„MINDEN ÉS MINDENKI ISTENI EBBEN AZ UNIVERZUMBAN.” Nyomtatás
Írta: Máté/Matthew és Suzanne Ward   
2011. április 18. hétfő, 20:28

MINDEN ÉS MINDENKI ISTENI EBBEN AZ UNIVERZUMBAN.”

 

Máté üzenete - augusztus 13, 2010

 

(részletek)

 

Ez itt Máté Szerető üzenete minden lélek számára

 

Egyre többen érzik most a világot kaotikusnak, zűrösnek, viharosabbnak, mint valaha az volt. A háborúk folytatódnak, látják a korrupciót, szegénységet, elnyomást és egyéb problémákat, és azt, mit hoznak azok magukkal, és akik ebben élnek egyre reménytelenebbnek látják helyzetüket.

Pedig soha nem látott változások vannak indulóban, mégis a depresszió, az elégedetlenség, türelmetlenség és fáradtság és egyéb más akadályok kerülnek előtérbe, nap, mint nap, mint egy kormányát vesztett hajó sodródik, olyannak tűnik életünk, és sokan úgy vélik, hogy semmi de semmi jelentős változás nem történik életükbe, vagy bárhol a Földön.

 

Minden a felgyorsulás állapotában van, a Föld a kijelölt útján, egyre magasabb emelkedő frekvencián mozog, és mindig a legfrissebb állapotának megfelelően ingadozik ehhez.

A Föld energiarezgése már elérte azt, hogy fenn tudja tartani a test, a szellem, a lélek egyensúlyát, és sokkal erőteljesebb, mint eddig, bármikor.

 

A másik hatása a magasabb vibrációnak, a személyes elégedetlenség.

Így személyesen is tapasztalhatóak a változások: a munkaterületeken, a családi szférákban. És ez ott ütközik ki, azoknál, akik ellenállnak ezeknek a változásoknak, arra késztetve őket, hogy tudjanak változtatni sorsukon, hogy át tudják írni lelkükkel a 3. dimenziós szerződésüket.

 

Az emberi viselkedést, rezgésszintje szerint sokáig a jó, a legjobb és a rossz és a legrosszabb minta megítélése jellemezte.
A nagylelkű emberek sokáig rejtve voltak, s nyitott és tiszta szívvel így szolgálták az emberiséget, ott, ahol ez igazán szükséges volt. Másrészt a kapzsiság egyre nagyobb térben hódított, semmit se adni, csak kapni, csak kapni, és gondokat, problémákat okozni másoknak.

De a világ színpadán egyre több fénnyel teljes ember jelent meg, virágzásba borítva minél több itt élő lelket, és a végső kétségbeesésükben, sötétségben botorkáló emberek, azt tapasztalhatták, hogy a körülöttük lévő árnyék elkezd visszahúzódni.

 

A végtelen lehetőségek forrásaival, a Föld, pedig elindult felemelkedési útvonalára, és egyre több kiigazítást élt meg, és ez hatással volt a Föld lakosságára, amint egyre gyorsuló sebességgel kitáncol a 3. sűrűségéből. Ez az állapot, előre nem látatható, sokkoló égi hatásokat, érzéseket, viselkedészavarokat hozott.

 

A megnövekedett geofizikai aktivitás eredménye, sokkhatásként megjelenik az emberi szervezetekben is.

A földrengések, vulkánkitörések, viharok, árvizek mind eltávolítják a bolygón felgyülemlett negativitást. Ahogy a bolygó közel 70 éve elkezdett kiemelkedni a 3. sűrűségéből, és a negativitását csökkentette, az mindig hatással van minden rajta élő testre.

 

A drasztikus időjárás-változások, földrengések és az emberek által okozott mesterséges katasztrófáknak nincsenek elszigetelt hatásaik, mert azonnali energia-felszabadítást hoznak a sérült területeken és ott különböző problémák, zavargások jelentkeznek. Az Anyatermészet visszaállítani tudja mindezt egyensúlyába rendezni földjein és tengerein. Azok, akik manipulálják az időjárást, nem elkötelezettjei a változásoknak, a Föld gyógyulásában, halált, szenvedést, széthúzást okoznak.

