2016. a Nibirubeliek szemszögéből – Engedjük el szabadon a Cabalt, így mi is szabadok lehetünk! Jelaila Starr és Nibiruancouncil/Nibiru Nagytanácsa két hírleveléből PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2016. február 25. csütörtök, 14:36

2016. a Nibirubeliek szemszögéből – Engedjük el szabadon a Cabalt, így mi is szabadok lehetünk!

Jelaila Starr és Nibiruancouncil/Nibiru Nagytanácsa két hírleveléből


2016. a Nibirubeliek szemszögéből


Amikor az előttünk álló évre gondolok és éppen ezt az üzenetet írom, kedvenc kávéházamban kinézve az ablakon, boldog emberek hangját hallom. Arra emlékeztet engem újra meg újra, hogy minden öröm forrása bennünk található. Úgy vélem, hogy 2016-ot, ez a szó Öröm fejezi ki a legjobban. Hát élvezzük, örüljünk annak, hogy már elkezdjük látni azt, hogy az elmúlt néhány küzdelmes év meghozza végre a gyümölcsét.

Amikor a Nibirubeliekre hangolódtam éppen, hasonló öröm érzése fogott el és izgalomba jöttem ettől. Igen bár a tervek (felemelkedés) megváltoztak és már évekkel ezelőtt megvalósulhattak volna, mégis valahogy kellemes ez a késlekedés. Sokszor már, annyiszor mondták nekem évekkel ezelőtt, csak egy dolog a biztos (a jövőnket tekintve) és az, hogy a tervek, ha meg is változnak, de a közeljövőben megvalósulnak. Ennek pedig az az oka, hogy a Földön mi már képesek vagyunk megváltoztatni az Idővonalat, saját választásaink szerint.  Úgy tűnik jó úton haladunk már, végre valami jó is történik velünk, mert hiszen az utóbbi időben egy nagy lendületet véve pozitív irányba mozdultunk el.

Mi jöhet ezután, mi a következő lépés? Mit fogunk látni ebben az évben? Talán megtudhatunk valamit abból, amit összegyűjtöttem. Hogyan alapozhatjuk meg azt ebben az évben, hogyan rakhatunk le egy új alapot, amely támogatni, segíteni fogja az új rendszereink létrejöttét? És hogyan jönnek sorjában ezek az események az idén és az elkövetkező években? Ezt az utat, az elmúlt 3 év során tették nyilvánvalóvá nekem, mikor is annak eredményeként, 2012-től a mai napig a régi módszerek lebontásával töltöttük el, mind személyes, mind közösségi szinteken. Más szóval élve az elmúlt három évben „berúgtuk az ajtót”, magunk mögött hagytunk mindent, ami már nem szolgál bennünk. Ezek olyan nehéz éveink voltak, mintha magunkat bontottuk volna az alapjainkig, hogy felkészüljünk újjáépítve egy újra.

Egy kicsit korábbra, 2012-es évig visszanézve, azt láthatjuk, hogy megtisztítottunk mindent magunkban, amit tudtunk, ami csak lehetséges, és éppen ezért az új idővonalunk első néhány éve (2012. december 12-21-től számolva) márt nem volt annyira kemény. Képzeljük csak el, mi mindent kellett volna elviselnünk, ha ez a tisztulás nem történik meg a 2012-es év végére.

Most hogy felsikáltuk tükörfényesre a fedélzetet, és szinte az utolsó gramm föld is csillog, már készen állunk arra, hogy a megújult alapjainkra ráépítsünk. Ebből most annyit érzek, hogy innentől kezdve jelentős támogatásban fogunk részesülni. Ne lepődjünk, meg hogy milyen forrásból fog érkezni hozzánk a pénz vagy bármi más. Emberek és lehetőségek jelennek meg az életünkben, hogy segítsenek azokban az időkben, amikor az nagyon is szükséges. Nincs ebben semmi varázslat! Ami fontos ebben az, hogy egyre több támogatást fogunk kapni, azért mert erre vagyunk érdemesítve és ennek egy sokkal pozitívabb lelkiállapot lesz a következménye.

 

Ennek az évnek a hívószava: az Öröm és a Hála. Mert már megtisztultunk annyira és sokkal nyitottabb a szívünk arra, hogy képesek is legyünk meghálálni az örömeink értékeit. Tehát csak ennyi a varázslat, ha azt választjuk, hogy az örömünk visszajelzést is kapjon, háláinkból, köszöneteinkből fogunk táplálkozni tovább. Minél inkább érezzük ezt és beleérezzük a „mezőbe” annál inkább megvalósul, mert felhívjuk rá a mező figyelmét és reméljük, hogy fel is fogja azt.

