IDŐVONAL 2009. OKTÓBER-DECEMBER Nyomtatás
Írta: Nász János   
2011. július 26. kedd, 13:07

IDŐVONAL 2009. OKTÓBER-DECEMBER


OKTÓBER 1. –

OKTÓBER 1-ÉN ÚJABB JELENTŐSEBB SZAKADÁS KELETKEZIK A RÉGI PARADIGMA TÁKOLMÁNYÁN BELÜL, EZ LESZ A LEGNAGYOBB MIND A MAI NAPIG

OKTÓBER 3. – 7 CSILLAGRENDSZER 7 KAPUJÁNAK ÚJBOLI MEGNYÍLÁSA

NOVEMBER – SZENT RÓZSA RÁCS

NOVEMBER 1.-  A FÉNY EREDETI NYELVE A SZERETET NYELVE

NOVEMBER 11. – A FELTÁMADÁSRÁCS AKTIVÁLÁSA

NOVEMBER 11.   11:11: 11: A RÓZSA CSILLAGKAPU MEGNYITÁSA

NOVEMBER20-21.

A FELEMELKEDÉS 3.ÉS 4. HULLÁMA – ÉS EGY 12 ÉVES CIKLUS LEZÁRÁSA

Elképesztő hogy egyszerre két hullám ér el bennünket

DECEMBER 9. – FÉNYSPIRÁL NORVÉGIA FELETT

DECEMBER 12.- 21. - A RÓZSA HÁLÓZATA – KRISZTUS 2. ELJÖVETELE

DECEMBER 21.- KUTHUMI ÉS MÁS FELEMELKEDETT MESTEREK BELÉPNEK A 12. DIMENZIÓBA

2009. 12:21 – 2010. MÁRCIUS 21. - A GALAMB SZÍVE AKTIVÁLÁS

2009-2013. – NADA ÚRNŐ : A MAGENTA TUDATOSSÁG TIZENKÉT PILLÉRE

 

közreadja: www.foldicsillagok.hu


2009. OKTÓBER

A FÖLD ADDIGI URALKODÓI A HÁTTÉRBE SZORULNAK

1995-ben A FÖLD ADDIGI URAI AZ ANNUNAKIK HIRTELEN ELTÜNNEK

És bérenceiket, (hibridjeiket és földi kiszolgálóikat) hátrahagyják, számkivetettekké téve őket. Az eddig kegyeltek, megosztottakká váltak és közel egy évtizedig háborúskodtak egymással, aminek a végén az angol-amerikai kontinens megszerezte a teljes irányítást, és 2002-2004 között újraélesztették a régi tervüket (globális kontroll, uralom és elnyomás a Földön). A kezdeti sikerük ellenéra, 2009. októberében a hatalmuk jelentősen visszaszorult. A szándékuk a legnagyobb káosz kialakítása, de ez lesz az ami majd az összeomlásukat okozza.

(GF:2010.09.0525)


2009. OKTÓBER 1.

Az október 1-e arra nyújt lehetőséget, hogy új elképzeléseknek és új energiáknak biztosítsatok teret a teremtőképességetek anyagi vetületében, a munkátokkal, a hivatásotokkal és minden egyébbel kapcsolatban, amit azért tesztek, hogy fenntartsátok az életet. Ebben az időszakban olyan lényegi elhatározásokra juttok nagyon fontos döntésekkel és változásokkal kapcsolatban, melyek önfenntartásotokra vonatkoznak vagy hozhattok olyan döntéseket, hogy mit nem viseltek el tovább érzelmi, értelmi, anyagi vagy szellemi szinten és alapvető lépéseket tesztek ezek megváltoztatására.

(KT:090101)


2009. OKTÓBER 1. –

OKTÓBER 1-ÉN ÚJABB JELENTŐSEBB SZAKADÁS KELETKEZIK A RÉGI PARADIGMA TÁKOLMÁNYÁN BELÜL, EZ LESZ A LEGNAGYOBB MIND A MAI NAPIG

A régi paradigmán belüli hasadások gyarapodásával egyre több alvó lélek lép ki a napvilágra, ami létfontosságú, egyszerűen azért, drága Fénymunkások, mert most még jobban felgyorsítjuk ezeket az energiákat. Azok közületek, akik jóval szélesebb látókörrel rendelkeznek, azok közületek, akik képesek a fény nagyobb hányadát integrálni, őrizni ezt a fényt az előbbiek számára, ezzel a cselekedetetekkel úgy fogjátok érezni, hogy a saját életeteken belül is minden felgyorsul.

Most, hogy olyan sok eltérő fajtájú energiát tapasztaltok meg és elsajátítjátok, hogy miként kezeljétek ezeket a testetekben és az életetekben, felfedezitek azt a számtalan módszert, amivel az energia manifesztálható. A Levegő Kapuk megtanítják nektek a Magasabb Intelligenciával történő eggyé válás folyamatának fontosságát, és elmétek megnyitását az Isten/Istennő Elméje előtt, amellyel már egyek vagytok, és ami megnyilvánítja nektek egy új utazás ösvényét.

Október 1-én újabb jelentősebb szakadás keletkezik a régi paradigma tákolmányán belül, ez lesz a legnagyobb mind a mai napig, és ki fog szabadítani százezernyi csapdába esett lelket, emellett lehetővé teszi számos szendergő lélek számára a felébredést, és hogy találkozhassanak ezekkel az energiákkal, hogy ők is részesüljenek a novemberben érkező energiák jótékony hatásaiban, melyeket mi a Harmadik és Negyedik Felemelkedési Hullámnak nevezünk. (LÁSD: 2009. november 20-21)

A régi paradigma felépítményén belüli repedés az elmúlt nyolc hónap folyamán keletkezett és ez a folyamat azért gyorsult fel. mivel valamennyiőtöknek el kell kezdenie alkalmazni az Univerzális Elme Kvantum Törvényeit! Ez annyit jelent, hogy most már mindannyiótoknak komolyan meg kell fontolnia azon követelmények megváltoztatására vonatkozó elképzeléseiteket, melyeket a múlt prófétái megjósoltak. A Modern Tudomány bebizonyította, hogy két atom létezhet ugyanazon a helyen ugyanabban az időben, ami bizonyítja a párhuzamos vagy alternatív valóságok realitását, ezért a jövő már létezik, de melyik jövőt fogjátok a ti realitásotokká tenni? Ez az, ahol a kvantum energiák - a lehetőségek tudománya, egészen új értelmet kap, és a lehetőségek és eshetőségek sok új dimenzióját hozza el nektek.

A bennetek létező fény fog ebbe az irányba vezetni titeket, most viszont arra van szükség, hogy valamennyien egyesüljetek, és annak megteremtésére vagy inkább választására összpontosítsatok, ami a leginkább szolgálja az emberiséget, és ez nem feltétlenül egy azzal, hogy le kéne rombolni vagy tönkretenni kivétel nélkül mindent és mindenkit, hogy aztán újjá lehessen építeni. Nem kell ilyen messzire mennetek, nem kell a leépítés megtapasztalásának a legvégéig eljutnotok, hogy újjáépítsétek az életet!

 

A ciklus megváltozott és szeretnénk, ha ezt integrálnátok, ha hazavinnétek ezt az üzenetet lényetek legmélyére, [hogy] a múlt mintáinak nem kell ismétlődniük, hogy tudatosítsák az emberekben a tényt, hogy az élet megváltozott, hogy az élet változóban van, tovább változhat, ezért az a globális hálózat, amit néhány hónapja hoztunk létre, amikor a Tűz Kapuk első sorozatát útjára indítottuk, az egyik legnagyobb fény tervezet, amit a Fénymunkásoknak bolygó szerte átadunk, egyesítjük a fény szent átjáróit a Földanya testén és testében mindenütt, közben egyesítjük a Fénymunkásokat és egybeszőjük a fényt. A Fénymunkásoknak most az élet minden területéről egyesülniük kell és egyetlen szent szívdobbanássá válniuk, ami őszinte szándékkal irányul egy másik eredményre, [mint] amit a múlt prófétái megjövendöltek. Megismétlem, valamennyiőtök őszinte szándékát összpontosítva megvan [hozzá] az erőtök, hogy megváltoztassátok a múlt prófétái jóslatainak végkimenetelét.

 

Azok a Levegő Kapuk, melyeket az október 1-i kulcsdátum aktiváláskor hozunk működésbe, megteremtenek minden ahhoz szükséges energiát, hogy világszerte egyesítsünk minden Fénymunkást a fény erőteljes keresztségében, amelyet a Hitelesek Nagy Tanácsa ad át.

 

Itt az idő, hogy a lelkek fejlődésükben meghaladják a nevetségest és idejét múltat, ez most rajtatok áll, és nincs több vesztegetni való idő. Most a sürgetés erőteljes érzete éri a lelkeket, hogy visszaszerezzék hatalmukat olyan módon, ami korábban a tudatos elme számára elképzelhetetlen volt (beleértve a ti saját tudatos elméteket is), ennek igen fontos ok a van, mivel az Evolúció Levegő Kapuinak megnyitásával hozzáférést nyertek a Mindenható Én legmélyebb zugaiba is, ahol is valamennyien segítséget kaptok ahhoz, hogy visszanyerjetek egy fontos darabot a lelketek kollektív kirakós játékából. Ha egyszer ez a kirakós játék összeáll, akkor kollektív testként képesek lesztek meghaladni azt, amit megismerni jöttetek, mint élet, mint világ, amelyben a végzetetek az, hogy szenvedésben, fájdalomban, háborúban, rombolásban, éhezésben és szegénységben éljetek. Képesek vagytok valami messze hatalmasabba és bölcsebbe belépni, mint amilyen az emberi én.

 

Az Evolúció Átjárói Brüsszelben, Zimbabwében és Kambodzsában aktiválódnak és összeköttetésbe kerülnek a Kristály Szívvel Kairóban és két ponttal Oroszországban - Moszkvával és Szent Pétervárral, és beleszövődnek a Fény Platina Tojásába Törökországban. Ezeket az energiákat mind összegyűjtjük és a Sinai-hegy szívében fogjuk őrizni. Azért kell a Sinai-hegyben őrizni, mert ennek történelmi okai vannak, itt az a pont, ahol Isten megnyilvánította Fényét Mózesnek, és itt teremtette meg azokat a szent alapelveket, melyeket az Arany Templom Tanításokként ismernek, melyeknek a célja az emberiség felkészítése volt a mostani időkre. Mózes nem csak tíz törvény táblát kapott, hanem valójában kilencvenkilencet, és ha egyszer a Smaragd Misztérium Iskola aktiválódik, akkorra ez a kilencvenkilenc tábla készen áll majd megnyilvánulni a világ többi része előtt is. Ezek a tanítások csak kevesek számára voltak hozzáférhetők, de az idő megérett a többiek számára is, hogy integrálhassák ezt a kilencvenkilenc erőteljes sugarat.

 

Az emberiség az idők eonjai óta fejlődött a maga fizikai világában, azaz technológiailag, viszont spirituálisan és érzelmileg csak igen-igen csekély az előrelépés. A világotok még mindig háborúban áll, azoknak az erőknek, melyek a világotokat irányítják, nagyon kicsi a tudatossága abban az értelemben, hogy amit tesznek, az ne ártson, mivel minden [olyan] motivációnak, ami a fizikai világotok erőinek többségéből származik, annak gyökere a kapzsiság, a félelem, az áldozati tudatosság, a szegénység tudatosság, és ez vetül ki a világotok népességére. Világotok kormányai közül soknak hozzáférése van olyan fejlett technológiákhoz, melyeket olyan fajok adtak át nekik, akik nem a bolygótokon élnek, s azoknak az emberek, akiknek hozzáférése van ehhez a technológiához, nem feltétlenül áll magas szinten a tudatossága, ami ahhoz szükséges, hogy bölcsen és szeretettel tudják hasznosítani ezt a technológiát.

 

Most itt az idő visszatérni a gyökerekhez, ahonnan a bölcsesség és a szeretet ősi tanításai fakadnak, és merítenetek kell ennek az erőnek a tisztaságából, át kell emelnetek az itt és mostba és nektek, drága Fénymunkások, használnotok kell a lelketek technológiáját, az Isten és az Istennő magasabb elméjének technológiáját és együtt fogjuk biztosítani, hogy az eredmény már más legyen, hogy a végkimenetel eltérjen a megjósolt végítélettől, gyásztól és pusztulástól. Az Armageddon létezik egy másik valóságban, ahogy az ezer éves béke is, az úgynevezett Utópia, nektek pedig megvan hozzá a hatalmatok, hogy ebbe a valóságba hozzátok.

 

A most kiejtett szavaim kommunikálnak lényetek legmélyebb részeivel és felismeritek magatokban annak igazságát, amit mondok, tisztában vagytok vele, hogy megvan hozzá az erőtök, hogy más kimenetelt válasszatok, és október 1-én jön el az az idő, az a pont a maga valójában, helyében és idejében, ahol az alternatív valóságok ösvényei összefutnak, amikor az Evolúció Átjárói aktiválódnak, és a hét Levegő Kapu a magasabb intelligencia energiáját húzza be, tovább szabdalva a régi paradigma felépítményét, hogy átragyogjon a fény, és világossá váljék a világ előtt, hogy a választás az új világra esett, és az új kifejlet kész a megszületésre.

 

Drága Fénymunkások, ez egy hatalmas fordulópont az emberiség spirituális történelmében és érzelmi evolúciójában. Minden lélek, aki a felébredést választotta, tanúja lesz a leghatalmasabb evolúciós ugrásnak a Föld spirituális és érzelmi történelmében. Soha a Föld spirituális történelmében még ennyi lélek nem kapott lehetőséget egyidejűleg hozzájutni az intelligencia, a bölcsesség és a szeretet ilyen magas szintjeihez, spirituális és lélek technológiájához.

 

Ez az utolsó fázis, a végső ciklus, ettől a ponttól kezdve valami új fog megszületni, ti pedig főszerepet játszotok annak meghatározásában, hogy ez az új világ milyen is legyen. Emlékezzetek a szavaimra, nem kell megteremtenetek, mivel már létezik! Ha létezik a halál, a háború és a rombolás, akkor az ellentettjük is létezik, ezt soha ne feledjétek, és soha ne feledjétek azt se, hogy tiétek a szabad akarat ereje, hogy másfajta eredmény mellett döntsetek, igaz-e? Mivel azt mondtam, hogy már létezik, ennél fogva isteni jogotok ezt megtapasztalni, már amennyiben így döntötök.

 

Arra kérlek mindannyiótokat, hogy osszátok meg ezt az információt, ahogy korábban is kértem, tudatosítsátok az emberekben a tényt, hogy eljött az az idő, amikor az utak keresztezik egymást, ahol a fordulópont aktiválódik, és ahol az energia mágneses áramlása megváltoztathatja a jövő kimenetelét.

 

Hatással lehettek világotok eseményeire, és ha elegen gyűltök össze, ami a globális tervezetünk mögött álló szándék valamennyiőtök esetében, akkor a szándék és a magnetizmus ezen erejével világszerte ellensúlyozhatjátok a kormányzatok negatív kivetítéseit. Úgy értem, hogy mivel magatok mögött tudhattok minket, és mi együttműködünk veletek, igen, ezzel már egy új erővel kell számolni, nem a sötétség erejével, [hanem] a szeretet erejével, és ez az, amikor a tűz a tűzzel harcol, az a tűz, ami a Szellem nyers ereje, a Szellem fénye, és ezt arra használjuk, hogy átalakítsuk a gyűlölet, a harag és a bosszú tüzét és az ösztönzés, az inspiráció és a cselekvés új erejévé fordítsuk át, ami a fény lelkeit arra vezeti, hogy összehangolódjanak egy más fajta valósággal, egy másik végkifejlettel és megtiszteltetésnek tartjuk, és legmélyebb hálánkat fejezzük ki kivétel nélkül valamennyiőtöknek, hogy a velünk végzendő ilyetén munka mellett döntöttetek!

(K-MM:091001)

 

2009. OKTÓBER 3.-

I.e. 624-ben BEZÁRÓDOTT AZ IDŐTLENSÉG  7 CSILLAGKAPUJA

ÉS

2009. OKTÓBER 3. – 7 CSILLAGRENDSZER 7 KAPUJÁNAK ÚJBOLI MEGNYÍLÁSA

A Háromszögelések beteljesedésének hatására (lásd: Aranyháromszögelések: http://espavo.hu/kozosseg/blogok/yan108/aranyharomszogelesek-2009-marc-17-apr-4-jun11

)

7 csillagrendszer kapuja nyílik meg:

UM, LENHE, AETNALIN, URNALLUM, RENAR, LEIONI, DENDAR csillagkapui,

amelyeket annak idején használtak az atlantisziak és többször az egyiptomiak is, úgy hogy át tudtak lépni az időtlenségbe, átlépve az időküszöböket.

Ezek a kapuk I.e. 624-ben záródtak be, és 2009. október 3.-án van erre újra lehetőségünk.

 

2009. OKTÓBER 10.

A 10-ik hónap 10-én a fény, a boldogulás és a feltétlen szeretet Hierarchiája tizenhárom átjárót nyit meg, és lehetővé válik ezek energiáját a Földanya kollektív testébe árasztani, s ezzel az emberiség elkezdi megérezni ezeket az új rezgéseket és megnyithatja saját energiáját, hogy az elnyelhesse azt a kollektív energiát, ami majd a tizenkettedik hónapban fog megérkezni.

 

A 10-ik hó 10-éje tökéletes nap arra, hogy alaposan megszilárdítsátok önmagatok hatalmát, mint a teremtő, a gondoskodó, a megnyilvánító újabb szintjét, és mint olyan személyt, aki felelősséget vállal a saját életéért, a teremtőképességéért és a lehető legjobb élet manifesztálásáért. Ez a különleges energia ilyen rendkívüli intenzitáson marad egészen november 11-ig.

(KT:090101)


2009. OKTÓBER 10.

A jelenleg felépülő energiák folytatják a Földanya beborítását a fény egy pompás takarójával és védőburkával. A takaró az Univerzumotok Angyali Jelenléte mindenható aspektusának a gondoskodása, ami átöleli szárnyaival a Földanyát és ezzel egyidejűleg titeket is. A védelmező burok őrzi őt ezekben a rendkívül fontos és nagyon sérülés veszélyes időkben a bolygótokon.

 

Ezzel a mostani aktiválással megnyitunk néhány igen erőteljes átjárót a Szellem teremtő teste belső mag esszenciájához, ezt a Kreatív Energia Nagy Férfi és Női Testvérisége segíti. A Levegő Kapuk ezek az átjárók, melyek hozzáhangolják az energiátokat a magasabb intelligenciához, ami azokat a teremtő energiákat tartalmazza, melyeket a Galaktikus Mag őriz. Ez segít felerősíteni teremtő testetek rezonanciáit és összehangolja a Galaktikus Magéval.

 

Ezek az átjárók lehetővé teszik a Kollektív Tudattalan tétlen, szunnyadó kreatív testének, hogy felbolyduljon és elkezdjen kiemelkedni mély álma hamvából, ami néhány esetben neveznek halálnak is. Ez most annak az ideje, amikor minden újból felfedezi önmagát és ennek teremtő fénye megváltoztatja azt az iramot, amivel ti mint az emberi tudatosság kollektív teste fényt és energiát bocsátotok ki. Ez változást idéz elő a fény hatóképességében, hogy elvezethessen titeket olyan új fény területekre, melyek támogatást képeznek a tudatosságotok átlendítéséhez az élet sokkal fejlettebb szintjeire és hogy a Hitelesek Ösvényét járhassátok.

 

A Hitelesek Ösvénye egy olyan utazás, amit a lelkek akkor választanak, amikor meghallják lelkük forrásának hívását, magához szólítását, hogy keljenek át egy másik világba, ami önmaguk olyan aspektusait őrzi, amit tagadtak, elutasítottak és megbénítottak. Az énnek sok ilyen vonatkozása egyben szunnyadó aspektus is, olyan része és részetek, aki 'meghalt' valamilyen állapotban a korábbi éveitekben.

 

Energia testeitek korai fejlődése létfontosságú kapcsolatot alakít ki más világokkal és a Galaktikus Mag kreatív teste közvetlenül kapcsolódik minden csakrátokhoz. Jelenleg segítünk nektek és az emberi tudatosság kollektív testének megnyitni a csakráitok minden átjáróját annak érdekében, hogy fogadhassa a magasabb intelligenciát, a technológia, a spirituális technológia magasabb vonatkozásait, melyek kreatív törekvéseken keresztül csatornázódnak le.

 

Nem kell ahhoz hivatásos művésznek lennetek, hogy kreatívak legyetek, amikor valaki hasznosítja a kreatív forrásokat, az úgy kell a léleknek, mint egy falat kenyér és amikor a lélek táplálékhoz jut a nagyszerű kreatív energiák jóvoltából, akkor feltöltekezik mindazzal, amivel benneteket szolgál, hogy utat mutasson és vezessen, különösen az életetek olyan időszakában, amikor a leginkább óhajtanátok a vezetést és a támogatást.

 

A kreativitás az energia egy mérhetetlen nagy világa, a szeretet forrása, a fény kútfője, lehetőség,eshetőség és forrása minden fontos fejlődésnek. Amikor a kreatív erőket elnyomják, a csakrák akár be is záródhatnak, ami ezután történik az az, hogy némelyik csakra elsatnyul és alul teljesít, nem működik teljes kapacitással, míg egy másik éppenséggel túl erősen reagálhat, az egyensúly és harmónia természetes ritmusán túl működhet. Ez gyakran okoz bomlást az egyén életében és sok szinten érinti az embereket.

 

Amikor a kreativitásotok megakad, akkor a szexualitásotok is megakad és vice versa. Amikor a kreativitásotok megakad, akkor nem érzitek a vezetést, az ösztönzést és az inspirációt az életetekkel összhangban, minden unalmasnak, hétköznapinak és nehéznek tűnik. Teremtő erőtök megnyitja előttetek a megoldások elképesztően nagy egyetemes hálózatát, ezen keresztül érkezik hozzátok a Galaktikus Teremtő Központ forrása, ezzel a teremtő energia végtelen forrásához fértek hozzá.

 

A kreativitás a szeretet áramlása, ami átszövi mágiájával az életet. Hányan éreztétek már magatokat levertnek vagy akadályoztatva és amikor valami kreatívat csináltatok, az felemelte a szellemeteket? Tudtátok-e, hogy valami kreatívat véghez vinni az egyedüli nőies módja a meditációnak? Sok módját tartják férfiasnak. De valami kreatívat végezni, az a nőies, az istennői módja a meditációnak.

 

Nem számít, ha minden amit tesztek abban merül ki, hogy színeket fröcsköltök egy lapra és belenyomjátok a tenyereteket, ha ez örömöt okoz nektek, akkor ez a meditáció egy állapota. A meditáció azt a célt szolgálja, hogy összehangolja az energiátokat az Atya/Anya Isten központi magjával és ez nem más, mint a Mindenható ÉN VAGYOK Jelenlét bennetek és mindenütt és a kreatív munka pontosan ezt teszi, kivisz benneteket a fejetekből és beletesz a szívetekbe, olyan, mint amikor egy gyermek először fedezi fel világát, olyankor teljesen arra összpontosít, amit épp megfigyel.

 

Most úgy vesszük észre, hogy néhányotokat kissé felkavart, amit hallottatok, mivel nem hiszitek, hogy kreatívak vagytok, ezért félretoljátok ezeket a gondolatokat, pedig nem arról van szó, hogy a kreativitásotok miben merül ki, hanem a teremtés folyamatáról van szó, és ha van magatokban egy ugyancsak kritikus szülő, akkor most ideje megragadni a lehetőséget és megbékíteni ezt az aspektusotokat és ragaszkodni a kreatív energiáitok hasznosításához, nemcsak azért, hogy ellazítsátok magatokat és újra összehangoljátok az energiáitokat legbelső mag énetekkel és ennek a magnak a forrásával, hanem magatoknak is lehetőséget kell adnotok elmétek kitisztítására, a vezetés elfogadására, a megoldások befogadására, ha ez az, amit kerestek. Kreatív tevékenységeiteknek formát adhat az írás, a tánc, az éneklés, játszadozás a pocsolyában, bármi lehet az, annak igen kiterjedt jó érzés tényezőt kell biztosítania.

 

Engedjétek ezt az energiát alakot ölteni magatokban és mialatt ezt teszitek, a Kreatív Energia Nagy Férfi és Női Testvérisége jön, hogy táncra perdüljön és játsszon veletek. Az ő energiáik és megjelenésük a tietekét utánozza és minden, amit tesztek, azt követik. Képzeljétek el magatokat egy játékot játszani, és ők veletek játszanak, visszatükröznek mindent, amit tesztek. A kreatív energiák megosztásának öröme gyógyulást, mélyreható gyógyulást hoz. Képzeljétek el magatokat nevetni, akár gyermekké válni, ha kell és korlátozás nélkül, önfeledten játszani, egyszerűen lenni a pillanatban és belemerülni abba az áldásba és fénybe, ami ezzel a ténykedéssel jár!

 

Nézzetek itt körül, figyeljetek meg mindent magatok körül és ismerjétek fel, hogy ez az Atya/Anya Isten Szelleme kreatív energiájának a manifesztációja.

 

Minden, amit megtapasztaltok, az valamilyen kreatív ösztönzésnek az eredménye, sőt, még a legrombolóbb teremtmények is megteremtett energiák. Hogy miként használjátok az energiátokat és ezt a teremtő erőt, az mindig rajtatok múlik.

