IDŐVONAL 1000-1500 Nyomtatás
Írta: Nász János   
2011. május 05. csütörtök, 11:56

IDŐVONAL 1000-1500


 


1038. AUGUSZTUS – A SZENT KORONA FELAJÁNLÁSA

István magyar király az országot a Szent Korona képében, Szűz Máriának ajánlotta fel


1054.

Hatalmas szupernóva robbanás volt a Rák-ködben. Helyén, a köd belsejében egy pulzár alakult ki.


1054. JÚLIUS 4. – HATALMAS SZUPERNOVA JELENIK MEG - ANASZÁZIK

A mai Új Mexikó északnyugati részén egy hatalmas szupernova tűnt fel az éjjeli égbolton, egy felrobbanó csillag, amelyből később a Rák-köd keletkezett. A Vénusznál hatszor fényesebb ragyogású jelenség 23 napon át volt látható, még nappal is.

A Chaco Canyon az  Anaszázik szent helye ezt a kozmikus eseményt örökítette meg.


1066-BAN HALADT EL A FÖLD MELLETT A HALLEY ÜSTÖKÖS


1074-BEN – CÖLIBÁTUS KEZDETE

Az akkori pápa döntésére vezették be a cölibátust, a női energiának trónfosztását az úgynevezett spirituális életbe.

A nők ezután csak „szolgálók” lehettek


1100. KÖRÜL – 2 KOZMIKUS PONT

Őseink felfedeztek két pontot, ami 900 éve helyezkedik el mind az alsó, mind az ébredő oldalon. Ezek a pontok az óriási változásokkal állnak összefüggésben, a tudatunkba végbemenő változásokkal, és a bolygók változásaival. Jelenleg a galaxis középpontja felé mozdulása előtt állnak a bolygón. Toth szerint a tudat és a pólusváltás között matematikai összefüggés van.

(Frissel:25)


1100 KÖRÜL –INKA

Tűnt fel az első Inka uralkodó: MANCO CAPAC

(COT2:65)


1100-1300 KÖRÜL

a Jó Szövetsége Észak-Amerikába inkarnálódott, hogy újból felfedezzék az emberek a Fényt

(Oroszlán)


1133 AUGUSZTUS 2 - 4'40" - Teljes  Napfogyatkozások a Kárpát- Medencében

(Kerion , 2010. 07. 09.)

http://www.leleklanc.eoldal.hu


1139.

SZENT MALAKIÁS PRÓFÉCIA A PÁPÁKRÓL

Forrás: index.hu

http://anapkeletiblcsek.blogspot.com/2010/03/szt-malakias.html

Malakiás ír püspök 1139-ben utazott Rómába, hogy felkeresse II. Ince pápát. Az ír főpapról kortársai úgy tartották, hogy profetikus képességekkel rendelkezik. A hagyomány szerint Malakiás Rómába érve, amikor meglátta az Örök Várost a környező dombokról, extázisba esett és egy látomás jelent meg neki, amelyben elvonult előtte a jövőben uralkodó 112 pápa. A látomás nyomán vetette papírra a pápákra vonatkozó latin nyelvű listát, majd átadta II. Incének, aki elzáratta azt a vatikáni titkos archívumba.

Az irat létezését több mint 400 éven keresztül titokban tartották, míg 1559-ben egy Benedek-rendi történész, Arnold Wion nyomtatásban is kiadta a Malakiásnak tulajdonított dokumentumot.

A Szent Malakiásnak tulajdonított prófécia szerint a II. János Pál után következő egyházfő az utolsó előtti. A Malakiás-lista alapján az utolsó pápa száműzetésbe kényszerül, Róma elpusztul, ezután egy új korszak kezdődik el.

Az elmúlt évszázadok során, amikor a regnáló pápa életkora vagy egészségi állapota miatt aktuálissá vált az utódlás kérdése, újra és újra felbukkant a XII. században élt Szent Malakiásnak, az írországi Armagh püspökének tulajdonított lista. A profetikus felsorolásban rövid, általában néhány szavas jellemzések sora szerepel az egymást követő pápákról.

A teológusok, történészek és érdeklődő laikusok mind a mai napig késhegyre menő vitát folytatnak a Malakiás-lista valódiságáról. Egyes vélemények szerint különösen gyanús, hogy a legenda szerint a felsorolás az elkészülte és II. Incéhez eljuttatása után kereken 400 évig irattárban porosodott. 1559-ben egy Benedek-rendi történész, Arnold Wion nyomtatásban adta ki a Malakiásnak tulajdonított dokumentumot.

.....