Tehát dióhéjban ennyit az év pozitív működéséről, anyagi támogatásáról. És ez nem az Istenek ajándéka. De ez az a változás, amit mi hoztunk létre a belső munkánkkal. Bármi és bárhogy is van, én készen állok erre, és remélem ti is.

 

Forrás:

video Link: https://youtu.be/95epEvNKyt0

9D Nibiruan Perspective on 2016

Jelaila hírlevele, 2016. január 3.

 

 

Engedjük el szabadon a Cabalt, így mi is szabadok lehetünk!


Éveken át hallottatok engem beszélni a nagy globális pénzügyi újraindításról, arról is, hogy szeretnénk arról tudni azt, hogyan jön ez létre a valóságunkban. Ha csak annyit mondanánk erről, hogy késésben van, az csak egy nézőpont, felfogás kérdése. Mégis magasabb szempontból nézve, ennek az Isteni Időzítés a fő oka. Most elég közel járunk ehhez, sőt elérkeztünk ahhoz, hogy ez el is kezdődjön. Hamarosan látni fogjuk már a pénzügyi rendszer alapvető megnyilvánulásait és az ezzel járó áldásait is, valamint egy sereg más forrásból származó támogatást. Tehát nézzük az Idővonalat! A Cabal 3. dimenziós vadhajtásai elég gyors átalakuláson mennek keresztül.

De mi lesz a következő lépés!

Milyen teendőnk maradt még hátra? Az én tudomásom szerint a következő fontos lépés az, hogy engedjük szabadon elmenni a sötét oldalbéli szerepétől a Cabalt. Ez azt jelenti, hogy tegyük túl magunkat azon, amit tettek velünk, bocsássunk meg nekik és szabadítsuk fel őket a rájuk zúduló vádaskodásink alól.

 

Egy 3. dimenziós nézőpontból ez nagyon is ijesztő feladatnak tűnik. Hogy is szabadítanánk fel akárkit is a hibáik alól, amikor általuk okozta tetteiktől annyit, de annyit szenvedtünk és olyan sok gonoszságot tettek ellenünk. Nos, egy 3. dimenziós nézőpontból én sem nagyon tudnék tenni mást. De én nem azoknak az embereknek írom az üzeneteimet, akik csak egy 3. dimenziós hitrendszerben élnek, akik még nem ébredtek fel, akik még nem tudják, hogy van egy isteni küldetésük. Sőt inkább azoknak írom, akik tisztában vannak azzal, hogy a sorsküldetésükben benne foglaltatik az, hogy egyetemes békefenntartókként vannak jelen és a konfliktusokat nem háborúkkal, hanem az együttérzéssel kell megoldaniuk. Jut eszembe megint az, hogy legyünk tisztában azzal, hogy mi egy egyetemes polarizátás-integrációs (teremtő) játékot játszunk. (megj: A Polaritás-Integrációs kísérletről, amiért itt vagyunk már közzétettünk információkat)* És minden léleknek meghatározó szerepe van ebben a játékban, mégpedig azért, hogy segítsék egymást (sokkal gyorsabban) a fejlődésükben. Ebből a szempontból viszont nincs jó, vagy rossz, bűn vagy a megbocsátás szükségessége.

 

Az Én tudomásom szerint (a nibirubeliek közlései alapján), mi emberek, isteni felhatalmazással, küldetéssel létezünk, és ennek lényege pedig az, hogy a mi világegyetemünk békefenntartói legyünk. Hogyan is tesszük ezt? Felszabadítjuk magunkat (ebben a játékban) a rabszolgaságunk alól és aztán megfordítva mindezt felszabadítjuk a fogva tartóinkat is a következményektől, és az elítéléstől, vádaskodástól. Lehet, hogy most ez őrültségnek hangzik. Hogyan is bocsáthatnánk meg azoknak, akik annyi fájdalmat és okoztak nekünk? Mi csak akkor gondolhatjuk ezt a felszabadítást, ha másképp gondolkodunk, mint egy 3. dimenziós ember és átlépünk a teremtő isteni állapotunkba. Ezen a szinten már emlékezünk arra, hogy a lélekfejlődésünk céljából egy univerzális/egyetemes teremtőjátékban veszünk részt. Emlékezünk arra, hogy, mi mindannyian lelkenként önként vállaltunk szerepeket ebben abból a célból, hogy segítsük egymást fejlődésünkben. Ahhoz mi is hozzájárultunk, hogy közülünk néhányan a sötét szereposztást választják majd. Ebben a szereposztásban azt is elfogadtuk, hogy kihívásokat, leckéket hozunk létre, különböző tanulmányokat kísérletképpen, amelyekben néhányféle játékos bebörtönzést, akadályozást is. Azt hiszem, mindannyian egyet érthetünk abban, hogy a Cabal rendkívülien jól, egészen kiválóan játszotta el a szerepét.

