Földicsillagok
Metatron a Fény Ura – Tyberonn közvetítésével : A Fehér Sas visszatérése 2. rész PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Metatron a Fény Ura – Tyberron   
2013. május 09. csütörtök, 12:54

Metatron a Fény Ura – Tyberonn közvetítésével : A Fehér Sas visszatérése

2. rész

A Grand Canyon- A Belső Föld – A Szíriuszi-Plejád Szövetség Föld- és Időkapui – Planetáris Könyvtárak – Különleges időszak, amikor a „Föld Őrzői” megjelennek

A Grand Canyon

A Grand Canyon valóban az egyik legerőteljesebb energetikai terület a bolygón. Ez egy látványos lótusz energiát hordoz, egy olyan hatalmas intenzitású terület, amelyben még hatásosabban kiterjednek a nagyszerű harmonikus/kiegyensúlyozott energiák, és amelyek így lehetővé teszik azt, hogy mindezeket gyengédebben befogadhassák azok az eléggé szerencsések, akik meglátogatják ezt a helyet és ekkor feltárulkoznak számukra ennek a mélységei. Ez a nagy szakadékkal körülvett mélyen fekvő elszigetelt területe az Élő Földnek egy legérinthetetlenebb, hatalmas és jótékony hatású energiamezejét rejti, amely itt található. A Grand Canyon energetikailag sokkal erősebb, mint amit eddig valaha is tudtak róla, amit ismerhettek erről, és ezért is van az, hogy szándékosan és természetesen is védett és elkerített bizonyos körzeteiben. A Grand Canyon egyben egy olyan Élő Könyvtár, amely egybefoglalva megőrizte a Föld minden geológiai korszakának rétegét, így minden történés egyszerre jelen van jelen és tudatossággal bír. A szakadék mélységén belül pedig egy hihetetlen erőteljes energia halmozódott fel.

 

Módosítás dátuma: 2013. május 09. csütörtök, 13:02
Bővebben...
 
Metatron a Fény Ura – Tyberonn közvetítésével : A Fehér Sas visszatérése 1.rész PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Metatron/Tyberonn   
2013. május 06. hétfő, 07:33

Metatron a Fény Ura – Tyberonn közvetítésével : A Fehér Sas visszatérése

1.rész

Az Új Föld Első Éve - A Dharma visszatérése – Wesak Fényünnepe – A Triád Hármas Fogyatkozás Energiája – Kapcsolat Sedona és Tibet/Nepál között – A 13-13-13 energiája – A Szíriuszi-Plejád Szövetség fizikailag tapasztalható megjelenése/Dimenzionális Egybeesés – Rombikus Négyszög/Planetáris-Szoláris Korona – Wesak különlegessége: egy földönkívüli Kozmikus, egy Asztrológiai és egy Kristályos energia turmix

 

 

Metatron Vagyok a Fény Ura és szeretetem ölelésével köszöntelek bennetek! Most összekapcsolódunk veletek a Szellem egy kísérete által, a Felemelkedett Mesterek egy csoportjával, akiket Fehér Sas-nak nevezhetnétek. Ez egy energia a leghatalmasabb erkölcsi tisztaságból, amely sokatok magasabb rezgésű részét tartalmazza.

 

Kedveseim! 2013, az Új Föld Első Éve és egy nagyon különleges, nagyon erőteljes időszak. Ez a különleges lehetőség alkalmas arra, a Magasságos Istennel való társ-teremtésre, amely az Emberiség haladásáról és az Új Földről szól. Ez az az év, amikor a Dharma (Isteni Rend, Szeretet és Bölcsesség Törvénye) visszatér Észak-Amerika a Sedona Örvénylés Központján keresztül. 2013-ban a Wesak, Teliholdas Holdfogyatkozás idején, amikor felhangzik a harsona hívása felétek arra, hogy mindegyikőtök, akik a lélekszerződésükbe vették azt, hogy társ-teremtőként vegyetek részt a Dharma lehorgonyzásában. Sokatokat fogunk hívni és sokan is fogtok válaszolni erre a hívásra. Ez egy szent esküvésetek beteljesedése lesz, amikor a Fehér Sas visszatér.

Bővebben...
 
2013. – A VÍZÖNTŐ VÁLTÁS ÉS AZ ANTHROPOCENIKUS SUGÁRZÁS 2. RÉSZ PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül   
2013. február 26. kedd, 23:15

2013. – A VÍZÖNTŐ VÁLTÁS ÉS AZ ANTHROPOCENIKUS SUGÁRZÁS 2. RÉSZ

Metatron a Fény Ura által – Tyberronon keresztül

„A Fény az eredeti természeteken most átragyogja az árnyékot.”

 

„Edgar Cayce a látnok azt mondta, hogy az emberiség egyre többet fog megismerni isteni természetéről a tudomány által, mint a vallástól. Ideje van annak most, hogy mindezek megnyilvánuljanak.”