A hagyomány szerint Malakiás római útján élte át nevezetes látomását, amely után a "idők végezetéig" sorban következő 112 pápáról (más értelmezés szerint 111 pápáról plusz a számozás nélküli utolsó kakukktojásról) feljegyezte a meglátásait. Ezek a leírások legtöbbször a pápa családjának címerére, illetve az uralkodásuk során bekövetkezett fontos eseményre utalnak.

100 év pápái

A kortárs 20. századi pápák sora a listában 102.-ként következő XIII. Leóval (1878-1903) kezdődik, akit Malakiás a Lumen in coelo (fény az égből) leírással jellemez. A pápa címerét üstökös ékítette. Az Ignis ardens (lángoló tűz) X. Pius (1903-1914) volt, akinek uralkodása idején kitört az első világégés.

A 104. pápa, aki a Religio depopulata (elnéptelenedett vallás) jellemzést kapta, talán a kommunizmus térnyerése miatt, XV. Benedek (1914-1922) volt. Pastor angelicus (angyali pásztor) néven szerepel XII. Pius (1939-1958), Fides intrepida (rendíthetetlen hit) volt XI. Pius (1922-1939) névjegye, míg a Pastor et Nauta (pásztor és tengerész) a megválasztása előtt Velence püspökeként dolgozó XXIII. János (1958-1963) lehet.

Napfogyatkozás

A lista 108. rekordja a Flos florum (virágok virága) néven jellemzett VI. Pál (1963-1978), akinek milánói érseki címerét valóban három hercegi liliom ékesítette. A De medietate Lunae (a félholdból) I. János Pál (1978) volt, aki reformokat beharangozó, gyanúsan rövid (alig 33 napos) uralkodását éppen félholdkor kezdte.

A 1978-ban a pápai trónt elfoglaló II. János Pál a sorban a 110., a rá vonatkoztatott leírás pedig De labore Solis ("a nap vajúdásából", azaz "a napfogyatkozásból"). Karol Wojtyla, Krakkó érseke 1920. május 18-án született a lengyelországi Wadowicében, egy napfogyatkozás idején.

Jön az olajfa

Aki kötve hiszi, hogy volt éppen azon a napon napfogyatkozás, itt utánanézhet. A Malakiás-lista innentől kezd érdekessé válni. A 110. szám alatt jegyzett pápa a Gloria olivae "az olajfa dicsősége" jellemzést kapta.

Utána szám nélkül következik Petrus Romanus (Római Péter, vagy római szikla), akinél az egyetlen hosszabb szöveg szerepel. "In psecutione extrema S.R.E. sedebit Petrus Romanus, qui pascet oues in multis tribulationibus: quibus transactis ciuitas septicollis diruetur, & Iudex tremêdus iudicabit populum suum. Finis." Eszerint amikor ez az illető kerül a pápai trónra, a végső üldözés után "Róma leromboltatik, és a félelmetes Bíró fogja ítélni az ő népét. "


1200-AS ÉVEK – A PLANETÁRIS HIERARCHIA VISSZATÉR A BOLYGÓRA


1200 KÖRÜL

AZAZ 800 ÉVVEL EZELŐTT ÉRKEZTEK A MA(G)ORIK ÚJ ZÉLANDRA

erkölcsi alapvetések a Huna 7 törvényén alapszik, a mai napig is

A HUNA 7 TÖRVÉNYE

A polinézek 7 pontja, amely tartalmazza a HUNA ősi fényhozók-beavatás pontjait.

1. IKE (ige):A világ olyan amilyennek gondolom, én teremtem a világomat

2. KALA: (hála): Nincsenek korlátok, lehetőségeimnek nincsenek határai

3. MANA: (fény): Minden erő bennem van

4. ALOHA: (a jó iga= yóga): Szeretni annyi, mint boldognak lenni

5. MAKIA: (mágia, magja) : Az energia oda folyik, ahová én irányítom

6. MANAWA: (mannafa /égigérőfa): Most van életem egyetlen pillanata

7. PONO: (fonó, idekötő) : Mindent hatékonyan és jól teszek

 

1200 KÖRÜL – A CSILLAGOK ÖREG BÖLCSEI

800 évvel ezelőtt a Csillagok Öreg Bölcsei (ELDERS), fizikai formában jelentek meg Guatemalában, Quirigua részében. Ők voltak azok, akik elkezdtek tanítani az Új Földről, és a szükséges változásokról. Ennek a Felemelkedési folyamatnak, egy 10.400 évvel ezelőtti katasztrófa (Atlantisz elsüllyedése !!!) volt a kezdőpontja, és mára ért véget.

