AZ ÚJ TUDATOSSÁG KÖNYVEI 7. KÖTET SHELLINETEK-SUMÉR PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Nász János   
2011. szeptember 02. péntek, 11:30

 

 

AZ ÚJ TUDATOSSÁG KÖNYVEI 7. KÖTET

SHELLINETEK-SUMÉR

SHOUD - SIKER 28 EGYETEMES TÖRVÉNYE – SIONISTÁK - SÖTÉT ANGYALOK – SÖTÉT ENERGIA – SÖTÉTSÉG – SPIRITUALITÁS – STANDARD TECHNOLÓGIA/ISTENI SZABVÁNY – STONEHENGE – SUGARAK - SUMÉR

 


Közreadja:www.foldicsillagok.hu

 

 

SHELLINETEK-THOTH

 

„Hagy beszéljünk most az idővonalatokon található néhány korai lenyomatról, és néhány lényről, akiknek a képét felidéztük. Azt is elárulhatjuk, hogy egyes lények már nagyon régóta vannak körülöttetek. Egyikükről úgy tudjátok, hogy az emberiség kezdete óta veletek van.

A neve Thoth. Származásával és azzal kapcsolatban, hogy ki volt ő, számos értelmezés létezik. Legtöbbjük bizonyos mértékben igaz, mivel számos más idővonalon is létezett.

Thoth egyike egy másik faj első lényeinek, akik azért jöttek ide, hogy elültessék az emberiség megteremtéséhez szükséges magvakat.”

Az emberi fajnak hat eredeti szülőfaja van. Ők ebben a pillanatban nagyon büszkék. Nagyon büszkék a tényre, hogy ti voltatok az egyetlen Szabad Akarattal bíró játszma, és most, íme, a rezgésetekkel ti mutatjátok az utat. Megváltoztatjátok a Minden Létezőt.

A shellinet olyan faj, amely már itt volt a kezdetek kezdetén. Segítettek biológiátok apró módosításaiban, hogy lelketek esszenciáját a biológia buborékjában tarthassátok.

Ebben az az érdekes, hogy a Földön heves vita folyik arról, hogy emberiség vajon az evolúció során fejlődött-e ki, vagy teremtésnek köszönheti létét. A halorok most elmondják nektek, hogy az embereknek azért vannak a végtelenségig elnyúló vitáik, mert általában mindkét fél álláspontjában van igazság. Általában az egész koncepciót szükséges kibővíteni, hogy megfelelő teret kaphasson mindkét igazság.

Azokat [a lényeket] nevezzük shellineteknek, akik segítettek ebben a fizikai szintű módosítási folyamatban. A shellinetek itt voltak a kezdetek kezdetétől, hogy segítsenek végrehajtani a szükséges kiigazításokat. Az emberiség történetének kezdetén egy nagyon sebesen haladó fejlődési ívet írtatok le, és a biológiátokban zajló állandó kiigazítások nagyon hasznosak voltak fejlődésetek szempontjából. Rengeteg módosítás történt nagyon, de nagyon gyorsan, és sikeresen, hiszen most, több százezer év multával itt ültök. A shellinetek voltak tehát egyike azoknak a lényeknek, akik eredetileg azért érkeztek, hogy ezeket a fizikai kiigazításokat végrehajtsák számotokra, és most ismét itt vannak. Magasabb rezgésszámot értek el, és fizikai szintű biológiai buborékjaitok ismét kezdenek megváltozni. A shellinetek pedig ismét itt vannak, segítsenek nektek a szükséges kiigazítások végrehajtásában. Mikor kezditek megtapasztalni a biológiai buborékjaitokban bekövetkező változást, tudjatok róla, hogy van segítségetek.

Olyan veletek munkálkodó lényekről van szó, akik evolúciós ciklusotok legelején is veletek voltak, és most újra eljönnek, hogy segítsenek úgy csavarni biológiai buborékjaitokat, hogy azok befogadó képessé váljanak egy magasabb rezgésű teremtő lélek befogadására a magát embernek tettető Istenben.

LW:06:03

 

SHINGWA

Az Uighurok északi vándorlásának maradványa. Mongólia és Kína határán helyezkedik el. Lakossága: 3/4 millió

 

SHINTO

Ez a rendszer a japán Shinto vallásban még ma is megtalálható, bár Atlantisz lenyűgöző templomait a Shinto templomok remekművű, de minden faragást, festést vagy bármiféle díszítést nélkülöző famunkái váltották fel.

POWELL: Bolygóláncok: 38.


SHONSHE

Az Uighur kultúra menedéke, a Lemúriaiaknak egy ága, akik ezt a formát választották saját kolóniájuk számára 50.000 évvel ezelőtt. A bejáratot egy Himalájai Lámakolostor őrzi. A lakossága: 3/4 millió.

 

SHOUD

 

SHOUD

Új közvetítés forma Tóbiás közvetítés-tanításaiban

SHOU-DOE-WAH vibrációja : a.m.: vibráció, reflexió

a shoud során egy ember összegyűjti az összes többi jelenlévő (a Mostban jelenlévők) vibrációit

a shoud során ember közvetít az embernek

csoportos energia hang, kórus

T:4:1

Annak a vibrációja, amikor elkezdjük kifejezni magunkat és saját Istenségünket

T:3:11

 

A SHOUD a "Shou-doe-wah" vibrációja. Ez annak a kiejtett változata, amit mi itt erre használunk. Bizonyos értelemben, ez a ti emberi nyelvetek "árnyék," vagy "reflekszió" szavaiból származik. Ez az, amit tesztek.

T:4:1

 

 

 

A SHOUD ENERGIÁJÁNAK LÉTREJÖTTE-KÖZVETÍTÉSEK-2002.08.03.

A Shoud energiája: az ÚJ KÖZVETÍTÉS ENERGIÁJA valóban létrejöhet,

amikor az Emberek Saját Énjüket közvetítik, angyali segítség nélkül

T:4:1K


SI-HOLD

A Föld Holdjának spirituális neve

Mesterséges szatelit, belül üres, felülete égitest jellegű

Geea

A SIKER 28 EGYETEMES TÖRVÉNYE ( PETER ARNOLD )

 

1.  A SZERETET TÖRVÉNYE. Mindenkit úgy szeress, mint önmagadat. Az összes többi törvény alá van rendelve ennek és nincsenek vele ellentmondásban. Ez egy bibliai szabály. Alkalmazzuk minden tevékenységben egyénként, családban, üzleti életben, szervezetekben, országokban. Egyetemes értékű.

 

2.  AZ OK-OKOZAT TÖRVÉNYE. Létezik egy egyetemes rend. Semmi nem véletlenszerű. Minden bizonyos okból történik. Minden okozatnak egy vagy többféle oka van.

 

3.  A GONDOLKODÁS TÖRVÉNYE. A gondolatok materializálódnak. Mi, azzá válunk amit gondolunk.

 

4.   A MENTÁLIS EGYENSÚLY TÖRVÉNYE. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk egy bizonyos területen, rendelkeznünk kell elménkben a siker világos képével, sikerünk világos eszméjével, víziójával.

 

5.  A MEGFELELTETÉS TÖRVÉNYE. Külső életünk, belső életünk tűkörképe. Direkt megfeleltetés létezik tapasztalataink, gondolataink és magatartásunk között.

 

6.  A HIT TÖRVÉNYE. Minden valósággá válunk, amit igazán hiszünk (beleértve azt a hitünket, hogy megérdemeljük a sikert).

 

7.  AZ ÉRTÉK TÖRVÉNYE. Amit igazán hiszünk és értékelünk, tükröződik abban amit teszünk, még akkor is ha talán szavaink mást sugallnak.

8.  A MOTIVÁCIÓ TÖRVÉNYE. Minden, amit teszünk, belső kívánságaink, szükségleteink és ösztöneink váltják ki, legtöbb kívánságunk a tudatalattinkból származik.

9.  A TUDATALATTI TEVÉKENYSÉG TÖRVÉNYE. Tudatalattink, legerősebb vágyaink, és gondjaink függvényében figyelmeztet a körülöttünk lévő dolgokra.

10. A REMÉNY/VÁRAKOZÁS TÖRVÉNYE. Amit bizalommal felvetünk/javaslunk, meg fog történni, materializálódni fog.

11. A KONCENTRÁLÁS TÖRVÉNYE. Függetlenül attól, mire koncentrálunk, és ismételten gondolunk, egyre inkább belső életünk részévé válik.

12. A MEGSZOKÁS TÖRVÉNYE. Szinte minden tettünk automatikus, egy szokás gyümölcse. Azokat a szokásokat, melyek eltávolítanak céljainktól, meg kell változtatni.

13. A VONZÁS TÖRVÉNYE. Mindannyian élő mágnesek vagyunk. Vonzzuk azokat az eseményeket és körülményeket, melyek harmonizálnak domináns gondolatainkkal.

14. A VÁLASZTÁS TÖRVÉNYE. Szabadon választhatjuk azt, amit gondolunk, és következésképpen szabadon választhatjuk meg életünk minden egyes részét.

15. AZ OPTIMIZMUS TÖRVÉNYE. Egy pozitív mentális magatartás kézen fogva jár a sikerrel és a boldogsággal. Az optimizmus kellemessé és élénkké tesz minket, a siker mutatójának hordozójaként.

16. A VÁLTOZÁS TÖRVÉNYE. Minden változik, semmi sem fix. Ha nem használjuk ki a változást, áldozatává fogunk válni.

17. A KONTROLL TÖRVÉNYE. Azért van jó véleményünk önmagunkról, mert érezzük, hogy életünket mi magunk kontrolláljuk.

18. A FELELŐSSÉG TÖRVÉNYE. Teljes mértékben mi vagyunk a felelősek, azért aki vagyunk, amivel rendelkezünk, amivé válunk, és amiben sikeresek vagyunk.

19. A KÁRPÓTLÁS/VISZONZÁS TÖRVÉNYE. Azt, amivel hozzájárulunk, vagy befektetünk, azt fogjuk elnyerni. Mindig teljes mértékű kárpótlást kapunk, azért amit teszünk.

20. A SZOLGÁLAT/SZOLGÁLTATÁS TÖRVÉNYE. Jutalmunk mindig egyenesen arányos a másoknak hozott szolgálataink értékével (vagy, ahogy mondják: légy úr, akinek szolga szíve van).

21. A BEFEKTETETT/ALKALMAZOTT ERŐFESZÍTÉS TÖRVÉNYE. Minden dolog érzékeny az erőfeszítésre. Tulajdonképpen, minél többet dolgozunk, - annál "szerencsésebbek" vagyunk.

22. A TÚLZOTT VISZONZÁS TÖRVÉNYE. Mindig többet kell befektetnünk, mint amennyit nyerünk; máskülönben soha nem fogunk többet kapni, mint amennyivel jelenleg rendelkezünk. Többet kell tennünk, mint amennyi a fizetségünk, hogy többet kaphassunk azért, amit teszünk. Íme az Elv: először adj, hogy később majd kaphass!

23. A FELKÉSZÜLÉS TÖRVÉNYE. A teljesítmény, az intenzív felkészülés eredménye. Az igazi profik több időt fektetnek be, mint azok, akik felkészülnek.

24. AZ ERŐLTETETT HATÉKONYSÁG TÖRVÉNYE. Cselekedve válunk hatékonyabbá. Soha nincs elég időnk mindent elvégezni, de elég időnk van arra, hogy elvégezzük az igazán lényeges dolgokat.

25. A DÖNTÉS TÖRVÉNYE. Minden előre ugrásunk, határozott cselekvési döntésünkben gyökerezik. És, ha merészen tesszük ezt, váratlan segítségben lesz részünk.

26. A KREATIVÍTÁS TÖRVÉNYE. Minden fejlődés/előrehaladás, valakinek az elméjében jelentkezik eszmeként. Elménk mindent elnyerhet, amit felfoghat, vagy amiben igazán hisz.

27. A RUGALMASSÁG TÖRVÉNYE. Nagy esélyed van a sikerre, ha világosan tudod, mit akarsz és rugalmas maradsz cselekvésed módját illetően. A rugalmasság hiánya, lehetőségeid, elszalasztásához vezet.

28.  A KITARTÁS TÖRVÉNYE. Kitartásra való képességünk, a kiábrándulások és akadályok ellenére, önbizalmat kölcsönöz számunkra. A kitartás egy arany-érték, sikerességünk útján.

SIKERTELENSÉG-ANYAGI VILÁGBAN

Olyan energiaváltozás, mely negatív energiákat szabadít fel, és lehetővé teszi a szeretetnek, az igazságnak és a személyes erőnek belépését az életbe

KDB:04.11.10


SILIA

19 millió évvel ezelőtt ez volt a 12. bolygó

Kapcsolatban állt a RA(NAP)  és a SILIA

Egyetemes Kommunikációs együttműködő mező volt közöttük

Ennek a helyreállítása történik most

Geea

SINAI

Tükör, a Nap tükre

SI: Hold

SI-LÁNG: am. Szilánk

Oroszlán


SINAI FÉLSZIGET

SI: Hold

SINAIT: Holdistennő

A babilóniak Hold Istennő után nevezték el

Oroszlán


SIONISTÁK –1948.-KAZÁROK- IZRAEL MEGALAPÍTÁSA

„A SIONISTÁK SIKERESEN ELTITKOLTÁK KAZÁR EREDETÜKET,

A JÚDAIZMUSON BELÜL IRÁNYÍTANAK ŐK, és az amit ők fennhangon hirdetnek, az amit az izraeliták is állítanak,  így hát sokakat meggyőztek arról, hogy az aki nem osztozik nézeteikben, az antiszemita, azonban mozgalmuk tulajdonképpen az Illuminátusok globális hálózatának része, és soha nem szolgálta a zsidó nép felső érdekeit.

