Felkészülés a November másodikán megnyíló Napfogyatkozás Kapu eseményére a Tizenkettek Tanácsával, Selacián keresztül Nyomtatás
Írta: Sal/Tizenkettek Tanácsa   
2013. október 27. vasárnap, 13:21

 

Felkészülés a November másodikán megnyíló Napfogyatkozás Kapu eseményére a Tizenkettek Tanácsával, Selacián keresztül

 

A November 3-án létrejövő Újholdas Napfogyatkozás, az egyik legfontosabb energia átalakító esemény lesz hasznotokra és minden ember számára, ebben az évben.

 

Egy újabb, időbeni, hatalmas lehetőség érkezik el számotokra, a napjaitokat mindenütt körülvevő felfordulásban. Persze minden évben vannak fogyatkozások, de a mostani, ami a Skorpióban következik be, nem jön létre minden évben. A legutóbbi ilyen Napfogyatkozás, ami a Skorpióban volt, 1994 novemberében* történt meg, közel két évtizeddel ezelőtt, a globális spirituális ébredés egy korábbi korszakában.

 

Mára már teljesen felgyorsult az ébredési folyamat, így az ez évi novemberi fogyatkozás, egy mega méretű, hatalmas erősségű energia-átalakító katalizációnak ígérkezik. Valószínűleg ennek hatását, előszelét már némileg érezhettétek az október 18-ai Holdfogyatkozás idején.

Néhány területen így már elkezdtétek feldolgozni, átalakítani ezeket a kaotikus (látszó) energiákat a személyes életetekben, amelyek úgy tükröződtek, úgy jelentkeztek az Önvalótok által vissza, hogy mi az, ami már nem használható, és mi az, amin még változtatnotok kell az életetekben.

 

A Fogyatkozások között (október 19.-november 2.), megint egy új alkalmazkodási folyamaton estek át, amikor a bolygón egy új energiahullám bontakozik ki, és ez, amely lehetővé teszi azt, hogy az emberiség egyre nyomasztó állapotát még könnyebben viselje el.

 

Az események és a konfliktusok kimenetelei egyre inkább sürgős megoldásokra sarkallnak bennetek. És ez a tendencia folytatódni fog és megvilágítja számotokra azt, mi az, ami már nem működik a világotokban, mert ezeket a problémákat mára már nem lehet csak úgy egyszerűen a tűzre vetni, elégetni, és aztán a hamvait a szőnyeg alá söpörni, mert túl hatalmasak és komolyak ahhoz, hogy eltüntesse bárki is.

 

 

A következő napok olyanok lesznek, amelyek felvezetik a Napfogyatkozáshoz az energiákat, így nektek nagyon is oda kell figyelnetek erre, és az energiaváltozások által kiváltott történetekre válaszokat kell, hogy adjatok. Biztosak lehettek abban, hogy ezek a dolgok még intenzívebben fognak megmutatkozni a külső világotokban, és a saját magatok egyensúlytalanságaira, valamint a befejezetlen anyagi és munkahelyi dolgaitokra fogja terelni a figyelmeteket.

 

Vegyétek hát figyelembe a következő útmutatásokat és dolgozzatok velük a november 2.-ai energiakapu megnyílása során. A Tizenkettek Tanácsa segíteni fog abban, hogy a legteljesebben kihasználhassátok ennek az eseménynek a lehetőségeit, amikor a november 3.-ai napfogyatkozás bekövetkezik.

 

5 olyan lépés, amely segíthet felkészülni a Napfogyatkozás Energiakapujának megnyílására.

 

Először is gondoljatok vissza arra, hogy mi történt az életetekben azóta, amióta az 1994. novemberi Skorpió Napfogyatkozás bekövetkezett. Milyen jelentős események történtek meg, vagy fejeződtek be, vagy milyen új szakasz kezdődött el az életetekben.

 

Másodszor, a közeledő energiakapu nyílás időszakában nagy figyelmet kell fordítanotok a kezdetekre és a befejezésekre. Vagyis arra, hogy annak a kezdetére és befejezésére, amiket szükséges megtennetek az életetekben. Meditáljatok el ezeken a fizikai/anyagi dolgokon, vagy gondolattal megfogalmazható témákon, munkakörülményeitek helyzetein és hívjátok meg a magasabb bölcsességeteket, hogy fedje fel előttetek azt, hogy mire van szükségetek és mit szükséges ezekért megtennetek annak érdekében, hogy javíthassatok a saját helyzeteteken, magatokon, és hogy helyet tudjatok biztosítani egy teljesen új kezdetnek.

 

Harmadszor, használjatok a folyamat áttekinthetősége végett egy listát. Készítsétek el azoknak a dolgoknak sorát, amiket hátra kell hagynotok, vagy újra dolgozni velük, vagy átdolgozni valami mássá. De most sokkal jobban, mint valaha, ne aggódjatok azon, hogy a kívánságlistátokon szereplőket hogyan fogjátok elengedni. A legfontosabb ténykedés az, hogy írjátok fel ezeket egy papírra, rögzítsétek, tudatosan.

 

Negyedszer, hívjátok meg a Szellemet, hogy tisztítsa meg azokat a dolgaitokat most és a fogyatkozási kapu idején. Ez a tisztítás meglehet, hogy álmokon keresztül érkezik meg, vagy véletlenül az életből, azokból a pillanatokból, amikor a listátokon tükröztétek azt, hogy mit szükséges elmenni, hagyni.

