„AZ ÉLET JÁTÉKA A FÖLDÖN MINDÖRÖKRE MEGVÁLTOZOTT” PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Maureen Moss   
2011. április 19. kedd, 14:41



10-10-10 UTÁN

„AZ ÉLET JÁTÉKA  A FÖLDÖN MINDÖRÖKRE MEGVÁLTOZOTT”

Maureen Moss

(részlet)

101010-et követően

Mágikus Beindítás:

101010-et követően, az Isteni Szeretet, a Fény és Kozmikus Létezői, szeretetének áradása minden eddigi megnyilvánulását felülmúlta a bolygón.

A 101010-et megelőző napokban érezni lehettet a „levegőben” hogy valami mágikus csoda készül. És ami a levegőben volt, az beáradt minden emberi testbe és a Földanyába.

AZ ÉLET JÁTÉKA  A FÖLDÖN MINDÖRÖKRE MEGVÁLTOZOTT.

Isteni életünk lett megindítva a Kvantum mezőben. Lelkünk: Én Vagyok Jelenléte, már meghatározó lett az életünkben Most. Egy magasabb tudatossági hullámba fordultunk és átfürösztött bennünk az isteni szeretet végtelen kegyelme.  A 101010 mester kristályai a kulcs örvények körül egyre nagyobb erővel sugároznak, és ez exponenciálisan erősödni fog, hogy az emberiség újra tudja használni őket, mert a kozmikus világ már tudja, hogy a kristályokkal soha többé nem lehet visszaélni, mint Atlantisz végnapjaiban.

Most már elfogadhatjuk, azt a megdönthetetlen tényt, az Ember maga is egy kristálya, drágaköve Istennek, Isteni Kristályok vagyunk, és a Fény Birodalmaiban már mindenki tudja, hogy az emberiség készen áll arra, hogy magasabb valóságába lépjen, és egyesüljön Isteni önvalójának fényével.

A mester kristályok hatására, szabadon visszaérkezhetünk az isteni természetünkhöz, amely már folyamatában van: a 12 szálú DNS, a 6-os RNS rendszerünkhöz, amelyek elérését, az emberi kristályon keresztül: a csecsemőmirigy, az agyalapi mirigy, a tobozmirigy vezérlésével érhetünk el. 101010 mostjában, már az Isteni szeretet központjába kerültünk, és élvezhetjük majd azokat, felemelő időket, amiért erre a Földre jöttünk.

Az Új Föld nem egy tanterem lesz, hanem játszótere a Magasabb Tudatosságnak.

Ez az a hely lesz, ahol megélhetjük leggyönyörűbb szenvedélyeinket, vágyainkat.
Saját magunk elfogadása, tisztelete és a Magasabb Tudatosság örök élet égő lángja örömöt hoz mindenkinek és egyénenként. Együtt fogjuk megteremteni azt a Mennyországot itt, ameddig a Földön élünk egymás elfogadásában és barátságban.

Egy másik áldása a 10-10-10-nek az volt, hogy eredményeként minden csakrákat aktiválta és egy magasabb frekvenciájába hozta, amely lehetővé teszi, hogy több életerővel rendelkezzünk.

1 csakra: az ösztönös testünket, a 2. csakra az intuitív testünket, a 3. csakra a szabadság testünket, a 4. csakra a tudatosság testünket, az 5. csakra, az egyéniség testünket, a 6. csakra, a bölcsesség testünket töltötte fel, a 7. csakra fénye, pedig most már közelebb vitt a teremtő isten erejéhez.

Én és Isten Egyek Vagyunk

Én és Fivéreim és Nővéreim Egyek Vagyunk

Én és Minden és Minden, ami Élettel, felettem és alattam és körülöttem van, Egyek Vagyunk

Mindenhol az Én Vagyok-ot, mint: Egyet látom

AZ ÉN VAGYOK, Én Vagyok, Én Vagyok

Drága Istenem.

Kérem segítségedet, hogy meghaladhassam az alacsonyabb tudatosságomat.

A Hatalmas Én Vagyok, aki már képes meghaladni az alacsonyabb tudatosságot, és képes már elfogadni a Magasabb Tudatosságomba érkezésemet.


Én Vagyok, és Készen állok játszani egy új teremtő játékban, egy új izgalmas játékban, egy Isteni Játékban.

Én Vagyok és Engedem Őt teljességébe kiterjedni.

Én Vagyok, és Hajlandó vagyok új kalandokban részt venni.

Élvezem az életet és a szeretetet, és a Magasabb Tudatosságomba kívánok lépni.

Drága Istenem, ahogy teljesen velem vagy, tisztán összekapcsolódik veled a pillanatban az eddigi részleges tudatosságom.

Ezt a kapcsolódást fénnyel és kegyelemmel teszem.

Mindez Most történik

Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm!!!

És ez Így Van.

WorldPuja.org
"Birthing The Heart and Mind of God™" please click here:

http://www.worldpuja.org/birthing.php

http://lightworkers.org/channeling/116464/after-10-10-10-active-magic

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 2 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!