IDŐVONAL ENERGIANAPTÁRA 2015. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2015. február 19. csütörtök, 16:52

 

IDŐVONAL ENERGIANAPTÁRA 2015.


AZ ÚJ FÖLD 3. ÉVE


  1. Átmenő és folyamatosan áradó energiák, kis és közepes ciklusok
  2. 2015. előzetes energianaptára

Átmenő és folyamatosan emelkedő energiák:

36 ÉVES ENERGIAÖSSZEHANGOLÓDÁST SEGÍTŐ MULTIDEIMENZIONÁLIS ABLAK

1985/1989 – 2015. ŐSZE: 30 ÉVES SZATURNUSZ CIKLUS VÉGE

Egy másik jelentős ciklus, a 30 éves Szaturnusz ciklusa (körforgása a Naprendszerben és látszólagos útja a Napúton) ér véget, amely 1985 és 1988 között indult el.(A Skorpió Szaturnusz évből a Nyilas Szaturnusz évbe lépünk) Ha vissza tudunk emlékezni arra odáig, hogy mi is kezdődött el és mi ért véget életünkben velünk kapcsolatban, vagy mit próbáltunk tenni vagy mit értünk el az óta. Akkor, azóta hol éreztük magunkat felhatalmazottnak vagy elnyomottnak, és most hol vannak ezek a dolgok? Ennek az adott ciklusnak a végével egy új személyes kezdet lehetősége nyílik, érkezik, de az új Szaturnusz ciklus egy sokkal jelentősebb energiát foglal maga után az 1955 és 1961 között született Indigók számára és hasznára. Ez az Indigók ragyogásának ideje, a kiterjedésük ideje, amikor elkezdhetik használatba hozni az ajándékaikat egy még erőteljesebb teremtő módon. A Szaturnuszt, nagy tanítónak is nevezik, és ez azt jelenti vele kapcsolatban, hogy beszűkülnek a választási lehetőségeink, mintha egy szerződést kötöttünk volna vele erre. És ha ezt nem önként tesszük meg, akkor arra leszünk irányítva, és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=527:jennifer-hoffman-elrejelzesek-a-2015-oes-evre&catid=55:2015&Itemid=83

1994-2030. GALAKTIKUS EGYÜTTÁLLÁS/Összehangolódás

Azt szeretnénk folytatni, amit reggel abbahagytunk (a szeminárium során), folytatni az üzenetet az új energiáról a bolygón. Fele útján jártok annak a 36 éves összehangolás ablaknak, amit mi Galaktikus Együttállásnak hívnánk. Ez az év, a 2012, ezért ennek az összehangolásnak a közepén áll és az év, amikor az energia váltani kezd és az energetikai magokat kezditek elültetni és ez fogja változtatni a bolygót, innen kezdve, tovább.

Kryon, 2012. márc. A szabad választás átkalibrálása

http://dimenzio-uzenetek.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1201779

 

 

1994 - 2012 - 2030. KRYON – GALAKTIKUS EGGYÜTTÁLLÁS

A 36 Éves Ablak

Rengeteg dezinformáció kering 2012-vel kapcsolatban, melyet azért hoznak létre bizonyos emberek, hogy minél több terméket tudjanak értékesíteni és természetesen azért, hogy félelmet keltsenek.

Tehát azzal szeretném kezdeni, hogy a galaktikus együttállás, amelyről tulajdonképpen szó van, amit jelenleg tapasztalhatunk, nem egy 1 nap alatt lejátszódó esemény, hanem egy 36 éves periódus.

…Hogyha valóban igaz az, hogy egy 36 éves periódusról beszélünk, márpedig ez igaz, akkor jelen pillanatban a 16. évében járunk.

Lehet, hogy a 17-18. évben, ennek most nincs jelentősége, a lényeg az, hogy ki tudjuk-e mutatni, hogy ami idáig történt, az a béke felé mutat.

Tehát bármennyire tarthatnak minket őrültnek azok, akik nem hiszik, hogy a béke ideje jön el, nagyon is sok dolog utal erre. Például elmondhatjuk, hogy nagyon hosszú ideje - 1987 óta - egyáltalán nem igazolódnak be Nostradamus jóslatai. Ez az elsődleges bizonyíték.

http://www.kryon.hu/2011.09.23.php

Azt kérdezhetitek:  "Mikor?" Amikor csak akarjátok. Már túl vagytok egy 36 éves periódus felén, a galaktikus együttállás szerint és 2012 a középpont. Itt van a Föld precessziójának köszönhető 26.000 éves ciklus vége és ebben a ciklusban rejlik az ígéret. Óh öreg lelkek, ébredjetek fel és kezdjétek el végre megváltoztatni ami itt van. A DNS-etek válaszolni fog! Már akár most is élhetnétek tovább.

http://www.kryon.hu/2011.09.24.php

Most munkálkodtok a kirakós rejtvényen és haladtok a váltáson keresztül, amit kilátásba helyeztünk és, ami most itt van. Gondolkozz csak: Amikor majd elérkeztek a 2012-es év második felébe, még mindig lesz 18 évetek a Galaktikus Együttállás energiájában, amiben most vagytok. Ez egy 36 éves ablak és még a félúton sem vagytok. (A napéjegyenlőség billegéséről beszél)

Ez pedig a Szellemnek a következőt jelenti: Ebben az együttállási ablakban létrejött egy energia, ami teljesen egyedülálló és 26.000 éven belül nem fog újra megtörténni. Még 18 évetek van arra, hogy megváltoztassátok a bolygót, a megnyilvánulásnak ebben a különleges energiájában, hogy elpalántáljátok a magokat. Már meg is tettétek. Már meg is történt. Adok egy próféciát ennek a 18 évnek a végére: Ez lesz a kezdete az igazi békének a Közel-keleten.

Olyan módozatait fogjátok majd látni a rejtvény megoldásának, amilyeneket soha nem láttatok azelőtt. Ebben az időperiódusban, azok a fiatalok, akik most csak tizenévesek, ők lesznek a vezetők. A legjobb úton lesznek felfelé. Olyan fogalmakról fognak gondolkodni, amelyekről ti egy régi energiában nem tudtatok. Olyan rejtvényeket fognak megoldani, amelyekről ti azt mondtátok, megoldhatatlan. Megjelennek majd olyan technológiák, amelyek majd olyan módon segítik a bolygót, amiről még csak nem is álmodtátok, hogy lehetséges. Ez a prófécia az elkövetkező 18 évre, mert ismerem a tudatosságukat azoknak, akik érkeznek és látom a bolygó legerősebb potenciáljait abban az időben - mindezt azért, mert az öreg lelkek felébredtek és tették a dolgukat.

http://www.kryon.hu/2011.12.04.php

Az emberi tudatosságnak vannak olyan tényezői, amelyek exponenciális szerepet játszanak. Nem lineáris fejlődése ez a tudatosságnak, hanem egy olyan, ahol nagymértékű, szabálytalan felemelkedések történnek. Ezért a meglepetések, amikor a dolgok esetleg nem követik a mérlegelések vagy az elvárások lineáris mintáját. Azonban, létezik a potenciáloknak egy mindent átfogó időkerete.

 

Bolygótok napéjegyenlőségének 26.000 éves együttállása egy grandiózus együttállás, a csillagászok között úgy ismert, mint a Galaktikus Együttállás. Azért nevezik így, mert a Földetek tengely-imbolygásának kezdő és végpontja együttállásban van a napotokon keresztül a galaxis középpontjával. Ez az együttállás csak egyszer történik meg minden 26.000 évben.

Annak érdekében, hogy a napéjegyenlőség tovább folytatódjon a galaxisotok egyenlítői síkján keresztül (a Tejútrendszer csíkja az égen) és, hogy elérjen ennek a ciklusnak a végére és a következő elejére, ahhoz újabb 36 évnek kell eltelnie. Ez a végső állapot körülbelül 18 éve kezdődött és 2012 pont a közepe vagy másképp, az utolsó ciklus utolsó felének kezdete. Ebből az energetikai eseményből 18 évetek maradt, mely igazából valaminek a végét jelenti és a kezdetét valami másnak.

Ez a 36 évet magába foglaló időszak a kundalini teljes letekeredésére irányuló pontenciálok időkerete. Nem találjátok érdekesnek, hogy három és félszer tekeredik a lingam köré? A három közül minden egyes tekeredés egy évtizedet jelent ennek a metaforikus kódnak az idejéből. A három és fél, az 35 lenne, nagyon közel ahhoz a 36 évhez, ameddig ez a csillagászati esemény tart, amiben most vagytok. Ez a kundalini prófécia tehát, mindig is a Föld ígéretének a metaforája volt és ami igazából 18 éve kezdődött és most tartunk a közepén (2012). Ez az a pont, ahol ünnepelni kéne - a 36 éves periódus közepén, a letekeredés felezőpontján…..

Nagyon fontos dolog, amit most tesztek. És hadd vegyék azok is tudomásul, akik majd hallgatják vagy olvassák szavaimat és azok, akik még nem is tudják, hogy ti ünnepeltek, hogy ünneplitek azt, ami elkezdi visszaállítani a bolygó egyensúlyát! Ez a kezdete az elmozdulás 18 évének, ami azt jelzi, hogy valóban túlhaladtatok a jelzésen. A kundalini majd lassan letekeredik és a középpontja majd lassan erre a kontinensre mozdul. Még nem történt meg és nem is fog teljesen még néhány évig. De a letekeredés folyamata elkezdődött. A letekeredés nem lineáris folyamat, mint ahogy az emberi tudatosság sem, de a potenciál az, hogy letekeredik és helyére kerül a következő 18 évben.

http://www.kryon.hu/2012.01.28.php

(1987) - 1994- (2012-2030)- A Galaktikus Összehangolódás előfutára a 11:11

 

A Galaktikus Együttállás periódusának kezdete az 1987-es 11:11 Harmonikus Konvergencia volt az előfutára, amely 2X18 éves beállítás. 2012-től nézve 18 év előtte és 18 év utána.
Az Együttállás középpontja a 2012-es Napforduló. Egy új 26.000 éves ciklus következik. A 36 éves ciklus egy energiaösszehangolás. A Naprendszer egyvonalba kerül a galaktikus középponttal. 2012-ben a Galaktikus Együttállás a Tejút közepére esik és a Föld imbolygó mozgása miatt 36 éven keresztül tart. 2012-től a Fénymunkások a kezébe kerül az irányítás.

K:13

 

1994.-2012.-2030.


A Föld 26.000 éves ciklusa alapján létezik egy együttállás és ebben van egy potenciális lehetőség az előremozdulásra és egy új energia megteremtésére, egy új realitásba, egy új valóságba lépésre.

 

Kryon:  A K betű

www.kryon.hu

 

1994-2012-2030 – GALAKTIKUS ÖSSZEHANGOLÓDÁS

2012-ben a Nagy Behangolás megtörtént. A Föld és a Tejút bejárta a 26.000 éves ciklusát. 2012. körül a Napunk együttállásba kerül a galaktikus egyenlítővel, a sötét hasadékával”, a Föld tengelye a galaxis középpontja felé néz. A galaxis egyenlítőjével való együttállás 36 évig fog tartani, azután egy új ciklus kezdődik el. minden életforma felismeri ekkor a termtőz az emberi DNSt.

 

Kryon: 12:76,259

 

1994-2012-2030 – 2012 ENERGIÁJA MÉG 20 ÉVIG ITT LESZ VELÜNK/KRYON

2012 energiája 16 éve itt van és még 20 évig velünk lesz. A galaxis közepével való összehangolódás így működik a maja naptár szerint. A precesszió hatása egy 36 éves tapasztalati ablak, és nem konkrétan a 2012-es téli napfordulóhoz kötődik. (Galaktikus Összehangolódás 2012-ben)

A régi energia elmegy, lehet, hogy még egy generációig eltart. Egy váltás történik a bolygón és az öreg lelkek, ezt képviselik, ők a Fényhozók, Világítótornyok.

(Kryon:2010.12.20.)

(1994-2012-2030.)