Valójában, az utóbbi évszázadokban ők a zsidók üldözői voltak.

A sionisták és mások indították el a két világháborút, mindkét tábort ők alkotva meg, és ők állnak a holokauszt mögött is. 60 évvel ezelőtt létrehozták a túlélő zsidók hazáját, áttelepítve a lakosokat más országokból, saját területükre, a Közép Keletre,  ami hozzátartozik az Illuminátusok hosszú távú terveihez, ma pedig az ők egyáltalán nem jó szándékú céljaikat szolgálja, vagyis a gyűlölet, az erőszak és a bosszú kiterjesztését. Feljegyzett történelmetek egy része alátámasztja az általam elmondottakat – megkérlek tanulmányozzátok ezt a, félretájékoztatás miatt, oly kevésbé megértett kérdést.

Izrael kormánya és a  Mossad, az ők hírügynökségük, gyakran együttműködik az AEÁ –beli CIA sötét katonai akciójának frakciójával,  karöltve együtt dolgozik más Illuminátus csoportokkal, ugyanaz a cél érdekében: a lakosság számának jelentős lecsökkentése, vagy meghódítása más nemzetek által, természetes erőforrásaik megszerzéséért. Megismételjük, azt amit már gyakran elmondtunk nektek előzőleg is: Erőfeszítéseik, NEM fognak sikerrel járni! „

Máté:2006


SIONISTÁK-ILLUMINÁTUSOK

A SIONISTÁK nem a földön élő zsidók többségét képezik, nem csak Izraelben vannak

Ők csupán az Illuminátusok egy frakciója, akik folytatják a Kabbala évszázados tervét, a világ uralásáért

Máté:06:07


SIONISTÁK-KÖZEL-KELET

Az erőszak gyújtópontja volt mindig, amióta a versengés és az árulás eljött a bolygóra

KARMIKUS AKTIV MÉRLEG

A Föld frekvenciájának emelkedése viszont kétségbe kergeti a Sionistákat, akik Izraelen és a globális politikán uralkodnak

Máté:06.07

 

SIRAYA, LORD:

Anya/Atya Isten azon megtestesülése, aki a szent Származás és az Isteni Terv végrehajtásáért felelős Mennyei Tanácsok felügyelője. A Mennyország minden Szent végrehajtója követi az Ö szent kijelentéseit.

FM-Kif


SIRAYA

Anya/Atya Isten azon megtestesülése, aki a szent Származás és az Isteni Terv végrehajtásáért felelős Mennyei Tanácsok felügyelője. A Mennyország minden Szent végrehajtója követi az Ö szent kijelentéseit.

 

SÍVA-PUSZTÍTÓ ENERGIÁK VÉGE

„Shiva, elment. Jól van, bár ti nem is tudtátok ki volt Shiva, ő mégis álarcotok része volt. Létezett ama részetek, mely hitt egy olyan Teremtőben, Istenben, aki valahol kívül van, vagy talán bennetek létezik, de akit nem éreztetek vagy nem ismertetek elég jól. Vagyis ti, az energiák második szintjére alapoztatok. Ti, az oltalmazó vagy megmentő energiáira alapoztatok. Ti ugyanakkor a pusztító energiáira is alapoztatok, mely kettő megpróbálja ellenőrzése alatt tartani kölcsönösen egymást: Most, hogy e pusztító energia elment, mi jön majd helyébe? Semmi nem veszi át a helyét. Ti egészek és teljesek vagytok önmagatokban. És, a teremtéshez, nincs szükségetek pusztításra. Ez egy régi, dualisztikus fogalom. A Teremtés önálló. Folyamatosan fejlődik. Olyan, mint egy spirál. Folyamatosan mozgásban és kiterjedésben van. És kiterjedése egyidőben történhet belül és kívül.”

T:7:2K

SIVATAGOSODÁS

Az emberi sterilitás eredménye, mert nem hordozták a spirituális megismerés gyümölcseit

(Megj: SIVA-Tagja, az élet elterméketlensége, átalakítása, újratisztítása)

Oroszlán

SIVATAGOSODÁS

Az elszegényesítés metaforája

(Máté:06.04.28.)

SMARAGD TÁBLA-PIRAMIS

Thot a Piramis csúcsába helyezte a kristály sugarát és a tér-időbe küldi, amely felfogja az éterből jövő erőt.

A Kristály tiszta rézből készült

A Piramis: örökké égő tellurikus erő hű másolata és időtlen időkig fennáll

A Piramis rejtette egy ideig a smaragd táblákat is

Oroszlán

SÓ-TENGERI SÓ

Az egyik leggyógyítóbb segédlet

Tengeri sós vízbe áztassuk magunkat

Segít a fizikai test tisztításában

A stresszt eltávolítja

Megengedjük a sónak, hogy segítsenek nektek elengedni a már nem megfelelő dolgokat

T:2:3K


SOLARA

A legmagasabb rezgésű entitások közé tartozik

Egy asszonyt állandóan szolgáló entitás-közvetítése

Arany színbe tündököl. Tanítómester

A szeretet elsöprő erővel árad felőle

Nem öltött még fel emberi testet

Még Kryon előtt érkezett jogosult arra, hogy az embereket bevezesse a csillagokról szóló tudás megszerzésébe

Ő is előre jelezte Kryon érkezését

K:2:4


SOLARA- 2006 ELŐREJELZÉSEI

A Lótusz Szeretet Világának visszatérése

A dualitás régi útjának a vége

Kvantumugrás előtt

A 2004. december 23.-i szökőárról

A múlt mintáinak megváltoztatásáról

A régi és új világról: És az ezek közötti egyre nagyobb eltávolodásról

A régi minták elengedése az Egység hullámárja

www.shaumbra.wire.hu

 

SÓS ÉLETFORMA

A Földi élet forrását magasabb tudatossággal rendelkező lények telepítették a bolygó óceánjaiba, vizeibe, és ezek natrium-klorid alapon műkődnek

U:3

 


SÖTÉT ANGYALOK

SÖTÉTSÉG ANGYALOK

A Sötétség mélységének tapasztalatait mutatják meg nekünk, a Választás Szabadságában

PC:175


SÖTÉT ANGYALOK, BŰNÖK (gyilkosság…stb)

Nem más, mint kiegyensúlyozatlanság, hogy csak az egyik oldalt szeretnénk látni

Az áldozat és a bűnös viszonyában, mindkét oldal egyet értett

Az Ítélkezés, egy megkötés, korlát

A földi munka megtapasztalására a fény és a sötét azonos mennyisége kellett

A régi életek aspektusait 3 vagy több Sötét Angyal kíséri, ideje elengedni őket

Ezek a feltételezett sötétek, a mennybe mennek most

Ők is részei Isten szeretetének és természetének

A Sötét Angyalok: angyali vezetőink árnyai

A sötét maradványok egyensúlyt teremtenek

Ők nem szükségszerűen mozdulnak el a fény felé

T:1:10K

 

SÖTÉT ANGYALOK ÉS A SZEXUALITÁS

Ha nincs benne szerelem

Ha egymás feletti hatalom, vagy erőszak van benne

Ha ezek Függőséget váltanak ki

Akkor a Sötétnek nevezett Angyalok (metafora) energiáit vonzza

Ebből az uralkodó szexualitásból táplálkoznak

Ilyen helyzetekben olyan energia keletkezik, amiket a sötét angyaloknak nevezett entitásokat táplálja

T2:11K


SÖTÉT ENERGIÁK

 

SÖTÉT ENERGIÁK

Spirituális svábbogarak

Ők a Föld régi energiáit reprezentálják, amelyeknek kiszabadulásra van szükségük

(T: 3:3)

 

 

 

SÖTÉT ENERGIA- OH ASPEKTUS

A Sötét energia megléte e duális létünkben, egy célt szolgál

Olyan dolgok, amiket nem szeretünk magunkban

Félelmeink, tagadásaink, önmegtagadásunk, Amit rossznak tartunk

Spirituális önvalónk, azaz Isteniségünk, amelyet annyira megtagadtuk *

Korlátaink, lineáris körülményeink

Nehéz és fájdalmas emlékeink

Úgy gondoltuk, hogy ezek itt vannak a sötét oldalon és ők a rosszak, ezért belezártuk őket ebbe a dobozba

Amiről azt hittük, hogy beteggé tesz

MINDAZ, AMIT ELVESZÍTETT AZ ÉN, AMIT MEGTAGADOTT A SZELLEMI ÉN

 

Visszatérnek mind, és újra megtapasztaljuk őket

Azok úgy változnak meg, ahogyan megtapasztaljuk másként

Ezek után már nem fognak követni bennünk

Nincs szükség már rá, hogy aggódjunk, vagy féljünk

Új energetikai változások lesznek

A régi történeteinket elengedjük

*(m: nem véletlenül mondja Tóbiás: Sötétség a Ti Isteniségetek)

T:6:1

 

SÖTÉT ENERGIÁI -SZABAD AKARAT

Olyan, hogy gonosz nem létezik

A bolygó legsötétebb energiája az Emberi Lény szabad akaratából ered

A Szabad akarat abban állt, hogy az Ember még a világosság kertjében is választhatja a ötétséget

Ez azt mutatja, mire képes a dualitás

K: 10


SÖTÉT HARCOSOK TETTEI

Az átalakulásban önmaguk ellen fordulnak

Addig is segítenek nekünk egy poláris egyensúly fenntartásában

Nekünk is majd kell segíteni nekik, mert ők is hordozzák a teremtés szikráját

PC:168

 

SÖTÉT OLDAL

Abszolút értelemben nem létezik

Aki a Sötétségben él. Ahhoz a Sötétség ér el

K:10:5


SÖTÉT OLDAL MEGTAGADÁSA

A legrosszabb dolog amit állíthattok az, hogy fény vagytok és elfojtjátok vagy tagadjátok énetek bármilyen sötét aspektusát. Ez problémákat fog teremteni számotokra. Sötét énetek ezen aspektusai továbbra is valóságot fognak teremteni életetekben napi 24 órán át, évente 365 napon keresztül, egészen addig amíg elég bátrak lesztek betekinteni abba a sötét sarokba és meglátni azt, hogy mi van ott.  Valahányszor benéztek ebbe a sötét sarokba és megnyíltok, hogy fényt sugározzatok abból a sötét sarokból, valami nagyon szépet és értékest fogtok találni abban a sötét sarokban, mely hosszú éveken át rejtve maradt. Amilyen mértékben felszabadítjátok a sötét energiát a bennetek lévő szépség körül, megteremtődik az egésznek egy aspektusa bennetek és magabiztosabbnak fogjátok érezni magatokat, egyre inkább Egynek a Föld Anyával

KDB:070508

És minden egyes alkalommal, amikor elutasítod vagy megtagadod önmagad egy részét, az eltávozik egy másik dimenzióba. De létezik, valóságos, és vissza fog térni, hogy felkeltse a figyelmedet.

T:8:12


SÖTÉT OLDAL-TRIALITÁS

Az emberek félnek a sötét oldaltól, mivel ismeretlen. Azt mondjuk nektek, hogy a sötét oldal, rendkívül szép lehet, mivel lehetővé teszi számotokra, hogy a fény teljes spektrumát láthassátok. A sötétségnek nincsen saját természete. Egyszerűen, maga a fény hiánya. Mivel egy fény hiány, teremt egy szükséges fény-vákuumot. Ha úgy tekintetek a sötétségre, mint a fénynek egy lehetőségére, egy sokkal magasabb perspektívából fogjátok látni a dolgokat. Azt mondjuk nektek, hogy eljön majd egy pillanat, amikor táncolni fogtok a sötétségben és minden másodpercnek örülni fogtok, mivel a sötétség, része a fény körének. A sötétség nem létezhet fény nélkül. Kezdjétek saját sötét oldalatok átölelésével és felszínre fogjátok hozni az egyik legszebb emberi képességet: Látni a fényt és a sötétséget. Ez eléggé kiegyensúlyoz majd titeket ahhoz, hogy a Trialitásban lássatok és a Felsőbb Énnek perspektívájából láthassatok. Ki fogjátok majd egyensúlyozni az emberiség Fényét.

Amikor kezditek megérteni a fény és sötétség eszméjét és a köztük lévő egyensúlyt, akkor kezdődik majd az igazi mágia, mivel e dolog fogja lehetővé tenni számotokra, hogy lemondjatok a régi hitrendszerekről és kezdjétek meglátni igazi szépségeteket - azt a részt, melyet Otthonról ide cipeltetek, hogy a többi emberrel megosszátok..Mindannyian cipeltek egy kulcsot az Otthon felé, mely teljesen Egyedi. Amikor elég sokan összegyűltök, megteremthetitek együtt az Otthont.