(www.spiritlibrary.com : Star Elders)


1200-AS ÉVEK - KERESZTES HADJÁRATOK/

Valójában egy visszatérő energiaszál, amely az Atlantiszi konfliktus volt, Aryan és Poseidonis között. A Közel-keleti konfliktusokban megismétlődtek a keresztes hadjáratok. Így működik a vonzás törvénye.

(Metatron/Tyberron:2010.okt.1.: Az idő természete)


1200-1250 KÖRÜL

Amerikai indiánok teleonium táblákon üzeneteket, tanításokat kaptak magasabb civilizációktól

(Oroszlán)


 

1223. – 1617

6. ÉJSZAKA (KIRAJZÁS) – NEMZETI ALVILÁG/ALSÓVILÁG

1223 -1243 NEMZETI ALVILÁG 12. MENNYORSZÁG

Tatárjárás sújtotta, terméketlenséget, majd hanyatlást hozott.

(COT2:80)


12-16. SZÁZAD KÖZÖTT

400 éven keresztül működtek aktívan a misztérium iskolák, a mai Románia terültén,

3 helyen, Konstanca, Törcsvár, Brassó környékén.

Azt tanították: hogyan tudják kikerülni az elmét, hogyan kapcsolódjon össze az ember az Isteniségével

Európában, azokban az időkben nagy változások történtek, a férfi energia kezdett beáramlani és erőszakot vett az anyai energián

Az Egyházak összekapcsolódtak az Elme irányításával, és hipnózisba tartották a társadalmakat.

(T:06.05.20.Bu (S.G.)

MISZTÉRIUMISKOLÁK

Magyarország, Románia és Bulgária voltak a régi idők Misztériumiskolái. (csatornázás, több dimenziós utazási képesség gyökerei itt voltak, és most újrakapcsolódhatunk ezekhez.

(Életközpont interjú: Geoff Hoppe-vel és Linda Benyoval. 2010.május 8.)


1240 KÖRÜL – CATHAROK

Az eretnekek kikiáltott mozgalom nem más volt, mint az eredeti krisztusi/kristály tudat őrzői


1241 OKTÓBER 6 - 3'30"

Teljes  Napfogyatkozások a Kárpát- Medencében

(Kerion , 2010. 07. 09.)

http://www.leleklanc.eoldal.hu


1250. K. – MAJA - MAJAPÁN

MAJAPÁN, lett az új főváros


1300-AS ÉVEK

A Föld tengeráramlatai lelassulnak és A GOLF-ÁRAMLÁS az Atlanti óceánban minden bizonnyal úgy tűnik, hogy leáll. Az 1300-as években volt az utolsó alkalom, amikor lelassult és akkor pontosan azt tette, amit most újra elkezdett – szélsőséges időjárás - forróság/hideg, szárazság/esőzés.

(Drunvalo)


1300.-1850. KÖZÖTT EGY KISEBB JÉGKORSZAK ZAJLOTT LE.

(DM:201)

(Lásd még: 1400-as évek Kryonnál)


1300-AS ÉVEK ÓTA – DOGONOK – SZÍRIUSZI TUDÁS

A Dogonok már ez idő óta rendelkeznek a Szíriuszról való alapos tudással, amelyről csak az utóbbi 20 évben tud a tudomány. Ekkor fedezték fel a Szíriusz B csillagát. A Dogonok az emberiség és a Szíriusz kapcsolatát őseik meséibe, legendáiba örökítették meg.

(Frissel:36)


DOGONOK – A SZÍRIUSZ 3-AS CSILLAGRENDSZERÉRŐL.

SZIRIUSZ A : látható

SZÍRIUSZ B: fehér törpe, sűrű és nehéz, szinte láthatatlan

SZÍRUSZ C: a kicsi: A NŐK CSILLAGA, a Nők kicsinye, kisded, Napja 20szor kisebb a napunknál.

A Dogonok Szíriusz alapú vallásrendszert tartották maguknak.

Őseik bárkán ereszkedtek le és vízszellemek voltak, halszerű/kétéltű lények

14 bolygóval rendelkező csillagból, ahol számos földszerű planéta létezik

(Csill-Össz:38)

A Dogonok Ősei kb. 5000 évvel ezelőtt találkoztak a Szíriusziakkal.

A Három csillag későbbi egyiptomi neve:

A: Sothis

B: Satais

C: Anu


1300. KÖRÜL MÁR A DOGONOK A SZÍRIUSZRÓL ÚGY BESZÉLNEK MINT A CSALLAGHAZÁJUKRÓL

Ismerik a Szíriusz 3-as csillagrendszerét, még a C. csillagát is, amelyet sokkal később az 1900-as évek utolsó harmadában fedez fel a csillagászat.

A dogonok tudják, hogy a Szíriusz egy többcsillagos rendszer, az őseiknél jártak olyan lények, akik onnan jöttek.