Forradalmi, gyökeres változást hozó, kihívásokkal járó nagy ciklus

Először is, ez nem egy közönséges és könnyű év volt. Voltak benne ugyan könnyebb pillanatok, de köztudomású az is, hogy mi még mindig a forradalmi, gyökeres változást hozó, kihívásokkal járó nagy ciklus (1994-2012-2030) kellős közepén vagyunk.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=522:selacia-boelcsen-hasznaljuk-fel-a-decemberi-energiakat&catid=54:2014&Itemid=82

 

2004-2030 ST GERMAIN – FÉNYMUNKÁSOK ÉS AZ EMBERISÉG FEJLŐDÉSE

 

A területek, amikre úgy döntenek, hogy inkarnálodnak, erőteljes változásokon fog keresztül menni, annak érdekében, hogy támogassák a jelenlétüket. Ez azt jelenti, hogy a sűrűbb vibrációk bármilyen fajtája AUTOMATIKUSAN át fog alakulni annak érdekében, hogy elszállásolja a vibrációjukat. Ez úgy fog megjelenni, mintha a természet felismerné őket, hogy kik is ők és ennek megfelelően válaszolna. Az előrejelzésem szerinte egy 25 éves időszak lesz, ami alatt be fognak jönni és befolyásolják az emberiség fejlődését, 2004-től kezdődően.

http://espavo.hu/kozosseg/blogbejegyzes/10821

Kuthumi és St. Germain - Az Arany Láng beavatása (hanganyaggal)

http://www.szivtanc.eoldal.hu/cikkek/arany-templom-tanitasok/az-arany-lang-beavatasa.html

 

2006-2015. EGY RÉGEBBI KISCIKLUS FEJEZŐDIK BE, 2015-ben, amely 2006-ban kezdődött

Egy új energiaciklus kezdtünk el, 2006-ban, amely 2014-ig tartott. 2015., ez egy másfajta, 8-as év a numerológia szerint, amely január elsején kezdődött. Minden olyan tapasztalatot, tanulságot és kihívást és áldást is megtapasztalhattunk 2006 és 2014 között, amely megalapozta és előkészítette a következő ciklust. A lehető legjobban úgy lehet ezt az energiát a hasznukra fordítani, annak az a módja, hogy kiterjesszük ezt az energiát egy magasabb rezgésre és frekvenciára, mégpedig az öröm és bőség korszakunk megteremtésére és hogy megszabaduljunk az annyiféle szomorúságunktól, fájdalmunktól és félelmeinktől. A legrosszabb dolog, amit tehetünk a kihívások sorában az, hogy amikor ezek megérkeznek akkor azt hisszük, hogy a dolgok „sohasem” fognak megváltozni az életünkben, és akkor „mindig” ugyanaz marad minden és „sohasem” fogjuk elérni az álmainkat. Az elmúlt kilenc évben bármi, ami nem a kívánt vagy remélt módon oldódott meg, vagy különböző okok miatt nem nyilvánult meg, beleértve az energetikai megnyilvánulásokat, a mentális, érzelmi, fizikai és spirituális terünkben, azok úgy jelentkeznek majd másképp, hogy a legjobb módon fogják szolgálni a tanulási folyamatunkat, gyógyulásunkat, fejlődésünket és átalakulásunkat. Ne feledjük el, hogy mindannyian többfajta energiaszinten dolgozunk egyszerre, és azok, amikor megvalósulnak a személyes utunkon, akkor részei lesznek az emberiség általános, közös útjának is. Részei vagyunk minden dolognak és minden dolog ugyanakkor része nekünk is.

 

A Felemelkedés egyik ígérete a karmáink meggyógyításának lehetősége volt, és ennek érdekében kellett cselekednünk, tennünk egy olyan helyen, ahol megtapasztalhattuk a karmánkat és az ebből fakadó energiákat. A legtöbben 2006 óta végeztük ezt a munkánkat, hogy elhagyjuk ezt a régi ciklust és egy új karma menetes szabad környezetbe, kerüljünk.

 

 

2008- 2024. A PLÚTÓ TARTÓZKODÁSA A BAK CSILLAGJEGYÉBEN 2008-2024 KÖZÖTT. Vagyis a globális válság kialakulásától egy civilizációs emelkedés reményéig tartó korszakunk. Mit is hozhat számunkra, mire késztet ez az időszak? :

-  Lerombolja és átalakítja a korábbi társadalmi rendet.

- Az egyetemes törvénykezések ismét beépülnek az emberi törvénykezésbe.

- A gazdasági és politikai törekvések még brutálisabban próbálnak érvényesülni.

– Az emberi tudat manipulációja átmenetileg felerősödik.

– Világképek zavaros kavalkádja lepi el a mindennapjainkat.

– 2018-ig egyre erőteljesebben fognak megnyilvánulni a társadalmi elégedetlenségek.

- A családi és baráti kapcsolatok megerősödnek.

– Régi-új találmányok, tudatos kutatások eredményeinek bejelentései sűrűsödni fognak.

(B.J. szíves közlése egy előadásából)

2012. 12. 21.-  DIMENZIONÁLIS VÁLTÁS

Mesterek, azt mondjuk nektek ismét, hogy a bolygó Felemelkedése megtörtént és nagyon fontos ezt megértenek, hogy ne vesszétek el a hiteteket. Mindig lesznek olyanok, akik tagadni fogják ezt és továbbra is kételkedni fognak, még közületek is, akik pedig már az útjukra léptek abban, hogy bármiféle változásra is sor került volna, 2012. december 21.-ét, követően.

Tehát ezért is azt fogjuk mondani, hogy a Felemelkedés egy új kezdetet jelent. 2015-ben a Föld továbbra is folytatja útját az új formája felé, amely lehetővé teszi azt, hogy az emberiség tiszta tudatára ébredjen, és egyre tudatosabban emelkedjen a magasabb dimenziók felé. Az Új Föld már megtartja, hordozza a Kristály Hálót a mátrixán belül, és így lehetővé teszi az emberiségnek, hogy egyre jobban tudatába lehessen a valódi természetén belül létező multidimenzionalitásának.

 

Biztosíthatunk bennetek arról, hogy egy új nappalotok virradt rátok és ez már valóban a változások napja, és ez hozza el nektek a Csodálatos Új Föld Fényét nektek. És kedveseim ez a ti csodátoknak köszönhető. Ebben az új korszakban, mint keresőknek még csak annyi hárul rátok, hogy vetítsétek ki örömötök fényességét a Harmonikus Kristályos kiterjedésetek lehetőségéért. Minden egyes gondolat fényetek fotonjainak kivetülése exponenciálisan felerősödik és ez 2015-ben, az Új Energiában sokkal gyorsabban valósul meg. Tehát nagyon fontos szerepetek van ebben és sokkal, jótékonyabb hatással vagytok, mint eddig abban, hogy a teremtőerőtökkel létrehozzátok az úgynevezett Vízöntő Váltást.

 

Mi is történt valójában 2012. december 21-én

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=519:sal-rachele-selacia-a-foeld-felebredese-2012-2030-profeciaja-sal-rachele-earth-awakens-profecy-2012-2030-cim-koenyvenek-szerzi-kivonata&catid=54:2014&Itemid=82

 

 

URÁNUSZ/PLÚTÓ KVADRÁT 2012-2015

Lásd lent részletesebben

(2012. június 24.-2015. március 16/17)Uránusz-Plútó Kvadrát

 

A két bolygó 138 éves ciklusa. A korábbi ciklusrésze a 60-as évek közepén jelentős hatással volt: Vietnam, hippi és más tiltakozó mozgalmak. A drog megjelenése, a Szeretkezz, ne háborúzz mozgalom, flower-power időszak. Akkor a Skorpióból és a Halakból sokakra befolyással volt, de ez most még nagyobb kihívással érkezik. Egy rendkívüli társadalmi és kulturális kihívás és felfordulás. A 60-as években született „baby boom” korosztály intenzív időszaka, különösen a közülük kardinális jegyben születettekre nézve. (Kos, Mérleg, Rák, Bak)

 

Az utolsó Uránusz/Plútó kvadrát: 2015 március 17-én áll össze (bár ennek a hatása az egész évben érezhető lesz, egészen 2016 januárjáig) . Másrészt egy igen egyedi és jelentős ciklus befejeződése, március 20.-án  (gyűrűs napfogyatkozás alatt).

URÁNUSZ/NEPTUNUSZ KVADRÁT 2015-

Lásd lent részletesebben

ÚJ ENERGIASZINT MÉRÉS, 25 ÉVENTE: 1937 -1962 – 1987 – 2012 - 2038

: A KRISZTUSI ENERGIA VISSZATÉRÉSE.

GLOBÁLIS, PLANETÁRIS, SZOLÁRIS ÉS KOZMIKUS SZINTŰ FELEMELKEDÉS

MENNYORSZÁG A FÖLDÖN

5. DIMENZIÓS TUDATOSSÁGI SZINT ELÉRÉSE

 

De ahogy mondtuk már korábban is az Emberiség Felemelkedése nem sok idő, pár generáció múlva, de be fog bekövetkezni. Azt is látjuk, hogy a bolygótok most elég kaotikusnak tűnik, de sokan közületek csak a káoszt látjátok, és egyre többen azt kérdezitek erről, miért is olyan mintha megőrült volna. Ahogy már azt mondtam, a Krisztusi Energia 2038-ban visszatér a Földre. A polaritások nyelvén ez a Fény visszatérését jelenti. Ami most viszont a jelenben történik, az részben a sötét energia haldoklását jelenti, amely a kettősség természetéből fakad, és hiábavalóan kísérli meg azt, hogy megakadályozza a Fény visszatértét. Még azt is mondtuk már nektek a Fény Visszatérésével kapcsolatban, hogy ez mindenképpen be fog következni és semmi és senki sem akadályozhatja meg. Viszont a szükséges tisztításoknak, tisztulásoknak meg kell történniük, és ez történik most valójában…..

 

Mint amit már korábban is megosztottunk veletek, a napfordulók csomópontjai (csúcsidőszakai), a napéjegyenlőségek, szintén programozhatóak és a 2015-ben bekövetkező fogyatkozások magas szinten kódoltak. Sokkal magasabban, erősebben bármelyiknél, amiket eddig már megtapasztaltatok. Az ilyesfajta fényprogramozás tovább fog folytatódni annak érdekében, hogy formába öntse a 2038-as (Krisztusi) Fény Visszatérését….

A Fogyatkozások a Hold, Nap, Föld közvetlen összehangolódását teszik lehetővé, amelyek évente négy és hét közötti esetben, alkalommal következnek be. Minél több fogyatkozás van, annál magasabb az energiakódolás az adott évben. A következő évi hetes fogyatkozássorozat 2038-ban lesz és ez ennek valóban hatalmas lesz a jelentősége. De ami jelenleg történik az szintén rendkívül fontos felkészülési időszak a változásokra.

 

 

Arról már beszéltünk nektek, hogy a fogyatkozások kódolva vannak és elvetik a megérő Fény visszatérésének magvait. Még sokszor fogunk majd erről, a jövőben, erről a csatornáról beszélni, de jegyezzétek meg, hogy minden 2038-hoz vezet.

 

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=526:metatron-arkangyal-2015--egy-lenygoez-ev-ele&catid=55:2015&Itemid=83

2015.

A régi testsablonok (500 típus) lebomlása és új fizikai buborékba való átmenetelünk jelentős időszaka.

LW:2010.12.

2015. CSILLAGÁSZATI ESEMÉNYEK SOKASÁGA

2015. –AKARAT ÉS ERŐ SUGARA/ AZ ELSŐ  SUGÁR FELERŐSÖDÉSE

Az első sugár energiái feltehetően, ekkor fognak újra tetőzni. A lehető leggyorsabb fejlődésre fognak ösztönözni. Az Emberek a Szeretet aktív erőit képviselik majd.

Feurst:223.

2015. KÉSZÜLJÜNK FEL A NAGY VÁLTÁSRA

Annyi minden történik, zajlik jelenleg itt a bolygón, és nemrég átmentük az októberi fogyatkozásokon és november végétől és december keresztül valamennyire megtisztultunk. Évek óta mondom azt, hogy készüljünk fel a 2015-ös Nagy Váltásra, mert ahogy az meg fog érkezni annak a kibontakozást látom most, hogy a következő év (2015.) annyira csodálatos lesz. Az emberiség még nem volt erre kész 2012. decemberében, de egy nagy változás történt a 6. dimenzióban. Ott még mindig hatalmas tisztítás folyik most is, a belső síkokon egy magasabb terv szerint, ami azt jelenti, hogy a magasabb dimenziókban már nagyon sok dolog rendbe lett rakva. Mint például a nukleáris fegyverekről való gondoskodás, hogy ne lehessen egy nukleáris háború vagy újabb világháború, mint a harmadik volt. Még mindig sok gyűlöletenergia van a Föld alsó asztrál birodalmaiban, de ezek maguktól eltávozóban van és azok akik ebből táplálkoznak nem lesznek képesek arra hogy megtartsák az isteni energiák magasabb frekvenciáit, mint ahogy az, mi belőlünk már folyamatosan árad.

http://www.evenstarcreations.com/index.php/happening

2015:

METATRON ARKANGYAL: 2015 – EGY LENYŰGÖZŐ ÉV ELÉ

2015. Energia napjai és Aktivációs időszakaszai

2015 első félév energiái nagyon intenzívek lesznek, ez azonban nem jelenti azt, hogy ennek az intenzív időszaknak nem lenne meg a maga célja, sőt ekkor a „frekvenciális nyomás” még meg is emelkedik, és így meghatározott fénykódok lesznek összehangolva a 2015-ös év asztrológiai megnyílásai folyamán.

