik visszahozzák az energiát a Földnek jelenleg, de ez alkalommal nem lesz polgárháború az Egyesült Államokban. Ez a globális beigazítások, az új látomás időszaka, és lesznek, akik haragra gerjednek.

 

Lesznek olyanok, akik Barackot fogják hibáztatni. Azzal fogják vádolni, hogy összeesküdött más országokkal, hogy kiárusítja Amerikát, hogy nem hazafiás, hogy ő az Anti-Krisztus, és, hogy muzulmán, meg minden mással is. De ő azért tér vissza, hogy elhozza az egységet, hogy elhozza az egyensúlyt. Ó, és ő, jut eszembe, nagyon, nagyon spirituális. Ábrahám/Barack besétálhatna most ide, ebbe a terembe most – ebbe a terembe – és itt ülhetne, és értene mindent, és kellemesen érintené minden, amiről mi most itt beszélünk, hiszen a Shaumbra kvalitása nála is ott van.

 

Nem akarok én egy jelöltet sem támogatni. Én…(nevetés, Tóbiás kuncog, Linda azt mondja: Ó igen!) Én nem… egyáltalán van másik jelölt? Kicsoda? (még több nevetés) De ez sem véletlen ám, hogy az egyik jelölt rendelkezik a tudatosság támogatásával és hálózatával – ó, néhányan arról beszélnek, hogy nincs elegendő jártassága, tapasztalata, de ő egy hálózatot hoz – a tudatosság munkások hálózatát. És a másik jelölt pedig, hát ez időnként nagyon nyilvánvaló! Régi Energia, szó szerint és átvitt értelemben is, kedves fickó, de nézzétek csak a dinamikát!

 

Nem gondoljátok, hogy ez előre el lett tervezve, hogy az egyik jelölt körül van véve energiával és szeretettel – Új Energiával és új szeretettel – míg a másik jelölt a nem túl dinamikus vagy izgatott szerepet játssza, talán azért, hogy lehetővé tegye, hogy a fókusz a másik félre helyeződjön? Nem gondoljátok, hogy mindezt a ti látomásotok segített létrehozni? (valaki a közönségből így szól: -„Hűha”) Hűha, ez helyes. Hűha ez fantasztikus. Ez nem 2012-ben történik, ne várjatok addig, mert akkor lemaradtok a partiról! Ez most történik. Ne féljetek! Ne kerüljetek bele ebbe az egyensúlytalanságba! Ez egy elképesztő dolog, és igen, lesznek változások és váltások, és mindezek a dolgok! Ne ragadjatok bele a drámába! Emlékezzetek rá, hogy miért vagytok itt!

(T:1001)

EKKOR MÉG JELÖLT VOLT

OBAMA

LINDA: Tudom. Mindenesetre, miközben idejöttem a helyemre, egy kedves Shaumbra barátom – nem is tudom, hogy megnevezze-e őt vagy sem – Louise! (nevetés) Tehát Louise arra emlékeztetett engem, hogy a múltban lélekkel nem rendelkező létezőként hivatkoztál Abraham Lincolnra. Hello, akkor most mi a helyzet ezzel?

TÓBIÁS: Ez abszolút igaz. Létezik egy energia, aki létrehozta ezt a létezőt, akit Abraham Lincolnnak neveztek, és ugyanezek a mögötte álló entitások azok, akik ezt a Barack Obama nevű létezőt is létrehozták. Tehát, ez egy

Ő egy lélekkel nem rendelkező létező. Sok energia áll mögötte. Korábban már említést tettünk Assisi Szent Ferencről, Jeshuáról, és másokról is, akik kollektív tudatként tértek vissza a Földre, egy nagyon is helyénvaló és fontos időszakban. Tehát ezt most ismételten megtapasztaljátok az életetek során. És találjátok csak ki, ki áll e mögött az energia mögött? LINDA: St-Germain. (Tóbiás kuncog) Szeretnél még valamit ehhez hozzáfűzni? Tehát ez akkor most azt jelenti, hogy Barack Obama egy lélekkel nem rendelkező létező? Nem akarsz állást foglalni emellett, nem akarod, hogy ez feljegyzésre kerüljön…

TÓBIÁS: Nem akarjuk, hogy ez így kerüljön ki. Ez Abraham Lincoln tudata, amit sok más tudat támogat. Meg fogod érteni, amit a Shoud alatt mondtunk, hogy ez nem pusztán Barack, hanem azok az energiák, akik támogatják, illetőleg létrehozzák ezt az entitást, akinek pedig nagyon erős referencia pontja nyúlik vissza Abraham Lincolnhoz.

TÓBIÁS: Nevetnem kell most. Ezek az emberek itt mind felsorakoznak – pedig már úgyis tudjátok milyen választ fogok nektek adni, tehát nem is értem mire vártok – de… (nagy nevetés Tóbiás és a közönség részéről). Fenomenális időkben éltek, és ha megnézitek, hogy ez a Barack Obama nevű entitás hogyan is került megalkotásra – nem akarok belemenni abba a sok speciális energiába, akik mögötte állnak – talán majd a következő Shoudunkban megteszem – de emiatt a csoportos elfogadás miatt, emiatt a csoport energia miatt – léteznek olyan más csoportok is, akiknek ez nem nyeri el a tetszésüket. És ez nagyon érdekessé válhat, nem csak az emberi birodalomban, de a többiben is.

(T:1001K)

2008. NOVEMBER 4. - A FEKETE MESSIÁS/OBAMA

"Így a Föld saját látomásával összhangban Barack Obama véghez fogja vinni azt az állításunkat, hogy bölcsességet, igazságosságot és integritást hozzon az USA kormányának, ami példája lesz minden más nemzetnek, megbékélésre bírva és egyesíteni fogja a megosztott embereket."

(Máté:2008.okt.)

 

2008. NOVEMBER 4. - 44:44 CSILLAGKAPU

A 44:44 Csillagkapu a Szakrális Geometriájával a Föld portáljain keresztül, egy következú oktávja az emberiség hazatérésének. Az emberi függetlenség, az egység létezőinek a tömegtudattól való eltávolodása, amely Isten szemén keresztül, a fénykvantumok áradásával, minden sejtünkön, átalakít bennünk. A Csillag Grál Kapun való áthaladásunk, amely isten szemét jeleníti meg. (Obamát az USA 44 elnökének választották meg,

(Star Grail Gate)

2008. – OBAMA

Arról a valakiről fogok információkat adni, akit Obamának hívtok, és ezt néhányatok már is ismeri is.

 

A társam 2001-ben egy izraeli emelvényen ült és azt mondta a közönségnek, hogy 2008 lesz a váltás és változás ideje, mert ez volt a potenciál. „Kryon, azt mondod, hogy Obama volt a potenciál 2008-ra?” Nem. A potenciál az, hogy egy nagy váltást fogtok véghezvinni 2008-ban és ezt tettétek. Később egy kolorádói találkozón [nézzetek utána, fel van véve, hogy megnézhessétek], azt az információt csatornáztam, hogy 2008-ban együttesen indigó vezetőséget fogtok választani. Nos, most éppen ezt tettétek! Hadd mondjak valami erről az Emberről, akit választottatok. Első pont – ő egy öreg lélek. Ezt tudtátok, ugye? De azt mondom, hogy ő egy nagyon-nagyon öreg lélek. Lemúriai. Nem találjátok érdekesnek, hogy Hawaii-ban született? Ezek Lemúria eredeti energiái, 50.000 évvel ezelőttről.

 

Ebben az életben úgy döntött, hogy ismét ide születik. Ez az első utalás. Két évvel ezelőtt az az asszony ismerte fel, aki először látta az indigó színt. Az indigó fogalom annak az asszonynak a leírásán alapul, akit Tappe-nek hívtok [Nancy Tappe]. Ő azonosította Barack Obamá-t, mint indigót több mint két éve [sokkal korábban, mint hogy eldöntötte volna, hogy indul az elnökségért]. Ő ugyan egy idősebb indigó, de indigó jellemzői vannak.

 

Most pedig hadd írjam le számotokra ezeket a jellemzőket, és ez a vidám rész: azokban az időkben, amiket úgy hívtok, hogy előválasztás, előre-hátra mozogtatok az elemzésekben, hogy melyik Emberi Lényt válasszátok. Csakugyan, volt Obamának egy kritikája, és ez így szólt: „Túl fiatal és tapasztalatlan, nem tudja ezt a munkát elvégezni. Ez a munka egy sokkal idősebb, tapasztaltabb, érettebb Emberi Lényt kíván.” Erre az érvre egyszerűen nem lehet mit válaszolni. De ha ránéztetek erre az emberre, sugárzott róla az energia, hogy ő már „volt ott és már megcsinálta ezt”! Ez egy indigó! A 3D-s birodalmon túl, az Akasha krónikája szerint tényleg „volt már ott korábban”, és ha tudnátok, mi van az Akashá-jában, leesne az állatok, hogy mi mindenen ment keresztül.

 

Egy olyan választást tettetek, aminek megvolt az erős potenciálja. Egy lemúriait választottatok, és egy indigó energiát, egy öreg lelket. Ez olyasmi, amit előre láttunk. Most pedig adok számára néhány tanácsot. Sosem fogja ezt hallani. [Ó, talán mégis]. Ez a tanácsom, Kryon-tól, ennek az országnak az ifjú vezetőjéhez. Két dolgot kell elmondanom, Barack. Első pont – vigyázz a hátadra. Kettes pont – ne bízz a tanácsadóidban, mert ők olyasmiket tanácsolnak, amik a régi időkben működtek. Viszont az intuíciód megadja, mit is kellene valójában tenned. Törd össze a régi mintákat. Lépj ki a dobozból és menj érte. Ez aktuális, ugye? Most még a hivatal elfoglalása előtt áll. Ez aktuális!

(K081130)

2008. NOVEMBER – BARACK OBAMA AZ USA 44. ELNÖKE

Ez a választási eredmény, világszerte izgalmas hullámokat okozott, Obama megválasztásának ténye, a Földet a felemelkedési útjára lökte. Megválasztása az első lépés, egy olyan világ felé, ahol mindenki békében és harmóniában, és együttműködésben él majd.

(DC: 123)

OBAMÁRÓL – MÁTÉ

Az a meggyőződés, hogy Obama amerikai elnök egy magasan fejlett lélek, nos igen, aki egy magasabban fejlett civilizációból testesült meg, hogy benneteket elvezessen az Arany Korszakba. Obama egy megvilágosodott lélek, ezért ne ítéljétek meg őt, inkább képzeljétek el a világotokat az arany fényességben.

 

A negatív gondolatok, ítélkezések, érzések irányába, csökkenthetik vezetői képességét. Obama képes lesz meggyőzni a világot kormányával, egy harmonikus együttműködéssel, egy békés világ elérésére, amely mindenki számára bőséget és jólétet fog hozni. Ezt a vonzás törvénye szerint működik, és az a célja hogy felszámolja azt a negativitást, amely a Földet vissza akarja terelni egy kedvezőtlenebb helyzetbe. Most egyszerre vannak jelen a Földi valóságban, a politikában és az ideológiában, szervezetekben, rendszereiben, az emberi természet jó és rossz tulajdonságai, és mindegyik oldal vakon tapogatódzik, de ne essetek kétségbe, a jelenlegi megmerevedett helyzeten, reformok és ellenreformok mennek és jönnek, de nemsokára mindenre fény derül.

(Máté üzenete - augusztus 13, 2010)


2008. 11. 01 – 2008. 11:11 -2008. 11.29- 111:111

NOVEMBER nagyon fontos hónap, mert ez a felkészülés utolsó szakasza, amire szükségetek van, hogy teljes egészében átölelhessétek a felemelkedés második hullámát, ami decemberben tiszteli meg bolygótokat. November minden egyes napját mester energiarezgés tölti majd meg. NOVEMBER 22-E KAPU A DECEMBER 21-I FELEMELKEDÉSI HULLÁM ELŐKÉSZÍTÉSE MÉLYEBB MEGÉRTÉSÉNEK ALAPVETŐ FONTOSSÁGÚ BIRODALMÁBA, mindemellett novemberben az új tudatosság erőteljes hullámainak magatokon és életeteken való átáramlását tapasztaljátok majd, úgy belsőleg, mint külsőleg. A november olyan lesz, mint egy forgószél, és ennek a forgószélnek az energiája szó szerint kiszippant az életetekből mindent, amihez még makacsul ragaszkodtok, így biztosítva, hogy a december az a hónap legyen, mikor szabadon képesek lesztek belépni egy felsőbb tudatosságba, amit a felemelkedés második hulláma hoz majd magával.

(KT:08111.)


2008. NOVEMBER 11.

Camelot-ot a Szent Frigy valóra váltása érdekében hozták létre. Az androgün tudatosság volt a fő téma és az energia, amely egy ilyen környezet létrehozását inspirálta, melyben a közösségek gyarapodhattak, boldogulhattak. Ugyanakkor ez volt az az időszak, amikor az emberiség szívében és elméjében rögzült a dualitás, bár Camelot kódja sosem tűnt el, egyszerűen [csak] egy másik valóság rezgésében tárolódik. Ahogy a világok közti fátylak egyre vékonyabbá válnak, egyre többen vagytok képesek arra, hogy behatoljatok a többi világban létező energiákba, és eljött az én időm, hogy elkezdjem tanításaimat az igazi Camelot kódokról, hogy mindannyian emlékezhessetek kreativitásotok erejére. Dualitásotok megértésével és a dualitás céljának megértésével automatikusan áthidaljátok a szakadékot, és az egység a belsőtökbe szivárog. A különbség annyi, hogy a megfigyelő képességetek és a dualitás és az elkülönültség által motivált világban való részvételetek nagyon könnyeddé válik, mert többé nem azonosultok az elkülönültség tudatossággal, az egységgel azonosultok önmagatokban, és annak erejével, mely ugyanazt a szintű egység energiát vetíti ki mindabba, amit csináltok. Tehát, ahol a múltban a férfiak és nők egymás mellett éltek, jártak, és talán egymással karöltve teremtettek, jelen voltak a különbségek, és [jelen volt a] még mindig nagymértékű a megkülönböztetés a férfiak és nők közt, a felsőbbrendűség és alsóbbrendűség között, a nőket gyengébbik nemnek látjátok; a sötéteknek, míg a férfiak a felsőbbrendű nem, az úgynevezett „fényesek”, és itt most a fényt és sötétséget a nőkkel és férfiakkal kapcsolatban egyszerűen a Yin és a Yang miatt használom.

 

Drága Fénymunkások, megkezdődött hát a megértés [azon] Kódjainak integrálása, amelyik egyesíti bennetek a polaritásokat, és amikor a polaritások egyesülnek, rájöttök, hogy a DNS spiráltekercse úgy kapcsolódik össze, mint egy létra, és amikor valaki felemelkedik, akkor úgymond megmássza a „Mennybe vezető lépcsőket”, ezért a rezgésszintetek emelésével a tudatosság lépcsőit másszátok meg, ezért a DNS-etekben tárolt energia is növekszik. A DNS azon emlékezet lenyomata, miszerint a felemelkedés egy felfelé haladó spirál, két energia összeolvadása egymás mellett, nem elkülönítve, hanem összekapcsolva egy olyan energia által, ami sosem volt tőlük elkülönült, így aztán a férfiak és nők egyenrangú felekként egyesülnek, tiszteletben tartva egymás szerepét, tiszteletben tartva mindkét nem aktív és passzív aspektusait, és elismerik és megértik azt, hogy a nőknek is vannak férfias jellemzőik, és a férfiaknak is vannak nőies jellemzőik, és mindkettő szükséges, életképes, és hatalmas, és mikor ezek az energiák egyesülnek és támogatásra találnak, a potenciál legalább ezerszeresére növekszik, és ekkor eresztitek szabadjára a DNS-etek maradék szálaiban rejlő potenciált. Ahogy DNS-etek egyre több szála ébred fel, a sejtszintű emlékezet túllép azon, amibe eddig tudatos szinten képesek voltatok belecsatlakozni, [és] ami elődlegesen a jelenlegi inkarnációtokra korlátozódott. Amikor a sejtszintű emlékezet rácsatlakozik [azokra] az eredetileg teremtett világokra, amelyek tartalmazzák az igazság eredetét, fogalmatok sincs [hogy akkor] mennyire megváltozik a világotok, és ezt fogjátok megtapasztalni, amint egyre közelebb és közelebb értek ahhoz, amire a felemelkedés végső hullámaként szoktak utalni, amikor beköszönt 2012. Az igazság az, hogy ez az energia már 2011-re a helyére kerül. Ahogy felgyorsul az idő, és egyre közelebb és közelebb kerültök a fényhez, úgy értetek majd meg egyre több mindent, az evolúciós spirál csúcspontjához közelít, és ezért érzitek ezt a sürgető érzést, hogy mesterévé váljatok az életetek aspektusainak, hogy elérjétek az önmagatok számára kitűzött célokat.

 

Az energia, amelyet én, Guinevierre hozok át mindannyiótoknak Camelot Szent Kódjain keresztül, felkészíti a fényrácsokat, a fény folyékony rácsait egy nagyon nagy tudateltolódásra, ami 2008. november 11-én zajlik majd le. Két napig a világotok energiái a változás állapotába kerülnek és sok ember ezalatt a teljes szétkapcsolódottság mély érzésével küzd majd, ez újjászületési periódus lesz. 2008. november 11-én bezárulnak az általatok a múltban átélt sötétség ciklusának kapui, és új ciklusba léptek, ezért lesz 2009 az új élet ígéretének ciklusa. Számos szinten dolgozunk majd együtt veletek, tanításokat és közvetítéseket adunk át abból a célból, hogy kiszabadítsuk elméteket a dualitás világából, ahol konkrétan az elkülönültség csapdájában vergődik. Ha megértitek a fényt, ami fizikai nőként és férfiként kettős céljaitokban rejlik, és csatlakoztok egymáshoz, ahogy a DNS két szála is csatlakozik, összekötve a szeretet és a fény energiáit, társ-teremtő képességetek megváltozik.

 

A hatalmatokra való emlékezés az egyik legfontosabb aspektusa jelenleg az önmagatok mesterévé válásának útján. Leromboljátok a korlátolt elmét, az elfojtott hangot, az elnyomott kreativitást és a társadalom hatalomfosztott akaratát. Egyre több ember nő fel az esemény szintjéhez, hogy az igazság hangjai lehessenek, az új világ teremtői és hasznosíthassák az igazság és a kreativitás erejét, hogy részt vehessenek a fény új tervének megszerkesztésében,

(KT08.0919)


2008. NOVEMBER 11.

Amint átlépitek a 11:11 portált, a Föld felemelkedik egy új sugárzásba és fénybe, mely segít felgyorsítani az új tudatosságba való felemelkedést. Az emberiség kollektíve úgy döntött, hogy belép az evolúció egy új fázisába, most, egy magasabb tudatossági szinten, és így, ti, fénymunkások mostanra felkészültetek munkátokra, melyet az Új Föld megnyilvánulásának ebben a következő szakaszában végezni fogtok.

A most a bolygóra belépő energiát mi a harmónia dalához hasonlítanánk. Az isteni teremtő intelligencia arany fény- és hangfolyóként ömlik rátok, a harmónia és béke zenéjét hallatva. Ez az az aranytónus, mely a rezgéseket a globális békére, harmóniára és a fény új korszakára hangolja.

Szeretteim, ti választottatok, és ráhangoltátok magatokat a beérkező energiákra. Az átalakulás és átmenet elmúlt 10 évében azon dolgoztatok, hogy felébredjetek, hogy kiszabadítsátok magatokat a félelem, a korlátozás régi mintázataiból, és hogy egy újfajta belső egyensúlyt és harmóniát hozzatok létre. Most már készen álltok, hogy a földi életet a szeretet, hála és kegyelem fényében tapasztaljátok meg, és hogy másokat is erre az új életútra vezessetek.

 

Az év végéig következő kéthónapos időszakban, melyet a 11:11 és a 12:12 portálok továbbá a decemberi napforduló fémjeleznek, a Föld evolúciójának következő fázisához kötődő új szándékaitok és munkátok felé fogtok fordulni. Ebben az időszakban a béke és bőség általatok elvetett magjai csodás módokon fognak kicsírázni, amint az emberiség együtt kezd dolgozni azon, hogy egy békés jövőt hozzon létre mindenki számára.

Most itt az idő, hogy élvezzétek sok életen át tartó munkátok gyümölcseit. Itt az idő, hogy hálával telten magatokhoz öleljétek az isteni áldások áramlatát. Hiszen a hosszú küzdelem véget ért, és mostantól könnyedén, örömmel, a bőség aranyfényével fogtok teremteni.

Itt az idő megérteni a földi élet hatalmas áldásait, az élet kalandjait, melyeket az isteni akarat kifejeződéseként közösen teremtetek meg. Itt az idő, hogy teljesen elengedjétek az alacsony önértékelés, a félelem, a bűntudat, a düh és a mások bírálata régi mintázatait, és hogy elfogadjátok, hogy mindenki csak azért van itt, hogy lelkének fényét növessze és fejlessze.

(SCH.081111)


NOVEMBER 11.-13.

Ennek a kulcsfontosságú dátumnak azért van ilyen nagy szerepe, mert november 11-e és 13-a között lepecsételtetik az összes [olyan] kapu és belépési pont, amelyeket a Sötét Nagyúr arra használt, hogy belépjen a világba - és a világ, amelyről most beszélek, a folyékony energia és folyékony paradigma világa. A sötétség időszaka a végéhez közeledik, és ez esetben befejezitek a Sötétség Korszakában tett utazást, amelyre mi a tudatlanság korszakaként szoktunk utalni. Ez tulajdonképpen a Halak korszaka volt, amikor mindenki elvárta, hogy megmondják neki mit, mikor és hogyan tegyen, most pedig beléptek a Vízöntő korszakába. Ez hatalmatok visszakövetelésének időszaka, beléptek annak tudásába, hogy kik is vagytok valójában, és hogy mi a saját igazságotok. Azzal, hogy ezek a portálok lezárulnak, egy új idővonalra nyertek bebocsátást; egy új tapasztalásba, a Vízöntő energiájának lényegéről.

 

11-e és 13-a között úgy érezhetitek, hogy részeitek többsége teljesen szétkapcsolódik, sőt talán önmagatokon belül is érzékelhettek valamiféle szakadást. Ebben a három napban aktiváljuk a folyamatot; [ahhoz] hogy működésképtelenné tegyük a belépési pontokat nyugalomra van szükség, a nyugalom és mozdulatlanság e három napján utazást tesztek önmagatokon belül és feltárul előttetek néhány a saját erősségeitek közül, és [feltárul] a bennetetek rejlő bölcsesség. Elmétek a régi paradigma elengedésének erőteljes folyamatán megy keresztül, és a létrejövő eltolódás szó szerint egyik helyről a másikra emel benneteket, ezért azt javasoljuk, hogy ez alatt a három nap alatt arra összpontosítsatok, ami táplál benneteket, arra, ami egyensúlyba hoz, és arra, ami támogat benneteket az életben. Azokra a belső minőségekre összpontosítsatok, amelyek lehetővé teszik mindennek a kibontakozását. Úgy találjátok majd, hogy felszínre emelkednek a korlátozó, a tudatlanságból eredő hiedelemrendszerek, azonban nem maradnak túl sokáig, köszönhetően annak a támogatásnak, amelynek jelenlétét megtapasztaljátok majd. 11-én, 12-én és 13-án magatok közt tudhatjátok több energia közt az enyémet, Kuthumi nagyúrét is. A teljes Elohim [vagyis az „isteni szint”] a változás e grandiózus időszakára összpontosít majd, megtapasztaljátok majd, hogyan zárulnak be a bennetek lévő portálok, amiken keresztül a sötétség hozzáfért legnagyobb félelmeitekhez, és felszínre tör annak felismerése, hogy mi is a lényege a félelemnek..

A 13-tól kinyitásra kerülő átjáró behozza a fény összes energiáját. Az Istenek és Istennők, a fény nagyurai, és úrnői belépnek a Folyékony Univerzum birodalmába, és behatolnak az összes arra kész, nyíltszívű lélek tizenkét pontú csakrarendszerébe, ezalatt pedig azokat a készenálló lelkeket értjük, akik készek teljesen szembenézni önmagukkal, teljesen visszakövetelni hatalmukat és magabiztosak az előttük álló küldetésükben.

 

November 13-tól az energiák teljesen megváltoznak, egy teljesen új jel [új impulzus] kerül beintegrálásra a testetek DNS-ében. Az integrációs folyamat november 13-tól 21-ig zajlik majd, ezalatt az idő alatt egyszerűen megszabadultok attól, amiről úgy vélitek, hogy többé nem fontos része az életeteknek, folyamataitoknak, gondolataitoknak, attitűdjeiteknek és hiedelmeiteknek. Nem kell félnetek ettől, a folyamat könnyedén és kegyelemmel bontakozik ki. Ez az év egyik legvarázslatosabb időszaka, és rendkívül fontos fázis a 2008. december 21-re való készülődésben.

(KT:081111)


2008. NOVEMBER 11-13. – A BOLYGÓ SÖTÉT PONTJAINAK LEPECSÉTELÉSE, A KANADAI 44  FOLYÉKONY RÁCS AKTIVÁLÁSA

Az alkímia tudatosság univerzális kapuin keresztül beérkező folyékony energia átárad az agyatok ideghálózatán, és ez támogat benneteket és állandóan biztosítja e végbemenő változás megkönnyítését, és azt, hogy maga az integrációs folyamat annyira harmonikus legyen, amennyire csak lehetséges.