Azért is lettünk most ideszólítva, hogy egy új, egy másik mintát (játéksablont) hozzunk létre. Miért? Azért mert egy olyan pontjára értünk az Idővonalnak, amikor a 3. dimenziós megoldások már nem fognak működni. A még előttünk lévő akadályok vagy hátráltatások lebontásához egy magasabb (rezgésű) módszer igényeltetik, ez pedig az Együttérzés. Ez azt jelenti, hogy felül kell emelkednünk a Cabaltól származó hibás, hátráltató szerepek felett, mégpedig a felszabadító megbocsátással úgy hogy megköszönjük az eddig betöltött szerepüket. Ha úgy tűnik nagyon is nehéz ez, akkor csak emlékezzünk arra, hogy egykor elfogadtuk ezt, megállapodtunk abban, hogy életről-életre eljátsszák ezeket a szerepeket, bizonyos helyzetekben és nem nekünk kellett ezt tennünk. Továbbá az olyan lelkek, mint mi, akik elszenvedték ezt, mégis emberek maradtak még akkor is amikor ennyi gonoszságot követtek el ellenük. És ez így zajlott annyi, de annyi életidőnkön keresztül addig, amíg, felébredtünk és elérkeztünk a tömeges felébredéshez. Lélekszinten már nagyon hosszú ideje tart a fény visszatérése, de nem azért mert csapdába estünk volna.

 

Végezetül létrehozunk egy ezzel kapcsolatos ingyenes konferenciát és várok mindenkit, aki azon részt szeretne venni és élni kíván ezzel a lehetőséggel. Tanár kollégám és jóbarátom Nancy Joy Hefron (www.heartlights.net) és ő lesz a házigazda társam. Nancynak is lesz egy üzenet ebben a témában és további információt nyújt, amik nagyon hasznosak lehetnek. Megtekinthetitek ezt itt: Urgent Call To Compassion/NancyJoy/Heartlights https://www.youtube.com/watch?v=fAxayzgrJJU

Az a célunk ezzel hogy összekapcsoljuk a szíveket és az együttérzésre fókuszáljunk és hogy kinyithassuk az ajtót a Cabal előtt.

 

Zárásul Nelson Mandela megbocsátotta a 27 éves rabságát a fogva tartóinak, nekünk is hasonlóan kell cselekednünk. És mint a szeretett törvényének ragyogó példájává válik ez világszerte millióknak, így nekünk is olyan példa, amit követnünk kell. Az emberek nem tudják a nevünket, de érezni fogják a munkánk hatását. És majd megpihenhetünk egykor azzal a jól eső tudattal, hogy megtettünk magunk részéről mindent, hogy létrejöhessen mindez.

Információkért hívható:

Call Information
Monday, February 29, 2016
Time: 5:30pm PST, 6:30pm MST, 7:30pm CST, 8:30pm EST
Phone: (641) 715-3580
Access Code: 850375, Pin: 5220

Jelaila Starr
Intuitive Counselor
The Nibiruan Council
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Forrás: Jelaila's Weekly Message February 14, 2016

Release the Cabal So We Can Be Free!

Video: https://youtu.be/GXwfmdNXhrY

Közradja: www.foldicsillagok.hu

 

* Részlet a Nibiru Krónikák összefoglalójából: (Jelaila és Nibiru Nagy Fénytanácsa közvetítései alapján): FIZIKAI VILÁGEGYETEM – POLARITÁS INTEGRÁCIÓ 1.-2.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=486:a-jatek-megvaltoztatasa-most-toertenik-a-nibirubeliek-es-karen-hudes-jelaila-heti-uezenete--2014-februar-14&catid=54:2014&Itemid=82

 

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 1 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!