METATRON ARKANGYAL: 2015 – EGY LENYŰGÖZŐ ÉV ELÉ PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2015. január 07. szerda, 19:40

 

METATRON ARKANGYAL: 2015 – EGY LENYŰGÖZŐ ÉV ELÉ

 

Üdvözlet Mesterek!

 

Metatron Vagyok A Fény Arkangyala. Szeretettel köszöntelek bennetek a Feltételnélküli Szeretet Terében. És ha már így összejöttünk, akkor megkérem ezt a csatornát, hogy tárgyaljuk meg a 2015-ös lineáris év kronológiáját, időrendbeli történéseit.

 

Ez az év az Új Föld harmadik éve, és valójában egy lenyűgöző év lesz, az emelkedés éve, a hatalmas változásoké, ugyanakkor mozgalmas is egyben. Minden szándékkal történik benne (egy célt szolgál) és a benne rejlő nehézségeket, amikkel az emberiség találkozik, le lehet küzdeni, meg lehet oldani, de mint mindig ehhez tettekre és erőfeszítésekre lesz szükség. Itt az ideje, hogy Társteremtéssel létrehozzátok a Békesség Világát!

 

Kedves Emberek!

 

Mielőtt még elkezdenénk a tárgyunkra térni, szeretnék egy tájékozódási pontra rámutatni. A bolygón észlelhető felfordulás egyértelműen azt jelzi, hogy az emberiségbe belegyökeredzett konfliktusok alapvető kérdései vallási alapú meggyőződéseiből valók és ezeket és a társadalmi igazságtalanságokat érintő problémákat mind-mind megoldást igényelnek.

 

Ezek már megannyi ideje a felszínetekre kerültek, de mégsem sikerült megbirkóznotok velük. Azonban az Új Föld energiájában az ilyen fajta problémáknak, megoldatlan kérdéseknek el kell tűnniük. A „Jelenlétetek” energiájában az ilyen konfliktusok teljes megvilágosításba kerültek és ott is maradnak, nem tűnnek el. A számos ilyen érzelmi drámákat okozó helyzetek a múltbéli elnyomások következményei, de az ezeket az alapvető problémákat okozó kérdéseknek mégis a felszínre kell kerülniük és szembe kell tudnotok nézni velük. Amikor az ilyen kihívások felbukkannak előttetek, akkor egy újabb, egy másik „felbomlási terápiának” nevezhető kör kezdődik el és azok egy időbeli ritmikus mintákban rendeződve, mintáit ismételve folytatódnak.

 

Mesterek a konfliktusokat és problémákat az emberi egyenlőség szempontjából nem lehet elég gyorsan orvosolni, meggyógyítani vagy egy a biztonsági szelep működéséhez hasonló kezeléssel, hirtelen kiengedni a túlnyomás miatt összesűrűsödött gőzt. De az emberi egyenlőségnek és igazságosságnak kell az eszményképeteknek válnia és ezeket aktualizálni szükséges. Ezeknek az alapvető problémáknak, kérdéseknek a megoldása, a 2015-ös évetekben, egy magasabb szinten és egy globális mértékben fognak jelentkezni.

 

Mélyponton

 

Most 2014 utolsó heteiben nagyon sokan mélyponton érezhetitek az energiáitokat, amit oly gyakran a „Lélek sötét éjszakáinak” nevezhetnétek. Ingerültnek, levertnek, depressziósnak és haragosnak. Ez részben annak köszönhető, hogy egy természetes anti-klimatikus rezonancia (a földlemezek ellentétes egymásra ható nyomása okozta feszültség keltette hullámok, amelyek szokatlan időjárási mintákkal érkeznek) hatására egy sokkal erőteljesebb intenzív energiasorozat jelentkezett, és amely szeptemberben kezdődött és átszáguldott az októberi mega-fogyatkozáson keresztül rajtatok. Még azok is, akik tisztában voltak ennek természetével, azokban is sok problémát okozhatott bennünk és érzéseiket felforgatta ez a nehéz kétségbeesésekkel járó időszak. Az asztrológiai erőknek az összehangolódásnak nagyon sok köze volt ahhoz, hogy az ilyenfajta érzések felerősödjenek. Éppen ezért életbevágóan fontos az, hogy ilyenkor az aurikus integritásotokkal (központotokba maradással) át tudjátok vészelni az ilyen érzelmi mélypontokra való kerüléseteket.

 

Sokatok számára az ünnepek alatt, a Hálaadástól a Karácsonyon át ebben az időszakban felerősödhetnek bennetek így a szomorúság, az egyedüllét érzései a múlt emlékei miatt. De mégis jó alkalom arra, hogy mérlegre tehessétek az elmúlt év történéseit és hatásait, amint az év vége felé közeledve átléptek a következő év kezdete felé.

 

Az év vége

 

2014 utolsó hónapjaiban a világ mind makro- mind mikro szinten meglehetősen kaotikusnak tűnik majd. .Háborúk, erőszakos cselekmények, igazságtalanságok, a fenyegetettség érzései egyre mélyebben és erőteljesebb zűrzavart fog hozni a felszínre mindenhol, mind egyéni mind tömeges szinteken, és ez 2015-ben is így fog folytatódni. Sokan közületek már attól is összezavarodtatok, ami eddig, és ahogy történt körülöttetek. Úgy tűnik így számotokra, hogy a világ látszólag, visszafejlődött. Így aztán az is lehet, hogy megkérdőjelezitek 2012 tisztaságát és csodáját, hogy ez ekkor bármilyen formában is, de felemelkedést eredményezett. Mi viszont arról biztosítunk bennetek, hogy 2012-ben a Föld felemelkedett a 12 dimenziós valóságába és az Új Föld bolygója már egy Új Kristályos Mátrixát vette magára és hordozza és ez a tény végképp lehetővé teszi az Emberiség Felemelkedését.