 

Ezeket a kellemetlen „mellékhatásokat” az égi testvérek, családjaink rendszerint csökkentik, erejükben, időtartamukban.
A kellő pihenés és alvás most a legjobb szövetséges. Sok tiszta víz ivása segíti az energiaáramlást az egész testben, és így az elektromágneses rendszeretek jobban tud igazodni a változásokhoz. A test megmozgatása, testgyakorlatok és mentális gyakorlatok, a meditáció, az egyedüllét a természetben, a pozitív gondolkodás, az alkotásvágy, a zenehallgatás, mind- mind segédeszközei az energiakiegyenlítésnek.

 

A szervezeteteknek szüksége van fénnyel telített ételekre, melyek erősítik az immunrendszert. Minél több friss gyümölcs és zöldségféle fogyasztása, valamint tartózkodás a hús és a cukorevéstől. Az illegális szintetikus drogok, kémiai eredetű gyógyszerek, és az alkohol akadályozza a fény felvételét a testbe, és károsítják azt.

 

Most hogy az energiaáramlás széleskörű változásait tapasztaljátok meg, zavarokat és káoszt láttak magatok körül a világban, mélyreható változások indultak meg, nem csoda hogy sokan úgy gondolják, hogy a végső idők érkeztek el, mert így értelmezik a maja naptár 2012. decemberi végződését, ez a megítélés helytelen. Bár valóban a régi világ végső ideje érkezik el, amikor is a Föld a felemelkedésének útja mentén elérkezik az Aranykorba vezető útjára, és minden formájában a bolygón véget ér a sötétség uralma.

 

Sok téveszme létezik abban a tekintetben is, hogy mi lesz azokkal, akik elkísérik a Földet a felemelkedése során, mire számíthatnak a magasabb rezgésében, és mi lesz azokkal, akik erre nem hajlandók.

Először is a Felemelkedésnek semmi köze a vallási értelembe vett „elragadtatáshoz”, mert az nem követi az egyetemes igazság koncepcióját.

A felemelkedés az a folyamat, amikor a Föld elhagyja a harmadik sűrűséget, és átutazik a negyediken, majd elérkezik az ötödikbe. Ez inkább egy könnyebb, fényesebb energiába lépésre utal, nem magasságra vagy mélységre, vagy hegy-, létramászásra, mert ezek 3. d.-s fogalmak, hanem inkább a lelkek tudatosságának fejlődésére, szellemi megvilágosodására, értelmezve talán az írásban, az előrelépés, előremenetel szó, felel meg ennek.

 

 

A felemelkedés, az idő folytonosságában, nincs konkrét dátumhoz kötve a Földdel kapcsolatban, mert az időnélküliségében van. Azt lehet mondani, hogy az 1930-as évek vége felé lineáris időben kezdődött meg a felemelkedési folyamat a Földön, amikor annyi atrocitás érte a bolygót, az emberiség egymás ellen fordult, és csaknem kihunyt a fény a Földanya evilági testén és lakóiban.

A Földanya segélykiáltása kiment a Világegyetembe, és a Teremtő Isten azonnal engedélyezte számára, hogy lelkileg fejlett és megvilágosodott civilizációk, saját ragyogó hatalmas fényességükből, beletöltsenek a Földanya testébe. És ez a hatalmas fényinfúzió stabilizálta testét, keringését, és lehetővé tette neki, hogy kelyhéből kiengedje az ott felhalmozódó negativitást, és elkezdje kiemelni magát a 3. sűrűségéből, hogy végső rendeltetési helyére az ötödikbe megérkezhessen. Évezredekig lelkére vette az egyre több és több emberi és állati vérrontást, környezetrombolást, amely egy lefelé hajló spirálba húzta őt.