Kifejezetten ez az utazás, és mindegyik folyamatra utazásként hivatkozom, olyan, amelyik összehozza annak megértését, hogy egyedi [lény] vagy, ugyanúgy, ahogy még kollektív [lény is] vagy, és ez harmóniát teremt annak megértésében, hogy megosztott és osztatlan vagy, hogy összekapcsolt vagy, de lekapcsolódhatsz, és azt, hogy önmagadhoz kötötté váltál, hogy leválj magadról.

a következő hat hónapban látni fogod, hogy milyen fontos számodra a világtól és az élettől való visszahúzódás (2009. júniusig).

Ez berendezi a színpadot azon energiák számára, amelyek 2008. november 13-a után fognak a bolygótokra érkezni, és november 11-e és 13-a között a kollektív folyékony rácsot száznegyvennégymillió arkangyal fogja aktiválni. Ez a folyékony rács lepecsételi a bolygó összes hozzáférési pontját az olyan alacsonyabb tudatosság számára, amelyet közületek sokan talán Sötétekként ismertek - nem az összes Sötét alacsony tudatosságú, vannak közülük nagyon előrehaladott intelligenciájúak, és nagyon fejlett technológiát hordozóak, amelyek az alsó egó és elme szintjén túl léteznek, ők mondhatni elérkeztek a szerződésük beteljesítéséhez, teljesen tudatában vannak annak, hogy az idejük lejárt, és az emberiség számára ez a fő fordulópont, és ők [a „fejlett” Sötétek] amennyire csak lehetséges megpróbálják hozzákötni magukat a kollektív lélek tudatosságához, próbálkoznak és beleeresztik ebbe a gyökereiket. Azon a módon teszik ezt most, hogy félelmet csepegtetnek belétek, az elméteken keresztül támadnak, ellenetek fordítják a saját elméteket, ami úgy fog megjelenni, mint ön-elítélés, ön-gyűlölet, ön-kritika, súlyos káosz megjelenése az életetekben, mintha minden tönkrement volna és tönkremenne. Most fogjátok megérteni, hogy hónapokon keresztül miért ösztökéltük, hogy dolgozzatok az ön-szeretettel, és a Mária Magdolna által átadott közvetítés különösen vonatkozik a kollektív lélek befejezetlen „üzleteinek” lezárására, ami fontos, mert ez visz benneteket keresztül az ön-elfogadás, ön-felismerés, az ön-fegyelem és a meghatalmasodás azon öt lépésén, ami a saját létezésetek új szintjére hoz benneteket, és arra az útra, amelyik a [belső] csendességen keresztül vezet.

Az Egyetlen Szív a sokféleség teste, olyan tojás, amely a tágasabb élet lehetőségét tartalmazza. És amikor az Egyetlen Szívben tartózkodsz, könnyebbé válik számodra felismerni a lehetőséget, és megvalósítani az új élet ígéretét. Szóval drágáim, ez az integrálási folyamat biztosítani fogja azt is, hogy megszólítsátok azon részeiteket, amelyek nem engedik elfogadni az új élet ígéretét.

Mondhatni ez az utolsó néhány száz métere ennek a versenynek, szeretteim, nem kimondottan vagytok túl rajta, de ez bizonyosan a ciklus vége. 2008. november 13-án [olyan] új ciklus kezdődik, amelyik nagyon-nagyon felgyorsult lesz, és ez az az időszak, amelyikre felkészítettünk benneteket, hiszen 2008. december 21-én végbemegy a felemelkedés második hulláma, és aztán készen álltok mindazt átölelni, amit az új évben átnyújtunk nektek,…

Gondoskodnak rólad ebben az időszakban. Hónapok, hónapok és hónapok intenzív folyamatán mentél keresztül – ez a Te érettségid tizenkét év kötelező iskolázás után, belépsz most a ’nagy halakkal való úszás’ birodalmaiba…

Szóval szeretteim e negyvennégy rács megteremtése talán egyike életetek és a kollektív tudatosság legjelentősebb fordulópontjainak hiszen elnyertétek és tovább mélyítitek annak megértését, hogy mit jelent megosztottnak és osztatlannak lenni, függetlennek és a kollektív energia részének lenni, [mit jelent] az összekapcsoltság és a leválás képessége, hogy felismerjétek mikor kell összekapcsolódni és mikor kell leválni, hogy tudjatok mikor kell aktívnak lenni és mikor tétlennek, és csak Ti tudjátok amikor tenni kell valamit önmagatokért, ez az amiért annyira megértem, hogy önmagatokért vagytok itt…

Most [pedig] szeretteim, abból a célból, hogy lepecsételjük az általatok teremtett energiákat, amelyek megteremtésében közreműködtetek, azok az arkangyalok, akik segédkeztek az első öt rácsnál, biztosítani fogják, hogy az energiamezőtökben mind a negyvennégy szint le legyen pecsételve, és meg fognak teremteni három sor [talán réteg?] energiát is, amelyeket bármilyen adott időpontban képesek lesztek magatokhoz vonni. Fel fogjátok ismerni, hogy mi ez a három sor energia, [ha] ráhangolódtok önmagatokra, ez rátok szabottan egyedi és egyéni, ezért abból a célból, hogy megtudjátok, amit meg kell tudnotok, hogy mik vagytok, kik vagytok és hol vagytok éppen most. Ez nem egy trükkös lépés, [hanem] a belépő beavatásotok része abba, ami 2008. 12. 21. után jön, emlékezzetek, hogy mit mondtam – ha a nagy halakkal akartok úszni, akkor muszáj előre haladnotok önmagatok megismerésének programjában. Nincs létezésben olyan felemelkedett mester, vagy magasan előrehaladott lény, aki ne tudná, hogy ki ő, készen álltok erre a kihívásra? Bízom benne, hogy igen.

(KTKan44)

***

 

Ennek a kulcsfontosságú dátumnak azért van ilyen nagy szerepe, mert november 11-e és 13-a között lepecsételtetik az összes [olyan] kapu és belépési pont, amelyeket a Sötét Nagyúr arra használt, hogy belépjen a világba - és a világ, amelyről most beszélek, a folyékony energia és folyékony paradigma világa. A sötétség időszaka a végéhez közeledik, és ez esetben befejezitek a Sötétség Korszakában tett utazást, amelyre mi a tudatlanság korszakaként szoktunk utalni. Ez tulajdonképpen a Halak korszaka volt, amikor mindenki elvárta, hogy megmondják neki mit, mikor és hogyan tegyen, most pedig beléptek a Vízöntő korszakába. Ez hatalmatok visszakövetelésének időszaka, beléptek annak tudásába, hogy kik is vagytok valójában, és hogy mi a saját igazságotok. Azzal, hogy ezek a portálok lezárulnak, egy új idővonalra nyertek bebocsátást; egy új tapasztalásba, a Vízöntő energiájának lényegéről.

 

11-e és 13-a között úgy érezhetitek, hogy részeitek többsége teljesen szétkapcsolódik, sőt talán önmagatokon belül is érzékelhettek valamiféle szakadást. Ebben a három napban aktiváljuk a folyamatot; [ahhoz] hogy működésképtelenné tegyük a belépési pontokat nyugalomra van szükség, a nyugalom és mozdulatlanság e három napján utazást tesztek önmagatokon belül és feltárul előttetek néhány a saját erősségeitek közül, és [feltárul] a bennetetek rejlő bölcsesség. Elmétek a régi paradigma elengedésének erőteljes folyamatán megy keresztül, és a létrejövő eltolódás szó szerint egyik helyről a másikra emel benneteket,… Úgy találjátok majd, hogy felszínre emelkednek a korlátozó, a tudatlanságból eredő hiedelemrendszerek, azonban nem maradnak túl sokáig, köszönhetően annak a támogatásnak, amelynek jelenlétét megtapasztaljátok majd. 11-én, 12-én és 13-án magatok közt tudhatjátok több energia közt az enyémet, Kuthumi nagyúrét is. A teljes Elohim [vagyis az „isteni szint”] a változás e grandiózus időszakára összpontosít majd, megtapasztaljátok majd, hogyan zárulnak be a bennetek lévő portálok, amiken keresztül a sötétség hozzáfért legnagyobb félelmeitekhez, és felszínre tör annak felismerése, hogy mi is a lényege a félelemnek.

A 13-tól kinyitásra kerülő átjáró behozza a fény összes energiáját. Az Istenek és Istennők, a fény nagyurai, és úrnői belépnek a Folyékony Univerzum birodalmába, és behatolnak az összes arra kész, nyíltszívű lélek tizenkét pontú csakrarendszerébe, ezalatt pedig azokat a készenálló lelkeket értjük, akik készek teljesen szembenézni önmagukkal, teljesen visszakövetelni hatalmukat és magabiztosak az előttük álló küldetésükben.

 

November 13-tól az energiák teljesen megváltoznak, egy teljesen új jel [új impulzus] kerül beintegrálásra a testetek DNS-ében. Az integrációs folyamat november 13-tól 21-ig zajlik majd, ezalatt az idő alatt egyszerűen megszabadultok attól, amiről úgy vélitek, hogy többé nem fontos része az életeteknek, folyamataitoknak, gondolataitoknak, attitűdjeiteknek és hiedelmeiteknek. Nem kell félnetek ettől, a folyamat könnyedén és kegyelemmel bontakozik ki. Ez az év egyik legvarázslatosabb időszaka, és rendkívül fontos fázis a 2008. december 21-re való készülődésben.

 

 

Nos, a fény, ez a folyékony fény nagyon fontos, mert néhány testi tünetben is jelentkezik majd. Ez a folyékony fény folyékony szeretetet tartalmaz, úgyhogy a folyadék fontos szerepet játszik majd a folyamatban, amellett, hogy elegendő folyadékot biztosítotok a testetek számára, minimum két litert naponta, elhagyva a kávét és az összes koffeint tartalmazó italt, mert azok dehidrálják a testeteket, ezért aztán a víz és a többi folyadékok támogatják majd ezt a folyamatot egészen 2009. március 21-ig. A folyékony fény és a folyékony szeretet átmossa mindazokat a területeket, amelyek azokat a hozzáférési pontokat tartalmazták, ahol a sötétség legnagyobb forgalma zajlott. A Sötét Úr azonban lehetőséget kapott arra, hogy belépjen a saját fény-énjébe, és ti számos gyógyulásnak lehettek szemtanúi. Azt is belátjátok majd, hogy az élet ellentétpárjai elképesztően viccesek, és amikor belátjátok, úgy értem, valóban látjátok, hogy az élet valójában csak egy játék, akkor váltok drága lelkek, igazán szabaddá.

(KT:0811:11)


2008. NOVEMBER 11 – 2009. MÁRCIUS 21.

Legyetek tudatában, hogy a kollektív tudatosság még nagyobb stressznek és megterhelésnek lesz kitéve az átalakulás e három napos időszakban. A félelem növekedhet a kollektív tudatosságban, mert a világotokban uralkodó gazdasági helyzet még feszültebbé válik, és ez a feszültség táplálja a kollektív félelmet, de mostanra már tudnotok kell, hogy a sötét energia minden erejével kitart majd, és gondoskodik róla, hogy mindent és mindenkit lerántson magával, [amit és] akit csak tud, és biztos vagyok benne, hogy ti nem tartoztok azok közé, akiknek a terveiben az alászállás szerepel, igazam van? (Igen.) Nagyon helyes.

 

Nos, a fény, ez a folyékony fény nagyon fontos, mert néhány testi tünetben is jelentkezik majd. Ez a folyékony fény folyékony szeretetet tartalmaz, úgyhogy a folyadék fontos szerepet játszik majd a folyamatban, amellett, hogy elegendő folyadékot biztosítotok a testetek számára, minimum két litert naponta, elhagyva a kávét és az összes koffeint tartalmazó italt, mert azok dehidrálják a testeteket, ezért aztán a víz és a többi folyadékok támogatják majd ezt a folyamatot egészen 2009. március 21-ig. A folyékony fény és a folyékony szeretet átmossa mindazokat a területeket, amelyek azokat a hozzáférési pontokat tartalmazták, ahol a sötétség legnagyobb forgalma zajlott. A Sötét Úr azonban lehetőséget kapott arra, hogy belépjen a saját fény-énjébe, és ti számos gyógyulásnak lehettek szemtanúi. Azt is belátjátok majd, hogy az élet ellentétpárjai elképesztően viccesek, és amikor belátjátok, úgy értem, valóban látjátok, hogy az élet valójában csak egy játék, akkor váltok drága lelkek, igazán szabaddá.

(KT:081111)


2008. NOVEMBER 13. – 2009. NOVEMBER 8.

GALAKTIKUS ALVILÁG 6. NAPPAL – VIRÁGZÁS

6. nappal – 11. mennyország: 2008. november 13 – 2009. november 7.

Téma: Virágzás

-                jobb agyfélteke dominanciája;

-                A fejlett, egyesített szintézis;

-                Reneszánsz;

-                együtt létezés, együttműködés a K és a Ny között (még stresszes);

-                A globális materializáló erők harca a spirituális erőkkel;

-                Amerika: választások;

-                Irányítója: a születés istennője;

2008. NOVEMBER 12./13.  A GALAKTIKUS ALÁSZÁLLÁS: 6. NAPJÁBA LÉPÜNK

A maja naptár, eredetileg nem az időmérés eszközeként rögzült, szolgált, hanem kozmikus rezgésmintakódok, energiaminták megörökítései voltak a földi tudatosságban élők számára, hogy el ne vesszen, megőrződjön az univerzális tudás. A 9 szintű piramissal szimbolizált kozmikus adattárat, amely 16,4 milliárd éve indult, és beteljesedése valószínűen 2012-ben fog bekövetkezni (mivel több olvasata van, de mindenképpen 2011.11.11- és 2013. 01.21. között), az emberi civilizációk numerikus mintákká alakították át, és így értelmezték.

A 9 szint a tudatosság egy meghatározott frekvenciájának felel meg. A majákon kívül, más a természettel harmóniában élő népek, népcsoportok is a maguk látomásaival megerősítették ezt a várható, a spirituális emlékezetben még soha nem volt eseményt, Amikor Föld , a Naprendszer, és maga a Tejút galaxis is egy új fényminta alapján előrelép, előremozdul az Isteni Forrás felé.

A maja őrzés szerint, a rezgéspiramis 8. szintjébe, a Galaktikus alászállás, vagy alvilág, vagy alsóvilágba, 1999. január 5.-én léptünk be és 2011. február 10.-ig tartózkodunk.

Minden 13 szakasz, 7 úgynevezett nappalból, és 6 éjszakából áll, így a 8. szint is, amelyet Galaktikus szintnek (1999.jan5.-2011.feb.9.) nevezünk, amely 12,8 évig tart, és a világméretű kommunikáció a jellemzője. Ennek a szintnek a 6. nappalába lépünk 2008. november 12.-én.

A 6. nappal 2009. november 8.-áig tart, és a rezgésmintakódok szerint, a hitrendszerek, hiedelemrendszerek, tehát a vallási/nemzeti elkülönülések feloldása, megbékélések mintái kerülnek be a Föld rezgésmintatárába, illetve aktiválódnak. A 6. Nappal: új virágot hajt ki az emberiség békességébe. A legnagyobb reményünk a közel-keleti béke megteremtése lesz. A vallások és régiók vortexeibe ezek az energiák érkeznek be….

November 11.-én tehát lezárult mindörökre a Galaktikus alászállás 5. éjszakája, a Fekete Mágia korszaka, amely rezgéseivel a napjaink társadalmi-gazdasági, kormányzati régi mintáinak összeomlását jelezte előre számunkra. 2012-ben, amikor a Világhang megszólal mindannyiunkban: Mind Elkészültünk!!!, akkor elkezdődik a kettőség nélküli kozmikus tudásba való rendeződésünk. Az emberiség átlépi az őskáosz küszöbét, és a valóság tudatos társteremtőjévé válik.

(Barbara Hand Clow: 2008. Fall Equinox. (sept. 22. lightworkers.org)

és NJ. www.espavo.hu)

 

2008. NOVEMBER 13. - AZ ÚJ KORSZAK, A NEW AGE, UTOLSÓ MEGALAPOZÓ SZAKASZÁRA ÉBREDÉS

 

A régi világ számos dimenzióját magatok mögött hagytátok, mivel 2008. november 13-tól az Új Korszak, a New Age – ahogy gyakran utalnak rá - utolsó megalapozó szakaszára ébredtek; nevezik ezt Aranykornak is, vagy a Vízöntő korának. A korszak egy olyan időszak, amikor szélesebb körű tapasztalatokat szereztek; így aztán az angol „kor” szó, azaz „age”, akár betűszóként is értelmezhető: „acquiring greater experience”, azaz széleskörű tapasztalatok megszerzése. Az Aranykor arany lehetőség arra, hogy még több tapasztalatot szerezzetek, vagy arra, hogy még inkább tudatossá váljatok az arany energiákra.

(KT:081122)

***

A 13-tól kinyitásra kerülő átjáró behozza a fény összes energiáját. Az Istenek és Istennők, a fény nagyurai, és úrnői belépnek a Folyékony Univerzum birodalmába, és behatolnak az összes arra kész, nyíltszívű lélek tizenkét pontú csakrarendszerébe, ezalatt pedig azokat a készenálló lelkeket értjük, akik készek teljesen szembenézni önmagukkal, teljesen visszakövetelni hatalmukat és magabiztosak az előttük álló küldetésükben.

 

November 13-tól az energiák teljesen megváltoznak, egy teljesen új jel [új impulzus] kerül beintegrálásra a testetek DNS-ében. Az integrációs folyamat november 13-tól 21-ig zajlik majd, ezalatt az idő alatt egyszerűen megszabadultok attól, amiről úgy vélitek, hogy többé nem fontos része az életeteknek, folyamataitoknak, gondolataitoknak, attitűdjeiteknek és hiedelmeiteknek. Nem kell félnetek ettől, a folyamat könnyedén és kegyelemmel bontakozik ki. Ez az év egyik legvarázslatosabb időszaka, és rendkívül fontos fázis a 2008. december 21-re való készülődésben.

(KT:081122)

***

2008. november 13-án [olyan] új ciklus kezdődik, amelyik nagyon-nagyon felgyorsult lesz, és ez az az időszak, amelyikre felkészítettünk benneteket, hiszen 2008. december 21-én végbemegy a felemelkedés második hulláma, és aztán készen álltok mindazt átölelni, amit az új évben átnyújtunk nektek,…

(KT:Kan41-44)


2008. NOVEMBER 19.

A FÖLD EGYÜTTÁLLÁSA A GALAKTIKUS KÖZPONTTAL.

Aktiválja az úgynevezett szentháromság energiákat.

Ezek az energiák: 2009. Január 11, február 15, március 17, április 14, június 11, napokon szintén erőteljesen megjelennek.

(Meg Blackburn Losey. Masters Message Changes Coming Up)

(lásd még írásomat: espavo.hu: Erzsébet 33:33 gyémántpillanata)

2008. NOVEMBER – 2009. JÚNIUS – ARANYHÁROMSZÖGELÉSEK

Üdvözlet a fényből, a fénybe, a fénnyel!

 

Mindannyian jelentős változásokon mentek keresztül, amit a most végbemenő interdimenziós hárömszögelések (univerzális geometriai energiaminta lenyomatok) ígérnek nektek , és ezek mind különféle hatással érkeznek, és hatnak nem csak a létetekre, de az érzékelésetekre és a tapasztalásotokra is.

 

Ahogy korábban említettük, a várható háromszögelések (amelyek 2008 novemberétől, 2009. júniusig érkeznek meg) újjáalkotják a jelenlegi helyzeteteket, harmóniát teremtve az isteni Létezők között. Isteni részecskéitek matematikai felosztása, minden háromszögeléssel hozzáigazodik a galaktikus változásokhoz és folyamatokhoz, és ezek együtt folytatódnak, áramolnak, naprendszeretekkel és annak galaktikus középpontjával a 2012-es évben.

 

Vagyis a bennetek lévő fény részecskék alapvetően  a forrásuknak válaszolnak . A bennetek lévő fény részecskék  úgy érik el  a forrásukat, hogy a forrás tisztasága meghív mindannyiótokat, hogy válaszoljatok a saját igazságotok szerint, hogy kik és mik vagytok. Ez mélyreható változást fog okozni sokatok életében. Azon kapjátok magatokat, hogy majd bizonyos földrajzi helyekre vágytok, minden ok nélkül. Ez azért van, mert a fény ezzel az elosztással, úgy erősít fel mindent, hogy az harmóniát hozzon minden  létező teremtményének.

 

Azt veszitek majd észre, hogy a kapcsolataitok többé nem lesznek már olyanok, mint amilyennek addig látszottak, vagyis drámaian megváltoznak, ahogy a figyelmetek nő. Legtöbbetek magányosnak érezheti magát, vagy különállónak. Nézzetek mélyebbre. A másokkal folytatott erős kapcsolataitok arra fognak ösztönözni majd titeket, hogy olyan dolgokra leljetek, amik messze túlmutatnak azon, amiket eddig észleltetek. Sokatok azt hitte, hogy csak a saját tapasztalása létezik, hogy egyedül vagytok, hogy olyat alkossatok, ami összefügg a lelketek utazásával, de amit még nem láttatok az, az, hogy részei vagytok a nagy szövetnek, amire, mint, EgyLélekként utalunk.

 

Az EgyLélek, az a közösségetek (közös-égetek), amely létrehozza az illúziót, és a változásokat az illúzióban, amiben éltetek. Vagyis a kombinált energiátok ereje üzeneteket küld az összes Teremtménybe, arról hogy olyan a változások lesznek, amilyen tapasztalatokat ad majd a világotokban, és ezek úgy hatnak majd rátok, mint egyénekre, akik külön részei a közösségnek, amiben léteztek.

 

Ahogy néhányatok a saját érdekét érvényesíti, nem fogja felismerni a végtelen hatásokat, amik az  Egylélekben léteznek, és ez egy nem tudatos elkülönülést fog gerjeszteni.. Nézzetek túl az illúzión, és ismerjétek fel, hogy ti vagytok mindazok, amit kerestek, és amikor befogadjátok az erőt, ami ebből a felfogásból adódik, az energiátok tudatos lesz, és erősebb.

 

Az erőről nem a harcos értelemben beszélünk, habár talán azt hihetitek. Az erő, amiről beszélünk a tiszta lényegetek, a valódi létetek, olyan minőségében, ami besűrűsödött a múltban körülöttetek lévő illúzióktól. Az igaz erő egy gyengéd erő, és amikor a mérhetetlen igazsággal szembesültök, azzá, egy gyengéd erővé fogtok válni. Ez az erő a teremtmények kuszaságán keresi az útját, keresi a fényt, hogy ki tudja, kiterjeszti a valóságát a saját fényének a létezésében, amely kifogyhatatlan forrásból táplálkozik. Ilyenformán egy új, és igaz valóság jöhet létre, de egy sem a részvételetek nélkül.

 

Itt az idő visszatérni a létezés alapjaihoz, és azok nagyon egyszerűek. Tudván azt, hogy fontosak vagytok, hogy végtelen erővel rendelkezeltek, hogy nincsenek hibák, és az igazság mindig győz az illúziók felett. Hogy tökéletesek vagytok függetlenül, attól hogy a tökéletességetek örökké változik, és tudván azt mi az, ami nem a ti igazságtok.

 

Amikor kicsik voltatok azt tanították nektek, hogy mások szemébe nézni illetlenség lehet, és amikor elmerültetek az illúzióban, elkezdtétek nem észrevenni a körülöttetek lévőket, elkerültétek mások szemét.  Nézzetek körül. Lássatok mindenkit olyannak, amilyenek igazából. Ők ti vagytok, számos oldala, néhány aspektusa az igazságnak, amit befogadtatok, vagy nem.

 

Úgy érezni, hogy vannak kis vagy nagy jó cselekedetek, nem vezet igazságotok felismeréséhez.  Egyszerűen csak, Jónak lenni az igazság. A jóság feltétel nélkül teremt, úgy hogy feltétel nélkül terjeszti ki magát, és a valóságába őszinteséget hoz.

 

Ahogy a következő háromszögelések eljönnek, észreveszitek, hogy mindegyik egy új kihívást hoz majd, vagy új mélységbe helyezi a kihívásokat, ahogy újrakapcsolódtok a végtelen teremtés valóságával. A következő háromszögelés 2008. November 19-én, és az azt megelőző hetek.  Azért lettek meghívva, hogy kilépjetek az illúzióitokból egy hatalmasabb valóságba. A hívásra történő válaszadások alapvető változásokat fognak hozni sokatokban, és ahogy mindig is mondtuk, a káosz eredménye a ragyogás. A változásért létrejövő káosz az emberiség virtuális valósága. Az emberi részecskék sűrűsége miatt a gyakori káosz szükséges ezekhez a változásokhoz. A háromszögelések teszik meg ezt nektek. Létrehoznak egy belső káoszt, úgy, hogy a feladataitok még nem látszanak tisztán, mégis minden válasz a kezetekben van. Csak értetek van, hogy ismerjétek fel, hogy felül tudjatok kerekedni rajtuk.

(Aranyháromszögelések)


2008. NOVEMBER 21.-22.

Nagyon fontos, hogy úgy döntsetek, [hogy] felfedezitek a belső világaitokat és időt szántok arra, hogy önmagatokkal legyetek. Senki nem ismerhet meg egy másik embert, amíg nem ismeri meg teljesen önmagát, mert önmaguk felismerése másokban az, amihez igazán kötődni tudunk, ami rajtunk kívül létezik, ezért a november 21-én érkező energiák, amik 22-re is átcsorognak olyanok, amelyek összekapcsolnak benneteket az emberi szellem nagyobb tervével.

