JIM SELF: TUDATOSSÁGUNK ESÉSÉNEK TÖRTÉNETE 3. rész. Nyomtatás
Írta: JIM SELF   
2012. november 15. csütörtök, 11:23

JIM SELF: TUDATOSSÁGUNK ESÉSÉNEK TÖRTÉNETE 3. rész.

 

Miért és hogyan változott meg minden 2003-ban, amely időszak új lehetőségeket hoztak maguk után.

 

 

Majd 2003-ban* valami nagyon-nagyon izgalmas történt. Egy új Teremtői Sugarat hozott létre társteremtéssel a Teremtő, más számos nagyszerű Fénylénnyel, Mihály Arkangyal vezetésével. Ez a sugár már olyan elemet is tartalmazott, amely még soha nem volt eddig a Teremtési folyamatban ezelőtt. Ez az összetevő a Minden Ami Van-on belül nem volt megtalálgató eddig a Földön, és ez a sugár nem volt más, mint az, amely az emberiséget szeretetbe összeköti, összetartja egymással. Ez egy ilyen egyszerű és tiszta rezgése a Szeretetnek, amely bele lett szőve és aktiválva az új sugárba. És mindez elkezdett beleszivárogni a beszennyezett tudatosság megannyi számos aspektusába. És a sugár egyre csak egyre folytatta tovább a munkáját. A mutációk és torzulások kibillenésének növekedése lelassult.

 

Jelen időben is a Tudatosság esésének a folyamata visszaszorítás alatt van. Ez volt az első alkalom, hogy a torzulásokat, mutációkat, a sötétséget és a Félelmeket áthatotta és visszavonulásra késztette a Teremtő Sugara. Ezek a kibillenések mind gyengülni és lassulni kezdtek és Teremtő Krisztusi Fénye egyre kiterjedtebbé vált egyre nagyobb teret nyert, egyre többeket szólított meg. Mindez Miattatok történt meg. Ti Vagytok a Nagy Kísérlet! A Krisztusi Fény elért bennetek, amint a Teremtő fényének egy szikrája mélyen a Szent Szívetekbe talált, és fellobbantotta és előhozta belőletek a lángotokat.

 

A Teremtés Sugarai most hatalmas elmozdulást hoztak létre a Minden Ami Van-on keresztül a teremtési folyamatba és a teremtés erejébe. Akár tudjátok, akár nem, egy hihetetlen fejlődési folyamat vette kezdetét, azért mert Itt Vagytok! ÉS ez egy valóságos tény, hogy akik ebben a pillanatban a bolygón vannak, azoknak egy isteni testamentum azzal kapcsolatban, hogy milyen hatalmasak és fontos lények vagytok valójában.

Hogyan is lehetséges az, hogy ti most részt vesztek ebben?

Ez olyan egyszerű! Felemeltétek egykor a kezeteket és felkiáltottatok: - Engem válasszatok, Engem küldjetek el, Én oda a Földre, kívánok menni!!!

 

Ha elolvastátok a Bibliában a Jelenések könyvét, ott olvashattátok, hogy egy bizonyos ponton, többféle módon lehetett volna választani, hogy az emberiség merre haladjon tovább. Vagy a mutációkat követi, vagy a Teremtő Fényét. Sokszor, már oly sokszor zuhant vissza az emberiség a sötétségbe és nem volt ereje, vagy szándéka hogy továbblépjen a torzulásokon és a kibillentségén. Könnyebb volt számukra az, hogy egyszerűen feladják és magukba zuhannak vissza.

 

Az 1987-es év* viszont egy másfajta helyzetbe hozta az emberiséget, egy lendület egy kritikus választás, döntés során. Vállalja-e az emberiség, hogy a fellendülését, haladását folytatja a Fénybe, vagy visszaesik a sötétségbe és várhat újra évmilliókon keresztül, hogy újra próbálja megint a felemelkedését. Mindannyiótok lelke állt elő ezzel a döntéssel kapcsolatos kérdésfeltevéssel. 1987-ben mindannyian egy szavazási, döntési helyzetbe kerültetek, az összes lélek, a bolygón élő összes lény együttvéve és úgy döntöttetek, hogy szeretnétek megváltoztatni a jelenlegi helyzeteteket és megtapasztalni azt a fellendülést, amely újra mozgásba hoz mindent. A Mi célunk az volt, hogy lehetővé tegyük számotokra ezt a szabad választást, amely arról szólt, hogy a Krisztusi Fény újra visszatérjen a bolygóra. EZ egy merész megmérettetés volt, hiszen ezt a Fény sokmilliárd év óta nem volt megtapasztalható. A választók 51%-a azt mondta nekünk: - Fogjunk hozzá, gyerünk! Nem tudjuk még azt, hogy lehetséges-e ez, mert nincs erre példa, minta és nem tudjuk az ehhez szükséges lépéseket, de elkötelezzük magunkat erre a jövőre.