 

De 2015 intenzív szakaszainak hatásait, amelyek meghatározott céllal érkeznek, kellőképpen kezelni lehet.  A 2015-ön belül felbukkanó számos alapvető lehetőségek nemcsak a szükséges tisztulásra lesznek alkalmasak, hanem a lelki fejlődésre is. A két féléves napéjegyenlőségek, a két negyedéves nap- és holdfogyatkozások és napfordulók rendkívül erősek lesznek és frekvenciálisan összeszövődnek és megjelenítik az Új Föld egyedien kódolt oktaéder portálját.

2014 és 2015, hat különleges fogyatkozásának összeszövődése, egy „új” kódolt energia hulláma fogja elárasztani a bolygót.

 

2015 Kulcsfontosságú dátumai

Március 20. Újholdas Teljes Napfogyatkozás és egyben Tavasz/őszi Napéjegyenlőség

Április 4. Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás/(egyben Húsvét is)

Június 21. Nyári Napforduló

Szeptember 13. Újholdas Részleges Napfogyatkozás

Szeptember 23. Ősz Napforduló

Szeptember 28. Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás/ (és retrográd Merkúr időszak is)

December 21. Téli Napforduló

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=526:metatron-arkangyal-2015--egy-lenygoez-ev-ele&catid=55:2015&Itemid=83

 

2015 energia-erővonalainak jellemzői

A 2015-ös évet a januári telihold indítja be és aktiválja a 2014. decemberi Uránusz/Plútó kvadrát energiáit (a 2012 óta tartó sorozat 6. elemét)

Egy régebbi kisciklus fejeződik be, 2015-ben, amely 2006-ban kezdődött

Az Uránusz/Plútó kvadrátsorozat 7. befejező szakasza, márciusban (17-én)

Az márciusi-áprilisi és szeptemberi fogyatkozások (párban: nap- és holdfogyatkozások)

Egy új 30 éves energiaciklus aktiválása márciusban és szeptemberben és a korai indigók és kristálygyermekek tettekre hívásának ideje

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=527:jennifer-hoffman-elrejelzesek-a-2015-oes-evre&catid=55:2015&Itemid=83

 

 

2015. JANUÁR - DECEDMBER

2015 JANUÁRJÁTÓL-MÁRCIUSIG

Ez az első jelentős energia időszak, már csak azért is mert az Uránusz/Plútó kvadrát, 2014 decemberétől aktív (ez volt a 7-es sorozat 6. eleme), a következő, befejező kvadrátig, amely március 17-én a Napéjegyenlőséget közvetlenül megelőzően áll össze és a Halak (29. fokán) újhold idejéig, március 20-21. tart.

A januári és februári újholdak a Vízöntő és a Halak 0/nulla fokán lezárnak egy ötös nulla fokos újhold sorozatot, amelyek 2014. októberben kezdődött el. Ez egy rendkívül ritka és szokatlan együttállás, történelmileg visszavezetve mindig is egy nagy és jelentős változás időszakát jelezte. A februári Halak nulla fokos újholdat egy újholdas napfogyatkozás követi márciusban (20.-án), a Halak 29. fokán. Ez utóbbi jegy és fok az állatövben egy teljes kör lezárását, alfáját és ómegáját jelenti, azaz azt hogy vége a felemelkedési ciklusunk e részének, valamint egy új asztrológiai év kezdetét is egyben. Az asztrológia tudománya arról szól, hogy hogyan kötjük össze és integráljuk az energiánkat más bolygók energiáival a Naprendszerünkben.

2015. JANUÁRI TELIHOLD:

A 2015-ös évet a januári telihold indítja be és aktiválja a 2014. decemberi Uránusz/Plútó kvadrát energiáit (a 2012 óta tartó sorozat 6. elemét)

2015. JANUÁR 21. - FEBRUÁR 11. Retrográd Merkúr időszakai

2015.  JANUÁR 21. - MÁRCIUS 17. - Nagy lehetőségek ideje

Egy új lehetőségek ablaka fog megnyílni a bolygó felszínén hamarosan. Ez a lehetőségek ablaka tartogatja számunkra a legnagyobb esélyt, a végső áttörést és felszabadulást. Bár a csata koránt sem ért véget, a  Chimera csoport a történelem folyamán a leggyorsabban veszti el az erejét, és a Fény az alagút végén is egyértelműen látszik.

Ez a lehetőségek ablaka 2014. december 15.-én nyílik, és a fordulópontja 2015. január 21.-én lesz, valamint 2015. március 17.-én zárul.

A lehetőség ablakának a nyitó és záró pontjai pontosan az Uránusz-Plútó kvadrátja. Az Uránusz-Plútó kvadrát jelenti a tudatosság forradalmát, amely feloldja a Cabal ellenőrző struktúráit. A lehetőségek ablaka megnyílásával megkezdődik az ISIS portál aktiválásának második része (ide kattintva megtekinthető az első), amely 2014. december 15.-én lesz ebben az évben. Azon a napon, folytatni fogjuk a munkát, amit elkezdtünk 6 hónappal ezelőtt. Lehorgonyozzuk az istennő energiákat a bolygó energetikai hálózatába, hogy kiegyenlítsük és harmonizáljuk a bolygó helyzetét, megkönnyítve az átmenetet az Eseménynél. A fő aktiválási pontunk a Gizai fennsíkon lesz Egyiptomban. Csatlakozz hozzánk, ha gondolod.

 

A lehetőségek ablakának fordulópontja 2015. január 21.-én lesz jövőre egy speciális aktiválással, ami RR6 kódnévre hallgat, és ami fontos az ellenállási mozgalomnak, de nem annyira a felületi lakosságnak. A lehetőségek ablakának záró pontja az utolsó Uránusz-Plútó kvadrát március 17.-én. Az Uránusz-Plútó kvadrát befejezése után, ami folyamatban van majdnem három éve, a dolgok ezen a bolygón várhatóan sokkal kevésbé lesznek változékonyak. Még több információ a lehetőségek ablakának egyes pontjairól később fognak megjelenni, ha eljön az ideje.

http://felemelkedes.blogspot.hu/2014/11/nagy-lehetosegek-ideje.html

 

2015. ELSŐ NEGYEDÉV MARS/PLÚTÓ ENERGIAKOKTÉL

 

2015. első negyedévén keresztül ezek az energiák hajlamosíthatnak tévhitek, ábrándokat létrehozni és túlzó módon felnagyítani a grandiózus téveszméket. Úgy fogjátok találni, mintha egy piszkos fátyol nyílna széjjel egy hamis álomvilág előtt és ezeknek az eddig ideiglenesen elveszett álmodóknak, jól megharapja a kezét, hogy megpróbálja felébreszteni őket. A valóság kontrollálásának a kísérletei mégha azok úgymond a legjobb szándék szerint valók is, zavarodottsághoz és váratlan visszacsapásokhoz vagy elutasításokhoz, vezethet. Ebben az időszakban még a tisztaszívűek is elutasíthatják a látszólagos jóakaratú tanácsokat, hogy minél kevesebb beavatkozás történhessen. Ez az az időszak, amelyben a hatóság bármilyen formában, akár jó vagy rossznak is tekinthetjük, de akadályokat görgethet az életetekben.

A lázadó attitűd kap mindenhol mozgásteret még azok között is, akik általában nem ingerlékenyek, és oly mértékben befolyásoló hatással van rájuk, hogy ennek megfelelő lépéseket tegyenek ebben a meglehetősen zavaros frekvencia fázisban, amelyeket egyébként nem volnának logikusak.

 

Így tehát ne feledjétek azt, hogy ezek a szokatlan energiák mindenkire befolyással lehetnek majd. A belső „prérifarkas” szabadulhat ki belőletek. Olyan ez, amikor a tanár elhagyja a tantermet, és magára hagyja a tanítványait, és mivel nincs ott az aki a szabályokat érvényesíteni, akkor problémák adódhatnak. Valahogy így van ebben a homályosnak tűnő frekvenciában is.

 

Sokan közületek olyan különféle tetteket fogtok megtenni, amelyek váratlanok, szokatlanok és meglepőek a korlátok mögül, és jóval kiemelkednek a megszokott és meglehetősen kaotikus és befolyásoló mintáktól. Azok a csoportok és személyek, akik a bosszú, a visszavágás negatív aspektusaihoz kötődnek, vagy bármilyen negatívvitással szennyezettek, hajlamosak lesznek szélsőséges cselekedetekre ebben a szakaszban.

 

A Mars és a Plútó találkozásáról van szó. Nem felismerve azt, amit tartalmaznak a találkozásuk, milyen ötleteket hozhatnak, azok elutasíthatják, vagy mellőzhetik, vagy megtagadhatják ezeket sokféle módon. Ezek vonatkozhatnak a nagyléptékű ideológiákra, vallásokra, országokra és csoportokra, akik úgy érzik, hogy hatalmukkal már nem élhetnek, vagy egyre csökken befolyásuk. Az elfojtott harag fejeződik ki így.

 

Mi azt szeretnénk nektek mondani, hogyha a világ olyan elkülönülő (nem biztonságos) helyeire, régióira szeretnétek utazni, akkor a 2015-ben sokkal nagyobb kockázattal fog járni ebben az időzítésben, ezért óvatosságra és körültekintésre lesz szükségetek. Pandora szelencéje újra nyitva lesz az év legnagyobb részében. Viszont most újra azt mondjuk nektek, hogy az emberi akarat sokkal erősebb, mint bármelyik asztrológiai erő, és a félelem nem vezet el sehova se. Bölcsen, de óvatosan és tudatosan szükséges kiválasztanotok a megfelelő időzítést, mérlegelve minden tetteteket.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=526:metatron-arkangyal-2015--egy-lenygoez-ev-ele&catid=55:2015&Itemid=83

2015. FEBRUÁR 19. – 2016. FEBRUÁR 7.

A  (FA)KECSKE ÉVE  A KELETI HAGYOMÁNYBAN

2015 - ben a kecske évében egy nyugodalmasabb év vár minden emberre. Különösen igaz ez a kecseke szülötteire. A kecske éve 2015-ben az előző évek /elsősorban a pénzügyi és gazdasági/ megpróbáltatásai után végre nyugalmat hozhat. Természetesen nem lesz egyszerű, sima az oda vezető út. Ebben az évben nyugvópontra jutnak a vitás kérdések és eredményes lezárásra kerülhetnek számos korábbi ellenállás a világban.

A kecske éve színes és tele lesz újító ötletekkel, új stílussal a művészeti és kulturális életben. A kecske éve, a lehető legszebb reményű évek egyike, s emellett várható néhány kimagasló sportolói eredmény is.

A 2015-s kecske évében a kínai horoszkóp jövendölése alapján sok ember nézhet szembe, a korábban elfeledni kívánt egészségügyi problémáival - emellett sokan próbálnak majd egészségesebb életmódra váltani. Nagyon fontos, hogy több figyelmet fordítsanak az egészségesebb táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra. Számos olyan lehetőség adódik majd 2015-bena munkahelyen és a szerelemben egyaránt, amelyet csak észre kell venni és megragadni a kínálkozó lehetőségeket. Nem szabad idő előtt feladni semmit és a kitartásnak meglesz a gyümölcse. A kecske éve minden jegy szülöttének nagyszerű lehetőségeket tartogat arra, hogy bizonyos tulajdonságokat fejlesszen 2015-ben, még más, kevésbé előnyös tulajdonságokat háttérbe szorítson.

https://www.c-phoenix.hu/page.php?226

 

A kecske éve 2015. február 29-én veszi kezdetét. A kínai horoszkópban a kecske a Yin energia, a béke és a nyugalom szimbóluma. Ez az energia nyomja rá a bélyegét 2015-re, ahol a harmonikus együttlété és a béke fenntartásáé lesz a főszerep. Végre elkezdődhet a gyógyulás időszaka. Sikerül felülkerekedni az olyan erőkön is, amik a békés együttélés gátolják.

 

Sok asztrológus szerint a Kecske éve gátat szabhat a már egy ideje fokozódó társadalmi ellentéteknek, a növekvő feszültségnek. Bár ez nem azt jeleni, hogy egy varázsütésre megszűnik minden harag és ellentét. Ez természetesen lehetetlen, de mindenképpen megakadályozza, hogy az indulatok, túlnőjenek egy bizonyos ponton, ahol az irányítás már kicsúszhat a kezünk közül.

“Én egy passzív szemlélődő vagyok,

ki fátylat borít a múltra.

A jóság hoz nekem szerencsét

hiszek az emberekben.