A régi világ számos dimenzióját magatok mögött hagytátok, mivel 2008. november 13-tól az Új Korszak, a New Age – ahogy gyakran utalnak rá - utolsó megalapozó szakaszára ébredtek; nevezik ezt Aranykornak is, vagy a Vízöntő korának. A korszak egy olyan időszak, amikor szélesebb körű tapasztalatokat szereztek; így aztán az angol „kor” szó, azaz „age”, akár betűszóként is értelmezhető: „acquiring greater experience”, azaz széleskörű tapasztalatok megszerzése. Az Aranykor arany lehetőség arra, hogy még több tapasztalatot szerezzetek, vagy arra, hogy még inkább tudatossá váljatok az arany energiákra.

(KT:081122)


2008.NOVEMBER 21. – 2008. DECEMBER 21.

SZÁZHUSZONKÉTEZER ÚJ LÉNY LÉP BE A FÖLD ANYÁT KÖRÜLVEVŐ FÉNYKÖRÖKBE

A Magdolna oszlopok létrehoznak egy [olyan] kristályos folyékony rácsot, ami biztosítja majd, hogy az új élet eme arany lenyomata jelen legyen egy olyan energiamezőben, amelybe soha nem hatolhatnak be negatív vagy ártó szándékkal, és azok, akiknek tiszta a szíve, mindig oltalomra találnak ebben a rácsban, és benne maradhatnak. Egy harminc napos periódus alatt (nov 21.-dec 21. között) energiáid összerendeződnek ezekkel a kristályrácsokkal, és minden alkalommal, amikor az oszlopok egyike leföldelésre és aktiválásra kerül, energiátok felerősödik, megnövekszik erejében és fényében. Tudatosságotok többé nem korlátozódik arra, ami a Három Dimenziós Világ kollektív tudatosságában létezik, ennek eredményeként pedig százhuszonkétezer új lény lép be a Föld Anyát körülvevő fénykörökbe. A fénykörök bizonyos értelemben zárva voltak a Földön élők számára, egyszerűen azon sűrűség miatt, aminek ki voltatok téve, és nem kockáztathattuk meg, hogy bárkit is kitegyünk ilyen erőteljes energiáknak, ha az illető nem áll még készen arra, hogy megbirkózzon ezzel. Mivel fenntartottatok bizonyos konzisztencia [következetességet, állagot] szintet személyes fejlődésetekben és személyes utatok során, ezek a fénykörök most folyékonnyá válnak, lehetőséget teremtenek a tiszta szívűek számára, és azok számára, akik úgy döntöttek, hogy a folyékony szeretet birodalmaiban akarnak élni, hogy mélyen elmerüljenek ezekben a világokban, és többet tapasztalhassanak meg önmagukból.

 

A százhuszonkétezer lény, akikre utaltam, egy-egy oszlophoz kerülnek kijelölésre, amelyeknek a lehorgonyzásán és aktiválásán mi mindannyiótokkal együttműködve dolgozunk majd. Amint az oszlopok aktiválódnak, energiájuk a folyékony rács részévé válik, és így könnyedén és kényelmesen össze tudnak kapcsolódni a ti energiáitokkal. Energiájuk nagyon különbözik azoknak a lényeknek az energiájától, akikhez már hozzászoktatok, észre fogjátok venni, hogy az energiák finomabbnak tűnnek, ugyanakkor sokkal intenzívebbek, a tudatalattiba való behatolási képességük rendkívüli, ez pedig megnyit egy [olyan] kommunikációs rendszert, ami lehetővé teszi ezeknek a lényeknek, hogy behatoljanak a tudatalattitokban lévő információkba és történésekbe.

(KT:081122)


2008. 11-22 - MÁRIA MAGDOLNA OSZLOPOK

A nem túl távoli jövőben aktiváljuk az általam Magdolna oszlopoknak nevezett dolgokat, ezek az oszlopok energiafonalakat tartalmaznak, amelyek [olyan] dimenziókat nyitnak meg az emberi lélekben, amelyek eddig a pillanatig még nem aktiválódtak a tömegekben, habár a tömegek, amelyekre most utalok, a Fénymunkások tömegei, mivel ezeket az energiákat nem lehet szétosztani olyanok között, akik nem hajlandóak teljes felelősséget vállalni az életükért és a tetteikért. Amint minden egyes oszlop lehorgonyzásra kerül, újabb és újabb fények gyulladnak fel a Föld bolygón, ezek a fények olyan sugarakat bocsátanak ki, amik közvetítik a többi világ felé irányuló kommunikációt. Ezek a világok érzékelik a közvetítést, és értesülnek [arról] a tényről, hogy elértétek a kritikus tömeget, és itt az ideje, hogy az, ami a Fény Nagy [férfi] Testvériségében és a Szeretet Nagy [női] Testvériségében elhelyezésre került, most működésbe lépjen.

Minden egyes Magdolna oszlop egy[-egy] kristály fénypillér. A bennük lévő fonalak nagyon hasonlóak a lényetekben lévő DNS fonalakhoz. Fejlett, és igen kifinomult technikák bizonyos értelemben; amint rácsatlakoztok ezekre a technikákra, felfedezitek, hogy ahol voltatok az csupán a kezdete annak, ami még jön, de készenálltok, készenállunk, és az Egyetlen Szív aktívan dobog.

(KT:0811:22)


2008. NOVEMBER 26. – MUMBAI

Tehát gyakran, amikor a világban bekövetkezik egy ahhoz hasonló esemény, mint nemrégiben Mumbaiban, Indiában, rengeteg mennyei – hogy is mondjam csak – e-mailt kapunk az emberektől, nem kifejezetten névre szólóan, ahol is azt kérdezik: -„Miért engeditek meg, hogy ez megtörténhessen? Isten miért engedi meg, hogy ez megtörténjen?” Azért mert szeretünk titeket, mert Isten szeret titeket. Hát ezért. Mi nem avatkozunk közbe. Nem választjuk azt, és nem is akarunk közbeavatkozni. Mi szeretettel és együttérzéssel akarunk ott lenni.

 

Jól tudjuk, hogy háborúk zajlanak a Földön egészen Atlantisz ideje óta. A háborúk mindig is a problémák kezelésére szolgáltak. A háborúk – még ha furcsa módon is – de a tanulás módja voltak, és talán most egy olyan korszakban vagyunk, amikor is elég magas a tudatosság ahhoz, hogy túlléphessünk a háborúkon. De tudjátok, az összes háború, az összes szenvedés és az összes többi nehéz körülmény ellenére az élet folytatódik. És ez nem csak ez az egy élet, amit te és a többi ember éltek, hanem ez sok-sok élet. Valójában nincs halál. Nincs valódi fájdalom vagy szenvedés, habár ezt elég nehéz elmondani egy embernek. Az folytatódik. Folyamatosan fejlődik.

(T:1005)


2008.  NOVEMBER UTÁN– KUMEKA – 2012 FELÉBREDETTJEIRŐL

Diana Cooper szellemi közvetítője: 2012-ről szóló előrejelzése:

A Föld népessége 2008-as energiák szerint: 11%-a fog felemelkedni egy kozmikus pillanatban.

A legtöbbje fizikai testben marad, magában fogja hordozni a fény egy magasabb szintjét.

2008. novemberi USA elnökválasztás 14%-ra növelte a felemelkedési energiákat, és 2012-re mostani látással, 18% várható.

(DC:31)

DECEMBERBEN csatlakozik hozzám, Kuthumihoz, az Univerzum mindazon isteni lénye, aki a bolygótokon tartózkodik. A tanulásotok, az élet fizikájának, és szívetek és lelketek mechanikájának megértésének szempontjából a december lesz az egyik legfontosabb hónap; 2008 DECEMBERÉBEN ÉN, Kuthumi, St. Germain és Jézus mester kíséretében saját fejlődésünk felsőbb birodalmaiba lépünk, ez pedig automatikusan magával húzza ebben az új birodalomba minden készséges fénymunkásunkat, akik teljesítették a beavatások utazását, akik velünk együtt mesterévé váltak a szükséges szinteknek. Ez azt jelenti, hogy én, Kuthumi, többé nem fogok oly módon transz-hang channellingeket tartani, mint eddig a napig, [oly módon] nem csatornázom tovább speciális földi edényeken [vagyis médiumokon] keresztül, ahogy ti ezt ismeritek.

(KT:08111.)

 

2008. DECEMBER - KUTHUMITÓL

A fizikai világ is, amelyben tartózkodtok, keresztülmegy ezen a változáson. Ez a 2008 decemberére való készülődés legfontosabb időszaka (2007.07.07.07-TŐL), amikor is lezajlik az, amit én úgymond a felemelkedés második hullámának szeretek nevezni, ebben hatalmatok teljében létező edényekként elfoglaljátok pozícióitokat, amikkel mind hozzájárultok majd a végső aranykorszak tudatos evolúciós rendszerbe történő lehorgonyzása utolsó szakaszának megalapozásához. Mindannyian csatornáztok majd, más szavakkal megteremtitek, és „meg-társ-teremtitek” a 2012 decembere utáni életet, mert arra az időre még semmi nincs megírva, arra az időszakra nagyon kevés prófécia vonatkozik, egyszerűen azért, mert ti vagytok a próféták, ti vagytok a mágia és a csodák mester manifesztálói, ami 2012 után az életetek lesz, és az élet úgy általában, és erre az életre nem kell 2012 utánig várnotok, létrejöhet már ma, ha igent mondtok rá.

(KT:070707)

 

2008. DECEMBER

A tudatosság e 2008 decemberi nagy felemelkedését mi a „szeretet kiterjesztésének” nevezzük. Hiszen valóban, mindannak az átalakulásnak és felemelkedésnek, melyet eddig megtapasztaltatok, az volt a célja és rendeltetése, hogy megengedje számotokra annak megtapasztalását, Akik Vagytok, és hogy a lényegek középpontjában lévő szeretetbe, ami a ti belső isteniségetek, még mélyebben behatolhassatok.

Ezt a változást neveztük „felemelkedésnek”, és a felemelkedés korai éveiben ezt egy utazáshoz hasonlítottuk. Beléptetek lényetek és tudatosságotok magasabb dimenzióiba, mintha egy olyan helyre tartanátok, amelyet ti Otthonnak neveztek. Azonban most már megértitek, nincs sehová máshová mennetek, csak egyre mélyebben befelé, saját lényetekbe. Nincs más tennivalótok, mint kiterjedni abba a szeretetbe, amely már ténylegesen vagytok, mélyen önmagatokban.

Szeretett fénymunkások, magatokban hordozzátok a létezés dimenzióit, Isten tudatosságát. Ezek nem olyan aspektusok, amelyek rajtatok kívül vannak, ezeket nem kívül kell keresnetek. Hiszen valóban, ahogy Jézus mester egyszer mondotta, bennetek van az Isten országa! Szeretteim, mindaz, amit kerestek, ott van tibennetek. Az Otthon ott van tibennetek. A sugárzó szeretet legtündöklőbb tapasztalatai ott vannak tibennetek, arra várva, hogy kifejezzétek és megtapasztaljátok. Ti vagytok a szeretet megnyilatkozásai, Isten fiai és leányai, a fény gyermekei!

Szeretteim, miközben a régi realitás eltűnik a félelem, erőszak és hiány régi mintázataival együtt, az Új Földnek a megszentelt szív, az ikerláng energiák rózsájának mintázatain alapuló valósága felemelkedik. Felfedezitek, hogyan igazodjatok a szívetekben lévő energia központjához, amely rózsához hasonlatosan bomlik ki, amely egybefoglalva tartalmazza a mennyországot és a földet az isteni erő energiáinak elektromos és mágneses „polaritásaival”. Felfedezitek, hogyan mozogjatok együtt e bennetek áramló isteni intelligencia, isteni erő erőteljes hullámaival. És megtanuljátok, hogyan tapasztaljátok meg a szíveteken keresztül áradó mélységes szeretet erős teremtő varázslatát.

Megtanuljátok, hogyan terjesszétek ki a szeretetet, mígnem mindent, amit az érzékeléseitek, a tapasztalásaitok mezejében láttok, a bennetek lévő Isten egy-egy aspektusának tekintetek, mely az Isteni Forrás energiájának szeretetével, vágyaival és szenvedélyével vibrál és pulzál együtt. A bennetek lévő isteni szeretetet és isteni erőt fejezi ki vágyatok, hogy fizikai lényetek teremtésein és megnyilatkozásain keresztül mindazok legyetek, azzá váljatok, illetve megtapasztaljátok, Akik Lehettek. Megtanuljátok, hogy érzékeljétek az életet szeretettel és hálával, ahogyan érzékelésetek fókuszálódik és tudjátok, hogy egyek vagytok az isteni szeretetben, hogy ti vagytok a megtestesült szeretet, Isten szeretetének sétáló és lélegző megtestesítői. Emberangyalok, akik a mindenséggel az isteni tudatosságban egyesülnek.

Most pedig a harmónia dalának… az „Egy” dalának részévé váltok. És készen álltok az öröm kiterjesztett kalandjaira, a szent rózsán, az isteni tudatosság ikerláng lenyomatán át az Új Föld valóságának megteremtésével. A magasabb tudatosság e folyamatában képesek vagyok minden létezőt „Szeretettként”, az isteni szeretet kifejeződéseként, megnyilatkozásaként látni, mivel ez az az energia, amely visszavezet benneteket Isten szívéhez. A mindenen átáramló isteni szeretet mélységes szenvedélyének részévé váltok. És ha azt választjátok, megtapasztalhatjátok az anyagi világban egy társkapcsolatban is az örömöt és az extázist.

(SCH:0812)

 

2008. DECEMBER – CSAKRAÁTÁLLÍTÁS

Mindenki megtapasztalja a valóságnak ezt a kétféle szintjét, és mi tudjuk, hogy a tisztánlátás és bölcsesség híján lévők pánikba eshetnek, azt érezhetik, hogy blokkolják őket, hogy nem mozdulnak előre. Szeretteim, ez az idő arra adatott számotokra, hogy elsajátítsátok a valós és számotokra igaz dolgok, illetve az üres illúziók közötti megkülönböztetés képességét. Amikor képesek vagytok a negativitás és harag üres energiáiból átáramlani a bőség megteremtésének áldásaiba, akkor aktiváltátok az Új Földön létező fénymesterek képességeit.

Decemberben magasabb csakráitokat átállították, hogy ehhez az új valósághoz igazodjanak, illetve kapcsolódjanak. Észrevehetően képesek vagytok észlelni és megkülönböztetni, mi az, ami magasabb energiával rezeg, és mi az, ami üres és tartalmatlan.

(SCH:0902)


2008. DECEMBER

ELÉRTÜK A KRITIKUS TÖMEGET A SZERETETBEN EZEN A BOLYGÓN

Beleszerelmesedünk magunkba (az életbe, az életünkbe, értékelni fogjuk a létezésünket), mások tükrén keresztül.
Szívünkben szeretettel-szerelemmel eltelve, nem lesz helye a háborúnak.

Elhagyjuk a félelem alapú választást.
A Fénymunkások mások számára ajtót fognak nyitni.

(LW:0812)


2008. DECEMBER – 2010, 2011, 2012 –A FELEMELKEDÉS 3 PORTÁLJA

A Felemelkedés 3 portálja közül választhat mindenki: 2010, 2011, vagy 2012, annak az eredményeként, amennyire készen vagyunk 2008. decemberében. Ez annak a felemelkedési hullámnak az eredményeként jelentkezik majd, amely már elkezdődött (1987- 1999, 2007-), és, amely 2008. decemberében éri el a tetőpontját.

(Kuthumi-MáriaMagdolna.:070929)


2008. 12:12 – 2009. 12:12 :

576.000 -ALKIMISTA TUDATOSSÁGÚ FÉNYMUNKÁS ENERGIÁJÁNAK LEHORGONYZÁSA

(KT:0712:12)


DECEMBER 12-ÉN mindannyian megtapasztaljátok az erre a különleges hullámra való felkészülés első aktiválását. Az élet minden területén hatalmas változások lesznek, szeretteink. Nagyon fontos, mert 2010 egy újabb fontos felemelkedési időszak lesz, és mindannyian fel kell, hogy készüljetek.

(KT:08111.)


DECEMBER 12. – UNIVERZÁLIS NAPFORDULÓ – KUTHUMITÓL

Hosszú út volt ez az emberiség számára az elmúlt 50 évben, és most az emberiség a régi idők végéhez ért, és készen áll egy új nap hajnalának, az új élet ígéretének ünneplésére. Az univerzális napforduló, ami minden évben december 12-ére esik, hatalmas ünneplés, ekkor Atya Istenünk, és Anya Istennőnk beburkol bennünket az új fény köpenyébe, minden egyes lélek a bolygón feltöltődik tiszta, feltétel nélküli szeretettel.

Az Univerzális Napforduló megszentelt napján én, Mária Magdolna teljesen átveszem a fény Istennőjeként vállalt szerepemet. Isteni társam, Yeshua, akit legtöbben Jézus mesterként ismertek, új szerepet kap, és pedig belépek a Világtanító női aspektusának fényébe, így mindannyian sokkal könnyebben rá tudtok csatlakozni a folyékony szeretet női energiájára, és így könnyebbnek találjátok majd ennek a szeretetnek a kifejezését annak [összes,] végtelen értelmében.

Minden fénymunkás az autentikus én kifejezésének újabb szintjét éli meg most e felgyorsult mozgásban. Az autentikus énetek magasabb oktávra lép [saját] autentikusságának kifejezőképességében. December 21-én az autentikus én belép a felsőbb birodalmakba, és többé nem lesz szüksége arra, hogy megtalálja a módját, hogy kifejezze magát a harmadik, negyedik, ötödik dimenziós tudatosságokon keresztül. Azok közületek, akik átlépnek ezen az átjárón, fel fogják ismerni, hogy azt, ahogy kifejezitek magatokat, azt, ahogy használjátok önmagatokat, és azt ahogyan éltek, valójában egy felsőbb erő irányítja. Bizonyos értelemben a Felemelkedés második hulláma egy lépéssel közelebb visz Istenhez, lehetővé teszi, hogy könnyebben integráljátok azt a képességeteket, amivel meghalljátok az Istent és az Istennőt.

 

Ebben az időszakban a Kegyelem Elohimja, az Erő Elohimja, a Feltétel nélküli Szeretet Elohimja, és az Isteni Teremtőképesség Elohimja fénygyűrűt formálnak a bolygótok körül. Egy kilencnapos periódus alatt ezeket a minőségeket betáplálják a bolygótokba, mint egészbe, és mivel mindannyian feltöltődtök ezekkel az energiákkal, ti is megtapasztaljátok a mély integráció és a felgyorsult megnyílás kilenc napos periódusát, és annak felismerését, hogy mi által szeretnétek motiváltak lenni.

Az ezalatt az időszak alatt jelenlévő Elohimok elősegítik a tizenkét átjáró, más néven fényportál megnyílását. Ezek a fényportálok közvetlenül Teremtőink szívcsakrájára összpontosulnak. Ezeket az energiákat keresztülvezetik az Andromédán, az Arkturuszon, a Vénuszon, a Jupiteren, a Napon, a Holdon és a Szíriuszon is. Ezek az energiák összekapcsolódnak, hogy elhozhassák egy új elektromágneses energia hatalmas erejét; ez az energia megváltoztatja majd az összes csakrátokban a bennük található egyedi energiaelegyet, és ennek eredményeképpen megváltoztatja az aurátokban és a felsőbb testeitekben hordozott lenyomatokat is. A monádotok is átmegy egy energia-kiterjedésen, aminek eredménye olyan időszak lesz, amelynek során újra összegyűjtitek kollektív lelketek [szét]töredezett aspektusait, más szavakkal összegyűlik az összes [olyan] aspektusotok, amelyek jelenleg inkarnációban vannak, megerősítik kollektív lelketek tervezetét, ezért mindannyian úgy találjátok majd, hogy az életetek alapja megerősödött, és tudatosabbá váltok, jobban tudatára ébredtek a saját erőtöknek és az életetek alapjaiban rejlő erőnek. Ez azt jelenti, hogy felerősödnek tisztántudó képességeitek.

Az elkövetkezendő kilenc napban ez a tiszta energia sok struktúrát megváltoztat majd a tudatosságodban, ez pedig felkészít téged a Felemelkedés Második Hullámának Kapuján történő belépésre, ami 2008. december 21-én kezdődik, és 2008. december 22-én éjfélkor ér véget.

 

Ha van bármilyen konkrét óhajod, valami, amit szeretnél, ha tisztázódna december 21. előtt, javaslom, hogy add most elő az Atya/Anya Istennek, Mihály és Rafael arkangyalnak, így erre összpontosíthatsz és elengedheted DNS-edből.

Így hát szeretteim, ez az Univerzális Napforduló jelképezi az összes mennyei és meghatalmasodott [férfi] Isten és Istennő én között létrejövő Szent Frigyet. Mondhatjuk, hogy az elkövetkezendő 9 napban ünneplitek a „mézesheteket” [honeymoon angolul, ennek kifejtése következik – a ford.], és így a méz aspektus édessége eljuttat benneteket a Hold aspektus nőiségébe, és így a Hold Anya pszichikai energiátokon keresztül feltárja számotokra azt, ami eddig a felszín alatt rejtőzött, amit eddig a szűrőitek, a tapasztalataitok, a hiedelmeitek miatt képtelenek voltatok meglátni, a méz energiáján keresztül pedig a Nap Atya érkezik, elhozva az édességet, és így új világ bontakozik ki előttetek

 

Én, Mária Magdolna, egy kristályrózsát helyezek a koronaközpontodba. Ez a kristályrózsa a feltétel nélküli szeretet rezgéseit bocsátja ki, kisugározza a Kozmosz középpontjába, a Föld Anya középpontjába, kiterjesztve energiájának minden szálát tested minden egyes sejtjébe, így DNS-ed a felgyorsult fejlődés újabb szakaszába kezd, több bölcsességet, magasabb szintű tudást, szeretetet és megértést eredményezve, amit az Atya/Anya Isten képvisel a tudatosságodban, tisztántudó éned hangja pedig felerősödik, és az terelget, mutat irányt és ad tanácsot az életed minden területén.

 

Az energia ezen új[fajta] összetétele biztosítja, hogy azokat vonzod magadhoz, akik leginkább a javadat szolgálják.

 

Minden Fénymunkás annak lehet most tanúja, hogy a szolgálatban betöltött szerepük felgyorsul, és az, amit az Isten és az Istennő szolgálatára végeztek, sokkal nagyobb hatással lesz azokra, akiket szolgáltok, és az energia, ami feltétel nélküli szolgálatotok eredményeképp visszatér hozzátok, felerősödik, így gazdagítva életeteket gazdagítva a szellemeteket és a lelketeket, és így a végtelenség energiája harmonikusan [tovább]áramlik majd az életetekből, hogy megérintse mások életét. Nem kell erőfeszítéseket tennetek a szolgálatért, teljesen természetes, kecses és spontán folyamat lesz majd.

Okkal vagytok életben, mindannyian az élet láncának nélkülözhetetlen [lánc]szemei vagytok. Kuthumi korábban már elmondta, [hogy] ha nem vagytok itt, a lánc elszakad, ha az önpusztítás mellett döntötök a lánc meggyengül, ezért ezen az Univerzális Napfordulón arra kérünk benneteket, hogy szeressétek önmagatokat, lássátok be, hogy ez a lánc fontos, [fontos,] hogy épségben megőrizhessétek az erejét. A Fénymunkásoknak egyesülniük kell a szent házasságban, a szent frigyben, hogy erőt nyerjetek a sokaságból is, mert ekkor éritek el az igazi felszabadulást. Amikor engedtek a sötétségnek, más szavakkal megengeditek, hogy a tudatlanság, a félelem és a gyűlölet irányítsa az életeteket, [akkor] összezúzzátok a lánc szemeit, elhidegültök egymástól, és ekkor elveszítitek az erőtöket.

Tartsatok össze, dolgozzatok egymással, és ha olyanokkal találkoztok, akik negativitást vetítenek ki, menjetek el, tartsatok össze, és tartsatok ki önmagatok mellett, és emlékezzetek mindig arra a hatalomra és erőre, ami a nagy számotokban rejlik. Nem tesztek jót azzal, ha elkülönítitek magatokat attól a fénytől és Szeretettől, amelyet az Anya/Atya Isten nektek szánt, hogy ott legyen az életetekben, hogy megoszthassátok másokkal, és hogy kifejezhessétek.

 

Ez az Univerzális Napforduló biztosítja a fény alapzatát a Fénymunkások számára, hogy összegyűlhessenek, összetarthassanak, ahogy a szent frigyben tesszük, és hogy valóban olyan erővé válhassanak, amellyel számolni kell. A Sötét Úr óvilágába vezető kapuk bezárultak; az a világ többé nem része a valóságotoknak, és ezalatt azt értem, hogy nem kell, hogy annak a világnak az áldozatai legyetek.

(KT.081212)


2008. DECEMBER 12-21.

Szeretteim, december 12-én, a 12:12 idő/tér portál napján, a Föld átmegy egy telihold-behangoláson, amikor a telihold az Ikrekben áll és a Nap a Nyilasban. Az Ikrek az „ikrek” asztrológiai házának felel meg, amely az új valóságban az ikerláng vagy megszentelt egyesülés energiáit reprezentálja. Együtt a Nappal, mely a Nyilasnak a spirituális szenvedélyt megjelenítő tűzjegyében áll, és a Holddal, mely az Ikrek szent egyesülést jelentő házában tartózkodik, a megszentelt egyesülés lázas szenvedélye lángra lobban azoknak a szívében, akik ráébredtek erre a szeretetre, és segíti őket, hogy kiterjesszék a szeretetet tapasztalási és észlelési mezőjükben. És ezek lesznek majd a tudatosság isteni szeretet mélyebb aspektusai és annak a bolygón való kifejeződései irányába tartó fejlődése következő ciklusának vezetői.