Most a Felemelkedésre minden léleknek lehetősége van, akik hajlandóak magukhoz ölelni a fényt, akik együtt a Földdel óhajtják ezt megtenni fizikai testükkel. Ha valakinek valamiféle testi szerveivel problémái vannak, vagy hiányzik testének valamelyik része, vagy érzelmi, mentális gondokkal küszködik, azoknak a felemelkedés útja meghozza a gyógyulásukat, az gyógyírja lesz minden betegségnek, és a szerveik ki lesznek cserélve, vagy pótolva lesznek, amíg tökéletesen nem lesznek egészségesek. A 4. sűrűségbe érkező testek mind megfiatalodnak és az élethosszuk is megnövekszik, míg majd az ötödik sűrűségben az élettartam legalább tízszeresére vagy még hosszabbra növekszik.

Nincs egy központi helye, vagy  megítélés vagy önkényes kiválasztás abban a tekintetben, hogy kik emelkedhetnek fel és kik nem, ez szigorúan a lelkek saját döntésének hatáskörébe tartoznak. A 3 sűrűségű testek, szénalapú sejtszerkezetei, kristályos formákba alakulnak át, hogy a testek hordani tudják majd a meg növekedett fényrezgéseket a negyedik sűrűségben és azon is túl. Azok a személyek, akik úgy döntenek, hogy a magasabb fénybe lépnek, felemelkedhetnek a Földdel együtt, de ha a sötétségben éléshez ragaszkodnak, akkor ezt nem tehetik meg. Azok, akik a sötétségben élést választják, majd inkarnálódni fognak egy olyan világban, amely a régi föld rezgésének felel meg, a földi életeik rezgéseinek megfelelően kerülnek nyilvántartásba vételre, hogy tovább gyakorolhassanak, addig, míg képesek lesznek meglátni a teremtés fényességét.

Nem minden megvilágosodott ember fog belépni az Aranykor teljes útjára, mert az függ a saját lélekszerződésétől. Születésük előtt sokan úgy választottak, hogy már akkor belépnek a fényben, mielőtt a Föld a magasabb rezgésébe emelkedik, és fényességük sugárzóbb, mint délben a Napunk. Azok, akik magasabb rezgésű civilizációkból jöttek segíteni különleges módon a Föld felemelkedését gyorsan átjuttatni magasabb szellemiségű Nirvánába, azok ezzel a saját világukat és a legszeretettebb Egyet is szolgálják és megtehetik azt is, hogy megtestesülnek más civilizációkban új testeket alkotva maguknak, ahol különleges változásokat meg lehet tapasztalni. Mások meg még maradnak egy ideig a Nirvanában/ötödik sűrűségben, együtt emelkedve a Földdel. Azok a lelkek, akik beteljesítették a 3. dimenziós karmikus leckéiket, választhatnak majd az Új Földön egy újabb létidőt, vagy csatlakozhatnak egy másik negyedik sűrűségű civilizációhoz.

A földi népességek azon jelentős része, amely úgymond jámbor istenfélő útján járt nem választhatja csak azért a Felemelkedést, mert természetes vallási meggyőződése van.

Őket választotta ki, tévesztette meg többnyire a sötétség, ellenőrizhető tömegnek, ők lettek a legjobban megosztható elemei a Földnek, melyen jelentősen meggazdagodtak az egyházak vezetői. Bár a Földön mindenki tudja lélekszinten, mi az igazság, és a szerződése választása emlékezteti rá, hogy a mélyen bennük gyökerező hitük alapjai tele vannak hamis tanításokkal, mégsem képesek elfogadni igazságukat, mert vallásos meggyőződésük nem engedi meg nekik. Ilyen módon ezek az emberek tagadják, azt hogy a fényük igazsága: magukban található, tagadják isteni vagy istennői eredetüket, hogy örökre elválaszthatatlanok istentől, hogy minden és mindenki isteni ebben az univerzumban. A következő leszületésük előtti, szerződésük ismét tartalmazni fogja azt, hogy találják meg saját igazságukat, és annak tudatában újra a harmadik sűrűségbe kerülnek.