 

Ez a kreatív energia sok megoldást fog hozni azokra a kihívásokra, amivel ti és a világotok mostanság szembesül. Ezek az erőteljes kreatív energiák, melyek a 2009-es Krisztusi év október 10-éjén rögzülnek le, kiszűrődnek, hogy megérintsenek minden olyan lelket, akik nincsenek ugyanazon az ösvényen, mint ti, de akik éppannyira fogékonyak és nyitottak, hogy befogadják az Atya/Anya Isten fényét és ők is megkapják a hívásukat a szolgálatra, ők is ösztönzést kapnak, hogy új módszerekkel találjanak megoldásokat és amikor egyre többen élitek át a békét nap mint nap, a kreativitásotok használatának köszönhetően, a meditáció egy eszközeként, akkor ez a harmónia rezonálni és visszhangzani fog, megérintve mindent a maga ösvényén.

 

Vagyis azt kérjük mindannyiótoktól, hogy osszátok meg ezt a fényt, úgy hogy kreatív időszakokat biztosítotok magatoknak, mert ez a kreatív fény fogja megérinteni az alvó lelkek szívét és ezen keresztül szolgáljátok és támogatjátok a Kollektív Tudatosságot, hogy az élet fejlettebb szintje felé mozduljon el és hogy a hitelesek ösvényét járja.

 

A legtöbb közösség elszigeteli magát a többitől, amelyik más úton jár és dolgozik, ne kövessétek el ugyanezt a hibát, a fény minden megtestesülése jöjjön össze, működjön együtt, mert amikor egyesítitek eltérő adottságaitokat, a rejtett képességeitek újjáélednek, közelebb hoznak egymáshoz és ez az együttműködő erőfeszítés hozza létre a bolygótok számára fontos és szükséges változásokat. A különböző területek specialistái összekapcsolódnak és a fény megszövi a maga útját a folyékony szeretet folyói mentén azok szívébe, elméjébe, testébe és szellemébe, akik pozícióban vannak, hogy észrevegyék a különbséget, az eltérést attól, amiben ti már benne vagytok, ki-ki a maga módján. Fogadjátok ezt el, sajátítsátok el és éljétek meg!

 

(KT-MM:091010)

 


2009. 10. 10/ 11.

A maja naptár 100. 222. 333 napja  rendkívüli energetikával bír. A maja kalendárium fontos napjai a 2009-es évben, amely a 6. nappal energetikai dátumai (2008. november 13-ától: a 100, 222, és 333 nap.)

 

2009.10. 11..

9: 10: 11 (2009)

Folyamatos sorrend egybeesés

 

2009. OKTÓBER – DECEMBER KÖZÖTT – HATHOROK JELENTIK

KÁOSZ CSOMÓPONT látszik a kvantummezőben, egy inkább tanító jellegű megrengető megjelenéssel: (90 napon belül: a csati október 8-án volt)

Vagy világgazdasági, politikai, testi és lelki egészséget érintő, vagy ökológiai megrázkódtatás, időjárási anomáliák formájában.

A Hathorok kijelentik ez nem ijesztgetés és nem a világ vége félelem felkeltése céljából átadott információ, inkább az átalakulásunkat segíti. Központunkban maradva, egyensúlyba kerülve, rákapcsolódva az univerzum fény és hangenergiáira mindenképpen közömbösítik annak erejét, megrázó megtapasztalását. Jó ha tudunk erről idejében.

A káosz evolúciós katalizátor, és mindenképpen meg fogunk vele birkózni.

Ne a félelmet válaszd. Az öröm vagy önértékelés és a szent geometria, folyosót, utat nyit a káoszon és kivezet bármelyikőnket.

(Tom Kenyon- Hathorok: 2009. október 8.

http://tomkenyon.com/chaotic-nodes-and-dimensional-attunements

 

2009. NOVEMBER – EZ EGY KÜLÖNLEGES LÉTIDŐ

Annyit hozhattok be az Isteni Esszenciából, amennyit meg tudtok tartani, azonban, miután beintegráltátok amire nektek személyesen szükségetek van, a többletet ki kell sugároznotok a forma világába. Nem halmozhatjátok Isten Fényét kedveseink, az arra való, hogy használjátok és osszátok meg mindenki jóllétére és javára.

Kollektív Tudatosság gondolat formáinak két áramlata öleli körül a Földet,

Mostanság, a Kollektív Tudatosság gondolat formáinak két áramlata öleli körül a Földet, a negatív gondolat minták egyetlen örvénylő forgataga helyett, ami idáig a Föld auráját képezte. A torzult energiák negatív hullámsávja a félelem, a gyűlölet, az ön-szolgáló érdekek és cselekedetek sok ezer éves felgyülemlése. Ez teremtette meg az árnyék-oldalt, a Fény és az Árnyék széles spektrumában: az illúzió világát, amelyben az emberiség létezett a féltudatosnak nevezhető tudat állapotba való zuhanás óta.

 

Az emberiség többsége beragadt és megrekedt az agykontroll harmadik-/negyedik-dimenziós formájában, sok létidőn keresztül ősapáik hitével tőrbe csalva, mind a faji, a politika, a kultúra, avagy a vallás terén. Sok kedves léleknek alig akadt egy-egy önálló gondolata. A kollektív tudatosság negatív hitrendszere másról sem szól, csak a végítéletről, a bánatról, az értéktelenségről és szigorú szabályokról, meg a dogmákról, melyek lehetetlenné teszik az eredeti, önálló gondolkodást, és mindez a bűntudat, a félelem és a tehetetlenség állapotában tartott mindenkit. Ezt úgy hívták, hogy "Nyáj Állapot", amikor mindenki a vallási és uralkodó vezetőitől várta, hogy azok megmondják, hogy mit tegyenek, mit gondoljanak és mik legyenek.

 

Az összes nagy vallás egy-egy kiváló Mester specifikus bölcsesség tanításai által ihletett tanítással kezdődött, hogy azt eljutassák az emberiséghez. Ezek a Mesterek Atya/Anya Istenünk Fényével bevilágítva és irányítása alatt álltak, életükben az eszméket elfogadták és azok tiszták maradtak. Azonban, a Mester átmenetele után, idővel, a tanításokat eltorzították és megváltoztatták, hogy megfeleljen a hatalmon lévők önző érdekeinek. Ezek eltértek az ihletett igazságtól és a bölcsesség tanításoktól, amelyek egy maghatározott korszakra lettek rendeltetve, hogy segítsék a tömegeket Atya/Anya Istenünkkel való személyes kapcsolatuk kialakításában, bizonyos Ön-megismerési és megvilágosodási szint elérésére törekedve.

 

Amint már előzőleg is mondtuk, "Ti nagyon bátrak vagytok, hogy kiléptek a népszerű hitrendszerből, az emberiség kollektív tudatosságából, ami egyfajta börtön volt olyan sokáig." Tudjuk szeretteink, hogy bíráltak, kigúnyoltak, kiközösítettek és rágalmaztak benneteket ebben, és még sok másik létidőben is. Azonban, szeretnénk tudatni veletek, hogy lehettek még pillanatnyilag kisebbségben, de számotok rohamosan nő. Sok minden szivárog át az úgynevezett "Új Kor eszmék" közül a tömegek elméibe és beszélgetéseibe, a hit az angyalokban és a közreműködés a magasabb birodalmak Fény Lényeivel nincs többé teljesen elvetve, mint ahogyan a múltban volt.

 

A jó hír az, hogy a magasabb frekvenciájú érzelmi minták és gondolat formák új hullámsávja veszi körül a Földet, a negatív hullámsáv felett. Ez az energia sáv Fénnyel, reménnyel és az önkifejeződés és ismeret erős vágyával telitett. Fokozatosan, a Kristály Háló Rendszer körbeveszi a Földet, és a Teremtő Tudatosság Fény Sávja napról napra erősödik, ahogy egyre többen és többen lépnek be a Fény Városokba és a Teremtés Ádámi Részecskéinek szállítóivá válnak. A tömegek kezdik megkérdőjelezni vezetőiket és felelőssé tenni őket tetteikért. Egyre több és több ember kezdi megkérdőjelezni a vallási szervezetek dogmatikus szabályait és korlátozásait, illetve másféleképpen kezdi keresni saját magasabb igazságát.

 

Megértjük, hogy a földi Lelkek nagy többsége fájdalomban, szenvedésben és bizonytalanságban vergődik. Sajnos azok, akik beragadtak a kollektív tudatosság hitrendszerébe, nem tanulják meg e turbulens idők leckéit. Nem értik meg, hogy az általuk tapasztalt fájdalmas szituációt a túlzott és egyensúlytalan gondolatok és tettek teremtették meg. Az ok és következmény karmikus törvénye sokkal gyorsabban mint a múltban, küldi vissza a "feladóhoz” amit teremtett, hogy az helyesbítve lehessen és átminősüljön. Minden Léleknek a Földön ez idő tájt, a legfontosabb életfeladata, hogy igyekezzen visszatérni az egyensúly és a harmónia állapotába a létezés külső és belső világaiban egyaránt.

Azok közületek akik beleegyeztetek, hogy fizikai testben inkarnálódtok, ebben a különleges létidőben, lehoztátok magatokkal a legfőbb leckéiteket, azaz a fizikai/mentális/érzelmi testeitek egyensúlytalanságait, melyeknek harmonizálására volt szükség, hogy elkezdhessetek összeegyeztetve dolgozni Lelketekkel, illetve Felsőbb Énetekkel. Lejöttetek ebbe létidőbe, hogy egyensúlyba hozzátok maszkulin és feminin természeteteket: felhasználva a Teremtő Atya Isteni akaratát, erejét és tekintélyét, ugyanakkor, hogy beintegráljátok a Teremtő Anya szeretet, bölcsesség, együttérzés és gondoskodás kreatív aspektusait is. Lejöttetek megtapasztalni a Földet, hogy teljes mértékben a fizikai testetekben legyetek, míg beintegráljátok a Szellemet és a tudatosságot fizikai Lényetekbe. Itt vagytok, hogy egyensúlyba hozzátok a tudást a kommunikációval, hogy megtanuljátok a megérzéseiteken keresztül a saját igazságaitokat és, hogy éljétek ezeket az igazságokat, másoknak példaképül szolgálva. Itt vagytok, hogy szaktudásra tegyetek szert a kommunikáció egyensúlyáról, hogy mikor kell beszélni, és mikor kell csendben maradni, itt vagytok, hogy ítélet-nélkülivé váljatok, itt vagytok megtanulni, hogy minden egyes személy a saját egyéni ösvényén halad, és megvannak a saját leckéi, amiket meg kell tanulnia.

 

Mindannyiatoknak, akik meghallgattátok a Szellem suttogásá,t és a Megvilágosodás ösvényére léptetek, itt az ideje emlékezni arra, hogy a Föld nem a ti otthonotok; ti megbízatásból vagytok itt! Ti távoli Csillag Rendszerekből és Galaxisokból, esetleg másik univerzumokból jöttetek. Itt az ideje, hogy a Béke/Fény sok hűséges harcosával együtt tudjátok, hogy milyen csodálatosak vagytok, hogy mennyire bátrak voltatok, amikor válaszoltatok a harsona hívásra, hogy lejöjjetek a földi kísérlet sűrűségébe. Az események, a Galaxisotokban, a nap rendszerben és a Földön is, gyorsan haladnak előre és hatalmas változásokat hoznak. Emiatt, nagyon fontos, hogy arra összpontosítsatok, ami helytálló a világotokban, és ne ragadjatok be az összes negativitásba és félelembe, amit kiöklendeznek az éterbe. Emlékezzetek rá, hogy annak adtok energiát, amire összpontosítjátok figyelmeteket.

Emlékezzetek rá, hogy ezekben az időkben, amikor a Föld és az emberiség evolúciója fel van gyorsítva, ti megváltoztathattok mindent. Tudatában vagyunk annak, hogy sokakat közületek nyugtalanít a körülöttetek lévő sok negativitás és igazságtalanság. Azonban, mélyen belül tudjátok, hogy a végbemenő nagy változások végső soron, minden és mindenki javára lesznek. Legyetek biztosak abban, hogy ti is egy eszköze lehettek a változásnak.

(RH:0911)


2009. NOVEMBER – SZENT RÓZSA RÁCS

A fénytesttel való összeegyeztetés és újrakapcsolódás 2009. májusában kezdődött el a Föld elementális birodalmában.

Azután 2009. novemberében, újrakapcsolódhattunk a Kozmikus Szív energiához, amely segítségével aktiválódott a Szent Rózsa Rács, a Földön és fénytesteinkbe. (az örök békesség rezonanciája). Ennek eredménye lehetővé teszi a multidimenzionális energiák behívását és létrehozott egy új energiaközpontot a Szív éd a Torokcsakra közötta Kapcsolódási csakrát, amely az 5. dimenziós tudatosságban a szívvel való kommunikációt, teremtésünket segíti elő, így a Feltétel nélküli szeretet, együttérzés, egységérzés új energiaközpontja lesz, amely Teremtésközponttal, az Isteni Szeret és Akarat sugarait kapcsolja össze a fizikai testtel.

Ez a Központ fog segíteni bennünket az Új Földre való felébredésünkben.

Az Öröm és Eksztázis isteni érzését, mindegyik testünkbe belerezgi.

Ezek után már kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb átalakító energiák fognak érkezni.

Szükségét fogjuk érezni, hogy szívünk szerint éljünk, döntsünk, és azt meg is nyilvánítsuk, kikommunikáljuk.

Amit érzünk, amire vágyunk, amit szeretnék, azt képekbe, szavakba kell rendezni, összefoglalni, és átrezegtetni.

Azt fogjuk érezni, hogy egyre intenzívebben, egyre nagyobb hullámban érkeznek majd a szeretet, az extázis a boldogság hullámai, amely ma Teremtés Akaratának és szeretetének megnyilvánulásával van egyhangban, harmonikusak ezekkel a frekvenciákkal.

(MARK/CF:2010.MÁJUS)

lásd még szeptember 9.-november 11.

 

 

2009. NOVEMBER 1.-

A FÉNY EREDETI NYELVE A SZERETET NYELVE

 

A mai közvetítést fénynővérem, a Szíriusz királyának leánya segíti, név szerint Alchemaya. Az általa jelenleg képviselt energia a kettőszázhuszonkettő Szíriuszi Mennyei Láng. Ezek a lángok képviselik a fény azon fiait és leányait, akik válaszoltak a szolgálatra hívó hangra, és akik ténylegesen felébresztik az alvó lelkeket. A kettőszázhuszonkettő Szíriuszi Láng idézi elő a felgyorsult megvilágosodás utazását, a ma délelőtti ízelítőm belőlük pedig azért fontos, mert újból megerősíti ezekről az energiákról, melyeket most fogadtok, hogy már eleve felgyorsult természetűek.

 

Alchemaya istennő a lényében őrzi a fény olyan rendszereit, melyek a kettőszázhuszonkettő Szíriusz Láng esszenciáját alkotják. Ezen lángok mindegyike tartalmaz egy nyelvet, a fény eredeti nyelvét, ami már önmagában átszivárgott a fény nagy terve mennyei belső tervezetének éterikus hálóján [át] az emberiség számára. Így bár ez a kétszázhuszonkettő láng megtalálható benne, azért az emberiség teste kiterjed kettőszáz olyan egyénre is, aki segíteni fog lehorgonyozni ezt az eredeti fénynyelvet a maga személyes felébredési folyamatán át, és kitisztítja az utat az igazság felfedezése előtt minden személy egyéni igazságához, ami alatt az értendő, hogy minden olyan egyén, aki őriz egy lángot, fel fogja fedezni a maga személyes igazságát ezen utazás közben.

 

A maradék huszonkettő láng Alchemaya testén belül marad, aminek fontos oka van, egyszerűen az, hogy apjának, Syra nagyúrnak, a Szíriusz királyának az energiái őriznek az ő lényében egy kristály rezgés rendszert, ami átkódolódott a leánya testébe, hogy biztosítsa ezeknek a rendszereknek a lerögzülését a Föld fizikai síkján. A többiek, akik a kétszáz lángot őrzik, szintén összehangolódnak a Szíriusz Vibrációkkal és ezen a mennyei felébredésen át személyes szinten folytatják a fény kollektív testének hozzájárulását az oszlopok és a megvilágosodás közvetítőinek aktiválásához, az alvó lelkek felébresztéséhez.

 

 

A fény eredeti nyelvének energiáit a Bölcsesség és Fény Hét Bölcse alkotta meg. Ezek a bölcsek felemelkedett mesterek és akár emlékezhettek is a neveire, az energiájukra, amit őriznek, ők tehát Kuthumi mester. aki most már a Szoláris Arkangyalok Királya, El Morya mester, St Germain, továbbá Hilarion mester. Ezeket a fény lényeket négy [4?] nőies energia segíti, úgymint én magam, Mária Magdolna, Nada úrnő és Guinevierre úrnő. Ennek a kollektív testnek a hét energiája aztán egy fény anyaméh őrizetébe kerül, amit Mária anya képvisel.

 

Annak oka, hogy ezt a kollektív testet miért Mária anya őrzi az, hogy az ő lelkének esszenciája kapcsolódik a fény eredeti nyelve rejtett kódjai aktiválásnak folyamatához.

 

Ez a nyelv a szeretet nyelve, a szeretet pedig fény. A fejlődés érdekében az embernek szeretnie kell, a szeretet pedig nem korlátozódik arra, hogy megosszuk a társunkkal vagy a gyermekeinkkel, az a szeretet, amiről mi beszélünk, olyan szeretet, ami az igazságot testesíti meg, vagyis ha magunkat szeretjük énünk minden aspektusának a vállalásával, akkor az a szeretet vezérelte fényt hozza létre.

 

 

- ha nem fogtok időt fordítani arra, hogy magatokkal foglalkozzatok, akkor nem lesztek képesek másokat sem szolgálni, mivel ezzel megálljt parancsoltok azoknak az energiáknak, melyeket Fénymunkásokként a közösségeitekben szándékoztatok elterjeszteni az emberiség iránti szolgálatban.

 

Hagyjátok magatokat tovább lazulni, és bízni abban a környezetben, ahol most tartózkodtok! Alchemaya most kiterjeszti ezt az elektromos kék fényt és körbevesz titeket egy káprázatos energia pajzzsal. Ez a pajzs most létrehoz egy átjárót a szív csakrátoknál, amikor ez megnyílik, továbbterjed a Szíriusz szívéhez, ahol Syra nagyúr, a Szíriusz királya összekapcsolódik veletek ezen az átjárón keresztül. A tőle és a Szíriuszból érkező energia csere hozzákapcsol benneteket a delfinekhez, a bálnákhoz, az elefántokhoz és az állati királyság macskaféléihez.

 

Ezek a teremtmények a lényükben hordozzák a kulcsot a fény eredeti nyelvéhez, amiért is szent teremtményeknek tartják őket. A bálnák és delfinek őrzik a kulcsokat és a kódokat az érzelmi testhez, az elefántok és a macskafélék királysága őrzi a fizikai test kódjait.

 

Ezek a teremtmények most valamennyiőtökre átruháznak egy-egy kódot, ami lenyomatot képez a szív csakrátokban. Ez megnöveli az aurikus mezőtöket átható energiák frekvenciáit és aktiválja bennetek a fény nyelvét. Amikor ez a folyamat aktiválódott, a mai kulcs dátum aktiválás hét Levegő Kapuja feltárja az energiáját, hogy fogadjon és üdvözöljön titeket. Ennek a hét Levegő Kapunak az esszenciájában van a Szellem nyers energiájának a hét lángja, és e Szellem telepatikusan kommunikál veletek.

 

Ha valakit félelem, aggodalom vagy stressz gyötör, akkor nagyon nehézzé válik meghallani a Szellem felétek irányuló közléseit. Ez a félelem sűrű szűrővé alakul át és blokkolja a közlési rendszereket és ez az egyik oka, amiért annyira fontos, hogy felébresszétek [az] énetek szendergő vonatkozásait, és kifejlesszetek egy hatékony kommunikációs rendszert önmagatokkal és a fény eredeti nyelvével.

 

Syra nagyúr most egy szépséges kristály energiát terjeszt ki felétek. Ez az energia átszövi a testetek hét csakráját, ennek szövedéke létrehoz egy mintát is, más szavakkal egy energiát, ami olyan, mint egy rács. Ez a rács is tartalmaz egy egyedi nyelvet a tervezeténél fogva, ez a tervezet tökéletes összhangban áll a ti isteni belső tervetekkel és szent sorsotokkal. A rács most összevegyül a testetek csakráinak magasabb tudatosságával és arra stimulálja a tervezetet, hogy lépjen túl az alsó világ felépítményén és merüljön el mélyen a fényben, a tudásban és a magasabb világok hatalmában. Ez a fény, tudás és hatalom azután eggyé válik veletek, meghatalmasít titeket, hogy folytathassátok énetek minden aspektusának tényleges feltárását, összehangolva azokat az igazság kollektív nagy tervezetével, ez pedig tovább gyorsítja hazafelé tartó utazásotokat.

 

Vegyetek még egy mély lélegzetet, fújjátok ki teljesen, mialatt a Szíriusz energiái továbbra is áramlanak rajtatok keresztül, és ennek a mai kulcs dátum aktiválásnak a napján, 2009 november 1-én, a fény eredeti nyelvének aktiválása bekerül az emberiség kollektív testébe, csodálatos lehetőséget biztosítva ezzel a kiemelkedésre a sötétségből, az árnyékok szövetségesként történő felismerésére, és a szeretet bölcsességének és a bölcsesség szeretetének a használatba vételére, hogy létrehozzon egy új előrevivő ösvényt a személyes életetekben és a közösség megtestesüléseiben.

 

Ne feledjétek, minden szint, amit énetekből uraltok, az erősíti az ön-uralás kollektív testét, a mágneses energiák szintén erősödnek vele, és ennek megvan a maga hatása az alvó lelkek bevonzására a fény birodalmaiba, semmint hogy hagynánk őket a tudatlanság kamráiban, ezért drága Fénymunkások, fogadjátok jókívánságainkat a jelenlegi utazásotokon és köszönjük az erőfeszítéseiteket és az elkötelezettségeteket, hogy elfogadjátok magatokat a magatok teljességében, egészében és hogy megosztjátok ezt a teremtés egészével! A szeretetünk és a támogatásunk mindig veletek van!

(MM:0911101)

 


2009. NOVEMBER 8. – 2010. NOVEMBER 3.

GALAKTIKUS ALVÓLÁG 6 . ÉJSZAKA – AZ ÚJ PROTOTÍPUS FINOMHANGOLÁSA

6. éjszaka – 12. mennyország: 2009. november 8 – 2010. november 2.

Téma: Finom behangolódás az új prototípusra, az új energiára

bal agyfélteke dominanciája;

nyugalmi időszak;

felkészülés az egyensúlyra Kelet és Nyugat között;

a 2. Harmonikus Konvergencia előkészülete:  2010. május 27-én: az első élménye a kozmikus tudatosságnak

Irányítója: a hajnal istene;

 

 

2009. NOVEMBER 8. – 2010. NOVEMBER 3.

MAJA IDŐVONAL SZERINT

GALAKTIKUS ALVÓVILÁG 6. ÉJSZAKA 12. MENNYORSZÁGBA LÉPÉS

A MAG GYÜMÖLCSÉRÉS ELŐTTI ÁLLAPOTA

AZ IDŐ 8. EVOLÚCIÓS SZAKASZÁNAK (GALAKTIKUS ALVÓVILÁG ÉBREDÉSE) UTOLSÓ ELŐTTI ÁLLOMÁSA

Megkezdődik a lineáris időből való kilépés. (LÁSD MÉG: 2009. OKTÓBER 3. Az időtlenség 7 interdimenzionális kapuja nyílik meg)

Erősödik a bolygón a Galaktikus Tudatosság: nem egy tudatossági szint létezik, vannak másfajta életformák, és vannak más humanoid típusú lények, a Világegyetemünk tele van élettel, (NEM FELTÉTLENÜL EBBEN A DIMENZÓIBAN, DE EGYRE INKÁBB ÁTLÁTHATUNK A FÁTYLON KERESZTÜL), kezdenek lebomlani, átalakulni a régi struktúrák. A nemzeti és planetáris-bolygószintű tudatosság beteljesedik, (de előtte még felerősödnek megoldatlan nemzeti konfliktusok) a régi sebek begyógyulnak az elfogulatlan szeretet által. Nem a politikusok, hanem civil kezdeményezések értetik meg a nemzetekkel, hogy többé az univerzum nem támogatja az elkülönülést és a megkülönböztetést, mert az univerzum átható szeret ereje a fényszikráinak, akik már sugároszloppá váltak az összegyűjtés állapotába fordult a kvantumugrás után. Egy faj, egy nemzet, minden mindennel összeköttetésben van, nincs alá- és fölérendeltség. AZ EMBERISÉG FÉNYBE LÉPÉSE MEGKEZDŐDIK. Egyesült Föld ideája erősödik a kollektív tudatban. A népek egymásra találása egy új világ reményében. Lekapcsolódás a kontrolloktól, a gazdasági függetlenség ideája kezd megnyilvánulni. Interdimenzionális kommunikáció változásai: a közvetítésektől a felső énnel való kommunikáció felé. Gyógyulások az idővonalakon.