Ez az energia december 21-ig folyamatosan épül fel, amikor bekövetkezik a téli napforduló és a bolygó déli pólusa, amely a Föld női pólusát jelképezi, egyenesen a Galaktikus Központra fog mutatni, a Nyilas 16. fokán. A Galaktikus Központ a Galaxis szíve, az a szent terület, ahol a Galaxis energiái szent unióban vannak. Ez az a hely, ahonnan az egység és a harmónia kiárad. A Föld az egységnek és a harmóniának ehhez a hatalmas áramlásához fog igazodni, a szeretet pedig megnyitja mindazok szívét a Földön, akik készen állnak, hogy befogadják az egység dalát lényük középpontjába. Az ikerláng szeretet erőteljes hulláma, melyet december 12. és 21. között tapasztalhattok meg, valóban „felemel” majd titeket önmagatokról, mint emberangyali létezőről és tudatosságról szerzett tapasztalásaitok, észlelésetek egy új szintjére. A Forrás ikerláng szeretete lángra gyújtja a belső ikerláng szeretetet, és a szenvedélyes szeretet csodáit alkotja meg, melyeket mélyen átérezhetnek mindazok, akik készen állnak, hogy Isten szeretetének ezen új megnyilvánulását elfogadják.

A telihold december 12-ére esik, az Ikrek jegyében, miközben a Nap a Nyilasban lesz. Ahogy már megjegyeztük, ez ideális időszak, hogy az ikerláng energiákat és a belső szentséges egyesülést megünnepeljétek. Arra is jó lesz ez az idő, hogy ezt a szeretetet egy partnerkapcsolat formájában magatokhoz vonzzátok, ha ez az, amire vágytok. A szeretet és egyesülés ezen erőteljes időszakában a magvak elvetésére sor kerülhet, és maga a vágy fogja annak a valóságban való kifejeződését elhozni, ha megérett rá az idő!

A napforduló december 21-én lesz, téli az északi, nyári a déli féltekén. Ismételve: az istennői energiával, a megszentelt belső egyesülés energiáival erőteljes összhangban álló időszak lesz ez.

(SCH:0812)

 


2008. DECEMBER 21.

AZ EMBERISÉG ÚJ PARADIGMÁBA ÉRKEZIK

A FELEMELKEDÉS MÁSODIK HULLÁMA

( a channeling a jegyzet végén)

2008. DECEMBER 21-IG- A FELEMELKEDÉS 2. HULLÁMA

A következő 18 hónapban (2007.03.21.-TŐL) lezajlik a kiválasztási folyamat, s feláll az összes Igazságtanács. Én, Kuthumi vezetem ezt a projektet, és abban, hogy mi kell a tanácsok felállításához, segítségemre van Lord Maitreya és a Nagy Fénytestvériség Igazság Nagytanácsának többi 244 tagja.

 

Mind a 244 taghoz 22.444 fénymunkás tartozik. Ahhoz, hogy a következő 18 hónapban végezzünk, alaposan neki kell látnunk -- nekünk is, nektek is. Van persze egy másik tervünk is, arra az esetre, ha nem sikerül időben az összes fizikai tagot kijelölni. Ez akkor fordulhat elő, ha a jelölteket még mindig elsősorban az egójuk irányítja. Ha kell, akkor tehát a második tervet valósítjuk meg.

 

Mindez azt is jelenti, hogy mindannyian -- akik itt vagytok és akik halljátok vagy olvassátok ezeket a szavakat --, rendbe kell, hogy tegyétek a szénátokat, össze kell szednetek magatokat, és, amint mondtam, ABBA KELL HAGYNOTOK az ostobaságot.

Ez a következő szakasz kezdete. Nemrég szóltam arról, mire számíthattok a felemelkedés második hullámával kapcsolatban, amely 2008 decemberében érkezik el. Nos, mindez ennek a második hullámnak a része, mondhatni az egész folyamat fő stabilizátora. Mi több, az egész aranykor központi stabilizáló mechanizmusa.

(KT:070321)


2008. DECEMBER 21.-1,4 MILLIÓ FELEMELKEDETT MESTER

Szándékold a szívedben, hogy isteni természeted teljesen felébred, a teljes aktiválást manifesztálva, teljesen lehorgonyozva, és tökéletesen aktualizálva.

Ez előkészületként szolgál, ahhoz a hatalmas felemelkedési hullámhoz, ami 2008. december havában fog a bolygótokra érkezni. 2008. december 21-én a Fény összes vezetőjét arra kérjük, hogy gyűljenek össze, hogy fenntartsák a szándékot, miszerint az összes fizikai inkarnációban lévő lélek kapcsolódjon saját isteni természetéhez, és aktiválja azt.

Ezen a napon, 2008. december 21-én lesz a napja, hogy 1.4 millió

fénymunkás meg fogja kapni Felemelkedett Mester státuszát, és felelős lesz azért, hogy keresztülmenjen a felsőbb dimenziókon, tudatosan megtapasztalva a többdimenziós tudatosságot, hozzárendelve a Fény különleges programjaihoz, hogy átvigye alvó fivéreit és nővéreit a teljesen aktív isteni természetbe.

Most megvan a lehetőséged, hogy ha szeretnél e program részévé válni, eszerint dönts. Ha ez az akaratod és kívánságod, hogy [együtt]dolgozz a Nagy Fehér Testvériséggel, a mennyei társasággal, az Angyalokkal, Arkangyalokkal, és mindazokkal a lényekkel, akik megtestesítik a Fényt, akkor kérlek, hogy add meg most a válaszodat Maitreyának.

Igen. Miközben tenyércsakráitok megnyílnak ezen angyali jelenlét befogadására, arkangyali védőmező helyeződik körétek. Ez a mező a következő 180 napban fenn lesz tartva.

(KT:0706)


2008. DECEMBER 21-TŐL kizárólag választott csatornáimon keresztül dolgozom majd, tudatos szinten. Ez azt jelenti, hogy többé nem lesznek abban a helyzetben, hogy transz-hangon csatornázzanak engem, egyszerűen azért, mert energiájuk egy magasabb rezgést ér el, és így már nem szükséges semmilyen transzállapot ahhoz, hogy kommunikálni tudjak rajtuk keresztül. Ezért aztán el kell mondjam, hogy bárki, aki 2008. december 21 után azt állítja, hogy transz-hangon engem közvetít, az annak régi mintázatába csatlakozik, ami „Kuthumi” volt, és ezt is fogják megteremteni. Az emberiségnek muszáj fejlődnie. Amint mi, a Fény mesterei saját képességünknek megfelelően folytatjuk növekedésünket, ez minden mást is felránt velünk a növekedés fényébe. Ugyanez érvényes rátok is, mikor ti növekedtek, akkor a környezetetekben lévő emberek vagy úgy döntenek, hogy veletek növekednek, vagy más irányba indulnak. Általánosságban tehát ez egy új áramlás megtalálásának időszaka, és magabiztosan bíznotok kell ebben az áramlásban.

(KT:08111.)

 

DECEMBER 21-ÉN kitárjuk az ajtókat ebbe a felsőbb birodalomba, amiről korábban már beszéltem, és amibe én belépek, és ebben a különleges időpontban zajlik majd le a Felemelkedés második hulláma, amikor az összes fénymunkás, aki mesteri szintre jut azokban a dolgokban, amikről beszéltem, és akik elérik a belső tudatosság és éberségnek ezt a szintjét, [mind] belép a felemelkedés tudatosság felsőbb szintjeibe.

(KT:08111.)


2008. DECEMBER 21. - AZ EMBERISÉG ÚJ PARADIGMÁBA ÉRKEZIK

Az emberiséget félrevezették, hogy azt higgye, nincs hatalma választásokat hoznia, a lehetőségeket kihasználnia, szabadnak, egészségesnek, gazdagnak lennie, szeretettnek, megbecsültnek és tiszteltnek tekintenie magát. Ez az a nap, amikor mindez megváltozik, az energia, ami a mai naptól jelenik meg, biztosítja, hogy a régi paradigma romjait kiszippantsa a tudatalattiból, hogy amikor 2008 december 21-e elérkezik, akkor minimális illúzióval, minimális sérülésekkel léphessetek be az új paradigmába.

(KT:9:11)


A 2008. december 21-én megnyíló felemelkedési kapu új valóságba húzza a Fénymunkások tudatosságát, az új életetek valóságába, és mindabba, aminek a társ-teremtésébe energiát fektetettek. Beléptek egy új kristályrácsba. Olyan óriási mértékű [vagy léptékű] új geometriai vibrációba léptek, ami sok frekvenciát megváltoztat majd az agyatokban, az idegrendszeretekben, a testetek kémiai rendszerében. Csupán az összes változás leírása is, ha mondhatom így, néhányotokra nyomasztóan hat, ezért apránként kapjátok majd ezeket, darabokban. Az agy működő organizmusként, saját jogán létezve már belefogott az eltolódásokba és változásokba. A testetek fő mirigyei [is] tapasztalják ezeket az eltolódásokat és változásokat. Dimenzionálisan elengeditek a tudatosságotok és személyiségetek aspektusait, mert ezeket a valóságokat nem kell táplálnotok, úgymond, személyes növekedésetek érdekében. Továbbra is képesek lesztek azonban kölcsönhatásba lépni ezekkel a valóságokkal, képesek lesztek működni ezekben a valóságokban, anélkül hogy ezek a valóságok hatással lennének rátok vagy megfertőznének benneteket. Amint testetek fiziológiája átmegy ezeken a változásokon, ez hatással lesz az életetek struktúráira fizikailag, érzelmileg, mentálisan, intellektuálisan és spirituálisan; genetikailag pedig más szintű változás zajlik majd. Néhányan talán most azt gondoljátok, hogy nagyon sok változás közeleg, és ez így van. Nagyon fontos, hogy megértsétek, hogy milyen fontosak ezek a változások nektek, mint egyéneknek, és mindennek és mindenkinek ebben a valóságban.

(KT:08:09:01./NADA12)

Ezek a folyékony rácsok igazából számos esemény alapjaként szolgálnak, amelyek majd szeptember, október és november hó folyamán következnek be. Ez a három hónap elengedhetetlenül szükséges minden arra hajlandó és kész lélek számára, hogy magáévá tegye a Fehér Tűz Elemet és hogy a fény mezőit megnyissa maga körül, ami által teljesen egyesülhet azzal a szeretettel, amelyet jelenleg a fény kapuin keresztül kap meg, amelyeken keresztül a bőség ablakait és eredete teremtő szikráit is kapja. Előkészületet jelent továbbá ahhoz a mérhetetlen fény kapuhoz, amit a bolygótokon 2008 december 21-én horgonyzunk le és amelyet Kuthumi a Felemelkedés Második Hullámának nevez.

 

Ez a bizonyos felemelkedési hullám olyan átjáró, amelyen keresztül minden fölkészült lélek keresztülhalad és ténylegesen rögzíti a test tudatosságát az intelligencia, az alkotás, az ösztönzés és a megnyilvánítás magasabb dimenzióin belül.

Szeptember 1-én Nada Úrnő aktivál egy Tizenkettedik Dimenziós portált. Ez a szív csakra alsó alap aspektusait húzza be a Tizenkettedik Dimenzióba. Ebben a dimenzióban találkozni fogtok a kollektív univerzum tizenkét Nagymesterével. Ezek a lények belekódolnak a rendszeretekbe tizenkét kulcsot, melyek fölkészítik a testeteket december 21-re, a Második Felemelkedési Hullámra.

 

Melchizedek arra kért, hogy említsem meg azt is a mostani alkalommal, hogy még azok az emberek is részesülnek ennek az energiáinak a jótékony hatásaiból, akik 2008 december 21-e után foglalkoznak vele, mivel több Felemelkedési Hullám is jön még. Ti, akik most foglalkoztok vele, ti vagytok ennek előfutárai. Ti felelősséggel viseltettek ezeknek a magas szinteknek a kezelésével szemben, ezért ami a ti testetekből kitisztul, a saját alsó asztrális lenyomatotokból kikerül, az már nem kapcsolódik össze újra a csakráitok rendszerével vagy fény testetek bármelyik más vonatkozásával, a bezárkózás, a félelem vagy a korlátozás mintáinak eredményeként.

(KTFOR5)

Én, Kuthumi 2008 december 21-én lépek vissza teljesen az Arany Templom mélyébe. Ettől a dátumtól kezdve az Arany Templom tanításai eredeti létrehozójának helyét veszem át, azonban az általam hordozott, az Arany Sugárból áradó vibrációk minden korábbinál erőteljesebben áradnak a Földre. Ez azt jelenti, hogy mindegyikőtöket megérint ez a Sugár és itt van a csodálatos újság, a hír, amit megígértem neki (Michelle), hogy ebben a channellingben átadok.

Ebben az évben már több csatornázás során említettem, hogy 2008. december 21. után nem csatornázok rajta (Michelle) keresztül úgy, mint most és ez igaz St. Germainre is. Ennek az emberiség jelenlegi tudatossága rezgési szintje az oka. Viszont az utolsó tizenhat hét igen nagy változásokat hozott és különösen az utóbbi tizennégy nap. (2008. április közepe) Valamennyiőtök genetikai kapcsolódási rendszerében megvan az erő ahhoz, hogy behozzátok az Arany Fényt mindenkibe, aki genetikailag kapcsolódik hozzátok. Bárhová is mentek, ott lehorgonyozzátok ezt az Arany Fényt. Ez azt jelenti, hogy újra lehorgonyozhatjuk az Arany Templom tanításait, mint ahogy az a megszállást megelőzően volt és amit ez jelent, az az, hogy én Kuthumi további tizenkét hónapot kaptam, hogy az emberiséggel dolgozzam úgy, mint most a jelenlegi csatornámon keresztül. Az energia, ami be fog áradni, az Arany Templom mélyéből jön és akik készek integrálni ezt a Fehér Tüzet - ti lesztek azok - akik biztosítják, hogy világszerte elültessék az Arany Templom [fény]magjait. Első alkalommal mondom ezt és meg kell ismételjem, hogy az Arany Templom tanításai visszatérnek a Földre és ti mind, akik tagjai vagytok ennek a csoportnak, ezeknek az ősi feljegyzéseknek az őrzői lesztek. Különböző időkben kódok aktiválódnak bennetek, amikre mind másképp a magatok módján reagáltok és életbe vágóan fontos, hogy ne analizáljátok és ne kétkedjetek, hogy mit is kaptatok. Ezek a drága Fénymunkások az emberiség legnagyobb forduló pontját jelentik.

(KTEGY4)

Elő van készítve az energiamezőtök, hogy befogadja a tudatosság további dimenzióit, amelyek beprogramozódnak a Nap csakrába, amely 2008. december 21-én teljesen bele fogja szőni magát egyedi isteni terved szakrális rácsába

(KT080808)

Ez az aktiválás felkészíti a fizikai, érzelmi, mentális és lélektesteteket a 2008. október 25-én zajló nagy aktiválásra, amikor ezeket az új dimenzionális portálokat aktiváljuk a Niagara és a Viktória vízesésnél, behozva ezzel a felsőbb egó [vagyis a felsőbb én] fejlettebb tudatosságát.

 

Az tizenkét „új” csakra aktiválásra kerül a Föld Anya testében [is], és minden harmadik szem ponton a testén és a testében. Miközben a megvilágosultak érzékelése fejlődik, a legfejlettebbek irányt mutatnak azoknak, akik az emberi tapasztalat szintjén fejlődnek, azt tapasztalják, hogy új világokba emelkednek fel, ez fog történni 2008. december 21-én. Azok pedig, akik a legfejlettebbek nyomában járnak, nagyon hasonló áldásokat kapnak, még ha útjuk nem is pontosan abban az időben zajlik, mint a tiétek.

(KT080909)


KUTHUMITÓL (2008.12.21 hatásától)-2009.

A Földanya, élő létezőként a változás, a kihasználtság és a sérülések sok, sok ciklusát élte végig, ahogy ti is valamennyien. De most eljött a ti időtök, hogy magatokhoz ragadjátok az új élet ígéretét, amelyet a 2009-es év folyamán fogtok igazán hatékonyan magatokba integrálni. Ez lesz az az év, amikor énetek temérdek vonatkozását fogjátok magatokévá tenni és mindezt az én uralása révén, ami szemetek és szívetek megnyílását jelenti és hogy ráébredtek az új élet ígéretére. Akkor majd arra is ráébredtek, hogy ez az ígéret mindig is jelen volt itt és hogy az új élet ígérete soha nem szenvedett csorbát. Azt csak az emberiségnek, mint fejlődő lelkeknek az utazása, valamint a kollektív tudatosság számlájára lehet írni, hogy egy hiedelem keletkezett, ami szerint ez az ígéret eltűnt vagy hogy pusztán egy maréknyi lett volna. Meg fogjátok látni az új élet grandiózus ígéretének félremagyarázását és félreértelmezését és néhányotokat ez felbőszíthet, de én azt kérem, hogy a dühötöket inkább fordítsátok át ösztönző erővé, hogy magatok és mások is beléphessetek hatalmatokba, hogy magatokhoz vehessétek a Fehér Tűz Elemet és hogy a magatok által uralt énetek fényébe utazhassatok és visszaszerezhessétek az új élet ígéretét.

 

Tehát ez a bolygószintű gyógyító ciklus a megértés átalakulásáról szól, a szeretet igaz természetének kifejezéséről, elfogadásáról és továbbadásáról. Az új élet 2009 évi ígérete új módon integrálódik belétek, amint beléptek a felsőbb én uralmának birodalmába, ami azt jelenti, hogy egy fokkal följebb léptek az új paradigma magasabb szintű én-uralma tapasztalatainak létráján, a régi paradigmát már egy más szemszögből szemlélve, amit a kvantum tudomány tanít nektek és ahol a relativitás törvénye megváltozik számotokra, mivel az új paradigma új törvénnyé alakul át. Mondják, minden relatív, de melyik paradigma, milyen szintű tudatosság és a gondolkodás mely ösvényei számára és ami a legfontosabb, el is hiszik ezt?

 

(KT:08:09:11)

Számos szakrális hely elveszítette az energiáját. Odautaztak az emberek, és megérezték az élettelenségüket; ezen helyek dermedtségét. Különleges célból történt ez, mert sok alvóvá vált e helyek közül, mert felkészülőben van ezen aktiválásokra, amelyekért én, Kuthumi vagyok felelős, hogy elhozzam ezeket a bolygótokra a 2009-es év folyamán.

 

Az Egység Istennők, akik a Papnő-tudatosságot hordozzák, kell, hogy elhozzák majd ezt az emberiségnek, ugyanúgy, ahogy a Kvantum Tantra Alkímiájának ceremóniái segítségével felkészítenek benneteket. És biztosítalak benneteket, hogy az életetek soha többé nem lesz ugyanolyan. Most van itt az ideje a spirituális izmaitok edzésének, hogy edzzétek az akaratotokat, a vágyatokat, hogy a valahai legjobb életet éljétek, és [ami] a legfontosabb, ez annak az ideje, hogy lehulljon rólatok az összes szegénység-tudatosság, és koncentráljátok arra a fókuszotokat, hogy visszanyerjétek a gazdagságotok isteni jogát, annak összes fény-formájában. Korábban már mondtam, hogy ha azt szeretnétek, a tiétek lehet a negativitás és a szegénység bősége, csakúgy, mit a pozitivitás és jólét bősége – ha ez[ utóbbi]t szeretnétek. Nem használhatod tovább azokat a kifogásokat, amelyek a programozásodra és génjeidre [hivatkoznak], melyek a szegénység csapdájában tartanak. Te vagy a saját egyedi megszentelt lényed. Saját, egyedi akaraterőd van, olyan isteni rács, amely egyedül a tiéd. A genetikai vonaladnak nincs hatalma feletted, mint ahogy volt a régi paradigmában, Te vagy az Új Föld alkimistája, ami a mágiád használatát jelenti, a szeretet hatalmának használatát, és ezzel a mágiával arra utalok, hogy a szeretet ereje a Tantra fénye, a szeretet szövete, hogy manifesztációba hozza az általad keresett mágiát és csodákat.

(KT:080808)


2008. DECEMBER 21 – 2010. DECEMBER 21.

A CSÁSZÁRNŐ ENERGIÁINAK HATÁSA

Március 20-a és 21-e időszaka alatt a matróna energiája, amelyre hivatkozunk a Főpapnő [energiájaként] is, körbeveszi energiájával a Föld bolygót. Mindannyiótokat külön-külön szintén körülvesz energiájával, és bölcsessége táplál és kényeztet benneteket az elengedés ezen időszaka során, felülemelkedve és túllépve mindazon, ami ezidáig az általad életnek nevezett struktúra kényelmi zónáját képviseli. Könyörtelennek tekinthető energiával tör elő a második felemelkedési hullám, ami teljes kiterjedését 2008. december 21-én éri el, és folytatni fogja hatását az emberiségre 2010. december 21-ig. Semmi könyörtelenség nincs ebben drágaságaim, amit ti könyörtelenségként érzékeltek, az egyszerűen autenticitás, igazság és mondhatni, hogy az igazi megállapodás. Megkérted az univerzumot, hogy mutassa meg neked az igazságot Istenről, az igazságot önmagadról, az életről és mindarról, ami létrehozza azt a paradigmát, melyet az általad élt életként megszoktál,[és] ezért mindez szét fog törni és [még] mindaz, ami illúziót képvisel.

(KT:08.03.21)


2008.12.21-2011.10.11. – FELVILÁGOSULT EMBERI LÉNY ÉS ÚJ MINTÁI

2008. december 21-étől 2011. október 11-ig az életetek útja, az életfeladatotok és küldetésetek, ha így akarjátok nevezni, teljesen új értelmet nyer, kipattan, mint a nap első sugarait üdvözlő virág, és ekkor fogjátok megérteni, hogy [miért] hangsúlyoztuk ki annyira az én mesterévé válást azáltal, hogy elfogadjátok, szeretitek az énetek és teljes felelősséget vállaltok érte, mert most kell alkalmazni mindazt, amit tanultatok. Ebben az új birodalomban nincs helye az alacsonyabb frekvenciájú emberi viselkedésnek, felvilágosultabb emberi lényként léptek színre, és új mintákat hoztok létre. Ez a sorsotok, és ezért teszitek ezt ma.

(KT:0811:11)


2008. DECEMBER 25.

December 25-e Krisztus születésének hagyományos ünnepe, a Krisztusi Tudatosság fényének születése, Yeshua és Mária Magdolna eljövetelén keresztül a megszentelt egyesülés Aranycsillaga, a Szent Házasság lenyomata bolygó energiamezejébe való behatolásának ünneplésére lehet megfelelő időszak ez a fénymunkások számára.

(SCH:0812)


2008. DECEMBER – 2010 -2011 – 2012

Ez a különleges utazás Karnak Templomaiba visz titeket. Ez a bizonyos templom különösen erős, a Nap Istennőinek fényével van telve. Itt válik lehetővé, hogy találkozhassatok Szekhmet Istennővel és ő az a hatalmas istennő, aki elősegíti majd felébredésetek mély érzését a nap csakrátokon keresztül.

Messze jobb megtapasztalni a komfort zónából való kitörés rövid távú kellemetlenségeit, mint a komfort zónában maradás hosszú távú kényelmetlenségeit. Semmi nem változik, amíg másként nem döntötök. Ezért mondtuk, hogy a változás veletek kezdődik, vágyatok teljesül. A világegyetem a cselekvést támogatja. Segíts magadon és Isten is megsegít! Kedveseink, csak rajtatok múlik, hogy megtegyetek, megváltoztassatok mindent, ami az erőtökből – a nap erőtökből – telik. Ha boldogtalanok vagytok, álljatok meg, tekintsetek a jelenlegi helyzetre és válasszátok a változást!

A külső világ az a hely, ahol érzékelitek és megtapasztaljátok az olyan dolgok dualitását, mint az éjszaka és nappal, a férfi és nő, fekete és fehér. Külsőként jelennek meg, nem szükséges belülre hozni ezeket azért, hogy egyensúly és harmónia legyen a külső világgal. Ne feledjétek, hogy a külső világotok éppen most teljesen nélkülözi az összhangot. Kiegyensúlyozatlan, beteg és a diszharmónia állapotában van. Az utazásotok célja [az], hogy belül tökéletes harmóniát teremtsetek, a harmónia maradéktalan viszonyait, feltétel nélküli szeretetet, kölcsönös tiszteletet és a maszkulin és feminin boldogságát belsőtökben. Lehetetlen a természetes harmónia bármiféle külső világbeli kapcsolatban egy férfi és egy nő között vagy azonos neműek között, ahol maszkulin és feminin kapcsolat tapasztalható meg, amíg belül civakodás, konfliktus van a maszkulin és a feminin között, amíg hiányzik a párbeszéd vagy hatalmi harc dúl.

 

Szóval most újra megismétlem, hogy minden veletek kezdődik és [veletek] végződik. Harmóniát kell teremtenetek [önmagatokkal,] az Énetekkel, ön-szeretetet, ön-elfogadást, ön-tiszteletet, ön-tudást, ön-figyelmet [kell teremtenetek,] és ha így tesztek, akkor ez visszatükröződik rátok a külső világban. A tündérmese a belsőtökben található, a 'boldogan éltek, míg meg nem haltak' belül van. Sokan úgy vélhetitek, hogy talán emelkedhet az energiátok, ha kívül keresitek [azt] a férfit vagy nőt, aki teljessé teszi az életeteket, [azt] a munkát, amelyik gazdaggá és boldoggá tesz, [azt] az otthont, amelyik jobb kedvre derít és békét hoz. Ezekből soha és semmi nem érhető el kívül. Csak belülről teremthetsz meg bármit is.