Függetlenül attól, hogy ki mennyi életet élt a földön, a fizikai halál bármilyen formában bekövetkezhet. A sötétségre, hajlamos személyekre nézve nem lesz tömeges eltávozás, ha a Föld elér egy bizonyos rezgési szintet, mert ez akkor sokakat átalakít, megváltoztat testükön belül. És akiknek nem az, az útjuk, hogy feltöltekezzenek a fénnyel, lesznek közülük, akik lélekszerződésüknek megfelelően, úgy döntenek, hogy az igazságuk elfogadása helyett inkább a hitrendszerekbe keresik azt. Akiknek a testi élőképességüket elszívták, (odaadja valaminek, vagy valakinek) azokban nem lesz annyi fény, hogy túléljék azt, amikor a föld új vibrációs szintjére lép be.

A legtöbb ember esetében lehetséges lesz, hogy egyesüljenek azok a lelkek, akik akár a fizikai vagy szellemi világokban, különböző sűrűségben élnek. Azok, akik magasabb sűrűségre váltanak, lehetőségük van asztrálutazásra alacsonyabb rezgésűekbe, hogy elegendő fényt vigyenek be oda és segítsenek az ottaniaknak a felemelkedésük elérésére.

A lelkek találkozása, összejövetele azonban nem lehetséges akkor, ha az életerejüket odaadták egy első vagy második sűrűség világának, ahol nem létezik intelligencia, emlékezések, vagy érzések. Ez nem büntetés. Gyakran a negativitás alacsonyabb szintű megélése automatikusan vezeti el a lelkeket ide, egy új szabad kezdetre.

Az állatvilág sokfélesége, ártatlanságával automatikusan kerülnek emelkedéssel, a Földdel együtt, kivéve néhány fajt, akik eddig ösztönösen éltek, és nem eredendő rosszindulattal cselekedtek. A vadak megszelídülnek, a ragadozók vegetáriánusok lesznek a felemelkedés után, mindegyik békésen él a másik mellett és az emberiséggel együtt.

Kölcsönös barátságuk során, még a fajok egymás kölykeiről is anyaként fognak gondoskodni, és különleges kapcsolat szövődik az egykor vad állatok és az emberi létezők között.

Az állatok száma a következő években csökkeni fog, és ösztönösen kevesebb utódot fognak majd világra hozni. A legtöbb faj alkalmazkodni fog a Föld éghajlati változásaihoz, amikor is Édenné alakítja újra önmagát, ahol nem lesz majd szélsőséges a hőmérséklet elosztása, ugyanaz lesz a szántóföldeken, mint a sarki régiókban. Az ő lelkük a Nirvánába kerülnek majd és folytatják fejlődésüket, és idővel egy olyan világba fognak megtestesülni majd, amely körülményei a leginkább alkalmas új testüknek és életszempontjaiknak.

Szeretnénk kihangsúlyozni azt, hogy 2012 vége, nem egy rögzített időpont, arra nézve, hogy a Föld a 4. sűrűségbe kerül teljesen. Ez egy „mennyei ablak”, hogy simább legyen a vitorlázás a tengeren, és ez felkínál egy folyékonyabb lehetőséget a naptári időben. Ne felejtsétek el a Felemelkedés az a folyamat, amely már elkezdődött mintegy hét évtizede, és így nem várható egy hatalmas drámai esemény az Arany Korba lépés első napján, 2013. január elsején, amely napra úgy gondoltok, mint amelyik kicsit más lesz, mint a megelőző nap, és így tovább. Nincs arra nézve érvényes elképzelés sem, hogy a 4. sűrűségbe lépés előtt lesz 3 napos sötétség vagy más égi jelenségek, 3 napig tartó napfolttevékenységek.

De nem olyan lesz az élet 2012 után, mint sok évszázaddal ezelőtt. Nem lesz az élet statikus, hanem előrehalad számos fejlődési szakaszon keresztül, ilyen lesz majd az élet az Új Földön. Az lesz a különbség az eddigiekkel összehasonlítva, hogy az élet minden területét, áthatja majd a békesség, az egyensúly, a harmónia, a korlátlan tanulás lehetősége, egy megdicsőült világ fejlődése. (Lásd: Máté korábbi közvetítése 2007. december 31. átfogó leírást ad, mi minden várható: Esszé 2012-ről, részleteiben a fenyegyseg-en magyarul, vagy Matthew: Essay on 2012.)

Az átalakulás utolsó szakasza a 3. sűrűségből a 4.-be azonban hoz még néhány jelentős kihívást. Az Illuminátusok addig folyamatosan próbálnak válsággócokat létrehozni és gyűlöletet szítani. Bízzatok az intuíciótokban, ezen a rögös úton, amely már nem tart sokáig, mert a sötétség ügynökei nem lesznek majd képesek harcolni a fény ellen, amint a fény egyre erősebb nap, mint nap.

Ha még nem is tudatosult, de emlékezzetek arra, hogy erre a felemelő, sorsdöntő időre testesültetek meg a Földön, és bár sokan mások is részt szerettek volna venni ebben, de nem volt rá meg a megfelelő képességük, tapasztalatuk, bátorságuk, hogy a kiválasztottak közé kerüljenek. Csak néhányatoknak jut ebben vezető szerep, de mindannyian azok is vagytok, mint az isteni forrás szikrái. Egy pillanatra sem kétséges senkinek sem, hogy ti hatalmas és erőteljes lelkek vagytok, akik hozzájárultok fényetekkel ahhoz, hogy segítsetek diadalmaskodni a sötétség felett, és ez már folyamatban van és ti már győztetek.

A Mexikói öböllel kapcsolatban: a földönkívüli civilizációk meghallották a Föld meghívását, és a lehető legnagyobb mértékben csökkentették a tengeri élővilágot és a tengerpartot ért károsodást a Föld vágya szerint, így nem következett be metángáz robbanás, amely számos betegséget okozott volna még és nem tett kárt az emberi életekben sem. Bolygótok gyógyítását képesek megtenni más világok civilizációi, vagy felszámolni és megakadályozni más típusú emberek által okozott romboló, szándékos tevékenységet, amelyek gondatlanságból vagy tudatlanságból fakadnak.

 

Az olajfoltok eltüntetése a legnagyobb fordulópont jelentette a Föld támogatásában. (megj: olajfaló baktériumok milliárdjai jelentek meg az öbölben és elkezdték eltüntetni az olajszennyeződést) Az olajipar erőfölénye az energiatermelésben drasztikusan csökkent, és az alternatív energiaforrások igénye hatalmasan megugrott.

Hamarosan látni fogjuk, hogy az eddig eltitkolt találmányok érkeznek az emberiség használatra, széleskörű célokat szolgálva, melyek felszámolják majd a savasodás, okozta betegségeket és a szennyezést okozó üzemanyag és hőenergia-szállítást.

 

Az a meggyőződés, hogy Obama amerikai elnök egy magasan fejlett lélek, nos igen, aki egy magasabban fejlett civilizációból testesült meg, hogy benneteket elvezessen az Arany Korszakba. Obama egy megvilágosodott lélek, ezért ne ítéljétek meg őt, inkább képzeljétek el a világotokat az arany fényességben.

 

A negatív gondolatok, ítélkezések, érzések irányába, csökkenthetik vezetői képességét. Obama képes lesz meggyőzni a világot kormányával, egy harmonikus együttműködéssel, egy békés világ elérésére, amely mindenki számára bőséget és jólétet fog hozni. Ezt a vonzás törvénye szerint működik, és az a célja hogy felszámolja azt a negativitást, amely a Földet vissza akarja terelni egy kedvezőtlenebb helyzetbe. Most egyszerre vannak jelen a Földi valóságban, a politikában és az ideológiában, szervezetekben, rendszereiben, az emberi természet jó és rossz tulajdonságai, és mindegyik oldal vakon tapogatódzik, de ne essetek kétségbe, a jelenlegi megmerevedett helyzeten, reformok és ellenreformok mennek és jönnek, de nemsokára mindenre fény derül.