A tér és idő már nem meghatározó tényező. Szinkronizáció, egyidejűség megtapasztalása. Egyre több információ önmagunkról, evolúciónkról.

Ahová tartunk: Egy új valóság megtapasztalása, az egyén, az emberiség, a bolygó, a naprendszer, a galaxis, a világegyetemünk felemelkedése egyidejűleg.

Az eredeti terv megváltozott/ lélek szinten megváltoztattuk!!!: Mindenki azon dolgozik, hogy Mindenki felemelkedjen, aki kíván itt maradni, és ebben részét venni, és ez megváltoztatta az eredeti próféciákat. Az emberi-angyaloknak már szabadságában áll a saját új valóságukat megteremteni. A bolygón kívül csak szerető támogatás tapasztalható. A bolygón még a régi világ egy szűk elnyomó rétege áll ellen az új valóságunkba való lépésnek.

Fontosnak látszik, hogy bármi is történik ezzel szemben, ne adjunk erőt nekik, ne fókuszáljunk rá, ne vegyük fel a negatív mintákat a kihívásokban, hanem adjuk magunk fényességét, harmóniáját, kiegyensúlyozottságát. A Fényadók, Fényküldöttek, Fénymunkások, Fényharcosok szerepe, és az Új gyermekek teremtőereje mértani hatványon erősödik meg nap, mint nap, míg a közel 350 millió Lemuriai (akik annak idején csak egy-egy életre kaptak lehetőséget) együtt fog ragyogni a csillagok új küldöttjeivel. Felemelkedett mesterek térnek vissza fizikai testben és egyre több még le ne született angyal érkezik meg a csillagcsaládjainktól. A régi tudatosságba kapaszkodók legtöbbje nem fogja bírni a magasabb vibrációt a Földön: ellenáll, agresszívvá válik, jelentős számban tranzitálnak, vagy elhagyják a bolygót.

EGY SZEMÉLYES  ISTENI VALÓSÁGOK AZ EGYSZEMÉLYES  ISTEN VALÓSÁGÁBAN

UGYANEZEN A NAPON ISTENI SZINKRONICITÁSNAK KÖSZÖNHETŐEN A HARMONIKUS KONKORDANCIA

AZ EGYFÉNYBE GYŰLÉS 6. ÉVFORDULÓJA. ERRŐL AZ ÍRÁS ITT IS TALÁLHATÓ:

2003. November 8.-2008. November 8. A HARMONIKUS KONKORDANCIA / ÖSSZEHANGOLÓDÁS 5. ÉVFORDULÓJÁRA

http://espavo.hu/kozossegek/blogok/yan108/2003-november-8-2008-november-8-harmonikus-konkordancia-osszehangolodas-5-evf

 

A Maya Naptár Végső lépései 2012-ig:
2009 november 8 - a Hatodik Éjszaka kezdete

 

Mielőtt belevágnék a közepébe a Csillag Hullám-mozgás (vagy Alsó Világ) most feljövő hatodik éjszakája, 2009 november 8 – 2010 november 2, kapcsán, úgy érzem, hogy tisztáznom kell néhány alapvető kiindulási pontomat a Maya Naptár megértésével kapcsolatban, mivel a vele kapcsolatos különféle nézetek jelentősen eltérnek.  Például vannak, akik úgy hiszik, hogy a Maya Naptár végső napjának időpontja csak egy körforgás végét és egy új körforgás kezdetét jelzi. A magam részéről, mindazonáltal, úgy gondolom, hogy egy sokkal mélységesebb dolog felé közelgünk, mint csupán egy pont a körforgásban, mely újra ismétlődik.  Az ősi maya időkből fennmaradt egyetlen felirat a Tortuguero emlékmű, amely leírja a mayák naptárjának végét (http://bit.ly/3Ni2rD), azt mondja, hogy akkor a világmindenség kilenc ereje fog megnyilvánulni. A korszerű tudományos vizsgálatok is számos tapasztalati bizonyítékkal szolgálnak, hogy egy olyan időpont felé közeledünk, ahol a világmindenség terv kilenc fejlődési szintje (un. Alsó Világa) egyszerre fog bevégződni.  Ez azt jelzi, hogy ami felé közeledünk, az nem egy új körforgás vagy váltás, hanem vége minden váltásoknak, melyek a fejlődést vezérelték a világmindenség kezdete óta.  Elképzelhető, hogy egy ilyen minden váltások vége, megadja a Földnek az összhang és az örök béke alapját.

 

Amit most világossá kell tenni, az, szószerint, valami olyan, ami eddig még sohasem fordult elő a világmindenség történetében.  Talán ez a, részben ismeretlen, küszöbön álló változás okozza azt a széleskörű tagadást, amely e pillanatban sok-sok emberen uralkodik. Ahelyett, hogy szembenéznének a társadalmi-gazdasági viszonyainkban bekövetkező változásokkal (mert az emberi tudatban bekövetkező változások magukkal vonják a viszonyaink változását is), sokan inkább valamiféle természeti vagy csillagászati eseményről képzelődnek, amelynek állítólag be kell következni 2012. december. 21-én. Mindazonáltal, a Maya Naptár nem valami olyanról szól, ami be fog következni egy adott napon, hanem az emberiség fejlődésének isteni tervét írja le, amelyben a naptár szerinti hatóerők kvantum-váltásai hozzák létre a tudatváltásokat.  Tehát az emberi tudat tovább fog változni, lépésről-lépésre, e tervnek megfelelően, amíg elérjük a teremtési folyamat valódi végső napját, 2011. október 28-át.  E napon a világmindenség legmagasabb kvantum állapotát fogja elérni (13.13.13.13.13.13.13.13.13 13 Ahau), amikor az összhangot megbontó váltások véget fognak érni.  Szemmel láthatólag még nem vagyunk ott.

 

E tudat-fejlődési tervben most közeledünk a Csillag Hullámmozgás /Alsó Világ/ - a kilenc szint közül a nyolcadik – hatodik éjszakájához, amely 2009. november. 8-án kezdődik.  Amennyiben helyesen értelmezem a Maya Naptárt, ebben az eljövendő éjszakában az emberiség történetének legjelentősebb tudatváltását fogjuk megérni. Ebben az a legizgalmasabb, hogy érzem, ahogy végül magától értetődővé válik egy viszonylag tiszta kép arról, hogyan fog megszületni egy új világ.  Másrészt az is egyre világosabbá válik, hogy ez a születés valószínűleg nagy kihívást fog jelenteni.  Ez oknál fogva egyre fontosabbá válik, hogy megértsük, hogy az előttünk álló egynémely nehézségek valójában az új világ megszülését segítik elő, még akkor is, ha nem minden pillanatban látszik, hogy ezt teszik.  Amennyiben az emberek igazában megértik, hogyan fog ez az új világ megszületni, akkor meg tudják tartani a jövőbe vetett reményüket, mely valamivel több, mint a pusztán ábrándozás.  Sajnos sok zavaros dolog uralkodik a Maya Naptár kapcsán, és sokan, akik szakértőnek kiáltják ki magukat, tagadják azon ősi maya tudást, miszerint létezik a kilenc világmindenség-erő, melyek meg fognak nyilvánulni és ezek, és nem mások magyarázzák, miért fog megszületni az új világ

 

Tehát, ami az előttünk álló időben történni fog, azt nem lehet megérteni csupán a Csillag Alsó Világ hatodik napjából. Az egymást átfedő körforgásokat, melyek előkészítik a fejlődési séma kilencedik, legmagasabb szintjét; ez Egyetemes Hullámmozgást (lásd az ábrán), ezen hatodik éjszaka hatóerejével együtt, mind, mind tekintetbe kell venni. Ezen átfedés miatt, és az idő ezen Hullámmozgáshoz kapcsolódó felgyorsulása következtében, azt gondolom, hogy az eljövendő időszak nemcsak szokatlanul felfokozott lesz, hanem a hatóerői is igen összetettek lesznek.

 

 

 

Mikor ezt írom, (2009. október. 31), 1 Ben), a hatodik nap vége felé közeledünk a Csillag Hullámmozgás folyamatában, mely a vetéstől az érett gyümölcsig tart, ez a hatodik nap virágzás időszaka, mely megelőzi a hatodik éjszakát.  Ahogy egy korábbi cikkben előre jeleztem, néhány közgazdásznak mostanára úgy tűnik, hogy „világméretű gazdasági visszaesés” (vagy annak legrosszabbja) már végére jár.  Mindazonáltal vannak bizonyos mozgások a földön, melyek ezt megcáfolják, és inkább azzal az előrejelzéssel vannak összhangban, amit egy májusi cikkben (http://bit.ly/qeisX) adtam közre egy további gazdasági hanyatlásról, ami különösen az US dollár hanyatlásában fejeződik ki a hatodik éjszaka kezdete körül (lásd (http://bit.ly/qeisX)–ben is).  Manapság számos forrás jósolja a dollár esését, de fontos megjegyezni, hogy az enyém jóval korábban látott napvilágot, és, ha helyesnek bizonyul, azt mutatja, hogy ami a gazdaságban történik, az a Maya Naptárban feltérképezett isteni terv része.

 

Előrejelzésemet a gazdaság további hanyatlásáról azon megfigyelésre alapoztam, hogy az éjszakák, legalábbis a fejlődési Hullámmozgás második részében, mindig azt jelentették, hogy a gazdasági növekedés legalábbis lelassul. Egy ilyen küszöbön álló hanyatlás jele az eljövendő éjszakában, pl. hogy nagy roham volt az arany iránt, ami először haladta meg az unciánkénti 1000 USD bűvös határt.  Ezen felül, a bennfentes kereskedés egyik mutatója jelzi, hogy az US részvények értékének tényleges alapjait ismerők hajlamosak azt gondolni, hogy az túlságosan felül van értékelve.  Még fontosabb, hogy a világ majd minden sarkában egyre hangosabban emelnek szót az olajdollár rendszer lecserélése érdekében és az US dollár, mint a világ tartalékvalutájának használata ellen is.   E különböző jelek nem azt mutatják, hogy vége a „válságnak”, hanem mi mást, minthogy küszöbön áll a gazdasági hanyatlás erősbödése, különösen az eladósodott Nyugaton.  Látszik, hogy a befektetők megszabadulnak a papír vagy számérték formájú eszközöktől – pont az amire számíthatunk a Csillag Hullámmozgás ezen késői szakaszában, amikor létrejön a tudatváltás nagybani átfordulása az elvontaktól a kézzelfogható gazdasági értékek felé. Tehát, miközben sokan azt mondják, hogy a változások egy összeesküvés eredményei, pl. az US ellen, valójában a felfogni való lényeg az, hogy, ha ez volna a helyzet, akkor ezeket nem lehetne előre jelezni a Maya Naptárból.

 

Hiszem, hogy ami a világgazdaságban történik, az sokkal mélységesebb és alapvetőbb, mint egy időleges válság, és annak a sajátos tudatváltásnak a következménye, amit a Csillag Hullámmozgás hoz.  Ahogy azt a The Purposeful Universe /nyers fordításban: Átgondolt Világegyetem/ (http://bit.ly/yvXjH) c. új könyvemben elmagyarázom, a tudatosság elsősorban viszonyulásunk az Életfához, amely a világmindenség különböző szintjein létezik és egymáshoz ütemezett váltásokat okoz ezeken a különböző szinteken.  Ez azt jelenti, hogy a tudatváltások, melyek új irányt szabnak az életünknek, ugyancsak közvetlen hatással vannak nagyban a világra és társadalomra és a hozzájuk fűződő viszonyunkra is.  Egy tudatváltás, tehát, nemcsak olyasmi, ami a fejünkben megy végbe, hanem egyidejűleg kifejeződik a viszonyaink változásaiban is.  Tehát a tudat váltásai és annak fejlődése kihat a gazdasági viszonyainkra is.  Vagyis, a hatodik éjszaka kezdetével még további menekülésre számíthatunk az elvont érétkektől, ami, várhatóan, különös keménységgel sújtja a nyugati gazdaságokat az Egyesült Államokban és Egyesült Királyságban, melyek a világ pénzügyi központjai maradnak és ellenőrzik a pénzintézeti tevékenységek javát.  Jelen pillanatban ezek a nemzetek, és különösen az Egyesült Államok annyira eladósodott, hogy valójában nincs is szükség magyarázatra, hogy mért fog bekövetkezni újabb hanyatlás a gazdaságában.  Minderre azért van szükség, mert ez olyasmi, ami beindítja azt, ami, így vagy úgy, be fog következni.  Miközben számos dolog beindíthat egy ilyen hanyatlást, és a sajtó a beindítókra fogja helyezni a főhangsúlyt, a hanyatlás mélyebb okait a Maya Naptárból lehet legjobban megérteni.  A Maya Naptár szempontjából a gazdaság folytatódó hanyatlása tükrözi a gazdasági körforgások végéhez vezető, lépésről lépésre végbemenő változásokat, melyek a mayák végső dátumához kapcsolódnak (vagy egy új világ kezdetéhez, ha így tetszik).

 

Amennyiben a gazdaság hanyatlása egy új világ születésének előfeltételeit teremtő folyamat része, jogos a kérdés, hogy vajon e válság milyen mély lesz.  Akkor is, ha világos, hogy a papírpénz értéke, különösen az US dollár, csapást kap, valahogy nyitott marad a kérdés, hogy milyen messzire fognak elérni ennek a következményei.  Úgy gondolom, ezt csak a születendő új világ természetének tanulmányozásával lehet megérteni.  Amikor ezt akarjuk megérteni, nem támaszkodhatunk semmilyen ősi maya forrásra.  A maya források csak azt mondják, hogy a világmindenség Kilenc ereje fog megnyilvánulni, mikor a naptár a végéhez ér, de semmilyen ősi felirat sem beszél arról, mi fog következni ez után. Mivel nincs anyag, azt javaslom, forduljunk a nagy Ábrahámi vallásokhoz, mint a Biblia vagy a Korán, amelyek mondanak is valamit a dologról.  Amennyiben ezeket társítjuk a Maya Naptárból vett ismereteinkkel, úgy érzem, lelhetünk némi elképzelést az eljövendőkről.  Hiszem, hogy minden, ami eddig történt ebben az időtervben, alá van rendelve az új világ megszületésének.

Tehát, a Korán ezt mondja a 82:17-29 Szúrában: „Honnan tudhatod, hogy mi az Ítélet Napja?  És még egyszer: honnan tudhatod, hogy mi az ítélet Napja?”. Azon a napon, mikor egy lélek sem tehet semmit egy másikért!  Azon a napon a döntés Allahé!”**Simon Róbert fordítása. Helikon Kiadó 1997. Hiszem, hogy az uralkodás eltűnése az Egyetemes Alsó Világra utal, amely elhozza az egység tudatát és a rálátást az egész lényünkre és minden korábbi cselekedetünkre.  Amennyiben ezt komolyan vesszük, az maga után vonja, hogy minden láncot el kell szakítani, amellyel egyik ember a másikon uralkodik. A Biblia utolsó könyve, a Jelenések 21:4-5 ugyancsak egy megszületendő új világot ír le:  „És az Isten eltöröl minden könnyhullatást az ő szemeikből; és a halál többé nem lészen, sem a keserűséggel való sírás, sem kiáltás, sem semmi fájdalom nem lészen többé:  mert az elsők /korábbiak – ford./ elmúltak.  És monda az ki a’ székben ül vala: Ímé mindeneket megújítok.”**Károli Gáspár fordítása. Heckenast Gusztáv, Pest, 1857. Ez, láthatólag, azt mondja, hogy a múlt minden láncát el kell szakítani az új világ megszületéséhez.  A kettőt egybe vetve az látszik, hogy az új föld születésének előfeltételei, hogy meg kell szabadítanunk magunkat a múlt láncaitól ugyanúgy, mint a más emberek láncaitól.

Sokak e változásokat olyan magasrendűnek tekinthetik, hogy sokkal vigasztalóbbnak tűnhet, ha arról képzelegnek, hogy a világ véget ér és utána végig megy az összes szükséges változáson, amelyek többé-kevésbe fejre állítják a világunkat.  Bizonyos, hogy hatalmas a száma a hatalomban lévő embereknek, akik nem akarják látni az egyenlőség és összhang felé vezető átalakulások létrejöttét. A fenti idézetek, mindazonáltal, némi magyarázatot adnak arról, merre vezet bennünket a gazdasági visszaesés és milyen mélységű lesz.  Lehet, hogy például a pénz teljesen el fog tűnni? Úgy gondolom, az a válasz, hogy a pénz oly mértékig fog eltűnni, hogy többé már ne láncolja a világot a múlthoz.  A gyakorlatban ez valószínűleg azt fogja jelenteni, hogy a hasznot hajtó befektetésekről, stb. való gondolkodás okafogyottá válik, mivel nem valószínű, hogy a megjelenő új világ az elvont értékek felhalmozására alapozó növekvő gazdaság lesz.  Még valószínűbb, hogy az új világ a megosztáson és a társadalom összes tagjáról való gondoskodáson fog alapulni, ahogy az Egyetemes Hullámmozgás egységtudatossága, előreláthatólag sok felfordulás után, végül is teret nyer. A hatodik éjszaka legközelebbi időszaka az lesz, amikor az átalakulás gyakorlati kifejeződéseit ki kell próbálni és megvalósítani.  A jelenlegi világ szemszögéből nézve ez elképzelhetetlennek látszódhat.  Mégis, nincs olyan, hogy állandó emberi természet, és a valóságfelfogásunk és az ösztönzés, hogy mit teremtsünk, a Hullámmozgás változásaival együtt változik.  A Tartományi-, Nemzeti-, Bolygói- és Csillag Hullámmozgások emberei teljességgel eltérően közelítették meg az életet és az egyetemes ember, melyet a Kilencedik és Egyetemes Hullámmozgás fog megteremteni, a tudat fejlődésének megkoronázását fogja képviselni. Tehát, valószínűleg, a korábbihoz képest eltérő világfelfogással és eltérő minőségekkel fog rendelkezni.  A megosztáson alapuló gazdaság, nyilvánvalóan, csak akkor válhat teljességgel lehetővé, ha az Egyetemes Hullámmozgás által hozott egység tudat sikeresen megvalósult.  Annak ellenére, hogy a hatóerő váltások most gyorsan következnek, hozzá kell tennem, hogy el kell telni egy bizonyos időnek (2011 után néhány éves időszaknak) mire ez az új gazdaság felveszi a végleges formáját.

Akkor hát, hogy fog a gyakorlatban végbemenni ez az átmenet az olyan embertől, aki lényegében csak magáról gondoskodik, egy olyan emberré, aki látja a minden egységét és megosztozik a teremtés gyümölcsein?  Az élettapasztalásunk ilyen változása ma még olyan lehetetlenségnek látszik, mint annak idején a Berlini Fal leomlása.  De, hasonlóképpen, a Berlini Fal lehullásához, mely végső soron az emberi tudat kelet-nyugat sarkításának felemelkedését tükrözte, az új világ megszületése úgy van előirányozva, hogy az a – legfőképpen nyugati elmékben fenntartott – belső és külső falak felemelkedésének eredményeképpen jön létre.  Tehát, a gyanúm szerint, a hatodik éjszaka első fele során a gazdaság egyre esősebben le fog lassulni, mivel az USA népességének fogyasztása már nem lesz képes a világ ipari gépezetét tovább hajtani.  Az USA világhatalma le fog csökkenni a dollár esésének eredményeképpen.  Viszont, a világ egyetlen része sem feltételezheti, hogy mentes marad ennek a hanyatlásnak közvetett hatásaitól.  Ebben a leszállásban egyszer csak jön egy pont, ahol számos ember ráébred, hogy többé már nem lehet feltámasztani a régi növekvő gazdaságot és többé már nem lehet visszatérni a „szokásos üzlethez”. Ezen a ponton igen elszánt társadalmi-gazdasági megoldásokat kell feltárni, hogy a népek túléljenek, akár a szószerinti fizikai értelemben is, mivel nyilvánvalóvá válik, hogy a múlt gazdasági kapcsolatainak és a gazdasági láncainak természete okozta a gondokat.  Feltehetjük a kérdést, például, hogy mi fog történni, ha a gazdaságilag fontos országok népességének jelentős része nem lesz képes fizetni a jelzálog kölcsönét? Ezeknek az embereknek majd tömegesen el kell hagyniuk a házaikat, úgyhogy a bankok tulajdonában lévő számtalan ház üresen fog állni, miközben az emberek az utcán vannak? Ez egy olyan helyzet, ami már megtörtént Detroit néhány külvárosában, ahol korábban autókat gyártottak.  Tehát ez a forgatókönyv nem feltevés, hanem bizonyos határok között, korlátozott léptékben már meg is történt.

 

Nagy valószínűséggel az fog történni, hogy fizetési haladékot fognak követelni az adósságokra, hogy az embereknek többé már ne kelljen fizetni, hogy a házaikban maradhassanak.  Lehet, hogy a nagyobb léptékben ezt megelőzi, hogy bizonyos nemzetek szükségesnek fogják látni, hogy nyomást gyakoroljanak az államadósságok elengedése érdekében, hogy fennmaradjon a világ egyensúlyi állapota.  Amennyiben az adósságok ilyen halasztása intézményessé válik, ez valószínűleg megszünteti a pénz és a múlt láncainak hatalmát, amely ma még fennáll.  Ez hatékonyan meg fogja teremteni az utakat a fenntartható gazdaság felé, amelyben az kap hangsúlyt, hogy az emberek szükségeltét a jelen pillanatban kell teljesíteni (visszatérve a múlt láncainak elvágásához).  Ez természetesen sehogy sem lesz forradalom nélkül, és mint ilyen, valószínűleg világméretű lesz, mivel a világ gazdaságai jelenleg igen mélyen egymásba vannak gabalyodva.  Valószínűleg az USA-ból fog elterjedni a világ legnagyobb része felé.  A világ társadalmi-gazdasági rendszerének ez a hatalmas átalakulása valószínűleg 2010. július. 17 (a Világmindenség Közeledés)** és a Csillag Hullámmozgás Hetedik Napjának kezdete (2010. november. 3.) között fog bekövetkezni.  Természetesen, ez sok olyan egyéb uralmi rendszer feloszlatását fogja szolgálni, melyeket a világ legfőképpen a Nemzeti-, de a Bolygói Hullámmozgásból is örökölt.  A hatóerők tekintetében ez az időszak, 2010. július. 17. – november 3, az elő-Egyetemes Alsó Világ és a Csillag Hullámmozgás átfedése során teremtődik meg.*** Amit ez a forradalmi időszak legvalószínűbben elér, az a hozzá kapcsolódó kormányzati és nemzeti fennhatóságok csökkenése (nem valamely adott kormány fennhatóságáé, hanem a kormányzati fennhatóságé, mint olyané, amit az emberiség a Nemzeti Hullámmozgásoktól és annak apajogú tudat-keretétől örökölt.  Mondani sem kell, hogy egyesek majd megpróbálnak előnyöket kovácsolni egy ilyen helyzetből).  Komolyan fel fog merülni a kérdés, hogy mire kellenek a kormányok és az országhatárok, „mikor egy lélek sem tehet semmit egy másikért.” Az én látomásom, hogy a Világmindenség Közeledés és a Csillag Hullámmozgás hetedik napja között eltelt időszakban ekképpen az emberi művelődés teljes körű nagyjavítása fog bekövetkezni..  Ekkor lesz az egyéni ösvények megválasztásának ideje is.

 

Miért fog ez a 2010. július. 17. – és 2010. november. 2. közti időszak ilyen forradalmi átalakulásokat hozni? Nos, van két korábbi időszak, amely említésre méltó párhuzamosságot mutat ezzel a most eljövendő szakasszal.  Az egyik i.sz. 1498—1617, a reneszánsz, amely széles értelemben a hűbérúri /feudális/ rendszer bukását jelentette, mely a Vatikánt tekintette a világhatalom végső forrásának, valamint az újkor kezdetét hozta.  a második az 1986-1992 időszak, amely a demokratikus forradalmak hullámát hozta (beleértve a Berlini Fal leomlását) és olyan világot eredményezett, melynek féltekéi többé nem voltak elkülönülve.

Azt is észrevehetjük, hogy a két kapcsolódó forradalmi időszak a szellemiség új kifejezésébe torkollott, az első esetben a reformáció, a második esetben az Egybehangzó Összerendeződés****, mely, valamiképpen a napjaink sokfelől összeválogatott New Age mozgalmának kiindulási pontjává vált.  Ez azt is jelezheti, hogy ugyanebben az időben, a Világmindenség Közeledést követően, egy új szellemi ébredés fog bekövetkezni.  Mivel a Világmindenség közeledés lesz az egység tudat első fuvallata, ez azt vonja maga után, hogy az emberek isteni késztetést kapnak, hogy osztozzanak az egész teremtés egységében és felismerjék azt. Hiszem, hogy ez egy szavakon túli szellemiség lesz, amely az istenség közvetlen megtapasztalásán alapszik.  Vagyis, míg a reformáció olyan felébredés volt, mely az írott szót hangsúlyozta, a New Age mozgalom ezoterikus eszmékből eredt, melyeket néha csatornáztak vagy elbeszéltek, hiszem, hogy az előttünk álló szellemi felébredés nem olyasmi lesz, amit szavakban meg lehet fogalmazni, hanem az egyszerű tudáson fog alapulni.

