2014.
METATRON A FÉNY URA- TYBERONN/EARTH KEEPER: A HALÁL MEGTAPASZTALÁSA ÉS AZ ÉLET UTÁNI VALÓSÁG PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Metatron/Tyberonn   
2014. október 01. szerda, 14:25

METATRON A FÉNY URA- TYBERONN/EARTH KEEPER:

A HALÁL MEGTAPASZTALÁSA ÉS AZ ÉLET UTÁNI VALÓSÁG

Üdvözlet Mesterek! Metatron vagyok a Fény Ura és mindannyiótokat köszöntjük a feltétel nélküli szeretet terében. Egy érdekes témáról fogunk beszélni most ebben a pillanatban.


Kedves Emberek, az élet sohasem ér véget. Nincs halál olyan módon, mint ahogy azt gondolnátok. A Tudat örökké létezik.

 

Közületek oly sokan félnek, tartanak a haláltól, sokkal többen, mint ahogy azt bemernétek vallani. Függetlenül attól, hogy mennyi időt szándékoztok foglalkozni a halál utáni élettel, az életetek egy bizonyos pontján, mindannyian felteszitek azt a kérdést magatoknak, hogy mi történhet majd akkor veletek, amikor meghaltok, és mi fog várni rátok majd ott a „másik oldalon”. Még azok is úgy van ezzel, akik azt állítják, hogy semmi sem létezik a fizikai élet után, de ironikus módon bizony sokat gondolnak arra.

 

Így tehát most akkor a halálközeli élményekről szeretnénk beszélni nektek. És Mesterek, ahogy olvassátok ezeket a csatornázott üzeneteket, azokkal mindig felajánlunk nektek egy finom rezgést hordozó intuitív katalizáción keresztüli átadást, amely olyan intuitív kódokat tartalmaz, amelyek részei e megosztás frekvenciájának és melyeknek az a céljuk, hogy segítsen bennetek kifejleszteni a saját intuitív képességeiteket.

Bővebben...
 
2014. SZEPTEMBER 20 - OKTÓBER 23: - A HARMADIK KÓDOLT FÉNY BEÁRAMLÁSI FÁZIS: - PLATINA SUGÁR PORTÁL/METATRONTÓL PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2014. szeptember 22. hétfő, 12:01

2014. SZEPTEMBER 20 - OKTÓBER 23: - A HARMADIK KÓDOLT FÉNY BEÁRAMLÁSI FÁZIS: - PLATINA SUGÁR PORTÁL/METATRONTÓL

Előzményei:

1, 2014. AUGUSZTUS 1-4. – „VÍZÖZÖN INDÍTÓGOMB”

Egy erős víztrigon és vízkvadrátot formáztak össze a Naprendszer bolygói a Rák és a Skorpió csillagjegyekben. Hatását a hatalmas és hirtelen esőket, áradásokat mind megtapasztalhattuk.

Mindez a Föld és a rajta élő minden életfajta érzelmi megtisztításáról szól. És még nincs vége, mivel a két nagy bolygónk e két jegyben még hónapokig benne fog tartózkodni.

 

2, 2014. SZEPTEMBER 11. X és M osztályú koronakidobódások

A coloradói űridőjárás-előrejelzési központ számításai szerint nem okoz bolygónkon komolyabb zavarokat - tájékoztatott az MTI.

 

A NASA Napdinamikai Obszervatóriuma (Solar Dynamic Observatory) észlelte a napkitörést (flert), a műhold adatai szerint azonban a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy központi csillagunkból kilökődő töltött részecskék túlnyomó része a Földtől északra süvítenek el.

 

3, 2014. SZEPTEMBER 20-21.  PLATINA CSILLAGKAPU (AZ ISTENNŐ KOZMIKUS SZÍVÉNEK)  MEGNYÍLÁSA ÉS HORGONYA A FÖLDÖN

***

A Harmadik Kódolt Fény Beáramlási fázis: 2014. Szeptember 20 és Október 23 között jelentkezik (Platina Sugár Portál). Ez a Platina Sugár aktív fázisa, amely felékesít, virágzásba hoz bennetek, és ez nem más, mint a Föld Istennő energiája, amely harmonizál mind a 12 fizikai csakrátokkal. Ebben az időszakban lehetőség nyílik önmagatok energiájának hitelesítésére és minden olyan akadály eltávolítására, amelyek egyéni és kollektív-emberi szinten sem szolgálnak már bennetek az új Földön. Eljött az ideje, hogy tisztába tegyétek a régi energiamaradványaitokat és elengedjetek minden eddig rejtőzködő akadályt. A Platina Sugár személyes szinten a megújult, újjászületett embert jeleníti meg, új célokat, új társat/társaságokat, egyesületeket, közösségeket, és új irányt. Itt az ideje egy intenzív felfrissülésre, pihenő időszak megengedésére, hogy újraélesszétek az életerőtöket. Eljött az ideje annak, hogy a fénykódokat hordozó energiával felszerelkezve azokat gyakorlatba, üzemmódba hozzátok és lépéseket tegyetek egy jobb, saját és közösségi erő megteremtésére. A Platina Sugarat úgy is megközelíthetitek, hogy ez a fajta energia hordozza a nőies, gondoskodó energiát, mely olyan támogatással érkezik felétek, amelyben minden lélek arra törekedhet, hogy minél nagyobb fényt keresse, afelé forduljon.

