Jelaila: A Felemelkedés és a Mentális Betegségek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2014. december 07. vasárnap, 12:19

 

A Felemelkedés és a Mentális Betegségek

Jelaila Heti üzenete: 2014. október 6

Az 1996-óta tartó küldetésemtől kezdve tisztában vagyok azzal, hogy miért jöttem ide, azért hogy segítségére legyek az emberiségnek azon a folyamaton keresztülmennie, amit a Nibirubeliek „Változásnak” neveznek. A „Változás” nem csak egyszerűen egy konkrét esemény vagy planetáris állapotot jelent, hanem ezeknek az eseményeknek és állapotnak a tömegtudatosságra hatását is. Már többször is hivatkoztam arra, hogy nemsokára eljön majd az az idő amikor is az emberiség szó szerint elveszik a meggyőződéseiben. Természetesen, soha nem mentünk még keresztül egy planetáris felemelkedési folyamaton (legalább is ebben az életidőnkben nem), így akkor nehéz azt elképzelni, hogyan is veszünk el a megrögződött gondolkodásunkban. És szeretnénk azt látni, hogyan is történik mindez! 18 évet követően és most is egyre tisztábba a kép ezzel kapcsolatban. A legújabb statisztikák azt mutatják, hogy négy emberből egynek valamilyen mentális zavara van.

 

John Hopkins statisztikája a Mentális egészségügyi rendellenességekről

El kell azt is ismernem, hogy nagyon aggasztó ez a statisztika. Az elmúlt héten két rövid Tv riportot is láttam, amely arról szólt, hogy egyre növekszenek a mentális betegségek és terhelések a napjainkban, a családjainkban és közösségeinkben. Mindegyik esetben azzal a kihívással kellett szembesülni, hogy nem áll elég segítség, rendelkezésre kezelésükre, mert a betegségek megnövekedése egyre hirtelenebben és szélsőségesebben jelentkeztek. Úgy tűnik, tehát hogy a „Nibiru jóslat” beteljesedik. A kérdés viszont az, hogy mindez miért történik így? Miért van olyan sok elmebetegség és mi köze ehhez a felemelkedésnek, mi az a valami, ami kiváltja ezeket az annyi szenvedést okozó eseteket, ebben a csodálatos történésben.

 

A Frekvencia Megemelkedése

A Nibiru nem egyszerűen egy külső bolygón élő földönkívüli csoport, akik az emelkedő planetáris frekvenciaváltásunkra hivatkoznak. Ez a frekvencia más néven Schumann rezonancia valójában a bolygó szívverése és évszadokon keresztül a 8,7 hertz/másodperc érték körül mozgott. Most jelentősen megemelkedett.

 

Zéró Pont és a Schumann rezonancia

Ha jól értettem azt, amikor a frekvencia emelkedik, akkor minden körülöttünk jóra fordul. Tudjuk azt, hogy az érzelmek is rezgések, és ahogy azok vibrálásának finomodásánál, lelassulásnál a szeretet az öröm és minden más pozitív érzelmeket rezgetik meg. Ez azt is jelenti, hogy minden elfojtott negatív érzelmet is szabadon megrezgetik a saját érzelmi területeinken. És ha ezek felrázódnak egyszer akkor viszont a rezgéseik beemelkednek a tudatos elménkbe. Ott viszont két lehetőségük van, a között választhatunk, hogy megtisztítjuk őket, vagy megpróbáljuk elfojtani őket. Az elmebetegsége számának riasztó emelkedésére így egyre több bizonyíték áll rendelkezésünkre, hogy az érzelmeink elfojtása miatt az elménk már nem (normálisan) működik.

 

Az Időfelgyorsulás

A planetáris frekvencia megemelkedése azt is jelenti, hogy az idő(érzetünk) is egyre jobban felgyorsul. Tudom én azt, nem én vagyok az egyetlen, aki ezt így gondolja, hogy az idő egyre gyorsul. És ugye ez az év is egy pillanat alatt elrepült? Amikor az idő pedig felgyorsul akkor nincs sok idő arra, hogy feldolgozzuk az érzelmeink hatását. Ha úgy döntünk, hogy úgy éljük az életünket, hogy nem szánunk figyelmet, időt a saját magunk fejlődési folyamatunknak, akkor egy érzelmi túlterhelésen eshetünk át. Az érzelmi túlterhelés végül is stresszeli a testet és kémiai/hormonális egyensúly felbomlásához és mentális zavarodottsághoz vezet.

