2014 ÉV ELŐZETES ÁTTEKINTÉSE KUTHUMI MESTER ÁLTAL LYNETT LECKIE-CLARK KÖZVETÍTÉSÉVEL PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kuthumi channeled by Lynette Leckie-Clark   
2013. december 09. hétfő, 14:48

 

2014 ÉV ELŐZETES ÁTTEKINTÉSE KUTHUMI MESTER ÁLTAL

LYNETT LECKIE-CLARK KÖZVETÍTÉSÉVEL

 

Barátaim! 2014, minden Fényhozók számára egy olyan év lesz, amelyben előre léphettek és felelősséget kell, hogy vállaljatok teremtéseitekért. Nem lehet már többé mások háta mögé bújni a sötétbe, amikor hatalmas instabilitás veszi körül a bolygót. Mindegyikőtöknek most szerepet kell vállalnotok abban, hogy elismeréssel és tisztelettel vagytok a saját lelketek felé. Ez egy olyan év lesz, amikor az Egységnek muszáj érvényesülnie. Egységbe lenni, egységbe kerülni a hasonló gondolkodásúakkal és úton járó Fénymunkás társaitokkal és szintúgy egységgel tömegben is.

 

 

Az Igazi Egység egy hatalmas átalakító lépéssel visz előbbre, amely már 2014-ben elérhető. Minél magasabban rezeg a szívetek, annál elmélyültebb tudást tesz lehetővé, amellyel, sokkal messzebbre terjedhet ki a DNS spirálotok és még közelebb kerülhettek a Fényhez és belső békétek és Feltétel nélküli Szeretetek ragyogása kiterjedhet mindenfelé. Már máskor is többször említettem ezt, de ez a történés lényegét tekintve, még fontosabb lesz az elkövetkező éveteket tekintve. Ez egy olyan hatalmas lehetőséget hoz arra nézve számotokra, hogy az utatok felé forduljatok és induljatok el tovább azon.


A Föld maga is egy jelentős átalakuló változásába érkezik be. A lemezeinek helyzete megváltozásával, új területek születnek majd, új formákat alakít ki, míg más területeket áradások fogják elönteni. Számos ország is jelentős változásokon (társadalmi és geológiai) esik majd át, míg mások csak kisebb mértékben. A földterületeket viszont meg kell óvnotok, meg kell védenetek azoktól a szervezetektől, vállalatoktól, akik azért sajátították ki, hogy jelentős hasznot húzhassanak azok kártérítésén keresztül, mert az ilyen hozzáállásuknak az lesz a következménye, hogy a FöldAnya hamarosan azt fogja mondani: „Elég volt! Ne bánjatok velem ilyen módon!”

 

A Föld őrzői Ti Vagytok, akik nem véletlenül inkarnálódtak erre a nagyszerű alkalomra, ugyanúgy a gyermekeitek és minden élőlény is. Emlékezzetek erre! Az elkövetkező évben viszont számos összeütközéssel kell számolnotok, a földterületek birtoklása miatt.

 

Többször is fel fogjátok emelni a hangotokat azért, hogy megtisztítsátok ezeknek a csatározásoknak a következményeit. Egyre fontosabbá válik majd az, hogy tiszta élelmiszert és ivóvizet vegyetek magatokhoz és még fontosabbá válik majd számotokra hogy mindent tiszta szándékkal (szeretetből) tegyetek. Minden tettetekkel hatással lesztek az egész Földre és mindezek a tettekkel segíteni fogjátok azt, hogy az üzleti élet túlkapásainak befolyása egyre kisebb mérvű legyen.

 

Még erőteljesebbé válik majd a tiszta szándékotokba és a magtokba vetett hitetek. Sokkal elmélyültebb békét fogtok találni magatokban és egyre erősödő biztonságérzetet fogtok élvezni a belső hangotok alapján. Némelyetek számára mindez a belső hangotok által a visszaemlékezésen keresztül történik meg. A magatokba vetett hit, hatalmas erősségetek lesz, amely segíteni fog majd átvezetni benneteket a következő három éven át. Ez idő alatt a leggyökeresebb változásokra fog, sor kerülni. Ami eddig 2003-ban történt csak előkészületeket jelentett az eljövendő éveknek.

