AZ ÚJ TUDATOSSÁG KÖNYVEI 4. KÖTET H. Nyomtatás
Írta: Nász János   
2011. július 19. kedd, 12:35

 

 

 

AZ ÚJ TUDATOSSÁG KÖNYVEI

4. KÖTET

H.

 

HÁBORÚ – HALÁL - HARMONIKUS KONKORDANCIA – 2003.11.08. - HARMONIKUS KONVERGENCIA – HATALOM – HATHOROK – HÁZASSÁG – HIT – HOMO CHRISTOS – HOMORÚ FÖLD

 

HÁBORÚ

HÁBORÚK - NUKLEÁRIS EGYENSÚLY

a Szellem a nukleáris fegyvereket olyan helyre helyezte, amely fenntartja a hatalmi egyensúlyt, és ezt az egyensúlyt ezeknek az országoknak fenn kell tartaniuk, hogy elkerülhetővé legyen a háború

(KDB: 06. 09. 03)


HÁBORÚ  -  NUKLEÁRIS HÁBORÚ

Nem lesz több Nukleáris háború

Semmi sem fogja megváltoztatni a Teremtő határozatát ebben a kérdésben

(Máté: 06: 07)


HÁBORÚK

Ember alkotta találmány

Hosszú ideig a háborúk megteremtése adott arra lehetőséget, hogy a sötétség formájában lássuk a nehézségeket, traumákat, kíméletlenségeket

Felrázzák a világot, hogy magasabb szempontból nézzük az eseményeket

A mennyekben ilyesmi nem létezik

(LW: 05. 10/11)


HÁBORÚK

Mindig voltak háborúk. Még az előtt is, amikor a Földre jöttünk

Régi tapasztalások ezek, amik új megértést hoznak

A háborúk: a dualitás szemlélése, állásfoglalás nélkül

Az, hogy hogyan kellene az emberiségnek globálisan élni

Amikor az egyik oldalt támogatjuk, akkor a dualitást támogatjuk

Ha belülre megyünk a tudatosságunkba, egyensúlyi állapotban:nem lesz többé szükség háborúkra

A Vezetők, a Diktátorok mindig a Mi tudatosságunkat tükrözik

Mi engedjük meg nekik: AZOK, AKIK VAGYUNK

Nem szükséges megmenteni a világot

A Világ jól van. Egy játékot játszik, és jól érzi magát

A Világ el fog jönni a változásokban és meg fog keresni

És te tudod, hogy mi benne a dolgod

(T: 4: 2: K)


HÁBORÚK JÖVŐJE

Soha többé nem lehet a problémamegoldás eszköze

(K: 10: 6)


HÁBORÚK  -  ÚJ ENERGIA POTENCIÁLJA

Az Új Energia. potenciálja nem támogat semmiféle háborút, sem háborús potenciált

(K: 06.  03. 31)

HAGYOMÁNY

A hagyomány útja a Belátáson alapul, Nem a Meggyőzésen

(3 próféta)


HAJNALI ÉBREDÉS  -  ENERGIAPULZÁLÁS

Ekkor vagyunk nagyon érzékenyek

A DNS-ünkön és a DNS mögötti szinteken dolgozunk

Ilyenkor a körülöttünk lévő energiák nem érintenek olyan mélyen

Ennek van alacsony és mély pontja, és behozható a Földre

Az alacsony pontokon ne akadjunk el

A magas pontokat kell kifejezni

Ez olyan, mint egy propeller

Az alacsony fog abban segíteni, hogy az új magasságokba tudjunk szárnyalni

(T: 3: 6K)

 

HAJHULLÁS  -  BETEGSÉGEK

Haj: az Ember szellemének és Spirituális erejének szimbóluma

Hajhullás: amikor úgy érezzük, hogy nincs elég spirituális erő, hogy a Földön tudjunk maradni

(Sámson és Delilah történetének is ez a metaforája)

(KT: 05. 03)

 

 

HÁLA

Egy energetikai elismerés az Univerzum felé, annak, hogy harmóniában vagyunk a Forrással.

Adama: 5D.