 


1300. MESA VERDE – ZÖLD TÁBLA

Ismeretlen okból elhagyták a lakói a pueblo indiánok

NAVAHO PRÓFÉCIÁK – SOHODIZIN

SOHODIZIN ( SZÓ HOGY IS ÉN: Egy szó arra, hogy Én is Isten Vagyok, egy szó amit a navaho imádságban gyakran használnak.

A nyelvükön azt jelenti: Minden Élet a csillagokból jön.

HAJ

Olyan mint az antenna a lélek számára, információt tartalmaz.

Egész életünk története meg van örökítve a hajban.

Kristálykoponyák: részei a mátrixnak, ami összeköt bennünk itt a Földön, az Univerzum többi részével (navahok)

(KRIKOP: 227, 276. l.)


A CHEROKEE PRÓFÉCIA

A Cherokee naptár mondja: Az egész Föld felébred az álmából az 5. ciklusa végén (2004-2012), miután a Jupiterbe egy üstökös töredékei belekerülnek az 1990-esévekben.

A Jupiter és az Orion felébred. A Fiastyúk és az Orion megújul a háborúk után.

2004-ben és 2012-ben galaktikus összehangolódásra kerül sor. (a két Vénusz tranzit idején)


1300 – DANTE POKLA


1300-AS ÉVEKTŐL MEGJELENNEK AZ ALKÍMISTÁK

Középkor misztikusai ők voltak.

ADAMUS: Az arany csodálatos, mivel minden bizonnyal a legjobb kiegyensúlyozó emberi anyag az alkímia során. Az alkimisták nem arannyá próbálták változtatni a dolgokat. Hanem azért használtak valódi aranyat, vagy az arany energetikai dinamikáit, hogy a folyamat alatt fenntartsák az egyensúlyt. Minden alkalommal, amikor alkimizálsz, amikor transzmutálsz, amikor bármin belül kinyitsz egy energiát, ott hatalmas energia csere és átalakulás zajlik. Ez tényleg hatalmas lehet. Az alkimisták az arannyal dolgoztak, mert az képes fenntartani az egyensúlyt a folyamat alatt annak érdekében, hogy az ne nehezedjen rád túlságosan. Egy kevéske arany sokat számít az alkímia valódi egyensúlyában.

(Sg:2010.okt.)


1325 – 1520

AZ AZTÉK CIVILIZÁCIÓ FÉNYKORA, ÉS AZ AZTÉK IDŐVONAL.
Híres naptárkövük az emberiség 5 korszakát ábrázolják.

AZ AZTÉK IDŐVONAL:

1, NAP: NAHUI OCELOTL. 676 évig tartott. A Jaguárkorszak.
Az emberek növényevők voltak és végül a jaguárok felfalták őket.

2,NAP. NAHUI EHECATL. 364 évig tartott. A Madár-Szél korszak.

Az emberek cserjéket ettek, és szélvihar pusztította el őket.

Feltehetően: I.E.. 500-600 között indult el.

3, NAP: NAHUI QUIHAHUTL. 312 éves. Eső korszak.

Az emberek kukoricán éltek és az esőzések pusztították el őket.

4, NAP: NAHUI ATL. 676 évig tartott. Özönvíz korszak.

Az emberiséget hatalmas özönvíz pusztította el.

5, NAP: NÉVTELEN NAP: a mostani időszak, feltehetően 2012-ig tart., és a korszak 440-810 között indult el.

(2012/2013 után a Nap 6. Korszaka, meghatározhatatlan korszak)

(COT2:159)


1330 JÚLIUS 16 - 30"

Teljes  Napfogyatkozások a Kárpát- Medencében

(Kerion , 2010. 07. 09.)

http://www.leleklanc.eoldal.hu


1337-1341 A SZÁZÉVES HÁBORÚ KEZDETE

Európában a fekete halál a pestis járvány a kontinens lakosságának 1/3 részét elpusztítja.

(COT:3:202.)


1378.

CHRISTIAN ROSENKREUTZ (1378–1484) ÉS A RÓZSAKERESZTESEK

német nemesi családból származott, szülei, elszegényedésük után, a gyermeket ötéves korában kolostorba adták. Az ifjú gyorsan fejlődött, megtanulta a latin és a görög nyelveket, majd elindult, hogy meglátogassa a Szent Sírt.

Damaszkusz környékén súlyosan megbetegedett, ám az ottani arab bölcsek kezelésbe vették és meggyógyították. Megtanult arabul is és elleste titokzatos tudományukat.