 

De ahogy mondtuk már korábban is az Emberiség Felemelkedése nem sok idő, pár generáció múlva, de be fog bekövetkezni. Azt is látjuk, hogy a bolygótok most elég kaotikusnak tűnik, de sokan közületek csak a káoszt látjátok, és egyre többen azt kérdezitek erről, miért is olyan mintha megőrült volna. Ahogy már azt mondtam, a Krisztusi Energia 2038-ban visszatér a Földre. A polaritások nyelvén ez a Fény visszatérését jelenti. Ami most viszont a jelenben történik, az részben a sötét energia haldoklását jelenti, amely a kettősség természetéből fakad, és hiábavalóan kísérli meg azt, hogy megakadályozza a Fény visszatértét. Még azt is mondtuk már nektek a Fény Visszatérésével kapcsolatban, hogy ez mindenképpen be fog következni és semmi és senki sem akadályozhatja meg. Viszont a szükséges tisztításoknak, tisztulásoknak meg kell történniük, és ez történik most valójában.

 

2015-ön, nagyon különös energiák vezetnek át bennetek. Van erre egy szófordulatunk: Ki lett nyitva a pince ajtaja és az úgynevezett negativitás a felszínre menekült. Olyan helyzet ez, mint amikor egy szikével felvágtok egy kelést, vagy egy lépést tesztek hátra, mielőtt kettőt lépnétek előre.

 

Álomtisztulás

 

Egy bizonyos ponton szeretném felhívni a figyelmeteket, mind 2014 utolsó negyedéve és mind 2015 egész évével kapcsolatosan, mégpedig arra hogy az álom állapotaitok különösen színesek lesznek. Ennek az az oka, hogy számtalan különböző energia vesz körül bennetek, és ekkor lehetőségetek van mindannyiótoknak a rendkívüli álmobéli aktivitásra, tevékenységre. Ez az állapot tovább fog fokozódni 2015 második negyedévének időszaka alatt a mega- fogyatkozások időszakáiban, és azt követően (március vége-április). Azoknak, akik képesek a tudatos (lucid) álmodásra, egy világos ablak fog nyílni arra, hogy meglássák mi vár rájuk, mi van még előttük. Ez a megvilágosító nyílás, egyértelműen elérhetően érkezik álom állapotban attól függetlenül, hogy tudtok vagy sem emlékezni arra, hogy mi is történt benne, amikor reggel tudatotokra ébredtek. De mi mégis azt javasoljuk, tegyetek arra erőfeszítést, hogy visszaemlékezzetek rájuk, rögzítsétek azért, hogy ezzel betekintést nyerhessetek azokról a változásokról, amik körülöttetek zajlanak, mert a következő pár évben hatalmas átalakulások fognak lejátszódni, mind személyes, mind tömeges szinten. Mégis ebben az időszakban, ugyanúgy 2015-ben is a társadalmi és személyes igazságtalanság és egyenlőtlenségek szinterei a világ figyelmének középpontjába fognak helyezkedni. Ez lesz az új év egyik jellemzője és mindez céllal történik meg.

 

A Kozmikus Célkereszt ideje érkezik el így, és ebben a káoszban, időnként mintha ti lennétek a célzottai. Ez egy olyan időszakotok lesz, amelyben a különbségek lesznek megvilágítva és kiemelve. Annak az ideje, amelyben az eltérések és egyenlőtlenségek felszínre kerülése egyértelműen a polaritás/kettősség megosztó aspektusára és, szerepére fog rámutatni, mégpedig azért hogy előkészítse a szükségessé vált utat a harmónia/egyensúly és az egyesülés/egységtudatosság elérésére.

 

 

Az Isteni Terv

Most mielőtt még mélyebb elemzésbe bonyolódnánk 2015-re, a bolygóra vonatkozó csillaggravitációs befolyásolásokra, engedjétek meg, hogy egy pillanatra megálljunk, és ismét elmondjuk, hogy semmi sem történik körülöttetek úgy, hogy annak ne lenne célja. Bár a dualitásban léteznek az ellentétek, a jónak és a rossznak nevezettek illúziója (így a sötét energiák is), de mindegyiknek rendeltetése van. Magasabb szempontból persze a polaritás ellentétei nem léteznek, mert mindegyik oldal a Legfőbb Jóhoz vezet.

 

A Föld egy kísérleti terep. Bár a dualitásban tapasztaltak nagyon is valóságosnak tűnhetnek nektek, de olyan alapvető leckék, tanulmányok elsajátításához vezethetnek, amelyek során megtanuljátok a Társteremtővé válást, fejlődést. Ezt most tanuljátok meg, fejlődtök, majd tanítókká váltok és megtanítjátok magatoknak az energiákat optimálisan kezelni, hogy tudatos Társteremtői legyetek a Minden Ami Van-nal, a Teremtő Istennel, ahogyan hívjátok.

És az egyik legfontosabb képzési, fejlesztési tanfolyam, vagy tanulási folyamat a Kettősség Egyetemében van, amely az ellentéteken, a jón és rosszon alapuló valósággal való foglalatoskodást jelenti. Mivel a dualitásban léteznek ellentétek, akkor arra lesz szükségeteket, hogy a szeretet útjára lépve az úgynevezett „jót” válasszátok.

 

A Fény és Sötétség közötti harc, a jó és a rossz/gonosz, mind bennetek található. Néhányotókban sokkal jobban izzik a fény, míg az emberiség családjából másokban még nem. Megtanulni elérni az Egység megtalálását, ez része az érettségiteknek/diplomamunkátoknak. Az Egységet/Egyesülést képviselni és teljes mértékben integrálni az, amit még nem lehet igazán megérteni a kettősség színpadán, mert a 3. dimenzióban csak egy részét érzékelhetitek a valóságnak, nem az egészet. A Polaritás valósága az ellentéteken áll és ennek megfelelően meg kell tanulni kezelni őket.

 

Ne értsetek félre, a Sötétséggel szembe kell tudni nézni (az kihívásokkal jár, de cselekvésre késztet), de a Fény örökké uralkodik. Bár a már fenn említett kettősség, a jó és a rossz valójában nem létezik, mégis a 3. dimenzióban nagyon is van aktualitása, mert a létfeltételeitek rendszerét képezik. Meglehetősen, egyszerűen fogalmazva, a jó és a rossz koncepciója az idő folyamán arra szolgál, hogy megtanítsa nektek a Szentséges Létezést és a Felelősségtudatos teremtést és iránymutatást adnak, vezetnek a fejlődési utatok mentén.