1987-et követően, azóta már számos nagyszerű lény született le erre a bolygóra. Ezek a gyermekek, az új kicsi emberek, de mind nagyszerű lelkek. Ők azok, akik az 1987-es szerencsés időpont után születtek és olyan nagyszerű lények, akik magukba hordozzák a Fény rezgésének mintáját, és akik el nem mondható hatással vannak ránk és rátok nézve. Sokféle Krisztusi helyről érkeztek hatalmas elhatározással és közülük sokan soha nem voltak, nem jártak még ezen a bolygón.

1987-től egy olyan magasabb szintű lehetőséggel kezdtetek el rendelkezni, mire korábban még nem kerülhetett sor. Azért hogy ezzel a lehetőséggel az emberiség iránt érzett szeretetek ki tudjon bomlani és ezt a szenvedélyeteket meg tudjátok tartani, elkezdtetek átalakulni. Hogyan kommunikáljatok, és hogyan szeressétek egymást? Mert ahogy körbenéztek, akkor nem nagyon világos számotokra az, hogy mindannyian egy életjátékot játszotok, pedig ez valójában nagyon is nyilvánvaló.

Mert mi is történt 1987-ben? Sokan voltak olyanok, akik a várható katasztrófák potenciáljait kezdték megváltoztatni, semlegesíteni. 2000-ben* pedig egy teljesen új energia került a bolygóra. Egy új összetevővel a Szeretet Eleme került a Föld bolygóra. 2003 volt az az év, amikor Mihály Arkangyal elhozta nektek az új sugarát, hogy egyszer és mindenkor véget vessen az itt lévő torzulásoknak. Mindez, Minden Miattatok történt!!! És ez a sugár jelenleg is működik a Minden Ami Van-ban. Minden univerzumban és ennek az univerzumnak minden szektorában most rendkívüli módon nagyon sokan dolgoznak a Tudatosság megváltozásán.

2007-ben* egy újabb jelentős esemény történt, amely lehetővé tette, hogy a Krisztusi Fény jelenléte visszatérhessen a bolygóra. Ezzel a lehetőséggel egy gyors fejlődés kezdett el kibontakozni és elkezdtétek felfedezni magatokat.

2011. november 11.-én* egy hatalmas méretű az egész Földet körülölelő kollektív energiafókuszát követően, nagyon sokan voltak olyanok, akik képesek voltak megtartani már a Krisztusi rezgés mintáit és ugyancsak sokan voltak, akik elő tudták hívni és majd újra le tudták horgonyozni a Földre, és így a horgonyzás sikerrel járt.

Ezzel a Szeretet egy magasabb rezgése kezdett visszasugározódni a Föld bolygó vizeibe. Minden egyes csepp vízébe, így minden életformába belekerült a bolygón, és egyre magasabb rezgéssel sugározta és tükrözte a Krisztusi Fényt. A Föld bolygóra újra kezdett visszatérni a Krisztusi Fény állapotába, és most napjainkra ez a rezgés egységébe tükrözi ismét az emberiséget és a bolygó minden lakóját.

2011-től nem ugyanazok a személyiségek vagytok, akik korábban voltatok. A 11-11-11 ideje egy változást hozott, és ez a változás rendkívüli módon rögzült mindegyikőtök szívébe a Földön, és ez egyre erősebben, napról-napra nagyon gyorsan növekszik. Metatron, Uriel és Mihály azt tartja erről, hogy ennek a megteremtésével a visszatérő Krisztus Fénnyel párosodva a bolygó, elkezdett egy harmonikus energiába kerülni a Minden, Ami Van, többi 11 Krisztusi Fény Központjával. Mindenkire, akire hatással volt a Fény elvesztése, a Tudatosság zuhanása által azok most visszatérhetnek Haza a teremtő Szívéhez.

