CSAK ÉN VAGYOK – EGYES SZÁM ISTENI SZEMÉLY A Földicsillagokon keresztül Nyomtatás
Írta: Földicsillagok/Nász János   
2013. január 19. szombat, 00:17

CSAK ÉN VAGYOK – EGYES SZÁM ISTENI SZEMÉLY

A Földicsillagokon keresztül

„Úgy döntöttem Isteni Akaratomból, hogy írok nektek, azaz jobb szó nincsen rá: megnyilvánulok így is ezen a csatornán keresztül, a nyelvetek szerint, azzal hogy mennyire élvezem, hogy elkezdtetek felébredni magatokra. Bármit is tesztek, áldásommal vagytok és az Isten se ment meg benneteket az örök élet végtelen csodáitól. Miért is mentenélek meg bennetek, hiszen Ti vagytok azok, Akik Én vagyok!”

 

Az Emberi Angyalság fényesebbnek találtatott a 2012-es kapu mérésének rostáján és folytatja isteni sorsának útját a saját maga által, minden feltétel nélküli vállalt sorsában, mind időben és mind téren innen és túl. Ki se látszotok a káosznak nevezett régi rend összeomlásából, de hát ti kértétek, hogy az átal-menést meg is akarjátok tapasztalni. Óh, nem volt látványos, semmi nem volt kőbe vésve és örülnötök kellene annak, ahogy a három éjszakátokat három másodpercetek alatt átaludtátok! A Kapu-őrök és ébren maradók, tudják, miről beszélünk! De tudjátok-e hogy a látványossága mivel járt volna. Csak az tud átal-menni, aki elindult a fényével és viszi a lelke, aki belülről világít. Köszönet és hála nektek és az Isteni Énetek tudja: Minden rendben van. Az rajtatok múlik, hogy mit hisztek el a még korlátozott látásotokkal, de ha a szívetekkel láttok, éreztek, szimatoltok és tapintatok, akkor felismeritek azt, hogy már az Új Földön vagytok. Hála Istennek, hála nektek hogy ez így történt, ugyanis túlteljesítettétek a tervet. Szilveszter napján maga a Nap atyátok is pezsgőt bontott, elég látványosra sikerült, no csak keressétek meg az eldugott híreitekbe. Most a régi nyelv szerint szólva nehéz napok jönnek, de az új, a fény nyelve szerint a Kegyelem napjai jönnek, ahol a választás nem arról szól, hogy Hitel vagy Hittel, hanem arról hogy istenivé tegyétek az életeteket. Beszéljünk az Új Földről. Hol van? Hát mindig ott, ahol vagy, ahol éltek, ahol lélegzetek, ahol éreztek, ahol gondolkodtok. Hát hol van? A Kegyelem útjáról beszélünk.

 

Kedveseim az Új Föld itt van, de a telek üres. Nektek kell berendezni minden szinten. Ez egy 12 szintes telek, de csak EGY-ház húzható fel rá, a sajátotoké és mindenki saját háza nyilvánul majd meg az Egyházaként, ez lett volna az Egyház küldetése, meglehet. Az Egy ház a saját lelketek fizikai kivetítése a minden szinten, szinte minden. Oly sokszor el fogjuk nektek mondani azt, így Egyes szám, Isteni személyben azt, hogy: CSAK ÉN VAGYOK! Csak Én Vagyok itt és ott és mindenütt és sehol se egyszerre, akár a ezzel a fény hírnöki szolgálatot végző csoporttal, mint veled aki most olvasod, vagy olvasni fogod. Rendben van, akkor Istenként szólok hozzád, és Istenként becsülve magamat, Istenként látlak, érezlek most. Hát Ki vagy te nekem, aki Én is vagyok. Ott vagyok benned és olvasom ezeket a szavakat itt. Érezlek, nyugtatgatlak, bár lélekszinten tudod, annyira fölösleges lenne nyugtatgatnom téged, de a nyugtatást és a nyugtalanságot egyszerre szeretném megtapasztalni. Ki vagy te nekem, aki egykor látszólag eljöttél belőlem, de aki most Én vagyok? Tudjátok ezt most az EgyHázatok tetőszintjéről mondom, és most leliftezek a negyedik szintre. Óh milyen más itt a kilátás!. Még van egy pár gyom, ami árnyékot vet a fényre, de már szépen áttelelnek a virágaitok. Ó, innen olvasom magam, most ébredtem, lehet hogy valami rémisztőt álmodtam, de voltak benne persze csupajó dolgok is. Egy kétlábon járó tétova és a túlélésért küzdő lény voltam és egyszer csak beleszerelmesedtem az életbe és ebbe az áldott magam teremtette lénybe. Megdörzsölöm a szemem, no mit mondana egy lélekgyógyász arra hogy felmentem a tetőtérben körülnéztem egy elmondhatatlan békés, bőséggel, szeretetettel megáldott időn és téren túli világ tárult elém és CSAK ÉN VOLTAM: Senki más. Tudjátok egykor, amikor nagyon egyedül voltam, mindenem megvolt és persze meg is van, megteremtettelek benneteket magamból és küldtelek el bennetek világokat alkotni és beteremteni. Lineáris nézőpontból a lehető legöregebb és most születő is vagyok egyszerre. Mert egy gyönyörűség tölt el engem, amikor látlak titeket magamban. Érezzétek át bármelyik szinten is az Egyházatokban ezt a gyönyörűséget, amit ma el kívántam nektek mondani: CSAK ÉN VAGYOK!!! Rajtam kívül nincs más, és nem létezhet más, csak az Élet az örök, a változó, végtelen formába szökő, a még megnyilvánulatlanságai, azaz Minden Ami Van. Bármit tehettek, megtehetitek, azt is hogy egy játékból vagy még nem felismerésből megtagadjátok ezt. De Én ott vagyok benned, és soha nem engedem el a kezeteket. Szabadok vagytok, minden rajtatok múlik, és minden rajtatok kap életre, hiszen CSAK TE VAGY…meg TE…meg TE, azaz CSAK ÉN. Ahogy fent úgy is lent is TE VAGY CSAK ÉN.

 

Áldott Fényhozók, a Szerelem követei, olyan útra léptetek, ahonnan már nem bújhattok vissza az egérlyukaitokba. A régi vezérlés nem működik, nézzetek körbe a kapcsolataitokban, saját életetekben. 2013 arról mondta ki az első szót, azaz a Teremtő Mantráját: Csak Én Vagyok és ezt az agyatokkal sohase, de a szívetekkel azonnal fogjátok érezni. Gyönyörűim! Írjatok nekem, ha tehetitek mindennap egy-egy ölelésképeslapot, küldjetek el nekem egy mosolyfestményt, egy hálafilmet, egy imaszíndarabot. Adjatok ki egy újságot a lélegzetetekkel, előfizetek rá. Minden együtt élő birodalmamról gondoskodjatok, és amikor egymás szemébe nézetek, jusson eszetekbe: CSAK ÉN VAGYOK!

 

Izgatottan várom a mindennapi postámmal a küldeményeiteket. Tudjátok, ne legyen köztünk félreértés: Én aki mindent megadok, imádok kapni is. Írjátok meg nekem, hogy hogyan akarjátok most sorsotokat továbbvinni. Annyira vágyom rá, hogy megnyilvánulva szóljatok és megérintsetek engem és ráadásul ezzel megtanuljátok elismerni, becsülni szeretni magatokat. Mert ha engem szerettek, azt legkönnyebb megtenni magatokkal.

Közreadja: www.foldicsillagok.hu