Az én csészém sohasem üres, és hűséges vagyok,

megbízom másokban,

mert kecske vagyok.”

 

A kecske békés energiája mindent átsző majd. Ezért, az emberi kapcsolatok minden formájában jelentkezni fog a harmóniára és a békességre való törekvés. Régi ismerősök tűnhetnek fel újra, kik végre lezártak magukba egy vélt, vagy valós sérelmet. Családtagok fordulnak ismét majd egymás felé és teszik meg az első lépéseket, hogy egy új és jobb minőségű kapcsolatot építsenek ki. 2015-ben a kínai asztrológia jóslata alapján végre elkezdődik egy nagyszerű gyógyulási folyamat, ami alulról indulva szép lassan terjed ki, és lesz hatással az egész emberiségre. Nem csak a mindennapi kapcsolatainkra kell ilyenkor gondolni. Ez az energia kihatással lesz majd a világ gazdaságára, és a nagypolitikai viszonyokra is.

kecske éve

Azonban még az ilyen pozitív energiák hatása alatt is, amit a kecske békés természete hordoz, sem kerülhetjük el a viharosabb időszakokat. Így van ez 2015-ben is. A kínai horoszkóp a legkritikusabb időszakot március 20 és április 20 közé teszi a Sárkány időszakára. De ugyancsak kritikus időszak várható még 2015. december 22- és 2016 január 20 között is. Nagy eséllyel üti majd fel a fejét egy súlyos fenyegetés. De bármennyire is feszültek lesznek ezek az időszakok, a kecske nyugodt energiája oldja majd a feszültséget és megakadályozza majd a nagyobb konfliktusok kibontakozását.

http://ezo-vilag.hu/2015-kecske-eve-kinai-horoszkop/

2015. FEBRUÁR 18/19.

A Kecske Éve a keleti spirituális hagyományban

 

A Kínai Holdújév hivatalosan február 19-én kezdődik egy nagyon erős újholdat követő napon, amely nap egyébként egyike a 2015 hat szuperholdjának. Ez a kombináció most egy jelentős tudatváltást és tudatosság áttörést indít el személyes szintünk színpadján.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=528:selacia-keszueljuenk-fel-a-2015-oes-kecske-evre&catid=55:2015&Itemid=83

 

Február nagyon fontosnak tűnik a 18.-ai Újhold megjelenésével, amelynek csúcspontja a Vízöntő és a Halak találkozására esik. Mind a Fekete Hold ideje (a 2. Újhold a szoláris hónapban) és mind a Szuperholdé (bár nem ez lesz a legerősebb Szuperhold az évben, arra még szeptemberig várni kell) erős lesz. Viszont az elmúlt hetekben eltöltött idő jó volt arra, hogy beilleszkedjünk az új életterepünkre, és így lehetőségünk van arra, hogy eldönthessük azt, hogy mit szeretnénk tenni ebben az évben. Ez az idő kiváló alkalom arra, hogy elkötelezzük magunkat egy új kezdetre, amik eléggé biztosítanak bennünket arra, hogy elég újak ahhoz, hogy méltóak legyünk ezekhez a különleges erős energiákhoz. Tekintsünk vissza a 2014. augusztusi Szuperholdra, és akkor felfedezzük benne a jelenlegi helyzetünk indító lényegét. Innentől kezdve kezdenek gyümölcsözők lenni a szükséges változások és újraigazítások, és azokat most már el kell kezdenünk elkötelezetten megtestesíteni, mint az élő lélegzet részei, akik vagyunk, de nemcsak egy toldaléka része benne, mint akik egykor eléggé késztetve úgy éreztük, hogy elkülönüljünk benne. De ez csak egy  ideig volt így. Ezért is van szükségünk egy új kezdetre, hogy „nagyon is újnak” lenni, mert az nem azt jelenti már, hogy egyszerűen felmelegítjük a múlt kötelezettségvállalásai miatti dolgainkat, amik soha nem teljesültek. A Kozmosz ezen a ponton a cselekvő/teremtő tettekre hív fel most bennünket. Ha valóban ki akarjuk venni a részünket a bolygó evolúciójából, hogy megszülessen a Vízöntő kor, akkor itt van a lehetőség most, hogy teljesen őszintén megmutassunk magunkat és fellépjünk érte, magunkat emelve.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=529:sarah-varcas-2015-asztro-energia-elrejelzesei&catid=55:2015&Itemid=83

 

MÁRCIUSI ENERGIADÖMPING – Duo-Tandem mega energiakapunyílás a sokdimenziós valóságunkra

2015. MÁRCIUS – Uluru/Ausztrália -LEMÚRIAI KÓRUSOK

2015. MÁRCIUS 5. - Tízmilliószoros nap

2015. MÁRCIUS 15. Retrográd Szaturnusz

2015. MÁRCIUS15. Mega erősségű napkorona kidobódás

2015. MÁRCIUS 16. - Uránusz-Plútó Kvadrát (2012-2015)

A  hetes ciklus utolsó eleme

2015. MÁRCIUS 20/NAPFORDULÓN- Teljes Napfogyatkozás

2015. március vége az emberiség fejlődésével kapcsolatos energiaváltás

2015. ÁPRILIS 4. Teljes Holdfogyatkozás

2015. MÁRCIUS HATALMAS ENERGIVÁLTÁS A FÖLDÖN

Melyet a 2014. szeptemberi energiák készítettek elő: lásd:

Steve Rother : Hologram of the Heart: 2014. Preparing for a Shift in the Energy (March 2015)

http://spiritlibrary.com/lightworker/hologram-of-the-heart?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=583ea4aa59-Daily_Update&utm_medium=email&utm_term=0_ef6a5211f4-583ea4aa59-140576124

 

2015. MÁRCIUS – Uluru/Ausztrália -LEMÚRIAI KÓRUSOK

:  A teremtés Kórusa

Lemúriai Kórusok: Hangvibrációk, amelyek fokozni fogják a jövőbeli bolygószintű változásokat. Egy Időkapszula aktiválás 900 Lemúriai Kórus énekes energiájával.

2015. MÁRCIUS 5. - Tízmilliószoros nap

http://kryon.shp.hu/hpc/web.php?azonosito=kryon&oldalkod=10_millioszoros__napok_2010_ben_XhwB

 

 

2015. MÁRCIUS 16. - Uránusz-Plútó Kvadrát (2012-2015)

A  hetes ciklus utolsó eleme

A két bolygó 138 éves ciklusa. A korábbi ciklusrésze a 60-as évek közepén jelentős hatással volt: Vietnam, hippi és más tiltakozó mozgalmak. A drog megjelenése, a Szeretkezz, ne háborúzz mozgalom, flower-power időszak. Akkor a Skorpióból és a Halakból sokakra befolyással volt, de ez most még nagyobb kihívással érkezik. Egy rendkívüli társadalmi és kulturális kihívás és felfordulás. A 60-as években született „baby boom” korosztály intenzív időszaka, különösen a közülük kardinális jegyben születettekre nézve. (Kos, Mérleg, Rák, Bak)

a CIKLUS 7 ELEME:

2012. JÚNIUS 24.

2012. SZEPTEMBER 19.

2013. MÁJUS 20.

2013. NOVEMBER 1.

2014. ÁPRILIS 21.

2014. DECEMBER 15.

2015. MÁRCIUS 16.

2015 MÁRCIUSA AZ EMBERISÉG FEJLŐDÉSÉVEL KAPCSOLATOS VÁLTÁS

 

Most még arra vagytok hajlamosak, hogy mindent polarizáljatok és azt mondjátok „Ó ez csak róluk szól, nem rólunk. Mi mások vagyunk, hiszen ők csak egy kis része az emberiségnek.” Kedvesek, emlékezzetek, hogy ők is emberek, a részeitek és részei a földi tapasztalásaitoknak. Arra kérünk, hogy kezdjétek el a nagyobb képet nézni és azt, hogyan tudtok egymással összekapcsolódni, arra alapozva, hogy mi bennetek a közös, ahelyett, hogy azt néznétek, hogy miben különböztök. Ez egy kicsit szembemegy a természetetekkel, mert egy különválási aggodalommal érkeztetek ide, azt játszva, hogy különállóak vagytok egymástól, amíg az emberi létet és önmagatokat megtapasztaljátok. Itt van azonban az ideje a változásnak és ez is történik. A nagyobb léptéket nézve, egy energiaváltás érkezik és az ehhez való alkalmazkodáshoz egy kis időre van szükség. Jó lenne, ha pontos dátumot mondhatnánk nektek, hogy mikor fog megtörténni ez az energiaváltás, hogy mindenki jobban érezze magát. Azonban csak egy hozzávetőleges dátummal szolgálhatunk, ami az emberiség fejlődésével kapcsolatos váltás, ez pedig 2015. március vége.

 

http://szepjovot.blogspot.hu/2015/02/a-nagy-ujrainditas-csoport-201410.html

A nagy újraindítás

Dolgoznak a fénymunkások Steve Rother közvetítése 2014.okt.

 

Egy új 30 éves energiaciklus aktiválása márciusban és szeptemberben és a korai indigók és kristálygyermekek tettekre hívásának ideje

Azzal kezdjük akkor az évet, hogy az elejétől a végéig tovább folytatódik egy gyógyulási és átalakulási ciklus az, amely 1985-ben kezdődött el. Az elmúlt 30 év alatt sokkal több lehetőségünk volt mélyebben megtapasztalni az életünket, kapcsolatainkat és gyógyulásunk útjára rátekinteni sokféle lehetséges szempontból. De egy bizonyos ponton túl minden utazást be kell fejeznünk, és így kell ennek lennie most. Mielőtt még túl felizgatnánk magunkat ettől, a befejezés nem azt jelenti, hogy elvégeztük minden feladatunkat és leckénket, hanem azt, hogy egy ciklusnak vége lett és egy másik kezdődött el. Az új ciklus meglehet, hogy már nem jár annyi kihívással, mint az előző, csak azoknak, persze akik személyes szinten most léptek a gyógyulásuk útjára. Azoknak viszont, akik teljesek és készen állnak arra, hogy új irányok felé tegyenek lépéseket, azoknak az újabb ciklusban sokkal könnyebb lehet, mint akiknek ez csak most kezdődött el ez a folyamat. Ne feledjük azt viszont, hogy a „könnyű” vagy „nehéz” út, mindig viszonylagos és alapvetően függ a személyiségtől és a kiválasztott út fajtájától.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=527:jennifer-hoffman-elrejelzesek-a-2015-oes-evre&catid=55:2015&Itemid=83

 

2015. MÁRCIUS 16/17 AZ URÁNUSZ/PLÚTÓ KVADRÁT VÉGE

 

Másodszor, december (14-15)** az a hónap, amikor megtapasztalhatjuk (2012-től) azt a forradalmi planetáris összehangolódás hatodik elemét (Uránusz-Plútó kvadrát: gyökeres, forradalmi társadalmi átalakulás egy új világ reményében), amely 1960-as években indult el és 2015. március 16-17-én fejeződik be. Ennek a december közepi összehangolódásnak az energiái már a levegőben kézzel foghatóan tapinthatóak és már működik és egy másik ébresztést is katalizál, amely minden élet tiszteletére és még több és nagyobb demokratikus változásokért mozgat és forgat föl mindent.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=522:selacia-boelcsen-hasznaljuk-fel-a-decemberi-energiakat&catid=54:2014&Itemid=82

 

2015-öt energetikai szempontból jellemezve elmondhatjuk, hogy ez az év jelentősen eltér az elmúlt három évben tapasztalt „normáitól”. Az Uránusz/Plútó kvadrátsorozat, amely 2012-ben kezdődött és 2015-ben fejeződik be, szüntelenül érezteti hatását és jelenlétét sokunk számára.

Életünk a feje tetejére állt és a kilátásaink mindörökre megváltoztak, mert a helyzeteink is a felismerhetetlenségig összekuszálódtak. Elvesztettünk olyan dolgokat, embereket, helyeket amikről/akikről azt gondoltuk, hogy nélkülük nem tudunk már soha tovább élni, de olyan új utakat fedeztünk fel, amelyekről viszont azt képzeltük, hogy soha nem lenne lehetségesek. Vannak, akiket ezek mélyen megérintettek, míg másokat kevésbé: néhány pozitívan hangolódtak rá, míg mások a látszataikkal szembesülve azt pusztító látványnak érezhették meg. Az Uránusz alapfogalmába beletartoznak a hirtelenséggel társult elkerülhetetlen változások, míg a Plútóhoz a rombolás és/vagy a kreatív, teremtő erő. Amikor ezek ketten találkoznak akkor a sokk és a meglepetések garantáltak, egyfajta újjászületés indul el a romok feletti pusztulást követően, amely egy új élet lehetőségét hordozza. Ha felébredünk ezekre, a változásokra és acélosan meglovagoljuk a hullámait, akkor azt is észrevehetjük, hogy hol tartunk a többiekhez képest…..