 

2015. Energia napjai és Aktivációs időszakaszai

2015 első félév energiái nagyon intenzívek lesznek, ez azonban nem jelenti azt, hogy ennek az intenzív időszaknak nem lenne meg a maga célja, sőt ekkor a „frekvenciális nyomás” még meg is emelkedik, és így meghatározott fénykódok lesznek összehangolva a 2015-ös év asztrológiai megnyílásai folyamán.

 

De 2015 intenzív szakaszainak hatásait, amelyek meghatározott céllal érkeznek, kellőképpen kezelni lehet.  A 2015-ön belül felbukkanó számos alapvető lehetőségek nemcsak a szükséges tisztulásra lesznek alkalmasak, hanem a lelki fejlődésre is. A két féléves napéjegyenlőségek, a két negyedéves nap- és holdfogyatkozások és napfordulók rendkívül erősek lesznek és frekvenciálisan összeszövődnek és megjelenítik az Új Föld egyedien kódolt oktaéder portálját.

2014 és 2015, hat különleges fogyatkozásának összeszövődése, egy „új” kódolt energia hulláma fogja elárasztani a bolygót.

 

2015 Kulcsfontosságú dátumai

Március 20. Újholdas Teljes Napfogyatkozás és egyben Tavasz/őszi Napéjegyenlőség

Április 4. Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás/(egyben Húsvét is)

Június 21. Nyári Napforduló

Szeptember 13. Újholdas Részleges Napfogyatkozás

Szeptember 23. Ősz Napforduló

Szeptember 28. Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás/ (és retrográd Merkúr időszak is)

December 21. Téli Napforduló

Az előbb felsorolt erőpontokra vonatkozó minden egyes nap egyedi jellemzőkkel bír. Bár az ekliptikai fázisok átfedik egymást és egybeolvadva kapcsolódnak össze, mégis ezeket az energiákra úgy lehetne tekinteni, mintha két fő mintarészből állnának az egész év jellemzésének céljából.

 

Az első rész Március 20-tól – Június 21-ig tart, míg a második: Szeptember 13-tól – December 21.-ig. Mindegyik napfogyatkozással kezdődik, és továbbá egy napfordulót is tartalmaz.

 

Az első szakasz egy hatalmas változást és energiaaktiválást hoz magával, amely a Leyvonalakkal, vagy másképp a Földvonalakkal kapcsolatos. Elsősorban a hosszanti irányban (észak- dél és dél-északi irányban) elnyúló hegygerincekre vonatkozik. Észak-Amerikában a Colorado állam (USA) és Alberta tartomány (Kanada) összekapcsolódása. Dél-Amerikában az Andok mentén nagyon hosszan elnyúló hegygerincen jelentkezik. És ez a kettő pedig összecsatlakozik a Cordillerák teljes kiterjedésével.

 

Az Urál (Oroszország) és a Nagy Vízválasztó Hegység (Ausztrália) valamint a Transzantartic Hegylánc is része ennek. Coloradoban a Rio Grande hegyvonulat területén hatalmas változások fognak történni.

A felsorolt területeken belül elérhető lesz majd az új energia és ez számos jótékony hatást fog kiváltani a hegyek mentén és tartományi területeken. A kelet-nyugati régiókban, 2016-ban egy jelentősen felemelkedést segítő változás áll majd be, de erről hamarosan fogunk beszélni. 2015. utolsó időszakának energiáit viszont ugyanakkor már jelentős mértékben magában fogja hordozni a 2016-os kezdeti szakaszában. Tehát eljött e területek tisztításának időszaka.

 

2015. második energetikai időszaka az Önvizsgálat ideje lesz. Egy megszentelt idő arra, hogy megtaláljátok magatokban és világotokban a harmóniát/egyensúlyt és egy közös, együttes harmónia elérésének lehetőségét megtervezzétek. Lesznek még további fénykódolások is melyek lehetővé teszik a lelki/spirituális újjászületést a globális színpadon, valamint a kapcsolatrendszereitek új alapokra hozását és újra megfogalmazását (az egyenjogúsítás alapján). És ezek mind lehetőséget kínálnak akkor a világbéke magvainak elvetésére.

 

Személyes szinten, a kapcsolatrendszereiteknek, egy gyökeres alapvető tisztulásra van szükség. Kibékíteni bennetek azt, hogy mi miért lett és hogyan lett elszakítva. Ez nem más, mint az együttérzés energiáinak beáramlása. Mert ami az első fázisban történik az, hogy szembe kell néznetek azzal, ami a felszínre került a feltárt konfliktusaitokkal, míg a második fázisban a megbékélés lehetősége érkezik meg. Igazat szólva ezzel hozzájárultok ahhoz amit „Feltételnélküli szeretetnek” nevezünk és előkészítése egyben a Krisztusi Energiák visszatérésének. Az az igazság hogy minden egyes fogyatkozási időszak folyamatosan hordozza magában ezeket a megújító kódokat.

 

Ez egy teljesen természetes összehangolódás, ahogy a csillagászati dátumok, a fénykódolási beáramlásnak letöltési lehetőséget nyújtanak. Az ilyen események alatt (napfordulók, napéjegyenlőségek és fogyatkozások) teljesen megnyílnak az átjárók, és a (dimenzionális) nyílások és ezekre mi mindig rendkívüli lehetőségekként utalunk rájuk, amik átalakító hatással vannak rátok. Ezért is van az, hogy megünnepelték ezeket a napokat az ősi kultúrák és ahogy most számos spirituális irányzat is ugyanúgy, mint az önvizsgálat idejét, imákkal, meditációkkal, szertartásokkal.