 

Ötödször, a Napfogyatkozás kapu megjelenése előtt, napi szinten, fontoljátok meg a benneteket érdeklő legfontosabb problémákat, és élezzétek ki azokat a lépéseket, amiket meg kell tennetek ezért. Ne feledjétek, annak érdekében, hogy be tudjatok lépni az új életetekbe, ahhoz nem vihettek magatokkal olyan dolgokat, vagy nem teremthettek meg olyan helyzeteket, amelyek kivitelezhetetlenek. Tehát előzzétek meg mindent ezekkel kapcsolatosan, amit csak lehet. Ne hagyjátok azt, hogy ezek a régi csomagok még cipeltessék magukat. Csak figyeljétek meg, mit fedeztetek fel, hogy elkezdhessétek az előzetes elengedési folyamatot, amely előttetek áll még a kapu nyitásáig.

 

Ahogy előrehaladtok ebben a folyamatban és elkezdődnek megváltozni a dolgok az életetekbe, akkor már kinyithatjátok az ajtót azért, hogy be tudjatok lépni egy új kiterjedő ciklusba. Emlékeztessétek arra magatokat, hogy megérdemlitek ezt. Tudjátok meg azt, hogy Isteni VáltozástTevő hatalmatokkal készek vagytok belépni a következő korszakotok új kezdetébe.

 

Higgyetek, Bízzatok Magatokba

 

Megjegyzés Selaciától: Szívesen meghívunk bennetek, hogy részt vegyetek velünk, a Tizenkettek Tanácsával a november 2.-ai Nemzetközi Meditációs Csillagkapus eseményen. Mindenki, aki hivatalosan regisztrál erre a linkre és részt vesz a fogyatkozás energia kapu gyógyításon, olyan lelki üzemanyagot kap, amely átalakíthatja a régi világát, hogy egy újba léphessen bele.

Remélem, találkozunk élőben, vagy mp3-ason, ezen a linken Regisztrálhattok:

http://selacia.com/schedule?utm_source=5+Steps+to+Prepare+for+Eclipse+Energy+Gateway&utm_campaign=Prepare+Eclipse+Gateway&utm_medium=email

 

 

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

 

Forrás: Selacia's Article:

Prepare for Eclipse Gateway with 11/2 Council of 12 Event

- 5 Steps to Prepare for the Eclipse Energy Gateway - with invitation to upcoming events  Global Meditations 11/2 and 12/7 Divine Changemaker Series

 

(Note from Selacia: You are welcome to participate with us at the 11/2 global meditation gateway event with The Council of 12. All officially registered at the link below will take part in an eclipse energy gateway healing, receiving spiritual fuel for transforming out of the old and into the new. Attend live or with mp3 at this link: REGISTRATION).

http://selacia.com/schedule?utm_source=5+Steps+to+Prepare+for+Eclipse+Energy+Gateway&utm_campaign=Prepare+Eclipse+Gateway&utm_medium=email

 

November 2, 2013

Global Meditation at Solar Eclipse and New Moon

Santa Monica, CA 90405

 

Global Meditation at Solar Eclipse and New Moon with Selacia & The Council of 12

Registration and Event Details

 

December 7, 2013

Annual Year-End Global Meditation

Santa Monica, CA 90405

 

Annual Year-End Global Meditation with Selacia & The Council of 12

 

 

Copyright 2013 by Selacia - All Rights Reserved * www.Selacia.com

 

* 1994-es 12:12 esemény tetőpontjának is jegyzik. Lásd idővonal: 1994. A spirituális ébredés a Földön felgyorsul.

 

AZ ANCHARA SÖTET BIRODALMAINAK PAPJAI ES PAPNŐI

 

KIÁLLTVÁNYA A NÉPEIHEZ: ELÉRKEZETT A PRÓFÉTÁLT IDŐSZAK A GALAKTIKUS BÉKE MEGKÖTTETÉSÉRE ÉS LEMONDANAK A FÖLD GYARMATOSÍTÁSÁRÓL

 

1994.04.23.

 

A 12:12 ENERGIÁINAK AKTIVÁLÓDÁSA

 

A FÜGGETLENEDÉS NAPJA.

 

A 12:12 METAFORÁJA: A FÁKLYA ÁTADÁSA.

 

AZ EMBERISÉG FELELŐSSÉGVÁLLALÁSA.

 

A BOLYGÓ TELJES EGÉSZÉBEN AZ EMBER BIRTOKÁBA KERÜLT

 

A SHOEMAKER-LEVY ÜSTÖKÖS BECSAPÓDOTT A JUPITERBE

 

A NAP MÁGNESES SARKAIN MEGSZŰNT A MÁGNESES KÜLÖNBSÉG

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=142:idvonal-1993-1996&catid=43:1987-1998&Itemid=71

 

2013. NOVEMBER 3.  13:46 Gyűrűs-teljes (hibrid) Napfogyatkozás   , Dél-Amerika északkeleti része, Atlanti óceán, Európa (részleges), Afrika

 

HIBRID NAPFOGYATKOZÁS A SKORPIÓBAN

 

Ez egy ritka hibrid napfogyatkozás lesz. Teljesen látható lesz egy vékony sávban az Atlanti-Óceán északi területein, Afrikában az Egyenlítői területeken.  Részleges napfogyatkozás Észak- és Dél Amerikában, A Közel-Keleten és Afrika más részein. A gyűrűs napfogyatkozás viszont csak Afrika kis részén lesz látható.