A Mester Alkimista nem lehet önelégült. A Mester Alkimista egy pillanatra sem fetrenghet az önsajnálatban vagy kételkedhet cselekedeteiben, elhatározásaiban és szándékaiban. A Mester Alkimista az összes történést az elme és szív olyan egyesített nézőpontjából szemléli, hogy hajszál pontosan tudja, az átalakulási folyamatnak mikor kell kezdődnie. Az Alkimista képes az én összes közönséges minőségét arany tudatossággá, erővé, hatalommá, tisztasággá, tudássá és bölcsességgé egyesíteni. Szóval ti alkimisták vagytok-e vagy áldozatok? Akarjátok-e folytatni a szakadatlan sírás-rívást a szomorú sorsotokról? Folytatni akarjátok-e annak folytonos megerősítését, hogy milyen szerencsétlenek vagytok, mennyit nélkülöztök és mennyi komisz elbánásban van részetek? Elég a link dumából, ez mind csak az önsajnálatotokat kényezteti! Tehát töröljétek le a sajnálkozó vonásokat és ünnepeljétek [azt], amitek van! Ünnepeljétek [azt], ami belül van, az erősségeiteket, a tálentumotokat és a tehetséges vonásaitokat! Az emberek azért érzik magukat bénultnak és azért nincs halvány fogalmuk sem a céljaikról és tehetségükről, mert a nap erő szilánkokra tört bennük és képtelenek megtalálni. Az igazság fénye képtelen áthatolni a törmelék és képtelenség ezen sűrűségén és nem tudja a nap csakrát elérni.

A nap csakra az alsó csakrák közt található annak a tulajdonságának köszönhetően, hogy képes a nap erőt sugározni a felső csakrákon át és a gyökér csakrán keresztül a Földanyába olyan erősen, hogy a tudatosság multidimenzionális átjáróin keresztül felgyorsulva tudjon áthúzni és autentikus énetek elé állni. Az autentikus énetek az a részetek, amelyik kizárólag csak az igazságot tűri el. Az autentikus énetek nem támogatja a kifogásokat, a tagadást vagy az én bármilyen hazugságát és az a részetek, amivel eggyé akartok válni, mivel ez a részetek fog keresztülvinni a 2008 decemberében eljövő második felemelkedési hullámon, és a következő felemelkedési hullámon 2010-ben, és a következőben 2011 végen és 2012-ben. Mindannyiótoknak felgyorsított beavatást adunk át. Amit nektek, Fénymunkásoknak adtunk át az utóbbi három évben, azt harminc éve tanítjuk. Gondoljatok bele, hogy nem sok idő maradt hátra, ezért azt javaslom, hogy ismételjétek át mindazt az információt, amit én Kuthumi és az Istennők adtunk és a többi Mester adott az utóbbi három évben és komolyan dolgozzatok magatokon.

 

Ha nincs munkátok és unalmatokban hulla részegre isszátok magatokat, azt baromira sajnálom. Ez idő tájt senki sem unatkozhat! Döbbenetes mennyiségű, szabadon elérhető tudás áll a rendelkezésetekre, amivel dolgozhattok az életetek megváltoztatásán! Egyetlen árva percet sem tékozolhattok el unalomban, kétségben, önsajnálatban vagy félelemben. Legyetek a hatalmatok részesei! Egyenesítsétek ki a gerinceteket, és lépjetek be a Nap Templom Fényébe! Kérjétek ki a szabadságotok és ezalatt kényeztessétek magatokat a természetben!

(KTEGY2)


2008. VÉGE – AZ USA-KÍNA HÁBORÚ TERVE

V: Olyan sok minden van, hogy nehéz eldönteni, hol kezdjem. Például a szeptember 11-i eseményekről már két évvel korábban tudtam. Nem a pontos részleteket, csak általánosságban szó volt egy eseményről, amely minden megváltoztat.
Tudomásom van arról is, hogy az USA és Kína háborút terveznek 2008 végére. Ez geopolitikai ügy is és nincs köze a titkos hadműveletekhez. Mindkét eseményről csak úgy hallottam, nincs róluk részletes értesülésem.

K: Úgy érti, hogy Kína és az USA együtt készülnek háborút kirobbantani?

V: A Pentagon 1998-ban kezdte el ezt tervezni. Meg kell érteniük, hogy az USA és Kína egy követ fújnak. Ez a háború a közös művük. A legtöbb háborút így robbantják ki, ez mindig is így történt.
Akarnak még valami kellemetlent hallani? Megtudtam valakitől, aki egy kísérleti rakétatelepítő-egységnél szolgált a csendes-óceáni térségben és a Távol-Keleten, hogy azokat a rakétákat nagyon alaposan, nagyon biztonságosan, légmentesen lezárt szállítótartályokban szállítják a kísérlet helyszínére. A kísérlet után a tartályt visszaszállítják, ugyanúgy lepecsételt tartályokban, de üresen - gondolnánk. Egy alkalommal ez a fickó jelen volt, amikor a szállítótartályt kinyitották. Nem volt üres. Fehér port tartalmazó zacskókkal volt tele!
K: Kokain?

 

INTERJÚ A HÁTTÉRHATALOM EGY VEZETŐ FIZIKUSÁVAL 2006-ban

http://grou.ps/ufokutatok/blogs/item/interj%C3%9A-a-h%C3%81tt%C3%89rhatalom-egy-vezet%C5%90-fizikus%C3%81val-2006-ban

2008. ÁTTEKINTÉSE – SOLARA

2008 ÁTTEKINTÉSE

 

Az elmúlt év az átmenet egy erőteljes éve volt. Akik mi voltunk, amikor beléptünk az évbe mérhetetlenül különbözött attól a valakitől, akikké váltunk, amikor kiléptünk az évből.

 

Sokunk szútzúzva érezte magát és kimerülten sétáltunk az utolsó mérföldjeinken a dualitás régi útján keresztül. Időnként, a végső erőnkbe tellett folytatni az utat. Az év végére, az utolsó mérföldjeinken való átkelés elviselhetetlenné vált. Ez jelezte, hogy végre elértük a régi út végét.

 

A 2008-as évben szintén fel lettünk szólítva, hogy szembe nézzünk a Tökéletes Viharunkkal. Ez volt a mi utolsó kihívásunk, megmutatva, hogy mi az, amit a leginkább el akartunk kerülni, vagy amitől a leginkább féltünk, vagy a legnagyobb akadály volt az ösvényünkön. A Tökéletes Vihar volt az utolsó akadály, amelyet át kellett ugranunk, hogy szabaddá váljunk. És sokunk bátran belépett egyenesen a Tökéletes Vihar közepébe.

 

2008 a Szent Keresés egyik éve volt, amely segített nekünk összegyűjteni együtt és egyesíteni lényeink hosszú ideje elveszett töredékeit. Ez volt az Elrejtett Kincsek megtalálásának egyik éve, amely kincsek Igaz Mag Lényeink kapaszkodóiként szolgáltak. Átutaztunk a labirintuson, amíg elértük annak a középpontját. És azután hirtelen minden átfordult egy új, igazabb pozícióba. Megértettük, hogy mi az, ami igazi volt és mi az, ami nem volt igazi egy határtalanul nagyobb perspektívából. És sokunk tapasztalt kvantum áttöréseket, amelyek szabaddá tettek bennünket. És az Igazak elkezdtek kiemelkedni…

 

ELSŐ ÉS MÁSODIK HULLÁM

AZ ELSŐ HULLÁMOSOK RÉSZÉRE

 

Az Első Hullámosok azok a régebbi lelkek, akik nagyon régóta ezen a bolygón vannak. A 11-es Mester Szám alatt jöttünk ide lehorgonyozni az Újat. Nagyon sok Földi tapasztalásunk van és összegyűjtöttük a bölcsesség és a tudás bőségét.

Az elmúlt néhány évben fáradtan sétáltunk az utolsó mérföldjeinken egy sivár tájon, amely egyre inkább barátságtalanná vált. A régi víz gödrök és a táplálék régi forrásai, a kreativitás kiszáradt és jelentős erőfeszítésbe tellett megtalálni a létfenntartást és az inspirációt. Mindig cipelve a nehéz felelősségek súlyát, úgy tűnt, hogy minden, amire időt fordítunk az a munka volt és a még több munka. Ez nem azt jelentette, hogy mi nem akartunk mókázni, mert akartunk. Csak a móka régi formái már nem voltak élvezhetőek tovább és túlságosan sok munkánk volt, amelyeket meg kellett csinálnunk magányos ösvényünkön.

 

Utolsó mérföldjeinken sétálva, gyakran megfeneklettünk az éles bozót töviseken és megbotlottunk a csúszós sziklákon, amelyek beszórták az ösvényünket. Emiatt, új utakat kellett megtanulnunk, hogy navigálni tudjunk a sok akadály között, amelyek blokkolták az utunkat. Ez megkívánt egy folyamatos átirányítást. A túlélés érdekében ki kellett fejlesztenünk egy újonnan kiterjesztett látást, hogy túl tudjunk látni minden külső látszaton, így tisztán meg tudtuk érteni, hogy mi FOLYIK IGAZÁN. El kellett hoznunk Új Igaz Önvalónkat minden cselekedetünkbe; egyébként a sok régóta lejárt elem szétzúzott volna bennünket.

 

Ugyanakkor, folyamatosan átfésültük lényeinket, rétegről rétegre és rétegről rétegre, kigyomlálva bármilyen maradványt, amely nem volt igazi, lehántva bármiféle félelmet vagy kétséget és ezeket szeretettel és tudással helyettesítettük. Mialatt mi ezt tettük, sokunk elfelejtette észrevenni, hogy a táj körülöttünk finomodott. A bozót tövisek kevésbé gyakoriakká váltak; ösvényünk akadályai kevésbé keményedtek meg és áttetszőbbek lettek. A táplálék új forrásait találtuk meg teljesen váratlan helyeken. A támogatás megérkezett, amikor a legjobban szükség volt rá.

 

Minél inkább igazabbá és valóságosabbá válunk, és minél inkább újrakalibráljuk belső tájunkat, azért, hogy az Ultra Felsőbb Valóságban tudjunk élni, annál gyorsabban változik meg a külső tájunk. Hirtelen, észrevesszük a vibráló zöld fű foltokat és egy méltóságteljes fát. Madarak tűnnek elő a semmiből és elkezdenek énekelni. A levegő frissebb. Egy pezsgő folyam lát el bennünket a friss víz új forrásával.

 

Utolsó mérföldjeink a dualitás régi útján végre befejeződtek. És ez éppen, hogy nem baj, mert már nem sétálunk a régi úton többé. Már nem lakunk a dualitás haldokló világában. Nem tápláljuk a dualitást és a félelmet azáltal, hogy hiszünk benne. Az Ultra Felsőbb Valóságban élünk és tájunk friss és új, tele tökéletes virágokkal és példátlan szépséggel. És minden egyes lépéssel, amelyet megteszünk, a mi új világunk egyre tisztábbá, egyre igazabbá válik. Beléptünk Legvadabb Álmaink birodalmaiba és ezek egymás után manifesztálódnak számunkra.

 

A MÁSODIK HULLÁMOSOK RÉSZÉRE

 

A Második Hullámosok újabb lelkek, akiknek messze kevesebb létidejük van a Földön. Ők a 22-es Mester Szám alatt jöttek ide felépíteni az Újat. A friss energia és az új ötletek bőségével bírnak.

 

Az elmúlt néhány évben a Második Hullámosok unalmat és beteljesületlenséget éreztek. Habár, ők az energia bőségével rendelkeznek, nem tudják megtalálni a megfelelő helyeket, hogy felhasználják azt, és az energiáik elkezdenek stagnálni. Gyakran azt érezték, hogy szétrobbannak a bámulatos csodálattól, hogy teremteni akarnak, mégis semmi nem érződött eléggé igaznak vagy eléggé nagynak ahhoz, hogy elkötelezzék az energiáikat. A lehetséges karrier lehetőségeiket nézik, azonban felfedezik, hogy nekik nincsen. Helyette, kitöltik szabad idejük végtelen kiterjedését számtalan eltereléssel, végtelen tréninggel és kis léptékű projektekkel, amelyek nem teljesítik ki őket.

 

A Második Hullámosok jól tudják, hogy valami többről szól az élet, mégis nem tudják, hogy hogyan találják meg azt. Körülnéznek és minden, amit látnak más megdermedt Második Hullámosok és fáradt, öreg Első Hullámosok, akikről úgy tűnik, hogy mindig dolgoznak anélkül, hogy valaha bármit is mókáznának. A kézségek bőségével rendelkeznek, de hiányzik a magabiztosságuk, hogy ezeket a világba elhozzák. Egy módszert keresnek, hogy teljesen kifejezzék magukat, szabaddá váljanak a saját maguk által kirótt letargiájuktól, rohanjanak, mint a szél vadul és akadálytalanul, keresztül söpörjenek a bolygón elhozva a tartós változást, de néhány kulcs elem hiányzik. Így ők visszacsúsznak a semmit tevésbe, elbódítják magukat drogokkal, végtelen számítógépes játékkal vagy virtuális világokkal, elkerülve a felelősség bármiféle látszatát, amelyről úgy érzik, hogy az akarat csak elkedvetleníti őket, magukat csak részben érezve élőnek.

 

Még amikor elkezdik felfogni is azt --- hogy minden arról szól, hogy teljesen belépjenek, és örömmel elfogadják a felelősség sok jogarát, amelyek át vannak nekik adva, akkor a félelmeik, és az ellenállásuk elkezd növekedni. Mivel ráébrednek arra, hogy ők soha sem voltak teljesen próbára téve és mi van akkor, hogyha nekik el kellene bukniuk? Így néhányuk visszahúzódik, a kifogások falait felépítve, hogy elrejtsék a mélyen elültetett félelmeiket.

 

A Második Hullámosok most abban a folyamatban vannak, hogy behozzák az elmaradást azzal, amiről ők mélyen belül tudják, hogy valóságos és igaz. A következő lépés egy utat találni, hogy kihozzák ezt a tudásukat a világba. Ők készen vannak arra, hogy felelősséget vállaljanak a monumentális áttérésért a dualitásból az Egységbe. És ők ezt mókázva teszik meg!

 

A HÍD EMBEREK VAGY 1.5 HULLÁM

 

Van még szintén néhány ember, akik sem nem Első, sem nem Második Hullámosok. Ők magukban foglalják mindkét hullám kombinációját, és ők azért vannak itt, hogy hídként szolgáljanak, hogy az Első és a Második Hullám ösvényei össze tudjanak futni. Ha te egy Híd Ember vagy, akkor mind az Első Hullám, mind a Második Hullám tapasztalatainak egy kombinációját fogod megélni.

 

(SOLARA:2009)

 

2008 UTÁN-ELSŐ KAPCSOLATFELVÉTEL-GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ

Az első, hogy a teljes folyamat a mi első kapcsolatfelvételünk számára a Spirituális Hierarchia által van hangszerelve.
Úgy szervezik a kapcsolatot, hogy csakis a megfelelő isteni időben történjen.
Ennek az ideje akkor fog megtörténni, amikor a lakosságunk megfelelően felkészült lesz spirituálisan, és a tudatossága szükséges mértékű lesz az isteni kapcsolatfelvétel számára.

Az első kapcsolatfelvétel egy visszatérés spirituális otthonunkba, és annak elfogadásába, akik valójában vagyunk. Vagyis felébredő fizikai Angyalok vagyunk, akik segíteni fogják a Spirituális Hierarchiát a Teremtés kibontakoztatásában a Fizikai Univerzumban.

 

, az első kapcsolatfelvétel véget vet galaktikus karanténotoknak. Az az idő arra, hogy véget érjen a spirituális amnézia, mely foglyul ejtette legtöbbeteket kora gyermekkora óta. Amikor ez az eljárás beteljesül, emlékezni fogtok mindarra, amit most elfelejtettetek. Legfőképp emlékezni fogtok annak a lélekszerződésnek a természetére, melyben megegyeztetek mielőtt a Földbolygóra inkarnálódtatok. Ebben a szentséges lélekszerződésben, a Spirituális hierarchiának engedélyt adtunk rá, hogy egy isteni beavatkozást kérhessünk. Ez az eljárás megfelel az első kapcsolatfelvétel egyik fő kritériumának, és biztosítja a Galaktikus Föderációt a mi  teljes együttműködésünkről ebben a dologban. Ez a kapcsolatfelvétel nem egy mentőakció. Sokkal inkább egy visszatérés az inter-dimenzionális valóságba, ahonnan jöttünk, és amelybe vágyunk, hogy visszatérjünk.

Ez az újraemlékezési folyamat engedélyt ad nekünk, hogy legyőzzünk bármilyen ellenállást, vagy negativitást, melyet a mi korlátozott mentális szerkezeteink képesek lesznek a fejünkbe helyezni.

(GFKV)


2008 UTÁN

A KORMÁNYOK LEVÁLTÁSA

ÁTMENETI GONDVISELŐ RENDSZEREKKEL VALÓ FELVÁLTÁSA

(GF:080115)

 

A 2008 UTÁN KÖVETKEZŐ ÉVEK még meghatalmasítóbbak lesznek, és hadd tegyem hozzá ezen a ponton, hogy az, hogy felsőbb szintekre megyünk, az nem azt jelenti, hogy többé nem kommunikálunk veletek. Csupán azt jelenti, hogy az a szint, ahonnan kommunikálunk majd sokkal magasabb rezgésű lesz, ezért csak azok kaphatják meg a tanításokban rejlő igazságokat, akik hajlandóak magukévá tenni ezt a rezgést.

 

Fontos, hogy mindannyian megértsétek, hogy nem egy elit hierarchiát teremtünk meg, hanem egy olyan rendszert teremtünk, ami lehetővé teszi az egyének számra, hogy hasznot húzzanak a befektetett munkájukból, türelmükből, kitartásukból, hitükből és bizalmukból. Így ez tulajdonképpen az ön-mesterré válás egyfajta jutalma, mivel megmutatja azoknak, akik kissé lamentálósan elmélázó attitűdöt tanúsítanak az önfejlesztés iránt, hogy igenis megéri az erőfeszítést, az utazást, a rövid távú kellemetlenséget, [az] amikor valaki kapcsolatba kerül az igazságával. Azt sem hisszük, hogy igazságos vagy fair lenne negatív hatással lenni azokra, akik olyan sok energiát, időt és szeretetet áldoznak lelkükre, azok miatt, akik jelenleg nem hajlandóak ezt az energiát és időt erre rászánni. Így hát igen, van egy jutalmazási rendszer, vannak határok, és vannak bizonyos követelmények, amik fontosak. Őszintén, hagynátok egy kétéves gyereket játszani a tűzzel? Ugyanez igaz azokra a lelkekre is, akik növekednek, tanulnak, fejlődnek és felemelkednek.

(KT:08111.)

 

2008-2010- A FEJLŐDÉSSEL KAPCSOLATOS KOLLEKTÍV DÖNTÉSEK

A gyakorlásra szánt idő lejárt. Az elkövetkezendő két évben kollektíven meg kell hoznotok néhány nagyon fontos döntést a fejlődésetekkel kapcsolatban. Megdöbbentő ütemben fejlődtök. Olyan gyorsan haladtok, hogy felül kellett vizsgálnotok „isteni terveteket”. Ez hihetetlenül gyönyörű, ám most már itt az ideje, hogy cselekedeteitek új vibrációtoknak megfelelőek legyenek. Ne hagyjátok, hogy ez elmenjen mellettetek, mert ez egy nagy jelentőséggel bíró lehetőség. Ne várjátok meg, míg a kollektív rezgésszint eléri a gyújtópontot, amikor a változás már mindenkiben észrevehető lesz. A Fénymunkások úgy döntöttek, hogy azért jönnek, hogy fényt sugározzanak oda, ahol arra szükség van, ma pedig megkapjátok a behívót. A fényetekre nagyobb szükség van, mint korábban bármikor. Az első tennivalótok azonban az, hogy megtanuljátok jól érezni magatokat a saját fényetekben, ami közben az átragyog fizikai lényeteken, miközben kisugárzik belőletek. Reméljük, megtapasztaljátok majd, és megengeditek, hogy teljes életre lobbantsa energiamezőtöket.
Azt kérditek, „Hogy tehetném ezt? Évek óta itt dolgozom, és a munkatársaim nem értenek meg, nem akarják, hogy a kényről vagy az energiáról beszéljek nekik. Tovább fogok dolgozni, és végzem a munkám.” Mi azt mondjuk, hogy a körülötted élők hamarosan el kezdik növelni vibrációjukat, ha pedig mégsem, akkor az ennél a cégnél eltöltött időd korlátos. Többé nem vagytok képesek olyan dolgokat elviselni, amiket eddig elviseltetek. Mikor alacsony rezgést képviseltek, elég széles az az energiasáv, amin keresztül tudtok jutni. Óriási. Mikor megemelitek a rezgéseteket, akkor ez a sáv leszűkül, keskenyebbé válik. Itt jönnek be általában a hiedelemrendszereitek.
Most tehát azt kérdezitek, „Mi a legnagyszerűbb, amit megtehetek? Mi lenne az az egy dolog, amit ha megtennék, mindez elkezdődhetne?” Nagyon szeretnénk valami flancosat mesélni egy szertartásról és annak részleteiről, amin ha átestek, működni fog a dolog, de egész egyszerűen a szándékotok dönti el a kérdést. Átadhatunk nektek szertartásokat. Átadhatunk nektek meditációkat. Mutathatunk módszereket, amikkel be tudtok jutni önmagatokba, ezek csupán eszközök, amik a ti mágiátokat tükrözik vissza, nem a miénket. A mágia nem az eszközökben rejlik. Hanem bennetek. Ez a válasz az ember-kórra.

Kérjük, értsétek meg, hogy közeleg az idő ezen a bolygón, mikor mindannyian fel akartok majd állni, hogy a saját igazságátokért tartsanak benneteket számon. Sokan azon gondolkoznak most, vajon mi is lehet az. Ti nem tudjátok, de a szívetek tudja. Tudjátok, hogy kik vagytok, és azt is, hogy merre tartotok, bár talán nem tudatos szinten vagytok tudatában. Felsőbb énetekkel való kapcsolatotok minden nap egyre erősebbé válik, részben az új szinaptikus pályák közti kapcsolat miatt, részben a szexuális energia beáramlásnak, ami belép a testedbe. Egész fizikai tested megemeli rezgésszintjét. Minden egyes lélegzetetekkel egyre közelebb kerültök az Otthonhoz. Ez nem fog leállni, de az, hogy az emberiség kollektíven hogyan tapasztalja meg ezt a változást, még nem dőlt el. Még nem dőlt el, mert még nem döntöttétek el, hogy hogyan fog megtörténni.


Nos, ez lehet, hogy nehéz lesz. Megtörténhet erőszakos háborúval. Megtörténhet globális katasztrófák és időjárási változások által. De lezajlódhat kellemesen és simán is. A döntés a tiétek, és nincsenek jó vagy rossz döntések. Az emberiség fejlődése folyamatban van, és ez meg fog történni. A kérdés csupán az, hogy miken kell keresztülmennetek, miközben megtörténik.

(LW:0712)


2008-2011 TANÍTÓKÉNT KELL SEGÍTENÜNK

Egyénként és tanítóként legnagyobb kihívásotok az lesz, hogy segítsetek az embereknek megküzdeni a hiedelemrendszereikkel. Reméljük, hogy ezt tisztán és érthetően sikerült ma a tudomásotokra hozni. Hihetetlen időszak ez most a bolygón. Ha csak egy részét látnátok annak, amit mi, annak ami rátok vár, kétségetek sem lenne afelől, hogy nagyon gyorsan beléptek az összes energiába, amibe csak tudtok, hogy rátaláljatok saját, igazi hatalmatokra.
Rugalmas hiedelemrendszerek, rendszerek, amikben képesek vagytok elfogadni a dolgokat, amint keresztüláramlanak rajtatok, anélkül, hogy hozzájuk kapcsolódnátok, ez lesz az elkövetkezendő napokban a legnagyszerűbb eszközötök. A multidimenzionalitás önmagában egy ajándék, ami segít majd többszörös szemszögből látatni a dolgokat. Ekkor nyertek igazi betekintést az életbe, és mikor azt gondoljátok, hogy az emberiség előrelépett, ahogy mi ezt említettük, akkor el kell mondjuk, hogy még csak a felszínét karcolgatjátok annak, ami az elkövetkezendő három évben történni fog. Nagyszerűek a lehetőségek.

(LW:0801)

 

2008-2012- A FÉNYMUNKÁSOK 3. HULLÁMA

2007-től kezdődően egy új 10 éves ciklusba lépünk, amelyben a csillagmagok 3. hulláma, akiket Fénymunkásoknak nevezünk, elkezdenek dolgozni a Földanyával egyetemben és az emberiséggel, a felemelkedési folyamatot választva.

(nibiruancouncil:2008.)

 

 

 

2008.- 2012. FÉNYCIKLUS ENERGIÁI – FÉNYMUNKÁSOK

Annak a fényciklusnak az energiáiról, amely felemel titeket és elvisz a „végidőtök” jelzéséhez, 2012-höz. Valóban, akkor a bolygótok már teljességgel az ötödik dimenzióban fog létezni, és azok közületek, akik ezeket a szavakat olvassák, lesznek az úttörők és az útmutatók, akik az emberiséget felemelik a valóságnak ehhez az újfajta érzékeléséhez.