 

A mostani 2015-ös fogyatkozások még hordozni fognak magukkal egyfajta egyedülálló minőséget is, úgymond változásokat kiváltó katalizáló energiákat fognak beindítani, mind személyes szinten, mind a bolygó érdekében. És így a 2015-ös fogyatkozások, napfordulók, napéjegyenlőségek frekvenciái, exponenciálisan fel fognak erősödni ekkor.

 

Nem lenne szerencsés csak azt mondani, hogy csak a 2015-ben előforduló négy egyedülálló fogyatkozás jellemzi energetikailag az évet, hiszen tetten érhetően határozott frekvenciális  átfedés van a 2014-es és 2015-ös fogyatkozások között. 2014-ben a két holdfogyatkozás (a vérhold tetrád két eleme… lásd idővonal 2014-es energianaptárt) csúcsidőszakai mind áprilisban és mind októberben kiterjednek ide. És ez egy tökéletes időzítése lehet az életetekben a tisztulási folyamatotoknak, amikor meditációtok során az önmagatok irányításának és kalibrációjának felé mozdultok el. 2014-ben sokan egy megújuló célt fedeztetek fel, megtapasztaltátok saját magatok reneszánszát és egy megújító kreatív útra léptetek, amely 2015 lendületével a jövő felé vezet. Míg mások úgy döntöttek, hogy az eddigi útjukon maradnak, de egy megújult életerővel, új meglátásokkal és vagy új csoportokhoz csatlakoztak.

Sokan közületek, 2015-ben új célokat fedeztek fel és egy megújult alkotóképességgel, tehetséggel léptek elő, amely már oly régen ott szunnyadt bennetek, vagy még nem bontakozott ki belőletek. 2015. olyan energiákat fog biztosítani számotokra, amely egy teljes újjászületést tesz majd lehetővé, és újra összhanggal magatokkal feltöltődjetek azokból a szándékotok szerint azért, hogy a lélekszerződéseteket pontjaiból azokat beteljesíthessétek, amelyeket még nem sikerült elérnetek, de valamilyen hatással már volt rátok.

 

 

2015. Retrográd Merkúr időszakai

2015. Január 21. - Február 11.

2015. Május 18. - Június 11.

2015. Szeptember 17. – Október 9.

 

A retrográd Merkúr időszakai rendkívüli ablakokat fognak nyitni, 2015. különleges energiáira, amelyek egyértelműen az Énetek felülvizsgálatáról szólnak. A május 18. június 11. közötti retrográd időszak a közösségi összejövetelek ideje arra nézve, hogy a közösségeitekkel együtt, Társteremtsetek.

 

2015- szeptember 28.-án egy Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás is lesz és ez egybeesik egy szokatlan retrográd Merkúri időszakkal, amely így nagyon erőteljes módon megerősíti a belső-pszichikus/lelki látásmódot. De azt is fontos megjegyezni, hogy e tisztulási szint szemben áll a káprázatokkal teli látnoki képességek félreértelmezéseitől, amelyek bizonyos mértékben függenek a személyiség aurikus integritásától, egyéni állapotától, amelyek megalapozzák e képességet.

 

2015. Kozmikus Gravitációs hatások – Igazságok és Utak

Mesterek az asztrológia egyik helyes alkalmazásával megvizsgálható a gravitációs és elektromágneses hullámoknak az emberi fizikai testre és a mentális és érzelmi mátrixra gyakorolt hatása. Ez valóság és nem egy szóbeszéd, legenda. Nem a horoszkópról beszélünk, sokkal inkább arról, hogy a valóságban nagyon is létező energiahullámok találhatóak, amelyek frekvenciákkal zsúfoltak. Fények és színek, amelyek indukció által befolyással vannak rátok és mintákban egyesülnek. Ezek a minták amilyen mód rezegnek, úgy teljes mértékben befolyásolnak bennetek, akár elfogadjátok ezt a tényt, akár sem. Bár nem lehet rátok nézve annál nagyobb befolyással, mint a saját akaraterőtök. Mégis ha ismeritek ezeket a rátok ható mintákat, akkor képesek lesztek még hatékonyabban dolgozni és nem ellenkezni, nem szembeszállni ezekkel a mintákkal. Ennek megfelelően lehet megragadni ezeket az alkalmakat és így a buktatókat bölcsen el tudjátok kerülni. Értitek?


Az Új Földön már túlsúlyba került a Kristályrács a mágneses háló fölé és így ezzel mind a bolygók, mind a csillagok gravitációs hatását sokkal jobban megérezhetitek már, amelyek nem mások, mint a Fény egyfajta értelmezései. És ez az a befolyásoló erő, az Isteni Gondolat, amely ebben az energia szövedékben, összjátékban van! Ezek a minták és hatások az Emberiség Kollektív Isteni Aspektusából származnak és az Egyetemes Elme ezeket a különleges mintákat az olyan energetikai nyílásokon, mint a fogyatkozások, napfordulók, napéjegyenlőségek időszakaiban betölti a Kristály Hálón keresztül a Föld bolygóba.

 

2015. Kaotikusnak látszó energiamintáiról

 

Így a fentieknek megfelelően, 2015-ben különleges időzítések állnak rendelkezésetekre, olyanok, amelyekben a planetáris energiahatások a kozmikus energiákkal kombinálódnak. Ezek nem mindig járnak együtt asztrológiai gravitációs hatásokkal, mint most, hogy létrehozzanak egy különleges és sűrített intenzív tisztítást az Új Föld paradigmája céljából. Az úgynevezett árnyéknak a Sötét oldalnak is van egy olyan jellegzetes tulajdonsága, hogy egy frekvenciális időszakban egy időbeli szabad áramlásának sajátos periódusában a felszínre hozza a frusztrációt és elnyomás érzését attól függetlenül, hogy az indokolt-e vagy sem, mégpedig azért hogy szembe nézzetek velük, és kezelni tudjátok őket, az emberi tapasztalatokat hordozó kelyhetekkel és megtisztítsátok tőlük a valóságotokat.