 

Az új gyógyító eljárások hatalmas áttörést hoznak a gyógyításban és a nyilvánosság is megismerheti azokat. Számos előrelépés történt eddig ezen a területen, bár néhány forradalmian új változást ezen a területen eddig még elrejtettek előletek. 2014, egy olyan év lesz, amikor rengeteg új gyógyító orvosi információ fog napvilágra kerülni.

 

Minden jelentős változással, hatalmas átalakulások következnek be. 2012 év végén az energiaciklusban és a tudatosságban is hatalmas váltás történt. De mivel 2013-ban sokan nem voltak hajlandóak a régi berögződéseiteket elhagyni, így ez év elég nehéz kihívások elé állított bennetek. Hogyan fogjátok ennek tudatában, 2014-et elkezdeni, újraindítani? Hogyan válaszoltok majd az olyan különböző helyzetekre, melyek közül egynéhány kihívásokkal jelentkeznek majd a belső szintjeiteken. Észre kell vennetek azt, hogy a ti felelősségetek újraindítani úgy az elkövetkezendő évet, vagyis hogy nagyon sima legyen az utatok vagy egy fárasztó utazáson vegyetek majd részt, az rajtatok múlik. Mindezeknek ez a titka, hogy hogyan indultok neki az új éveteknek.

 

Minél inkább előrehaladtok a változásokban és ciklusváltásban úgy nap, mint nap annál inkább egyre több tapasztalatra tesztek szert a magasabb szintekről. Én azt mondom, így nektek, ezek lesznek a legfontosabb történések az elkövetkezendő évben. Gondolkodjatok el ezen! Nem lenne-e bölcs dolog, hogy fontolóra vegyetek azt már most, hogy miképp szeretnétek választani az év újraindításakor. Mert ez az év olyan lesz azoknak, akik képesek már dimenziók között mozogni, hogy sokkal jelentősebb lelki fejlődést érhetnek el. Ahogy fent, úgy lent is. Vegyétek hát magatokhoz a hétköznapi életetekbe a magasabban rezgő energiákat és velük érkező hatalmas tudást és használjátok fel a napi döntéseitek, választásaitok és válaszaitok során.

 

A Megfigyelés

2014-ről azt is mondhatnánk, hogy a Megfigyelés Éve lesz: Egyszerűen csak figyeljétek meg azt, hogy mások hol akadtak el az úton, és milyen lépéseket szükségesek a továbblépéshez. De ne kapaszkodjatok bele, ne vegyétek magatokra másoknak a nehézségeik miatt, megrögzüléseik által kiváltott érzelmeit vagy reakcióit. Rendben?

 

Már említettem azt, hogy 2013 számos olyan lehetőséget hozott magával, amely megváltoztatta az emberi szükségleteiteket és szándékaitokat.

 

2014, a rezgésetek egy magasabb szintre emelkedését jelenti és a magasabb rezgésben élés fontosságát emeli ki. Szintén fontos lehet az is, hogy naponta megtisztítsátok az aura mezőtöket, hogy fogadni tudjátok az egyre magasabb energia áradását.

 

 

Tehát élvezzétek az utazást! Ez nem azt jelenti, hogy eleve kihívásokon kell keresztülesnetek, vagy azt hogy nehéz lenne. Itt az ideje, hogy összekapcsolódjatok egymással, hogy örömet hozzatok az életetekbe és elengedjétek mindazokat a dolgokat, amik eddig boldogtalanságot és terheket hoztak az életetekben.

 

Kuthumi

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

Forrás:

2014 – Overview a message from Kuthumi channeled by Lynette Leckie-Clark

http://spiritlibrary.com/kuthumi-school-of-wisdom/2014-overview

Copyright © 2011 Rev, Lynette Leckie-Clark - All rights reserved. You are welcome to share with a friend but Not for sale in any form.

 

 

 

 

 

 

 

 

Módosítás dátuma: 2014. január 22. szerda, 13:46
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 9 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!