SARAH VARCAS: 2013. JÚNIUS 3.- JÚNIUS 27. VÉNUSZ A RÁKBAN PDF Nyomtatás E-mail
Írta: SARAH VARCAS   
2013. június 07. péntek, 10:26

 

SARAH VARCAS:

2013. JÚNIUS 3.- JÚNIUS 27. VÉNUSZ A RÁKBAN

(AZ ISTENNŐI SZERETET ÉS ELFOGADÁS BIZTONSÁGOS TERE - OTTHONRA LELNI EGYMÁSSAL)

Június 3.-án a korai hajnali órákban (2:14 GMT) a Vénusz a Rákba lépett, ahol június 27.-éig fog tartózkodni. Ez a jelzés emlékeztet bennünket a szépség egy olyan mentsvárára, ahol teljesen biztonságban érezhetjük magunkat teljes biztonságban és teljesen eltöltött szeretetben és elfogadásban, arra hogy valójában kik és mik vagyunk. Ha egy ilyen helyzetbe kerülünk, akkor a sokak által még nem tapasztalt áldások egyikébe kerülhetünk. Ezért az elkövetkező hetekben lehetőségünk van arra, hogy nem csak magunknak számára, de mások számára is találjuk meg az ebben a helyzetben lévő áldásokat.

Most összeszövetkezve a Marssal, a Vénusz (az érző isteni férfi és az érző isteni nő együtt a vízkeresztségben) azonban emlékeztet bennünket arra, hogy ezen a helyen ki kell, hogy vegyük a részünket ebben a munkában. Mert a dolgok csak úgy nem történnek meg maguktól. Bíznunk kell magunkban egy olyan környezet létrehozásában, amelyben mindannyian képesek vagyunk megtapasztalni ezt az egymásról gondoskodó elfogadást, és összpontosítanunk kell arra, hogy mindenki szükségletében ellátott legyen, ugyanúgy magunkéról is. Mert túl egyszerű az, amit általában mindenki megtesz, az hogy másokat hibáztat, vagy korlátozza saját önkiteljesedését, és nem ismerik fel, hogy az emelkedő énünkkel bármit, amit megteszünk magunknak azt másokkal is tesszük. A következő hetekben a Vénusz arra kér bennünket, hogy ne feledkezzünk el arról, hogy minél többen tudunk létrehozni egy biztonságos, gondoskodó helyet mások számára, annál inkább biztonságosabb környezetünk lesz saját magunknak is. Ami hozzájárul ahhoz, hogy a világ visszatér hozzánk! És ez nem kerülhető meg!

Természetesen a világunkban szükséges, hogy egyensúlyba kerüljünk és végül is mindannyiunknak döntenünk kell, hogy hol van az a hely, amely támogatja legjobban az életünket, és hol van az a környezet, amely károsan hat ránk, mi az ami nyomasztja, mérgezi a jóérzetünket. A Vénusz békére és biztonságra vágyik és nem az élet nyomorúságát hirdeti egy majdani kedvezőbb életért. Amikor felismerjük azt, hogy  van egy másfajta élet és bárhol is lehet egy biztonság mentsvárunk, akkor Ő támogatni fog bennünket és fellép annak érdekében, hogy biztonságos helyen találjuk magunkat És most a Vénusz szövetségben a Szaturnusszal és a Neptunusszal lehetővé teszi azt számunkra, hogy következetesen felhatalmazzon arra, hogy érzékenyek legyünk a békesség szellemiségére és ne kerüljünk az elutasítás és az összeütközések állapotaiba. Sokan ebben az időben úgy érzik, hogy szükségük van tovább lépniük a mostani életük meg szokottságán és teljesen egy új útra lépve túl azokon az embereken és helyeken melyek eddig megszokottak voltak számukra és központi szerepet játszottak a mai napig. Ezek a hatalmas változások mindenkit megérintenek, és ne vegyük könnyedén, figyeljünk rájuk. Vénusz a Rákban, szerető támogatással, segítséggel nyújtja ki a kezét mindannyiunk felén és biztonságos teret ad arra, hogy megtalálhassuk azokat, hogy igazából kik tartoznak hozzánk, kikkel vagyunk rokonlelkek.

A Rákban való utazásának vége felé, a Merkúr retrográd lesz, megfordul ugyanabban a jegyben, és kijelöli a kapcsolatok és a társakkal való viszonyaink számvetésének idejét. Melyek azok az érintett személyek, akik már nem szolgálják a személyes haladásunkat. A következő hetekben időnk van arra, hogy tisztázzuk magunkban azt, hogy mit jelent a biztonságos hely számunkra és kik azok akik körül vesznek bennünket, és megvizsgálhatjuk azt, hogy hogyan tudjuk létre hozni ezt nem csak magunk, de mások számára is, vagy hogyan tudják ők is létrehozni maguknak.

Áldott heteket kívánunk nektek

Sarah Varcas

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

Forrrás:

© Sarah Varcas 2013. All Rights Reserved. Permission is granted to freely share this article in its entirety on the condition that full credit is given to the author, it is distributed freely and the URL www.astro-awakenings.co.uk is included.

http://spiritlibrary.com/sarah-varcas/3rd-june-2013-venus-in-cancer?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=7b11154a95-Daily_Update&utm_medium=email&utm_term=0_ef6a5211f4-7b11154a95-140576124

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 10 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!