Tehát, íme itt vagytok, az 5. dimenzióban. Minden gondolatotok most, azonnal valósággá válik.

LW:07:07

 

 

A SÖTÉT OLDALTÓL VALÓ FÉLELEM

nem létezik sötét oldal

a sötétséget sokszor más entitásoknak, energiáknak tulajdonítjuk

gyermekkori félelmek a szörnyecskéktől, megszállástól

magunk teremtjük meg a sötétséget és annak így van ereje

a félelmeinket mi teremtjük meg, ami táplálja

a fény árnyalatain belül nincs egyenlőség

az árnyalatokban nagy mértékű energia eltérés van

a magasabb rezgésű árnyalat tevékenyebb

EGY FÉNYADÓ BELÉPÉSE EGY EGÉSZ HELYET FÉNNYEL ÁRASZT EL

A félelem oka, hogy nem ismerjük az energiáink hatalmát

A SÖTÉTSÉGÁRASZTÓKNAK EGYRE NEHEZEBB FÉNYTELEN HELYET TALÁLNI

A sötétség és a világosság közötti árnyalat minden eddiginél nagyobb

EGYETLEN MEGVILÁGOSODOTT LÉNY EL TUDJA ŰZNI A SÖTÉTSÉGET

K:7:12


SÖTÉT TESTVÉRISÉG-LUCIFER

A Lira-Lant csillagképből irányítja a Sötét Testvériség csoportot

Az emberek számára mindig láthatatlan marad

SÁTÁN:

A Sötét Testvériség alacsonyabb rendű kollektív tudata, amellyel beszennyezték a Földet

A Sötétség és Fény polaritásának megjelenésével és felgyorsulásával az emberek elvesztették kapcsolatukat Istennel

A nőket elnyomták

A hatalmat gyakorló férfiak a Sötétség Templomain keresztül a férfi-elvű irányítást vezették be

Atlantisz luciferi elpusztítása után a Föld légterében, az asztrális síkokon juttattak le negatív hullámokat (népek összeveszítése, háborúk, vallási nézet különbözőségek, férfi felsőbbrendűség)

(Amorah)


SÖTÉTSÉG

Részünket képezi, hozzánk tartozik

Ha megkíséreljük elpusztítani, azzal magunknak ártunk

Nem lehet kiirtani, de integrálni igen

A Sötétség energiáját fel kell szabadítani

A Fénymunkás munkája így nemcsak a fénnyel kapcsolatos

T:3:11


SÖTÉTSÉG

A Tudás és a Szeretet Hiánya, Tudatlanság

KT:04.04.24


SÖTÉTSÉG - 4. DIMENZIÓ

a Sötétségnek (képviselőinek) meg van a hajlama, hogy táplálkozni az alacsonyabb vibrációs szintű területekre jár

Olyan entitások energiáit veszi el, akik kiegyensúlyozatlanok

Kukabúvárok és a 4. Dimenziós szinten szeretnek lenni energetikai formában, mert ez bizonyos szintig kiegyensúlyozatlan

Rátapadnak kiegyensúlyozatlan emberekre

T:3:3


SÖTÉTSÉG ENERGIÁJA

„Valóban, az csak egy energia. Hogyan akarod felhasználni? Fel akarod használni, amint te mondtad a dualitásban, a sötét oldal érdekében? Fel akarod használni a világos érdekében? Mindkettő kiegyensúlyozatlan lenne.

Van egy kiegyensúlyozatlan fény, drága barátaim. Sokan közületek tapasztaltátok a létidőtökben. Ez egy "vattacukor" fény, melynek nincs saját szilárdsága vagy ereje. Ez összetörik még a sötét megemlítésekor is.

Van egy kiegyensúlyozatlan sötétség, természetesen, amit ti ördögnek vagy negatívnak hívnátok. Ez mind létezik. Vannak itt negatív és sötét erők is. De nem tudnak behatolni vagy megváltoztatni, mert ti a könyörület helyén vagytok. Hozzászoktak a vattacukor fényhez. És ők szeretik ijesztgetni azt. De itt nem találnak olyat. Egy nagyon kiegyensúlyozott dolgot lelnek, ami csupán energia.

Ez az ördög. Ez a sötét. Mindannyian játszottatok benne azelőtt. Mindannyitok csodálatos időket élt át. Ott is ott van a fény. És csodás időket éltetek át ott is. Most csupán energiák vagytok. Egyszerűen magyarázd ezt el nekik. Ők még mindig a dualitásban vannak... értsétek meg. Szemben álló erőket szeretnének. Erről a biztonságos helyről nincsenek szemben álló erők”

T:5:6K


SÖTÉTSÉG ENERGIÁJÁNAK ÚJ SZEREPE

„a sötétség már nem akar az lenni, aminek tűnik, és a fény sem. Vannak értékek... vannak vélemények, melyek az energiákban helyet foglalnak... a sötétség hordozta a negatív tulajdonságok mindegyikét... minden dolgot, amit nem akartatok... minden dolgot, amelyre féltetek rátekinteni. Minden félelem a sötétségre volt rakva és terhelve.

Ha minden negatív energiát és felfogást eltávolítanátok, úgy találnátok, hogy a sötétség nem az, amit gondoltok róla. A negatív nem az, amit gondoltok, hogy egyáltalán az. Annak szépsége van. Annak mélysége van. Az a visszatükröződés. Az a Teremtő energia része.

Nos, drága barátaim, az- a sötétség- megoldást szeretne. Azt szeretné, ha elengednék ebből a szerepből és feladatból, mely számára adatott. A világos és a sötét egyfajta házasságba szeretne visszalépni, egy újraegyesülésbe és szeretnék megteremteni a saját utódjukat, hogy úgy mondjam. Ők megoldást akarnak. A lényetek minden része megoldást akar”

T:5:11K


SÖTÉTSÉG ENERGETIKAI ELV

„Azok a sötétek, vagy akiket ti gonosz erőknek neveztek, akik más emberi lények energiáját rabságba döntötték, akik egyszerűen meghipnotizálták őket, most viselik felelősségük súlyát minden egyes alanyért. Ők átvesznek egy felelősséget. Mindenik bűvöletnek, amit másra átruháztak, saját magukon viselik terhét. Minden varázslatot vagy hipnózist alkalmazó munkának ez az eredménye. Aki kibocsátja az energiát, az kapja vissza. Ez egy egyszerű energetikai elv. Ez az ok, mivel semmilyen iránya nincs e tevékenységnek.”

T:7:3K


SÖTÉTSÉG ENTITÁSAI

a másik csoport akik távoznak a segítők után

azok, akik követtek, üldöztek, fájdalmat és félelmet okoztak, kihívásra késztettek

nemcsak a vezetőink, de ők is távozni akarnak

ők is a Minden AMI VAN lényei és az egyensúly miatt voltak itt

ők a Sötét Angyalok, hozták ránk a pusztulást, a terrort, a félelmeket

fénygyűrű (a szeretet) van az aurájuk körül

a szeretet aurájával övezve mennek el, eljátszották a szerepüket

ők egy fontos egyensúlyt alkottak

krisztusi tudatunk ébredésével, csak mi vagyunk ITT

a vezetők; az előző életek; a sötétség angyalai elmentek

a Valódi Énnek így marad helye az Új energia befogadására

T:1:10


SÖTÉTSÉG ERŐI ÉS A FÉNYMUNKÁSOK

„Nem, a Fénymunkásoknak nincs szükségük arra, hogy szervezkedjenek e cselszövések kegyőzére; nem egy masszív szervezet ez, hogy minél több testet tartalmazzon, pontosabban a Földön élő szellemek kollektív fényéről van szó és űrbéli családunk fényének jó szándékú fény-sugárzásáról, akik mindezeket be kívánják teljesíteni

Máté:06:10


A SÖTÉTSÉG ERŐI)-GYÍKOK-ENTITÁSOK

„- Negatív kozmikus entiták, akik nem tartják tiszteletben a Kozmikus törvényeket – a Teremtő törvényeit és ezért ki voltak zárva a Kozmikus konföderációból. Őket  magatartásuk definiálja nem a fajuk!
- Nem ismerik a szeretetet. Emberrablásokat végeznek bolygónkon olyan emberek esetében, akik ezt lehetővé teszik saját negatív gondolkodásmódjukkal.
- A 4. dimenzióban élnek, de egyes magasabb dimenzióban is, aszteroidákon, üstökösökön és a Földön is (a Föld 4. dimenziójában).
- Gondolataikkal befolyásolnak minket. Már a puszta róluk szóló információ befogadása is csökkenti vibrációs szintünket, és növeli az elrablás valószínűségét. Vigyázat a könyvekre, filmekre, melyek róluk szólnak! Azonnal látnak minket monitoraikon és be tudnak határolni.
- Mellkasukban egy kristály helyezkedik el, mely az emberek félelme vételére van kiképezve. A mi félelmeink és szorongásaink számukra élelem. Éppen ezért az utóbbi 300 000 évben szándékosan gerjesztik bennünk ezeket az emóciókat. Ez a folyamat a múltban és a jelenben is zajlik vallások, egyházak, kormányok, tudomány, oktatás által, melyeket befolyásuk alatt tartanak.
- Mindent megtesznek annak érdekében, hogy tönkre tegyék bolygónkat, és aztán elfoglalják, mert az elpusztított bolygókon érzik magukat otthonosan. Másképp képtelenek a létezésre. Saját bolygóikat már régen elpusztították.
- 1998 januárjától meg van tiltva jelenlétük a Földön. Abban az esetben, ha nem veszik figyelembe a tiltást, azonnal ártalmatlan energia-nyalábbá változtatja, esetleg eliminálja őket Astar Nagy kozmikus flottája.
- Civilizációnk nagymértékben a Sötétség erői uralma alatt van ezernyi irányítóprogram által.
Negatív gondolkodásunkkal az egész Világűrből, mint a mágnes idevonzottuk őket. Saját érzéketlenségünkkel mi magunk engedélyezzük leigázásunkat. Intelligenciánk alkalmazásával nincs semmi esélyünk velük szemben, mert a mi IQ 100 az övék pedig 200”

Agartha-Benda

SÖTÉTSÉG ERŐINEK VÉGE

A sötétség urai a félelemkeltésre, a prostitúcióra játszanak, régen megjövendölt eseményekre, mint például egy üstökös becsapódása, a környezetrombolásra, az igazságszolgáltatás manipulációjára

De spirituálisan fejlett lények fogják a bolygót kormányozni

Minden a bolygóval kapcsolatos tevékenységük meg fog szűnni

Ebben , spirituális családunk fejlett technológiája is segít majd bennünk

A Felemelkedésben: minden betegség, korrupció, erőszakforma megszűnik

Máté:06:06

 

 

SÖTÉTSÉG-FÉLELEM

Sötétségben mindig a Félelem a nyertes

K.06.03.31


SÖTÉTSÉG- FÉLELEM

A Sötétségtől való elszakadás megszünteti a Félelmet
Doreal: 51


SÖTÉTSÉG- FÉLELEM

A Sötétséget újra kell fogalmazni

Képesek vagyunk rá, amint túllépünk a halál és a gonosz félelmének körein

A Sötétség  is az Emberiséget szolgálja, csak így leszünk képesek megbocsátani azoknak, akik a sötétség világát választották

Sötétség és Világosság: két pólus, és az egyesítésüket kell megtanulni

A SÖTÉT PÓLUSA AZÉRT LÉTEZIK: HOGY TUDJUNK VÁLASZTANI

Választási lehetőséget ad

Felismerjük saját jogainkat

Az Istenként való létezés jogát

Így térhetünk vissza az Egységbe

Mert valóságunkban mi vagyunk magunk azok a fő mozgatórugói az összes eseményeknek

PC:166

SÖTÉTSÉG ÉS FÉNY

SÖTÉTSÉG ÉS FÉNY

A Sötétség a tudás ellenőrzése és visszatartása

Vannak olyan részeink, amelyek sötétségben élnek és csak rajtunk keresztül tapasztalhatják meg az utat a Fényhez

Sötét részeink is Fényben akarnak élni. A Sötétség el akar jönni a Fényhez

A Fény: a tudás támogatása, terjesztője, elosztója

P:7


SÖTÉTSÉG-FÉNY

A Sötétség: Egy rezgésbeli állapot, amelybe nincs Szeretet, passzív állapot, amelyből hiányzik a Fény aktív eleme

NINCS A VILÁGEGYETEMBEN OLYAN ENTITÁS,

AKINEK AZ LENNE A DOLGA, HOGY Ő SÖTÉT LEGYEN

A Szeretet: ennél magasabb rezgésforma

A Fénynek több energiája van, de a Sötétséget könnyebb fenntartani

Vannak olyan helyek, amelyek azért válnak világosabbá, mert a Fényt odavisszük

 

A FÉNYT, AMIT HORDOZUNK: ISTEN FÉNYE

A FÉNY: ISTEN JELENLÉTE BENNÜNK

K:5.3

 