 

Ami eddig el volt rejtve, vagy el volt fojtva az mind csúcsra járatódik. A múlt vétkei és konfliktusai, amelyek eddig rejtőzködtek bennetek a felszínre fognak kerülni ebben az időben azért, hogy szembe nézzetek velük és felelősségteljesen megtisztuljatok tőlük. Elérkezett tehát a félreértések, a visszavágások és illúziók feltárásának ideje. És ezt egy olyan energia támasztja alá, amely az elnyomás miatti szélsőséges véleménymegnyilvánítást, a frusztrációs visszahatást hordozza és egy kellemetlennek tűnő összepréseléssel, nyit magának utat, sőt még egy neki alkalmas rést vág ki az „árnyékból”, azért hogy kiszabaduljon végre.

 

2015. első negyedévén keresztül ezek az energiák hajlamosíthatnak tévhitek, ábrándokat létrehozni és túlzó módon felnagyítani a grandiózus téveszméket. Úgy fogjátok találni, mintha egy piszkos fátyol nyílna széjjel egy hamis álomvilág előtt és ezeknek az eddig ideiglenesen elveszett álmodóknak, jól megharapja a kezét, hogy megpróbálja felébreszteni őket. A valóság kontrollálásának a kísérletei mégha azok úgymond a legjobb szándék szerint valók is, zavarodottsághoz és váratlan visszacsapásokhoz vagy elutasításokhoz, vezethet. Ebben az időszakban még a tisztaszívűek is elutasíthatják a látszólagos jóakaratú tanácsokat, hogy minél kevesebb beavatkozás történhessen. Ez az az időszak, amelyben a hatóság bármilyen formában, akár jó vagy rossznak is tekinthetjük, de akadályokat görgethet az életetekben.

A lázadó attitűd kap mindenhol mozgásteret még azok között is, akik általában nem ingerlékenyek, és oly mértékben befolyásoló hatással van rájuk, hogy ennek megfelelő lépéseket tegyenek ebben a meglehetősen zavaros frekvencia fázisban, amelyeket egyébként nem volnának logikusak.

 

Így tehát ne feledjétek azt, hogy ezek a szokatlan energiák mindenkire befolyással lehetnek majd. A belső „prérifarkas” szabadulhat ki belőletek. Olyan ez, amikor a tanár elhagyja a tantermet, és magára hagyja a tanítványait, és mivel nincs ott az aki a szabályokat érvényesíteni, akkor problémák adódhatnak. Valahogy így van ebben a homályosnak tűnő frekvenciában is.

 

Sokan közületek olyan különféle tetteket fogtok megtenni, amelyek váratlanok, szokatlanok és meglepőek a korlátok mögül, és jóval kiemelkednek a megszokott és meglehetősen kaotikus és befolyásoló mintáktól. Azok a csoportok és személyek, akik a bosszú, a visszavágás negatív aspektusaihoz kötődnek, vagy bármilyen negatívvitással szennyezettek, hajlamosak lesznek szélsőséges cselekedetekre ebben a szakaszban.

 

A Mars és a Plútó találkozásáról van szó. Nem felismerve azt, amit tartalmaznak a találkozásuk, milyen ötleteket hozhatnak, azok elutasíthatják, vagy mellőzhetik, vagy megtagadhatják ezeket sokféle módon. Ezek vonatkozhatnak a nagyléptékű ideológiákra, vallásokra, országokra és csoportokra, akik úgy érzik, hogy hatalmukkal már nem élhetnek, vagy egyre csökken befolyásuk. Az elfojtott harag fejeződik ki így.

 

Mi azt szeretnénk nektek mondani, hogyha a világ olyan elkülönülő (nem biztonságos) helyeire, régióira szeretnétek utazni, akkor a 2015-ben sokkal nagyobb kockázattal fog járni ebben az időzítésben, ezért óvatosságra és körültekintésre lesz szükségetek. Pandora szelencéje újra nyitva lesz az év legnagyobb részében. Viszont most újra azt mondjuk nektek, hogy az emberi akarat sokkal erősebb, mint bármelyik asztrológiai erő, és a félelem nem vezet el sehova se. Bölcsen, de óvatosan és tudatosan szükséges kiválasztanotok a megfelelő időzítést, mérlegelve minden tetteteket.

 

Mesterek rendkívüli lehetőség nyílik meg a fény kódolt Társteremtés létrehozására a 2015-ös energiák tégelyében.

 

A Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás tetrád sorozata, 2014. áprilisában kezdődött és 2015. szeptemberében fejeződik be. Minden egyes tetrád holdfogyatkozást 15 napon belül egy napfogyatkozás kísér. Ez a lehető legrövidebb időszak, amikor egy sorozatban nap- és holdfogyatkozások lehetségesek és mindkettő ebben (teremtői) önfelhatalmazással bír. Ti, amikor egy ilyen rendkívüli ritka energiafrekvenciában vagytok, akkor ez az energia egy magasabb rezgés kódjainak időzítést hozza el számotokra. Olyan kódokat tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik a Fény visszatérését. Habár az ezt kísérő, ezt kiváltó megtisztítás látszólag az intenzitásában zabolázatlan, de azok mégis azt fejezik ki számotokra, hogy a negativitás elengedésre kerüljön belőletek és a Krisztusi Fény magvai áradjanak be a helyükbe.

 

Egy Fogyatkozási Év

 