 

Március közepén elérkezik az utolsó szoros Uránusz/Plútó kvadrát, mielőtt még az év további részében elkezdene gyengülni a hatása. Olyan sokan és sokat írtak már erről az aspektusról az elmúlt néhány évben, úgyhogy nagyon már nincs mit mondani erről. Azonban mert a Jupiter egy hangyányit hozzárak ehhez az összejövetelhez, ez arra hívja fel a figyelmünket ebben az időben, hogy igényeinket a fizikai és nemfizikai birodalmak elvárásainak megfelelően megvalósítsuk. Minden dolgot magunkhoz kell ölelnünk, ami érkezik, hogy egésszé váljunk. Nem szükségszerű elutasítani vagy lekapcsolódni az egyik vagy másik megtapasztalásról a másik javára. Bármelyik hiedelmet, ami befolyásolt eddig bennünk, az a lelkiség felé halad, kifinomult, szuper érzékeny és pszichikus lesz a nagy kihívást jelentő végső Uránusz/Plútó összehangolódásban, mert megköveteli azt, hogy spirituálisan legyünk tudatába annak, hogy a teljes létezés egyszerre mind: fizikai, mentális, érzelmi és spirituális is egyben. Spirituálisnak lenni azt jelenti, egésznek lenni és ez egy egyszerű és világos dolog. Amikor felébredünk önmagunk létezésének igazságára, akkor azok vagyunk, akik valójában vagyunk, a természet ereje és a tudatosság egy olyan pontja, ahol az univerzum felébreszt bennünk saját jelenlétünkre. Amikor megtestesítjük fizikai formába Szellemet, akkor leföldeljük a multidimenzionális igazságokat a mindennapi életünkbe, és akkor felismerhetjük az energia egyesített mezejét, amely összeköt mindent és minket, minden egyes pillanatban, hogy egyre elmélyültebben döbbenjünk ezekre, az igazságokra, amint spirituálisak vagyunk. És akkor nem kell majd felcímkézni vagy beazonosítani, vagy elismerni és hálát adni a létezésért magáért, mindenért, amik vagyunk, mert nincs már másra szükség ekkor csak arra, hogy kövessük a saját (isteni) természetünket. Az Uránusz/Plútó kvadrátot pár nappal követő napfogyatkozás világossá teszi azt, hogy ha eddig nem vettük volna észre, akkor most éppen annak itt az ideje: hogy valami véget ért. Ha még mindig ragaszkodunk azokhoz az emléknyomainkhoz, hogy kik is voltunk valamikor és a régi identitásunkról azt tartjuk, hogy örökké tart, akkor éppen itt az ideje, hogy elengedjük ezt, és túllépjünk azon.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=529:sarah-varcas-2015-asztro-energia-elrejelzesei&catid=55:2015&Itemid=83

 

 

 

2015. MÁRCIUS 20. 22:45 TAVASZI NAPÉJEGYENLŐSÉG

2015. MÁRCIUS 20/21 OSTARA - AZ ÉBREDÕ TERMÉSZET, A TAVASZ  KELTA

ÜNNEPE

2015. MÁRCIUS 20/NAPFORDULÓN- Teljes Napfogyatkozás: Izland, Grönland, Észak- Norvégia, Észak-Szibéria

2015. MÁRCIUS 20. -  TELJES NAPFOGYATKOZÁS

2015. ÁPRILIS 4. - TELJES HOLDFOGYATKOZÁS

2015. március 20.        Teljes   02 perc 49 mp Feröer, Spitzbergák

2015. MÁRCIUS 20. –  TELJES NAPFOGYATKOZÁS / FERÖER, SPITZBERGÁK

2015. ÁPRILIS 4. – TELJES HOLDFOGYATKOZÁS

2014. OKTÓBER 23/24 – MEGA ERŐSSÉGŰ NAPFOGYATKOZÁS KÉSŐBBI KAPCSOLÓDÁSA

2038. – A FÉNY VISSZATÉRÉSE A BOLYGÓRA – 7 FOGYATKOZÁS

A 2015-ös tavaszi kettős (duo márc.20. és ápr. 4. Nap és Holdfogyatkozás) Teljes Fogyatkozások energiái összeadódnak a 2014. október 23/24-es Napfogyatkozással és majd harmonikusan kapcsolatba kerülnek a 2038. megszentelt évének 7 fogyatkozásával. Egy évben 4-7 fogyatkozás lehetséges. 2038-ban csúcson lesznek az energiák és A FÉNY VISSZATÉR A BOLYGÓRA. Az intenzív tisztító energiák, melyek a látszólag kaotikus energiák mögött húzódnak meg, még 2015-ben is erőteljesek lesznek, de mindez egy magasabb szándékkal, cél szerint történik és 2015 fogyatkozásainak hatása még erőteljesebbek lesznek, mint az utóbbi időben és erre az időszakra jellemző lesz ugyanaz mint ahogy az utóbbi idők fogyatkozási időszakában, a túlfűtött érzelmi állapot

F: Eclipses & Life Force - Opportunities of Co-Creation

Archangel Metatron via James Tyberonn

„KÓDOLT ÉLETERŐ ÉS A KOHERENS MANNA”*

Összefoglaló és kivonat Eclipses & Life Force - Opportunities of Co-Creation

Archangel Metatron via James Tyberonn közvetítéséből

2015 MÁRCIUS 20

2014. OKTÓBER 8-23 – 2015 MÁRCIUS 20-ÁPRILIS 4.

A kaotikus energiák mögött jóindulatú energiák állnak és még 2015-ben is intenzívek lesznek (főleg: 2015. március 20 és április 4), de mindezek mögött egy magasabb szándék húzódik meg és 2015 fogyatkozásai még erőteljesebben fogják éreztetni hatásukat, mint az utóbbi időben. Ezekre az időszakokra a túlfűtött érzelmiség időszaka lesz jellemző, főleg a duo-mega fogyatkozások időszakaiban.

 

A fogyatkozások jótékony hatása a KOHERENS MANNA, az életerő energiájának sokkal intenzívebb megnyilvánulását teszik lehetővé. Így az Egységtudatosság még erősebben előtérbe kerül majd, mint a múlt fejlettebb társadalmainál, beleértve Atlantiszt, Lemuriát és Rámát. Az összehangolt kozmikus gravitációs és torzító hatások eredményeként, sokkal, nagyobb potenciállal jelenik majd meg az Isteni mintázat rendkívüli sablonjai a valóságunkban.

 

A Fogyatkozások hatása: Az Isteni energia kollázsa a Kristály Hálóba íródik, különösen a napfogyatkozások és napéjegyenlőségek idején, mintegy 100 szoros hatásfokkal, mint egy átlagos napenergia forrása, mégpedig gravitációs és elektromágneses hullámok formájában és indukció által mintákba egyesülnek, melyekkel sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni, létezni, teremteni.

 

A Fogyatkozások egyedülálló időzítések, amely segítségével a planetáris hatások és kozmikus erők tisztítanak és ezzel járulnak hozzá az Új Föld paradigmájához.

 

A lineáris fogyatkozások hatása 15 napos intervallumban még elég erősen tetten érhetők, de a tandem, duo hatás (amikor a nap- és holdfogyatkozások párban vannak, pl. okt 8 és okt 23. és majd 2015. márc. 20. ápr. 4.) mega erősségre emelik, így a 2014-es és 2015-ös fogyatkozások ezen mód kapcsolódnak össze.

 

A kódolt koherens fény megnyitja a tobozmirigyet és az emberi sejteket az éteri test fizikai szerkezetét aktiválja. Ugyancsak aktiválja a tellurikus (ásványi fényenergiák) energiákat és a ley-vonalak erőcsomópontjait.

Forrás: 2014. OKTÓBER 23. NAPFOGYATKOZÁS HATÁSA

„KÓDOLT ÉLETERŐ ÉS A KOHERENS MANNA”*

Összefoglaló és kivonat Eclipses & Life Force - Opportunities of Co-Creation

Archangel Metatron via James Tyberonn közvetítéséből

2015. március 20. Teljes napfogyatkozás az Északi Jegestenger-Spitzbergák-Északi-sark területén a délelőtti órákban, tőlünk 2200 km-re (Feröer-szigetek). Időtartama 2m47s. Szélessége 462 km. Hazánkban ez 64%-os részleges fogyatkozásként látszik 9:47 körül.

http://kiskun.mcse.hu/erdekessegek/20010901.html

 

 

Az első rész Március 20-tól – Június 21-ig tart, míg a második: Szeptember 13-tól – December 21.-ig. Mindegyik napfogyatkozással kezdődik, és továbbá egy napfordulót is tartalmaz.

 

Az első szakasz egy hatalmas változást és energiaaktiválást hoz magával, amely a Leyvonalakkal, vagy másképp a Földvonalakkal kapcsolatos. Elsősorban a hosszanti irányban (észak- dél és dél-északi irányban) elnyúló hegygerincekre vonatkozik. Észak-Amerikában a Colorado állam (USA) és Alberta tartomány (Kanada) összekapcsolódása. Dél-Amerikában az Andok mentén nagyon hosszan elnyúló hegygerincen jelentkezik. És ez a kettő pedig összecsatlakozik a Cordillerák teljes kiterjedésével.

 

Az Urál (Oroszország) és a Nagy Vízválasztó Hegység (Ausztrália) valamint a Transzantartic Hegylánc is része ennek. Coloradoban a Rio Grande hegyvonulat területén hatalmas változások fognak történni.

A felsorolt területeken belül elérhető lesz majd az új energia és ez számos jótékony hatást fog kiváltani a hegyek mentén és tartományi területeken. A kelet-nyugati régiókban, 2016-ban egy jelentősen felemelkedést segítő változás áll majd be, de erről hamarosan fogunk beszélni. 2015. utolsó időszakának energiáit viszont ugyanakkor már jelentős mértékben magában fogja hordozni a 2016-os kezdeti szakaszában. Tehát eljött e területek tisztításának időszaka.

 

A Fogyatkozások 2015-ben frekvenciálisan összekapcsoltak a 2014-es fogyatkozásokkal. A jelenlegi intenzitásuk tehát magas szinten marad továbbra is, de ami majd, 2015 márciusában történik, addig lehetőség lesz egy nagyon is szükséges „kiszellőztetésre” (hogy szabad folyvást engedjünk a bejövő friss energiáknak), azaz a káosz üstjében összegyűlt nyomás egyfajta kiengedésére.

 

Mint amit már korábban is megosztottunk veletek, a napfordulók csomópontjai (csúcsidőszakai), a napéjegyenlőségek, szintén programozhatóak és a 2015-ben bekövetkező fogyatkozások magas szinten kódoltak. Sokkal magasabban, erősebben bármelyiknél, amiket eddig már megtapasztaltatok. Az ilyesfajta fényprogramozás tovább fog folytatódni annak érdekében, hogy formába öntse a 2038-as (Krisztusi) Fény Visszatérését.

2015 MÁRCIUS VÉGE

 

Most még arra vagytok hajlamosak, hogy mindent polarizáljatok és azt mondjátok „Ó ez csak róluk szól, nem rólunk. Mi mások vagyunk, hiszen ők csak egy kis része az emberiségnek.” Kedvesek, emlékezzetek, hogy ők is emberek, a részeitek és részei a földi tapasztalásaitoknak. Arra kérünk, hogy kezdjétek el a nagyobb képet nézni és azt, hogyan tudtok egymással összekapcsolódni, arra alapozva, hogy mi bennetek a közös, ahelyett, hogy azt néznétek, hogy miben különböztök. Ez egy kicsit szembemegy a természetetekkel, mert egy különválási aggodalommal érkeztetek ide, azt játszva, hogy különállóak vagytok egymástól amíg az emberi létet és önmagatokat megtapasztaljátok. Itt van azonban az ideje a változásnak és ez is történik. A nagyobb léptéket nézve, egy energiaváltás érkezik és az ehhez való alkalmazkodáshoz egy kis időre van szükség. Jó lenne, ha pontos dátumot mondhatnánk nektek, hogy mikor fog megtörténni ez az energiaváltás, hogy mindenki jobban érezze magát. Azonban csak egy hozzávetőleges dátummal szolgálhatunk, ami az emberiség fejlődésével kapcsolatos váltás, ez pedig 2015. március vége.