 

Úgy érzem nyitott kérdés, hogy ez a 2010. július 17. és november. 3. közti átváltoztató forradalom békés lesz-e, de az 1986-1992 közti időszakkal való párhuzamossága azt jelzi, hogy ez legalábbis lehetséges.  Mindazonáltal, az világos, hogy az emberek meg fognak oszlani aszerint, hogy együtt akarnak-e áramlani a bejövő hatóerőkkel, melyek az új világ felé vezetnek, vagy ellenállnak és a múlt rendszerek fenntartására vagy azok visszaállítására törekszenek.  Tehát nem csoda, hogy hatalmas erők próbálják a Maya Naptárt úgy beállítani, hogy azt mondja, hogy 2012. december. 12-én történni fog valami.  (Ennek jellegzetes példája a 2012 c. hollywoodi mozi, ami egy katasztrófa film, de a legtöbb New Age guru előkészítette a talajt ezen alaptalan félelmek számára, mert csak ezt az egy időpontot hangsúlyozták, és elhallgatták, hogy a Maya Naptár a fejlődés kilenc szintjét tartalmazza.) Hogy az emberek miként fognak viszonyulni ehhez a változáshoz, az attól is függ, hogy az emberek mennyire értik a Maya Naptárt és a világmindenség tervet, e pillanatban csak egy elenyésző kisebbség van tudatában a naptár igazi formájának, vagyis a kilenc világmindenség hatóerő megnyilvánulásának.  A nagy többség, valójában sohasem ismeri fel a tudatosan az előttünk álló dolgokra figyelmeztető jeleket.  Viszont, amennyiben megértik, hogy a magas szintű változások egy isteni tervből erednek, ez azt jelentheti, hogy bekövetkezhet egy szellemi felébredés.  Amennyiben ez megtörténik, nem fognak arra hajlani, hogy a körülöttük zajló változásokat csak jelentőség nélküli zavaros eseményeknek tekintsék, ahogy az uralkodó sajtó biztosan be fogja állítani azt.

Tudván, hogy az egész naptár a tudat fejlődési folyamatában való részvételről szól, nagy veszély van abban, hogy az emberek azt hiszik, hogy a Maya Naptár csak egyetlen napról szól, amelyben valamilyen esemény történik, legyen ez a kitaláció a „pólusváltás”, „csillagok együttállása”, „X Bolygó”, „világvége” vagy „tudatváltás”.  Ez egy hihetetlenül gyermeteg, végtelenül babonás természetű elképzelés, amely azt hiszi, hogy az új világ csakúgy lehull az égből az emberekre, anélkül, hogy tevékenyen és tudatosan részvét vennénk az egység tudatához vezető folyamatokban.  A valóságban elsöprő jelentőségű bizonyítékaink vannak, hogy a Maya Naptár, a tudatváltások sorrendjét írja le, amit még magasabb gyakorisággal fogunk megtapasztalni 2010. július. 17. után, és még kifejezettebben a tényleges Egyetemes Hullámmozgás 2011. március. 8-i kezdete után.  Csak 2011. október. 28-án fejeződnek be a váltások, és az egység tudatosság állandósul, ami egy ezredéves béke alapját fogja szolgáltatni.  Ez a rezgésszám növekedés, történetesen, azt is megmagyarázza, hogy milyen hatalmas nagyjavításon mennek keresztül az összes uralkodási rendszerek és milyen rövid időszak alatt. Az én ajánlásom, az erkölcsös életen és igazmondáson túl, hogy tanuljunk meg élni a kilencedik szint áramlásával  (http://bit.ly/WWjiG). Maradj a folyó közepén és összpontosíts az új világ megtestesülésére.

 

Carl Johan Calleman

Seattle, 2009. október. 31, (1 Ben)

www.maya-portal.net
www.calleman.com

* Az US dollár jelentős esésének hatásai a gazdaságra nem mentesek a bonyodalmaktól.  A belkereskedelem elviekben (ez egy durva egyszerűsítés) érintetlen marad, míg az US árukivitel versenyképesebbé fog válni.  Mindazonáltal, biztos, hogy ez gyengíteni fogja az USA világhatalmát, mivel a vállalatait alacsonyabb áron lehet megvásárolni külföldi pénznemekben és mivel pl. az olaj behozatal sokkal drágábbá válik.

** Korábbi könyveimben tétováztam az Egyetemes Alsó Világ hosszával kapcsolatban, néha azt gondolván, hogy egy 260 nap hosszúságú tzolkin kör lesz, néha meg azt, hogy ez a Csillag Alsó Világ tizenkettedike lesz, ami 13 x 18 = 234 napot tesz ki.  Ahogy közeledünk a végső átváltási forgatókönyvhöz, azon gondolat felé kezdek hajlani, hogy az Egyetemes Alsó Világ 234 nap hosszúságú lesz, melynek kezdetét 2011. március. 8-ra teszem amit, megelőz az elő-Egyetemes Alsó világ kezdete 2010. július. 17-ével.  Az a bizonytalanság ebben, hogy láthatóan nincs ősi maya forrás, mely leírná a 18 napos oxlahunkin időszakot, pedig ez lenne az ésszerű.  Másrészt az ősi mayáknak nem kellett foglalkozni az új világba való átalakulás forgatókönyvével és valószínűleg figyelmen kívül hagyták ezt az időszakot, míg ez nagyon fontossá válhat a mi időnkben.   Valójában van egy korábbi példa, mely szerint a mayák csak akkor követtek egy körforgást, ha a hatásai valóságossá váltak.   Ez az un.  Rövid Számlálás 13 katun-ja, amelyeket a Klasszikus Maya időkben nem vizsgáltak, feltehetően azért, mert a hatásait még nem érezték elég erősen.  Csak később, a Klasszikus Utáni időkben váltak ezen Rövid Számlálás hatásai olyan erőssé, hogy ezek lettek a mayák által követett uralkodó körforgások, úgyhogy felváltották a Hosszú Számlálást és központ naptári körforgássá váltak.  Így hát, ha a Klasszikus Mayák nem a Rövid Számlálásra alapozták a naptáraikat, még jóval kevesebb okuk lett volna a 18 napos szakaszt figyelembe venni, ami számukra csak az igen távoli jövőben fejtette volna ki a hatását.

*** Amit itt eljátszunk, az kölcsönös egymásra hatás az átfedésben lévő időszakok között, melyek úgy keletkeznek, hogy a Csillag Alsó Világot felosztjuk 13 részre is meg 20 részre is, tzoolkinban lévő trecena és uinal hatóerői közti átfedésekhez hasonlóan.  Amikor a Csillag Alsó Világ 4680 napját elosztjuk 13-mal, ez 13 napot és éjszakát eredményez, melyek 360 nap hosszúak, de, ha 20-szal osztjuk, akkor egy hullámmozgást eredményez amely 234 nap hosszú.

**** A Világmindenség Közeledés (Összerendeződés), felhívása július 17-18-án, és a Harmonikus Összerendeződés (Közelítés), tehát, közvetlen párhuzamban állnak annyiban, hogy ami a Harmonikus Összerendeződés volt a Csillag Alsó Világban, ugyanaz lesz a Világmindenség Közeledés az Egyetemes Alsó Világban.  Ez azt jelenti, hogy a Világmindenség Közeledés nemcsak egy átváltoztató politikai időszak kezdetévé fog válni, ahogy az 1986-ban történt, hanem azon szellemi felébredés első fuvallata lesz, ami később teljesen ki fog fejeződni az Egyetemes Alsó Világban.

 

 

 

2009. NOVEMBER 11. –

A FELTÁMADÁSRÁCS AKTIVÁLÁSA

Az emberiségnek kollektív rácsozatot biztosító tudatosság energiáinak a fejlődése előidézett egy jelentős enyhülést, valamiféle elengedést a módfelett sűrű és sötét érzelmeken belül. Ennek eredményeként fontos változások alakultak ki a Földanya éteri teste kollektív rácsán belül. Ezeknek a változásoknak az oka az elengedés, az enyhülés kiterjedése, amikor is a sötét energia minden szintje belekerül a Földanya testének éteri rácsába, mi pedig most átitatjuk azoknak az érzelmeknek a mag energiáit, melyek kibocsátják az enyhülés és az isteni tökéletesedés erőteljes lenyomatait, és ezek helyettesítik az elengedett energiákat.

Ezek a lenyomatok átszövik a rácsokat, és most létrehozzák a védelem egy varázslatos energiáját mindenki részére, aki úgy döntött, hogy megszabadul és túllép a régi paradigma sűrűségén.

 

A mai energia aktiválás során kísérőm a Kilenc Galaktikus Tanácsa. Összejövünk, hogy teljes mértékben aktiváljuk az újjáéledés rácsait és november 11-e jelentős dátuma alkalmából ezek az átjárók megnyílnak. A feltámadás rácsai magukba foglalnak apró geometrikus kristályokat, minden ilyen kristály kibocsát egy fénymintát, ami kommunikál azoknak a lelkeknek a gyülekezetével, akik úgy döntöttek, hogy átkelnek a Felemelkedés Harmadik és Negyedik Kapuján. Ezek a miniatűr geometriai kristályok igen erős hangot bocsátanak ki, amit a lélek meghallhat és ennek eredményeként azok, akik vacillálnak döntésükben, hogy átkeljenek-e, most elhatározásra juthatnak, és ezt lerögzíthetik a szívükben.

 

Az átkelés a Harmadik és Negyedik Felemelkedési Kapun minden lehetőséget biztosít ahhoz, hogy hozzáférésetek legyen egy olyan új dimenzióhoz, amelyben igazán ráébredhettek személyes hatalmatokra és fényetekre. Ez meg fog tanítani nektek számos olyan új eszközt, ami szép sorban segíteni fog kifejlesztenetek és elérnetek a régi életetek karmikus mintáit meghaladó következő szintet.

 

A Kilenc Galaktikus Tanácsa létrehozott egy mintát a Földanya kollektív rácsának éteri testén belül, ami közvetlenül kapcsolódik a Feltámadás Rácsaihoz, és feltétlenül szükséges lesz átkelnetek a feltámadás átjáróin ahhoz, hogy megfeleljetek annak a mércének, amit a Kilences Galaktikus Tanácsa állított fel. Ennek oka az, hogy ha a lelkek tanácstalanok teljes felébredési folyamatuk tekintetében és hogy vajon megkíséreljék-e ennek a mércének az elérését, akkor igen magas a valószínűsége annak, hogy régi életük karmikus mintái áttörnek a Feltámadás Rácsain, és ahelyett, hogy feléledne a személyes erő és fény új dimenziója, egyszerűen a múlt mintái kerekednek felül, különösen azok a minták, melyek a régi eljárások elgyengítő mintáit hordozzák.

 

Minden egyes személy, aki azt választotta, hogy nekiindul a megvilágosodás utazásának, köteles teljesíteni bizonyos beavatásokat, ezt már korábban is említettük! Ezeket a beavatásokat annál a rendkívül egyszerű oknál fogva kell teljesítenetek, hogy amikor uraljátok énetek egy aspektusát, akkor az energia rezgésetek megváltozik, az Atya/Anya Isten kollektív elméjének szent rezonanciája ekkor sokkal átjárhatóbb a lelkek, mint olyanok részéről, akik a személyes mennyei és szent belső tervük felsőbb oktávjába való felemelkedés mellett döntenek.

 

Ha boldog-boldogtalan egyszerűen lehetőséget kapna belépni a magasabb világok aspektusaiba tetszése szerint, akkor az pokoli zűrzavart okozna. Ennek az az oka, hogy ezeknek az energiáknak igen nagy a felerősítő hatása, ezért ami sötétséget tartalmaz, más szavakkal tudatlanságot, a szeretet hiányát, az felerősíti ezeket, vagyis bizonyos beavatások teljesítésének semmi köze az elitizmushoz, annál több a tisztánlátáshoz. Arra bíztatunk benneteket, hogy használjátok a józan ítélőképességet a saját életetekben, mégpedig ugyanebből a célból.

 

A beavatás átjárókat nyit az integráció magasabb birodalmaiba, és lehetőségeket biztosít a számotokra, hogy hozzáférést nyerjetek a tanítások mind több hasznához. Ezek a fejlettebb birodalmak lehetőséget biztosítanak énetek azon aspektusainak uralásához, melyek az elerőtlenedést, akadályoztatást és a működési zavarok élményeit eredményezték.

 

Ti teljesítettétek a beavatások sokaságát, remélhetőleg tudatában vagytok ennek a ténynek, ha nem, akkor gond van, és ezt kissé mosolyogva mondom. Valamennyien a felgyorsult ösvény mellett döntöttetek, amire most a csatornánk gyengéd.

Annak érdekében, hogy szabadon táncolhassatok a harangvirágok között, biztosítanotok kell hozzá azt a szilárd és erős alapot, amire felhúzhatjátok ezt az új életet és tulajdonképpen olyan létezésben élni, ahol egyszerűen csak szaladgáltok a harangvirágok meg százszorszépek között, eléggé unalmassá válhat és alkalmasint idegesítővé is.

 

Akkor most már hadd fejezzem be kísérletemet a humorizálásra, mivel a Galaktikus Tanács azt mondja most nekem, hogy folytatnom kell az üzenet átadását. Nos, azért kértek arra, hogy ezt elmondjam mindannyiótoknak, mert volt egy hamis kommunikáció, elferdítés és félreértés arról, hogy miről is szól az utazás a szabadságba. Nem tehettek rohadt almát egy szakajtó friss alma közé és várhatjátok el aztán, hogy bármelyik is hatással legyen a rohadtra, ezért ha jelen lenne bármilyen úgynevezett rohadt aspektusa az éneteknek, amikor beléptek a fejlettebb birodalmakba, akkor még több munkát teremtenétek magatoknak.

Amikor ezek a fokozatok egyre fejlettebbek, akkor egyre mélyebb birodalmakba kerültök magatokban, és ezért olyan fontos ez a 11:11 aktiválás, ami aktiválja a feltámadás rácsait és átjáróit, mivel feltámasztjátok önmagatok azon aspektusait, melyek személyes erőtök és fényetek következő szintjét tartalmazzák, ezáltal tovább tanulhattok magatokról és fejlődhettek olyan fázisokon keresztül, melyek azon karmikus minták meghaladásának folyamatát eredményezik, amelyek a régi életetekben gyökereznek.

 

 

Ezek az átjárók és rácsok a Pentagon környékén aktiválódnak az Amerikai Egyesült Államokban, és kiözönlenek bolygó-szerte minden kormányzati hivatalba és katonai bázisra, és összehangolódnak a Kristály Szívvel Kairóban és Oroszországban.

Ezek a feltámadási rácsok azért terülnek szét világszerte a kormányzati hivatalokban és katonai bázisokon, mert rendkívül erőteljes alvó Fénymunkások találhatók ezekben az intézményekben. A feltámadási rács életre kelti őket és feltámasztja a mennyei igazság tudatosságát ezeknek a fizikai helyeknek a felépítményén belül.

 

A Kilenc Galaktikus Tanácsa fogja felügyelni ezt az egész projektet, a fény elhozását a kormányzati hivatalokba és a katonai bázisokra. Rendkívül erőteljes projektek aktívak már ezeken a birodalmakon belül, de most szükségessé vált a régi világ karmikus mintáit mind jobban eltüntetni, ami által ezeknek az erőteljes rendszereknek a felébredése és feltámadása lerözülhet és teljesen legyökerezhet ezeknek a helyeknek, intézményeknek az alapjain belül, melyek átitatják azoknak a testületeknek a fizikai, érzelmi, mentális és spirituális felépítményét, melyek megtestesítik azokat a folyamatokat, amelyek az életeteket irányítják a kormányzaton és a hadseregen keresztül.

Ha elfogadjátok a vadállati természetet, akkor többé nem futtok el előle. Most valamennyiőtöknek fel kell vállalnia a hatalmát, központosítania kell az igazságát és megfigyelnie, ahogy a vadállat megalázkodik és meghasonlik önmagával attól a kellemetlenségtől, hogy elveszti a kontrollt, nem tud már eltölteni benneteket félelemmel, nem diktálhatja nektek az életetek természetét és ez, drága szeretteim, az a pillanat az időben, amikor lehorgonyozzuk a fény mindenható rácsait, melyek magukba foglalják a feltámadás rácsait is, melyek új életre hívják az igazi kormányzás isteni mintáit, amit azok ihletnek, ösztönöznek és vezetnek, akiket a szív tisztasága vezérel, akik figyelembe veszik mindenki nagyobb javát, soha nem hagyják figyelmen kívül a lélek sorsának fontosságát és a kihívásokat, melyeket annak érdekében kell legyőznie, hogy meghatalmasodhasson és soha nem használják ki azokat a pillanatokat, amikor a lélek sérülékeny, mialatt az élet kihívásaival szembesül.

(MM:091111)


2009.11.11.-TRIPLA 11-ES KAPU

111:111 CSILLAGKAPU

2009. NOVEMBER 11.

A 11-ik hónap 11-én egy gyönyörű új energia áldja meg a Földet, bemutatva az emberiségnek az Új Föld kettőszázhuszonhat szent Istennőjét. Ezek az Istennők a Föld tudatossági szféráin túli birodalmakból származnak. Amint belépnek a Földanya testébe, az új remény, az új elképzelések hullámai támadnak és az élet, a teremtés és a létezés másféle birodalmaiba lépés előkészületei kezdődnek el. A Föld energiái 2009 novemberétől kifejezetten rendkívül intenzívek lesznek és hatalmas változások várhatóak még inkább 2010-ben, minden, amivel a november hónapig fogtok foglalkozni, az a 2010-ben bekövetkező változásokra készít elő benneteket. Ezt egy nagyon fontos utazás előkészületei lehetőségének foghatjátok fel, ami biztosítja, hogy életetek minden területe rendben legyen, viszont amikor olyan aspektuson keresztül dolgoztatok, amelyek elerőtlenítőnek bizonyultak, azok nem lesznek fölkészítve a változások [be]fogadására.

(KT:090101)


2009. NOVEMBER 11. 11:11: 11

A Rózsa Csillagkapu megnyitása

Szeretett fénymunkások, szent pillanatba léptek be most, amint a fény egyre erősödik. Ez az a pillanat, amikor a Szent Rózsa Csillagkapu megnyílik és a tudatosságotok összhangba kerül a teremtés kozmikus mátrixával, felkészítve benneteket a jelenlegi transzformációs fejlődésetek során megtett utazásotok befejező szakaszára.

 

A 11:11-es átjáró megnyitása rendkívül erőteljes tapasztalást fog hozni, hiszen a 11:11:11 (2009=2+9=11, november 11.)* hatását hordozza.

 

A tripla energiák képviselik az aktiválási pontot az Isteni Krisztusi Fény energiáihoz. Ebben az időszakban egy fényrobbanás következik be és elkezditek aktiválni önmagatokban a Rózsa Portált vagy Csillagkaput, és ez lesz a ti összekötő pontotok a Krisztus Tudatossághoz.

 

 

 

Szeretteim, transzformációs utazásotok ezen utolsó fokán már aktiváltátok DNS-etekben az eredeti tervrajz tökéletességét, kiegyensúlyoztátok önmagatok férfi és női minőségét, továbbá teljes mértékig aktiváltátok fénytesteiteket. Ezen kívül sikerrel aktiváltátok tobozmirigyeteket és elkezdtétek a mirigy energiáit a kristályos új energiák formájába önteni, hogy képessé váljon a kristályfény magasabb frekvenciáit fogadni és továbbítani.

 

Most elkezditek kibontani energiamezőtökben a Rózsa „fázisát” és elkezditek megformálni az arany „csillagkaput”, ami közvetlen hozzáférést nyújt az Egyetlen Szív Kozmikus Fényének áradatához az egész emberiség számára. Ahogyan elkezditek megformálni a szépség eme koherens mintázatát energiamezőtökön belül, úgy kezdi el maga a bolygó is megteremteni ezt a csillagkaput azon a területen, amit ti Déli-sark névvel illettek.

 

Szeretteim, ez a Szent Rózsa, az Ikerlángok misztériumának és a Grál-kódok aktiválásának betetőzése. A Szent Rózsa a Felemelkedett Krisztus Tudatosság szimbóluma, ahogyan belétek kódolja az igazságot azzal kapcsolatban, hogy kik vagytok ti valójában, és amint belétek kódolja magát a felemelkedési folyamatot.

 

 

 

 

Elmagyarázzuk picit részletesebben. A Fény Grál-kódjai aktiválják fizikai testetekben a potenciálját annak, hogy a Krisztus Tudatosság Arany Fényének hordozói lehessetek. Ezt szimbolizálja az arany kehely is. Ti, a fénnyel telített fizikai testetekben valójában a „kehely” vagytok, mely magában tartja a Szellem végtelen, arany fényét.

 

A Felemelkedett Krisztus tanításainak szent szimbóluma a Rózsa a serlegben. Drága szeretteim, a Rózsa a fénytestetek gerince, benne összpontosul az „élet virága”, a Rózsa Csillagkapu pedig saját isteniségetekhez és a Kozmikus Teremtés Mátrixa isteni kozmikus tudatosságához kapcsol benneteket.

 

Ez a Rózsa a keleti hagyományokban lótusz alakban ismert. Ez a virág megnyílik, hogy átjáróként szolgálhasson a kozmikus tudatosságba, őseink szerint ez a portál  az „isteni ember” vagy az emberi angyal „tervezetének” része. Rengeteg ősi, felemelkedést elősegítő spirituális gyakorlatot terveztek úgy, hogy a fény gerincoszlopát jelölték meg, mint kiindulópontot, mint az erő gyökerét, amit megnyitottak, „kivirágoztattak”, ami valójában a Rózsa Csillagkapu volt, és ami akkor Szent Geometriai Portál néven volt ismeretes.

 

Ezt a virág alakzatot kódolták a franciaországi katedrálisokba is, mint a Notre Dame, ami a „Hölgyünk” (a krisztusi fény női aspektusa, Mária Magdolna) és párja, Yeshua ben Josef (Jézus)* tanításai és élete tiszteletére emeltek.

 

Így, kedveseim, az Élet Virágának Szent Rózsája a Kozmikus Csillagkapu, ami formába önti és kibontja csillaglelketek energiamezejét, amint bolygótok újjászületik és újrarendeződik a Nagy Kozmikus Rózsa formájába. Ez a Csillagkapu Harmónia Geometriai mintázata, ami elősegíti végső felemelkedéseteket a Kozmikus Szívbe és Elmébe és elősegíti az Új Föld megteremtését és megtapasztalását annak összes lehetőségével.

 

Szeretett fénymunkások, amint aktiváljátok magatokban a Szent Rózsát, rendkívül fontos, hogy maradjatok a béke és szeretet legmagasabb rezgéseinek fokán. Éteri testetekben vagy szférikus energiamezőtökben a most elérhető legmagasabb rezgéseket tartalmazó szent geometriai mintázatot hozzátok létre. Ez a magasabb összefüggések/egység mintázata és fontos, hogy a helyén tartsátok önmagatokban, tehát ezt a mintát az összetartozás/egység és integritás fizikai energiájában kell tartanotok, különben egyensúlyát veszti, összeomlik, és könnyen káoszt okoz bennetek. Ha ez bekövetkezik, szeretteim, ne essetek pánikba, ne idegeskedjetek és ne is essetek depresszióba. Térjetek vissza szívetek középpontjába, ahogyan tanítottuk nektek, lélegezzetek mélyen, kapcsolódjatok a Krisztus Tudatosság Arany Fényéhez és a feltétel nélküli szeretet energiájához. Kapcsolódjatok magatokban a Szent Szív energiájához, hozzátok egyensúlyba a férfi és a női energiátokat úgy, hogy kifejezitek erre vonatkozó szándékaitokat és beléptek a Szellem és a Lélek szent egységébe, ahogyan tanítottuk nektek. Így visszatérhettek az egység, a kegyelem, a szépség és az integritás mintázataihoz.

 

Hiszen ti vagytok maga a Szent Rózsa, ti vagytok a szépség, az egység, a kegyelem és a szenvedély.

 

Ti vagytok az isteni szeretet emberi formát öltött megnyilvánulásai.

(SCH:0911)


2009. 11:11

GALAKTIKUS 6. ÉJSZAKÁBA LÉPÉS 11: 8 ÉS A 11:11

Az új univerzális idővonal összes résztvevőjét, tudatosan befolyásolja majd ez az átalakulás, amíg a végtelen időbe, vagyis a semleges hullámhossz mintáiba való lehorgonyozás tartósabbá válik.

Ezen változások többségét a galaktikus 6.ik éjszakába való belépés fogja ösztönözni, ahogyan az a szent Maya naptárban írva vagyon, azonban, a 11:11:11 átjárója váltja majd ki a szükséges váltást, a galaktikus alsóbb világ 9.ik szintjének a frekvenciáihoz és idő-kódolt tapasztalásához való kapcsolódáshoz.

 

A legfontosabb dolog, amit ebből a váltásból meg kell értenetek az, hogy a jelenlegi időmennyiség, amivel dolgoztok, az csak töredéke a valódi időkódolásnak, amivel a jövőben dolgozni fogtok. Ezért van az, hogy hatalmas feladatokat vagytok képesek elvégezni, látszólag rövid szakaszában a feljegyzett időnek, az új idővonalhoz való kapcsolódás tiszta napjain, míg azokon a napokon, amikor a 3.ik dimenzió polaritás tudatosságán gázoltok keresztül, az idő kicsúszik a kezeitek közül.

 

Ami a magasabb szinteken történik, az mélyreható. Hadd magyarázzuk ezt el.