A Fogyatkozások olyan energianyílások, amelyek egyesítik a fény aspektusait, a planetáris frekvenciákat, a föld-gravitációs energiáit és a kollektív teremtő gondolatokat. A Fogyatkozások egy egyedülálló energiazsákot biztosítanak az Isteni Gondolat és az Ember Kollektív Gondolata magasabb rezgésének lenyomata céljából. Tehát a Holdfogyatkozások csak telihold idején történhetnek meg, míg a Napfogyatkozások csak újhold idején. Mindegyik hozzáadja az erejét, befolyását a másikéhoz. A Fogyatkozásokat az emberiség leggyakrabban furcsa, rendkívüli eseményeknek tartja, szemléli, de mi azt szeretnénk mondani nektek erről, hogy a hold- és napfogyatkozások egy következetes, lineáris irányt követve sorrendben jönnek létre, és így 2014. és 2015-ben is (együttesen) egymást felerősítve egy közös energiamezőt formálnak majd, amely nem más, mint egy magasabb rezgésű energia-sűrítmény. A lineáris fogyatkozások (15 napon át tartó hatásukkal) erőteljesen egyre fokozottabban megnövekszenek hatásukban. A Hold- és Napfogyatkozások egymás mellettiségük vibrációival egy tartós lenyomatot, pecsétet alakítanak ki és együttes hatásukkal mindkettő jelentősen felerősödnek. Ebben az együttesben, a fogyatkozások, bármelyik formájában, akár részleges akár teljes, megkettőzött erővel adják ki a mega-hatásukat és ez fordítva is igaz. Ez azt jelenti, ha a holdfogyatkozás teljes és a lineáris sorozatában összekapcsolódik egy teljes vagy részleges napfogyatkozással, akkor egy tandem-duo energiaszövetet eredményez, egy olyan mega energiát, amely mindkettőt egy „Kettős Teljességbe” erősíti fel.

 

A Fogyatkozások, mint rendkívüli események már régóta közismeretek voltak a sokkal fejlettebb társadalmakban még pedig annyira, hogy már jóval a megtörténtük előtt hozzáigazították a tevékenységüket a föld bolygó háromdimenziós valóságának energia szövetéhez. Az Atlantisziak, a „Végtelenség pontjainak” tartották azokat, azért mert a napfogyatkozások idején a lineáris idő egy rövid időszakaszban megdermedt.

 

A fogyatkozás (eclipse) szó, az atlantiszi nyelvből származik és innen került át az ókori Görögországba és azt jelentette: „elrejteni valamit, vagy a „kilépés előtti megálló”. A fogyatkozások viszont egyedülálló módon megváltoztatják a fény spektrumának hullámhosszát és gravitációs hatását. Gravitációs rendellenességet és ugyanolyan mértékű torziós hatást okoznak a fogyatkozások. Ezekről a jelenlegi tudományotok, mint az Allias és Saxi effektusokról vizsgálódik. A Fogyatkozások, koherenciával kódolt nagyon „ütős” energiahullámokat bocsátanak ki, amelyek teljes mértékben áthatják a Földet és az Emberiséget. A Koherencia megnyitja a tobozmirigyet és az ember fizikai testének sejtjeiből és az éterikus test energiaszerkezetéből válaszokat kényszerítenek ki. Egy bizonyos értelemben az idő, ahogyan ismeritek, megváltozik a fogyatkozások alatt, különösen akkor, amikor mind a Hold- és Napfogyatkozások relatívan közelségben vannak a napfordulók és napéjegyenlőségek csúcspontjaihoz. És 2015-ön keresztül is egy ilyen esemény fog végbemenni, és amíg ezek bár nagyon intenzív hatással fognak járni, de e mellett megnyitják a tudatosság különböző dimenzionális ajtajait.

 

Az álom állapot sokkal tisztább és tudatos lesz ebben a ritka fázisban és ebben a módosult tudatállapotban felébredtek a tudatosság különböző színterei. Az életerő gondolathullámai egy finomabb, de nagyon jelentőségteljes módon megváltozik. A Valóság ablakai megnyílnak és a létezés horizontja kitágul. A tér-idő összetömörülve megváltozik. Az „Örök Most” egyidejűségének magasabban rezgő állapota kitolódik és lehetővé teszi a multidimenziós világosság egy igazán megszépült korszakának eljövetelét. Tudatába kerültök annak, hogy a „Szent Helyek” a Föld területén belül olyan kiemelkedő planetáris erőcsomópontok, amelyek sokkal nagyobb mértékű életerő egységeket gerjesztenek magukból. (Másként fogalmazva az életerőt, Adamantin vagy Akasha esszenciákat).

 

A Fogyatkozások szakaszaikban, egy koncentrált energiahullám patakzást váltanak ki és ezzel, életerő részecskéket hoznak létre. Ezekkel az energia bombákat be lehet oltani az Isteni gondolatmintákkal valamint az emberiség magasabb szándéka szerint, mint tudatos, mint tudatalatti szinteken. Ez az energia, hatással lesz mindenkire különböző mértékben, attól függetlenül akár érzékelitek őket, vagy sem. De hogy hogyan tudjátok azt hasznotokra tenni, akár tudatosan, akár tudattalanul, az függ, az összpontosító képességetektől, a tudásszintetektől és a fény-hányadosotoktól.

 

Részben már ez történik most is, és folytatódni fog az októberi duo-megafogyatkozás energiáinak összeszövődésekor, amikor ebben a folyamatos és spontán energiaáradás kényszeríteni fog bennetek egy túlfűtött érzelmi állapoton keresztül. Ennek különleges jellemzője az, hogy a fogyatkozások rezgési vibrációja érzelmi hatásokkal lesznek az emberiség energiamezejére. A jelenlegi energia koktél által a bolygón egyre könnyebben visszatérhettek egy normálizált szintre az érzelmi feszültséggel járó szélsőséges megnyilvánulásokból. A Fogyatkozások, olyan elérhető energiakódokat hoznak, amelyekkel képesek lesztek harmonikusan stabilizálni az egyensúlyhiányt, nagyjából olyan módon, ahogy az elektromágnesesség bizonyos szélességi és hosszúsági fokokon egyensúlyt biztosít az emberi testnek és az érzelmeknek.

 

Kérdés Metatronhoz Tyberonntól:

Tudnál-e beszélni a fogyatkozások hatásáról az emberiség biológiai és érzelmi állapotára?

