2015.
2015. November – A Csoporttól PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2015. október 20. kedd, 08:17

2015. November – A Csoporttól

 

Értsétek meg ne várjatok másra, hogy jobb legyen a világotok!

 

Most már egy új energia kezdett el beáradni a bolygótokra. Ez elétek hozza azokat a dolgokat, amiket megálmodtatok, a létezésetek olyan lehetőségeit hordozza, amiket tudatosan ti teremtettek meg a bolygón. Bár azt is elmondtuk már nektek ezzel a hatalmas nagyságrendű elmozdulással kapcsolatban, hogy  az hatalmas képességetekbe emelnek fel bennetek, de ezekben számos beállításoknak is meg kell történni még majd. Most van ideje rámozdulni ezekre az energiákra. Ebben az az érdekes nektek, hogy hogyan lehet a legmegfelelőbben, legjobban használni, alkalmazni. Ezek az energiahullámok nem azért vannak, hogy kifejezzenek, vagy közöljenek valamit, de nem is azért hogy túléljétek azokat. Ti hozzátok létre igazából ezeket a hullámokat, ami azt is jelenti, hogy épp ezért ti tudjátok a nektek megfelelő legjobb helyzetbe hozni őket azért, hogy elérjétek azt hogy megoldjátok azokat a problémákat amik annyi gondot okoztak az emberiségnek. Most van annak az ideje rámozdulni erre, és értsétek, meg ne várjátok máshonnan azt, hogy jobb legyen. Most van ideje rámozdulni a bolygóra érkező energiákra. Most van ideje a dolgokat mozgásba hozni. Nagyon világosan látni fogjátok körülöttetek, a rengetek változásokat, azokat, amiket azok, ezt az idővonalat keresztezve a helyükre kerülnek. Némi időbe fog telni mindez egészen november közepe-vége felé, 2015-ben. Ezért is van az, hogy a mostani időkre lettetek meghívva, ide szólítva.

 

Forrás: Steve Rother: The Job of Lightworkers : A Félelem átalakítása szeretetté (részlet)

http://spiritlibrary.com/lightworker/beacons-of-light/the-job-of-lightworkers

Közreadja:

www. foldicsillagok.hu

Bővebben...
 
Metatron-Tyberonn: Az Aura Karbantartás Alapvető Követelményei 1. rész. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: AA Metatron   
2015. október 29. csütörtök, 15:12

Metatron-Tyberonn: Az Aura Karbantartás Alapvető Követelményei 1. rész.

 

Köszöntelek bennetek! Metatron vagyok a Fény Angyala. Most összekapcsolódom ezen a találkozón a Kristályos Szolgálatban álló Tyberonnal és együtt forrón üdvözlünk bennetek a Feltétel nélküli Szeretet Terében. Amikor 2012-ben a Földetek átesett egy bolygószintű Felemelkedésen, az nagyon sok lényegi változást hozott magával és ez még sokkal erősebben érvényes 2015-re, és ezek a változást hozó hatások egyre erősebben fognak jelentkezni egészen 2038 felé tartó utazásotokban. Ezek a változások valójában nagyon mély hatást gyakorolnak a fizikai, érzelmi, és mentális jóérzésetekre. Sokan majd túlterheltnek és veszélyérzésekkel teli állapotban találjátok hirtelen magatokat, mert úgy tűnik mintha nem áll elég idő rendelkezésetekre arra hogy a szokásos napi  szokásos teendőiteket el tudjátok végezni. Ezek az olyan történések, amiket mi „felemelkedési tüneteknek” szoktunk nevezni, amely tünetek az auravérzéshez (repedéshez, szivárgáshoz) vezetnek el. Mert most ti valójában a Földön egy ilyen gyakran jelentkező frekvenciális változásban éltek sok más egyéb változással, amelyek együttesen egyfajta nyomáskülönbséget hoznak létre az aura burokban, hasonlóan a Földet körülvevő magnetoszféra burkán és igazán ebben az analógiában találhattok közös vonatkozásokra is. Hogy legyen világos, a még előttünk álló 3 és fél hónapot tekintve, 2015-ből, nagyon erős és intenzív energia-időpontokat tartalmaznak. Ezeket az energiákat még külön fogjuk tárgyalni később ezen a csatornán, amelyek emelik a bolygó energiáját, de gyakran eléggé élesen jelentkeznek bizonyos csúcsidőszakaszaikban.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

5. oldal / 5

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 72 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla!