Az Emelkedés Energiái Nyomtatás
Írta: Deb Graves/Araznu   
2011. április 16. szombat, 12:38

Arkturuszról, 2010. júliusi energiák

http://lightworkers.org/channeling/107932/shifting-energies-message-arcturians

A Gyógyítás Kék Sugarán

Deb Graves/Araznu

Az Emelkedés Energiái

2010. JÚNIUS/JÚLIUS

Júliusban és az elkövetkezendő hónapokban, egyre nagyobb geomágneses eltolódás tapasztalható majd a Földön. Ezeket a felemelő változásokat minden földi halandó meg fogja érezni. Többen úgy döntenek majd, hogy idő előtt elhagyják a bolygót, kilépési pontjaikon, vagy néhányak már felemelkednek az 5. dimenzió frekvenciájára. A mostani folyamat átalakító eseményei mindegyike arról szól, hogy az emberiség tudatossági szintje eléri az 5. dimenzionális valóság szintjét, amiről oly sokan tettek már említést.

A mostani életetekben, ti választottátok ezt az isteni lenyomatot, tervezetet, hogy választani fogtok, vagy a kilépési pont, vagy az utatok folytatása egy másik valóságba. Akik a Földanyával maradnak, azok együtt vele mozogva, azt választottátok, hogy felemelkednek.

Már ebben a hónapban látni, érezni lehet, azt amint megnyílik egy interdimenzionális csillagkapu, amelyen nemsokára beléphettek. Sokan azt kérdezték tőlünk, mikor történik meg ez pontosan, 2012-ben? Azt tudjuk mondani, hogy az időt nem lehet nagyító alá venni (vagyis sok minden tőlünk származó esemény befolyásolja), de az erre utaló magasabb rezgésű energiák már itt vannak, ezt mutatják, azt, amit tanítanak a természeti népek, és számos ősi kultúra, legismertebb közülük a maja naptár és a 2012-ről szóló próféciájuk.

 

Mi azt kérjük szeretettel a bolygó összes fénymunkásától, hogy meggyőződésük, hitvallásuk szerint tartsanak horgonyt az 5. dimenziós változásoknak a Földön.

Csatlakozzanak a Földanyához, a Teremtőhöz, A Forráshoz, az Erőhöz, teljesen mindegy, hogy ki hogyan nevezi, csatlakozzatok a legfőbb és legmagasztosabb jósághoz.

Ahogy hagyjuk, hogy rajtunk keresztül áradni ezeket a csodálatos rezgéseket, energiákat a saját frekvenciájukon és horgonyt adunk nekik (megtestesítjük és rajtunk keresztül Földanyánkhoz kerül), az segíteni fog, egyensúlyt, harmóniát hoz be az életünkbe és teremtésközpontunkba.

 

Mi Arkturusziak itt vagyunk. Itt vagyunk, hogy a magunktól telhető módon segítsünk nektek ezekben a csodálatos időkben. Bármikor meghívhatóak vagyunk, mi Arkturusziak.  Legtöbbetekkel már barátságban vagyunk, és hívhattok bennünket, akár Arkangyalokként is.

Mi Arkturusziak spirituálisan fejlett interdimenzionalitással rendelkező lények vagyunk, akik szerepet vállaltak az emberiség fejlődésének felügyeletében, hogy a lehető legjobb lehetőségeit hozza ki magából, és hogy új magasabb valóságába kerülhessen.

 

***

Sandalphon Arkangyal Fivérünk
A Kék Sugár Fénye

Sokan, akik közületek felébredtek, Fénymunkások, csillagmagokat érzik a hajtóerőt, hogy megosszátok bölcsességeteket mindenkivel, de úgy, hogy akik meghallgatnak bennetek azok ne prédikációnak, vegyék, és akként változzanak, mert így a szabad akaratuk és döntésük szenved el csorbát, amint kapcsolatot velünk. Gyűljetek össze csoportokba, így növelhetitek rezgéseteket, hogy készen tudjatok állni a következő kihívásoknak. Segítsétek minél több helyen, helyzetben, felszabadítani a félelem energiákat, hadd tudják meg mások is, milyen az amikor a feltétel nélküli szeretettel töltekezhetek fel.

Hogy fizikai testeteknek tudjatok segíteni, befogadni ezeket a magasan vibráló energiákat, szükséges sok folyadékkal hidratálni testeteket, tiszta víz fogyasztásával. Szükséges magas vastartalmú ételek fogyasztása ezekben az időkben, mint a spenót, datolya, bab és hüvelyesfélék, mert ezek segítenek a geomágneses erők változásához alkalmazkodni.

Kristály választék, 2010 júliusára: földelő kövek/kristályok, mint például: a hematit, fekete borostyánkő, fekete obszidián, gránátkő, krizantém kő, füstkvarc, turmalin.

Legyetek gyengédek, kedvesek önmagatokhoz, és pihenjetek akkor, amikor szükségét érzitek.

Sokan panaszkodnak a fejük hátsó részében szúró fájdalmakra, nyomásra, hányingerre és szédülésre. Ezek a tünetek majd mind elmúlnak, amikor a test beintegrálja magába az erőteljesen változtató energiákat.

 

Legnagyobb Szeretettel és Áldással:

Araznu / Deb Graves

www.bluerayhealing.com