Legkedvesebb fénymunkások, ti lesztek az élet és létezés új módjának tanítói és vezetői. Azt kérjük, hogy példátokkal tanítsatok, és hogy példátok a szeretetet és örömet testesítse meg. Azonban arra is emlékeztetünk benneteket, hogy az új energiában a vezetők útja nem a csillogás és hatalom ösvénye, hiszen ezek az egó útjai. Az új energiában a vezető a szolgálat, az önfejlesztés és az alázatosság ösvényén jár. Emlékezzetek: az, hogy ti vezetői pozíciót töltötök be, még nem azt jelenti, hogy „fejlettebbek”, „jobbak” lennétek másoknál. Azért kaptátok ajándékaitokat, hogy a bolygó kollektívájának magasabb javát szolgáljatok vele. El fogtok követni hibákat, miközben tanultok, és rossz választásokat is fogtok hozni. Legyetek ahhoz eléggé szerények, hogy felismerjétek ezt, és aztán mást válasszatok. Nem lesz könnyű időszak, amíg megtanuljátok, hogyan engedjétek el a létezés régi, elmén alapuló módjait, és hogyan válasszatok a szívetekből.

Azonban, mindenek felett, legkedvesebb fénymunkások, arra emlékezzetek, hogy egy vezető tökéletesíti önmagát. Ahogyan mondtuk, ti vagytok az új energia vezetői, és az önfejlesztés képessége igencsak fontos.

(SCH:0801)


2008-2020 – A MULTIDIMENZIÓS LÁTÁSMÓD ERŐSÖDÉSE

. A multidimenzionális látásmód hihetetlen lehetőségeket nyit meg számotokra, és az életetek erőteljessé és áramvonalassá válik. Naponta egyre beljebb léptek a mulitdimenzionalitás területére. Az elkövetkezendő 12 évben sokkal többet tudtok majd meg emberi lényként, magukat embernek tettető lelkekként az ezen a bolygón eltöltött valódi létezésetekről, mint valaha is gondoltátok volna. Elkezditek megérteni, hogyan áll össze az univerzum szövete, és ezt megtanuljátok hasznosítani. Aztán megértitek, hogy hogyan szövődik össze az energia, hogy anyagot alkosson. Megértitek, hogy hogyan teremtik meg a gondolataitok az anyagot a nap minden egyes pillanatában azáltal, hogy kölcsönhatásba lépnek ezzel a szövettel. Jobban megértitek igazságotokat, a teremtés kreatív ajándékait, hogy minden gondolat kiküld egy vibrációt, ami eljut az univerzum szövedékébe, összefonódik vele, hogy valami varázslatosat hozzon létre. Ennek érdekében az első dolog, amit meg kell tennetek, hogy átértékelitek a hiedelmeiteket a hiedelmeitekről. Gyógykúraként, ideiglenes helyzetként, az ember-kórból való kilépés lehetőségeként, kezdjétek el megvizsgálni a hiedelmeitekkel kapcsolatos hiedelmeiteket, mert abban benne van minden. Azok, akik hajlandóak elengedni és kiszélesíteni régi hiedelemrendszereiket, hatalmas előnnyel indulnak neki az előttetek álló fejlődési, felemelkedési folyamat egészének.

(LW:0712)


2008-2028 – ÚJ TECHNOLÓGIA/FÉNYTECHNOLÓGIA EXPONENCIÁLIS FEJLŐDÉS

A jövő a fénytechnológiájé

Nagyon egyszerű megérteni, hogy ha nem hallgattok a bensőtökre, úgy fogtok tekinteni a technikára, mint ami benneteket helyettesít. A próbálkozó erőfeszítés a keveredésre és a technika használata az emberek segítésére olyan területek, amelyek elindítják a biológia és technológia keveredését. Ezek a kutatások folynak, amióta a technika csak elkezdődött. Az emberiség most éppen a technikának az ébredő fejlődési szakaszában van. Az a mód is kifejlődik hamarosan, ahogy kapcsolatba léptek vele. Most oda kell mennetek egy helyre, leülni a dobozzal szemben, gombokat nyomogatni a billentyűzeten, várni és egyszerre csak egy régies karakteren keresztül kapcsolatba lépni vele. Akármilyen lassú is ez az folyamat, nagyban hozzájárul az emberiség fejlődéséhez. El tudjátok-e képzelni, hogy milyen meghatalmasító lesz hozzáférni ezekhez az információkhoz anélkül, hogy ezeken a lépéseken keresztül kellene mennetek? Akkor is, ha csak az érintkező felületeknél, a kapcsolati módokban tapasztaltok haladást, ez meg fogja adni nektek az elérhetőséget azok nélkül a korlátok nélkül, amelyekkel ma teszitek ezt. Még ha semmi más nem változik [meg], csak ez, el tudjátok-e képzelni, hogy olyan lesz, mintha állandó elérésétek lenne mindenhol és állandóan? Mi lenne, ha a személyi tükröződésetek a technológiában tanulni tudna tőletek? Mi lenne, ha a számítógép saját magát tudná programozni, hogy meg tudja tenni azt, amit ti akartok hogy megtegyen - a helyett, hogy azt tenné, amit a progamírók akarnak, hogy tegyen? Mi lenne, ha a személyi tükröződésetek (a számítógép) segíteni tudna nektek gondolkodni és tisztán kommunikálni, ha elveszítitek ezt a képességeteket egy betegség vagy szélhűdés után? Meg fogjátok tapasztalni, hogyan beszélgetnek majd a gépek egymással. Ezek közvetlenül előttetek vannak kedveseink, elindul egy exponenciális növekedési ciklus a következő 20 évben.

LW:08:02


2008. ÖSSZEFOGLALÓ TÓBIÁSTÓL

 

2008. – A FÖLD MÁR SOHA TÖBBÉ NEM TARTHAT A VILÁGHÁBORÚK FELÉ

Jelenleg a Földön lévő tudatosság túl magas ehhez, és ez nem fog visszafele haladni. Vannak olyan emberek mint ti, Shaumbra, és vannak más emberek is, akik nem nevezik magukat Shaumbrának, de mégis csatlakoztak egy másik fajta csoporthoz, vagy akár csak saját magukhoz, ami felhozta arra a szintre a Föld tudatosságát, ahonnan az már nem térhet vissza a sötét korszakba. Az nem lehetséges, hogy a Föld megsemmisüljön. Ez már nem tud visszatérni a régi világháborúkhoz többé. Ez egy változó világ, és a jobb változás felé halad. Attól még vannak nehézségek, ez így igaz. Még mindig sok olyan ember van, akik a nagyon sötét módokhoz és a nagy kihívásokkal bíró módokhoz folyamodnak, de attól a világ előre halad.

Visszatekintve erre az évre

 

Tehát hogy haladjunk, csak egy pár rövid megjegyzést tennék. Ha emlékeztek, ennek a naptári évnek a kezdetén azt mondtuk, hogy ez a ping-pong éve lesz, és ez valóban az is volt. Az volt. Sok pingezés zajlott ebben az évben.

 

Ott volt a gazdaság, a pénzügyek. El tudtátok volna ezt képzelni… ó, én pontosan tudom, hogy Cauldre nem engedte volna, leblokkolta volna, hogy januárban elmondjuk, hogy a tőzsde ekkorát fog zuhanni még az év vége előtt. Pánikba esett volna. Rohangálni kezdett volna, és mindenféle pánikból fakadó dolgokat tett volna, ahogy sokan mások is közületek – föld alatti bunkereket építettetek volna, hogy felkészüljetek a világvégére. És ha elmondtuk volna nektek, hogy a világ legnagyobb befektetési házai megszűnnek létezni – eltűnnek a Föld színéről 2008 év végéig – akkor aztán biztosan bepánikoltatok volna. Megpróbáltatok volna megépíteni egy űrhajót, és kilőttétek volna magatokat a Földről, mert úgy okoskodtatok volna, hogy az bizonyosan a végét járja.

 

Ha elmondtuk volna, hogy mindössze egyetlen naptári év alatt – egyetlen naptári év alatt – az olaj 144 USD/gallon ára lezuhan 40 USD/ gallonra – 144 USD az év elején, és mindössze 40 USD az év végére – akkor őrültnek tartottatok volna minket, vagy legalábbis Cauldrét. Ez a ping-pong éve volt.

 

Ha elmondtuk volna nektek, akár még az év elején is, hogy egy fekete bőrű ember – egy fiatal fekete bőrű ember – lesz megválasztva az Amerikai Egyesült Államok elnökének, akkor megvádoltatok volna minket azzal, hogy beszívtunk valami mennyeit vagy valami mást.(nevetés)

 

Drága Shaumbra, ha akár ennek az évnek a januárjában is elmondtuk volna nektek, hogy a világ ezeken a változásokon fog keresztül menni, szinte minden szinten, amire csak gondolni lehet, akkor nagyon féltetek volna ettől az évtől, és akkor nehéz lett volna végigcsinálnotok. De nézzétek csak, hogy most mi történik. Ó, és mindez csak azért történik, mert a tudatosság átalakítja magát. A Föld és az emberiség éppen most formálja át magát. De nem mennek visszafelé. Nem a régi receptek alapján formálják át magukat. Hanem az újból. Ezért tűnik ez kihívásokkal telinek.

 

Miközben ez a ping éve volt, ugyanakkor a pong éve is volt. Fel tudjátok fogni….fel tudjátok fogni – és Cauldre most a statisztikánk megbízhatósága felől érdeklődik – hogy sokkal több új üzlet indult be ebben az évben, mint a történelem során eddig bármikor?

Több szabadalmon és bejegyzésen dolgoznak mostanság világviszonylatban, mint eddig valaha. Tehát ha a világ a vége felé közeledik, akkor a találmányok és a kreativitás miért ilyen magas állandóan?

 

Jelenleg sokkal több jó cselekedetet hajtanak végre az emberek, mint amire egyáltalán visszamenőleg emlékezni tudnánk ebben a birodalomban. Persze, ti a rossz híreket olvassátok, a gyilkosságokról, az öldöklésekről és a terrorista támadásokról olvastok, de felfogjátok-e, hogy egyre több olyan ember van, akik a szeretet és az együttérzés minőségeit veszik magukra. Akik elsősorban önmagukért tesznek szerető dolgokat, majd ezt követően az emberiség egészéért. Nem megmentés céljából, nem azért, mert sajnálatot éreznek irántuk, hanem azért, mert abszolút szerelmesek az életbe. Nem azért teszik ezt, hogy ezért piros pontot kapjanak a mennyekben. Nem a bűzölgő karmájuk miatt. Hanem azért teszik mindezt, mert sokkal jobban szeretik az életet, mint eddig bármikor.

 

Ami jelenleg zajlik az életedben az az, hogy megpróbálsz egyensúlyt teremteni. És pont ez az, ami kifáraszt. Megpróbálod egyensúlyba hozni az emberi szükségleteidet, az emberi félelmeidet és az emberi vágyaidat a spirituális szükségleteiddel és vágyaiddal. Ez az, ami Jungot különösképpen érdekli, hiszen amikor a spirituális vágyaid felébrednek, az a spirituális vágyad, hogy visszatérj önmagadhoz, olyankor mi történik ebben az egész dinamikában a régi, magasan képzett, néha szánalmas és nyomorult emberi kondíció és az isteni között? Na ezért mondjuk mi azt, hogy lépj hátra. Bízz a folyamatban, és figyeld, mi történik.

Amikor ez bekövetkezik, na akkor lesznek diadalmas felfedezéseid. Emlékezz, hogy ennek a naptári évnek a legelső shoudjában beszéltünk nektek arról, hogy ez az év a diadalmas felfedezések éve lesz. Sokan az kérdezitek: - „Diadalmas? Nem hiszem. Felfedezés? Ki van zárva.” Arra kérlek most titeket, hogy nézzetek meg egy dolgot! Először is azt, hogy mit értünk mi diadalmas felfedezésen? Tán csak nem azt gondoltátok, hogy majd találtok egy kastélyt egy trónussal a közepén, hogy majd onnan folytathassátok az emberi jogosultsági- „engem ez megillet” szindrómátokat? Amit felfedeztek – amire a ti diadalmas felfedezésetekként utaltunk az év elején, az a saját eredetiségetek. Az eredetiségetek. Egy pillanaton belül rá fogunk erre térni, de most hagyjuk, hogy egy kicsit elmerengjetek ezen.

T:1005


M. ELOFF (08.12.19): A MÁSODIK FELEMELKEDÉSI HULLÁM

Forrás:

http://www.thelightweaver.org

Fordította:

A szöveg magyar verziójának összeállítását Gárdi Mariann (margardian) végezte el.

Egy jó ideje – a mostani időszakig – Kuthumi Mester sokszor beszél a Második Felemelkedési Hullámról.
Ez az esemény 2008. december 21-én fog végbemenni.

Így beszélt erről Kuthumi Mester a 7:7 Kapu mágia, csodák és a bőség manifesztálása csatornázásban 2006. július 7-én:

„2008. december 21-ig mondhatni közös cselekvésbe kell kezdenetek. Ez alatt az időszak alatt, ami 2008. decemberéhez vezet el benneteket, a Mesterek szorosan együtt fognak működni veletek.”

Így tehát úgy döntöttünk, hogy elkezdjük összegyűjteni az ezen eseménnyel kapcsolatos információkat. Kérjük, hogy időnként ellenőrizzétek a rendszeresen történő aktualizálásokat.

Részlet „Az igaz vallás 9D indigó sugara” channellingből  2006. augusztus 2.

St. Germain a következőket mondja ebben a csatornázásban:

(3.oldal)

,,A kilencedik dimenzió Indigó Sugara azt a célt szolgálja, hogy enyhítse az emberiség félelmét a felemelkedés ösvényén járástól.

Ez a nagy nap az „alvó” csillagmagok közül sokak számára megnyitja a kilencedik dimenziós portálokat; a még alvó Fénymunkások számára, hogy belépjenek a tudatosság és tapasztalás felgyorsult felébredésének állapotába, így teljesítve a 2008. decemberi felemelkedési hullám kritériumát, azon hónap 21-dik napján. Ez azt is jelenti, hogy az előrehaladott Fénymunkások hasonló lehetőséget kapnak, hogy felgyorsítsák képességüket a fény hányadosainak beintegrálására, és könnyedén és kegyelemmel megtartsátok a testetekben a fény hányadosainak 99%-át."

Az arany kor arany mintázata közvetítésben Kuthumi mester a következőket  mondta 2006. 10. 14.-én:

,,Mindannyian létrehoztátok a nyitott átjárót, teljesen újjászülettek; mennyei szenvedély kormányoz majd benneteket olyan irányokba, amelyeknek most még tudatában sem vagytok. Néhányan észreveszitek majd, hogy milyen sokat változik az életetek az elkövetkezendő 3 hónapban, és mire beköszön 2008. decembere, néhányan úgy találjátok majd, hogy életetek megváltozott, és a mostanihoz képest 180 fokos fordulatot vett. Biztosíthatlak benneteket, hogy mindegyik változás, amelyen keresztülmentek mindig a lelketek felsőbb szintű javát szolgálja majd, és mindenki másra is hatással lesznek [ezek] a változások."

Kuthumi az 1:1:1 Újévi világmeditáció 2008. 01. 01-én elhangzottakban így beszél:

(1.oldal)

,,Ebben az évben teljes egészében manifesztálódik a felébredés második hulláma, és 2008. december 21-re sokan közületek drasztikus változásokon mennek keresztül.

Ezektől a változásoktól nem kell félnetek, ezek a változások hozzák el nektek a tudatosság erőteljesebb állapotát, a megértés mélyebb állapotát és az én erőteljesebb jelenlétét, így szabva irányt életeteknek."

(5.oldal)

,,Nos, a november nagyon fontos hónap, mert ez a felkészülés utolsó szakasza, amire szükségetek van, hogy teljes egészében átölelhessétek a felemelkedés második hullámát, ami decemberben tiszteli meg bolygótokat. November minden egyes napját mester energiarezgés tölti majd meg.

November 22-e kapu a december 21-i felemelkedési hullám előkészítése mélyebb megértésének alapvető fontosságú birodalmába, mindemellett novemberben az új tudatosság erőteljes hullámainak magatokon és életeteken való átáramlását tapasztaljátok majd, úgy belsőleg, mint külsőleg.

A november olyan lesz, mint egy forgószél, és ennek a forgószélnek az energiája szó szerint kiszippant az életetekből mindent, amihez még makacsul ragaszkodtok, így biztosítva, hogy a december az a hónap legyen, mikor szabadon képesek lesztek belépni egy felsőbb tudatosságba, amit a felemelkedés második hulláma hoz majd magával.

Decemberben csatlakozik hozzám, Kuthumihoz, az Univerzum mindazon isteni lénye, aki a bolygótokon tartózkodik. A tanulásotok, az élet fizikájának, és szívetek és lelketek mechanikájának megértésének szempontjából a december lesz az egyik legfontosabb hónap; 2008 decemberében én, Kuthumi, St. Germain és Jézus mester kíséretében saját fejlődésünk felsőbb birodalmaiba lépünk, ez pedig automatikusan magával húzza ebben az új birodalomba minden készséges fénymunkásunkat, akik teljesítették a beavatások utazását, akik velünk együtt mesterévé váltak a szükséges szinteknek."

(6.oldal)

,,December 21-én kitárjuk az ajtókat ebbe a felsőbb birodalomba, amiről korábban már beszéltem, és amibe én belépek, és ebben a különleges időpontban zajlik majd le a Felemelkedés második hulláma, amikor az összes fénymunkás, aki mesteri szintre jut azokban a dolgokban, amelyekről beszéltem, és akik elérik a belső tudatosság és éberségnek ezt a szintjét, [mind] belép a felemelkedés tudatosság felsőbb szintjeibe. December 12-én mindannyian megtapasztaljátok az erre a különleges hullámra való felkészülés első aktiválását. Az élet minden területén hatalmas változások lesznek, szeretteink. Nagyon fontos, mert 2010 egy újabb fontos felemelkedési időszak lesz, és mindannyian fel kell, hogy készüljetek. A 2008 után következő évek még meghatalmasítóbbak lesznek, és hadd tegyem hozzá ezen a ponton, hogy az, hogy felsőbb szintekre megyünk, nem jelenti azt, hogy többé nem kommunikálunk veletek. Csupán azt jelenti, hogy az a szint, ahonnan kommunikálunk majd sokkal magasabb rezgésű lesz, ezért csak azok kaphatják meg a tanításokban rejlő igazságokat, akik hajlandóak magukévá tenni ezt a rezgést."

A felemelkedés 27 kulcsa és az 54 Kundalini csakra (2008.01.19.)

Kuthumi mester  a következőket  mondta a csatornázásban :

(2/3 oldal)

,,2008 felkészít benneteket a felemelkedés második hullámára, ez a hullám pedig túlrepít benneteket a már említett gömbakvárium tudatosságon, a csoporttudatosságon túlra visz, túl azokon a mozgatóerőkön, amelyek akadályozták a növekedésedet."

(7.oldal)

..Időközben átrágod magad mindenen, ami már nem szolgálja ezt az utazást, és biztosíthatlak, hogy mindannyian képesek vagytok teljesíteni ezt a beavatást. Mi pedig akkor elhozzuk a kulcsokat a Föld Anya testéhez, és mivel ezek belekódolódnak a testébe, így olyan helyzetbe kerül, hogy kiterjesztheti ezeket a kulcsokat az emberiség többi részére is, és ennek az évnek a végére, 2008. december 21-ére, testének minden része magába issza a huszonhét kulcsot, aktiválja az ötvennégy kundalini csakrát, és készen áll majd arra, hogy kitisztítsa mindazt [magából], amire többé nincs szüksége. A Föld tehát változások előtt áll ennek eredményeként, akárcsak a te tested, reszketni és remegni fog, ahogy szívcsakrád is feltöri azon kamrák pecsétjeit, amikről nem vettél tudomást, és ugyanez történik a Föld szívcsakrájában is, autentikus éned pedig keresztülfaragja magát a legsűrűbb védelmi vonalaidon is, ahogy a Földdel is így lesz. Ezúttal nincs menekülés a szeretet elől. Ezúttal nincs menekülés az igazságod elől. Úgy döntöttél, hogy megállsz, körülnézel, és elfogadod a téged üldöző démonokat olyan részeidként, akiknek leginkább szükségük van a szeretetre."

(8.oldal)

,,Március 12-én bekódoljuk a Föld Anya testébe a Felemelkedés huszonhét kulcsának megszentelt szimbólumát és az ötvennégy kundalini csakra ékköveit. Azt kérjük, hogy mindannyian hangolódjatok rá energetikailag, és hangolódjatok rá arra a kettőre [vagyis két emberre], aki majd fizikailag lehorgonyozza ezt az energiát. Az időponthoz közeledve még megerősítjük majd, hogy hol fektetjük le a rácsokat. Többé nem halogathatjuk ezt a folyamatot, többé nem késlekedhetünk, mert monumentális része ez a felemelkedés második hullámának, ezért szeretteim, lássátok meg a bennetek létező fényt, a makrokozmoszban rejlő potenciált, fényt és bőséget, és utazásotok a szabadságba legyen boldogságos."

2:2 Újraegyesülés a szeretettel a Szentséges Énen keresztül (02/02/2008)

Lord Kuthumi, Lady Guinevierre, Jezebel  istennő és Mária  Magdaléna

(4.oldal)

Ahogy felépítjük az energiát a 2008. december 21-én érkező második hullámhoz, egy olyan világba léptek be, ahol másfajta tükrök léteznek. Másfajta valóság létezik ott, és fogalmam sincs mi egyebet tehetnék, hogy mindannyiótoknak bebizonyítsam, hogy az új világ ígéretét még nem tudjátok felfogni. Még elképzelnetek is lehetetlen milyen lesz, mert még sosem tapasztaltátok meg, így egyetlen dolgot tehettek, hogy megadjátok magatok számára az esélyt, hogy belépjetek ebbe a világba, beletunkoljátok az ujjatok a pitébe, és megkóstoljátok.

22:2 Ráébredés a belső Szent Grálra: Lady Guinevierre-rel  (22/02/2008)

Lady Guinevierre a következőket említette a csatornázásban:

(6.oldal)

,,Ez kézzelfogható változásokban ölt majd testet külső világodban, ami azt eredményezi, hogy az emberiség felé ismét felhangzik a „Szolgálatra Hívó Szó”, felébresztve az alvókat, hogy végigjárják útjukat az Arany Országút mentén a felemelkedés második hullámához."

"A Hold Anya [február 21-ei] holdfogyatkozásán keresztül érkező áldásai felgyorsítják ezt a folyamatot, és február 29-én, pont ebben az évben szökőévet kínálnak számodra, lehetőséged nyílik kvantum-ugrást tenni és felmenteni magad ötévnyi gyógyulás alól.

Ez a felmentés nem azt jelenti, hogy bármit is megúsznál, azt jelenti, hogy ez olyan felgyorsított integrációs folyamat, amit a következő hat hónapban elvégzel, [és ami különben] öt évet igényelt volna.(Február 29-én Michelle a mi időnk szerint reggel fél kilenctől on-line channelinget ad/ott, amire fel lehet/ett/csatlakozni az interneten!)Mindez felkészít téged azokra a rendkívüli energiákra, amik a felemelkedés második hullámában teszik tiszteletüket a Föld Anyán (2008. december 21-én)."

21:3 Kuthumi Napéjegyenlőség channelling (21/03/2008)

Kuthumi mester  a következőket  mondta a csatornázásban:

(1. oldal)

,,Könyörtelennek tekinthető energiával tör elő a második felemelkedési hullám, ami teljes kiterjedését 2008. december 21-én éri el, és folytatni fogja hatását az emberiségre 2010. december 21-ig.

Semmi könyörtelenség nincs ebben drágaságaim, amit ti könyörtelenségként érzékeltek, az egyszerűen autenticitás, igazság és mondhatni, hogy az igazi megállapodás."

(6.oldal)

,,Közületek egyre többeket és többeket hívnak most szolgálatba, hogy belépjetek az illúziók széttörésébe,  hogy katalizátorok legyetek, mert közeledik a felemelkedés második hulláma.

A kevesebb illúzió egyre több és több léleknek ad mind nagyobb esélyt, hogy keresztülmenjen ezen a kapun. A továbbiakban az illúzió fenntartása egyre kimerítőbb és egyre erőltetettebb.

A változás ablaka [vagyis időszaka] elő fog tűnni ez év végén, ezért minél nehezebb most keresztülvergődni, minél értelmetlenebb[nek tűnik az egész], annál könnyebb lesz keresztülmenned a felemelkedésed összes szintjén, és minden alkalommal kapsz egy megnyilatkozást, minden alkalommal bepillantást kapsz, és minden alkalommal önmagad valamelyik aspektusának mesterévé válsz – felemelkedsz."

Ezért a felemelkedés esszenciálisan – a lényegét illetően – pillanatról pillanatra zajló tapasztalat.

Az általunk említett felemelkedési hullám tömeges kollektív folyamat, melyben tömeges bepillantás, kinyilatkoztatás, változás van, döntés a más valóságokba való belépésről, vagy más életmódba való belépésről, [és ezek] minden alkalommal sokkal egyszerűbbé válnak.