 

Ez volt Uriel, Metatron és Mihály története. Leírták azt a változást, amit,  ahogy ők és más nagyszerű lények tartanak erről, azt hogy ez szándékos volt és hittek abban, hogy sikerülni fog. Ez a csodálatos történet hozzátartozik ittlétetekhez, de emellett ugyancsak egy személyes fejődési folyamat is egyben. Ha most szeretnétek megállni egy pillanatra és megpihenni ebben a történetben, akkor érezni fogjátok azt, hogy a Fény kristályos aspektusa hogyan ül rá a Szent Szívetekre. Ennek a formáját jól ismeritek a geometriából, tetraéder csillag. Ez a fény mindig is ott volt a szíveteken, de amíg nem történt meg a 11-11-11, addig nem volt arra képes, hogy a krisztusi fény tartalmát folyamatosan sugározza. De már most érezhetitek a Minden Ami Van egyesült aspektusain keresztül az egyre felerősödő Krisztusi Fényességet. Ha megpihentek, és lélegeztek és érzitek ezt az energiát ebben a történetben, akkor elkezdtek egy olyan gondolattal bírni, amely a Tudatosság egységes mezejébe tart meg bennetek, mindannyiótokat. Hozzájárulásotokkal, elkezdhetitek összeintegrálódni ezzel a fénnyel és képesek lesztek megtartani magatokat az egyesített mezőn belül.

Itt nincs mutáció, torzulások, nincs félelem és bizalmatlanság!

Itt Otthon Vagytok!

 

The Story of the Fall of Consciousness - Part 3 a message from Jim Self ,Wednesday, 25 July, 2012

http://spiritlibrary.com/jim-self/the-story-of-the-fall-of-consciousness-part-3

Első közreadó: www.foldicsillagok.hu

 

 

 

A megjelölt dátumok spirituális jelentőségéről olvashattak az Idővonal/Foldicsillagok.hu megfelelő részeiben, kozmikus történeti adattárában

 

*1987. AUGUSZTUS 16-17. HARMONIKUS KONVERGENCIA

1987. A HARMONIKUS KONVERGENCIA - EGYIRÁNYBA KÖZELÍTÉS ÖSSZEHANGOLÓ KÖZELÍTÉS-GALAKTIKUS SZINKRONIZÁCIÓ

SZUPERNOVA ROBBANÁS A MAGELLÁN FELHŐBEN- A LEMURIAI KRISTÁLYOK ÉBREDÉSE-A HARMONIKUS KONVERGENCIA, KONVERGENS, ÖSSZERENDEZŐDÉS-EGY ÚJ ENERGIA A BOLYGÓN, - A 11.11 IDŐABLAK, EGYIRÁNYBA- HALADÁS - A FOTONÖVBE LÉPÉS, A FELEMELKEDÉS AJÁNDÉKA, - HARMONIKUS EGYESÜLÉS, PLANETÁRIS ÉBREDÉS

IGEN: AZ EMBERISÉG BIOLÓGIAI ÉS SPIRITUÁLIS FEJLŐDÉSÉRE

AZ ISTENNŐ VISSZATÉRÉSE: 1987. AUGUSZTUS 16-17.- AZ EMBERISÉG ELSŐ NAGY MEGVILÁGOSODÁSA - GABRIEL ARKANGYAL ÚJABB HÍVÁSA-

A TELEKTONON/MAJA PRÓFÉCIÁK - A MESTEREK VISSZATÉRÉSE

144 KRISTÁLYHÁLÓ LETT SZÉTTERÍTVE A FÖLD STRATÉGIAI PONTJAIRA

NANOSZEKUNDUM-AZ ARANY BÉKESSÉG KORSZAKÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=139:idvonal-1987-a-harmonikus-konvergencia&catid=43:1987-1998&Itemid=71

 

2000. 2000.05.05. PLANETÁRIS IGAZÍTÁS- A BOLYGÓK EGYBEESÉSE – A FELHATALMAZÁS ENERGIÁJA- AZ ANYA ENERGIÁJÁNAK ÉRKEZÉSE

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=116:2000-majus-2001&catid=44:1999-2005&Itemid=73

 

