JAPÁN FÖLDRENGÉS PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Jelaila Starr   
2011. augusztus 31. szerda, 08:55

2011. MÁRCIUS 11.

JAPÁN FÖLDRENGÉS

Nibiruancouncil

Jelaila Starr

 

A HAARP-ot használták (Sötét Szövetség) arra, hogy létrehozzák a japán Földrengést.
Nem fogják beismerni, se tagadni, se megerősíteni, azok, akik létrehozták. Arra várnak, összpontosítanak ezzel kapcsolatban, hogy mit fogunk ezzel szemben tenni, ez áll a nézőpontjukba.

Ahogy minden jelentős történés újrajátszásra kerül, nem más ez mint egy ősi esemény/dráma/konfliktus újrajátszása, megismétlése. Minden esetben, amikor, egy ilyen újrajátszásra kerül a sor, az annak érdekében történik, hogy reménykedhetünk abban, hogy mérték szerint (kritikus mérték) elérhessük ezzel kapcsolatban az Együttérzés állapotába kerülésünket.

Az Együttérzés azt hozza magával, hogy véget vet majd a drámáinknak és begyógyítja és kitisztítja a sebeket. Így ha arra összpontosítunk (az Együttérzésre) és nem dühvel és haraggal érzünk azok felé, akik ezt elkövették, meg tudjuk változtatni a régi mintákat, és már többe ezekből semmit sem kell tovább okulnunk.

 

Egy nagyon is megpróbáló, ámbár rövid idő áll még előttünk. A NIBIRU JÖN ÉS KATALIZÁLJA A VÁLTOZÁSOKAT.

A Globális Elit tovább folytatja a belső harcaikat, hogy kijátssza a múlt drámáit ismét. Közös feladatunk, hogy kiszálljunk a drámákból, a bennünket korlátozó 3 D-s gondolkodásból, és az hogy újra visszaemlékezzünk arra, hogy MI TEREMTŐ LELKEKKÉNT VAGYUNK ITT JELEN, MI VAGYUNK A TEREMTŐ ISTENEK!!!

Mi hoztuk létre egykor ezeket a globális drámákat, és azt választottuk azt, hogy ideinkarnálódunk ezekben az időkben, hogy testet öltünk, mert változást akarunk létrehozni, és ebben részt kívánunk venni, mert a korábbi időszakaszokban mindezt nem tudtuk megtenni.

 

Emlékeztetünk bennetek, a Globális Elit, a kegyelem és az önbecsülésetek hiányát tükrözi vissza, és a kollektív sötétségből szállítja mindezt belsőtökbe. Megérteni és megtapasztalni szükséges, a sötétséget, akik szeretettel játsszák nektek ezt a sötét szerepük szerinti játékukat. Ez jelentkezik most a nemzeti, globális és magánéletetekben.

Ők azt szeretnék, hogy felébredjetek, eléggé már, arra hogy más nézőpontból megértsük őket, és ne a gyűlölet, szidás, gúnyolás legyen az övék, tőlünk.

Ők csak abban reménykednek, hogy emlékezzünk arra a feladatra, amit vállaltunk, és hagyjuk már végre a magunkon kívüli bűnbakkeresést, és végre már nézzünk magunkba.

 

Az embereknek maguknak kell megtenni a szükséges változtatást, ne azt hogy, hibáztassuk őket, és magunk részéről köszönjük meg nekik, hogy kivették a részüket ebben, hogy rávilágítottak arra, hogy meg kell próbálnunk megváltozni.
Ez is annak az oka, hogy a Nibirubeliek nem fogják megnevezni azokat, akik létrehozták ezeket a tetteket.
Amit tettek, annak következményei valójában nem számítanak, mert minden a lelkek fejlődéséért történik.

 

Jelaila's Weekly Message

March 29, 2011

9D Perspective on Nibiru/Elenin and HAARP/Japan Earthquake connections

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 11 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!