 

„A Napból most folyamatosan áradó fényplazma valóban az alapja lesz az úgynevezett Új Égboltnak és ezelvisz benneteket a meghatalmasodásotok idejébe, ahogy szilicium alapuba alakul át a biológiátok.”

 

„…a bolygó felemelkedése nem következett volna be, az emberiség nélkül, mert ti hoztátok létre ezt. Mégha annyian az emberek közül nem is ismeritek fel a 3. dimenziós tudatosságotokkal, de a Föld valóban megváltozott, letehette erre az érettségi vizsgáját egy új paradigmájához. Tehát itt az ideje elengedni a félelem régi energiáját. Az üzenetünk az Istenségetekről szól nektek, és arról, hogy beszéljünk igazságotok egy olyan pontjáról, amikor is most az Új Föld Első évébe léptetek.”

 

„A globális gazdasági rendszer változóban van, és meg is fog változni, de nem megengedett, nem szabad, hogy szétessen, és helyrehozhatatlanul összeomoljon, hogy egy bolygószintű káoszt hozzon létre.  Ami érkezik, az nem szolgálna egy ilyen káoszt. Inkább a változások egy tudatosságbeli változást fognak magukkal hozni mmajd, és ezek pozitív elemei terjeszkednek szét egy sokkal jobb út érdekében. Ez az, ami történik most, ez az, ami történhet, és ez vezet el a változásokhoz.”

 

A Vízöntő Sugárzás folytatása következik

Bővebben...
 
SELACIA ÉS A TIZENKETTEK TANÁCSA: A TESTETEK TUDJA - AZ ÖNFELHATALMAZÁSUNK A TESTETEKEN BELÜL KEZDŐDIK EL PDF Nyomtatás E-mail
Írta: SELACIA ÉS A TIZENKETTEK TANÁCSA   
2013. április 26. péntek, 08:10

SELACIA ÉS A TIZENKETTEK TANÁCSA: A TESTETEK TUDJA  - AZ ÖNFELHATALMAZÁSUNK A TESTETEKEN BELÜL KEZDŐDIK EL

 

„Most egy rendkívüli időszakban éltek. A másképp teszitek már a dolgaitokat, miután besétáltatok az Isteni VáltozástTevő szerepetekbe, amint emlékeztek újra a magasabb céljaitokra és isteni természetetekre.”

 

Hányszor fordult elő veletek az, hogy valamit előre megéreztetek és azután nem foglalkoztatok vele, és amikor ez kedvezőleg hatott később számotokra, úgy tettek mintha azt választottátok volna? Mindenki így teszi ezt természetesen, mert a hagyományos normák szerint ezekben a helyzetekben nem adtok elég hangsúlyt az intuícióitoknak.

Bővebben...
 
ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZER ÉS MIT HOZHAT NEKÜNK A JÖVŐNK, EGY POZITÍV IDŐVONALON 2013-2020 KÖZÖTT Jelaila Hírleveléből (2013. február 4.) PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Jelaila   
2013. február 21. csütörtök, 07:35

ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZER ÉS

MIT HOZHAT NEKÜNK A JÖVŐNK, EGY POZITÍV IDŐVONALON 2013-2020 KÖZÖTT

Jelaila (Nibirucouncil) Hírleveléből (2013. február 4.)

Egyre közelebb az az idő, amikor egyértelműen kirajzolódik egy új pénzügyi rendszer megjelenése majd megerősödése, jelentkezése egy sokkal pozitívabb idővonalon, (2013-2020) amelynek az a lényege, hogy felszabadítja az emberiségét az adósrabszolgaságból. Úgy tűnik, hogy ez év márciusában, de legkésőbb júniusig bezárólag egy új pénzügyi rendszer alapjainak a lerakása megtörténik.

De más események is látszanak az Idővonalon. Mégpedig a globális rendőrállam (a teljesen kontroll alatt tartott lakosság) eszménye egyszersmind el fog tűnni, amely elő fogja segíteni a szabad energiák alkalmazását és tisztulást hoz végre az egész bolygón. Ez utóbbit erőteljesen meg fog nyilvánulni 2014 végéig. A régi (armageddoni) próféciák érvényüket veszették (mivel az idővonalak kereszteződései során dec. 21-én, egy konkrét pozitív idővonalra léptünk), annál több megerősítése érkezik annak, hogy egy pozitív Idővonalon járunk. És ez így bíztatóan kell, hogy hasson javunkra.

Legyetek bizakodóak, mi már egy új Idővonalon vagyunk.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

9. oldal / 17

Szavazások

Mit vársz 2012 után?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 6 vendég böngészi

Ajánlott linkek

...

RSS hírcsatorna

Friss híreink

Földicsillagok, Powered by Joomla! Hosting for Joomla by SiteGround