Onnan Egyiptomba ment, ahol megismerkedett az ősi keresztény tanításokkal is. Innen Észak-Afrikán keresztül Spanyolországba utazott, majd visszatért német földre, ahol néhány szerzetestársával együtt megalapította a rózsakeresztesek közösségét. Hazatérve olyan társaságot alapított, amely gyógyítással és titkos tudománnyal foglalkozott. Öregkorát állítólag remeteként, egy barlangban töltötte, 106 évet élt. Elvonultságában is élénk szellemi életet élt, ezt bámulatos, érthetetlen feliratok, rajzok tekercsek halmaza tanúsítja. A recepteket nem tudta senki megfejteni, csak azt vélik tudni róla, hogy megtalálta a Bölcsek kövének titkát. Ezzel az anyaggal nemcsak aranyat lehet csinálni, de segítségével minden betegség elillan az emberből, és az élet is meghosszabbodik.

***

Ha a béke egyensúlya nincs meg, akkor szinte lehetetlen, hogy annak az országnak a tudatossága fejlődjön. Látjuk hogy Európa újra egyesül, ahol a régi tradíciókat ugyanúgy tiszteletben tartják, megbecsülés övezi őket. A valuta és a nyelv, és végül a politika nagy része is összehozásra kerül majd. Ez különösen érdekes számomra a múltbéli munkáim miatt, amit csoportokkal végzetem, mint a rózsák, ebből lett később a rózsakeresztes rend, de ez utána megváltozott. Az a munka, amit az illuminátusokkal végeztem akkor, akik megvilágosodottak voltak, és segítettek szétszedni az egyház energiáit, akik kontrollálni akarták az egész világot. Egy tudósokból, fizikusokból álló csoport volt ez, akik a legfantasztikusabb gondolkodók voltak Európa földjén és összeálltak, hogy szembenézzenek azzal, amit az egyház állított az emberek számára. A szabadkőművesek munkájában is részt vettem, ez a csoport azon volt, hogy kiegyensúlyozza az egyháznak végzett munkát, felszabadítsa azokat, akik az egyház rabszolgái voltak, azt a szabadságot adva számukra, hogy volt egy más mód is, nem csak az egyház egyetlen módja. Vannak, akik azt mondják, hogy problémáim vannak az egyházzal, és erre igent mondok.

(SG:Bp08)


1400-AS ÉVEK – KISEBB JÉGKORSZAK

A víz dinamikus körforgása -ami állandó mozgásban van- hatással, van a hőmérsékletre. Az azóta eltelt időszakban a hőmérséklet sokszor változott. De egyetlen emberi lény sem látott egy egész ciklust, mivel az hosszabb ideig tart. 200 éves ciklusok például gyakran előfordultak. Emiatt az emberek csak azt érzékelik, hogy az időjárás változik, de nem tudnak a ciklusokról. Az elmúlt időszakban több kis jégkorszakon jutottatok túl. Néhány száz évvel ezelőtt, az 1400-as években úgyszintén egy kisebb jégkorszak zajlott le, amikor a gleccserek újra megnövekedtek. A hőmérséklet állandó változásban van, hol felmelegszik, hol lehűl. Ez a természet útja, ez jellemző a bolygótokra.

Érdemes megfigyelni, mi zajlik le egy kisebb jégkorszak előtt. Az emberi lény számára érthetelen módon a hőmérséklet megemelkedik! Ez a ciklus részét képezi, és éppen egy ilyen esemény közepén vagytok, egy újabb víz-ciklus kezdetén, amelynek az eredménye a lehűlés lesz. És ez így van rendjén.

A víz körforgása befolyásolja leginkább az időjárás-változást a bolygón. Ezen kívül a vulkanikus tevékenység is hatást gyakorol rá. A harmadik tényező pedig az űrből érkező hatás. Mindezt megtalálhatjátok a közelmúltban. A jelenséget, amit most megfigyelhettek, globális felmelegedésnek neveztétek el. Ez sokkolja és aggasztja a tudósokat. Ez egyrészt amiatt van, hogy egy ciklus tovább tart egy emberöltőnél, és senki nem tudta megfigyelni ezt a folyamatot teljes egészében. Pedig már találkoztatok vele, és most újra visszatért. Ez a víz körforgásán belüli változást mutatja, ami természetes módon alakul ki. A természet ezáltal hozza egyensúlyba önmagát. Vannak nagyobb víz-ciklusok és vannak kisebbek. Több kisebb ciklus fordul elő két nagyobb között. Igy működik a természet. A legutóbbi kis jégkorszak 1200-tól 1400-ig tartott, a ti időszámításotok szerint. Az emberek túlélték.