SÖTÉTSÉG-FÉNY

A BOLYGÓN NEM LÉTEZIK NAGYOBB SÖTÉTSÉG, ANNÁL,

AMIT AZ EMBERI ELME KÉPES MEGTEREMTENI

A gonosz az Emberek tudatában létezik

A Sötétséget Szabad Akaratunkból teremtik meg az Emberek, akik a tudatukat erre a sűrű oldalra irányítják

Az Embereknek ugyanúgy hatalmukban áll Sötétséget teremteni, mint Fényt

A Fekete Mágiát is az Emberek teremtik meg maguknak

A Sötétség és a Fény nem egyenrangú energiák. Egyedül a Fényben van Aktív erő

A Sötétség nem tud sugározni. A Fény képes fizikailag megnyilvánulni

A két energia nem egyenrangú. Az egyik a másik hiánya

K:6

 

SÖTÉTSÉG- FÉNY

Sötétség a Fény hiánya

A Fény: Isten lehelete, amely a gondolat sebességével mozog

Víz: 52

 

SÖTÉTSÉG- FÉNY

„De, a sötétség olyan energia mely természetesen jelenik meg a duális valóság részeként. Egy olyan energiát jelent, mely egyszerűen az egész részét képezi, de segít a fénynek megérteni önmagát. Semmi rossz nincs a sötétségben. Ez csak egy ellentétes erőt képvisel. Tulajdonképpen harmóniában hat azzal, amit ti fénynek neveztek. Amit ti rossznak neveztek, mi azt mondjuk, hogy csupán egy kiegyensúlyozatlan sötét energia. A rossz akkor jelentkezik, amikor ti a végleteik viszitek az energiát és egyszerűen elzárjátok partnerének, a fénynek az útját. Ez önmaga megszállottja - csak önmagában hisz. Elkezd önmagára koncentrálni és kezdi elferdíteni és szétszórni a fénnyel való kapcsolatát. Bizonyos értelemben tagadni kezdi a fényt, hogy önmagában pöffeszkedjen. Ameddig rendelkeztek a rossznak nevezett sötétség kiegyensúlyozatlan energiájával, addig a fény kiegyensúlyozatlan energiáját is hordozzátok, hiszitek bár, vagy nem ezt! Létezik egy fény energia, mely tagadja sötétséget, mely önmagában talál kényelmet és örömet, mely azt állítja, hogy ő a kezdet és a vég és mindent magának akar egyedül. Ez szintén egy kiegyensúlyozatlanság. Úgy ahogy a rossz a sötétségért van, ugyanúgy a fénynek is megvan ez az oldala. Mindkettő egyetértéséről van szó -- a fény és sötétség esetében -- mindkettőnek joga van létezni.

Mindkettő harmóniában dolgozik együtt a dualitás forgatókönyvében.

Amikor kiléptek a dualitásból, nem kell már többé rendelkeznetek az ellentétes erőkkel, a fénnyel és sötétséggel, így hát a rossznak nincs helye az Új, teljesen tiszta Energiában...

T:7:5K

 

SÖTÉTSÉG-KUKABÚVÁROK

A Sötétségnek és entitásainak a Kukabúvároknak, energiazabálóknak, meg van a hajlama arra, hogy alacsonyabb vibrációs testekbe járnak táplálkozni.

A kiegyensúlyozatlan entitások energiáit veszik el

Ezek teremtik meg a konfliktusokat, háborúkat.

Vannak olyan entitások, nem emberi formában, akik ezzel táplálkoznak

T:3:3

 

SÖTÉTSÉG LÉNYEGE-JÉZUS SZERINT

Jézus nem fogadta el, hogy van egy bálványozott Isten. Rájött arra, hogy

a Sötétség lényege az: Minden, amit elutasítunk, azaz az Isteniségünk

T:6:1

 

 

SÖTÉTSÉG-TEREMTÉS

Nincs rossz, tehát nincs eleve rossz teremtés

Ami rossznak látszik, annak is van értelme, tapasztalata, tanulsága

Aki rosszat tesz, az ezeket a megtapasztalásokat választotta

VANNAK, AKINEK A SÖTÉTSÉGET KELL VÁLASZTANI A LEGSÖTÉTEBBŐL

Vállalja a legnyomorultabb életet

Vállalja hogy megnézi MI A LEGALJA

Ez AZ EGÉSZ TELJES HASZNÁRA VAN

Ne ítéld meg, nem látjuk a teljes képet

Amit rossznak tarunk, az is egy szép energiaszövedéket alkot

Nagyobb, mélyebb spirituális látással megérthetjük ezeket

T:2:11K


SÖTÉTSÉG-TEREMTŐ

A Teremtő ugyanolyan Ura a Szent Sötétségnek, mint az Áldott Fénynek, a Sötétség nem rajta kívül helyezkedik el

PC:13


SÖTÉTSÉGBEN ÉLŐK

Eonok óta sötétségben élnek

A sötétségből táplálkoznak

Életük is a sötétségtől függ

Távol tartják maguktól a Fényt

Akik a Fényt választották, azok tovább küzdenek

Akik eddig sötétben éltek és most a Fényt választották, megjelenik számukra a Káosz, ezért ingerültek

Káosz: a régi és az új energia közötti küzdelem

K:11:11

SPALDING- JÉZUS

Spalding, keleti indiai-tibeti útján többször is találkozott Jézussal a századforduló körül, és sok más Felemelkedett Mesterrel is. Tanúja volt többször is Jézus és Buddha egyidejű megjelenésének

Jézus, ma ugyanabban a testben él, és nagyon életerős személyiség, így írta le Spalding

Baird: 5: 270


 

SPIRÁL

A Téridő folyamata és a kvantumidő, spirálként értelmezhető

R: 2: 58


 

SPIRITUÁLIS

SPIRITUÁLIS AMNÉZIA

Tulajdonképpen: emléktörlés. Leszületések között, hogy a karmikus terv megvalósulhasson, szükség volt az előző életek tapasztalatainak emlékezés szintű törlésére. A sejtszintű (tudatalatti) emlékezés megmarad, hiszen nem 3D-s alapú.

T:1:8

 

SPIRITUÁLIS BÖLCSESSÉG

Nem az igazság kifejezése számít, hanem a kutatás utána

Nem az úti cél, hanem maga az utazás

LW:06.05.

 

 

 

SPIRITUÁLIS BŐSÉG

Nem az elme terve alapján működik

Az az állapot, amikor megtalálod Istenségedet

Felismerése az adott teljes pillanatnak

A Jelen Pillanata, ami tele van bőséggel

T:4:2

 

SPIRITUÁLIS CSALÁDOK ELKÜLÖNÜLÉSE

NEM TÁMOGATOTT A BOLYGÓN

A spirituális család tagjai azonos lenyomattal érkeztek, és azért nem élhetnek tartósan együtt őrületbe, kergetnék egymást (az energiáik miatt)

Nem lehet arról szó, hogy együtt éljenek, de együtt dolgozhatnak, alkothatnak munkacsoportokat, fénymunkás közösségeket

LW:06.09.

 

SPIRITUÁLIS ENERGIA

A spirituális energia, nem a 3D-ben van. Nem lehet spirituális energiával "befesteni" egy helyzetet vagy egy emberi lényt. Ez helyett, az energia egy qantum állapotban van, főképp a lélek energiája. Ezért itatja be önmagát a Földbe, az Univerzumba, mondhatni olymódon, mely kívül esik az időn, nincs egy bizonyos helyhez kötve, amint elképzelhetnétek

Nincsenek helyhez kötve

K:06.04.22

 

SPIRITUÁLIS GRAVITÁCIÓ

létezik egy spirituális gravitáció is – minél közelebb kerülsz az emberi tudathoz, az annál vastagabbá és erősebbé válik. Magába szívja az energiát. Ugyanúgy magába szívja az energiát, mint ahogy a fekete lyuk magába szívja a kozmosz energiáit. Ez teszi az emberi tudat. Minden nap ezt teszi veletek, de ti már olyan mértékben hozzászoktatok, hogy még csak észre sem veszitek, ahogy ez a tudati gravitáció egyre és egyre inkább magába szív benneteket, mert azt akarja, hogy a részévé váljatok, azt akarja, hogy alkalmazkodjatok hozzá.

T:8:6K


SPIRITUÁLIS HIERARCHIA

Olyan Szent hierarchia, mely a Mennyország szent származását jelképezi. Áll az Angyali Birodalmakból, Deva Királyságból, a Felemelkedett Mesterekből, az Elohim számos Rendjeiből, és az Idő Urainak Isteni Tanácsaiból.

FM-Kif

 

 

SPIRITUÁLIS LÁTÁS- 6.-7. PECSÉT- AGY HOMLOKLEBBENY

A Homloklebenyben van egy agyi terület, ahol az idegpályák keresztezik egymást, az agyalapi mirigy segítségével (amely még passzivitásban van) aktiválódva, egy itt lévő agyi központban

Ez az agyi terület is az álmát alussza

A Mesteri civilizációnknak a dimenziók olvadnak majd itt össze

Ez felfogja magasabb rezgéstartományok rezgéseit

LÁTNI FOGUNK OLYAT, AMIT MÁSOK NEM

Látni fogjunk: magasabb dimenziók entitásait, mennyei fényként, amelyet ez idáig felemelkedett mesterek láttak

A központ megnyílása a fejlődés velejárója

R: 2: 122

 

 

 

SPIRITUÁLIS DÜH

Dühérzetek általában azért következnek be, mert az Emberek felteszik azt a kérdést, maguknak, ”miért is kell nekem megváltoznom”

A sejtrendszer változása, és az hogy a próféciák nem teljesülnek be, kiválthatja a düh érzését

Továbbá a régi energiába ragaszkodás, és az új megjelenése miatt reagálnak sokan erre így

K.6:9


SPIRITUÁLIS ÉBREDÉS

Először az egykori sámánok, apácák, szerzetesek, papok, őslakosok, gyógyítók ébrednek rá a spiritualitásra

K:6:10


SPIRITUÁLIS EGYENLŐSÉG

MINDEN EMBER SPIRITUÁLIS ÉRTELEMBEN: EGYENLŐ

SPIRITUÁLIS INDITTATÁSOK

EGYIPTOM- SZÍRIUSZ

EURÓPA- PLEJÁDOK

AMERIKAI INDIÁNOK- PROCYON/KISKUTYA RENDSZER

SPIRITUÁLIS EGYENLŐSÉG-ISTEN

MINDEN EMBER EGYENLŐ SPIRITUÁLIS SZEMPONTBÓL

És ugyanúgy kapcsolatban áll az Istenséggel

AZ EGÉSZ EMBERISÉG EGYENLŐ ISTEN, AZ ISTENSÉG SZEMÉBEN

KDB:04.11.10


SPIRITUÁLIS EGYENSÚLY

A Földön azt jelenti, hogy nincs emocionális test, ám együttérzéssel rendelkezik az ember, anélkül, hogy helyzetekbe részt venne

MY:04.10.29.


SPIRITUÁLIS ELŐREHALADÁS

A Vibráció növekedése

Nem áll kapcsolatban a tanulással és a neveléssel

Az Én szereti a tanulást, mert így el van foglalva, és akkor nincs ideje önmagunkkal foglalkozni

A spirituális előrehaladás: a saját problémáinkkal való foglalkozást jelenti

MY:04.10.02.


SPIRITUÁLIS ÉN

Akik megtagadják spirituális Énüket nem, juthatnak be Spirituális Birodalmakba

PL:6


SPIRITUÁLIS ERŐNK

Amely megváltoztatja a Világegyetemet

A Választás és Változás spirituális energiái

K:5:2

 

 

SPIRITUÁLIS ESZKÖZÖK

RÉGI SPIRITUÁLIS ESZKÖZÖK MŰKÖDÉSE

az új energiában a kövek ,inga, kristálygömb,  a kártya másként működik majd

az új energiában minden dolgot megváltoztat az életben

változik, a körülötted élő emberekkel való viszony, a munka stb.

a régi energiás ember be szeretne jönni a valóságodba, és blokkokat állítana fel

T:1:10

 

SPIRITUÁLIS FEJLŐDÉS

A Szellemek spirituális fejlődése, mindenki vágya, még a fekete lelkeknek is

Máté:06.03.18.