 

A sötétség lidércfényével, a tömegmédián keresztül próbál kontrollálni és félelmeket kelteni, a sporteseményeken (egymás elleni versenyre hergeléssel, ellenségkép-gyártással) és egyes emberek szörnyű tetteire hívja fel a figyelmet, és igyekszik figyelmen kívül hagyni az önellátást, kreativitást, innovációt, az erőforrások közös megosztását képviselő egyre növekvő mozgalmakat, amelyek a változások előjelei, amely szívből valóak. A sötétség dizájnja, amely eddig alacsonyabb frekvencián ellenőrzött a tömegmédián hatott, nemsokára csak egy történet marad, ahogy a fény egyre erőteljesebben beárad, úgy el fog tűnni.

 

A legfontosabb információforrásokat (az új világba lépésetekről) megtalálhatjátok az Interneten, de ne feledjétek, hogy ez is tele van még, és hemzseg a szándékos hazugságoktól, és pontatlan adatokat és elferdült téveszméket tartalmaznak, legyetek mindig igényesek. Nincs kizárva, hogy néhány sötét elemzés és közvetítés azt sugallja majd, hogy elkerülhetetlen egy újabb 9/11-es esemény. De nem fog megismétlődni soha többé a 9/11, nem lesz 3. világháború, atomháború és katasztrófa, sem világszintű zavargások, élelmiszerhiány, vagy szökőáradások, járványok vagy ivóvíz elapadások miatt, amelyekben milliárdok élete múlik majd el. Nem lesz sötét civilizációk inváziója, és nem lesz bolygószintű pusztulás, amely szükségessé tenné a tömeges evakuálást a Földről, vagy leköltöztetést a föld alá.

Hatonn (Aton) flottaparancsnok, kéri, hogy adjam át üzenetét: „Az én munkám a kommunikációs hálózat fenntartása a Föld és a világegyetem más pontjai között elég bonyolult. Kérjük, hogy ne torzítva adjátok tovább az információkat, illetve előrejelzéseket, nehogy szamárságok süljenek ki belőlük. „Köszönjük”

Néhány fénymunkás közösség aggódik, hogy földöntúli testvéreik nem landoltak még a Földön, nem feddték fel magukat. Amikor megtudjuk, hogy mikor kerül erre a bejelentésre sor, amennyiben leszállhatnak hajóink, azt boldogan fogjuk közreadni, de most még a legközvetlenebb forrásból sem tudjuk a pontos idejét. A ti csillagcsaládjaitok már készen állnak arra, hogy megérkezzenek, és bemutatkozzanak és több ezer ilyen család már szeretne segíteni nektek, de meg kell várni az arra megfelelő időt. Az Illuminátusok elterelő taktikái és ellenőrzése  miatt, akik birtokolják a televíziós csatornákat és tudják azt, hogy a Föld a végső változásaiba érkezett, nem lehet bejelenteni még a tömeges landolást, addig amíg a Föld lakossága teljesen biztonságban van és a tömegpusztító fegyverei teljes ellenőrzés alá nem kerülnek és nem lesz esélyük elvenni bárkinek is az életét.

Bár vannak optimizmusra utaló jelek, ami a gazdasági fellendülést illeti, minden javulás csupán manipuláció.

A hosszú ideje tartó banki korrupció és az arra épülő beruházások és kereskedelem, nem sokáig tartható már fenn, ugyanúgy nem tarthatók az uzsorakamatok és az emberek tisztességtelen megadóztatása. Az Illuminátusok világgazdasági hálózata omladozóban van. A pénzügyi rendszeretek visszatér nemesfém-alapura egy darabig, amíg a magasabb tudatosságotokba léptek, és akkor tovább már nem kell pénzzel fizetni az árukért és szolgáltatásokért.

A jelenlegi munkanélküliség, hajléktalankérdés, a hazatérő katonák sorsa, mind megoldódik, amikor a világon minden katonai erő feloszlik, és eltűnnek ezek az aggodalmak, egy pillanat alatt, amikor beköszönt a béke, öröm, harmónia, együttműködés, a bőséges élet világa és annak jólétének élvezete, a Föld Aranykorában.

Nemcsak az univerzum szerte megvilágosodott lelkek éljeneznek bennetek, hogy végighaladtatok az utatokon egy dicsőséges világba, hanem mi látjuk azt is már, hogy abban éltek.

Szeretet és béke

Máté/Matthew és Suzanne Ward