K:07HA

1400-AS ÉVEK – KISEBB JÉGKORSZAK

Van néhány egyszerű tanácsunk az időjárással kapcsolatban. Meg kell értenetek, hogy nem fog megjavulni. Ha csak ültök és sóhajtoztok utána, az nem fog javítani rajta. Megmagyaráztuk már korábban is, most újból elmondjuk. A víznek egy olyan ciklusában vagytok, amely alaposan be lett szabályozva, hogy létrehozzon egy mini jégkorszakot.. Furcsának tűnhet számotokra, hogy felmelegszik, mielőtt majd lehűl, de ha megnézitek a geológiai feljegyzéseket, megtaláljátok, hogy pontosan ugyanilyen dolog már történt korábban. Az 1400-as évekig visszamenőleg nincsenek feljegyzéseitek, de ekkor volt egy mini jégkorszak és ekkor túléltétek. Ezért elmondjuk, hogy a szelek vissza fognak térni, a tanácsunk pedig, hogy készüljetek fel erre, olyan körülmények létrehozásával, amelyek alkalmazkodnak az új időjáráshoz.
K:080712


1400. – MINI JÉGKORSZAK VOLT

Kryon újra és újra beszélt arról, hogy egy mini jégkorszak kezdetén állunk. Ez megtörtént az 1400-as években is, de nem sokakat hallatok erről beszélni. A történetírás nem volt olyan nagyszerű akkoriban, és nem volt olyan lehetőségünk a globális információ koordinálására, mint napjainkban. Mégis, keresztülmentünk ezen és túléltük. Kryon azt mondja, hogy felgyorsítottuk a bolygó rezgését, és az eredmények az időjárás változások. Ez része egy vízciklusnak, amilyent már láttunk korábban, nem pedig valami hirtelen dolog, vagy ami a véget jövendöli. 1989-ben tisztán beszélt erről az időjárás váltásról.

(K:090117)

1400-1650 KISEBB JÉGKORSZAK A FÖLDÖN

A globális felmelegedés - nem tart sokáig

Az időjárás, amit most tapasztaltok és minden ijesztő sajátossága, egy olyan forgatókönyv szerint történik, ami ütemezve volt, hogy megtörténjen a Földön, mindenképpen. Elismétlem újra, hogy az időjárás változása, aminek tanúi vagytok, és amit én megjósoltam 21 éve, nem meglepetés. A változásokat nem a szennyeződések okozták, amit ti a levegőbe juttattatok. Ti globális felmelegedésnek hívjátok és ez egy tetszetős kifejezés, és talán eléri nálatok, hogy kevesebb szennyeződést juttattok a levegőbe - hasznos dolog. De amit manapság az időjárás változásában láttok, azt nem az Emberiség okozta a levegőbe engedve bizonyos dolgokat. Ez mindenképpen bekövetkezett volna a következő 300 évben.

Mi ezt a folyamatot víz-ciklusnak hívjuk, mivel a vízről szól, nem, pedig a levegőről. A víz meghatározó jellemzője Gaiának és a víz-ciklusnak, aminek tanúi vagytok. Legmeghatározóbb pedig a hőmérséklete. A ciklus abból áll, hogy víz lesz a jégből és hogy jég lesz a vízből és ez ismétlődik ezen a bolygón mindig újra és újra. Ez nem új dolog. És nem is kivételes. De nem is félelmetes. Csak egy olyan ciklus, amit a modern emberiség ezelőtt még nem látott. Elég hosszú ciklus, ami messze túlnyúlik egy Emberi Lény élettartamán. Ezért igyekeztek átsiklani felette, vagy egyáltalán nem venni tudomást róla!

A Lemuriaiak idejében a Csendes óceán vízszintje majdnem 400 lábbal, mintegy 120 méterrel volt alacsonyabb és az csak 50.000 éve volt. (Kryon biztatja a tudományt, hogy ellenőrizze a vízszintet abban az időben.) Akkor is egy víz-ciklus működött és annak volt köszönhető az alacsony vízszint, mert olyan sok víz volt felhalmozva jég formájában. Manapság, ti egy másik víz-cikluson mentek keresztül, ami végül egy lehűléshez vezet. Az utolsó ilyen az 1400-as években volt, a tudomány ezt kb. 1650-re teszi. Ahogy említettük, ezek a ciklusok nagyon lassan történnek. Nincsenek róla emlékek, hogy az emberiség már átélt volna egy ilyet, kivéve a régi írások és a fák évgyűrűi. A változások időtartama olyan hosszú, hogy erről beszámoló jegyzetek nem léteznek, olyan formában ahogy azt ma ti jegyzitek. Le tudjátok ellenőrizni mégis a fák évgyűrűin és a sziklák barázdáin és nagyjából rájöhettek, hogy néhány száz évvel ezelőtt volt egy mini jégkorszak. Most lesz egy másik.