 

 

 

 

SPIRITUÁLIS FEJLŐDÉS -9 SAJÁTOSSÁGA

1, FELÉBREDÉS:

AKI AZ ISTENI MINŐSÉGET KUTATJA AZ A FELÉBREDŐ EMBERI LÉNY

Annak a szándéka, hogy mi van még az úton tovább

Van-e fejlődés, ennek a kutatása

 

2, FOLYAMATOSSÁG:

AZ EMBER SZÁMÁRA LEHETETLEN NEM TUDNI VALAMIT

Az egyik életidő követi a másikat

Soha nem tudunk kevésbé tudatos állapotba visszatérni

Amit összegyűjtöttünk, megtanultunk a következő létidőben folytathatjuk, hasznosíthatjuk

A magunk fényét és békességünket kell felmutatni, mást nem is kell tennünk

Ehhez a szándékozás szükséges

 

3, TUDÁSA

A múltunk is a most - ban van: most történik minden, a múlt így hasznosítható

FÉLELEM: mindig meghívás- felkérés arra, hogy túllépjél rajta, hogy meghaladd

Az alsóbb csakrákból származik

 

4, NEHÉZSÉGEK

Nincs olyan állítás, hogy a Fényadónak kötelező átesnie a nehézségeken

A negatív kihívások sokféle próbának vetnek alá minket

Félünk, hogy nem vagyunk elég jók

 

PÉNZ ENERGIÁJA:

Nem más, mint a fenntartás kulturális energiája. Semmi ördögi nincs benne

A gyógyítók bőség- vizsgája, hogy pénzt fogadnak el, mert az energia, a hála energiája

Ha nem fogadjuk el a pénz, megbukunk a bőség- vizsgán

A mai világ a pénz energiáját használja, mégsem dolgozunk spirituálisan vele

A pénz a gyógyítás, öröm és spirituális fejlődés energiája

Isten azzal gyarapítja életünket, emitt létre hozunk

 

5, MŰKÖDÉSE: lépcsőzetes, egyenletes utazás

a fejlődésben egymás után következnek a pihenés és a haladás szakaszai

 

6, GYORSASÁGA: csak mi tudjuk, mennyit vagyunk képesek befogadni

nincs ok arra, hogy testileg kényelmetlen fejlődést érjünk

lehet túl gyorsan fejlődni is

van idő bőven, ne siessünk el semmit

 

7, NEHÉZSÉGEI:

minden munkánkban rejtett jelenlét van

saját területeden, a körülötted élők megvilágosodási folyamatában segítesz

minden egyes emberi érintkezés segíti a fény terjedését, csak nem ismered fel

 

8, ÚJ ENERGIÁBAN FEJLŐDÉSI  SAJÁTOSSÁGOK

2- ből a 3-ba : új dimenzionális sajátosságok

a spirituális fejlődés megváltoztatja a DNS mágneses rezgését

ez dönti el a fizikai test egészségét

mi valamennyien egy idősek vagyunk: a család örökkévaló

van hatalmunk a fizikai test sejtszerkezetének átalakítására

 

9, EREDMÉNYEI:

a Földön nincsenek előre megírt forgatókönyvek, a szándék az, hogy helyénvaló legyen a teremtésben a közreműködés, a végbemenő fejlődés fellebbenti a fátyol másik oldalát, megváltoztatja a mágneses rácsot, lehetővé teszi a felébredést

K:7:6

 

SPIRITUÁLIS FELÉBREDÉS EREJE

Az Új felébredésben, magunkban akkora erő rejlik, hogy

egyetlen ember megvilágosodása is képes megállítani egy háborút

Akkor mire képes egy csoport   !!!

T:3:6K

 

SPIRITUÁLIS FELFEDEZŐK

Mi akik behatoltunk felderítetlen birodalmakba

Az Új Világok felfedezői, hogy megtaláljuk az Új Földet

Ilyen még nem történt azelőtt

Az utazás nehéz volt, kihívásokkal, de eredményes

JUTALMUNK A TUDÁS, AMIVEL HOZZÁJÁRULTUNK AZ EGYHEZ

A többiek számára könnyebbé tettük az ösvényt

T:3:1K


SPIRITUÁLIS HÁLÓZAT-HÁLÓZATOK

Minden embernek van spirituális hálózata

A többi birodalmat köti össze

A Mezőhöz, Felsőbb Én-hez kapcsol

Bonyolult spirituális hálózatunk van

Spiritualitásunkat elkülönítve tartjuk más birodalmakban

T:7:9


SPIRITUÁLIS HÁROMSZÖG-SZIRIUSZI SZAKRÁLIS GEOMETRIA

STONEHENGE-AVESBURY-GLASTONBURY

A Szíriuszi szakrális geometria többdimenziós párhuzamai mutatkoznak meg bennük

PC:40


SPIRITUÁLIS IDŐ-VILÁGEGYETEMÜNK

Egy végtelenbe táguló zárt rendszer

A valós idő, olyan, mint egy kör

Az idő valósága a Mostban van, amely egy zárt Világegyetemet teremt

A LEHETŐSÉGEK A JELENBEN VANNAK

Az Ember vagy a múltban vagy a jövőjében élt eddig

SPIRITUÁLIS IDŐ

Minden Együtt és Egyszerre létezik

Minden, ami lehetőség, már meg is történt

K.5:3


SPIRITUÁLIS KÖNYVEK

Először is, egyáltalán nincs olyan, hogy a ,,legjobb spirituális könyv.'' A legjobb spirituális könyv mindig a SZÁMODRA az, amit éppen AZ ADOTT PILLANATBAN, A MOSTBAN olvasol. Másodszor pedig, ez nagyon könnyű lesz, amint sikerül megértened végre, valójában nem te,,találod meg'' a könyveket - a könyvek találnak meg téged. Tényleg azt hiszed, hogy te,,találtad'' meg ezt a webszájtot?

Allen Stacker


SPIRITUÁLIS- MENEKÜLÉS

A Spiritualitás egyesek számára még hátrányos is lehet, ha ezt menekülésnek tekinti

Ezzel elveszítik a kapcsolataikat a hétköznapokkal

Megpróbálnak szentekké válni, hogy elfedjék a valóságot

UK-KF:130


SPIRITUÁLIS NAPFOGYATKOZÁS

6 illetve 12.000 évente történik

 

SPIRITUÁLIS ÖRÖM

A Szív és a Lélek állapota

Amikor a Szív és a Lélek egyesül egy felsőbb jó szolgálatában

(Az Isteni Terv kibontakozása)

Quan Yin: SCH:05.04./2.

 

SPIRITUÁLIS NEVEINK-2007. VÉGÉIG

Spirituális Neveink állandóan fejlődnek és változnak

Nehéz kimondani őket

Hang, zene, név, szín kombinációi

FŐKÉPP 2007. VÉGÉIG VÁLTOZNAK MAJD MEG, és már most is nem az, ami volt

Ha eljön az idő: Nagy Ajándékképpen mindenki meg fogja kapni

T:8:1K

 

 

SPIRITUÁLIS SZABADSÁG -FELEMELKEDÉS-

A Felemelkedés megkoronázása a bolygón eltöltött több évezredes élet után

Föld történelme folyamán soha nem volt olyan könnyű megtenni, mint most

Az összes reinkarnációs folyamatnak ez volt a célja

Adamas1


SPIRITUÁLIS SZAKADÉK

DEPRESSZIÓ, ELVESZETTSÉG ÉRZÉSE

ez a hiány és szomorúság érzése

a régi életek energiáinak identitása, emléke magáról

a drámáiban volt ember halott-fantom érzése

a régi én szeretne tovább élni és ezt produkálja

nagyon erős, intenzív érzések, ezért sokan fel is adják, hazatérnek

a vezetők távozásával hirtelen felborul az egyensúly

az új energia az elmének kockázatosnak tűnik

ne bánjuk magunkkal keményen

a régi energiának helyet kell adnia az újnak előbb, vagy utóbb, a Felsőbb Énnek

ne ítélkezz rajta, haladj

a legrosszabb, ami történhet, hogy hülyének néznek

az Új energia tudása rajtunk keresztül érkezik

az Új Energia teremtésének pontjáig eddig még

SOHA SENKI nem érkezett el a teremtésekben

 

ez az állapot-depresszió, egy teszt a számodra el fog múlni

a betegségek és a depresszió természetes folyamat része, el fog múlni

szerves része az Új energiába valóbelépésnek

T:1:7K


SPIRITUÁLIS SZENVEDÉLYÜNK

 

SPIRITUÁLIS SZENVEDÉLY-ISTENI SZENVEDÉLY

Az Isteni Királyságból ered. Ez a születési előjogunk

Addig követett bennünk, amíg nem jöttünk a Földre

Metaforája a Rózsa

Vegyünk magunkhoz, tapasztaljuk meg

A Megengedésből ered, A Létből, Tudásból ered

Nem az elméből, 7 csakrából jön. Nem lehet erőltetni, ellenőrizni

A szenvedély, a szeretet kifejezése

Új örömöt és vidámságot hoz, És más fizikai változásokat is

T:2:8K


SPIRITUÁLIS SZENVEDÉLYÜNK

RÓZSA GYÜMÖLCSE

A Rózsa Gyümölcs ez egy metafora

Az Isteni Szenvedély, ami megvolt már mielőtt ide jöttünk, de lecseréltük a humán ego-ra

A Szenvedélyünk tárgyai emberi természetűek lettek

(másik ember, élelmiszer, munka, kreatív kifejezések)

Amint leszakítjuk a gyümölcsöt, azaz elfogadjuk Isteni, Spirituális Személyiségünket:

Megújulnak a test energiái

Eltűnnek a befejezetlen emberi szenvedélyek

Ez a MINDEN-nen (MINDEN AMI VAN) alapszik

És Mindenki számára hozzáférhető

T:2:8


SPIRITUÁLIS SZENVEDÉLYÜNK, ISTENI SZENVEDÉLY: RÓZSA GYÜMÖLCSE

Metaforája Tóbiás közvetítéseiben

Az Isteni Szenvedély, Spirituális Szenvedély visszatérésének metaforája a Rózsa kifeslésének folyamata

A Szellem a Szeretet kifejezése, kifejeződése

A Szellem tele van Szenvedéllyel

A Szellem maga a Szenvedély

A Rózsa gyümölcsének leszakítása:

1, a Szeretet elfogadása Mindennek, Ami Van

2, az Én elfogadása olyannak, amilyen

A Szenvedély hozzáadódik a Szeretethez, ekkor kezdődik el az Új Utazás

T:2:8K

 

SPIRITUÁLIS SZENVEDÉLYÜNK-FÖLDI KÜLDETÉSÜNK VÁLLALÁSAI

Beleegyeztünk, elfelejtjük, kik voltunk, honnan jöttünk

Elfelejtjük mi az, ami idehozott bennünk

Beleegyeztünk, fizikai testet veszünk magunkra, az energia testünkre

Beleegyeztünk, hogy hátra hagyjuk spirituális szenvedélyünket

Ez utóbbit már magunkhoz vehetjük, ez az új energia hajtóanyaga

A Spirituális Szenvedély: Az Új Teljesség, a Szeretet kifejezésének új módja, az Új Energiában

T:2:8K


SPIRITUÁLIS TANÍTÓNAK LENNI

spirituális tanítónak lenni áldozatot követel a lélektől, a testtől, minden egyes részetektől, mert a spirituális tanítók együtt érző emberek. Hajlamosak arra, hogy magukra vegyék a kliensek energiáit, és gyakran nem tudják, hogyan szabaduljanak ezektől

T:8:4K


SPIRITUÁLIS TEVÉKENYSÉG PÉNZ

A pénz újra megbecsülését Mi tanítók indíthatjuk újra el

Az Új energiában is lesznek szükségleteink

Helyénvaló, ha segítünk valakinek és azért pénzt kapunk

Energiaként elfogadjuk az ellenszolgáltatást

A tanítói munka így is többet ér minden pénznél

Engedjük el a régi elképzelésünket és fogadalmainkat a pénzről

Szükségünk lesz munkánk ellenszolgáltatásaira

T:2:10K


SPIRITUÁLIS TUDÁS

Ha megengedjük magunknak: nagyon sok spirituális tudásunk van

Az AGY: amely blokkolja a spirituális folyamatokat

ELME: egy csodálatos dolog, de nem Ő a csúcs

Az elmét le kell kötni

A megértések bennünk vannak

Az inspirációk arra várnak, hogy előre jöhessenek, akkor majd előjönnek az ideák

Ezek az ideák a tudásba lesznek csomagolva

A Feltalálók: az elméjüket minimálisan használták

Az Elme csak később a kivitelezés szakaszában kell

A folyamat lényege, hogy egy darabig ne gondolkozzunk

T:3:8K

 

 

SPIRITUÁLIS VÁLTOZÁS-EMBER

Régi emberi tudatosság energiája, a Földbe kerül, ahol átalakul a Változás energiájává, amikor az Ember spirituálisan megváltozik, és hozzájárul a bolygó megváltozásának folyamatához

K:5:3


SPIRITUÁLIS VÁNDOR

Csoportkarmához nem kötődő lelkek

Az a dolga, hogy jöjjön-menjen és mindig más helyhez kösse az energiát

K:5:2

 

SPIRITUÁLIS VEZETZŐK

a világ ma nagyon, nagyon, de nagyon kevés spirituális vezetővel bír.

