EZ AZ AMIT MI FELEMELKEDÉSNEK HÍVUNK PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kris-Won   
2011. április 19. kedd, 14:47

EZ AZ AMIT MI FELEMELKEDÉSNEK HÍVUNK

2010 okt.9.

http://alphaspaceshipenglish.blogspot.com/

Kris-Won

Üdvözlet az Alfa CsillagAnyahajóról

Mennyire is gyönyörű azt látni nekünk, hogy annyi Fénymunkás tesz erőfeszítést egy új fiatal bolygóvá átalakításában az Új Földön és minden lakosáért. Az Új Föld lesz az amely, lakhelyül szolgál majd, az Új Emberiségnek, minden korosztályának és minden általuk képviselt nézőpontból részesedve, egy boldog és gazdagabb élet reményében.

Sohin Parancsnok vagyok az Alfa Csillaganyahajóról, és az a küldetésünk, hogy segítsük és védelmezzünk minden életformát (beleértve az emberiséget is) a Föld bolygón.

Ennek okán vagyunk itt jelen, mert ez egy közös küldetés a Világegyetem más részeiről származó testvéreinkkel, amelynek az az egyszerű célja, hogy növelni tudjátok tudatossági szinteteket, (no nem a miénket), amíg nem éritek el azt érdemben, hogy az emberi létezők tagjai lehessenek a Galaktikus Föderáció és Csillagnemzetek és Bolygók közösségének, amire régóta áhítatok.

Ezt a folyamatot hívjuk mi: „Felemelkedésnek”. És most döntő pillanatába érkeztünk ebben a folyamatban, mindenkinek most már el kell döntenie azt, hogy hajlandóak vagytok e csatlakozni, nők és férfiak nagyobb csoportjaihoz, akik majd alkotják az Új Föld lakosságát, vagy ellenkező esetben választhatnak megtestesüléseket egy egyszerű földszerű bolygón, de anélkül, hogy bármiféle evolúciós váltást, vagy nyilvánvaló spirituális változást, vagy közeledést engednének meg maguknak a Mennyei Atyával.


A Legfelső Intelligencia választást kínál mindenki számára, hogy csatlakozhasson a nagy kvantumugráshoz most, de az attól függ, hogy felszálltok-e erre a vonatra, vagy ott maradtok az állomáson. Ez egy hosszú utazás lesz a vonattal, mivel lesz még sok tanulnivaló, javításra, átalakulásra lesz számos lehetőség, de nem érhető el egyetlenegy nap alatt. (még a Kozmikus Nap alatt sem)

Asztrológiai szempontból a 10-10-10-ről beszélünk. A 0 szám, két alakból származik az 1 és a 9, és ez ekkor háromszor ismétlődik meg, így az energia kívülről és belülről is egyszerre háromszorosára emelkedik.

A 10-es szám önmagában képviseli a tökéletességet, és mindent, ami az Isteni és mennyei Azonosságról szól.. Ezért ez egy ideális nap arra nézve, hogy meghívhatjuk az Isteni tökéletességet az emberi 3-ság aspektusába.: a fizikai aspektusunkba: az egészséget és az állóképességet, a mentális aspektusunkba: a békesség és a jólét érzését, a spirituális aspektusunkba pedig: a boldogság és a személyes elégedettség érzését.

Ezért erre a napra hívunk mindannyiótokat, egy meditáló, belső elcsendesülésbe, minden zavaró körülményt kizáróan, hogy központotokba tudjatok maradni.

Nem számít az, hogyha a következő napokon vagy később olvassátok el ezt az üzenetet, mivel szeretett Atyánk, szíve magvából áradó energiája lesz beleültetve, kitörölhetetlenül szívetekbe.

Nagyon szeretlek bennetek és ölellek mindannyiótokat a belőlem áradó fényemmel.

Béke és Szeretet: Sohin Parancsnok

 

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 60 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!