 

Veszteségek

 

Az elmúlt évben már sokat írtam a veszteségeinkről. Ezek nemcsak azokról a szeretteinkről szólnak, akik meghaltak, de különböző hiedelmeinkből fakadó családi kapcsolatainkból adódó veszteségeink is. De ez nem minden. Vannak veszteségeink amiatt is, hogy az a világ, ahogy azt ismerjük már szétesett, hogy helyet adjon egy újnak. A Változás bármekkora nagy is de csak a régi dolgainkat tudjuk elveszíteni.

Ha mindezekhez hozzátesszük azkat a steresszes hatásokat, amiket az idők folyamán a korábbi fájdalmainkkal megélt érzelmeink okoztak, akkor azok most az érzelmi mezőnkön keresztül végig felburjánozódnak és kombinálódnak azokkal a veszteségeinkkel is amiket nap mint nap érezhetünk. Így nem csoda, hogy az emberiség mennyire küzd a lelki egyensúlyának megtartásáért.

 

Megoldások

 

A jelenlegi leginkább elfogadott megoldás a gyógyszerek használata a mentális betegségek leküzdésére. Nem azért vagyok itt, hogy ezt támogassam, meg azért sem hogy ellenezzem, mert mint annyi minden más esetében mindegyiknek meg van a maga szándéka, célja. Én úgy látom, az a cél látszik támogathatónak, hogy együtt tudjunk dolgozni ezekkel azon, hogy a problémák gyökeréig menjünk el úgy, hogy meglássuk a lélek szintjén megfogható érzelmi sérüléseket.

 

A gyógyszerekkel nem lehet közömbösíteni a lelki fájdalmakat, azokkal csak megpróbálhatjuk elnyomni őket. Magasabb nézőpontból az lenne a megoldás, hogy azokkal a hiedelmeinkkel foglalkozzunk, amik az érzelmi sérüléseinket kiváltják, okozzák. Csak akkor kezdődhet el a valós gyógyulási folyamat, amikor azok lényegét azonosítottuk. Felismerve azt, hogy mivel is kell megküzdenünk a felemelkedésünk közben, mert azok okozzák az érzelmi megrögződéseinket. Ezért is van az, hogy az érzelmi és fizikai gyógyulásunkhoz nagyon sok eszközt is kapunk a különböző földönkívüli csoportoktól. A Nibirubeliek (az egyik) szülői fajunk éppen ezért ad át nekünk egy pár magasabb dimenziós meggyőződést, hogy használni tudjuk a megfelelő működésképtelen beállítódásunk helyett. Sőt ezeket a meggyőződéseket eszközként nemcsak az érzelmi sérüléseink gyógyítására használhatjuk, hanem arra is, hogy a DNS-ünket átkódolhassuk. Utalok itt a multidimenziós Együttérzés Kulcsaira.*

 

Végezetül a Felemelkedés egy csodálatos dolog, de csak úgy mint bármi másban is ennek is meg vannak a maga kihívásai. A mentális betegségeinket, amikor felismerjük és megértjük akkor egy magasabb szempontból is tudjuk kezelni, enyhíteni azokat. Tanúja vagyok ezeknek a pozitív átalakulásoknak, ahogy megtörténtek ezek, amikor a bipolásis személyiség végül is elkezd törődni, foglalkozni a harag valódi forrásával. Így a kezelés szinte azonnal megtörténik, eredményt hoz.

 

Most van az ideje annak, hogy ezt az üzenetet közreadom!

 

Jelaila Starr

Nibiru Nagytanácsa

www. NibiruanCouncil.com

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

* lásd. JELAILA STARR: THE FORMULA OF COMPASSION ™ - AZ EGYÜTTÉRZÉS SZABVÁNYA

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=398:jelaila-starr-the-formula-of-compassion--az-egyuetterzes-szabvanya&catid=35:ataradasok&Itemid=59

 

 

Módosítás dátuma: 2014. december 07. vasárnap, 12:21
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!