Azok, akik fent állnak a pulpituson, azok, akik a televízióban szerepelnek, azok, akik a Vatikán falai mögé rejtőznek… drága barátaim, semmi mást nem tesznek, minthogy állandósítják a már nagyon régi utakat. Ők nem valódi vezetők. Ők mind az „elmúltat”, az „agyonhasználtat” a Régi Energiát képviselik…

A világ – az emberiség – jelenleg egészen új fajta vezetőkre vágyik: Olyanokra, akiknek nem kell aggodalmaskodniuk a hatalmi harcok miatt, hiszen tökéletesen tudatában vannak annak, hogy a hatalom mindössze illúzió. Olyanokra, akik nem saját egójuk megelégedettségét hajkurásszák azáltal, hogy emberek százai, ezrei vagy éppen millió elé helyezik magukat. Olyanokra, akik nem az általuk vezetett népből táplálkoznak. Olyanokra, akik pontosan ugyanazon a szinten lévőnek tekintenek önmagukra, mint mindenki másra. Akiknek nem kell magukat piedesztálra állíttatni, hanem egy szinten vannak mindenkivel, és miközben mindenkivel egy szinten lévőnek tekintik önmagukat, azt a fényt sugározzák magukból, amire csak egy Szabvány képes, az önfelismerés, a megvilágosodás, a beteljesedés fényét, a belső béke fényét, a konfliktus és csata teljes hiányát, a maszkulin és a feminin, valamint a fény és a sötét teljes egységét. Ezek azok az új fajta vezetők, akikre vár a világ, nem pedig azok, akiknek több ezer vagy több millió ember elé kell helyezniük magukat, vagy valamiféle piedesztálra kell helyeztetni magukat csak azért, hogy később majd levegyék onnan őket, hanem valódi Új Energiás vezetőkre. Ezért beszélünk folyton hozzátok Shaumbra, ezért bátorítunk titeket arra, hogy legyetek mindazok, akik valójában vagytok, hogy legyetek Szabványok, hogy teljesítsétek be ezt a létidőtöket!

T:8:10

 

SPIRITUÁLISNAK LENNI

Nem más mint Minden Létezőben tisztelni az Anya-Atya Istent


SPIRITUALITÁS ALAPJA

Egyetlen nemzet sem létezhet spiritualitás nélkül

Mindegyik alapja:

AZ ISTEN SZELLEM, nem, pedig az, hogy Isten egy Szellem

Baird: 6: 378

 

 

SPIRITUALITÁS-DIMENZIÓK

az emberi spiritualitás révén az egyik fizikai valóság kapcsolatba léphet egy másik fizikai valósággal

a Spiritualitás alapja: a sejtszintű kommunikáció

nincsenek szabályok, ítélkezések

csoportban nagyobb erő rejlik, mint az egyénben

a felemelkedés igényének kijelentését viszont meg kell tenni

K:10:2


SPIRITUALITÁS/ HITRENDSZEREKÚJ ENERGIÁBAN

A spiritualitás, a vallás, a pszichológia, a filozófia – mindezek a dolgok olyan tegnapiak. A ma rólatok szól. Értitek? Felfogjátok? (a közönség válasza: igen) Hazudhattok, ha akartok! (nevetés) Ez rólatok szól. Úgy is fogalmazhatnátok, hogy Ti vagytok az új vallás. Ti vagytok az új pszichológia. Ti vagytok az Új Energia.

(T:92)


SPIRITUALITÁS- SAINT GERMAINTŐL

„Itt az ideje, hogy kilépj abból a régi dobozból. Itt az ideje, hogy örülj annak amit csinálsz, és megértsd azt, hogy a spiritualitás egy rakás szar! Nagyon leblokkoltál abban a megértésben, hogy a spiritualitás szent és ezért tisztelettel és becsülettel kell kezelni! A spiritualitás nem sokban különbözik Istentől. Ez egy marhaság; legalábbis az a spiritualitás és Isten, amit te ma művelsz. Ezeknek meg vannak a saját csapdáik, saját rituáléik és csábító energiáik, melyek vonzani fognak téged. Annak módja, ahogy ez az energia rád hat, főként nagyon zavarodottá tesz és ezután te, ebből a zavart állapotból megpróbálsz minden ezután következőt felvázolni és megtervezni, hogy kivonjon téged e zavart állapotból, azonban amint már felfedezted, csak még zavartabbá tesz téged.

Szabadulj meg tőle, mivel ez jelenti a te korlátodat. Jelenleg, a spiritualitás a te legnagyobb szenvedélyed és legnagyobb ellenséged! Egy konfliktus zajlik bensődben. Fel fogod fedezni, hogy nehéz felszabadítanod, mivel utazásodat képezte, hosszú életeken át. Gyökeret eresztett. Ez egy bensődben található programozottság. Meg sem engeded más embereknek, hogy túlságosan közel menjenek akkor, amikor önmagaddal dolgozol, hogy elérd azt a zónát. Egy kis oltárt emeltél bensődben, ahol e hamis spiritualitásnak hódolsz. Ez egy tök. Szabadítsd ezt fel! Fedezz fel egy új utat és szórakozz ezzel!”

T:8:6K


SPIRITUALITÁS-ÚJ VEZETŐK

Nem a népből táplálkoznak

Tudatában vannak, hogy a hatalom: illúzió

Ugyanazon a szinten létezőknek tekintik magukat, mint mindenki más

Szabványként, képesek fényt sugározni magukból, az önfelismerés, Megvilágosodás, Beteljesülés fényét fejezik ki, a Belső Béke Fényét

A Konfliktus és csaták hiányát

A két alapenergia: a női és férfi energiák, a Fény és Sötét teljes egységét

Ezzel Teljesítik be a Létidejüket

T:8:10


SPIRITUALITÁS VALLÁS

A spiritualitás alappillér, amire sok vallás épül,

De a spiritualitás önmagában nem vallásos jellegű

LW:04.07.


SPIRITUALIZÁLÁS-

RÉGI GYÓGYÍTÁS-GYÓGYÍTÁS

Nem kell megtagadni a régi gyógyítási módokat

Spiritualizálni kell őket

A Spiritualizálás lényege: Mindennek, a MINDEN AMI VAN-nak a Tisztelete

K:10:7


SPIRULINA-GYÓGYÍTÁS

A Spirulina, tengeri algafajta, nagyon magas fehérje forrás

Energetizálja és méregteleníti a teste

Védi az immunrendszert

Enyhíti az emésztőrendszer problémáit

KT:04.04.24


SRI

Szent

SIRI: odaáti, másvilági, nem földi értékekhez kötődő

SZERI, Szeretettel Teli

SRI JANTRA: Szent Geometria: Később Dávid csillag néven lett ismert

 

 

STANDARD

FELSŐBB-ÉN MINTA, TISZTA MINTA, TISZTA PÉLDA, ISTENI SZABVÁNY

 

 

STANDARD

BÍBOR KÖR STANDARDJÁNAK ÚTJA

( BEAVATÁS ): 16 pontban és 4 kategóriában

(T-SG-NYK:06.07.17)

1, a Beavatás a saját Szabad Választás alapján történik

2, a Beavatást Bármikor választhatjuk, mert mindig a most pillanatában vagyunk

3, a Beavatáson Mindig részt vesznek: Saint Germain, Tobias, Kuthumi, Ohamah, Kwan Yin, Raffael Ark : energiái, a Bíbor Tanács angyalainak jelenlétében

4, A Beavatást követően lesz egy Angyali Lény, aki összhangban, velünk, megegyezve, belép életünkbe és hozzánk kapcsolódik. A Mi Megfelelőnk, a Bíbor Tanácsban, angyali szinten. Velünk fog dolgozni, hogy segítsen kiegyensúlyozni az angyali szinteken ide és oda. Tanítói szerepünket fogja segíteni

5, A BÍBOR TANÁCS ÁLTAL

A MINDEN AMI VAN NEVÉBEN

AZ ÚJ ENERGIÁBAN VALÓ FEJLŐDÉSÜNBEN

A BÍBOR RENDBEN: STANDARDDÁ (MINTÁVÁ) AVATÓDUNK

I. A STANDARD ÚTJA -  ÖNMAGA

1. ÖNSZERETET

ha nem tanuljuk meg szeretni magunkat, hogyan szolgálhatnánk másokat

fel kell fedeznünk Önmagunk Szeretetét, Bele kell szeretni Önmagunkba

2. SAJÁT IGAZSÁG KÖVETÉSE

mások igazságának követése zsákutcához vezet (szorongás, depresszió, zűrzavar)

saját Igazság: a Kristálytisztaság

3. ÖNBIZALOM

mindig másokban hittünk, magunk helyett: elme, szellem, vezetőkbe hittünk, kivéve önmagunkat

4. BŐSÉG

megtanultuk az elmúlt ezer évben, milyen hiányban és szegénységben, korlátozott hitrendszerben élni, milyen megtiltani: az energia áramlását az életben

II. A STANDARD ÚTJA – A TEREMTÉS

1. FELELŐSSÉGVÁLLALÁS SAJÁT TEREMTÉSÜNKÉRT

Nem vagyunk áldozatok, Mindenki a Saját életéért felelős

Teremtéseinket nem háríthatjuk másokra, de nem is lehetünk mások áldozatai

2. ÉLET ÉS SZABADSÁG ADÁSA SAJÁT TEREMTÉSEINKNEK

Teremtéseinket Ne kontrolláljuk, mert az vákuumot, hiányt, energiazavart okoz

Megáldani és Szabadságot adni teremtéseinknek

A Megáldás: a saját életerőnk isteni energiáját jelenti

Életet adni: olyan, mint a szülő-gyermek kapcsolat, de nem tulajdon, hagyjuk a gyermeket szabadon növekedni

3. TEREMTÉSEINK FOLYAMATOS ÁRAMOLTATÁSA

Leheljünk életet minden teremtésünkbe

Leheljünk életünkben Mindenbe életet, és azok sokféle módon visszatérnek hozzánk

Ne korlátozzuk a teremtéseinket

Minden teremtés folyamatosan áramlik, flexibilis

Nincsenek elvárások a teremtéseinkkel kapcsolatban

4. A TEREMTÉS ÚTJA, A STANDARD ÚTJA A GNOSZT

A GNOSZT: a Kreatív áramlás, eonok óta nem használtuk, most újra belép az életünkbe, hidat ver Ember és Isten között

Megengedjük a Gnosztnak, hogy bejöjjön, és nyílt világos megoldást nyújtson

III. A STANDARD ÚTJA – AZ ÉLET

1. AZ ÉLETET VÁLASZTANI MINDEN PILLANATBAN

Minden lélegzettel az életet választani

Azt választani, hogy a Földön egy rendkívüli időben vagyunk itt

Ez az ÁTMOZDULÁS/ ÁTLÉPÉS AZ ÚJ ENERGIÁBAN

MINDEN NAP TUDATNI A TESTTEL, ELMÉVEL, LÉLEKKEL ÉS A GNOSZTTAL: HOGY ITT VAGYUNK

2. EGYÜTT-ÉRZÉS MINDEN ÉLET IRÁNT

Elsősorban Önmagunkkal

Együttérzés mindennel, amit tettünk

Együttérzés minden személy és tapasztalat iránt

Együttérzés, azt jelenti: HOGY TISZTELED A VÁLASZTÁSAIKAT

MINDEN MEGFELELŐEN ZAJLIK ÉS VAN VÁLASZTVA ÉS CSELEKEDVE

3. ELFOGADNI AZ ÉLET ÁLDÁSAIT

AZ ÉLET, AZÉRT VAN ITT, HOGY BENNÜNKET SZOLGÁLJON

MINDEN, MINDENKIVEL, AKIVEL TALÁLKOZUNK AZ ÉLETBEN ANNAK ÁLDÁS-OKA, CÉLJA VAN

4. AZ ÉLET TELJES TISZTELETE

Jézusi elv: Úgy bánj másokkal, ahogy elvárod, hogy veled bánjanak

Úgy bánj az élettel, ahogy szeretnéd, hogy az Élet bánjon veled

IV. A STANDARD ÚTJA – TANÍTÓK VAGYUNK

1. LÉGY TANÍTÓJA MINDENKINEK

Egyre többen jönnek hozzád, de a Standard nem térít és nem prédikál: tisztelettel van Mindenki iránt. Ők a megfelelő időben jönnek, és az adott pillanatban tudni fogjuk a választ, a kérdéseikre

2. ÖRÖMMEL TEGYÜK A TANÍTÁST

a Tanítás: nem kötelesség, a Standard Örömben tanít: ne tegyük azt, ha nem jelent örömet a számunkra

3. ELVÁRÁS NÉLKÜL TANÍTSUNK

Minden rendelkezésre fog állni a tanításhoz, nem jár érte jutalom, de a jutalom ott van a Most-ban

4. TANÍTSUK A GNOSZTOT

azt jelenti, hogy behozzuk a Gnoszt (a DEI UN GNOST) energiáját a tanításunkban is

 

STANDARD

A Standard: A Jelenben Van

A KIEGYENSÚLYOZOTT ENTITÁS SZABVÁNYA

A Biztonságos Tér, Végtelen Légzés, Intuitív Érzés és Gondolat, az Elfogadás, az Itt és Most állapotában

 

STANDARD

PÉLDA ÁLTAL ÚJRATEREMTVE

A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉS EGYSÉGES ENERGIA PÉLDÁJA

MINDEN SZINTEN EGYSÉGES

EGYESÍTI MAGÁBA A NŐI ÉS FÉRFI OLDALT, A RÉGI ÉS ÚJ ENERGIÁT, LÉNYE MINDEN SZINTJÉT


STANDARD SEJT- GYÓGYÍTÁS

Meg fogjátok teremteni a gyógyítás képességét, még akkor is ha lesznek akik azt mondják majd, hogy nem lehetséges. Rendben, akkor még nem volt lehetséges, ám ha ti hiszitek, hogy a tökéletesen egészséges, tiszta, standard sejt, a test minden sejtje fele sugározhat, üzenetet küldhet, elektromágneses jelzést adhat át az összes beteg, kiegyensúlyozatlan sejtnek, e dolog lehetséges lesz! Ha felszabadítjátok a kontrollt és a korlátokat, abban a pillanatban, minden lehetségessé válik!