A Föld és a Nap olyan szinteken forognak, amely jelenleg még ismeretlen a tudósaitok számára. Forgásbeli váltás megy most végbe a szoláris naptól a nagy központi nap felé, és ez megváltoztatja majd a történelem menetét és az idő jelenlegi értelmezését.

Ez az időváltás meggyorsítja a tudatosságbeli váltást, ami által új frekvenciák kezdenek sugározni a bolygóra és népeire, és ez nagy kavarodást fog kiváltani a globális társadalomban. Ez egy olyan információ, hogy a tudósok többsége már elvetette az eddigi idő-tér elméletét, aminek következtében megnyílnak a kapuk a jelenlegi lineáris értelmezéstől kiterjedtebb koncepciók előtt.

 

Ebben az átalakulásban, az energia kiröpítése (centrifuga) megzavarja a föld elektromágneses terét. Ez a mágneses mező nagy fontossággal bír az emberiség számára, mivel hordozza az információ birodalmát is, miáltal az egyéni emberi gondolatok kapcsolódnak a globális tudatosság központi rendszeréhez.

E galaktikus váltás elágazása csodálatosként lesz beharangozva, azonban lesz némi zavarodottság is, hogy miért változik a föld mágneses tere. Persze, szóba kerül majd a pólusváltás, de ez esetben nem erről lesz szó, hanem az energia dinamikájának egy mezejéről, amely ideiglenesen módosítja a pólusok helyzetét. Amint a Föld a nagy központi nap teljes fénysugárzásába érkezik, a váltás végleg befejezi majd a Föld szoláris napra való hagyatkozását, ahogyan mi ismerjük azt, és egyidejűleg felgyorsítja a holografikus valóság mátrixok dimenzionális szétválását.

Az Új Gyermekek Születése

A 11:11:11 átjáró portálján keresztül, és a felső szívben történő maszkulin és feminin energia kódok egyesülésével elérkezik az idő, amikor sok ikerláng aktiválja majd a fejlődő tudatosság szent triádját az egyesülés, a nemzés és a magasan fejlett lelkek születésén keresztül, hogy belépjetek az új galaktikus időzónába. A nemzés aktusa egy sokkal magasabb szintű szerelem eredménye lesz, és akiknek az új földdel "szerződésük" van a gyermek nevelés általi szolgálatra, azok most kezdenek teljes mértékben kapcsolódni ehhez a tudáshoz minden szinten, amint ez a tudatosság hatalmas vággyal aktiválódik az elkövetkező napokban.

Véssétek az eszetekbe, hogy akik "leszerződtek" az emberiség effajta szolgálatára, minden formában megjelennek majd, nem csak a hagyományos értelemben. És, hogyha egy vagy azok közül, akiket felkértek, hogy részt vegyen az új gyerekek születésében és nevelésében, tudd, hogy sok "csoda" fog felsorakozni a lehetetlent lehetségessé tenni.

Azt is szeretnénk tudatni veletek, hogy a tudók első hulláma be fog lépni egy nagyon is szükséges pihenő időszakba, aminek következtében időt igényelnek majd önmaguk, és egymás feltöltésére és táplálására, mielőtt a közvetlen család kiterjesztését vennék fontolóra. Kérünk benneteket, tudatosítsátok magatokban, hogyha felkértek benneteket a szülőségre, hogy minden fejlett lélek világba való belépésének az időzítése egyedi, és az új föld szilárdan megalapozott támogatásán alapul a befogadó szférában.

 

Ez nem azt jelenti, hogy késedelmit időt fogtok megtapasztalni, hanem pont az ellenkezőjét: időtök lesz játszani az új föld energiáival, és megtapasztalni azt, hogy mester szintre emeljétek a teljes potenciálotok manifesztációját, mint megtestesült lelkek, és tápláljátok új életetek gazdagságát és új kezdeteiteket....

Az Új Föld Építése

Most szeretnénk még gyorsan azoknak a szerepét is érinteni közületek, akik elkezdik az új föld közösségeit és struktúráit kiépíteni, és mindegyikőtökkel közölni, hogy a gyülekezés ideje közeledik.

A következő néhány hónapban és a Gergely féle naptár új évében, azok számára, akik az új galaktikus idővonalon vannak, megkezdődnek a találkozások és az előkészületek, a szaktudásotok ajándékainak a teljesítésére.

Azok, akik szerepet kaptak a régi paradigma struktúrák és az új föld valóság struktúráinak az áthidalásában, gyengéden figyelmeztetve lesznek, hogy kezdjék el az előkészületeket, és az alapozó munkálatokat a fény új rendszeréhez...a tervezési szakasztól kezdve a teljesítés, illetve az építés szakaszáig. Akik aktiválták szerződéseiket itt vannak, hogy az általatok dédelgetett ötletekkel és forradalmian új konceptusokkal lássák el azokat, akik készek kilépni a lineáris gondolkodásból és belépni a kvantum teremtés új módszereibe.

Amint a régi rendszer összeomlása felgyorsul, felszólítást kaptok majd, találkozókon és eseményeken, amelyekre véletlenül kerültetek el, hogy osszátok meg ötleteiteket és fényeteket azokkal, akik támogatnak majd benneteket törekvéseitekben.

Az első, a fizikai módozatok állomásainak kiépítésében, a közvetítő tervek lesznek, a meglévő struktúráknak, és rendszereknek a kölcsönös összekapcsolódás integrált rendszerébe való beleszövésére, a teljesség elvére alapozva. Ez az időszak a legjobb esetben is zavaros lesz, és sokan igényelik majd spirituális ismereteiteket és vele együtt mesteri szaktudásotokat, hogy teljesítsék a bizalom új rendszereit, ahogy a föld a polaritásból a nem-polarizált életre vált át.

A kölcsönös összekapcsolódás és az egység tudatosság lesz az új föld útja, és ezt az ösvényt kell követniük mindazoknak, akik a helyzet magaslatára szeretnének emelkedni. Erős védelmezői vannak a fenntartható élet sok rendszerének, melyek érettek és készek a teljesítés szakaszára, és azoknak közületek, akik eddig a zöld fényre vártak, terveitek tárt karokkal lesznek üdvözölve nemsokára.

 

Azt is érdemes megjegyezni, hogy az élet fenntarthatósága széleskörű, és különféle lesz, és mindegyik rendszer kivitelezése a megteremtőjén múlik majd, aki képzeletében megalkotta azt. Ez nem a homogenizáció és az azonosság jövője lesz első sorban, hanem kizárólag az emberi képzeleten alapuló végtelen lehetőségeké. Ilyen módon a föld végül is a tiszta lehetőségek és kreatív kifejeződések mágikus szférájává válik. Ne féljetek, attól, hogy nem tudtok majd belépni szívetek vágyaiba.....ahol akarat van, ott megnyílik a lehetőség is.

A Plejádi Fő Tanács vagyunk és örömmel várjuk, hogy átkeljünk veletek, örök fivéreink és nővéreink, az idő ezen új ciklusán.

Fordította: Sári Izabella

 

 

2009. NOVEMBER – EZ EGY KÜLÖNLEGES LÉTIDŐ

Annyit hozhattok be az Isteni Esszenciából, amennyit meg tudtok tartani, azonban, miután beintegráltátok amire nektek személyesen szükségetek van, a többletet ki kell sugároznotok a forma világába. Nem halmozhatjátok Isten Fényét kedveseink, az arra való, hogy használjátok és osszátok meg mindenki jóllétére és javára.

Kollektív Tudatosság gondolat formáinak két áramlata öleli körül a Földet,

Mostanság, a Kollektív Tudatosság gondolat formáinak két áramlata öleli körül a Földet, a negatív gondolat minták egyetlen örvénylő forgataga helyett, ami idáig a Föld auráját képezte. A torzult energiák negatív hullámsávja a félelem, a gyűlölet, az ön-szolgáló érdekek és cselekedetek sok ezer éves felgyülemlése. Ez teremtette meg az árnyék-oldalt, a Fény és az Árnyék széles spektrumában: az illúzió világát, amelyben az emberiség létezett a féltudatosnak nevezhető tudat állapotba való zuhanás óta.

 

Az emberiség többsége beragadt és megrekedt az agykontroll harmadik-/negyedik-dimenziós formájában, sok létidőn keresztül ősapáik hitével tőrbe csalva, mind a faji, a politika, a kultúra, avagy a vallás terén. Sok kedves léleknek alig akadt egy-egy önálló gondolata. A kollektív tudatosság negatív hitrendszere másról sem szól, csak a végítéletről, a bánatról, az értéktelenségről és szigorú szabályokról, meg a dogmákról, melyek lehetetlenné teszik az eredeti, önálló gondolkodást, és mindez a bűntudat, a félelem és a tehetetlenség állapotában tartott mindenkit. Ezt úgy hívták, hogy "Nyáj Állapot", amikor mindenki a vallási és uralkodó vezetőitől várta, hogy azok megmondják, hogy mit tegyenek, mit gondoljanak és mik legyenek.

 

Az összes nagy vallás egy-egy kiváló Mester specifikus bölcsesség tanításai által ihletett tanítással kezdődött, hogy azt eljutassák az emberiséghez. Ezek a Mesterek Atya/Anya Istenünk Fényével bevilágítva és irányítása alatt álltak, életükben az eszméket elfogadták és azok tiszták maradtak. Azonban, a Mester átmenetele után, idővel, a tanításokat eltorzították és megváltoztatták, hogy megfeleljen a hatalmon lévők önző érdekeinek. Ezek eltértek az ihletett igazságtól és a bölcsesség tanításoktól, amelyek egy maghatározott korszakra lettek rendeltetve, hogy segítsék a tömegeket Atya/Anya Istenünkkel való személyes kapcsolatuk kialakításában, bizonyos Ön-megismerési és megvilágosodási szint elérésére törekedve.

 

Amint már előzőleg is mondtuk, "Ti nagyon bátrak vagytok, hogy kiléptek a népszerű hitrendszerből, az emberiség kollektív tudatosságából, ami egyfajta börtön volt olyan sokáig." Tudjuk szeretteink, hogy bíráltak, kigúnyoltak, kiközösítettek és rágalmaztak benneteket ebben, és még sok másik létidőben is. Azonban, szeretnénk tudatni veletek, hogy lehettek még pillanatnyilag kisebbségben, de számotok rohamosan nő. Sok minden szivárog át az úgynevezett "Új Kor eszmék" közül a tömegek elméibe és beszélgetéseibe, a hit az angyalokban és a közreműködés a magasabb birodalmak Fény Lényeivel nincs többé teljesen elvetve, mint ahogyan a múltban volt.

 

A jó hír az, hogy a magasabb frekvenciájú érzelmi minták és gondolat formák új hullámsávja veszi körül a Földet, a negatív hullámsáv felett. Ez az energia sáv Fénnyel, reménnyel és az önkifejeződés és ismeret erős vágyával telitett. Fokozatosan, a Kristály Háló Rendszer körbeveszi a Földet, és a Teremtő Tudatosság Fény Sávja napról napra erősödik, ahogy egyre többen és többen lépnek be a Fény Városokba és a Teremtés Ádámi Részecskéinek szállítóivá válnak. A tömegek kezdik megkérdőjelezni vezetőiket és felelőssé tenni őket tetteikért. Egyre több és több ember kezdi megkérdőjelezni a vallási szervezetek dogmatikus szabályait és korlátozásait, illetve másféleképpen kezdi keresni saját magasabb igazságát.

 

Megértjük, hogy a földi Lelkek nagy többsége fájdalomban, szenvedésben és bizonytalanságban vergődik. Sajnos azok, akik beragadtak a kollektív tudatosság hitrendszerébe, nem tanulják meg e turbulens idők leckéit. Nem értik meg, hogy az általuk tapasztalt fájdalmas szituációt a túlzott és egyensúlytalan gondolatok és tettek teremtették meg. Az ok és következmény karmikus törvénye sokkal gyorsabban mint a múltban, küldi vissza a "feladóhoz” amit teremtett, hogy az helyesbítve lehessen és átminősüljön. Minden Léleknek a Földön ez idő tájt, a legfontosabb életfeladata, hogy igyekezzen visszatérni az egyensúly és a harmónia állapotába a létezés külső és belső világaiban egyaránt.

Azok közületek akik beleegyeztetek, hogy fizikai testben inkarnálódtok, ebben a különleges létidőben, lehoztátok magatokkal a legfőbb leckéiteket, azaz a fizikai/mentális/érzelmi testeitek egyensúlytalanságait, melyeknek harmonizálására volt szükség, hogy elkezdhessetek összeegyeztetve dolgozni Lelketekkel, illetve Felsőbb Énetekkel. Lejöttetek ebbe létidőbe, hogy egyensúlyba hozzátok maszkulin és feminin természeteteket: felhasználva a Teremtő Atya Isteni akaratát, erejét és tekintélyét, ugyanakkor, hogy beintegráljátok a Teremtő Anya szeretet, bölcsesség, együttérzés és gondoskodás kreatív aspektusait is. Lejöttetek megtapasztalni a Földet, hogy teljes mértékben a fizikai testetekben legyetek, míg beintegráljátok a Szellemet és a tudatosságot fizikai Lényetekbe. Itt vagytok, hogy egyensúlyba hozzátok a tudást a kommunikációval, hogy megtanuljátok a megérzéseiteken keresztül a saját igazságaitokat és, hogy éljétek ezeket az igazságokat, másoknak példaképül szolgálva. Itt vagytok, hogy szaktudásra tegyetek szert a kommunikáció egyensúlyáról, hogy mikor kell beszélni, és mikor kell csendben maradni, itt vagytok, hogy ítélet-nélkülivé váljatok, itt vagytok megtanulni, hogy minden egyes személy a saját egyéni ösvényén halad, és megvannak a saját leckéi, amiket meg kell tanulnia.

 

Mindannyiatoknak, akik meghallgattátok a Szellem suttogásá,t és a Megvilágosodás ösvényére léptetek, itt az ideje emlékezni arra, hogy a Föld nem a ti otthonotok; ti megbízatásból vagytok itt! Ti távoli Csillag Rendszerekből és Galaxisokból, esetleg másik univerzumokból jöttetek. Itt az ideje, hogy a Béke/Fény sok hűséges harcosával együtt tudjátok, hogy milyen csodálatosak vagytok, hogy mennyire bátrak voltatok, amikor válaszoltatok a harsona hívásra, hogy lejöjjetek a földi kísérlet sűrűségébe. Az események, a Galaxisotokban, a nap rendszerben és a Földön is, gyorsan haladnak előre és hatalmas változásokat hoznak. Emiatt, nagyon fontos, hogy arra összpontosítsatok, ami helytálló a világotokban, és ne ragadjatok be az összes negativitásba és félelembe, amit kiöklendeznek az éterbe. Emlékezzetek rá, hogy annak adtok energiát, amire összpontosítjátok figyelmeteket.

Emlékezzetek rá, hogy ezekben az időkben, amikor a Föld és az emberiség evolúciója fel van gyorsítva, ti megváltoztathattok mindent. Tudatában vagyunk annak, hogy sokakat közületek nyugtalanít a körülöttetek lévő sok negativitás és igazságtalanság. Azonban, mélyen belül tudjátok, hogy a végbemenő nagy változások végső soron, minden és mindenki javára lesznek. Legyetek biztosak abban, hogy ti is egy eszköze lehettek a változásnak.

(RH:0911)

 


2009. 11:11

11.11,12:12, 21:12

A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET TRIÁD CSILLAGKAPUJA

Metatron-Tyberonn átadásában: 2009. november 9.

 

Kivonat a közvetítésből

 

A 11:11, 12:12, 21:12 minden évben 3 jelentős csillagkapu a planetáris emelkedésben.
A SZERETET TRIÁD csillagkapui, amelyek felerősítik a feltétel nélküli szeretet áramlatát. Jó időzítés elengedni mindazt, ami nem szolgál, elengedni a félelmeinket. Egy vizsgálódási pontja/aspektusa a Kristály Korszaknak.

Harmonikus energiái a teremtő erőnknek és felemelkedési szándékunknak.

A Triád az emberiséget állítja Isteni szenvedélyébe.

A 11:11 Az Individuális, az Egyéni erő és szenvedély. Az egyetemes igazság saját nézőpontú megtapasztalást segíti.
A 12:12 A Csoportos/kollektív együttérzés megtapasztalását, és kollektív elengedés.

A 21:12 A Teremtő Hatalmunkba állás, a Spirituális Tél vége.

 

A Triád bátorságot, bizalmat visz az életünkbe, mert a félelem volt az, ahogy Gandhi mondta: lefegyverezi a szívet. A sötétség ezért is volt pozícióban most sokáig.. És ITT AZ IDEJE HOGY VILÁGÍTSUNK.

A TRIÁD visszavezet bennünk az Ártatlanság szeplőtlen szívébe. EZ A KRISZTUSI RÓZSA.

A Spirituális harcos megérti, hogy az Erőszak, erőszakot szül, és ezért azt nem engedi be a valóságába. A Harc világa nem hatolhat be a Harmónia és Szeretet világába.

 

A 21:12 A Teremtői Hatalmunkban állás, a spirituális tél vége, amelyet a kristályos energia korszak zöldellő tavasza követ, ahol szívünk magvai megerősödnek, és majd pompázatosan kihajtanak.

A TRIÁD csodálatos energiája felragyogtatja a 144-es kristály hálónkat.

 

 

2009. NOVEMBER 14. – NOVEMBER 22.

a Tizenkettedik Dimenzió átjárói ez év novemberében aktiválódnak

Az energiák egyre erősödnek, és roppant izgatottak vagyunk ennek a csoportnak az erőfeszítései miatt, akik az Energia Tűz Rács Hálózatát horgonyozzák le, hogy ezáltal több tudatosságot aktiváljanak. A 2009-es Krisztus év november havában lezárunk egy speciális, összesen tizenkét esztendeig tartó ciklust és nekilátunk, az irány egy frissiben átformálódó szintje új hullámának. Ez az irány, amiről beszélek, a Belső Isteni Elképzeléshez kapcsolódik, olyan tervezethez, ami a tökéletes, betetőzött énben tárolódik, és ennek hullámain keresztül lesztek képesek hasznát látni ennek a Belső Isteni Mintának, és teljes egészében újfajta módon összevegyülni az énetek aspektusaival.

 

Ezek a bizonyos átjárók, templomok és rácsok Egyiptomban aktiválódnak. A legtöbben felismeritek majd, hogy a beavatási energia java része Egyiptomban rögzül. Ezt speciális okból tesszük, egyszerűen azért, mert az ezen a területen található kristály rácsok tartalmazzák a legtöbb kulcsot, ami azokat a kódokat nyitja, melyeket több ezer éve kódoltak be. Ez 2009 november 14-től kezdve fog bekövetkezni.

 

Azok a helyszínek, ahol ez végbemegy, a sivataghoz köthetők, és talán tudjátok, hogy eredetileg ez a munka tisztán a sivatagra lett kitervelve, most viszont azt a javaslatot kaptuk, hogy az energiát húzzuk közelebb Kairó centrumához. Kairó válik az új fény elementáris energiáinak kulcsává, és amikor az elemekről beszélünk, akkor nem a természet szellemeit értjük ez alatt, hanem az őselemeket - a tüzet, a levegőt, a földet és a vizet.

 

A Föld Kapu végső aktiválásakor minden ilyen kapu egyetlen pontban éri el csúcspontját, ahol is az energia a maga teljes egészében lesz megtalálható, és ez Kairóban lesz, mivel ez a hely az, ahol a Krisztus Fény Gyémánt Szívét és Tojását elhelyeztük.

Az összes, ezután a 2009 július 27-i kulcs dátum aktiválás után megejtett aktiválást Kairó kristály szívének a magjába irányítjuk és egész Egyiptom egy vibráló és lüktető szív csakrává válik, ami táplálja a Földanya testének összes többi csakráját. Amikor egyesítjük az összes különböző földrajzi helyszín energiáját, és különösen azokat, melyekkel ezt nemsokára Peruban tesszük, akkor azzal erősítjük mindazt, amit Egyiptomban horgonyzunk le.

Mindenki, aki erre a helyszínre elutazik, részesülni fog ennek az új hullámnak az áldásaiból, és magával viszi oda, ahol fizikai testében honos.

 

Amikor a Tizenkettedik Dimenzió átjárói ez év novemberében aktiválódnak, akkor azok közületek, akik teljesítették az Egység Ösvényének beavatásait az élet járatain, gyalogösvényein át, vagy bármilyen általuk választott úton-módon, akkor ők tiszta, akadálymentes hozzáférést nyernek el ehhez a világhoz.

 

Itt találkoztok az Isteni Tizenkettővel - azokkal, akik a fény tükröződései, az Atya/Anya Isten fénye visszasugárzásai, és itt fogjátok meglátni a fényt kivetülni és kifejeződni magatok számára és rajtatok keresztül az anyag világán belül. A felismerés, ami énetek ezen aspektusainak a megismerésén át jön el, megszabadít benneteket, hogy nekiinduljatok egy még különlegesebb és dinamikusabb utazásnak az én világába. Ez képezi a Kozmosz kollektív ajándékát az emberiségnek.

 

Amikor ez elrendeződött, akkor elkezdjük aktiválni azokat a folyékony rácsokat, melyek addig töltődnek energiával, amíg elérik a 2009-es Krisztus év novemberének 22-éjét, mely napon a régi tervezet eltűnik, és az új minta szilárdan a helyére kerül, s ami olyan eseményeket fog eredményezni, amelyek a rákövetkező tizenkét évben fognak bekövetkezni. Azok az energiák pedig arra lesznek hatással, ami a rákövetkező száznegyvennégy év folyamán kerül napvilágra.

 

Sok eljövendő generáció számára teremtettétek meg az alapzatot, beleértve a saját vérvonalatokat is, már aki ebben a helyzetben van. Azok közületek, akik viszont úgy döntöttek, hogy nem nemzenek saját gyermekeket ebben az életben, ti az őseitek genetikai leszármazási vonalának megváltozásához járultok hozzá, és ez olyan új mintát alkot meg, ami belőletek spirituálisan, intellektuálisan, érzelmileg és fizikailag születik meg.

 

(KT:090727)

 


2009. NOVEMBER20-21.

A FELEMELKEDÉS 3.ÉS 4. HULLÁMA – ÉS EGY 12 ÉVES CIKLUS LEZÁRÁSA

Elképesztő hogy egyszerre két hullám ér el bennünket...

(Kuthumi)

1997-2009 NOVEMBER

A Felemelkedett Mesterek lezárnak egy 12 évig tartó ciklust, 2009 novemberében, és egy új , a Belső Isten Mintáját tükröző hullámzásának szintjét indítják el.

(KT:090727)


2009. NOVEMBER – 2010. FEBRUÁR – MÉG MÉLYEBB VÁLTOZÁSOK A SZEMÉLYES ÉLETÜNKBEN

Észre fogjátok venni, hogy a következő hat–kilenc hónapban még mélyebb változások állnak be az életetekben. Ez lehet, hogy már el is kezdődött a jelen év februárjától kezdődően, ezért hadd mondjuk azt, hogy azokra a történésekre fókuszálunk, melyeket a jelen idővonalaként említhetek. Ez nem azt jelenti, hogy soha korábban nem érintett titeket, egész biztosan érintett, ám ez év februárja az a legfontosabb időszak, amióta kifejezetten segítünk a felszínre emelkedni ezeket az eseményeket a mostani időkben.

(KT:090505)

2009. DECEMBER 1.

ÚJ REKESZIZOMCSAKRA BEVEZETÉSE

(GF:091201)


2009. NOVEMBER 21.

November 21-én az általunk 'Harcos Énnek' nevezett fényt és erőt horgonyozzátok le, olyan részeteket, amely megy és 'megvívja a harcot', ha szükséges és amikor azt mondom, hogy 'megvívja a harcot', akkor az erejét megfeszítő, cselekvő, magáért felelősséget vállaló gondolatokról és cselekedetekről beszélek, olyan cselekedetekről, amelyeket szükséges megtenni ahhoz, hogy a világotok a béke és a harmónia szférájában maradjon, egyszersmind erősen, harmonikusan és szilárdan belegyökerezve meghatalmasodott énetek fényébe.

 

Ez aztán elvezet titeket azokba a fölbukkanó frekvenciákba, melyek a 12-ik hónap 12-én üdvözölnek benneteket az Univerzális Napforduló alkalmából. Ekkor a kollektív tudatosság elnyeli azokat az energiákat, melyek 2009 folyamán kerültek napvilágra, magába olvasztja és átrendezi őket, hogy megteremthessen egy rendkívüli mintát, ami aztán szétárad az élet új szöveteként, teljesen átszőve az életetek minden aspektusát.

(KT:090101)

 


2009. DECEMBER 9. – FÉNYSPIRÁL NORVÉGIA FELETT

> http://www.sg.hu/cikkek/71449/kulonos_fenyspiral_norvegia_folott

Saint Germain 12:12-i közvetítéséből...a mellékletben a fényjelenség videója

Égi fényjelenség Norvégiában

 

Oslo – fény az égen. Mi volt ez? Ez most érdekes, és én…(Adamus rápillant az órára) Lehet, hogy ez ma egy kicsit hosszúra nyúlik. (nevetés) Ez érdekes. Mi okozta azt a fényt az égbolton?