2003. NOVEMBER HARMONIKUS KONKORDANCIA

2003.11.08. HATALMAS NAPKITÖRÉSEK: OKTÓBER 25 ÉS NOVEMBER 8. KÖZÖTT

HARMONIKUS KONKORDANCIA-HARMONIKUS EGYENSÚLY, ÖSSZHANG

A HARMONIKUS KONVERGENCIA, KÖZELÍTÉS, A 11:11 BEFEJEZŐDÉSE-1987-2003 : 1+11+11+1 ÉV-ÚJ ENERGIAKAPCSOLAT, -AMIKOR KÖZVETLENÜL ELÉRHETJÜK A KRISTÁLY – ENERGIÁT-A DNS 3. SPIRÁLJÁNAK AKTIVÁLÁSA-A NŐI ÉS FÉRFI ENERGIÁK EGYENSÚLYÁNAK LÉTREJÖTTEKOR-AZ ÚJ FÖLDDEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS KEZDETE-A SZABAD VÁLASZTÁS NAGY KÍSÉRLETE

GALAKTIKUS SZINKRONIZÁCIÓ

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=152:idvonal-2003&catid=44:1999-2005&Itemid=73

 

 

2007.09.09-18-27 ENERGIAKVANTUMUGRÁS

2007.09.09.-09.18.-09.27.

KVANTUMUGRÁS-AZ ÚJ ENERGIÁRA VÁLTÁS IDEJE FELEMELKEDÉS, INTERDIMENZIONÁLISSÁ VÁLÁS, TÚLLÉPÜNK A TÖMEGTUDAT KORLÁTJAIN AZ EMBERISÉG KÉSZEN ÁLL, HOGY TÚLLÉPJEN A LINEÁRIS ÚTRÓL AZ ALKOTÓERŐKNEK (AZ ENERGIÁK POLARITÁSAINAK) TÖBBÉ

MÁR NEM KELL ELLENSÉGESNEK LENNI

INDIGÓ PERIÓDUS BETELJESEDÉSE, KÉK CSILLAG ÉS SZIVÁRVÁNY GYERMEKEK- EZ AZ IDŐSZAK LESZ A VÉGSŐ MEGTISZTULÁS ÉS LEZÁRÁSA ANNAK A CIKLUSNAK, AMELY 1999-BEN VETTE KEZDETÉT

ANDROGÜN RÁCSOK LEHORGONYZÁSA

2007.09.18 ENERGIA KVANTUMUGRÁS-AZ ÚJ ENERGIÁRA VÁLTÁS IDEJE

MI MÁR MEGCSINÁLTUK MINDEZTAZ ÁTALAKULÁST AZ ÚJ ENERGIÁRA MEGÉRKEZTÜNK, FELEMELKEDTÜNK BEFOGADTUK TELJES TEREMTŐI MIVOLTUNKAT MEGTETTÜK A TELJES KÖRT AZÉRT TŰNIK MÉG BEFEJEZETLENNEK, MERT: MERT MEG IS AKARJUK TAPASZTALNI KERESZTÜL MEGYÜNK A TAPASZTALÁSON- TEREMTŐI VÁGYAINK ALAPJÁN- ÉLVEZHETJÜK A TAPASZTALÁST- NINCS SEMMI AMI ELPUSZTÍTHATNÁ- NINCS SEMMI AMI ELVENNE BELŐLE-AZ ODAJUTÁS TAPASZTALATA VAN MÉG VISSZA-A 144.000 PRÓFÉCIÁJA BETELJESEDIK

A HELYI UNIVERZUM SŰRŰSÉGE ELÉRTE A MAXIMUMOT ÉS ELKEZDETT ÚJRA FINOMODNI AZ EGYSÉGBE

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=45&Itemid=74

2011.11.11 11-11-11 EGY MINDENBEN-MINDEN EGYBEN

ÚJRAKÓDOLJA A CSILLAGMAG ISTENNŐ KRISTÁLYOS ASPEKTUSÁT

A PLATINA SUGÁR A NŐI ENERGIA ASPEKTUSA A BOLYGÓ DNS-ÉBE BETELJESÍTI AZ ISTENI NŐI ENERGIA KRISTÁLYOSSÁGÁT, ÉS AKIK NYITOTTAK ERRE MEGKAPJÁK A SZENT ÉS SZÜKSÉGES ÁTALAKULÁST. A POLARITÁSOKAT A PLATINA SUGÁR ELKEZDI EGYENSÚLYBA HOZNI.

TDP portál.

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=270:idvonal-11-11-11-energiai&catid=47:2011&Itemid=76

 

 

Első közreadó: www.foldicsillagok.hu