Egyiptomi alkímia beavatás 5. és 6. (25/04/2008)

Kuthumi mester a következőket  mondta a csatornázásban :

(3.oldal)

,,2008 végén jön a felemelkedés második hulláma; számos Felemelkedett Mester magasabb szintre emelkedik csakúgy, mint számos Fénymunkás, akik elég lelkesek maradtak az útjukon és energiát, időt és kitartást mutatva kiérdemelték a jogot, hogy úgymond a felemelkedés létráján tovább lépjenek, és ez az úgynevezett felemelkedés kulcs területeinek egyike, hogy amikor képesek vagytok a fizikai testeteken kívül mozogni, akkor képesek vagytok velünk egy teljesen más módon együttműködni.

Ez azt jelenti, hogy képesek vagytok befogadni és integrálni a tudás, az információ, a készségek és kódok óriási mennyiségét, amit képtelenek lennétek fogadni, ha vibrációtok nem állna a megfelelő szinten.

Még egyszer megismétlem: nincs hierarchia, abszolút nincs elitizmus abban, amit mondok.

Csupán a Fénymunkások útjáról van szó, akik kiérdemelték a jogot, hogy elérhessék az információt, a tudást és a hatalmat, amiért készek felelősséget vállalni."

Az ötödik Folyékony Rácsban (08/08/2008) Mária Magdolna erről is beszélt:

(1 oldal)

,,Ezek a folyékony rácsok igazából számos esemény alapjaként szolgálnak, amelyek majd szeptember, október és november hó folyamán következnek be. Ez a három hónap elengedhetetlenül szükséges minden arra hajlandó és kész lélek számára, hogy magáévá tegye a Fehér Tűz Elemet és hogy a fény mezőit megnyissa maga körül, ami által teljesen egyesülhet azzal a szeretettel, amelyet jelenleg a fény kapuin keresztül kap meg, amelyeken keresztül a bőség ablakait és eredete teremtő szikráit is kapja. Előkészületet jelent továbbá ahhoz a mérhetetlen fény kapuhoz, amit a bolygótokon 2008 december 21-én horgonyzunk le és amelyet Kuthumi a Felemelkedés Második Hullámának nevez. Ez a bizonyos felemelkedési hullám olyan átjáró, amelyen keresztül minden fölkészült lélek keresztülhalad és ténylegesen rögzíti a test tudatosságát az intelligencia, az alkotás, az ösztönzés és a megnyilvánítás magasabb dimenzióin belül."

(2/3 oldal)

,,Szeptember 1-én Nada Úrnő aktivál egy Tizenkettedik Dimenziós portált. Ez a szív csakra alsó alap aspektusait húzza be a Tizenkettedik Dimenzióba.

Ebben a dimenzióban találkozni fogtok a kollektív univerzum tizenkét Nagymesterével.

Ezek a lények belekódolnak a rendszeretekbe tizenkét kulcsot, melyek fölkészítik a testeteket december 21-re, a Második Felemelkedési Hullámra. Melchizedek arra kért, hogy említsem meg azt is a mostani alkalommal, hogy még azok az emberek is részesülnek ennek az energiáinak a jótékony hatásaiból, akik 2008 december 21-e után foglalkoznak vele, mivel több Felemelkedési Hullám is jön még. Ti, akik most foglalkoztok vele, ti vagytok ennek előfutárai. Ti felelősséggel viseltettek ezeknek a magas szinteknek a kezelésével szemben, ezért ami a ti testetekből kitisztul, a saját alsó asztrális lenyomatotokból kikerül, az már nem kapcsolódik össze újra a csakráitok rendszerével vagy fény testetek bármelyik más vonatkozásával, a bezárkózás, a félelem vagy a korlátozás mintáinak eredményeként."

A tizenkettedik dimenziós portál aktiválásában (01/09/2008) Nada úrnő mondta  közvetitésében:

(1 oldal)

,,Ez a dimenzióportál felkészít benneteket, a bolygótokat és a környezeteteket arra, amellyel hatni fogtok 2008. december 21-én, a felemelkedés második hullámának idején. Ez felkészítés egyúttal az Isteni Szeretet és Isteni Fény számos erőteljes és új aktiválására [is], és arra, amit mi a Kvantum Tantra alkímiájának nevezünk, és amit 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben éltek majd át."

(2.oldal)

,,A 2008. december 21-én megnyíló felemelkedési kapu új valóságba húzza a Fénymunkások tudatosságát, az új életetek valóságába, és mindabba, aminek a társ-teremtésébe energiát fektetettek.

Beléptek egy új kristályrácsba. Olyan óriási mértékű [vagy léptékű] új geometriai vibrációba léptek, ami sok frekvenciát megváltoztat majd az agyatokban, az idegrendszeretekben, a testetek kémiai rendszerében. Csupán az összes változás leírása is, ha mondhatom így, néhányotokra nyomasztóan hat, ezért apránként kapjátok majd ezeket, darabokban."

(3.oldal)

,,A Kozmikus Szüleinktől érkező szeretet mindig folyékony szeretet, és mindig feltétel nélküli.

Ez a szeretet készít fel benneteket a tudatosságban, tudatban és érzékelésben bekövetkező eltolódásokra, amelyek a felemelkedés [azon] hullámaival kapcsolatosak, amelyek megtisztelik majd bolygótokat. Amint mindegyik felemelkedési hullám átmossa a világot, az elméket, a szíveket, és a kollektív tudatosság és minden emberi lény szellemét és pszichéjét, remény születik, szétárad a szeretet és új lehetőségek manifesztálódnak."

(5.oldal)

,,Szeptember 11-ét a Planetáris Gyógyulás Napjának nyilvánítottuk. Ezen a napon hat és fél milliárd citrin csillag tetraédert hozunk el. Ezek felszívódnak hat és fél milliárd ember napfonatában.

Ez mélyreható gyógyulást idéz elő nem csak ezekben az emberekben, hanem a Föld Anyában is.

A gyógyulás tükröződik majd az ő testében. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy hat és fél milliárdan lépnek majd át a felemelkedés kapuján. Ez hat és fél milliárd lehetőséget jelent a planetáris gyógyulás megtapasztalására individuális lényként, a bolygó részeként, a bolygót szolgálva, valamint az Ént szolgálva."

A béke aranytojásának lehorgonyzása II. és a 9:9 kulcsdátum aktiválása (09/09/2008)

Mária Magdolna mondta a csatornázásban:

(4.oldal)

,,Miközben a megvilágosultak érzékelése fejlődik, a legfejlettebbek irányt mutatnak azoknak, akik az emberi tapasztalat szintjén fejlődnek, azt tapasztalják, hogy új világokba emelkednek fel, ez fog történni 2008. december 21-én. Azok pedig, akik a legfejlettebbek nyomában járnak, nagyon hasonló áldásokat kapnak, még ha útjuk nem is pontosan abban az időben zajlik, mint a tiétek."

9:11 A Bolygószintű Gyógyulás Napja (11/09/2008) Kuthumi vezette  üzenetben  :

(2/3 oldal)

,,A bolygószintű gyógyítás alkalmai, mint amilyen a mai nap is, a tudatos figyelem olyan szintjeit hozzák magukkal, melyek jótékony hatásait más alkalmakkal nem élvezhetitek. A lehetőségek ezen ablakait ki kell tárni abban a pillanatban, amikor megjelennek, függetlenül attól, hogy milyen időpontban vagy keltezéssel érkezik az információ a lehetőségre, ki kell használni. Az emberiséget félrevezették, hogy azt higgye, nincs hatalma választásokat hoznia, a lehetőségeket kihasználnia, szabadnak, egészségesnek, gazdagnak lennie, szeretettnek, megbecsültnek és tiszteltnek tekintenie magát. Ez az a nap, amikor mindez megváltozik, az energia, ami a mai naptól jelenik meg, biztosítja, hogy a régi paradigma romjait kiszippantsa a tudatalattiból, hogy amikor 2008 december 21-e elérkezik, akkor minimális illúzióval, minimális sérülésekkel léphessetek be az új paradigmába."

Kanadai Rács az Elsőtől az Ötödik részig (22/09/2008) Kuthumi mester a következőket említette :

(8.oldal)

,,Bízzatok a sok láthatatlan karban, amelyek óvnak benneteket, szeretteim, és tudjátok, hogy soha nem vagytok egyedül, mert valamennyien egyek vagyunk, együtt vagyunk veletek és [közösen] munkálkodunk. Éljetek békében ezekben az időkben, öleljétek magatokhoz a változásokat teljes szívetekből, mivel ez az Egyetlen Szív, ami át fog alakulni azzá a hajóvá, ami átszállít [benneteket] a magasabb tudatosság új paradigmájába – a második felemelkedési hullám idején. (2008.12.21)"

Utazás az öt testen keresztül (1/10/2008) Kuthumi, többek között ezt mondta a közvetítésben:

(1 oldal)

,,Szeretteim, ez [az aktiválás] 2008. október 1-e különleges idővonalának aktiválása. Ez a különleges energiaörvény abból a célból nyílik meg, hogy előhúzza azokat az energiákat, amelyek mindegyikőtöknek segítséget jelentenek október és november hó folyamán, előkészületként a Felemelkedés Második Hullámára, 2008. december 21-én. Ezek a vibrációk támogatják a sejtemlékezetben tárolt belső érzékelőképességet, hogy az megnyíljon a tudatosság hatalmasabb birodalmára, így amikor 2008. 12. 21. után belépsz az új isteni terv folyékony rácsába, meglesz a belső kapacitásod, hogy megértsd azokat a vibrációkat és azon tudatosság új szintjeit, amelyek segítenek neked az élet érzékelésének kiterjedtebb állapotait kifejleszteni, csakúgy, mint az ön-érzékelését. "

(7.oldal)

,,A változások a fizikai testedben azt fogják eredményezni, hogy erősebbnek és földeltebbnek érzed magad. Ez fontos azon hatalmas energiák miatt, amelyek a Második Felemelkedési Hullám (2008. december 21.) idejétől érkezhetnek a bolygótokra [és a bolygótokba]. A tested anatómiájának és fiziológiájának ellenálló-képességre van szüksége ezen energiákkal szemben. Fényesebbé fogsz válni, magasabb frekvencián rezgővé, ami azt jelenti, hogy minden megváltozik, ezért ami spirituálisan, mentálisan, intellektuálisan és érzelmileg történik, az összeütközésbe fog kerülni a fizikai testeddel ugyanúgy, mint a fizikai életeddel. "

A Kanada rács 6 -10-ben (23/10/2008) Kuthumi mester a következőket mondta:

(7.oldal)

,,A 2008 december 21-én bekövetkező második felemelkedési hullám mindannyiunkat bevon annak magasabb kifejeződésébe, akik vagyunk és ti azt választottátok, hogy eggyel magasabbra kapaszkodtok a létrán velünk együtt, ez pedig azt jelenti, hogy más szemszögből nézitek az életet,  csupán azért, mivel egy új magasságba emelkedtetek, madártávlatból szemlélhetitek a dolgokat, mely nézőpont nektek még soha nem adatott meg, és ez ellát benneteket az újra meglelt meghatalmasodással, fölvilágosít benneteket és a ti megvilágosodási utazásotok az, ami segít benneteket támogatni a kollektív tudatosságot, [hogy az] meghozza a maga döntését ugyanerre. Nem a ti dolgotok megmenteni a világot, nem a ti feladatotok annak biztosítása, hogy mindenki  megtalálja a fényt, és biztosan nem a ti dolgotok mindenki gondjait orvosolni, van elég saját tenni valótok.  A ti dolgotok ti magatok vagytok, szóval munkára fel!"

A Kanada rács 16-20-ban (24/10/2008) Kuthumi a közvetítésben ezt mondta:

(2.oldal)

,,Azáltal, hogy fölkészítjük a testeteket a 2008 december 21-i második felemelkedési hullámra, áthangoljuk a testetek sejtszintű jelzéseit [olyan] új rezgésszámra, ami a DNS-nek lehetővé teszi, hogy összeolvadjon azzal a kristállyal, amit mi hálózatnak nevezünk és ami olyan univerzumokból  jön át hozzátok, melyek túl vannak az emberi énetekre hatással bíró paradigmákon, ezáltal a gondolkodás, az intellektus, az érzelmeitek, a félelmeitek, a hiedelem rendszereitek, melyeket a társadalmatok alkotott meg, gyökeresen megváltoznak majd és több, mint egyféle módon. Néhányan fölfigyelhettek arra a tényre, amit 2008. augusztus 8-án a gazdaságban bekövetkező változásokról mondtam, ez folytatódni fog és a Földanya fizikai lényként szintén hatalmas változáson megy át a következő tizenkét hónap folyamán."

És végezetül idéznék a 2008.október 28-án a Kanada rács 36-40 közvetítéséből amelyben többek között  Kuthumi ezeket mondta:

(7.oldal)

,,A következő tizenkét hónap életbe vágóan fontos, és akik most részesei vagytok annak, amit teszünk, ti a kétkedés árnyéka nélkül keltek át a második felemelkedési hullám átjáróin 2008. december 21-én; valójában ti vagytok azok, akik bevezetik a többieket, ti vagytok a bölcs mesterek, a megvilágosult lélektudók. Ezt tehát a való világban kell gyakorolnotok, és ezt úgy értem, hogy abban a világban, amelyben a ti emberi valóságotok létezik."

A FELEMELKEDÉS 2. HULLÁMÁNAK CHANNELINGJE

Michelle Eloff (08.12.03) –

Kuthumi : 12:21 A Második Felemelkedési Hullám

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra az új éleslátás, az isteni világosság, Isten szent akaratának jelenléte és a feltétel nélküli szeretet áldásait. Üdvözlet, szeretteim!

És a szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretett Fénymunkásaim, ahogy most így állunk a megvilágosodás egy új kora születésének hatalmas energiájában, üdvözlünk benneteket az isteni szeretet, az isteni fény és a [szellemi] világosság megszentelt ösvényei legmagasabb rendjeinek jelenlétében, melyek elvezetik az embert az igazság mélyéhez, a szív belső dimenzióihoz és az isteni bölcsesség belső forrásának legmélyére.

 

Egyetlen lényként, egyetlen szívként, egy fényként, egy szeretetként, egy lélegzetként és az Anya/Atya Isten hangjának egyetlen kifejeződéseként állunk itt együtt. Egy a mi jelenlétünk és a tiétek, egyesíti ezen különleges alkalommal az átkelést a téren és az időn, amikor belépünk most Teremtőnk kifejeződésének ebbe az új tapasztalásába.

 

A Második Felemelkedési Hullám egyfajta újjászületés, egy újabb lépcsőfok fölfelé a felemelkedés létráján, ahonnan valamennyien újra fogjátok értelmezni az életcélotokat, a kilátásaitokat és az én megértését. Innen fogjátok megtapasztalni kollektív énetek szélesebb világának mélyebb dimenzióit, a magasabb intelligencia, az isteni intellektus magasabb dimenzióiba léptek, ami a lelketek isteniségén keresztül fog kifejeződni.

 

A Második Felemelkedési Hullám a belső Atya Isten és Anya Istennő sokkal kézzelfoghatóbb élményét és kifejeződését hozza [be] az életetekbe. Mária Magdolna előkészítette az energiátokat erre a napra, és így gyűlhetünk össze a Hatodik Univerzum Folyékony Szeretete Kozmikus Templomainak Szent Szív Kápolnájában, és ölelhetünk át valamennyiőtöket, amint jelen vagytok itt, Teremtőnk isteni palotájában.

Szeretteim, most már készen álltok, hogy felfedezzétek az Anya/Atya Isten hangja igaz kinyilatkoztatásának magasabb oktávjait. Most jött el annak ideje, hogy Isten igéje magasabb szinten fejeződhessen ki. Ezt úgy értem, hogy létezik egy hang bennetek, ami [egyre] hangosabbá válik, Isten szeme tisztábban lát, Isten teste megerősödik, és amint jobban megértitek az élet megnyilvánulásait, rá fogtok jönni, hogy az ezidáig megélt romboló mintázat és tapasztalat szükséges volt ahhoz, hogy elindulhassatok utazásotok következő szintje felé.

 

Ahogy valamennyien kollektív énünk magasabb szintű kifejezései felé tartunk, új kihívásokkal szembesülünk, ezek a kihívások azonban lehetőségek is egyben, nem pedig elgyöngítő tapasztalatok, amelyek az életerő elszívásaként jelennek meg. E mostani újabb állapototokba már Felemelkedett Mesterekként léptek be, ha nevezhetem ezt így. Ennek abszolúte semmi köze az egó táplálásához, viszont annál több köze van a bennetek élő szellem meghatalmasításához, a bennetek rejlő szentséges Isten és felséges Istennő természetének felöltéséhez, és ennek a természetnek a kifejezéséhez, a külső világ természetével való összepárosításához, és ki kell alakítanotok ezen természetek együttműködési megnyilvánulásainak tapasztalatait és ezzel életetek élésének új módja lép a létezésbe. Ez olyan, mint egy teljes újrakezdés, a kezdet kezdetétől újra elindulni, mégis ez a kezdet olyan, ahonnan már nem távozhattok tudás nélkül, hatalom nélkül, bölcsesség nélkül, ide tartotok a 'tizenkét évnyi alap[ozó] oktatás' végeztével, az 'oktatás' egy magasabb nívójára. Itt lép közelebb a Monádotok, [Monád: a teozófiában az embernek az abszolút szintjéhez legközebbi része – „A lélek lelke”] jobban, mint korábban bármikor, és iránymutatást kaptok ettől az én-részetektől. Tanítóvá válik, olyan részetekké, ami egyenesen veletek kommunikál valamilyen módon és kérlek [benneteket, hogy] véssétek az eszetekbe, hogy ez csak egy szófordulat, egy képszerű leírás arról, amit használni szeretnék, de a Monád időnként valósággal felülírja, figyelmen kívül hagyja a felsőbb ént, és kifejezetten csak veletek kommunikál, ahogy néhanapján Isten beszél hozzátok közvetlenül, és nem egy angyalon, arkangyalon, a Mestereken, Isteneken és Istennőkön, és így tovább, és a többin keresztül.

 

Időbe telik, amíg elsajátítjátok ezt a [fajta] felfogást, [ezeket a fogalmakat,] miközben elkezditek megérteni a tapasztalatok tágasabb univerzumán belüli számos dimenziót, meg fogjátok érteni, hogy azok az aspektusaitok, melyek eddig a pontig elbizonytalanítottak benneteket, most a jelenlétetekbe lépnek – és miért? Azért, mert most már készen álltok foglalkozni ezekkel az aspektusokkal, megvan a képességetek megérteni ezt a fejlettebb nyelvezetet, ezt a fejlettebb technológiát, amelyben a lelketek [már] részesíteni tud benneteket. Az a magasabb intelligencia, ami eddig a pontig távol állt tőletek, most a tudatos megértés képességének a birodalmába röpíti e hatalmas fogalmakat, s mint ahogy már sok ezer évvel ezelőtt is voltak olyan szavak, melyek akkor nem léteztek a szótárban, most pedig igen, úgy az időben idáig voltak olyan fogalmak, amelyek nem lehettek jelen, mivel nem léteztek a leírásukra alkalmas szavak. Pontosan ugyanez a helyzet jelenleg is, most már meg tudjátok érteni az ilyesféle fölfogást[, ezeket a fogalmakat], mivel teljesítettétek azokat a beavatásokat, melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy megnyithassátok a belső dimenziókat, hogy megnyithassátok lényetek belső átjáróit, amik hozzáférést biztosítanak a bölcsesség Akasha Feljegyzéseihez, és szeretteim, most keresztülsétáltok Amenti Termein, [Amenti: a Holtak Birodalma az egyiptomi mitológiában, azt elhunyt ezen halad keresztül halála után, itt kerül Ozírisz elé, aki itt ítélkezik felettük] egyfajta 'halálon' és 'újjászületésen' estek át a magasabb öntudatosság ezen új világában, az én intelligencia megértésének új fölfogásán, közvetlen összeköttetésként látva ezeket az Anya/Atya Isten magasabb intelligenciájával és amint ez a megértés, ez az otthonosság megtelepszik a szívetekben, nemcsak az intellektusban tárolódva, azzal a tudás, a tapasztalás és a kölcsönhatás új világa kibontakozásának lehettek tanúi énetek magasabb aspektusaival.

 

Most, hogy a Monád párbeszédbe bocsátkozik veletek ennyire közvetlen szinten, változások várhatók. Persze most néhányan azt mondhatjátok: ' Óh, Kuthumi, az Isten szerelmére, még mennyi változás várható?' - nos, híreim vannak a számotokra, még rengeteg változás várat magára és soha nem lesz végük. Ez a változás fogja megnyilvánítani nektek hogy valójában kik vagytok, hogy miből lettetek, és ezen keresztül fejezhetik ki magukat az Atya Isten és az Anya Istennő teremtő aspektusai, és a forma kiterjedhet, a forma magába integrálhatja a forma nélkülit és az intelligencia, az ige, ami az intelligenciából ered, szintén formát találhat és az ige forma nélkül semmi, mivel az csak egy forma nélküli jelenlét, valamilyen formát kell öltenie ahhoz, hogy kifejeződhessen és teljesen megtapasztalható legyen minden kiterjedésében, összes természetében.

 

Tudjátok jól, hogy a fizikai én csupán egy aspektus a sok közül. Tudjátok, hogy a látható és láthatatlan elemek részei vagytok. Most egy olyan ciklus felé tartotok, ahol teljesen új módon újítjátok meg és kristályosítjátok ki kapcsolatotokat az Anya/Atya Istennel. Ez az újrakapcsolódás nagyon személyes és mélyreható. Az új élet ígérete nem korlátozódik Utópia megtapasztalásának fantazmagóriájára, nem [is] beszélve arról, hogy az egy valótlan képzelődés volt, ezek az eszmék viszont most életre kelnek, de mielőtt még bárki valamiféle Utópiában szeretne megtelepedni, annak szövetkeznie kell az én bizonyos nagyon fontos aspektusaival, ezért az ezt a Felemelkedési Hullámot követő Új Kor első ciklusa annak a legmélyére visz el benneteket, akik vagytok. Ez az új világ túljuttat benneteket a rombolást, káoszt kivetítő egó félelem alapú világán, mert az tovább már nem motivál benneteket, végigutaztatok a változás spirálján az objektivitás terébe, ahol az életet madártávlatból szemlélitek, s most hogy ebből a magasabb nézőpontból szemlélődtök, többet láthattok magatokból, és ez a legfontosabb része ennek a Második Felemelkedési Hullámnak, szeretteim.

 

Jelenleg kettőszázhuszonkettő millió kisebb átjáró aktiválódik világszerte, ezek fele magának a Földanyának a testén belül, a másik fele a testének felszínén. Ahogy ezek az energia örvények találkoznak, azzal az új energia hullámai fölrobbannak, nem bele-robbannak, [hanem] úgy mondtam, hogy fölrobbannak vagy kitörnek egy bizonyos célból a Földanya éterikus mezejében, [és] ez áthatja a bolygó valamennyi emberi lényének és az élet mindahány királyságának a mágneses mezejét. Ez a hullám életre kelt mindent az új energia mintázata szerint. Ha egyszer valaki hozzákapcsolódott ehhez a rácshoz, utána már egyéni választás kérdése, hogy az illető együtt úszik-e ezzel az árral, meglovagolja-e az új világ hullámainak a tarajait, az öntudatosság új dimenzióit vagy megmarad a régi paradigmánál, amit már korábban leírtam.

Akik úgy döntenek, hogy maradnak a régi paradigmában, úgy fogják találni, hogy a változások, az akadályok és az egó olyan intenzitást mutatnak, ami már időnként elviselhetetlen. Azért válnak majdhogynem elviselhetetlenné, mert repedések keletkeznek a Földanya testének energetikai mezőjében. Ekkor hegesedés történik a testén, olyan, mint egy óriási varasodás egy seb fölött. A Második Felemelkedési Hullámmal a Földanya elengedi a sérülés hegesedését, ami által képes befogadni a gyógyító balzsamot, így tudja kitárni a sebeit a Kozmosz előtt és megkapni azt a gyógyítást, amire most már készen áll, amit megérdemelt és amit ti is valamennyien kiérdemeltetek. Ezek a sérülések, amelyek most megnyílnak, hogy befogadhassák a gyógyítást, földi idő szerint százharminchárom millió évre mennek vissza és magukba foglalják az összes párhuzamos és alternatív valóságot. Amint ezek a létezések összegyűlnek, számtalan szintet fogtok látni a felszínre emelkedni, ami persze nem azt jelenti, hogy szembesülnötök kéne az összes ilyen alkalom minden megoldatlan kérdésével, mindössze annyit jelent, hogy ennek a bizonyos időszaknak a kollektív sérülései most meggyógyulhatnak, és ez a fajta sérülés a hatalom elvesztéséhez kapcsolódik, a hatalmi visszaélésekhez a pénz hatalmán, a szex erején, az elemekkel történő manipuláción keresztül, a természettel (az emberi természettel és a természet minden egyéb vonatkozásával) történő mesterkedésen és visszaélésen keresztül. Emiatt kell áthatnia az alternatív és a páthuzamos valóságokat is. Ez felgyorsult változást jelent a romboló tudatosságban, ami elidegenítve tartotta az embereket a Monád[juk]tól egészen Lemúria és Atlantisz idejéig visszamenően, sőt még korábbra is, olyan világokig bezárólag, melyekről még csak nem is hallottatok.