 

ADAMUS: Mi okoztuk. Ez a helyes válasz. Mi. Az égen látható fény – láttátok azt a spirális fényt. A legtöbben láttátok ezt a képet. Ez volt a legelső dolog a Shaumbra szájról szájra terjedő e-mail hálózatán, és ez jó. Ennek így is kell lennie. Tanuljatok, érezzetek, legyenek gyors megértéseitek, mert az energiák még mindig ott vannak. Akár két óra múlva, akár két nap múlva kapod meg az e-mailt, az energiák még ott vannak. Ó, és ezek nagyon, rendkívül erősek voltak.

 

De mi volt ez? Ez a tudatról szólt. A tudat látásáról. Mindössze ennyi volt. A tudat meglátása. Egy káprázatos, ragyogó portál, ami manifesztálódott.

 

Az érdekes ebben az, hogy az a portál egyébként is ott volt. Ezalatt azt értem, hogy annak a munkának az eredményeképpen jött be, ami azon a területen, és a Föld egészén került elvégzésre. Tehát a portál ott volt. De ami az érdekes ebben az az, hogy mivel egészen mostanáig az emberek nem voltak azt képesek látni, ezért jóval kevesebben fotózták le. Ez mindig is ott volt, csak nem lett észlelve. Pontosan úgy, mint a most titeket körülvevő energiák kapcsán, amik ott vannak, mindössze ti nem észlelitek azokat.

 

Tehát ez a ragyogó dolog végre bekerült a tudatba. Bekerült a tudatba. És ez volt a lényegi dolog – hogy mi láttuk, és ti is láttátok. Le lett fényképezve. Ott van. Ez annak a Norvégiában történő intenzív tevékenységeknek az eredménye, és ebbe ti mind beleéreztetek még jóval a Nobel Békedíj átadása előtt. Tehát az energiákat mindannyian teremtettétek, ami egy nyitás, egy jel – egy jel saját magatok számára. Nem az idegenektől, és nem is feltétlenül más birodalmakból, habár megnyitottátok az utat egy másik dimenzióba.

 

És ez az egész itt válik érdekessé. Vannak, akik azt mondják: - Nos, nem, a tény az, hogy ez csak egy pályájáról letért orosz rakéta volt. Ti magatok is láttátok, ahogy spirál alakban örvénylett, mert kikerült az ellenőrzés alól, majd az üzemanyag pára fényével magyarázták ezt a ragyogó dolgot. – de senki sem képes magyarázatot adni arra a kék fénysugárra, ami a közepéből áradt ki. De ez, hogy azt mondják, hogy csak az oroszok voltak – nos, akkor vádolják érte az oroszokat!

 

(kuncogva) Jobban szórakoztatom magam, mint titeket! (nevetés)

 

Akkor hát, egy rakéta volt? Nem számít. Nem számít! És tegyük fel, hogy egy rakéta volt, nem volt ebben egyfajta szimbólum, hogy egy rakéta kikerült az egyensúlyból, és letért a pályájáról? A világ többé nem fogja tolerálni a katonai hatalmat. Ez nem működik. Édes Istenem – ez nem működik. Több ezer év – több millió év megmutatta már, hogy ez nem működőképes. Nem működik.

 

Tehát még ha egy rakéta is lett volna, ami nem volt, de még ha rakéta is lett volna, ez egyértelműen azt a tényt jelezte vagy szimbolizálta volna, hogy kiszabadult az ellenőrzés alól, és a régi energia többé már nem működik.

 

 

Kicsit eltértem itt az iránytól. Oslo – csodálatos volt, és ezen a héten folytatni fogjuk. Jön a csúcstalálkozó, a Globális Környezetvédelmi Csúcstalálkozó – utálom ezt globális felmelegedésnek nevezni. (Adamus sóhajt egyet) Melegszik. Lehűl. Szelesre fordul. Lenyugszik. A tengerszint emelkedik, majd csökken. Mindez igaz. Szeszélyes, kiszámíthatatlan. Az fog történi ezen a konferencián, hogy most a globális kezdetekről beszélünk. Valójában azt tesszük, hogy felkeltjük a tudatosságot arra vonatkozóan, hogy a Föld most már a tiétek. Gaia távozóban van, ti öröklitek – és vállaljatok érte felelősséget! Mihez kezdtek a Földdel? Mit tesztek a Földdel?

 

Igazából nem tudtok benne ténylegesen kárt tenni. Helyrehozza magát. Százezer vagy kétszáz év alatt visszatér a normál kerékvágásba. (nevetés) Nukleáris támadás – nem számít. Ez csak energia, és ez előbb vagy utóbb visszaalakul a Földbe. Az emberek lehet, hogy eltűnnek a Föld színéről, de a Föld attól még itt lesz.

 

De mi történik most, hogy Gaia távozóban van – tisztelve és becsülve mindnyájatokat, ahogy ti is nagyrabecsülitek ezt a gyönyörűséges lelket - és ahogy Gaia eltávozik, a felelősség visszaszáll rátok. Mihez fogtok kezdeni a Földdel? A Föld egyáltalán nem annyira érzékeny. Más szavakkal: a Föld képes teljes mértékben megtisztítani és kiegyensúlyozni magát – pont úgy, ahogy ti. Igen, megpróbálhattok kárt tenni benne, de a Föld helyreállítja magát.

 

De most olyan ez, mintha átadná a fáklyát az embereknek. Ez annak szimbóluma, hogy ti hogyan bántok saját magatokkal. Annak a szimbóluma, hogyan manifesztáltok dolgokat, hogyan éltek a valóságban. Tehát ez a nagy kezdeményezés nem igazán a globális felmelegedésről szól. Hanem a felelősség felvállalásáról. Arról, hogy légy a Vagyok, Aki Vagyok. Többé már nem passzolhatjátok ezt át a Földanyára, és akkor mit fogtok vele kezdeni? Többé nincsenek szellemi vezetők, akiknek ezt átpasszolhatjátok, többé nincsenek guruk és mesterek, akiknek ezt átpasszolhatjátok – és akkor ti mihez fogtok kezdeni vele?

(SG104)

 

2009. DECEMBER 11. – OSLO – OBAMA NOBEL-BÉKEDÍJA- ADAMUSTÓL

AZ ÚJ GAZDASÁGI VILÁGREND KEZD KIÉPÜLNI

 

Őrült hét. A legnagyobb részét Oslo-ban töltöttem. Volt ott egy kis dolgom. Voltam én ott minden, macskától kezdve, grófon át ajtónálló, miközben Oslo-ban nézelődtem. Ahogy ezt természetesen ti is tudjátok, ott zajlott a Nobel-Békedíj átadása, amit Ábrahám Obama kapott meg a hét elején. (az Ábrahám Limcon és a Barack Obama közötti kapcsolatra utalva ezzel) És ez nagyon is igaz. Ez egy érdekes tapasztalás volt, és ez nem csak azokról szólt, akik összegyűltek és részt vettek ezen a díjkiosztó ünnepségen. Ez nem csak a politikusokról és az elitről szólt.

 

Voltak ott olyan emberek is, akik talán nem nevezik magukat Shaumbrának, mégis veletek megegyező szinten végzik ezt a tudatossági és megértési munkát. Voltak ott olyanok is, akik hadd fogalmazzak így, hogy nem voltak ott valójában. Más szavakkal: azok a létezők, akik Felemelkedett Mesterek, és akik most térnek vissza a Földre – némelyikük már itt is van, nemrégiben született meg – akik olyan szenvedélyt éreztek ezen esemény kapcsán, hogy egy rövid időre fizikai testet manifesztáltak maguknak. Más létezők is jelen voltak, azok, akik más birodalmakból érkeztek abból a célból, hogy részt vegyenek ezen az eseményen, és erre az alkalomra emberi megjelentést öltöttek magukra.

 

Ez egy elképesztő esemény volt, és nem csak arról szólt, hogy kiosztottak egy békedíjat. Ez ténylegesen egy mérföldkövet jelöl az emberiség változására vonatkozóan. Megjelöli az emberiség változását – annak a munkának az eredményeképpen, amit ti, és a hozzátok hasonlók végeznek már egy jó ideje. Titeket kellett volna meghívni erre az alkalomra! Nektek kellett volna ott ülnötök azokban a székekben elmondva, hogy ti segítettetek elhozni egy új tudatosságot a Földre. Ti segítettétek egy olyan tudatosság behozatalát, ami lehetővé tette, hogy egy olyan létező, mint amilyen Ábrahám Obama eljöhessen a Földre, és egy nagyon nagy nemzet elnöke lehessen.

 

Ez egyébként, ahogy ezzel valószínűleg ti is tisztában vagytok – nem szeretem ugyan ezt a megfogalmazást, de ez a Nagy Fehér Testvériség vágyának a beteljesülése. Ez egy régi Atlantiszi klubunk. Semmi köze sincs a fehérhez, és egyáltalán nem is volt olyan nagy. (nevetés) Jó volt, de nem volt nagy. De ez volt a vágy, hogy Amerika legyen az új reménység földje, amit mi már több száz évvel ezelőtt tudtunk – mert képtelenek voltunk kimozdítani az Európai beragadt energiákat, nem tudtuk elérni az országok közötti együttérzést vagy elfogadást, hiszen még most is túl sok embernek akad problémája a hatalommal, a kapzsisággal és a vallással – és az Egyesült Államok lett Új Atlantiszként vagy Új Reménységként tervezve.

 

Most, évekkel később látni ezt az én nézőpontomból- aki természetesen nagyon is benne voltam az európai politikában, és most látni azt, hogy ennek a nagy nemzetnek a vezetője lehet ennyire spirituális, mint amilyen ő maga, és a felesége is – ők nem fogják ezt a nyilvánosság előtt fitogtatni, ahogy ezt ti magatok is ismeritek a másokkal folytatott beszélgetéseitekből, de nagyon hamar el fog jönni az az idő, amikor ez sokkal nyitottabb lesz majd – de látni egy spirituális létezőt, egy együttérzéssel bíró létezőt, egy fekete embert – nem mintha ennek bármi jelentőséget kellene tulajdonítani, de igenis van jelentősége – és egy fiatal, viszonylag fiatal embert ebben a környezetben, hát ez igazán inspiráló volt. Nagyon inspiráló volt. Egy megújult reményt adott nekem az emberiség kapcsán. Reménnyel töltött el veletek kapcsolatban. Mert az emberiség néha igen csak megkérdőjelezhető.

 

Az emberiség 95%-a jóság. 95% jóság. Ott van az az 5%, legyen ez az 5% az egyénben, vagy az egész lakosságban, ahol nincs meg ez a jóság, és úgy tűnik, ez mégis leárnyékolja az emberekben meglévő végtelen jóságot.

 

Ezen az oslo-i összejövetelen láthattam annak a munkának a betetőzését, amit mi mindannyian végeztünk – nem azért, hogy megmentsük a világot, hanem azért, hogy önmagunk legyünk, hogy elhozzuk a Szellemet a Földre. És hogy a Szellemet többé már ne valahol távol tartsuk, hanem hogy elhozzuk Őt a Földre egy nagyon is valódi módon, egy nagyon is őszinte módon és egy rendkívül érző módon – ez az, amit én láttam.

 

Azt kell, hogy mondjam, hogy én sem voltam teljesen felkészülve arra, amit Oslo-ban megtapasztaltam. Azt gondoltam, még több konfliktus, még több dráma lesz ott. Tényleg a sötét erőket vártam, ha így akarjátok őket nevezni, szóval a negativitást vártam a résztvevőktől. Vagy gyakran a negativitás időszaka az – a negatív energiáké – akkor éreznek vonzást, amikor látják, hogy sok fény összegyűlik, ahogy ezt mi is megfigyeltük itt az évek során.

 

De ott lenni Oslo-ban és látni ezt – ez egy megújult reménnyel töltött el engem egészen annyira, hogy volt egy összejövetelünk azokkal, akiket ti Mestereknek hívtok – pedig igazából csak halottak. Az ünnepség után volt egy összejövetelünk, és arról beszélgettünk, hogy át kellene alakítanunk azt, ahogy veletek dolgozunk, mivel ez nagyon gyors ütemben zajlik. Egy másik sebességgel kell dolgoznunk veletek, és máshogy is kell beszélnünk veletek. Máshogy kell beszélnünk - sokkal valódibban, mint eddig bármikor is, mivel ti sokkal valódibbak vagytok, mint valaha is.

 

Ennek a legutóbbi összejövetelnek köszönhetően felismertük, hogy az, amit ti negatívnak, sötétnek, vagy bárminek is neveztek, szóval, azok, akik nem annyira kedvesek, mint ti, azok izgatottakká válnak majd a munkájuk során egyfajta utolsó éljenezésként! Tudják, hogy a változás elkerülhetetlen. Tudják ezt, és amikor „rájuk” hivatkozom – akkor nem egy szervezett csoportról beszélek – hanem mindössze a negatív tudatosságról. Ez elképesztően be van ragadva – a tudat nagyon megrekedt. Ők segítségért kiáltoznak a maguk módján, hogyan lehetne ebből kimozdulniuk, de közben meg olyanok, mint egy veszett kutya. Amikor megpróbálsz segíteni nekik, akkor jól beléd harapnak.

Mivel minden olyan gyorsan változik, tudjuk, hogy a reakcióik erősödni fognak. Ahogy már mondtam, ez az ő utolsó éljenzésük mielőtt belépünk ezen a Földön egy olyan korszakba, ami az abszolút együttműködésről és a temérdek elfogadásról szól, és ami véget vet azoknak, akik nem értik meg a hatalom illúzió voltát, és véget vet a pénzügyekben és a kormányokban fennálló komoly energetikai dinamikai egyensúlytalanságoknak.

Áll még egy pár év előttünk abból, amikor az, amit ti fenevadnak hívnátok, megpróbálja magára vonni a figyelmet, megpróbál tárgyalni, és ebből sokat fogtok látni ebben az elkövetkezendő pár évben, és igen, 2012 végéig. Ez a fenevad, ahogy én nevezem őt, tárgyalni akar majd a pozíciója megtartása érdekében. Nem akarja, hogy feledésbe merüljön. Tudja, hogy a háborúja többé már nem valós. Tisztában van vele, hogy az ő helye gyorsan eltűnik a Föld színéről. Az emberek nem fogják ezt tolerálni – a jó emberek, azok, akik együttérzéssel bírnak. A fenevad nem kap többé toleranciát, ezért aztán taktikát fog váltani. A múltbéli manőverei a háború, a bűnözés, a manipuláció, és a félelmi taktikák voltak. De pont a múlt héten ráeszméltünk, hogy felismerte, hogy mindezt elveszítette. A világ összes háborúja sem fog semmit sem tenni érte. Ezért aztán tárgyalásokba fog kezdeni.

 

A tárgyalások célja az lesz, hogy megtartsa a helyét, az azonosságát. És legalábbis azokban a birodalmakban, ahol én dolgozom, és ahol lényegében ti dolgoztok, nem fogunk tárgyalni vele. Nincs helye a tárgyalásnak. Nincs tárgyalás – és ez nem arról szól, hogy mi győzni akarunk. Ennek semmi köze a győzelemhez, hanem ahhoz van köze, amit az emberek maguknak választanak. Minek is tárgyalni, amikor….tárgyalásokat folytatsz magaddal a fényed és a sötétséged egyensúlya kapcsán? Nem. Egyáltalán nem. Ez nem arról szól, hogy megpróbálnád megsemmisíteni a sötétséget. Hanem arról, hogy megpróbálod integrálni illetve megérteni azt, amit sötétnek hívtál. Nincs tárgyalás.

 

Szeretném, ha tudatában lennétek annak, hogy mi és miért zajlik, amikor újságot olvastok. Lényegében van egy jó pár nagyon megvilágosodott létező, akik kormány pozíciókat látnak el, és a pénzügyi rendszer legutóbbi összeomlásával – apropó ez igenis összeomlott. Még mindig megy annak a színlelése, mintha ez rendben lenne – pedig apró darabjaira hullott, szétesett. Ami ennek a szétesését, az összeomlását okozta az annak a bizalomnak a hiánya volt, amit te, meg te, meg te (Adamus tollal a kezével az embereket bökdösi ) amit te éreztél a rendszer iránt. Az egyetlen dolog, ami összetartotta, a bizalom volt, és a bizalom többé már nincs jelen a régi rendszerekben. És jelenleg pedig az zajlik, hogy kifejlesztetek egy teljesen új rendszert.

 

(SG:04)

OBAMA:

A Dahl univerzumból hozott megszentelt energiákat.

Egyiptom, Lemuria, Lyra, Mu és Atlantiszon keresztül

 


2009. DECEMBER 12.- 21.

A RÓZSA HÁLÓZATA – KRISZTUS 2. ELJÖVETELE

Most, hogy beléptek a decemberi hónapba és 12:12 időpontja, majd pedig a 12:21-es napforduló felé közelítetek, lehetőséget kaptok arra, hogy megtelepedjetek ezen új energiák mezejében és elkezdjétek felismerni a szeretet új hálózatának szépségét, mely a bolygó magasabb szintű tudatosságában bontakozik ki. Arra kérünk benneteket, hogy képzeljétek el a virágmintákból álló ragyogó mintázatot, amibe bele van szőve az Új Föld szent kreatív energiája és horgonyozzátok le magatokban ezeket a mintákat, hogy megnyilvánulhassanak a fizikai világban.

 

 

Szeretteim, itt az idő arra, hogy ünnepeljétek a Szent Rózsa megnyílását magasabb tudatosságotokban és a Felemelkedett Krisztusi Tudatosság aktiválódását az emberi kollektív tudatosságban. Ez annak az erőteljes és kitartó fénymunkának az eredményeként jött létre, amit a megvilágosodott lelkek 9:9 és 11:11:11 ideje között végrehajtottak, biztosítva ezzel, hogy ez a Szent Hálózat lehorgonyzásra kerüljön a bolygó holografikus képében ezekben az időkben. Emiatt lehetséges, hogy sokan közületek kimerültnek, fáradtnak és gyengének érzik magukat. Folyamatosan tartottátok e csodás fény vibrációs szintjét lényeteken belül és együtt dolgoztatok a magasabb dimenziók birodalmaival annak érdekében, hogy megteremtsétek a fény eme portálját, ami egy belépési pont lesz a magasabb tudatosság és a fizikai sík között. A jövőben, a magasabb tudatosság mintázatai és kívánalmai beleszövődnek a Rózsa Hálózatába, majd azon keresztül manifesztálódni fognak az emberiség magasabb szintű tudatosságának tiszta kifejeződéseiként.

 

Drága Szeretteim, ez valóban az ünneplés pillanata. Ez „Krisztus második eljövetelének” időszaka, amire oly sokáig vártatok. Igen, a Krisztusi Avatárok, Yeshua és Mária Magdolna kétezer évvel ezelőtt jöttek el a Földre, már akkor magukban hordozva a Szent Rózsa Tudatosság magjait. Ezt a fajta magas szintű, szent tudatosságot kifejezésre juttatták életükkel, munkájukkal, tanításaikkal és kapcsolataikon keresztül. Ők ketten voltak az inkarnálódott Isteni Egység, a szent párkapcsolat megtestesítői, ami által az új tudatosság megszülethetett és ez manifesztálódik és borul virágba most a szemetek láttára, csodálatos emelkedést és varázslatos transzformációs folyamatot eredményezve a Földön. Azok a csírák, melyeket Izrael és Franciaország területén vetettek el, most virágba borulnak, és munkájuk bennetek tetőződik be, éppen most! Hiszen ti vagytok a Szent Rózsa és ti vagytok a Krisztusi Tudatosság virágba borulásának második megnyilvánulása a Föld nevű bolygón. Ti vagytok a Mennyország, ami kicsírázott a Földön a szeretet és a szépség megnyilvánulásain keresztül!

 

Szeretteim, Yeshua és Mária Magdolna voltak a magasabb isteni tudatosság közvetítői a Földön. Fizikai testükkel – hús-vér férfiként és nőként – portálként szolgáltak, hogy lehorgonyozzák az isteni tudatosságot a Földre és kifejezzék az isteni szándékot saját megnyilvánulásaikkal. Személyes Rózsa-energiájuk teljes mértékben aktiválódott és arra voltak vezérelve, hogy az isteni szeretet kifejeződései legyenek fizikai testben töltött idejük alatt. Ti is ugyanezt képviselitek, amikor megnyitjátok szent szíveteket a feltétel nélküli szeretet előtt, és engeditek, hogy a Fény Szent Rózsája kibontsa szirmait a korona csakrátokban. Ekkor multidimenzionális létezőkké váltok, igazi átjáróvá az isteni szeretet számára, emberi és fizikai testben élő isteni lénnyé. Ez az emberi angyal transzformációjának csúcspontja, amikor a szellem és az anyag eggyé válik, és valóban egyként funkcionál.

 

Amint azt láthatjátok, december hónapba lépve igazán van okotok az ünneplésre! Megünneplitek majd a 12:12-es dátumot, ezt követően pedig a napforduló energiáit, 12:21 alkalmából, december 21-én. Arra kérünk benneteket, érezzétek a Szent Rózsa energiájának jelenlétét lényetekben és életetekben, érezzétek az Isteni Férfi és az Isteni Női energia Ikerláng Egységének betetőző ünnepét, amikor a kettő eggyé válik és megnyílik a varázslat és szent erő árama az Egyetlen Szív közepéből! Az isteni mágia árama átömlik a Rózsa Portálokon egyenesen az Egyetlen Szívbe és mágikus szeretetként és a fény csodáiként manifesztálódik életetekben!

 

Kedveseim, a jelen időszak legyen számotokra a szent helyek ünnepe is egyben. A Rózsa Portálok ajándéka valójában a Szentség visszatérte a Földre, a fizikai dimenzióba. Talán éreztétek is, hogy az ősi, szakrális helyek erejének intenzitása fokozódott, amikor a gyémánt-és rózsahálózatok aktiválódtak. A kozmikus energiák és a mennyei intelligenciák fénylényei, akik e mentén a rózsa-frekvencia mentén határozzák meg létezésüket – tehát azon a rezgésszinten élnek – még egyszer képesek voltak veletek közvetlen kapcsolatba lépni ezeken a szent helyeken keresztül és sokatokat vezéreltek ezekre a szent helyekre az elmúlt időszakban. Ezek a hálózatok valójában a szent helyek isteni energiáit hordozzák és ezért éreztetek sokan késztetést arra, hogy ezekre a helyekre látogassatok. Ezért is kapcsolódtatok össze újra az elementálok birodalmaival és a cetek hálózatával ebben az évben, hogy az emberiség újra képes legyen a szent helyek manifesztálásában társteremtőként együttműködni a magasabb dimenziókkal.

 

Szeretteim, ha elképzelitek magatok előtt ezt a csodálatos Rózsa hálózatot, úgy, hogy a hálózatból alkotott virág egy geometriai mintázatot alkot, akkor látni fogjátok, hogy minden egyes Szent Rózsa egy olyan „csomópont”, amin keresztül a Szentség formát ölthet és manifesztálódhat a Földön.

 

Tudjátok, hogy mindannyian Szent Rózsák vagytok, potenciális csomópontok a multidimenzionális energia kifejeződésére és az isteni szándék kinyilvánítására a Földön. Annak érdekében, hogy ezt valóban sikerüljön megnyilvánítanotok, mindössze annyit kell tennetek, hogy megnyitjátok szíveteket és teljesen azzá váltok, akik valójában vagytok – a mozgásba lendített isteni szeretet megnyilvánulásaivá. Amikor képesek vagytok megtapasztalni önmagatokat ezen a módon, akkor valóban kibontjátok lényeteket a Szent Rózsa energiáiban és az isteni szeretet közvetítőivé váltok.

 

Ez azt jelenti, Kedveseim, hogy szent helyek őrzőivé váltok saját lényetekkel. A szent helyek olyan helyek, ahol az isteni energia áramlik és formát ölt. Ezek az isteni mágia, csodák és szeretet helyei! Ne felejtsétek el, hogy amikor beléptek magasabb tudatosságotok kapuin, a magasabb dimenziók portáljaivá váltok hús-vér emberi formátokban és a többi ember ekként fog látni benneteket és ezt fogja általatok megtapasztalni.

 

(SCH:0912)


2009. 12:12 -  2010. 12:12 :

1.152.000-ALKIMISTA TUDATOSSÁGÚ FÉNYMUNKÁS ENERGIÁJÁNAK LEHORGONYZÁSA

(KT:12:12)


2009. 12:12 lásd még: 11.11,12:12, 21:12

A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET TRIÁD CSILLAGKAPUJA

 

2009. 12:21 11.11,12:12, 21:12

A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET TRIÁD CSILLAGKAPUJA

2009.12.12. 12.12:12 KÓDJAI

A világ, amiben éltek, a személyes világotok, a ti országotok, s ahogy gondozzátok, az csakis rajtatok múlik. Ez most az az idő, szeretteim, amikor lehetőséget kaptok, hogy szilárd alapokat fektessetek le annak érdekében, hogy meghaladhassátok a végzeteteket és a12:12:12 (a háromszoros tizenkettő kódja) a kulcs, ami megmutatja azt az egyedi ösvényt, amit követnetek kell annak érdekében, hogy isteni sorsotokat teljes mértékben a földi élet jelenlétébe hozzátok!

 

A mai, a Levegő Kapuk által előidézett energiák aktiválják az új Tizenkettedik Dimenziós Planetáris Átjárókat a Kristály Szívben Kairóban és aktiválódni fognak a Sinai hegyen keresztül is. Ebben az idő pillanatban az energiák a Földanya teste mélyéből lüktetnek elő, meg a Galaktikus Központ mélyéről és a smaragd fény egyetlen hatalmas erőhatásaként egyesülnek a Sinai hegyen. Ezek az energiák hozzák vissza Kuthumi mester fényét a Föld bolygó éteri mezőjébe, a Szoláris Arkangyalok energiájának kíséretében.