Nem egy vészhelyzet és nincs mitől félni. Túléltétek az előzőt is. Az emberiség még fejlett technológia nélkül is keresztülment rajta és túlélte. Csak azt kell tennetek, hogy felismerjétek és megtegyétek a kellő intézkedéseket, hogy kitérjetek az útjából - és, hogy megtanuljátok tökéletesíteni a tengervíz sómentesítését, hogy ne maradjatok víz nélkül (egy régebbi közvetítés beszélt erről). Ez egy 400-tól 600 éves ciklus. De a fordulópontjai nyilvánvalóak és ez tartani fog még 50 évig (az átmenet).

(Kryon:2010.0424)


1400-AS ÉVEK-47 ÉVIG NEM ESETT ESŐ

Az 1400-as években egy olyan időszakon ment keresztül különösen a Nyugat, amikor  47 évig egy csepp eső sem esett. A folyók, tavak kiszáradtak, a fák kiégtek. És ezért kellett az Anasazi-aknak távozniuk

(Drunvalo)


1400-AS ÉVEKTŐL-JÁRVÁNYOK

A Reneszánsz nagy járványai, az inkvizícióra adott válaszok példái voltak a 2 D-ból.
Az elementáris egyensúly visszaállítását szolgálták, amelyet az akkori hatalmak bontottak meg, rituáléjukkal.

BHC:62


1400 ÉVE – TELOSI ADAMA

Több mint, 600 éve él ugyanabba a testben, Telosi Adama felemelkedett Mester, Telos főpapja.

(Fmenny:090323)


1400-1500 – A KÖZÉPKOR KONTROLL IDŐSZAKA

Szó szerint, az elmúlt 500, vagy 600 évben azt tanították nektek, ne tegyétek meg azt, amiről ma fogunk beszélni. Azok, akik felhatalmazták magukat, hogy irányítsák világotokat, ezt teszik a mesteri irányítás tudományán keresztül. Sokan láttak neki ennek, annak a tudása nélkül, hogyan is működik ez. Egyszerűen elkezdtek gondolkozni úgy, mint a gondolatok. Ahogy ez az energia-összeállítás összegyűjtötte erőit, és azok, akik nem rendelkeztek azon szándékkal, hogy bárminek a részei legyenek, automatikusan részeivé váltak a gondolatrendszernek. Ezen a folyamaton keresztül alkották meg a bolygóhoz tartozó [planetáris] mesteri irányítást, lefektetve annak az alapjait, hogyan szemléljétek a világegyetemet, és hogyan a Föld síkját. Például, arra vezettek titeket, hogy ez a világ az öt érzékszerv összetettsége, amikor igazából, ez minden, de nem az igazság. Nemcsak, hogy ott van a hatodik érzék, de az elmúlt 100 évben ténylegesen van a hetedik érzék, mely hozzáférhetővé vált számotokra.

Arra emlékeztetlek titeket, hogy résztvevői vagytok egy nagyszabású mesteri irányításnak, egy mesteri befolyásolásnak, ami azt mondja nektek, hogy korlátozottak vagytok, és szinte semmi teendő a végeredménnyel, és hogy áldozatává kell esnetek az öregedésnek, a szegénységnek, és az elmagányosodásnak. Azt mondom nektek most, hogy mindezen korlátok csupán akkor létezhetnek, ha megadjátok nekik az erőt, hogy létezzenek, mivel ti a Teremtő fényrészecskéi vagytok. Igazán, ebben a hatalomban, erőben, ti vagytok a Teremtő Fény, és ennélfogva, nem irányíthatnak [kontrollálhatnak] titeket, kivéve, ha hajlandóak vagytok ezt megengedni.

Vannak, akik homlokegyenest ellenkeznek ezzel a világméretű mesteri irányítással. Őket hívják Fénytevőknek. A Fénytevők percről percre úgy találják, hogy többé nem akarnak részt venni ebben a bolygóhoz tartozó mesteri irányításban, ebben a „túlmesterkedésben”. Mégis, azok, akik itt most összegyűltek, és azok, akik ezt olvassák figyeljetek, mert mindegyikőtök néha áldozatául esik a mesteri irányításnak. Valamikor ma, sőt, még az elmúlt pár percben is lehetséges, hogy megadtátok magatokat a mesteri befolyásolásnak.

A titkos kormányt feloszlatják:

Ki van hatalmon valójában?