2014. SZEPTEMBER-2015 MÁRCIUS VÉGE – A szerződéseink újrakalibrálása

 

Esély az Otthonba vezető kapuk újrakalibrálására (2014.szeptember-2015 március vége)

 

Erre az új energiára való felkészülés keretében sokan átértékelitek az életeteket. Ennek így is kell lennie, de hadd mondjuk el, hogy mi történik. Mindez az általatok előre felállított lehetőségek miatt történik. Sokan nagyon érzékeny Vagus ideggel érkeztetek azért, hogy képesek legyetek a gyógyító munkátokat végezni, ám túlterhelődtetek azáltal, hogy magatokra vettétek mindenki más energiáját, annak ellenére, hogy ezt nem volt kötelességetek megtenni. Egy ilyen erős érzékenységgel érkezve sokan kapukat hoztatok létre magatoknak, amik Haza vezetnek. Ezeket mi fantomhalálnak nevezzük, mert ezek lehetőségek arra, hogy kilépjetek a testetekből és Hazatérjetek. Előkészítettetek különféle helyzeteket, körülményeket, néha elvetettétek a betegség magjait a saját lényetekben, hogy véghezvigyétek ezt a folyamatot. Sok gyógyító közületek úgy gondolja, hogy a betegség rossz dolog. Nem az, Kedvesek. Sok esetben ez az egyetlen módja, hogy kiengedjétek a szellemeteket a testetekből. Mindannyian alaposan végiggondoltátok mindezt, mielőtt megszülettetek volna. 2015 márciusa és a mai nap között az történik, hogy az emberek mindenütt megkapják azt a lehetőséget, hogy újrakalibrálják a saját Hazatérő kapuikat. Sokan már fáradtak és frusztráltak. Ha úgy érzitek, hogy megtettetek mindent, ami megtehető, lehetőséget kaptok a távozásra. Emlékezzetek Kedvesek, hogy a szabad választás bolygóján éltek. Ez az egyetlen bolygó, ahol a szabad választás létezik – egyetlen kivétellel, ami még alakulóban van. A szép ebben az egészben az, hogy mindezen képesek vagytok változtatni és ha maradni szeretnétek, most újrarendezhetitek az energiáitokat. Hadd mondjuk el, hogy mindez hogy néz ki és mit lehet vele elérni – nem csak a ti számotokra emberként, hanem a szellemetek számára is.

 

A szellemetek egy bizonyos mennyiségű energiát és fényt hordoz, amit képes ebben a sűrű, fizikai testben tartani. Ez kezd megváltozni, mert ebben a pillanatban is fotonok növekszenek a testetekben. Hamarosan a molekuláris és mikrobioloógusok többet kezdenek majd érteni a fizikai test fotonikusságáról és arról, hogy ez hogyan képes növekedni. Ez mindent meg fog változtatni az életetekben. Jelenleg a legtöbben nagyon fáradtak vagytok és sok barátotok elmegy, ám ennek így kell lennie. Ne gondoljátok a halált és annak bármely formáját rossznak. Igazából ünnepelni kéne, hiszen az a szellem Hazautazása.

 

Kedvesek, olyan rendkívüli munkát végeztetek. Sokan korai távozást terveztek maguknak. Olyan erős érzékenységgel érkeztetek, hogy olyan lehetőségeket terveztetek be a Hazajutásra, hogy minél gyorsabban visszaindulhassatok. A most és a március közötti időszakban újratervezhettek, új szerződéseket köthettek és új dolgokat indíthattok be. Nem ez volt a normális felállás addig, amíg be nem léptetek ebbe az új energiába és ebbe a fénysíkba. Magas töltésű fotonrészecskék érkeznek minden nap a Földre, új tapasztalatokat ajánlva a bolygónak. Egész egyszerűen néhányan úgy érzitek, hogy mennetek kell, és megvan rá az engedélyetek. Senki sem fogja azt mondani, hogy nem teljesítettétek a küldetéseteket vagy muszáj maradnotok. Ez fog történni, ha úgy döntötök, hogy maradtok.

 

Forrás: http://www.lightworker.com/beacons/2014/2014_10-GrandReset.php

Fordította: Tamás Kriszti Tara - www.egyensulyban.com
Hivatásos Múzsa: http://hivatasosmuzsa.wordpress.com/category/csatornazasok

 

2015. ÁPRILIS 4. Teljes Holdfogyatkozás: Észak és Dél-Amerika, Kelet-Ázsia, Ausztrália

A  2014-2015-ös Vérhold 3. eleme

A vérholdat (tetrád) különféle misztikus tulajdonság övezi.

A tetrád ismérve abban rejlik, amikor 2 év alatt 4-szer ismétlődik meg a teljes holdfogyatkozás. Ezek között a holdfogyatkozások között nagyjából 6 hónapnak kell eltelni. Ezen időszakok alatt nincs részleges árnyékolás.

A jelenlegi tetrád első fogyatkozása 2014. április 14 én volt. A legfrissebb tetrád pedig október 8-ára esik, az elkövetkezendő kettő pedig 2015. április 4-ére, majd ugyanazon éven szeptember 28-ára esik. EKKOR FOG A HOLD VÉRRÉ VÁLNI!

 

A teljes holdfogyatkozáskor a Hold teljesen a Földünk árnyékába kerül, de teljesen nem sötétedik el. Ekkor narancs vöröses lesz, de ez a látvány a Föld légkörének tulajdonítható. Ez pedig a földfelszínről elszóródó fényszennyezésnek köszönhető. A tudósok szerint a következő tetrádot 2032-ben kell várnunk.

http://hir.ma/kulfold/szines-hirek/jon-az-uj-verhold-de-nem-lesz-meg-vilagvege-video/435632

2015. ÁPRILIS 4 -ÉN TELJES HOLDFOGYATKOZÁS            NEM LÁTHATÓ.

2015. MÁRCIUS 20. –  TELJES NAPFOGYATKOZÁS / FERÖER, SPITZBERGÁK

2015. ÁPRILIS 4. – TELJES HOLDFOGYATKOZÁS

2014. OKTÓBER 23/24 – MEGA ERŐSSÉGŰ NAPFOGYATKOZÁS KÉSŐBBI KAPCSOLÓDÁSA

2038. – A FÉNY VISSZATÉRÉSE A BOLYGÓRA – 7 FOGYATKOZÁS

A 2015-ös tavaszi kettős (duo márc.20. és ápr. 4. Nap és Holdfogyatkozás) Teljes Fogyatkozások energiái összeadódnak a 2014. október 23/24-es Napfogyatkozással és majd harmonikusan kapcsolatba kerülnek a 2038. megszentelt évének 7 fogyatkozásával. Egy évben 4-7 fogyatkozás lehetséges. 2038-ban csúcson lesznek az energiák és A FÉNY VISSZATÉR A BOLYGÓRA. Az intenzív tisztító energiák, melyek a látszólag kaotikus energiák mögött húzódnak meg, még 2015-ben is erőteljesek lesznek, de mindez egy magasabb szándékkal, cél szerint történik és 2015 fogyatkozásainak hatása még erőteljesebbek lesznek, mint az utóbbi időben és erre az időszakra jellemző lesz ugyanaz mint ahogy az utóbbi idők fogyatkozási időszakában, a túlfűtött érzelmi állapot

F: Eclipses & Life Force - Opportunities of Co-Creation

Archangel Metatron via James Tyberonn

Metatron szerint: A két fogyatkozás (duo-tandem) összekapcsolódik a 2014. október 23/24-vel és majd harmonikus kapcsolatba (nemlineáris) kerül 2038. Megszentelt Évének 7 fogyatkozásával….

 

Ez a két fogyatkozás rendkívül intenzív tisztító energiákkal érkezik, és ezek állnak a látszólag kaotikus energiák mögött és még 2015-ben is erőteljesek lesznek, de mindezek egy magasabb szándék szerint történik. 2015. fogyatkozásai még erőteljesebbek lesznek, mint az utóbbi időkben, ahogy voltak. Erre az időszakra a túlfűtött érzelmi állapotok lesznek jellemzőek ebben a duo-mega fogyatkozásban

Metatron/Tyberonn: Eclipses & Life Force - Opportunities of Co-Creation

Archangel Metatron via James Tyberonn

2015. ÁPRILIS 4. – TELJES HOLDFOGYATKOZÁS

A Holdfogyatkozás április 4-én a Mérleg jegyében, a kapcsolatainkat, szerepeinket, a belső értékeinket fogja kiemelten tükrözni. Hogyan támogassuk a saját személyiségünket és függetlenségünket, hogyan szavatoljuk és elégítsük ki a biztonság igényünket, hogyan érzékeljük mások személyiségét, most mindezeket előtérbe hozza. Hajlandóak vagyunk-e felismerni az egészséges kulcsfontosságú kapcsolatainkat, úgy, mint a saját belső jólétünk tükröződését, amellyel megjutalmazhatjuk magunkat.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=529:sarah-varcas-2015-asztro-energia-elrejelzesei&catid=55:2015&Itemid=83

TAVASZ:

A Föld változásai továbbra is problémákat fognak jelenti az év különböző évszakaiban, főleg tavasszal és ősszel és a napéjegyenlőségek idején (az északi féltekén). A földrengés aktivitás sokkal hatványozottabban fog jelentkezni, Kansas, Oklahoma, és különösen Kentucky és Teneeesee államokban, észak és északnyugaton pedig, Texas, Illinois és Dél-Dakota területén. Ez arra fogja kényszeríteni az olaj- és gázipari vállalatokat, hogy fedjék fel, és igazi teljességben tárják fel azt, hogy valójában milyen tevékenységeket folytatnak a különböző területeken, mint amiről eddig nyilatkoztak.

2015. ÁPRILIS 25-27.

PLEJÁDI NAPFORDULÓ

2015. MÁJUS

Isis energiái újra Ausztráliába érkeznek és ez a térség fényben és szeretetben fog lángolni.

2014. Október 22.- Október 28. között Ausztráliába érkezik, de később ide is visszatér, a következő év májusában (2015-ben) ahol egy egész hónapot fog eltölteni és különböző portálokkal fog együttdolgozni. Így 2015 májusában, Ausztrália Isis fényében és szeretetében fog lángolni és ugyancsak az ő itt élő csapata szintén

AnnaMerkaba/Metatron: The Return of Isis

www.foldicsillagok.hu

 

 

 

2015. MÁJUS KÖZEPE:

Május közepén a Juno kisbolygó együttáll a Jupiterrel, amely találkozás szintetizálja a szent nő és férfi univerzális nászát, az ellentétek egységét, amelyből egy harmadik egy tőlük független állapot jön létre. Ebben az időben megtapasztalhatjuk azt, hogy mit jelent teljességünkben lenni, miközben az itteni pólusunkat is megőrizzük magunkban. Ami felszínre kerülnek belőlünk a kapcsolatainkban, ugyanazt kapjuk meg másoktól, és az ilyen paradoxonok fogják tisztázni azt, mi az, amit magunkhoz engedünk, vagy mi az, amit nem, vagy mitől különülünk el, vagy mivel olvadunk össze. Az ilyen dolgainkhoz való hozzáállás és hajlandóság vezet el, ahhoz hogy észrevegyük a mögöttük rejlő azon létállapotunkat, amelyben, mint Isteni Ének, feladjuk az eddigi (kisebb) énünket, és felismerjük azt, hogy nincsen semmi olyan erő, amely azt csökkenthetné.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=529:sarah-varcas-2015-asztro-energia-elrejelzesei&catid=55:2015&Itemid=83

 

 

2015. MÁJUS 18. - JÚNIUS 11. RETROGRÁD MERKÚR IDŐSZAKAI

A retrográd Merkúr időszakai rendkívüli ablakokat fognak nyitni, 2015. különleges energiáira, amelyek egyértelműen az Énetek felülvizsgálatáról szólnak. A május 18. június 11. közötti retrográd időszak a közösségi összejövetelek ideje arra nézve, hogy a közösségeitekkel együtt, Társteremtsetek.

 

 

2015. JÚNIUS-SZEPTEMBER

A Szaturnusz kvadrát tranzitja a természetes/születési Plútó fokával, újra létrejön június és szeptember között, ahogy a retrográd Szaturnusz visszatér a Skorpióba és ez jelentős hatással lesz azokra, akik 1956-1961 között születtek.

 

 

2015. JÚNIUS ÉS JÚLIUS

 

Ebben az energia időszakban, erős viharokat, hatalmas tengerhullámzást, szokatlan időjárási jelenségeket, mint például havazást júliusban, tapasztalhatunk meg valamint nagyon hirtelen és szélsőséges hőmérsékletváltozást, és ezeket mindenki észre fogja venni. Ezeknek, a jelenségeknek részben van olyan célja is, hogy felhívja a figyelmünket arra az (Új) földünkre, amelyet csak úgy tudunk majd birtokba venni, hogy egy nagyon magas rezgésű energiát küldünk neki, a félelem energia helyett.