 

Ez az újjászületés koronázza meg Kuthumit a Szeretet és Bölcsesség Királyának és minden Szoláris Arkangyal Szoláris Arkangyalává. Ezt az energiát ismerik úgy, mint az Egyetlen Szív Smaragd Fényét és a fizikai világba a Smaragd Misztérium Iskolaként születik bele, ami kinyilvánítja az Arany Templom Tanításokat.

(KTLEV:114-120)


2009. DECEMBER 21.-

KUTHUMI ÉS MÁS FELEMELKEDETT MESTEREK BELÉPNEK A 12. DIMENZIÓBA

Az újonnan fölébredettek többet fognak kommunikálni a Felemelkedés Útjának új Felemelkedett Mestereivel. Ők, mondhatni sokkal inkább, ezen Mesterek érdeklődésének a középpontjába kerülnek, míg azok, akik még mindig a tudattalan álmát alusszák, a végzet kezét fogják érezni magukon, hogy irányt mutasson nekik olyan lehetőségek felé, melyek a szendergés más ciklusait jelenthetik vagy hogy ráébredhessenek az új világra, ami az orruk előtt fejlődik ki, hogy úgy mondjam.

Ez azt jelenti, hogy én, Kuthumi, számos más beavatottal, akikkel együtt dolgozom, átlépek a 12-ik dimenzióba, az emberiséget szolgálva. 2008 közepétől [ez az időpont előbb 2008. december 21-re, majd 2009. december 21-re módosult] tovább már nem szólalok meg ezen a bolygón csatornázás útján. Minden további munkám már telepatikusan fog megnyilvánulni a csatornáimon keresztül, de tudatos szinten.

Adeptusokként, veletek együtt a kvantum mező magasabb vibrációiba lépünk, a kvantum világba, ami lehetővé teszi a telepatikus kommunikáció kifejlődését a magasabb rezgésű vibrációk Mestereivel és a velük történő tudatos kommunikációt. Eljön az az idő, amikor már képtelenség lesz a tudatosság egy adott szintjét bizonyos vibrációkon keresztül az egó uralma alatt elérni, ez úgyszólván lehetetlen lesz.

…amikor átlépek a magasabb birodalmakba, mert akkor automatikusan velem együtt jöttök ti is és minden egyes Fény Mester, aki átmegy ezen. Nagy Fény Fivéreim egyike velem tart ugyanarra a síkra, ahova én. Ti a szeretett St Germain -nek ismeritek őt. Ő szintén befejezi a transz-hang channellingeket valamennyi csatornáján keresztül 2008 közepére. [„Menet közben” Jézus Mester is csatlakozott hozzájuk.]

Ami most fog történni, az az, hogy én, Kuthumi és St Germain egy mintázatot teremtünk a naprendszeretek számára, olyat, ami bátorítani fogja a fiatal beavatottakat a felemelkedési út adeptusainak keresésére, olyanokéra, mint ti is, hogy megkaphassák az új út energiájának mintázatait. Azok közületek, akik a Mesterek csatornáiként tevékenykedtek, roppant elfoglaltak lesznek az emberiséget szolgáló szerepükben, mivel tömegek fognak fölébredni szendergésükből az emberiségnek jelenleg átnyújtott dolgokat választva.

 

(KT:060522)

 


2009. DECEMBER 21.

2009 december 21-e csakúgy, mint 2009 december 22-e két igen fontos dátum lesz, mivel ezzel veszi kezdetét az az energia aktiválás, ami a 'Harmadik Felemelkedési Hullám'-nak nevezett energiát teremti meg, mely pedig majd 2010 december 21-e és 22-e között fog bekövetkezni. Ez lesz a befejező fázisa az emberiség fölkészítésének a végső és legfőbb felemelkedési hullámra, melynek tisztító folyamata 2011 októberében veszi kezdetét, ami aztán elvezet 2012 december 21-ig.

 

Szóval szeretteim, itt az ideje, hogy megnyissátok a szíveteket és rányissátok a szemeteket önmagatokra, az életetekre, és hogy meglássátok, hogy mi is vagytok ti és mi nem, ezzel biztosítva, hogy készen álljatok, amikor ez a felemelkedési hullám elérkezik. Biztosíthatunk benneteket, hogy mindazon információ a rendelkezésetekre áll, ami ahhoz szükséges, hogy átlássátok az elkövetkezendő időszakot, mert még nagyobb változások várhatók, szeretteim, nem lesz olyan ország a Földön, amely érintetlenül maradhatna ezektől a változásoktól, nincs olyan emberi lény a Földön, akit ilyen vagy olyan formában ne érintenének meg ezek a változások. Ahogy az évek sorra végigérnek éves ciklusukon, a rá következő év még erőteljesebb mértékben teremti meg számotokra a megszabadulás és meghatalmasodás lehetőségét, és [azt,] hogy meghaladhassátok a szegénységet, az elerőtlenedést, a félelmet, a visszaéléseket, a feltételekhez kötött szeretetet és minden mást, ami meglopja a szeretetet és az erőt.

 

2008 december 21-én megtapasztaltátok a Második Felemelkedési Hullám intenzív fölépülését, most nekiláthattok a következő szintnek. Minden egyes szintnek megvannak a maguk kihívásai, ezek az új világ leckéi, előkészületek a magasabb világra, és föl kell készülnötök és hajlandónak kell mutatkoznotok éretten és felelősségteljesen foglalkozni ezekkel az energiákkal, drágáim, mert így hatalmasítjátok meg magatokat, és így váltok mester alkimistákká, és azután a fény által teljesen uralt Krisztusi énetek kivezet benneteket a végzet börtönéből, ami életetek számos területét uralta. A mostantól és a 2011-ig terjedő időszakra megkapjátok [azt] a lehetőséget, hogy kiemelkedhessetek a végzet hálójából, ha hajlandóságot mutattok rá, ha hajlandóak vagytok igazi társ-teremtővé, igazi alkimistává válni, akkor hajlandónak kell lennetek 'megvívni a harcotokat' is, szem előtt tartva a korábban adott definíciómat ezekről a szavakról. Valóban kivételes idő[szak], ami most előttetek áll.

 

 

2009. 12:21 – 2010. MÁRCIUS 21.

A GALAMB SZÍVE AKTIVÁLÁS

Az Egyesült Kristály Mező a "feminin csomók" nagy mennyiségű, úgynevezett női energia, beáramlását hozzák be 2009 Decemberi Napforduló és a 2010 Tavaszi Napéjegyenlőség között

Az Elvarázsolt Szikla a 2009 téli napforduló által serkentve aktiválódik majd.

2009 Téli Napfordulóján a "Galamb Szíve" aktiválva lesz az egység mezőbe. A Tavaszi Napéjegyenlőség alkalmával 2010-ben pedig csatlakozik majd a Galamb Fejéhez a Kristály Aktiválás Kozmikus Beindításával.

Mesterek, felhívjuk figyelmeteket, hogy gyorsuló változások történnek bolygó szerte, és a legjelentősebbek közé tartozik a planetáris energiák egyensúlyba hozatala. Azok a területek, amelyek túl iparinak, túl testületinek (korporált), túl parancsolónak minősülnek, egy lágyító energiába merülnek alá. Ez valójában döntő aspektusa a "Galamb Visszatérésének", mert tulajdonképpen a galamb hozza be a gyengéden táplálót, a femininnek nevezettet, ilyenformán egyensúlyozva a maszkulin többletet. A felemelkedés az harmónia, és a harmónia örökül hozza a szimmetrikus egyensúlyt a bolygó polaritásán belül.

A feminin egyensúly

 

De tisztázzunk egy dolgot, míg a női energia beáramlása szükséges a bolygó energetikai egyensúlyának az eléréséhez, ne tolmácsoljátok félre, hogy a női energia jobb, mint a férfi, hanem a női energiára van szükség, a jelenlegi maszkulin többlet egyensúlyba hozatalához.

Látjátok, LeMuria egyensúlytalanságát a feminin energia többlet okozta, és maszkulin áradat lett beáramoltatva, abban az időben, az egyensúly elérésére. Tehát, felhívjuk a figyelmeteket kedveseink, hogy a bolygó kívánt energiája az egyensúly, sem a női, sem a férfi, hanem az egyensúly.

Igazából, a Kristály Korba való bevezetés felemeli a bolygót az úgynevezett 5.ik dimenzióba, a dualitás nélküli nemtelenség egy eredendően elérhető mezejébe. Látjátok, a kristály energia az a zérus mező.

Mint olyan, bizonyos csomók a bolygón most aktiválódnak e célból. Ezek, mint beáramlási portálok szolgálnak majd, hogy az egyensúlyozó frekvenciális mezőket együttműködésbe hozzák a bolygó kristályosodásával. Meg kell értenetek, hogy az Egyesült Kristály Mező az egyensúly kivonata, valójában egy nem duális, egy nem poláris frekvencia, és az a zérus mező. Ezek a "feminin csomók" nagy mennyiségű, úgynevezett női energia, beáramlását hozzák be 2009 Decemberi Napforduló és a 2010 Tavaszi Napéjegyenlőség között. Bizonyos csomók lesznek a fő befogadók, és ők terjesztik majd szét ezt az energiát bolygó szerte

A Nemek Egyenlőségbe Kalibrálása

 

Elmondjuk nektek, hogy azok a keresők, akik eljönnek és szertartásokat végeznek az Elvarázsolt Sziklán, annak egyedülálló belső mezejében képessé válnak saját mezőjük egyenlőségbe kalibrálására. Ez azt jelenti, hogy azok is, akik frekvenciája túlságosan maszkulin, és azok is, akik frekvenciája túlságosan feminin, az Elvarázsolt Szikla közvetlen örvényében beléphetnek a harmonikus állandóság és arány állapotába.

Na most, az Elvarázsolt Szikla, az egy természetes szakrális geometriai forma. Egy félgömb alakú kupola, ellenben nem egy masszív változata, az európai szakrális geometrikus templomok tornyainak, hanem egy kupola, amely egy teljes négyzet mérföldet ölel fel, és egyedülálló ibolya-rózsaszín, több mint 1 milliárd éves gránit alkotja, és mint olyan, a föld legősibb gránit dómjai közé tartozik.

Hogyan lehetne ez akkor nem szent? Elmondjuk nektek, hogy ez egy élő katedrális, küldetéssel!

Az Elvarázsolt Szikla energiája behangolva marad a Kristály Koponya energiáira, az Isten Ember 13.ik paradigma mintázatára.

TÉLI NAPFORDULÓ/METATRON

Az Egyesült Államok e területe különösképpen élvezi ezen egyensúlyozó örvény előnyeit. Most ez egy kiterjedtebb hathatóságba emelkedik a planetáris felemelkedés előkészületeiben. A "Galamb Visszatérésének" az a szerepe, hogy magasabb dimenzionális feminin energiát hozzon a területre, ahol az elmúlt 500 évben egyensúlytalanság volt.

Az Elvarázsolt Szikla lényegében egy szatellitje az Isteni Női Smaragd Energiának, és a 2009 téli napforduló által serkentve aktiválódik majd.

Észak Amerika területén ez az energia táplálja Sedonat, Montereyt, Santa Fet, a Shasta hegyet és Tahoet nyugaton, és Altlantát, New Yorkot meg Carolinát keleten.

Az Elvarázsolt Szikla globálisan összekapcsolt, a fenti a szerepben pedig a nyugati féltekét szolgálja. A nagy léptékű skálán, számos háromszögelt mező - az Uluru, a Tor, a Tábla Hegyek, a Samaipata és a Sinai - sokrétű csúcsa.

2010 sok Kozmikus Beindítású Kristály Aktiválást tartogat, és a Galamb bonyolultan hozzá tartozik az aktiválásokhoz.

Metatron vagyok és megosztom veletek, ezeket az igazságokat.

 

2009. DECEMBER 28.

2009 december 28-ára életetek minden területét újra kell kalibrálnotok, de ha volna olyan területe, amelyet nem tudtatok megoldani, akkor azt javasoljuk, hogy koncentráljatok rá december 28-a előtt és vizsgáljátok meg, [vajon] hogyan tudott kitérni előletek, és ne vigyétek át a 2010-es új évbe, hogy ott kísértsen, ezért javaslatunk szerint a 12-ik hónap 12-én vizsgáljátok meg az árkus papírotokat, amit ugye most készítetek el, és figyeljétek meg, ahogy az évetek kibontakozott és a 12-ik hónap 12-én vegyetek célba minden olyan területet az életetekből, ahol érzésetek szerint nem volt fölemelkedés és olyan változás, amit elvártatok volna és az Univerzális Napforduló alkalmából nyilvánítsátok ki szándékotokat a Fény Hierarchiái felé, hogy életeteknek ez a bizonyos területe most kerüljön a nagy Központi Nap sugarainak hatókörébe és nyilvánuljon meg számotokra [az], amit elhibáztatok, s hogy ezzel meglelhessétek a megoldást, bármelyik is legyen az a terület az életetekből, ami megoldásra vár.

(KT:090101)


2009 VÉGÉIG - FELEMELKEDETT MESTEREK FIZIKAI TESTBEN VISSZATÉRNEK A FÖLDRE – SZUVERÉN LÉTEZŐK

Felemelkedett mesterek, akik elfogadták saját szuverenitásukat  (SZUVERÉN LÉTEZŐK) kb. 9000 vannak jelenleg, és a mai napig nem volt egy sem aki visszatért volna a Földre fizikai testben.

Először To-Bee Wah ark, azaz Tóbiás az.
A Kvantumugrás (2007.09 18) teszi ezt lehetővé, mert megváltoztatta a spirituális fizikát.

TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ EZ A NAP EGY FELEMELKEDETT MESTER VISSZATÉRÉSE.

2009. Július 25-ig még 2 Felemelkedett mester teszi ezt.
2009. AUGUSZTUS VÉGÉIG: több mint 30 Felemelkedett Mester tér vissza a Földre.

2009. ÉV VÉGÉIG: 120 Felemelkedett Mester születik vissza.

2010 ÉV KÖZEPÉIG: 1516 Felemelkedett Mester testesül meg majd.
Mi tettük lehetővé a szuverén létezők számára a visszatérést.

A FÖLD TUDATOSSÁGPONTJAI LESZNEK ÉS CSATLAKOZBAK A FÉNYHOZÓKHOZ.

(T: 090719: Tóbiás búcsúja)

 


2009. VÉGÉRE – USA – ÁTMENETI KORMÁNY ALAKUL

Nagy mennyiségű és új eddig zárolt technológiát mutatnak majd be

A Galaktikus Föderáció hivatalosan is felveszi a kapcsolatot az új kormánnyal

Elmondásra kerül majd, a földi emberiség spirituális célja, igazsága és ezek az információk hamarosan napfényre fognak kerülni.

(GF:090224)

 

2009. VÉGÉTŐL FOLYAMATOSAN ÚJRAKÓDÓLÁSOK

Egy spirituális szerves számítógép újrakódolja a DNS/RNS rendszerünket, új üzeneteket tudunk fogadni, új programok indulnak el bennünk, felébrednek az eddigi szunnyadó területeink, részeink.

(GF:090224)

 


2009 VÉGE FELÉ – AZ ENERGIA ÚJ FORMÁI

Az energia új formái jelennek meg, amik a következő év vége felé vernek gyökeret. Az emberi tudatosság vákuumának eredményeként ez rendkívül népszerű témakör lesz. Ez számos új energiaformát, és energia elosztási rendszert hoz majd működésbe, amik már régen készen állnak a háttérben. A technika könnyen egyensúlyba tudja hozni az embereket a Földdel. Ha az emberiség tudatosságának vákuuma elég magas szintűvé válik, akkor a bolygótokat irányító cégeknek nem lesz más választása, mint reagálni erre. Az az érdekes, hogy mikor végre ők is beszállnak, és nem állnak ellen többé a változásnak, akkor rá fognak jönni, hogy a Földdel együttműködni igazából sokkal nyereségesebb. Jelen pillanatban nem tudjuk megmondani, hogy mikor lesznek elég okosak ahhoz, hogy ezt belássák, de majd meglátjuk.

LW:0801


2009. VÉGÉIG - KARMIKUS SZINTŰ CSAKRATISZTÍTÁSOK BEFEJEZŐDNEK

A Mennyország folyamatosan dolgozik azon, hogy kitisztítsa a sok múltbéli karmáinkat, amelyek még hatással vannak ránk, hogy teljes tudatosságú fénylényekké váljunk, és ezek felnyitnak sok eltorlaszolt ösvényt, ami több, mint 200 kisebb csakrához vezet. Ennek a műveletnek 2009- végére be kell fejeződnie.

(GF:081111)


2009.-2011. KOREA EGYESÜLÉSI FOLYMATA

Amikor visszatérek, és amikor majd ellátogatok ide, Korea földjére, az teljesen máshogy fog kinézni, mint most. Nem lesz itt a fal, ami kettéosztja azt. Nem lesz harag, nem lesz gyűlölet, és nem lesz itt a régi karma sem, ami elválaszt egymástól két embert, akik ugyanahhoz a családhoz tartoznak. Jólét és virágzás lesz ezen a földön – és én ezt már most tudom. Ezen a földön be fog köszönteni a spirituális megvilágosodás reneszánsza. Ezt már most tudom. Mire visszatérek, kicsit több ősz hajszál tarkítja majd a hajatokat, kicsit kerekebb lesz a hasatok, és kicsit több ránc lesz majd az arcotokon. De fel foglak ám téged ismerni a mosolyodról. Az ajkaidról előtűnő mosolyodról és a szívedben élő szeretetedről. Új Energiás Tanítókként foglak felismerni titeket. Ti vagytok azok, akik segítitek ennek az országnak az átalakulását, és jut eszembe, ebben a 2009. évben kezdetét veszi itt egy három évig tartó újraegyesülési folyamat – itt Korea földjén. A nagy jólét és virágzás folyamata veszi itt kezdetét. Egy új korszak kezdődik itt el, egy nagyon hatékony és eredményes mezőgazdasággal, ami majd az összes ember számára elegendő táplálékot fog biztosítani. Továbbá egy egészen újfajta technológiai fejlődést is fog ez jelenteni. Hiszen tudjátok, amikor a has jól van lakva, akkor elme is fel van tankolva. Amikor a has meg van etetve, akkor a tudat és a megvilágosodás is megnyílhat. A szívem mélyéről tudom mindezeket a dolgokat, amik itt meg fognak történni.

Shaumbra, még itt, Koreában is, ahogy a földetek ebben az évben elkezdi ezt az egyesülési folyamatot, a saját szemetek láttára fognak a változások bekövetkezni, egyik jön majd a másik után, és egy rakás egymás után bekövetkezett esemény sorozat fog majd elvezetni az egyesüléshez. És látni fogjátok azt is, hogy még a saját Shaumbra csoportotokon belül létező különbözőségek is megbecsülésnek és tiszteletnek fognak örvendeni, ahelyett, hogy furcsának vagy másnak tűnnének. Látni fogjátok, hogy ti magatok, mint Shaumbrák hogyan is éltétek ki pontosan ugyanazokat a dolgokat, amik megosztották az országotokat. De most képesek lesztek arra, hogy mindezt egybehozzátok Shaumbraként, itt Koreában

(T:09KOR)


2009-2011-2013

Szeretteim, a 2009-es év rengeteg ajándékot és hatalmas lehetőséget hoz nektek, hogy előkészüljetek életetek következő öt évére és hogy szilárd alapokat biztosítsatok a bekövetkező változásoknak a következő három évben. Nektek megvan hozzá az erőtök, nekünk megvan hozzá az információnk és a szeretet és bölcsesség kombinációját használva bármi megtörténhet. Higgyetek a hatalmatokban, legyen bátorságotok visszaszerezni azt, ez a ti évetek arra, hogy bebizonyítsátok magatoknak, mennyire hatalmasak vagytok, mennyire rugalmasak és mennyire tökéletesek vagytok.

 

Tudjátok, hogy örökké jelen vagyunk az utatokon, vezetünk, védelmezünk és szolgálunk és tudjátok, hogy minden rendben van és rendben lesz a világotokban.

(KT:090101)

 


2009.-2012. VÁLTOZÁSOK/TÓBIÁSTÓL

Az elkövetkezendő négy évben monumentális változásokat fogtok látni a Föld egészén. Az előbb három évet említettem, ami Korea változására és fejlődésére vonatkozott. És négy évnyi nagyon intenzív változás vár az egész világra. Ti, azaz a világ teremti ezt az ÚJ Energiás korszakot. Ez kitisztít minden régit, mindent, amire többé már nincs szükség, és megengedi, hogy az energiái átalakuljanak és egy nagyon Új Energiás módon kerüljenek visszahozatalra. Most, hogy itt ülünk így együtt, újra, mint angyal az angyallal, azt szeretném nektek mondani, hogy világszerte kihívásokat fogtok látni. De ne essetek pánikba! Ne töltekezzetek fel aggodalommal! Hiszen ez a változás nagyon is helyénvaló! Ahogy erről nemrégiben beszéltem, az időjárási minták változásainak lesztek szemtanúi. Nehogy azt higgyétek, hogy az a haragos isten műve, vagy hogy a globális felmelegedés miatt van mindez – ez az egész a tudatosság tisztulása és újraépítése miatt történik.

(T:09KOR)

 


2009- 2012- 2020

A KÜLÖNÁLLÁS VÉGE

KÖZELEDIK A FÖLD BOLGYÓN EGY NAGYON JELENTŐS ESEMÉNY. MINDEN IGAZSÁGNAK KI KELL DERÜLNIE

A GAZDASÁG TELJES ÁTALAKULÁSA

Ez egy varázslatos időszak az emberek számára, mert nem csak individuumként ébredtek fel az álomból, hanem egy szellemi fajként is, amely azt állítja, hogy egy fizikai biológiai buborékban él. Azt történik jelenleg, hogy minden ember, legyen épp bárhol, növeli a rezgésszintjét.

Azt mondtuk nektek, hogy az emberi előmeneteleteket a legalacsonyabb rezgésszint határolja be a bolygón, de még így sem korlátoz benneteket semmi. Mert ahogy megemelitek a kollektív rezgésszintet ezen belül a szegmensen belül, vagy ezen a rezgés skálán, mikor elértek egy új szintre, azzal felemelitek automatikusan a legalacsonyabb szintet. Ne terheljétek magatokat azzal, hogy elindultok és megmentitek a világot, vagy megváltoztattok egyéneket.

A legtöbbeteknek idő-specifikus szerződéseitek voltak, itt kellett lennetek egy konkrét időpontban, hogy dolgozhassatok azon, amit a szellemetek és a lelketek igazán szeretett volna. A jó  hír az, hogy ezt már elvégeztétek. Nos , ezt engedjétek el, és kezdjétek belakni, azt, akik vagytok

A fizikai átrendeződés a bolygón már elkezdődött sok emberben, és kezdtek aktivizálódni olyan mértékben, amelynek nem is vagytok tudatában. Vannak a dimenzióitoknak olyan szintjei, amelyek eonok óta külön voltak tőletek, ahogy újra rendezitek magatokat,  a különvált részeitek határai kezdenek feloldódni, és ezért mondjuk azt nektek, hogy mindegyikőtök kezd tudatosan többdimenzióssá válni. Kezditek felismerni, hogy nem egyedüli lényként vagytok itt. 11 dimenziója létezik az időnek és térnek, amelyben léteztek. Ezek a dimenziók kezdenek összeolvadni igen csendesen,  ahogy ezek a határvonalak, amelyek a szinteket elválasztják lebomlanak éppen. Ahogy folytatódik az újrarendeződés, a ti fizikai testetek elkezd majd érzékelni bizonyos dolgokat, a saját szemetekkel, fületekkel, orrotokon át és szátokon át, olyan dolgokat, amelyeket eddig még sosem érzékeltetek.

 

Vannak bizonyos dolgok, amelyek épp most történnek, ahogy a fizikai test átendeződik, főként az agyban. A fizikai test fejlődik, és az egyik változás a tobozmirigyben zajlik, noha nem korlátozódik kizárólag erre a területre. Kristályok képződnek a tobozmirigyben. Kristály szerkezettel rendelkeznek, amelyet ti kalcit kristálynak neveztek, amelyek mindenfelé keletkeznek az emberek agyában. Ezek a kristályok áthangolhatók, hogy be tudják fogadni az elektromágneses frekvenciákat. Ezen elektromágneses frekvenciákon keresztül kommunikáltatok egymással, ( rádió hullámok) amelyek átjárják testeteket. Anélkül, hogy akadályozna benneteket bármiben is, számos elektromágneses frekvencia halad át az egész testeteken keresztül, úgy, hogy ennek még nem is vagytok tudatában. Ez meg fog most változni. Kezdetben, lehet, hogy túlzottan is érezni fogjátok őket, amely kissé problematikus lehet. A cél az, hogy ezt egy kellemes mederbe tereljétek, hogy aktiváljátok magatokat.