Amikor ezt fogjátok tenni, amikor felhatalmazott emberekké váltok, az öngyógyítás képességével, bőségben és örömben élve életeteket, standarddá fogtok válni, mindenki más, a többi ember számára

T:8:5K


STANDARD, SZABVÁNY LÉTEZÉS - KVANTUMENERGIÁBAN

Jelenlegi legnagyobb akadályotok az, hogy még mindig felelősséget vállaltok másokért. Ahogy ez Tóbiás fogalmazná, jó szociális munkások vagytok. Még mindig olyan sok felelősséget vállaltok más emberekért, hogy ez gyakorlatilag akadályoz benneteket. Azt gondoljátok, hogy ott kell lennetek a lányotok számára vagy a fiatok számára, vagy a lusta férjetek számára, vagy a barátaitok számára. Nem, nem, nem, nem, nem! (nevetés) Rossz játék! Rossz hívás. Kiestél.

Ez a másokért való felelősség vállalás tulajdonképpen az elkerülés eszköze. Mindössze ennyi. Namost azt mondjátok magatokban éppen most, mert én képes vagyok behatolni az elmétekbe, és elolvasni a gondolataitokat, szóval azt mondjátok: -„De szükségük van rám.” Nem, nincs. Nem, egyáltalán nincs. Nekik saját magukra van szükségük. Mindössze erre van szükségük. Saját magukra van szükségük. Nincs szükségük rád. Nincs szükségük főnökre a munkahelyen. Nincs szükségük senkinek a vállára, amin kisírhatnák magukat. Önmagukra van szükségük, és arra, hogy elkezdjenek otthon élni. Életükből ők maguk hiányoznak.

Rád húznak egyet – vagy lényegében te húzod azt magadra, amikor azt mondod: -„De szükségük van rám!” Azért nem hoztál meg néhány fontos döntést azt életedben, mert őket okoltad: -„Nem hagyhatom ott a munkámat, amit utálok, mert…” Fejezzétek be ti a mondatot. La-la-la.  Gyakorlatilag azzal, hogy nem vagytok teljesen önmagatok, semmi jót nem tesztek nekik.

Amikor lehetővé teszed önmagad számára saját magad teljes szeretetét, akkor olyan egész, integrált, isteni, emberi, kiváló, Szabvány - létező leszel, hogy annak bámulatos hatása lesz rájuk. Egy hatalmas tükörré válsz számukra. Ez megadja majd számukra azt a motivációt és azt a potenciált, hogy ők is változtassanak életük dolgain, amennyiben azt választják – és ezt alá kell húznom.

Valóban válaszokat keresnek. Bolyonganak. Elveszettek. Valami újat keresnek. És ez az új ti vagytok! Ez az új ti vagytok, mivel ti lehetővé tettétek, hogy megadjátok magatokat, hogy teljes egészében azok legyetek, akik vagytok, nem aggódtok azon, hogy mások mit gondolnak rólatok, nem hagyjátok, hogy a többiek belőletek táplálkozzanak, teljesen egységben vagytok, öngyógyító, önkiegyensúlyozó, önteremtő létezők vagytok. És amikor ezt meglátják, csodának fogják azt nevezni! Újnak fogják ezt hívni.

Kvantumugrás – ebben az energiában, amiben most tartózkodunk – felejtsétek el a próbálkozást. Hagyjátok abba a próbálkozást! Ó! Csak az időtöket pazaroljátok a próbálkozással! Valóban. Stresszeltek, tervezgettek, és sajnálatos módon alkalmanként még mindig loptok energiát másoktól, amikor olyan mélyponton vagytok, hogy fogalmatok sincs róla, hogy mit tegyetek. Engedjétek el! Ne valami külső létezőnek, hanem engedjétek el magatoknak. Itt és most!

Ez megváltoztatja majd a spirituális fizikát. Ez megváltoztatja majd a dimenzionális fizikát. Ez megváltoztatja majd azt a módot, ahogy teremtetek az életetekben. Nem kell azon gondolkoznotok, hogy miről beszélünk most itt. Nem kell erről könyveket olvasnotok! Mindössze elengednetek kell!

(T:92)

 

STANDARD TECHNOLÓGIA

A Standard Technológia egyik pontja szerint, időt kell szentelnetek önmagatokra. Nem kell meditáljatok vagy yogáznotok, semmi ilyesmit nem kell tennetek. Csupán időt kell szánjatok magatokra! Sokat fogunk beszélni a továbbiakban is az Énnel való kapcsolatról és e viszony egyik része abban áll, hogy időt találjatok önmagatok számára. Ezután fel fogjátok fedezni majd, hogy energiátok nagyon áramlásban marad, valamint nagyobb a sugárzása és kiterjedése. Ez az előírás egyszerű: naponta néhány percnél többet, körülbelül egy órányit, kizárólag önmagatoknak!

T:88K


STANDARD TECHNOLÓGIA

A Szívben van, de vannak mentális csapdák. Az angyalok, Kuthumi eltávolít minden csapdát, és nem engedi, hogy az elmébe költözzön át.

(T:8:2K)


STANDARD TECHNOLÓGIA

A Felsőbb tudat egy kis részének megengedi, hogy az adott hitrendszer területére hatoljon, sugározzon elfogadással, együtt-érzéssel

Az adott korlátozott dolog energiájának addigi tudata elkezd kételkedni magában, és a korlátok leomlanak

Engedni fogja, hogy a régi tudatforma megváltoztassa önmagát

Ez a Tudat evolúciója

Nem fog konfliktust, problémát okozni

A TISZTA TUDAT A STANDARD TRCHNOLÓGIÁJÁVAL ÉRKEZIK ÉS KIEGYENSÚLYOZ

A Tiszta Tudat engedélyével belép a tudat annak a részébe, mely az életre szóló védelmező, meghatározó identitást teremti meg, de az új tudat túl van a mentális gondolkodáson

T:8:3


STANDARD TECHNOLÓGIA-AGGODALOM

Az aggodalom, a dráma egyik formája és így mondhatod azt, hogy nyomorúságos és gyűlölöd őt, és nem te hoztad be ezt; rendben van, te hoztad be! Az aggodalom dramatizálja a végbemenő eseményeket, nem csak a testedben, hanem a

mentálban, valamint életed kreatív részében is. Ez, nagyon sok energiát, azonban drámai energiát fog hozni, mely energiára természetesen nincsen szükséged.
Néhány dolgot meg kell jegyeznünk itt. Először is, dolgozz a Standard Technológiával! Ez lehetővé teszi testednek saját helyrehozását. Nem valami dinamikus, rendkívüli ez. Nincsenek itt kürtök, sem trombiták. A Standard Technológia nagyon, nagyon unalmas. Csupán engedélyezd tested természetes funkcióinak, hogy azt tegyék ami a dolguk. Dolgozz a lélegzéssel! Nagyon fontos. Bármilyen különösnek is tűnhet, ne próbálj meg eredményeket elérni, mivel ezzel csak egy részrehajló, polarizált állapotba viszel energiát. Bármennyire is szeretnéd a gyógyulását, minél jobban megpróbálod meggyógyítani tested, annál nehezebb fog lenni. Az elfogadásról van szó. Arról van szó, hogy ne aggódj. Mi a legrosszabb dolog, ami történhet veled. A legnagyobb rossz?


Ezáltal a megújult tudat által, tested most képes meggyógyulni mivel... meg akar gyógyulni. Arra van beprogramozva, hogy egészséges legyen, hogy önmagát meggyógyítsa és helyrehozza. Ezek mélyen a DNS-ben gyökereznek és a DNS részeiben, melyek most megjelennek ebben a valóságban.

T:812K


STANDARD TECHNOLÓGIA - BŐSÉG

Megszabtuk magunknak, hogyan érhetjük el a bőséget

A tiszta tudat, ha megengedjük, oda megy, nem változtatja meg ezt a ciklust, nem száll vele harcba, hanem sugárzik és így hatol be a bőség ciklusába

A bőségnek saját energiája, azonossága, tudata van

A Felsőtudat behatol és sugárzik, együttérzéssel, elfogadással, igazságot és szabadságot sugárzik, egy más potenciát sugárzik. Ez  A STANDARD TECHNOLÓGIA.

Engedni fogja, hogy megváltoztasson, kiegyenlíti a problémát

T:8:3


STANDARD TEREMTÉS – SZABVÁNY SEJT

  1. 1. vegyél egy egészséges sejtet
  2. 2. kapcsolódjál össze vele, érezd, ne gondold
  3. 3. lépj be az emóciójában
  4. 4. ő képviseli a biológia tökéletességet (az egészséges sejt)
  5. 5. a test minden sejtje felé sugároz egyensúlyt, harmóniát: beszél hozzájuk: „Én vagyok, Te szintén ez vagy
  6. 6. ez hatással lesz a többi sejtre
  7. 7. majd átmegyünk egy kiegyensúlyozási folyamaton

T: 8: 3K


STANDARD

SZABVÁNY-SEJT / SZABVÁNY TECHNOLÓGIA-GYÓGYÍTÁS

A Szabvány Sejt a több millió sejt egyike

Azért van jelen, hogy kiszolgálja fizikai szükségleteinket

Kommunikál a többi sejttel, amelyek felépítik a szervezetet

Ő teljesen rendben van és minden információ megtalálható a többi sejttel kapcsolatban

Boldog, egészséges, pontosan tudja, mit kell tennie

Az Élet és Egészség energiájával rendelkezik

EGY SZABVÁNY AZ ÖSSZES TÖBBI SEJT SZÁMÁRA

Ha megengeditek neki, kommunikál a test többi sejtjével

Szabvány technológia energiát küld ki magából

„Egészséges vagyok. Azért vagyok Itt, hogy a Mestert szolgáljam”

Minden egészséges sejt hallja ezt az üzenetet

Eddig mi állítottunk fel falakat, hogy ne történjék meg ez a felhívás

Felhívását Itt és Most: az Összes sejt DNS szála hallani fogja

 

Hagyjuk, hogy a szabvány sejt kommunikálhasson az összes többi sejttel: az egészséges élet dalát: EZ A GYÓGYÍTÁS. Ez kitisztítja a Rákot a testből nagyon rövid idő alatt

Egyetlen Szabvány sejt képes az egész testet meggyógyítani

A Szabvány: Tudatosság Minden Mértéke más Tudatosságnak

A Szabvány: Minden esszenciája

Hidd el, hogy úgy van, engedd meg magadnak

 

ÉN VAGYOK AZ ÚT

ÉN VAGYOK A PÉLDA

ÉN VAGYOK A BOLDOGSÁG SZABVÁNYA MAGAMNAK

A Bőség és Öröm Pillanata is Szabvány technológiává válhat: szétsugároz és beragyog Mindent

Az Élet Minden területén használhatjuk:

A Szeretet érzésének pillanata

A Másokkal való megosztás pillanata

Egyetlen Boldog Tudatos pillanat: Beállíthatja a Mintát és Szabvánnyá Válhat a Tudatosság többi része számára

Ragyogó minta, ami mindent megváltoztathat: beállíthatja a testsúlyt, ne aggyal szabványozzunk

Emlékezzünk arra a pillanatra, amikor egyensúlyba voltunk, fiatalok és egészségesek voltunk, szépek és bölcsek

ÍGY VÁLUNK MI IS SZABVÁNNYÁ MÁSOKNAK ÚJRAEGYENSÚLYOZÁSSAL

Kitisztítjuk a testből, mindazt, ami már nem szolgál bennünket

SZÓ SZERINT MEG LEHET GYÓGYÍTANI A RÁKOT EGY MÁSIK EMBER TESTÉBEN, HA EZT Ő LEHETŐVÉ TESZI

 

AKI ÉN VAGYOK, AZ VAGY TE IS, OTT VAN BENNED

T:8:2


STANDARD/SZABVÁNY SEJT

EGÉSZSÉGES SEJT- GYÓGYÍTÁS

A biológiai test szabványa az egészséges sejt

Képes a testet, önmagát meggyógyítani, erő, mentális figyelem, összpontosítás nélkül

CSAK A MEGENGEDÉSE SZÁMÍT

(T-KT:8:5)


STANDARD TECHNOLÓGIA-GYÓGYÍTÁS-FOGAK

menj fogorvoshoz, a Standard Technológiával együtt. Más szavakkal, használd mindkettőt! Csodálatos, modern orvosi berendezéseitek vannak, melyek kijavíthatnak és helyrehozhatnak, azonban a Standard Technológia használata azt jelenti, hogy átveszitek testetek felett a felelősséget. Amikor fogorvohoz mentek, ne tegyétek rá az egész felelősséget! Értsétek meg, hogy oda mentek és aktívan részt vesztek a test helyrehozásában, még akkor is, ha ez egy hamis fogat vagy bármi mást jelent. Energetikai szempontból..., ha ti egy koronát vagy hidat tetettek ezek, abban a pillanatban, nem részei a ti biológiátoknak. De ha átveszitek majd a felelősséget biológiátokért, energetikailag integrálni fogjátok azt a koronát vagy hidat vagy ál fogat, saját biológiai áramlásotokba. Így, az helyett, hogy egy idegen elem maradna, most már saját részetekké válik. Ez a cselekvő Standard Technológia.