© Kahu Fred Sterling

Contact: Lightways Publishing,

3075 Kalihi Street, Suite 101, Honolulu, Hawaii, 96819, USA

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; www.Kirael.com

Tel: + 808 952-0880

A magyar nyelvű fordítás forrása: http://univerzumitudatossag.blogspot.com/


1425-TŐL- A 3. SUGÁR MEGJELENÉSE A FÖLDÖN

3, AZ ERŐ  RUBINTVÖRÖS SUGARA

kreatív tevékenységek, gazdasági és pénzügyi szakemberek

 

1431 FEBRUÁR 12 - 2'29"

Teljes  Napfogyatkozások a Kárpát- Medencében

(Kerion , 2010. 07. 09.)

http://www.leleklanc.eoldal.hu


1433 JÚNIUS 17 - 3'45"

Teljes  Napfogyatkozások a Kárpát- Medencében

(Kerion , 2010. 07. 09.)

http://www.leleklanc.eoldal.hu


1438. - INKA – VIRACOCHA

Meghalt: 1438-ban.


1447-BEN ÉPÜLT FEL ROSSLYN

Az a kápolna, ahol hangokkal gyógyítottak, és sokak szerint az őskori tudomány valamiféle könyvtára, vagy kódexe volt.

A Templomos lovagok építették, az ősi tudományok megőrzésére.

BHC:342


1440-BEN - ROSSLYN

Sir William St. Clair rendelte el a Rosslyn kápolna felújítását. Egyes vélemények szerint itt van a Föld spirituális szívcsakrája. A skót szabadkőművesség kiemelkedő emlékhelye.

1450. – 1520 KÖZÖTT NAPFOLTMINIMUM

Az esemény terméketlen hatása az inka birodalmának vesztét hozza.
Az elektromos-mágneses mezők változása ugyanis hatással vannak a női termékenységre (melotonin), és kisebb jégkorszakot is indít el.

(COT2:80)


1450.-1520 KÖZÖTT – NAPFOLTMINIMUM

Ez az égi esemény az inka kultúrát hanyatlásra készteti.

1450-1520 – MACHU PICCHU /RÉGI CSÚCS ekkor népesült be, és kb. 1520 táján néptelenedett el.

1911. július 24.-én találják meg az inka elhagyott városát.

(COT2:82-83)


1475. – A NAP FÉNYE ELTÜNT – MAJÁK - SHINTO

A maják próféciája szerint, a Nap fénye eltűnt és a sötétség költözött a Földre, mintegy 520 évvel ezelőtt. (1995-höz viszonyítva).
Ugyanezt mondják a Shinto papok is: Amaterasu a napfény, a szeretet és az ártatlanság Istennője alászállt a Földbe, ötszáz éve, és ezzel a Föld elvesztette a fényét.

Később, 1995 tavaszán egy más jellegű fény érkezett a Napból. Majd az évezred végén az USA 4 sarok vidéki területén egy fehér férfi jelent meg, aki feltárja ennek a fénynek az energiáját, és az emberiség kapcsolatba kerülhet közvetlenül a Földanyával. És az az ember akkor ott volt.

(Frissel2:179)


1485 MÁRCIUS 16 - 2'40"

Teljes  Napfogyatkozások a Kárpát- Medencében

(Kerion , 2010. 07. 09.)

http://www.leleklanc.eoldal.hu


1486. FEBRUÁR 27. – SRI CAITANYA MAHAPRABHU (ÚR-CSÉTANYJA)

AZ ISTENSÉG EREDETI SZEMÉLYISÉGÉNEK MEGTESTESÜLÉSE


1492-1992. A 9. PACHAKUTI – INKA JÖVENDÖLÉSEK

A HANYATLÁS ÉS SÖTÉTSÉG IDŐSZAKA

1526-BAN JELENTEK MEG ELŐSZÖR AZ EURÓPAI HÓDÍTÓK AZ INKÁK TERÜLETÉN, MAJD 1532-BEN Pizzaro teljesen meghódítja a földjüket.


INKA CIKLUS

amely 10x 1024 éves, és 20X512 éves ciklusokból áll, a Pachakuti Vizözön ciklusa....

Szent Kuntur (Kondor) mutatja az örömhírt, a lélek szárnyalását.

Viracocha a Napisten

Pachamama: a feltétel nélküli szeretet tanítója, a Földanya, a megtisztitás, megtisztulás szülőanyja

Inti: a megtestesült istengyermek, a Nap fia

Pacal, Pacsál, Pacal: a Vizöntő beindítója

Inti a Nap

KHA(NA), Kána (mennyegző): a Fény

Inkák: a Nap gyermekek

VIRACOCHÁK

A Földre időről, időre ellátogat egy tökéletes lény, aki magasabb rendű tudásra és spiritualitásra tanítja az emberiséget.

(Cot3:193)

Módosítás dátuma: 2011. június 05. vasárnap, 06:15