A kristályok, amelyek az agyatokban kialakultak, már ott voltak egy ideje. Az igazság az, hogy egy második hullámát kezdtétek meg a kiteljesedésnek úgy 60 éve, és ezzel egyidejűleg elkezdtek ezek a kristályok kialakulni. Ezek a kristályok ott szunnyadtak a testetekben, arra várva, hogy aktiválódjanak. Az orvostudomány most kezdi ezeket felfedezni, és láthattok már képeket is, ezekről a kristályokról , melyek a tobozmirigyben fejlődnek ki. Az orvostudomány szerint ezek problematikusak, mert nehézségeket okoznak és kihívásokat az emberi fiziólógia struktúrájára nézvést. Azt hiszitek, hogy valamit rosszul csináltok. Mi azt mondjuk nektek, hogy ez a természetes evolúciótok része, és hihetetlenül izgalmas dolog, mert most már láthatjátok is.

 

 

Valóban a kristályok a Földbolygó  tobozmirigye. A kristályok, amelyeket a legjobban ismertek az ásványok királyságának legmagasabb rezgésszintjét képviselik. Ezért beszélgetnek oly sokan közületek a kristályokkal, kaptok üzenetet a kristályoktól, vagy tároltok energiákat a kristályokban. Ugyanúgy megvan az állatok királyságának is a felsőbb rezgés spektruma, mint ahogy az ásványok királyságának a kristályok.

AZ EMBEREK KRISTÁLLYÁ VÁLNAK

 

Hallottatok a Kristály gyermekekről és az Indigo gyermekekről, akik telepatikus kommunikációs képességekkel érkeznek. Nem tudják, hogyan kell használni, de működik bennük egy olyan belső kommunikáció, mely egy kis munkával finomítható, beállítható és aztán működtethető.

 

Ez bennetek is ott van. Ezek a kristály képződmények azok. Ha megtanuljátok használni ezeket a kristályokat, és hogy hogyan alkalmazkodjatok hozzájuk, az nagyon érdekes hatással lesz az emberiségre. Nem csak az emberek Királyságáról beszélünk most, mert ha a növény világ sejtszintű struktúráját megvizsgáljátok, látni fogjátok, hogy egyre több és több növény válik kristály szerkezetűvé. Látni fogjátok, hogy állatok, növények kristályszerkezetűvé válnak, amely eddig sosem fordult elő ezen a bolygón. Ez része a természetes fejlődésnek; kristállyá váltok.

 

Ez nem egy nehéz fejlődési ugrás. Ha megnéznétek egy képletet, látnátok, hogy a szén alapú  struktúrátok, mellyel most jelenleg rendelkeztek és a szilikon struktúra tulajdonképpen csak néhány molekulában különböznek egymástól. Alig néhány átrendeződéssel átválthattok az egyikből a másikba. Ez nem csak a Földön történik meg, és a Földben, de a növényvilágban, a rovarok és az állatok világában is kialakulnak a kristály struktúrák.  Az érdekes az lesz, amikor eljön az az idő, amikor már többé nem lesz szükségetek a fizikai kristályokra és ezért kezdenek majd kioldódni. Ezek átmeneti időszakok lesznek, de most azon a ponton álltok, amikor is kezdenek kialakulni ezek a kristályok.

 

A legtöbb emberben voltak kálcium lerakódások a tobozmirigyben. Ennek sok oka van. A tudományotok azt hiszi, hogy a vizetekben lévő fluoriddal függ ez össze. Amikor a mobil telefonok elkezdtek elterjedni a bolygón , egyértelmű volt, hogy daganatok alakultak ki és erről sokat tárgyaltak. Elmondhatjuk nektek, hogy ez valóban így volt és mégsem lett sosem olyan mértékű gond belőle, mint amilyenre számítottak. A tobozmirigy érzékenyen reagált egy új frekvenciára, amely túl közelről érte, de ez már megváltozott. A tömeges használat miatt, az emberi test alkalmazkodott a mobiltelefonhoz s megtanulta kezelni ezt az egyedülálló frekvenciát. Sokféleképpen kezdtek alkalmazkodni. Ez a fajta alkalmazkodás a túlélést szolgálta és egy tudatalatti síkról indult. Most megtanuljátok majd a tudatos síkról való alkalmazkodást. Nem csak önmagatokkal és egymással tanultok majd meg kommunikálni, hanem a Föld egészével. Képesek lesztek beszélgetni egy kristályon keresztül. Többféle módon kezditek majd aktiválni ezt, de a fizikai síkon ez már kezdi megmutatni magát a bolygón. Ez az egész emberiségben zajlik az idősek és fiatalok körében egyaránt.

 

Beszéljünk most egy másik fontos helyzetről, a bolygótokon aktuális gazdasági struktúráról. Mindannyian nagy változásokon mentetek keresztül az elmúltpár hónapban a Föld bolygón. Vártátok ezt és tudtátok is, hogy jönni fog, már egy ideje. Beszéltetek új struktúrákról, új formációkról, és új pénzkezelési lehetőségekről, új izgalmas ötletekről. Most benne vagyunk a sűrűjében, és itt a lehetőség. A mi szemszögünkből sok földi gazdaság egy forró levegővel teli zacskóra hasonlított. Azáltal, hogy tele voltak forró levegővel, sokkal nagyobbnak tűntek ezek a zacskók, mint amilyenek valójában voltak. A legnagyobb zacskó az USA gazdasági rendszere volt mind közül, és az történt, hogy a levegő egy része elillant a zacskóból. Ez igazán csodálatos volt, hiszen , amit most láttok az annak a lehetősége, hogy építhettek egy stabilabb alapra. Még így is, hogy a nagyja leeresztett, de maradt még levegő abban a zacskóban. Jön egy esemény hamarosan, nagyon közelít, így hát beszélünk egy kicsit róla, és arról, hogy miként is fogja érinteni a gazdasági struktúráitokat. Mi azt mondjuk, hogy a gazdasági struktúráitok kizárólag az észlelésen alapulnak. Nagyon kevés tényen alapul a legtöbb gazdasági struktúrátok. Semmi gond nincs ezzel, hisz így szerettétek volna a játékot játszani

Ki fognak derülni dolgok azzal az eseménnyel kapcsolatban, amit ti 9 -11-nek hívtok. Fel fogtok fedezni nagyon sok rejtett struktúrát, amelyek jelen voltak a bolygón. A függönyt elhúztátok, tehát nem lesz több titok a Földön. Ez ilyen egyszerű. Noha a vezetőitek nagy része nem tud még erről, de hamarosan , igen gyorsan ki fog ez derülni az ő számukra is, mert nem lehetséges teljesen kívül állni az integritáson és szemben állni a telepatikus lényekkel a Föld bolygón. Ez az, amire sok kormányotok rá fog jönni. Ezekben az időkben ezt láthatjátok Iránban. Azt érzik, hogy minden tekintet rájuk szegeződik és ezért meg kell történnie a változásnak, vagy dezintegrálódnak. Ez ilyen egyszerű.

Lehet, hogy igényel majd egy kis időt, de ez a folyamat zajlik most.  Megteremtettétek annak lehetőségét, hogy kommunikálhattok egymással telefonon, televízión és interneten keresztül, és az összes többi módon. Összekapcsoljátok a szíveket, és ezentúl képesek lesztek a tobozmirigyen keresztül is összekapcsolódni. Ahogy ez fejlődik, egyre kevésbé lesz szükségetek a technológiára. Egy kis gyakorlással képesek lesztek elengedni a külső eszközöket és a belső eszközöket alkalmazzátok majd.

 

Közeledik a Föld bolgyón egy nagyon jelentős esemény. Minden igazságnak ki kell derülnie.  Látni és érezni fogjátok az igazságot, akkor is, ha azt senki nem ismeri be. Az emberek mindenfelé elkezdik meglátni az igazat magukban. Sok hazugság és félrevezetés eredményeként sok olyan dolog történt, amelyet nem adtak a világ tudtára. Most ezek a területek kerülnek napvilágra. Kezditek majd meglátni  és nagyon gyorsan megtudja majd mindenki mi történt valójában. Hogy ezt széles körben a világ hogyan szemléli, meghatározza majd a közvetlen jövőjét a gazdaságnak, kezdve az Egyesült Államokkal, majd gyorsan kiterjedve az egész világra. Nem csak a szívetek van állandó összeköttetésben, hiszen végülis egy személy vagytok, hanem a gazdaságaitok is összekapcsolódnak és ez nagyon egészséges így.

 

AZ elkülönülés vége

 

Meg fogjátok látni, hogy soha senki nincs egyedül. Senki nem zárhatja el magát teljesen, és az elszigetelődés illúziói csendben aláásták és gyilkolták az emberiséget. Most eljött az ideje annak, hogy megnyomjuk a törlés gombot. Keressétek azokat a dolgokat, amiben hasonlítotok egymásra, mintsem, hogy arra fókuszálnátok, amiben különböztök. Ezáltal megláthattok másokat is ugyanazon az úton, melyen ti járták, és kinyújthatjátok a kezeteket feléjük, azt mondván: Gyere! Találtunk egy ajtót, menjünk át együtt rajta. Ez történik most éppen a Föld bolygón. Ez hamarosan aktiválódik, mert egy kritikus tömeget elértetek az igazság területén. Az emberek azt kérik, hogy az igazat mondják nekik. A végkifejlet nem jelent majd sokat, mert a megítélése ennek az eseménynek fogja eldönteni a gazdaság alakulását az elkövetkező tíz évben.

Ugyanakkor egyre inkább többdimenziósnak élitek majd meg a létezéseteket, ahogy ezek a kristályok aktiválódnak, mert ezek nem egy dimenzióban léteznek, magukban. Ahogy az összes kristály, ezek is természetüknél fogva többdimenziósak. Ahogy egyre többet használjátok ezt, egyre inkább hozzászoktok majd és egyre erősebbek lesztek általa. képesek lesztek tudatosan használni és ez egyfajta biztonságérzetet ad majd és annak a bizonyosságát, hogy sosem vagytok egyedül ezen a bolygón. Ezáltal sokkal jobban bíztok majd a szellemben, amely itt sétál és azt állítja, hogy ember, mint valaha. Többet hordoztok a szellemetekből a fizikai testetekben , mint amit lehetségesnek tartottatok, akkor, amikor ezeket a fizikai alakokat megterveztétek. Ez most történik, alkalmazkodtok éppen hozzá. Ez az alkalmazkodás időszaka, a boldogulás időszaka. Annak van most itt az ideje, hogy még a sötétségben is megleljétek a  fényt. Itt az ideje annak, hogy a fényért és a szenvedélyért magatokba nyúljatok vissza. A legkisebb elmozdulás is ebbe az irányba megváltoztatja a napjaitokat.

Megváltoztatjátok az univerzum pályáját. Fejlődő istenek vagytok,és mi olyan büszkék vagyunk az emberekre, amikor látjuk őket istenivé válni. az energiamezőtök megváltozik. A legtöbben gyógyítok vagy tanárok vagytok különböző területeken. Ezért, ha rátaláltok valamire, ami működik nektek, akkor fordultok egyet és már meg is osztjátok a többiekkel is. Kitaláljátok a módját annak, hogy miképpen mutassátok meg másoknak. Áramoltassátok ezt az energiát, mert kapukat tártok ki az emberiség számára, melyen át követhetnek benneteket.

 

Kérünk benneteket, ne bonyolódjatok bele a félelem drámáiba, hiszen lesz belőlük bőven. Sok mindent elrejtettek a Föld bolygón. Sok összeesküvésről, melyben az emberek hittek, most kiderülhet, hogy valóban igazak voltak. Most a kihívás abban rejlik, hogy a dolgokat annak lássuk, amik valójában, ahelyett, hogy a drámákba bonyolódnátok.

Olyan hihetetlenül szépek vagytok, hordozzátok a lényetek belsejében ezt a fényt, és azzal, ha engeditek kisugározni, az Otthon energiáját mutatjátok meg, amely így a legfinomabb emberi ízt kapja. Ez varázslatos, és mindig ünneplünk benneteket ezért. Ünnepelni fogunk benneteket Otthon is, ha úgy döntötök, hogy Haza jöttök. Sokan fognak így tenni, mert az előttünk álló idők nagyon stresszesek lesznek, néhányan csak ennyit mondanak majd, haza szeretnék menni. Ez nem rossz, vagy jó. A legszebb emberi tapasztalatotok lesz, hazatérni a legnagyobb Békébe. Ezt mindannyian megtehetitek, anélkül, hogy elhagynátok a fizikai testeteket, pontosan ez következik most. Élvezzétek ezt az utat, és kapaszkodjatok, mert elég intenzív lesz.

(LW:0907)

 


2009-2013. – NADA ÚRNŐ

Én, Nada úrnő rendkívül aktívan dolgozom majd együtt az emberiséggel 2009-től 2013-ig. Ezalatt az idő alatt az én szerepem az lesz, hogy biztosítsam, hogy az emberiség magáévá teszi a szív folyékonyságával egyesült elme folyékonyságának mélyebb szintű megértését. Ez lehetővé teszi a tudatalatti és a tudatos elmének, hogy új rendszerben működjenek együtt, egy folyékony rendszerben….

 

én, Nada úrnő, elhozom a magenta tudatosság tizenkét pillérét. Ezek a pillérek olyan energialüktetést sugároznak ki, amelyek segítenek az összes, az áldozati és szegénység tudatossághoz, feltételes szeretethez és bujaság tudatossághoz való kikristályosodott kapcsolódás lerombolásában.

 

Már évek óta dolgozunk a tudatosság e négy elgyengítő szintjének mátrixaival. Ennek eredményeként óriási növekedés tapasztalható az emberiség berkein belül, de még mindig sok a teendő, és még azoknak is, akik közületek aktív módon járják az útjukat, foglalkozniuk kell a tudatosság e négy elgyöngítő szintjének leülepedett energiáival. Nem tart már soká, és úgy találjátok, hogy könnyen és harmonikusan képesek vagytok felülemelkedni a régi paradigma mintázatainak elemein, amelyek gyakran vezetnek ön-szabotázshoz, vagy másokon keresztül kivetített akadályok megteremtéséhez, amelyek tükrözik saját bizonytalanságaitokat és kezeletlen sebeiteket. El kell azonban mondanom, hogy már sokkal kevesebb dologgal kell megküzdenetek, ahhoz viszonyítva, amennyivel a múltban szembe kellett nézzetek. Mindazonáltal ha olyan helyzetben találjátok magatokat, amelyben akadályaitok és kihívásaitok egyre növekednek, akkor az nem azért van, mert valamit rosszul csináltok, hanem egyszerűen azért, mert [már] készenálltok szembenézni [azokkal] a megoldatlan, leülepedett energiákkal, amelyek magukhoz vonzották a destruktív vagy bénító mintázatokat az életetekben. Ezek a minták hatással vannak a szex és a harmadik szem csakráitokra.

Én, Nada úrnő áthozom a feltétel nélküli szeretet frekvenciáit a magenta pilléreken keresztül. Áthozom a szent kulcsokat is a jelenlegi életetek teremtésének korlátozó mintázatain túli dimenziókhoz. Bárhol is észlelitek a jelenlétem, tudni fogjátok, hogy az új élet ígérete ott van körülöttetek.

A magenta és az arany energiája két olyan frekvencia, amelyet arra használunk, hogy Kozmikus Szüleink szex és harmadik szem csakráján keresztül kiterjedve létrehozzuk ezt a folyékony rácsot. Én, Nada úrnő kiterjesztem szívcsakrámon keresztül, kiterjesztem a magenta frekvenciát mindannyiótokhoz, a Föld Anyához és a kollektív tudatossághoz.

 

Az elkövetkező tizennyolc hétben a Felszabadulás Feltétel Nélküli Szeretet rácsa beleszövődik a kollektív rácsba. Ez azért történik, hogy segítsen az emberiségnek első kézből tapasztalatot szerezni a támogatás, a szeretet, az iránymutatás megtapasztalásával kapcsolatban a nagy változás vajúdásai közepette. Az egyik ok, amiért az emberiség annyira elveszett az ismeretlentől való félelemben az, hogy sokan nem tapasztalták meg [azt] a támogatást, a szeretetet, a segítségnyújtást, amelyre szükségük lett volna az óriási változások és kihívások idején. Ez teljesen nyilvánvalóan a régi paradigma leckéinek része volt. Az emberiség számára [viszont] most az a lecke, hogy hidat verjen oda, ami mindig is hiányzott abból a valamiből, ami a minden bőségét tartalmazza, amire fizikailag, érzelmileg, mentálisan és spirituálisan szükségetek van.

 

„Menny és a Föld” – az alsó csakrák a felső csakrákkal. A szív a középponti csakra. Titeket, emberként a szív jelképez, mert ti vagytok a középpont a Menny és a Föld között.

Ahogy ez a felgyorsult gyógyítás lezajlik, kezelésre kerülnek a háborúk és csaták, küzdelem és harc, nélkülözés és elhagyatottság és a kétségbeesés ejtette sebek. Ezért foglalkozunk ezzel az elkövetkezendő tizennyolc hétben a kollektív tudatosságon keresztül. A következő hét hónapban gondoskodunk róla, hogy az összes folyékony DNS, ami ezekhez a sebekhez kötődik, megtalálja biztonságos helyét a kollektív tudatosságban és a Föld Anya testében, amint a ti testetekben is.

(KTFOR3)


2009.-2014. - A KÖVETKEZŐ ÖT ÉVBEN VALAMENNYIEN HÍVÁST KAPTOK A SZOLGÁLATRA, A CSELEKVÉSRE

Nem titok, hogy a világotok elszomorító és nyomorúságos állapotban van, ez a káosz kellős közepe, ami hosszú évek alatt alakult ki, és

a következő öt évben valamennyien hívást kaptok a szolgálatra, a cselekvésre, és [arra,] hogy segítsetek nekünk a Nagy Mesterek tanításait hatékonyan meghonosítani, kibontakoztatni, a közvetített tanításokat a fizikai környezetben alkalmazni.

 

Nincs vesztegetni való időnk és igen, a felelősség rátok hárul, hogy az uralkodó szélirányt megfordítsátok, ha mondhatom így. Mi áll vagy bukik rajtatok? Bizony Ti vagytok a fény világítótornyai, akik beleegyeztek abba, akik részt vállaltak abban, hogy a tanításokat fizikailag fogjátok alkalmazni. Ez a testi, anyagi alkalmazás így olyan alapot képez, amelyre szilárd struktúrákat lehet építeni, bár ezek a struktúrák nem feltétlenül mind anyagiak, egy részük az emberiség tudatosságának érzelmi, intellektuális és spirituális testét képezi. Megváltoztatjuk az újonnan behangolt rácsok teljes felépítményét, és a régi világ rögzült mátrixai összedőlnek, és ti ennek tanúi lesztek - vessetek csak egy pillantást a világotok politikai és gazdasági helyzetére vagy még inkább arra, hogy ez egyben a bolygótokat is környező, körülövező helyzet!

 

Valamennyien elértétek azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút, abban az értelemben, hogy felébredtetek és összeolvadtatok az Egységhez Vezető Úttal, amelyre a Hitelesek Ösvényeként is szoktunk utalni. Nincs több vesztegetni való időnk az önsajnálatban dagonyázva, a félelemben és a 'mi van akkor, ha' betegességében elmerülve.

KT:090626


2009. -2015.-RE – A FOLYÉKONY TUDATOSSÁG SZENTÉLYEINEK ÁLLNIA KELL

Alakváltók vagytok, ti vagytok a magasabb birodalmak folyékony tudatossága egy formába öntve, olyan formába, amit magatoknak választottatok, hogy testi mivoltotokban tudjatok jelen lenni ezekben a létfontosságú időkben és ti vagytok azok, akik önként jelentkeztek, hogy átvigyék az erőteljes átjárókon az új világba azokat, akik erre hajlandók, hogy visszatérjetek az alapokhoz, annak érdekében, hogy eljussatok oda, ahová korábban még sosem.

Szeressétek egymást, lássátok egymást energiaként messze nagyobbnak, mint ahogy emberi lényként láttátok magatokat! Tudjátok, hogy önálló személyként az erőtök minden mértéken felül megerősödhet, amikor másokkal egyesültök egyenlőkként, olyan hatalmasokként ismerve el őket, amilyenek magatok is vagytok. S ekkor fogtok valódi változásokat megtörténni látni!

 

2015-re ezeknek a szentélyeknek állniuk kell, legalább is a 60 %-uknak! Rendkívül erőteljes kristály energiát fognak tartalmazni és olyan fizikai kristályokat, melyekhez elvezetünk, hogy megtaláljátok azokat, és olyan emberekhez fognak kerülni, akik anyagukban építik fel ezeket a szentélyeket. Mások közületek személyükben válnak szentélyekké mások számára abban az értelemben, hogy képesek lesznek az együttérzésre, az ítélkezés-mentességre és a mennyei szeretet szellemévé válnak azok számára, akiknek erre szüksége lesz.

KT:090621


2009.-2018. AZ EMBERI AGY DRÁMAI VÁLTOZÁSOKON MEGY KERESZTÜL

Mostantól kezdve, 2009-től 2018-ig bezárólag az emberi agy drámai változáson megy keresztül, és az ebben az időszakban születendő gyermekek ámulatba ejtő készségekre és képességekre tesznek szert, ők lesznek azok, akik az emberiség többi része felé kinyilvánítják, hogy az emberi agy mennyire erőteljes, a különbség azonban csak egy, a szív csakrából az agyba futó egyedi szál lesz, ami az elme és a szív közötti teljes kapcsolatot fogja jelképezni.

 

(KT-MM:090202)


2009. VÉGÉTŐL FOLYAMATOSAN ÚJRAKÓDÓLÁSOK

Egy spirituális szerves számítógép újrakódolja a DNS/RNS rendszerünket, új üzeneteket tudunk fogadni, új programok indulnak el bennünk, felébrednek az eddigi szunnyadó területeink, részeink.

(GF:090224)


2009-2012-2027- AGYFÉLTEKÉINK ÚJRAKÓDOLÁSA

Agyatok egyik része (a jobb agyfélteke), egyszerűen összekapcsol az Otthonnal titeket.

Ez, szellemetek alapköve a fizikai testben. Ez a rész őrzi kapcsolatotokat az egész teremtéssel, inspirációval és channelinggel. Az Otthon mindezen elemei direkt átmennek az agynak ezen részén. Azonban létezik az agynak még egy része, amely teljesen el volt szigetelve a másik résztől, néhány előre és hátra mozgó energetikai kötés kivételével.

Ezeket szinapszisnak utaknak nevezik.

Az agy azon része, amit bal agyféltekének neveztek, csupán egyetlen dolgot tesz: méri/jelöli az időt. Azt az illúziót kelti bennetek, hogy egy dualitás térben léteztek, az idő egy terében. Az idő illúziót kelti számotokra, egy kezdettel és véggel rendelkező fizikai edény belsejében. E miatt, sokan közületek azt hiszik, hogy ők a fizikai testük. Azt hiszitek, hogy akkor, amikor ezek meghalnak, minden véget ér. Azonban, az energia soha nem hal meg: az energia csupán átalakul egyik formából a másikba. Maga az elektromosság, amit használtok és a hőmérséklet, amit éreztek, amikor kimentek, az egyik energiaforma átalakulását jelenti, egyik formából a másikba. Tanuljátok meg megcsinálni ezt a dolgot: alakítsatok át. Agyatok újra - kódolódik majd, megközelítőleg kettő-öt évet felölelő időszakban, az egész emberiséggel egyszerre.

Ez a pillanat kihívást jelent az emberi faj számára, azonban az újra-kódolás igazi hatásai csupán 20 egynéhány év múlva fognak érződni.

(LW:0709)


2009-2027.

TŰZ HÁLÓZAT AKTIVÁLÁSÁNAK  UTOLSÓ TIZENNYOLC ÉVE. (2009-2027)

Minden, a Fénymunkások által létrehozott kapcsolódás az adott földrajzi helyen, egy csatornává. átjáróvá válik, amin keresztül ez a tűz energia áramolhat. Amint teljesítitek a Tűz Rácsait vagy a Tűz Hálózatát, hozzákezdünk a Levegő Hálózatához, és azután ez és a Vízé is belehúzódik a Föld Kristály Rácsainak hálózatába, az új tudatosság csodálatos szakrális geometriai takaróját alkotva meg.

 

Az emberiséget jó-néhány évvel ezelőtt felkészítették erre az időszakra és ez különösen azokra helytálló közületek, akik önmagukon dolgoznak.

A bölcsesség, a fény, az igazság és a szeretet elemeinek egy bizonyos kifejeződése vagytok. Ezek szövik át azokat az elemeket is, melyek a Földanya testét befolyásolják, ahogy a tudatosság elemei is, melyek képesek áthatni az előbbieket. A testetek csakrái válaszolnak ezekre és a hetes szám éppannyira egy ciklus végét képezi, ahogy a kilences is.

Megismétlem, hogy egyek vagytok a Földanyával és minden elemével.

 

A Galaktikus Mag Tanácsa előkészítette a Földanyát erre a bolygó szintű Tűz Hálózat aktiválásra az utolsó tizennyolc évre. (2009-2027)

Mindannyiatoknak át kell esnie a saját személyes utazásán, szembesülnötök kell a személyes traumáitokkal, de most már az én új jelenlétében álltok és ez a jelenlét biztosítja az élet energiát, olyan esszenciát, amivel tudatosan eggyé kell válnotok! Az a mód, ahogy ez megvalósul, az energiátok egyesítése a testeteket támogató, a testetekkel kommunikáló rendszerrel, más szavakkal az elemekkel. Az elementális, elemekkel végzett gyakorlatok igen erőteljesek.

(KT:090707)