 

AAM:

 

Az emberiség biológiáját, sőt a mentális és érzelmi területét teljes mértékben befolyása alatt tartja a környezete. A környezetetek sokkal többet foglal magába, mint amit tudatosan érzékelni tudtok. Ide értjük a gravitációs hullámokat, fény frekvenciákat, az ionikus arányt és a bolygó ásványi rezgését. A fizikai testetek, biológia szinten sejtszintű tudatossággal rendelkezik és működik, így a hormonális és biokémiai egyensúlyát közvetlenül a bolygó fényformátumától és mátrixától érintett. A Fogyatkozásoknak van egy jelentős hatása, amely tervezetten differenciált fényt tartalmaznak magukban és ezzel megváltoztatható a gravitáció és tudatosan kódolva van életerővel, amely egy sokkal nagyobb nyugodt állapotot tesz lehetővé, mivel felszabadító hatással valamint egy újrakalibrálással jár együtt. Egyszerűen fogalmazva a testek sejtjeit megszépíti, feltölti fénnyel és azok életerővel válaszolnak erre, ugyanúgy, mint a növények a trópusi erdők aljából, amikor a napfény felé növekszenek. A fogyatkozások hatása azonban sokkal többet jelent, mint amit a bőrötökön megéreznétek, mert nem egyszerűen csak biológia szinten hatnak, hanem összehangolják a szerves létezést és egy burjánzó ablakot kínálnak nyitni a magasabb én felé, ezekben a különleges és egyedi, konkrét időszakaszokban az emberi evolúció és fényhányadosának emelkedésére.

 

A Fogyatkozások 2015-ben frekvenciálisan összekapcsoltak a 2014-es fogyatkozásokkal. A jelenlegi intenzitásuk tehát magas szinten marad továbbra is, de ami  majd, 2015 márciusában történik, addig lehetőség lesz egy nagyon is szükséges „kiszellőztetésre” (hogy szabad folyvást engedjünk a bejövő friss energiáknak), azaz a káosz üstjében összegyűlt nyomás egyfajta kiengedésére.

 

Mint amit már korábban is megosztottunk veletek, a napfordulók csomópontjai (csúcsidőszakai), a napéjegyenlőségek, szintén programozhatóak és a 2015-ben bekövetkező fogyatkozások magas szinten kódoltak. Sokkal magasabban, erősebben bármelyiknél, amiket eddig már megtapasztaltatok. Az ilyesfajta fényprogramozás tovább fog folytatódni annak érdekében, hogy formába öntse a 2038-as (Krisztusi) Fény Visszatérését.

 

A Fizikának Törvényei vannak, de a fogyatkozások jellemzőit a tudományotok még nem ismerte fel, vagy csak részben alkalmazza a tudományos életetekben. A tudományotok nem veszi figyelembe azt a mi Szent, és ugyanakkor a Szentséges meg hajlamos elmenni a tudományos mellett. Mindannyiótoknak, hogy meggyőződve legyetek a fogyatkozásokról, azok időzítésében a mélyetekre kell hatolnotok. Fel fogjátok ismerni annak a rendkívüli lehetőségeit, hogy ekkor egy sokkal magasabban rezgő valóságot tudtok megtapasztalni. Azt is úgy fogjátok találni, hogy álom állapotban még sokkal világosabban érkezhetnek, biztosítanak olyan lehetőségeitek, amelyekkel meg tudtok majd oldani számos személyes kérdést, de fontos az is hogy erre kötelezően, megfelelő időt szenteljetek. Néhányan közületek majd sokkal könnyebben elfogadjátok ezeket, az igazságokat, mint mások, mert amit megosztunk veletek az már közismert volt Atlantiszban, mégpedig úgy, mint a Tudós Papság által tanított Egy Törvénye, és sokan közületek tagjai voltatok különböző Misztérium Iskoláknak és ösztönösen felismertétek annak igazságát, amit megosztottunk veletek. Számtalan kedvező hatásuk közül, különösen kedvező lehetőség az, hogy magatokba tudjátok fogadni és felhatalmazni (teremtő erővé tenni felelősen) ezeket a fénykódokat. És ez az, amiért a fogyatkozások mindig különleges frekvenciákat tudnak magukhoz ragadni a felépítésükben.

 

A Fogyatkozások a Hold, Nap, Föld közvetlen összehangolódását teszik lehetővé, amelyek évente négy és hét közötti esetben, alkalommal következnek be. Minél több fogyatkozás van, annál magasabb az energiakódolás az adott évben. A következő évi hetes fogyatkozássorozat 2038-ban lesz és ez ennek valóban hatalmas lesz a jelentősége. De ami jelenleg történik az szintén rendkívül fontos felkészülési időszak a változásokra.

 

2015 Fogyatkozásainak megnyílásai

 

Arról már beszéltünk nektek, hogy a fogyatkozások kódolva vannak és elvetik a megérő Fény visszatérésének magvait. Még sokszor fogunk majd erről, a jövőben, erről a csatornáról beszélni, de jegyezzétek meg, hogy minden 2038-hoz vezet.

 

2014-ben és 2015-ben mindegyik teliholdas holdfogyatkozás tetrád, Húsvétkor és a Sátoros ünnepre esik. És mivel a Templom-hegy területe az egyik fontos planetáris köldökzsinór a bolygón, amelybe a békesség magvai vannak belevarrva, még erőteljesebben fogják éreztetni a hatásukat itt, ezekben, a napokban. A Holdfogyatkozásokat és a teliholdakat az emberiség a történelmén keresztül oly sokszor színekkel képzettársította: Kék Hold, Arany Hold, VérHold és hasonlók, és mi azt mondjuk nektek, hogy ezek a színe, kódok tónusai és különböző szándékaitok szerint nevezitek így. A fogyatkozási energiákkal képesek vagytok megnyitni a tobozmirigyet és képesek vagytok a csakraérzékelésre, és egy rendkívülien optimális lelki tudatosságot biztosít és megnöveli a világosságát a keresőknek, létrehozva az aurikus és mentális egyensúlyt bennük, hogy egy még magasabban rezgő valóságot érhessenek el.

 

Nagyon fontos tudni azt, hogy felismerjétek az egyensúly fontosságát, különben azokat az energiákat, amelyek a bolygón jelenleg léteznek (és amíg ezek 2015 márciusáig fennállnak), nehezen lehet kezelni, és sokkal kevésbé lehet optimálisan kihasználni az egyensúly felborulásával azt, amit hoznak. Figyelmemmel kell lenni erre az időszakra és szükséges megértenetek. Ellenkező esetben egy depressziós apatikus visszaesés következhet be. Bölcsen felhasználva ezeket, az energiákat, hatalmas lehetőség, ugródeszkája lehet a megvilágosodásra és spirituális fejlődésre, valamint a Társteremtésre.