T-KT:8:11K


STANDARD TEREMTÉS – SZABVÁNY SEJT

vegyél egy egészséges sejtet

kapcsolódjál össze vele, érezd, ne gondold

lépj be az emóciójában

ő képviseli a biológia tökéletességet (az egészséges sejt)

a test minden sejtje felé sugároz egyensúlyt, harmóniát: beszél hozzájuk: „Én vagyok, Te szintén ez vagy

ez hatással lesz a többi sejtre

majd átmegyünk egy kiegyensúlyozási folyamaton

T: 8: 3K

Lásd még: SEJT-EGÉSZSÉGES SEJT MÓDSZERE

SZABVÁNYOK

Pl. vannak: Halál-szabvány, pénzügyi szabvány, hitrendszerbéli szabvány

 

 

 

STONEHENGE

 

STONEHENGE

i.e. 2000 körül Stonehenge szakrális helyét a Fénymunkások készítették elő, s mintegy 1000 évvel ezelőtt vált egy különleges hellyé. A szövőmunkások működtették, az új idők számára rögzítették itt az energiát, az új energiákat, mert ők a Fény Gondozói.

Ők voltak azok, akik a szívek összekapcsolásával új energiákat vittek be a különleges erőhelyre, mint a Fény gondozói.

Mint egy ezer évvel ezelőtt rögzítették és készítették elő ezeket az energiákat az ezredfordulóra.

A végső formákban öntött fényenergia most innen is elérhető az új idők számára.

Alapenergia az Új Föld és a második teremtés megalapozásához.

T:1:4


STONEHENGE

SZIRIUSZI SZAKRÁLIS GEOMETRIA

SPIRITUÁLIS HÁROMSZÖG-

STONEHENGE-AVESBURY-GLASTONBURY

A Szíriuszi szakrális geometria többdimenziós párhuzamai mutatkoznak meg bennük

PC:40


STONEHENGE-KŐ-KÖRTEMPLOMOK

A luciferi asztrális romboló energiák kivédésére gyógyköveket állítottak fel az Atlantisziak által benépesített területeken, ahol Melkizedek, Thot, Alorah tanításait őrizték

(Egyiptom, Görögország, Közép és Dél-Amerika, Stonehenge)

Alorah

STOPPOSOK-MEGSZÁLLÓ ENTITÁSOK

Bizonyos emberekhez csatlakoznak

Mert ezt ők megengedték a számukra

 

1, FÖLDHÖZKÖTÖTT ENTITÁSOK

Azok akik már meghaltak, levették a fizikai testüket6, de nem hagyták el a földi dimenziós síkokat

Kiegyensúlyozatlan, nem megvilágosodott emberekhez kötődnek

Alacsony rezgésszintű emberekhez kötődnek

Kocsmák, drogtanyák és hasonló helyeken

Az ilyen alacsony szintű vibráció vonzza őket

 

2, ÉRDEKLŐDŐ ENTITÁSOK

akiket csodálat tölt el utazásaink eredményei és részesei akarnak lenni ennek

hogy ők is elérjék ezt a szintet

de nem tudnak huzamosabb ideig maradni

nem bírják el ezt a vibrációt

 

3, EGYES MÚLTBÉLI ASPEKTUSAINK

akik aggódással vannak irántunk, akik nem akarnak távozni

ragaszkodni akarnak a régi személyiségükhöz

halottak és rajtunk keresztül akarják érezni az élet folyamatát

***

Parancsoljuk meg nekik, hogy tűnjenek el az energiáinkból

Akkor menniük kell

Amikor átvesszük a saját istenségünk fölötti jogainkat

Távozniuk kell

T:4:2:K


STRESSZ-BETEGSÉGEK

A gyermekkorból ered

Egy szerető, gondoskodó, boldog család stresszmentes felnőtteket teremt

KDB:04.10.13.

SUGARAK-7 SUGÁR

SUGARAK-1-3 SUGÁR: KOZMIKUS SUGARAK

eredetileg a 3 Sugár valamelyikével dolgoztunk inkarnációink során

de már mind a 12 Sugarat magunkba kell integrálnunk

 

1. SUGÁR-ISTENI AKARAT ÉS HATALOM 1. SUGARA

a Teremtő Atya Arany Sugarából indul ki és magába hordozza az Új Teremtés Összes Mag gondolatát

AZ ELSŐ OK SUGARA

Mentális természetű

Előrevivő energia

Kiterjedés vágyú

Ismételt teremtés vágya

2. SUGÁR- A SZERETET ÉS BÖLCSESSÉG SUGARA

A TEREMTŐ ANYA EZÜST SUGARA

Minden Teremtés Kozmikus inkubátora

Érzelmi sugárzás

A Fény, Szeretet spektrumát öleli fel

Befelé összpontosít

Az Új Teremtés Magvainak táplálása

3. SUGÁR- NAP-SUGÁR

az 1-2 Sugár: az Arany és Ezüst Sugár hozza létre a 3. Sugarat

A FIÚ/LÁNY SUGÁR

Az aktív Intelligencia impulzusait hordozza

Társteremtővé válás a fizikai birodalmakban

Az Új Világok manifesztálása iránti vágy

RN:06:10

SUGARAK-7 SUGÁR

első sugár: Az Isteni Akarat és Erő Sugara: Mihály Arkangyalt képviseli

hetedik sugár: az Átalakító Ibolyaszín Fény Sugara, a ceremonális rend, szabadság, megváltás, megtisztulás jelképe

Saint Germain

K:10:13K+RN

SUGARAK-7 SUGÁR


HÉT SUGÁR- 1-7 SUGÁR

1, AZ AKARAT KÉK SUGARA

vezeti: Szanat Kumara

akarat törvényei, uralkodók, gyermekek

2, SZERETET ÉS BÖLCSESSÉG ARANYSÁRGA SUGARA

vezeti: Szananda Kumara

testvériség, misztérium iskolák, a bölcsesség intézményei, főiskolák, egyetemek

3, AZ ERŐ  RUBINTVÖRÖS SUGARA

kreatív tevékenységek, gazdasági és pénzügyi szakemberek

4, AZ EGYENSÚLY NARANCS-FEHÉR SUGARA

művészek, spirituális út

fehér: az összes többi is benne van

narancs: kundalini

5, A GYÓGYÍTÁS ZÖLD SUGARA

gyógyítók

6, A MAGASABB TUDÁS INDIGÓ SUGARA

papok, szerzetesek

7, AZ ÁTLÉNYEGÜLÉS LILA VAGY IBOLYAKÉK SUGARA

alkímia, a magasabb dimenziókba való eltolódás kapuja

az IBOLYA sugár emelkedőben van a Földön

Vezeti: SAINT GERMAIN - MAGYAR MESTER


SUGARAK-HÉT SUGÁR- 1-7 SUGÁR

1, AZ AKARAT KÉK SUGARA

vezeti: Szanat Kumara

akarat törvényei, uralkodók, gyermekek

2, SZERETET ÉS BÖLCSESSÉG ARANYSÁRGA SUGARA

vezeti: Szananda Kumara

testvériség, misztérium iskolák, a bölcsesség intézményei, főiskolák, egyetemek

3, AZ ERŐ  RUBINTVÖRÖS SUGARA

kreatív tevékenységek, gazdasági és pénzügyi szakemberek

4, AZ EGYENSÚLY NARANCS-FEHÉR SUGARA

művészek, spirituális út

fehér: az összes többi is benne van

narancs: kundalini

5, A GYÓGYÍTÁS ZÖLD SUGARA

gyógyítók

6, A MAGASABB TUDÁS INDIGÓ SUGARA

papok, szerzetesek

7, AZ ÁTLÉNYEGÜLÉS LILA VAGY IBOLYAKÉK SUGARA

alkímia, a magasabb dimenziókba való eltolódás kapuja

az IBOLYAKÉK Sugár emelkedőben van a Földön

 

SUGARAK-7 SUGÁR- A BOLYGÓ 7 SUGARA

Mindannyian valamelyik sugárhoz tartozunk

A lények 7 típusát testesítjük meg

A Trón előtt álló 7 szellemben, csohánban tükröződünk vissza

a 7 sugár, 7 embertípust képvisel

mindenki ahhoz tartozik, amely a fejlődési ívének a legmegfelelőbb

 

1, ERŐ

aki ezen a sugáron születik a világ vezetője, kormányzója lesz szellemi és fizikai síkon is

Vaiszvata Manu, Morya

 

2, BÖLCSESSÉG

ADEPTUSA ÉS CSOHÁNJA: Kuthumi Mester, világtanító

Ő lesz a 6. gyökérfaj Buddhája

 

3, ALKALMAZKODÁS-TAPINTATOSSÁG

Velencei Szent Pál, asztrológia

 

4, SZÉPSÉG

Seraphis bej, harmónia

 

5, TUDOMÁNY- RÉSZLETES TUDÁS

Hilarion, tudósok

 

6, ODAADÁS

Jézus, bhakti: szolgálat, Tyanai Apollonisz

 

7, SZERTARTÁSOK-RENDEZETT SZOLGÁLAT

St. Germain, Rákoczy Mester, Magyar Mester

R. Bacon- C. Rosenkreutz, Hunyadi János, Robertus szerzetes, Lord Verulan, Francis Bacon, Szent Alban

A 7. sugárnak egyik célja a Dévákhoz való közeledés, és a tőlük nyerhető tanítás

 

 

SUGARAK-7. SUGÁR

az ÁTALAKUKÁS IBOLYASZÍNŰ LÁNGJA

a Megváltás és Megtisztulás minőségét képviselik

MINTÁIT: ZADKIEL ÉS AMETHYST ARKANGYALOK SUGÁROZZÁK

ÉS ST. GERMAIN HORGONYOZZA LE A FÖLDÖN

2000 évig ez lesz a felgyorsult evoluciós változások legközelebbi sugara

RH:06:03


SUGARAK

HÉT SUGÁR FÉNY-VÁROSA- SHASTA-HEGY-

„több ezer évvel ezelőtt elsőként a Shasta-hegy alá költöztünk

ez a csodálatos Hét Sugár Fény-Városa, mely a Shasta-hegy alatt helyezkedik el.”

Adama:3

SUGARAK ÉS ARKANGYALOK

 

Arkangyalok:

Sok Angyal energiájával rendelkeznek, telítettek

De nincsenek senki fölött, és nem vezetnek

Az Univerzum energia-szervezését segítik

Segítik az ember és más energiák kapcsolódását

Az Isteni energiát képviselik

Mindegyik más módon sugározza a Teremtő Tüzér és Szeretetét

7 sugárban 2000 éves ciklusokban világítják be az Emberiséget

a Mi Időnkben: a 7. Sugár uralkodik, és az Első Sugár másodlagosan is jelen van

Saint Germain-Mihály Arkangyal : Zadkiel-Michael

Az Arkangyalok serege összekötők az Ember és a Teremtő között

Az arkangyalok Serege: a Nagy Központi Napból érkezett 12 angyal irányítása alatt jött létre

K.10:13K+RN

 

SUGARAK EREJE

Univerzális törvények kormányozzák használatát

Ha nem megfelelően használjuk őket, káoszt okozhatnak az életünkben

RH:06:03

 

SUMÉR

 

SUMÉR ÍRÁS- LEMURIAI ÍRÁS

Képekből állt

Ebből alakult ki az Ázsia-Indus és a Sumér kultúra írása

K:10:8


SUMÉR-TURÁNI NÉPEK

EZEK A NÉPEK IS RENDELKEZNEK AZ ŐSI BÖLCSESSÉG FELTÁRÁSÁNAK KÉPESSÉGÉVEL ÉS ENNEK MEGOSZTÁSÁRA A FÖLD ÖSSZES LAKÓVAL

MOST JÖTT EL ENNEK AZ IDEJE

K:6:11

 

 

SUMÉROK

Intutív ismereteikről híres

Részben lemuriai faj tudatosságaival rendelkező entitások

F: A lemuriai kapcsolat. (mandala – veda.hu)


SUMÉR AGYAGTÁBLÁK-TEREMTŐ ISTENEK

300.000 évvel ezelőtt a Földön egy információs központot akartak létrehozni. Ez arra szolgált volna, hogy a galaktikus rendszereket összekapcsolják. Ennek a Földi Élő Könyvárnak tervét a

magukat Teremtő Isteneknek nevezett lények meghiúsították. Manipulálták az itt élő anyagba szállt, maguk isteni eredetéről nem tudó isteneket. A 12-es DNS spiráljukat átszerkesztették 2-esre. Ezekről az úgynevezett csodálatos lényekről, genetikus mesterekről ír a Biblia, és a sumér agyagtáblák is ezekről szólnak

Módosítás dátuma: 2011. szeptember 02. péntek, 11:46
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 9 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!