2014. EGY ALKALMAS ÉV A VÁLTOZÁSOKRA- AZ ÚJ FÖLD MÁSODIK ÉVE

Metatron a Fény Ura üzenete Tyberonn-on keresztül

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=477:2014-egy-alkalmas-ev-a-valtozasokra-az-uj-foeld-masodik-eve-metatron-a-feny-ura-uezenete-tyberonn-on-keresztuel&catid=49:2012-utan&Itemid=78

Folytatása: 2015. MÁRCIUS HATALMAS ENERGIVÁLTÁS A FÖLDÖN

Melyet a 2014. szeptemberi energiák készítettek elő: lásd:

Steve Rother : Hologram of the Heart: 2014. Preparing for a Shift in the Energy (March 2015)

http://spiritlibrary.com/lightworker/hologram-of-the-heart?utm_source=Spirit+Library+Updates&utm_campaign=583ea4aa59-Daily_Update&utm_medium=email&utm_term=0_ef6a5211f4-583ea4aa59-140576124

Bővebben...
 
Selacia: Az összes lehetőségeitek ott vannak a múltban és a Felébredésetekben ! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Selacia   
2014. augusztus 02. szombat, 08:12

Selacia: Az összes lehetőségeitek ott vannak a múltban és a Felébredésetekben !

 

Bizonyára rájöttetek már, hogy nem egy megszokott életidőtök élitek, amiben most vagytok. Egy hatalmas dologban különbözik az eddigiektől abban, hogy a DNS szintű bekódolásotok aktív kifejeződései most teljes lehetőségeitekre ébresztenek fel, és ez a mostani életetekben egy Bekapcsolt állapotot idéz elő és azokat az emlékeiteket katalizálja, amiért ideszülettetek, hogy megtegyétek és el tudjátok végezni azokat a dolgaitokat amelyek szüntelen vágyként ott kavarognak bennetek és azért is hogy belépjetek a spirituális kibontakozásotok következő szakaszába.

Bővebben...
 
2014 AZ ÚJ FÖLD MÁSODIK ÉVE Frissítve: 2014. JÚLIUS 10. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2014. július 10. csütörtök, 10:52

2014

AZ ÚJ FÖLD MÁSODIK ÉVE

Frissítve: 2014. JÚLIUS 10.

Bővebben...
 
Az Új 5. Dimenziós Idővonalon és a Globális Pénzügyi Újraindítás (GCR). Felfrissítve. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Jelaila Starr és a Nibiruan Council   
2014. július 10. csütörtök, 10:35

Az Új 5. Dimenziós Idővonalon és a Globális Pénzügyi Újraindítás (GCR). Felfrissítve.

 

Jelaila Starr és a Nibiruan Council (Nibiru legfelsőbb Fénytanácsa) által – Jelaila július első heti hírleveléből

4 hónappal ezelőtt* az Útmutatók (9 Ds. Nibirubeliek Fénytanácsa) kérésének megfelelően elkezdetem kisebb tanfolyamokat tartani a Globális Pénzügyi (Rendszer) Újraindítás támogatására. Akkor azt mondtam/írtam, hogy addig fogom megtartani azokat, amíg nem kapok tőlük egy olyan jelzést, hogy már abbahagyhatom. De erre még nem jött megerősítés és így továbbra is megtartom ezeket a nyilvános megbeszéléseket. Ezért is kérlek bennetek, hogy olvassátok el ezt a bevezető/korábban megjelentetett részt*, mielőtt rendelkezésetekre állnék. Ezzel egy csomó időt és energiát megtakaríthatunk mindannyiunk számára.

Köszönöm

***

 

Először is, jómagam sem tudom még elhinni azt, amikor ezt a korábbi írásomat újrafogalmazom, hogy oly sok minden esemény, így a Globális Pénzügyi/Gazdasági Rendszer Újraindítás megtörtént volna már, de ez most itt van!  Így éppen ezért, nemrég megkérdeztem a Nibirubelieket, hogy adjanak erről friss információkat.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>

3. oldal / 7

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 78 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!