 

Ne feledjétek el azt azonban, hogy az aurikus egyensúlyhiány néhány működési zavarai, fanatizmust, az ego általi gazdagság képzetét, krónikus depressziót és szélsőséges esetben érzelmi kitöréseket okozhatnak. Elengedhetetlenül szükséges az, hogy a Földön szilárd lábon álljatok, mert ez hihetetlenül fontos a tisztánlátásotok érdekében. Éppen ezért van az, hogy vannak sokan olyanok, akik metafizikai hibákba esnek, hogy túl magasra a padlásra merészkednek, ahol nagyon gyors rezgések vannak. Az ilyen kiegyensúlyozatlanság „aurikus-rövidzárlatot” okozhat. Ha nincs lehorgonyzás, nincs földelése az energiáknak akkor a tisztánlátást egy rózsaszínű szemüvegen keresztüli képzelgés válthatja fel, amelyet a köznyelv a tévhitekkel a fellegekben járóknak nevez.

 

Az aura karbantartása azért is szükséges, mert akkor megtanulhatjátok az egyensúly fenntartását, és hatékonyan működhettek a 3. dimenzióban, amely aztán lehetővé teszi egy megvilágosodást a magasabb dimenziókba. Egy megrepedt aura nem tud a szolgálatotokra lenni, de az integrált, ép aura mégis egy ugródeszka lehet a magasabb birodalmakba való felemelkedésre. (Ezt így tanítják a Metatroni Kulcsok)

 

Ennek megfelelően, akik a káprázatukban élnek azok az érzékcsalódásaikat fogják megtapasztalni, míg mások a nagyszerű tisztánlátást. Ezért is van az, hogy a megelőző korszakokban a napéjegyenlőségeket, napfordulókat, fogyatkozásokat, szent eseményeknek tartották, míg most is, néhány hitrendszer továbbra is ugyanígy ünnepnapként vélekednek ezekről. Azt is megemlítettük már a fény fogadásával kapcsolatban, hogy a Hold a fény visszatükröző erejével rendelkezik, míg a napsugárzás közvetlenül a Napból érkezik. A fogyatkozásoknál ezek a különbségek kulcsfontosságú tényezők. A Hold területéből érkező holdfény sokkal erősebben hat az álombéli látásmódotokra, amellyel megváltoztatható a valóságotok. A napsugárzásból származó napfény mintái viszont sokkal erősebben hatnak az életerőre és segítik a Társteremtésetek használatát és felruház bennetek a koherens energiák manifesztálására, megtestesítésére, megnyilvánítására. A duó-fogyatkozások tandem összeszövődését úgy kell felfognotok, hogy azok tervszerűen, sorozatban épülnek fel. A Kristály Háló, mint fókuszlencse szolgál arra, hogy lehetővé tegye a magasabb fénykódok beágyazását az Új Föld 12 dimenziós mátrixába és ezzel az indukcióval az egyetemes emberi elmén keresztül mindannyian össze-vissza, csatlakozhattok.

 

Zárásul:

 

Mesterek, azt mondjuk nektek ismét, hogy a bolygó Felemelkedése megtörtént és nagyon fontos ezt megértenek, hogy ne vesszétek el a hiteteket. Mindig lesznek olyanok, akik tagadni fogják ezt és továbbra is kételkedni fognak, még közületek is, akik pedig már az útjukra léptek abban, hogy bármiféle változásra is sor került volna, 2012. december 21.-ét, követően.

 

Tehát ezért is azt fogjuk mondani, hogy a Felemelkedés egy új kezdetet jelent. 2015-ben a Föld továbbra is folytatja útját az új formája felé, amely lehetővé teszi azt, hogy az emberiség tiszta tudatára ébredjen, és egyre tudatosabban emelkedjen a magasabb dimenziók felé. Az Új Föld már megtartja, hordozza a Kristály Hálót a mátrixán belül, és így lehetővé teszi az emberiségnek, hogy egyre jobban tudatába lehessen a valódi természetén belül létező multidimenzionalitásának.

 

Biztosíthatunk bennetek arról, hogy egy új nappalotok virradt rátok és ez már valóban a változások napja, és ez hozza el nektek a Csodálatos Új Föld Fényét nektek. És kedveseim ez a ti csodátoknak köszönhető. Ebben az új korszakban, mint keresőknek még csak annyi hárul rátok, hogy vetítsétek ki örömötök fényességét a Harmonikus Kristályos kiterjedésetek lehetőségéért. Minden egyes gondolat fényetek fotonjainak kivetülése exponenciálisan felerősödik és ez 2015-ben, az Új Energiában sokkal gyorsabban valósul meg. Tehát nagyon fontos szerepetek van ebben és sokkal, jótékonyabb hatással vagytok, mint eddig abban, hogy a teremtőerőtökkel létrehozzátok az úgynevezett Vízöntő Váltást.

 

A látszólagos káosz és az energiák intenzitása nem cél nélkül történnek, de azok a Fények, akik vagytok, képesek lesztek kihasználni ezeket az energiákat a bolygón, a Társteremtésre, a Világszerelemre, az Emberiség Felemelkedésére. És ne feledjétek el, a Felemelkedés egyidejűleg, egy szívben történik meg azzal, ahogy amit személyes tesztek, illetve azzal, ahogy reagáltok, mert ezekkel tesztek hozzá a közöshöz.

 

 

Metatron Vagyok és megosztom veletek ezeket az Igazságokat!

 

Szeretve Vagytok!

 

És ez így van…És ez így van

 

Kivonatként közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

 

Forrás:METATRON: 2015 ~ THE AMAZING YEAR AHEAD via James Tyberonn

 

http://lightworkers.org/channeling/208456/metatron-2015-amazing-year-ahead-james-tyberonn

 

 

 

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 62 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!