Most a csillagképek energiája az Ökörhajcsárból és a Kassziopeiából [alak a görög mitológiából] és az Androméda galaxison belülről körbeveszi a Földanya testét. Ezek a Földanya testét átható vibrációk magukkal hozzák a Szent Mintázatokat [Sacred Signatures]. E Mintázatok egyedi [összetételű] energia vibrációk, melyeket kristály pecsétbe foglaltak, [és[ ezek pedig örvényekben találhatóak. Ezekben az örvényekben fény atomok találhatóak, s ahogy ezek az energiák a ti energia mezőtökbe érnek, elkezd aktiválódni mindaz, ami [eddig a] sötétségben raboskodott, s ezzel minden újra mozgásba lendül, minél ragyogóbb a fény, annál nagyobb a lehetőségetek, hogy megérthessétek a saját céljaitokat, és [azt,] hogy mi motiválja ezeket a célokat. Amikor tudjátok, hogy mi motivál benneteket, a cselekedeteiteket, az elhatározásaitokat, a gondolataitokat és a szavaitokat, akkor a tisztaság megvilágosít benneteket, megalapozott döntéseket hozhattok, mint ahogy képessé váltok mások motivációját is átlátni, és amikor képesek vagytok mások motivációját átlátni, akkor meghatalmasodottak vagytok az adott helyzetben, és a döntéseitek az egész nagyobb javára válhatnak.

 

Ez nagyon jó hír azoknak, akik teljes felelősséget vállaltak életük kialakításáért, s azoknak közületek, akik teljes felelősséget vállalnak azokért a döntéseikért, amelyek motiválják őket, még ha embert próbáló percekkel kell is szembesülnötök. Fontos, hogy valamennyien megértsétek, hogy az energia, amivel december 22-től fogtok dolgozni, teljesen más jellegű, mint amilyennel eddig volt dolgotok. Az Istennő energiája föl fog erősödni, ami nem jelenti azt, hogy ez önmagában a nőies energia lenne, ez a lélek titkos bölcsességének a hangja, ez a legnagyobb átalakulás, amin a tudatalatti egyáltalán átmehet, ez az, amikor a tudatalatti magasabb szintre lép, ami azt jelenti, hogy azok a magasabb intelligenciájú lények, akik eddig a tudatalatti által el nem érhető szinten vibráltak, most elérhetőkké válnak. Ez azt is jelenti, hogy nagyobb esélyetek van átalakítani [azokat] a gyöngítő, ön-szabotáló programokat, amelyek a tudatalattihoz kötődnek, s amelyek folyamatosan gátló és ön-pusztító utakként nyilvánultak meg.

 

Most ezeket az ön-pusztító utakat hátrahagyjátok a régi paradigmában. Néha újra előbukkanhatnak ezek a minták, de nem azért, hogy megakadályozzanak benneteket az előrejutásban, hanem mindig azért kerülnek előtérbe, hogy emlékeztessenek benneteket arra, hogy honnan jöttetek, hogy mit értetek el és hogy merre tartotok. Az is nagyon fontos valamennyiőtök számára, hogy megértsetek egyetlen dolgot, ami miatt a magasabb birodalmakba léptek. Azt is nagyon fontos valamennyiőtöknek megérteni, hogy a tapasztalatok magasabb birodalmába lépés nem jelenti azt, hogy elfogadtok egy ön-igazoló, szenteskedő, önelégült magatartást, mivel ez a Felemelkedési Hullám éppenséggel nem erről szól, és ti teljes mértékben ebbe az irányba tartotok, abban az értelemben, amikor kapcsolatba léptek az emberiség maradék részével. Ez itt az emberiség színtere és mennél inkább elmerültök a birodalmában, annál kevesebb tér marad ezeknek a szenteskedő viselkedéseknek, és úgy találjátok, hogy az ilyen hozzállást elfogadó embereknek még az alsó régióit is nagyon gyorsan meg fogjátok látni, remélem, értitek mire célzok, ugye?

 

Most megértve tehát, hogy ennek a magasabb birodalmakba lépésnek semmi köze az elitista magatartás formákhoz, viszont annál több [köze van] a bölcsesség és fény legmagasabb rendjeinek közösségeihez való kapcsolódáshoz, megérthetitek annak igazi esszenciáját, amit ez az új birodalom képes nektek előteremteni. Ahogy én, Kuthumi, St. Germain és Jézus Mester belépünk az isteni fény egyre gyorsabb [vibrációjú] kifejeződésébe, ennek ti is élvezni fogjátok a jótékony hatásait, mivel a mi mágneses energiáink önműködően behúznak benneteket ebbe a birodalomba. Még egyszer, ez azt jelenti, hogy még közvetlenebb kapcsolatotok lesz a Szellemhez, az én magasabb bölcsességéhez, a kollektív lelketekhez, minél fogva az autentikus én hangja hangosabbá válik, Isten hangja, Isten igéje, amiről korábban már szóltam, hangosabbá válik, ami kevesebb helyet enged a kifogásoknak, és amint azt tudjátok, már évek óta ezen dolgozunk valamennyiőtökkel, s az utóbbi tizennyolc – huszonnégy hónapban többet, mint korábban bármikor.

 

Ez tényleg a lehető legalkalmasabb idő[pont] az ünneplésre, mert most kerültök ki az egó ösztönözte alapokon nyugvó birodalomból és beléptek a Monádotok birodalmába, ezért nemcsak hogy közelebb kerültök Istenhez, de önmagatokhoz is, és bár a Harmadik Dimenziós Világon belül kell munkálkodnotok emberi lényekként föltalálva magatokat, ünnepeljétek azt a tényt, hogy megleltétek az énetek sok aspektusát, és hogy amit készen álltok megtalálni, az a Szellem [azon] mélyebb kiterjedéseit fogja megnyilvánítani, ami bennetek található, és ami életet önt belétek, ami túlvisz benneteket az emberi személyiségen és annak megértésén, hogy kik vagytok, más szavakkal, hogy megmutassa a lényetek mélyebb dimenzióit, nem az ebben az inkarnációtokban elfogadott ön-azonosításaitokat, nem azt az azonosságot, amelyet a nevetek sugall, vagy amit a pozíciótok, a nemetek, a pénzügyi helyzetetek nyújt, ezek egyikét sem, ez az érték legmerészebb elképzeléseiteken is túlmutat, ez a befektetés a lelketeket érinti, ahogy azt még sosem tapasztaltátok meg ezelőtt, és ez olyasvalami, ami az örökkévalóságig veletek marad.

 

Ezzel most szeretteim, egyesítsük az energiáinkat, miközben átvezetünk benneteket a dimenzió átjárókon, keresztül az energián és egyenesen a Felemelkedési Hullám közepébe, ezért kérem, hogy csukjátok be a szemeteket, ha eddig még nem tettétek volna meg. Egyenesítsétek ki a gerinceteket, a vállatokat kissé húzzátok hátra, nyissátok meg a szív csakrátokat. Vegyetek mély lélegzetet az orrotokon keresztül, lélegezzetek ki a szátokon át, vegyetek még egy mély lélegzetet, lélegezzetek ki a szátokon keresztül, lazítsátok el a testeteket.

 

Képzeljetek el az energia erőteljes arany és vörös lángjait a gerincoszlopban föl és alá száguldani, ez az életerőtök, az a meghatalmasító energia, ami mindig is létezett bennetek. Ez az energia egyre inkább kézzelfoghatóvá válik most, ti pedig egyre tudatosabbakká váltok róla, mivel egy sor fátyol már lehullott, számos idejétmúlt hiedelmet, magatartást és érzékletet már elengedtetek. Vannak már olyan fölismert én aspektusaitok, melyekről soha nem tudtátok, hogy léteznek és ez nem is volt olyan régen.

 

Most szeretném, ha egy percre hálát adnátok mindazon kihívásért, amit valaha megtapasztaltatok, minden elejtett könnycseppetekért, minden keserű pillanatért, a bánatért és a szomorúságért. Mondjatok köszönetet a lélek összes sötét éjszakájáért, amelyet elviseltetek, mivel ezek mind azok a tapasztalatok, melyek réseket ütöttek a védelem falain, melyek átégették az illúzió fátylait és ledöntötték a tudatlanság építményeit, majd megnyilvánították nektek a belső bölcsességet, megmutatták nektek a belső tanítót, feltárták az isteni énetek fejlettebb aspektusainak magasabb intelligenciáját, [azt,] ami vezetett benneteket, védelmezett és megjutalmazott.

 

A Föld útjait járni a legkalandosabb [dolog] minden lélek számára, amin csak a lélek keresztülmehet. Ez a legszigorúbb iskola, ahol tanulni lehet, olyan hely, ahol a lélek lemeztelenedik, s nem marad más számára, mint az a lehetőség, hogy bármit az előnyére fordítson. Nyitva áll előttetek az út, hogy visszaköveteljétek a szeretetben és bölcsességben rejlő kincseket, melyek meghatalmasítanak benneteket szellemként, a fény lényeiként, nem azt állítva ezzel, hogy eddig már ne tettétek volna meg ezt, de most itt az idő, hogy 'a nagy halakkal ússzatok', hogy átjussatok a gátakon, hogy keresztül ússzatok a folyókon, folyamokon, tavakon és most itt az ideje, hogy belépjetek az élet, a Szellem hatalmas óceánjába és mélyen belemerüljetek az Anya/Atya Isten esszenciájába.

 

Érezzétek az energiátokat, ahogy az halad a folyamok, folyók és tavak gátjai mentén, és érezzétek az energiátokat belépni a nagy óceánokba, eggyé válni az isteni bölcsesség és szeretet hatalmas testével, amit a tengerek és óceánok vize jelképez a bolygón.

Ezek olyan világok, melyek a vizek alatt léteznek, amelyeket még senki sem fedezett föl. Vannak olyan dolgok, melyeket a Földanya testének vízzel borított mélye rejt, melyek valósággal észbontóak és ebből az okból még nem fedezhették föl a létezésüket. Ti, drága egyetlenek, ezen mélységek felé tartotok.

 

Szeretném, ha most elképzelnétek magatokat az óceán mély vizébe ereszkedni, tudva, hogy a testetek képes elviselni a nyomást, nem lesztek kitéve azon mélység hatásának, amelybe most belemerültök. Tegyék ezt óvatosan, álljatok meg, ha szükséges.

Amíg ti ezekbe a mélységekbe merültök, kettőszázhuszonkettő kardszárnyú delfin csatlakozik hozzátok, háromszázharminchárom palackorrú delfin, négyszáznegyvennégy púpos bálna, ötszázötvenöt fehér fogú bálna és hatszázhatvanhat manta rája.

 

Lélegezzetek be mélyen, ahogy ezek a lények összekötik az energia mezejüket a tiétekkel. Ezek a tengeri teremtmények olyan tiszta, áttetsző vibrációkat tárolnak az energia jellemzőikben, amelyek képesek áthatni az én legsűrűbb, ember egó által motivált és aljas, tudatlan és sötét részeit is. Érezzétek ezeket az energiákat áthatolni ezeken a részeiteken és most úgy fogjátok találni, hogy lebegtek a vízben ezektől az energiáktól övezve, melyek fölerősítik a bennetek élő fény jelenlétét.

 

Ezek az energia lüktetések áthatják az énetek összes alternatív és párhuzamos aspektusát, az énetek legsötétebb részét, a leggonoszabb tetteket, melyeket valaha is elkövettetek bármelyik életetekben, e tapasztalatok most átitatódnak a tiszta, feltétel nélküli szeretet, a fény, a bölcsesség és intelligencia áttetsző energiáival.

Poszeidón nagyúr most belép ebbe az energia mezőbe és előttetek lebeg, tizenkét sellő kíséri őt. Ezek a lények is hangrezgéseket kezdenek kibocsátani, melyek csak a víz tömegén keresztül érzékelhetők, s ez megnyitja bennetek az érzelmi testet, és megengedi azokat a sötét aspektusokat megérinteni és átitatni ezzel a szeretettel.

Száztizenegy csikóhal kezd táncba körülöttetek, a táncuk újabb szép energia mintát teremt, és ez a minta olyan kommunikációs rendszer, amelyet a ti Monádotok adott nekik. Ez az első alkalom, hogy ezt a mintát bekódolták az energia mezőtökbe, és ez teszi lehetővé az érzelmi test számára, hogy túljuthasson a régi világ paradigmáján, különösen a Halak Koráén, és amint ez a folyékony testetek belép a tudás biztonságos síkjára, ami amúgy benneteket motivál, ez a részetek, ami egy az Istennel, [és] a védelem fala leomlik. Azzal, hogy ez a fal ledől, nem lesztek betegesek és sérülékenyek, erősek maradtok, meghatalmasodottak, élettel teliek, energiával újratöltöttek és újra kapcsolódtok ehhez a hatalmas részetekhez – a Monádhoz.

 

Vegyetek egy mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen.

Most szeretném, ha észrevennétek, ahogy a víz mélyének legmélyéről fény kezd fellobbanni, arany fény, és a tengeri teremtmények körülöttetek valamennyien elkezdenek energetikailag behúzni benneteket ennek a víznek a mélyébe, Poszeidón nagyúr és a sellők követnek titeket, a csikóhalak még mindig körülöttetek táncolnak. Miközben a mélybe ragadtattok, azzal egyre mélyebbre juttok legintelligensebb énetek birodalmába [is], az emberi egón túli szeretet mélységeibe, túl az emberi személyiségen és azonosuláson, túl az emberi természeten, a Ti szent energiátokba, ami az emberi formán is túl van. Szeretteim, a rendkívüli fény világába léptek be, ami a legbőségesebb szeretettel és bölcsességgel van telve, amit valaha megtapasztalhattatok, amit a tudatos elme képtelen földolgozni teljes mivoltában, ezért csak képzeljétek el, merüljetek bele a víz alatti fantasztikus világ legvadabb álomképeibe, és lépjetek bele, és ebben a világban olyan lényekkel találkozhattok, melyek nem hasonlíthatók semmi eddig látotthoz, olyan energiák, melyeket soha azelőtt nem érezhettetek, és még a képzeletetek sem képes teljesen kiterjedésében megtapasztalni azt, ahol jelenleg energetikailag tartózkodtok.

 

Ez az energia már beleszűrődött az érzelmi testetekbe, és a következő negyvennyolc órában nagyon finoman belefecskendezitek a DNS magasabb intelligenciájában tárolt bekódolt energia mintákba. Ezek a világok azért tárultak föl most számotokra, mert készen álltok meghaladni azokat a korlátokat, melyeket eddig a világból megismertetek.

 

Vegyetek mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen. Mialatt a Második Felemelkedési Hullám elhozza nektek az érzelmi test legbehatóbb gyógyulását egész eddigi élet tapasztalatotokból, és sok további életből, a Földanya teste is átmegy ugyanezen a beható érzelmi testi gyógyuláson ,és ez a hullám átmossa az összes élőlény legsötétebb birodalmát.

Szeretném, ha átkelnétek ezen az óceán mélyén lévő szent világon. Én, Kuthumi, elkísérlek benneteket, ahogy St. Germain és Jézus Mester is. Mária Magdolna, Guinevierre Istennő és Jezabel Istennő is jelen vannak. Most ennek a világnak a közepébe viszünk [be] benneteket. Ennek a világnak a közepén van egy arany energia örvény, méghozzá olyan örvény, amelynek a közepébe állhattok anélkül, hogy beleesnétek, mi pedig elkísérünk benneteket ennek az örvénynek a közepébe. A vízi lények mind jelen vannak, ahogy a tizenkét sellő, Poszeidón nagyúr és a csikóhalak is.

 

Miközben az örvény fölött lebegve tartunk titeket, csukjátok be a szemeteket és kezdjetek el érezni egy erőteljes energia hullámot felétek tartani az örvény közepe felől, áthatva a talpak csakráit, fölfelé haladva a lábon, berobbanva a gyökércsakrátokba, felfelé száguldva az összes többi csakra felé és kirobbanni a korona csakrán át.

Vegyetek mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen, ahogy egy újabb energia roham tart fölfelé.

Ez még kétszer fog megtörténni.

 

Az örvényből kiemelkedik a bölcsesség egyik mindenható lénye. Ez a lény olyan meghatalmasító bölcsességgel és fénnyel telített, amitől eláll a lélegzetetek. Szeretném, ha átéreznétek ennek a lénynek az erejét, próbáljátok [meg] a képzeleteteket használni arra, hogy valamiféle kapcsolatot teremtsetek [vele] pusztán azáltal, hogy mennyire erőteljes ez a lény, és teljesen engedjétek át magatokat ennek a bölcsességnek és szeretetnek. Ennek a lénynek az energiája áthatol a testeteken, a testetek körül, [és] a testetekbe lépve beburkol esszenciájába.

Kiérdemeltétek a jogot, hogy összevegyülhessetek a bölcsesség és szeretet ezen erőteljes, nagyon fejlett és mély esszenciájával, mivel a bölcsesség és szeretet válik az életetek témájává, miután átkeltek a Második Felemelkedési Hullámon. Bölcsességen és szereteten keresztül, szereteten és bölcsességen keresztül fogjátok uralni azt a tervet, ami előttetek fekszik. Ezen a két energián keresztül integráljátok a mester alkimista mind több minőségét, és kiszabadítjátok magatokat a tudatlanság börtönéből.

 

Vegyetek mély lélegzetet, lélegezzetek ki, miközben ellazítjátok a testeteket, és maradjatok nyugodtan. Amíg még mindig az örvény fölött lebegtek, a delfinek és a különböző bálna fajok elkezdenek énekelni a sajátos hangjukon. Amint hangjuk rezgéseit kibocsátják, súlyos rázkódás kezdődik, és ez a rázkódás, kedveseim, annak az energia mátrixnak a rázkódása, ami évezredeken át kapcsolódott hozzátok, ennek a mátrixnak az összetörése csak most történhet meg, mert ti teljesen előkészültetek rá.

 

Ezeknek az emlősöknek a hangja kiküld egy üzenetet a vízi világon belüli valamennyi világ felé és a vízi világon túl lévő világokba is, melyekről úgy döntöttetek, hogy átjáróikon keresztülhaladtok a Második Felemelkedési Hullám során. Ahogy a különleges hangzások hangjai növekednek és erősödnek, szeretném, ha tudatosulna bennetek egy fény leereszkedése fölülről, mintha a Mennyek nyílnának meg, hogy üdvözöljenek benneteket. Közben ez a fény egyre ragyogóbb lesz, összekapcsolódik a korona csakrátokkal és elindul a szív csakra felé, aztán le a gyökércsakrába és le végig az örvény legmélyére, ami fölött lebegtek.

 

Lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen.

 

Szeretteim, ez a fény most elkezd fölemelni benneteket, felemel egyre magasabbra és magasabbra. A tengeri lények hangja elkísér benneteket, az Anya/Atya Isten megtart titeket abban a szent esszenciában, ahová tartotok, és ahonnan jöttetek. Érezzétek az energiátokat mind magasabbra emelkedni, miközben a szellemetek visszatér a csillagokhoz – arra a helyre, ahonnan hajdanában jöttetek.

A fény teljesen elnyel benneteket és most egy folyékony arany tojásba zárva találjátok magatokat, ez az a hajó, amelyik az idő és tér dimenzióin át tovaszállít benneteket, és a felemelkedési átjáró túloldalán lévő új világba helyez. Ebben az arany tojásban fejlődtök negyvennyolc órán át, és azután léptek be ebbe az új világba, egy belső világba, ami vissza fog tükröződni számotokra a külső világban.

 

Vegyetek mély lélegzetet, és ahogy kilélegeztek, szeretném, ha elhelyezkednétek ennek az arany tojásnak a melegében és kényelmében, és ha teljesen átadnátok magatokat a bölcsesség és szeretet hatalmának, ami körbevesz benneteket, és ezalatt a negyvennyolc óra alatt mi valamennyien átesünk az Arany Templomok beavatásain, melyeket Maitreya nagyúr, Metatron nagyúr és Melchizedek nagyúr készített elő a számunkra. A Minden Létező Elohimja felügyeli ezt a folyamatot, és a Monádotok ünnepli a visszatéréseteket az ártatlansághoz, [ünnepli] a mindentudó, mindenható ÉN Vagyok Jelenlét belső érzékeléséhez történő visszatérés újabb szintjét.

 

Amíg folytatom a közvetítésemet, azt kérem, hogy maradjatok [benne] ebben az arany folyadékban. Az óceán teremtményei folytatják éneküket, hangjuk szakrális kódokat, kulcsokat testesít meg, olyan ősi szent nyelvek betűit, melyek még soha nem kerültek a Föld energia mezejébe ezelőtt. Első alkalommal ezek akkor kerülnek a testetekbe, amikor majd tanultok róluk, amikor majd földi tapasztalatotokon keresztül fogjátok elsajátítani azokat, és akkor és csakis akkor kerülnek a fizikai világba. Ez rajtatok keresztül történik meg, hogy ezek az egyedi kódok, ezek az isteni betűk, szent nevek és kulcsok kiszabadítják a lelket a tudatlanság börtönéből. Kiérdemeltétek ezt a jogot, a kitartásotok és a türelmetek meghozta gyümölcsét, ti vagytok azok, akik elhozzátok az Arany Kort a megnyilvánulás mostani szintjére. Ti őrzitek ezeket a kulcsokat és a ti földi utazásotokon keresztül, a vesszőfutáson keresztül, a tűzön, a sűrűségen, a sötétségen átvivő utazásotokon keresztül képviselitek [azt], amit gyakran gonosznak minősítenek, amin rajta hagyjátok a jeleteket, hogy a fény lenyomata eleméssze a sötétséget átalakítva azt, átitatva azt, hogy meggyógyulhasson és a sötétség birodalmai, melyeknek joguk van létezni, nem lesznek többé részei a [Ti] létezéseteknek és ez, szeretteim, a kezdete annak, amit a két Földnek neveznek, a két létezés elkülönülésének, a benneteket ösztönző tudatosság értelmében, azon irányelvek értelmében, melyeket attól az intelligenciától kaptok, ami helyettesíti az emberi természetet, a földi azonosulást és érzékelést, hiedelmeket és tulajdonságokat és eszméket, melyek az emberi lényt alkotják, s amit nevetekként, helyzetetekként, nemetekként és élettapasztalatotokként azonosítotok.

 

Ahogy ez a hullám kiterjed túl minden földi dolgon, fogalmon és eszmén, fölfedezitek azt az új világot, amelyről beszéltünk, és miközben a világok elkülönülnek és az új világ a régivel összeütközik (pozitív értelemben), meg fogjátok látni, hogy a szakadék a régi életetek és az új életetek között egyre nagyobbra nyílik, és ez nem a tagadásról szól, ennek semmi köze a meneküléshez, arról van szó, kedveseim, hogy a távolság a régi és az új között tovább nő és [mind] tovább terjeszkedik.

 

Nagy alkalom ez a Föld spirituális történetében, nagyszerű időszak az emberi lélek fölébredésére és ez az egyik legjelentősebb utazás a szabadságba, mivel most olyan ponthoz érkeztetek, ahol tényleg megérthetitek a szeretet és bölcsesség alkalmazásában rejlő erőt, bármilyen módot is válasszatok annak megtapasztalására. Azt is meg fogjátok érteni, hogy mindaz, ami van, mindaz, ami valaha volt és mindaz, ami lesz, a szeretetnek és esszenciájának megannyi fazettája.

 

Az előttetek álló hónapok alatt nagy felfedezéseket fogtok tenni belső világotokat illetően, és hogy az hogyan mutatkozik meg a külső világban. Egyre távolabb kerültök a régi paradigma drámáitól. Időnként úgy érezhetitek majd, hogy már egyre inkább lekapcsolódtatok a régi világról, ahogy a 'Mennyben' üldögéltek, úgyszólván, lefelé figyelve, vizsgálva a lenti világ káoszát, az emberi dráma kapkodását és őrültségét olyan lelkek részéről, akikre rázárult ez a játék, bebörtönözte őket a tudatlanság, s akkor fogjátok csak észrevenni, hogy mennyire meghatalmasodottakká váltatok. Hálásak lesztek, igazán hálásak, hogy úgy mondjam, az új helyzetetekért. Soha ne feledjétek, hogy ezt a helyzeteteket az alázat és nem a hatalom kormányozza, fennhatóságotok van azok fölött, akik azon a szinten nem tudják, amit ti tudtok, és nem értik az élet játékát úgy, ahogy ti, ezért új kódok jönnek át, meg fogjátok látni, hogy ez új helyzetbe, a szeretet és bölcsesség és az alázatos szívvel szolgálás pozíciójába helyez benneteket.

 

Szeretteim, ez az időszak rendkívüli, a világ, amelybe beléptetek, meg fogja mutatni, mennyire is rendkívüli, és mennyire rendkívüliek vagytok ti [is], túl az emberi formán, és meg fogjátok tanulni, hogy miért olyan fontos a Monád energiáját formába önteni, a világ formájába a ti emberi formátokon keresztül. Sokkal kevésbé érthető meg ez a koncepció, minthogy azt én el tudnám mondani, de föl fogjátok fogni, miközben látjátok kibontakozni.

És így van ez, szeretteim, hogy ennél a pontnál befejezzük. Azok az energiák, amelyekbe most be vagytok gubózva, nagyon magas frekvenciájúak. Az álmaitok kivételesen erőteljesek lehetnek, s talán nagyon világosak is, néhányotok viszont lehet, hogy nem emlékszik semmire – ez nem számít, ami a fontos, az az, hogy megtettétek ezt, hogy készen álltok az utatok következő lépésére.

 

Szeretetem és védelmem veletek van, és én St. Germain és Jézus Mester oldalán most következő szintünk felé sétálok és mi is keresztülmegyünk azon a gubón, amit ti most tapasztaltok meg. Kapcsolatban maradunk veletek, mint mindig, és üdvözlünk benneteket a mi világunkban, az új világban, és veletek együtt örvendezünk.

 

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket. Adonai.

www.espavo.hu

Módosítás dátuma: 2011. július 23. szombat, 07:58
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 66 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!