 

 

2015. JÚNIUS 1. : WESAK ÜNNEPE

2015. JÚNIUS 2. - TÍZMILLIÓSZOROS NAP

2015. JÚNIUS 14.- SZEPTEMBER 17. - SZATURNUSZ A SKORPIÓBAN

2015. JÚNIUS 21. 16:38 - NYÁRI NAPFORDULÓ

2015. JÚLIUS 1. A VÉNUSZ ÉS A JUPITER SZOROS EGYÜTTÁLLÁSA.

Július körül a hírekben szerepelni fog a kőzetrepesztési eljárással kapcsolatos titokról valamilyen híradás, kiemelve azt, hogy sokkal pusztítóbb a hatása, mint amit eddig tartottak erről és jelentős mértékben felelős a nagy kiterjedésű környezetszennyeződésért és a földrengés aktivitásért, mint ahogy ezt eddig mondták. Úgy tűnik, hogy a föld felszíne alatti műveletek során különböző radar és hanghullámokkal hasítják fel a föld kőzeteit és éppen ezért valószínű az, hogy olyan sok földrengést okoztak már olyan területeken, ahol eddig még soha nem volt ilyen, vagy csak ritkán fordult elő eddig. Ezt az eljárás arra használják, hogy gázt és kőolajat nyerjenek, de e mellett aranyat, ezüstöt és már fajta ásványi érceket szeretnének felfedezni és kinyerni a kőzetekből, amelyeket már nem lehet ilyen könnyen a hagyományos bányászati módszerekkel.

2015. JÚLIUS 20.  - TÍZMILLIÓSZOROS NAP

2015. JÚLIUS 25. A VÍZ IRÁNTI SZERETET ÉS A HÁLA VILÁGNAPJA (Emoto Masaru)

2015. JÚLIUS 25. – SZEPTEMBER 6. : VÉNUSZ RETROGRÁD

A Vénusz július 25.-én (GMT), retrográd útján a Szűz első fokára ér, és egészen szeptember 6-ig visszautazik az Oroszlánig. Majd októberben ismét a Szűzbe lép. Ez egy „majdnem ott, de mégse eléggé ott” kisciklusa. A Szerelem Istennője arra emlékeztet bennünk, hogy a szerelem, mind az isteni rend, de az ego trükkje is egyben. A kettő között a finom ítélőképesség alapvetően fontos. A Vénusz Oroszlánon keresztüli retrográd mozgása, esélyt kínál nekünk arra, hogy idézzem János első levelét az Újszövetségből: „Mi mindannyian, maga a szeretet vagyunk”. A Vénusz a Szűzben pedig arra emlékeztet, hogy a szeretet a természetes állapotunk, és a lélegzet, ami éltet minden dolgot. Bármi hibánk is lehet, de akkor lehet megérteni csak vagy elfogadni, amikor ezek rávilágítanak a tévedéseink igazi természetére. Ez év folyamán ezért is szükséges a tévhiteinktől megtisztulni. 2015. végéig egyre mélyebben fogjuk tudni, jobban, mint bármikor ezelőtt, azt, hogy a szeretet sokkal többet jelent, mint hogy árad a szívünk és körülöttünk virágos minden, és kedvességgel és melegséggel jár együtt, ahogy mi ezt érzékeljük, hanem ez egy olyan hatalmas erő, amely visszatérít minket egy nagyon szétesett és törött állapotból a dolgainkkal, egy egység állapotba, és nem számít az, hogy hogyan érjük el ezt.

 

2015. JÚLIUS 26. – AUGUSZTUS 8. OROSZLÁN KAPU

2015. AUGUSZTUS 1. LUGNASADH, LAMMAS - GABONA, ARATÁS, ÚJ KENYÉR KELTA ÜNNEPE

 

2015. AUGUSZTUSA –7 ÉVES ENERGIAPERIÓDUS

Minden 7 év augusztusa rendkívüli energiaáramlással bír 1987 óta Nagy jelentősége van az Egyén szintjére. 1987,1994,2001,2008,2015

Seth:TV2:263

2015. AUGUSZTUS 12. - JUPITER A SZŰZBE LÉP 8:8 CSILLAGKAPU

 

Tudatos vonzódás a Fenntarthatóságért

SZEPTEMBERI ENERGIADÖMPING

Szeptember 13. Részleges Napfogyatkozás

Szeptember 17. – Október 9. Retrográd Merkúr időszakai

Szeptember 20. Szaturnusz a Nyilasba lép és egy új 30 éves ciklust kezd el

Szeptember 23. Őszi/Tavaszi napéjegyenlőség

Szeptember 28.  Teljes holdfogyatkozás Észak és Dél Amerika, Afrika, Európa, Nyugat Ázsia

2015. SZEPTEMBER 13. Részleges Napfogyatkozás, Szahara, Madagaszkár, Antarktisz

A második: Szeptember 13-tól – December 21.-ig. Mindegyik napfogyatkozással kezdődik, és továbbá egy napfordulót is tartalmaz.

 

2015. második energetikai időszaka az Önvizsgálat ideje lesz. Egy megszentelt idő arra, hogy megtaláljátok magatokban és világotokban a harmóniát/egyensúlyt és egy közös, együttes harmónia elérésének lehetőségét megtervezzétek. Lesznek még további fénykódolások is melyek lehetővé, teszik a lelki/spirituális újjászületést a globális színpadon, valamint a kapcsolatrendszereitek új alapokra hozását és újra megfogalmazását (az egyenjogúsítás alapján). És ezek mind lehetőséget kínálnak akkor a világbéke magvainak elvetésére.

 

Személyes szinten, a kapcsolatrendszereiteknek, egy gyökeres alapvető tisztulásra van szükség. Kibékíteni bennetek azt, hogy mi miért lett és hogyan lett elszakítva. Ez nem más, mint az együttérzés energiáinak beáramlása. Mert ami az első fázisban történik az, hogy szembe kell néznetek azzal, ami a felszínre került a feltárt konfliktusaitokkal, míg a második fázisban a megbékélés lehetősége érkezik meg. Igazat szólva ezzel hozzájárultok ahhoz amit „Feltételnélküli szeretetnek” nevezünk és előkészítése egyben a Krisztusi Energiák visszatérésének. Az az igazság hogy minden egyes fogyatkozási időszak folyamatosan hordozza magában ezeket a megújító kódokat.

 

Ez egy teljesen természetes összehangolódás, ahogy a csillagászati dátumok, a fénykódolási beáramlásnak letöltési lehetőséget nyújtanak. Az ilyen események alatt (napfordulók, napéjegyenlőségek és fogyatkozások) teljesen megnyílnak az átjárók, és a (dimenzionális) nyílások és ezekre mi mindig rendkívüli lehetőségekként utalunk rájuk, amik átalakító hatással vannak rátok. Ezért is van az, hogy megünnepelték ezeket a napokat az ősi kultúrák és ahogy most számos spirituális irányzat is ugyanúgy, mint az önvizsgálat idejét, imákkal, meditációkkal, szertartásokkal.

 

2015. SZEPTEMBER 17. – OKTÓBER 9. RETROGRÁD MERKÚR IDŐSZAKAI

 

 

2015. SZEPTEMBER 20.. SZATURNUSZ A NYILASBA LÉP ÉS EGY ÚJ 30 ÉVES CIKLUST KEZD EL

 

Ez az időszak azt jelzi, hogy befejeződött egy 30 éves Szaturnuszi ciklus és a felemelkedésünk első állomására érkeztünk, amikor a Szaturnusz teljes mértékben átlép a Nyilasba, szeptember 20.-án, és ez a nap egyben az őszi napéjegyenlőség időpontja is. Ezért is fontos, több szinten is, mind egyénileg mindig közösségi szinten is. A Szaturnusznak a Nyilasba való belépésével befejeződik az a ciklus, amely 1987-ben a Harmonikus Konvergenciával kezdődött el és az első globális meditációs összekapcsolódással életbe lépett egy közös tudatossági szintű globális kapcsolat, amely eddig még soha nem volt tapasztalható az emberiség számára. Ugyancsak az Internetes fejlődés kezdete ide datálható, amelyben egy médium úgy kapcsolódik az emberiséghez, mint még máskor soha egyik fajta sem. Ez az energia időszak nyilvánosságra hozhat sok mindent a Bibliáról, a vallásokról, a társadalmilag elfogadott hitrendszerekről. Mindez egy 2014. októberben indult energia betetőződése, amikor is a Szaturnusz elérni a Skorpió utolsó fokát. Életünket alapvetően megváltoztató döntések, új és különböző eddig nem használt dolgok használata, vagy dolgok, eljárások, technológiák másképp használata szembetűnő lesz azoknál, akik belépnek ekkor az életük második szakaszába/felébe és az 50-es és hatvanas éveiket kezdik meg.

 

Szeptemberben a Szaturnusz végső búcsút vesz a Skorpiótól és majd az elkövetkező néhány évben (kb. 3 év), a Nyilasban időzik el. Innentől annak az ideje jön el, hogy meg is éljük annak igazságát, amelyet már oly régen minden lélek keresett a Skorpió általi utazás során az előző három évben. Jupiter, mint a Nyilas ura tisztításba kezd az utolsó Uránusz/Plútó kvadrát alatt márciusban. Így az igazságunk akkor feleslegessé válik, ha nem ölt testet és nem becsüljük meg annak a mindennapi életünkben felbukkanó apró részleteit. Szaturnusz a Nyilasban arra emlékeztet bennünket, hogy ezekben a napokban különleges spirituális feltételek állnak majd fenn, olyanok, amelyek elterelhetik a figyelmünket. Képesnek kell lennünk arra, hogy megéljük a spirituális igazságunkat e földi körülmények között. Ne azzal töltsük a napjainkat, hogy azokra a pillanatokra várjunk, hogy hogyan vonhatjuk ki magunkat a feladatainkból, és hogy másban, máshol hogyan legyünk spirituálisak. A „spirituális egyenlőség” bármelyik formáját és fogalmát a Szaturnusz kihívások elé fogja állítani az elkövetkező Nyilassal társult években. A mi feladatunk ekkor az, hogy felismerjük, hogy a spiritualitás nem egy címkével való megjelölésünk vagy kiemelkedésünk a tömegek közül az életünkben, hanem egy olyan tény az emberi létezésben, amelyet bárki tudatosan választhat bármelyik pillanatban. Mindannyian lélekből valók vagyunk, de nagyon különleges módon testből is állunk és így is éljük a hétköznapjainkat. Az egoista hozzáállás azzal a gondolattal játszik, azt tükrözheti, hogy spirituálisnak lenni az egy kitüntetés vagy különálló fölény másokkal szemben, de ez nem így van. Spirituálisnak lenni, egyszerűen csak azt jelenti, hogy testet öltött lelkek vagyunk, isteniek emberi formában, minden nap és minden pillanatban, az életünkben.

 

2015. SZEPTEMBER 21.:

MABON - BETAKARÍTÁS, SZÜRET, A NAGY NYÁRI MUNKÁK BEFEJEZÉSE FÖLÖTTI ELÉGEDETTSÉG, HARMÓNIA, EGYENSÚLY:  KELTA ŐSZI NAPÉJEGYENLŐSÉG

 

2015. SZEPTEMBER 23. 08:20 ŐSZI/TAVASZI NAPÉJEGYENLŐSÉG

2015. SZEPTEMBER 28.  TELJES HOLDFOGYATKOZÁS ÉSZAK ÉS DÉL AMERIKA, AFRIKA, EURÓPA, Nyugat Ázsia

A  2014-2015-ös Vérhold 4. eleme

A vérholdat (tetrád) különféle misztikus tulajdonság övezi.

A tetrád ismérve abban rejlik, amikor 2 év alatt 4-szer ismétlődik meg a teljes holdfogyatkozás. Ezek között a holdfogyatkozások között nagyjából 6 hónapnak kell eltelni. Ezen időszakok alatt nincs részleges árnyékolás.

A jelenlegi tetrád első fogyatkozása 2014. április 14 én volt. A legfrissebb tetrád pedig október 8-ára esik, az elkövetkezendő kettő pedig 2015. április 4-ére, majd ugyanazon éven szeptember 28-ára esik. EKKOR FOG A HOLD VÉRRÉ VÁLNI!

 

A teljes holdfogyatkozáskor a Hold teljesen a Földünk árnyékába kerül, de teljesen nem sötétedik el. Ekkor narancs vöröses lesz, de ez a látvány a Föld légkörének tulajdonítható. Ez pedig a földfelszínről elszóródó fényszennyezésnek köszönhető. A tudósok szerint a következő tetrádot 2032-ben kell várnunk.

http://hir.ma/kulfold/szines-hirek/jon-az-uj-verhold-de-nem-lesz-meg-vilagvege-video/435632

2015. SZEPTEMBER 28. TELJES HOLDFOGYATKOZÁS 02:10-03:22 között, 72 percig teljes (127,6%).

 

2015- szeptember 28.-án egy Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás is lesz és ez egybeesik egy szokatlan retrográd Merkúri időszakkal, amely így nagyon erőteljes módon megerősíti a belső-pszichikus/lelki látásmódot. De azt is fontos megjegyezni, hogy e tisztulási szint szemben áll a káprázatokkal teli látnoki képességek félreértelmezéseitől, amelyek bizonyos mértékben függenek a személyiség aurikus integritásától, egyéni állapotától, amelyek megalapozzák e képességet….

