DIANA COOPER - HOGYAN DOLGOZZUNK AZ ELEMEKKEL EGYÜTT? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Diana Cooper/Kumeka   
2012. március 28. szerda, 12:06

DIANA COOPER - HOGYAN DOLGOZZUNK AZ ELEMEKKEL EGYÜTT?

 

Kumeka*, a szellemi vezetőm, azt mondta, ahhoz hogy zökkenőmenetesen menjünk át a 2032-ben kezdődő Aranykorunkba, az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy megtanuljunk a természet elemeivel együttműködni. Ha ennek a tanulsága már meg lett volna, akkor sokat segíthetett volna a Costa Concordia esetében, vagy az embereket fenyegető földrengések, viharok, áradások és tüzek esetében is.

 

Az embereknek hatalmukban áll befolyásolni az elementálok működését, így a levegő, föld, víz és tűz elementálokét is. Ahogy a közelmúltban egy hatalmas vihar érte el az Egyesült Királyságot, a szomszédjaim kerítéseit lebontotta és kitépte a fáikat, de az én kertem érintetlen maradt. Mindenesetre a vihar közepén is a nyugalmamban maradtam, megáldottam a fáimat és kértem a levegő és víz elementáljainak segítségét, hogy finoman és gyengéden tisztítsák meg a kertemet.

 

Hogyan lehet velük együttdolgozni?

 

Levegő Elem

A levegő elemet az Egyszarvúak felügyelik és Dom Levegő Mester irányítása alatt állnak. Néha az arcát megfigyelhetitek a felhőkben. A szilfek a levegő, felelős elementiáljai, Dom irányítása alatt. Ha túl erős, viharos szélről szólnak az előrejelzések, nyugodtan hivatkozzatok az egyszarvúakra, és kérjétek a Dom vezetése alatt álló szilfeket, hogy legyenek hozzátok gyengédek.

 

Tűz Elem

Maga Gabriel, a hatalmas Arkangyal, felelős a tüzért. Az ő vezetése alatt áll Thor, aki a Tűz elementális Mestere. Thor igazgatja a szalamandrákat, a tűz elementáljait. Megkérhetjük őket arra, hogy segítsenek a Fény és a Tűz fellobbantásában vagy elfojtásában. A sárkányok ide tartoznak, mint a 4. dimenziós tűzelementálok, akik képesek a negativitást elégetni, mind az emberekben, mind a különböző helyeken.

 

 

Föld Elem

 

Gaiai Úrnő a gyönyörű angyal, felelős a bolygónk föld elemeinek működéséért, aki FöldAnyának is nevezhetünk. A Föld elementális mestere Taia, aki igazgatja a földi elementálokat. Kérhetjük a tündéreket, koboldokat abban, hogy legyenek segítségünkre, bármely földmozgás vagy földrengéssel kapcsolatban.

 

Víz Elem

 

Poseidon a NagyMestere, ő a víz elem felelőse. A víz elem a szeretet és a bölcsesség hordozója a világegyetemben. A víz mindenütt jelen van az életünkben: a légkörben, a testben, és így minden kapcsolatunkban is, és ez az amiért a víz ami összetartja a ragasztója a világegyetemünknek. Neptunus a víz elementál Mestere, igazgatása alatt a sellők/nimfák dolgoznak. Megzabolázzák az árvizeket, vagy elvezetik a felesleges vizeket a földről, ebben hívhatjuk a segítségüket.

 

 

Amikor nyugalmunkban és középpontunkban vagyunk, akkor kérhetjük az elemeket, és ők válaszolni fognak nekünk. Fontos az, hogy gyakoroljuk, hogyan lehet velük kapcsolatba kerülni, mert így képesek lehetünk cselekedni ezekben a válságos időkben.

 

 

Ez az üzenet annyira fontos most, ezért kérjük, azt hogy adjátok tovább mindenkinek, akik készek meghallgatni és ezeket a gyakorlatban is megtenni.

 

Diana Cooper

közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

 

Diana Cooper: Working With The Elements

http://spiritlibrary.com/diana-cooper/working-with-the-elements

© 2012 Diana Cooper

 

* Kumeka Nagyúr a Fény Ura, az Isteni Szeretet Intelligenciájának, a 8. Sugarának mestere. Ez a kék topáz sugár: A Teremtés, az Alkotás, a Formák átalakítása, a Kiegyensúlyozottság Sugara. Kumeka Nagyúr a Fény Ura, egy másik univerzumból érkezett és egyike azoknak az isteni lényeknek, akik az Új Idők Nagy Változását hozzák létre a Földön. Együtt dolgozik természetes csatornáival, Diana Cooperrel és Sharoon Huttonnal, akik ugyanabból a monádból származnak. Most sok millió emberrel dolgozik együtt, ezekben az időkben, mint vezető csatornájukként tanítja őket.

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!