 

A Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás tetrád sorozata, 2014. áprilisában kezdődött és 2015. szeptemberében fejeződik be. Minden egyes tetrád holdfogyatkozást 15 napon belül egy napfogyatkozás kísér. Ez a lehető legrövidebb időszak, amikor egy sorozatban nap- és holdfogyatkozások lehetségesek és mindkettő ebben (teremtői) önfelhatalmazással bír. Ti, amikor egy ilyen rendkívüli ritka energiafrekvenciában vagytok, akkor ez az energia egy magasabb rezgés kódjainak időzítést hozza el számotokra. Olyan kódokat tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik a Fény visszatérését. Habár az ezt kísérő, ezt kiváltó megtisztítás látszólag az intenzitásában zabolázatlan, de azok mégis azt fejezik ki számotokra, hogy a negativitás elengedésre kerüljön belőletek és a Krisztusi Fény magvai áradjanak be a helyükbe.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=526:metatron-arkangyal-2015--egy-lenygoez-ev-ele&catid=55:2015&Itemid=83

 

Szaturnusz Nyilasba érkezését követően, szeptember 13-án (GMT) Szűzben létrejövő napfogyatkozást egy energia szendvicsbe fogja be a szeptember 28-ai Kosban létrejövő szuperholdas holdfogyatkozás, ami azt jelentheti, hogy szeptember egy rendkívülien befolyásoló hónap. A napfogyatkozás az ősi energiákat világítja fel rajtunk keresztül, és makacsul azt követeli tőlünk, hogy ne nyomjuk el őket, hanem bölcsen hasznosítsuk a jelenlétünkben. Ha hagyjuk teljesen eluralkodni a bölcsességünket nélkülöző használatukat, akkor olyan körülményeket teremthetünk, amelyek akadályozhatják az életünket, blokkolhatják haladásunkat vagy lerombolhatják, megsemmisíthetik azt, ami nekünk érték, de ha felismerjük és tudatában vagyunk abban hogy ezek az energiák milyen meghitten és bizalommal telten érkeznek felénk, akkor akár lehetnek látszólag vadítók, könyörületesek, elvakítóan önzők, békeszeretők, felbőszítők, reményhozók és kétségbeejtőek is, de mindezek éppen ezért jelentkeznek így, hogy elfogadjuk azt, akik vagyunk és hiteles, és őszinte megoldásokat keressünk az életünkben. De ha bölcsességgel és lelkierővel ruházzuk fel magunkat vagy hajlandóak, vagyunk arra, hogy a kiszolgáltatott helyzetekben, erőben és magabiztossággal félretegyük a saját jelentéktelenségünkbe vetett hitünket, akkor bátran meghívhatjuk ebben az univerzumban az otthonunkat. Az energiák ebben a hónapban arra hívnak fel majd, hogy éberek legyünk annyira, ahogy csak tudunk, és amikor megérkezik a holdfogyatkozás is, akkor meg is tudjuk szilárdítani mindazt, amiket ez a hónap jelez számunkra az életünkben. Azt hogy felismerjük az egyre több és több ember abbéli növekvő igényét, hogy már sokmindent képesek vagyunk megtenni azért, akár hétmérföldes lépéseket is, hogy megszülessen a virágzó Vízöntő kor, amelynek a csészéjében egyelőre most még erőtlenek vagyunk.

2015. OKTÓBER – IZRAEL - LEMÚRIAI KÓRUSOK

: A Gyógyulás Kórusa

Lemúriai Kórusok: Hangvibrációk, amelyek fokozni fogják a jövőbeli bolygószintű változásokat. Egy Időkapszula aktiválás 900 Lemúriai Kórus énekes energiájával.

2015. OKTÓBER 22. A hajnali égen a Vénusz, a Jupiter és a Mars szép együttállása.

2015. OKTÓBER 23-24. PLEJÁDI NAPFORDULÓ

2015. OKTÓBER 26. Jupiter és Vénusz szoros együttállása

2015. NOVEMBER 1. - SAMHAIN - A KELTA ÚJÉV, AZ ÕSÖK, AZ ALVILÁGI SZELLEMEK ÜNNEPE

2015. NOVEMBER 3. - - TÍZMILLIÓSZOROS NAP

2015. NOVEMBER 7. Jupiter, Vénusz és Hold együttállása

2015. DECEMBER – ADVENTI IDŐSZAK. SZATURNUSZ/NEPTUNUSZ KVADRÁT

 

2015 végén egy egyhónapos időszak adódik arra, hogy újra felülvizsgáljuk azokat a dolgainkat, amelyek a Vénusz jelez, a Skorpió 30. fokáig, mielőtt még belép a Nyilasba, december 31. előtt. Ha megünnepeltük 2014-et, amikor véget ért, akkor ezt az évet valószínűleg még ünnepélyesebben fogjuk majd.

 

2015 utolsó negyedében egy magasztos adventi összeigazodást szemlélhetünk, és a továbbléphetünk rést ütve és elhagyva a korábbi években összeállt Uránusz/Plútó kvadrát felbomlásához. És annak is az ideje jön el, amikor a Szaturnusz a Neptunusszal áll össze egy kvadráttal, mintegy 36 éves ciklus végét jelezve, amely visszamenőleg 1989-ben kezdődött. Ez az aspektus (Szaturnusz/Neptunusz kvadrát) szorosan folytatódni fog 2016 át is, de az első pontos (kvadrát)együttállás november végén lesz. Itt most akkor számíthatunk arra, hogy feszültség teremtődik az igazság és a dogma, a valóság és illúzió, az elkötelezettség és felelőtlenség, az elszigeteltség és az egység között. Minden meggyőződésünk és rögeszménk nyomás alá kerül. A felsoroltak közül vajon melyik kerül a porondra. Vajon melyik tapasztalatunkkal kerül szembe? Vajon melyik hordozza az igazságot, vagy csak konfrontál. Az együttállás tanulóideje alatt, mindannyiunknak szembe kell nézni annak, hogy az életünkben hol jelentkeznek legjobban a dogmáink, és azt hogy elfogadjuk, azt hogy az életünkben mit szeretnénk világosan és egyértelműen, biztosan és megingathatatlanul magunknak, mert csak az lehet az igazságunk, semmi más.

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=529:sarah-varcas-2015-asztro-energia-elrejelzesei&catid=55:2015&Itemid=83

2015. DECEMBER 7. Vénusz és Hold együttállása

2015. DECEMBER 12. 12: 12 CSILLAGKAPU

2015.  DECEMBER 22 04:48 Téli Napforduló

2015 UTÁNI EMBERISÉG

Az emberiség hatalmas sikereket fog elérni az elkövetkezendő 10 - 15 évben, és a többség még hamarabb. Azok, akik nem ezt választják, nem lesznek képesek itt maradni, vagy újra inkarnálódni ezen a bolygón egészen addig, amíg ezt nem választják.
(Adama:4)

2015-2017. KUTHUMI – A FÖLD FIZIKAI TESTÉNEK VÁLTOZÁSAI

2015-től kezdődnek a Föld fizikai testének változásai is,

ESPAVO:2013.jan.Hírlevél- Szigeti Anti

2015.

2015-2017 KÖZÖTT SEJTHETŐEN BEKÖVETKEZŐ PRÓFÉCIA ADAMUSTÓL

3. SHOUD : "Búcsú a hatalomtól" - Adamus Saint-Germain közreműködésével,

Geoffrey Hoppe csatornázásában

Elhangzott a Bíbor Körben,

2008. október 4-én ...részlet

Miközben ti a kerítés mögé állva végignézitek, ahogy a hatalom mérge végigsöpör az egész Földön, miközben végignézitek az Európai vezetők politikai meggyilkolását a nagyon is közeli jövőben, miközben látjátok a nagy Földi változásokat, azokat a földrengéseket, amiket már jó régen megjósoltak - mert ezek be fognak következni Shaumbra a saját szemetek láttára - értsétek meg, hogy mindez a hatalom elvesztéséről szól.

http://shaumbra.wire.hu/html/visszateres3.php

2015-2018

A FÉNY HOLOGRAMJA FELÜLÍRJA A FÖLD EREDETI HOLOGRAMJÁT.

Ez a 3. Föld, amelyet saját gondolatainkkal, érzelmeinkkel teremtünk meg. És akik  nem ezzel kívánnak összhangban lenni, szétesnek és szétmorzsolódnak.

(LW:0811)

MEGVÁLTOZTATTUK A GALAXIS PÁLYÁIT

A tudósok felfedezték az Androméda-csillagrendszer egyik lehetséges jövendőbeli áldozatát is, a Triangulum törpegalaxist, amely 3 millió fényévnyire van a Földtől. Az Androméda már leharapott belőle néhány csillagot, de az egész Triangulum is spirális pályán halad a galaxis felé, amely végül elnyeli majd.

Mint McConnachie rámutatott, az Androméda és a Tejútrendszer egymás felé száguld másodpercenként 120,7 kilométeres sebességgel. Ám oly távol vannak egymástól, hogy az összeütközés csupán néhány milliárd év múlva következik be.

2015-2020 –  A FÖLD ÚJ HOLOGRAMJA - A CSOPORTTÓL

Számos esemény teljes átdolgozása a következő 7-10 évben (2015-2020) fog megtörténni. Ennek eredményeként létrejött fényhologram felülírja a Föld eredeti hologramját.

LW:2008.11.

 

 

2015-2023 – AZ  ISTENI EVOLÚCIÓ ELSŐ SUGARA EMELKEDIK FEL MEGINT A FÖLDÖN

Az Isteni teremtő akarat első sugara amely minden negativitást meg fog szüntetni, vagy közömbösíteni fog.

2015.- 2050.

A KÖVETKEZŐ KÉT GENERÁCIÓ IDŐSZAKÁBAN AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS AZ EGYETÉRTÉS VÁLIK MINDENNAPOSSÁ.

 

Kryon: 13:57.

2015. -2.200 –IG – ÉLET A 4. FÉNYBEN

KIRAEL: A Változás előtt száz, vagy annál kevesebb emberből álló csoportokat fogtok találni, akik összeülnek, és az Alapelveket tanulmányozzák. A negyedik fénybe, a Változás mélyére hatolva 500 – 1 000 ember gyűlik össze, hogy átnézzék ezeket az Alapelveket. A negyedik fényben fogtok élni 150 – 200 évig. Ebben az időben az út minden részére készen kell rendelkezésre állnotok. Erre valók ezek az extra DNS szálak. Ha ilyen messzire eljutottatok két szállal, képzeljétek el, mit vagytok képesek teljesíteni néggyel. A dolgotok az lesz, hogy átjussatok az ötödik fénybe, mely a szerelem. Ha ez egy pár száz évbe telik, még mindig a Tíz Alapelvet fogjátok gyakorolni, melyet inkább teljesítetek, mint olvassátok. Amikor az Alapelvekké váltok, akkor lesztek az ötödik fényben.

 

2010 © Fred Sterling

Contact: Lightways Publishing

3075 Kalihi Street, Suite 101, Honolulu, Hawaii, 96819, USA

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Tel: + 808 952-0880 www.Kirael.com

A magyar fordítás forrása: http://univerzumitudatossag.blogspot.com/

 

2016-2017.

 

Sokkal több energiaaktivitás lesz az Egyesült Királyságban, Skóciában és Írországban. Főleg e két országban az energia halkan megváltozik, hogy csendesen felkészüljenek az ott élők megújítva kinyilatkoztatni a szuverenitásukat és erre jó alkalom lesz ez az év. 2017-bhen nagyon sok és jelentős változás lesz az Egyesült Királyságban, ami nem más, mint a Római Birodalom folytatása. És ennek folyamán a 3. D-s uralkodási paradigmák és kontrollok véget érnek, megszűnnek, és azok eredője, utánpótlása is, mert már nincs olyan energia, amely képessé teszi őket a hatalmuk fenntartására. Az információk erről teljes mértékben, 2016 táján érkeznek majd meg. Ez a terület Atlantisz jelentős része, színtere volt és nagyon sok „Atlantiszi” titkot és információt tartalmaz, amelyeket visszatartottak a világunktól, és amelyek láthatóvá váltak 2016-tól kezdődően.

Szerkesztette és közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

Módosítás dátuma: 2015. március 19. csütörtök, 08:50
 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 72 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!