 

 

 

HALÁL

 

 

 

 

HALÁL

A testünket megalkotó Istenben lakozó erő korlátozza a sejtek létidejét

  • Bármit teszünk, tovább élünk
  • Visszatérhetünk kedvünk szerint
  • Az életerő bennünk halhatatlan
  • Az élet álca és álom, a gondolat játéka az anyaggal

(R: 1: 5)

 

HALÁL:

Káprázat

  • Az enyészet csak a testre vonatkozik
  • A lélek hamarosan visszatér, hogy új testtel párosuljon
  • A test elgyengül és az entitás szelleme visszavonja a lélek energiáit
  • Megszabadul a lélek a testi érzések és ösztönök béklyói alól
  • Nem lesznek fájdalmak, szorongás, idő
  • Csodaországba, Isten bölcsőjébe kerülünk
  • A szellem szólítja a lelket
  • A lélek felfelé vándorol a test csakráiban, a pecsétnek nevezett energiaközpontokba
  • A lélek a 7. pecsét (agyalapi- mirigy) felnyitásakor hagyja el a fizikai testet
  • Az alagútélmény: saját szellemünk fényessége, ragyogása
  • Az entitás szabad lélekké válik
  • Minden megvilágosodik: a fényesség üdvözli a lelket
  • Az anyag sűrűségéből a fény birodalmába kerülünk
  • Csak tudatból és érzésből állunk itt
  • Itt a gondolataink (elektromos) tulajdonságaink szerint változunk
  • A 7 menny egyikébe kerülünk
  • Erről beszél Joshua ben Jozef is
  • NINCS POKOL, BÜNTETÉS
  • Arra a létsíkra kerülünk, amely összhangban áll a jelenlegi rezgésszintjeinkkel, érzéseink által formált viselkedésformáinkkal

(R: 1: 6)

 

HALÁL

Illúzió

  • A jelen síkon mindenki érvényesnek fogadja el
  • AZ EGYETLEN VALÓSÁG AZ ÉLET a LÉTEZÉS
  • EZEN A SÍKON SEM TÖRVÉNYSZERŰ A HALÁL
  • Sokkal könnyebb magunkkal vinni a testet, mint megszületni
  • Senkinek sem kell meghalnia
  • Csak azok halnak meg, akik hisznek a halálban
  • Mindössze a testnek vet véget, nem a személyiségnek
  • A személyiség csökkenti a testben felhalmozott életerőt, és a test válaszol erre a parancsra
  • A lélek indítja a hormon termelését az élet fenntartására
  • A LÉLEK A SZÍV MELLETT LAKIK, ÉS AZ ÉRZELMEKET KORMÁNYOZZA
  • A lélek: a gondolatok és a magatartás formáin keresztül nyilvánul meg
  • A hormonok megszűnnek termelődni a serdülőkor végén
  • Ekkor beindul a halálhormon termelődése

 

A HALÁLHORMONT A BŰNTUDAT, AZ  AGGÓDÁS, AZ ÍTÉLKEZÉS ÉS a  HALÁLFÉLELEM AKTIVIZÁLJA

(R: 1: 7)

 

HALÁL

Akik hisznek benne, meg is halnak

(R: 1: 12)

 

HALÁL

Nincs Halál

Ne ismerj el olyat, mint a halál

Csak Teremtés van: örökké változó, örökké fejlődő Élet

(W. E.)

 

HALÁL

Nem az élet vége

Átmenet a létezés és az evolúciós tapasztalat folyamatosságában

(PC: 66)


HALÁL

Nem az Ember ellensége, hanem átvágja a Földi köteléket, mert másutt is komoly munkát kell végezni

(Víz)

 

HALÁL

Egy ciklus, egy tranzit

(K.)

 

 

HALÁL

MINDEN EMBER BIOLÓGIAILAG EGYEDÜLÁLLÓ ÉS KIVÉTELES

Távozása után soha nem jelenik meg ugyanabban a formában

Ha véget ér egy pálya, annak a MEGÜNNEPLÉSE szükséges

A bánat, az elvesztés érzése: mind-mind kiegyensúlyozatlanság

Az élet a halál után is folytatódik

Minden halál a megfelelő időben és módon következik be

MINDEN HALÁLNAK CÉLJA VAN ÉS HELYÉNVALÓ

Mi tervezzük meg saját halálunkat

Az elhunyt szeretete a halál után is megjelenik energetikai formában

(K: 2: 5)


HALÁL

Energiaátalakítást jelent

Az egyik energiából a másikba

(K: 6: 7)


HALÁL

A fizikai test visszatér az alapvető elemekhez

TOBIAS (TO-BE-WAH Ark), a Kryon csoport fizikai test szakértője szerint 3 dolog között választhatunk a régi energiájú programunk alapján

 

1. Teleportálás: egy másik 3D-s bolygóra való átirányítás, de ez nagyon sok ember számára még nem érhető el jelenleg

2. Tranzitálás: a gyors halálozással egy magasabb tudatossággal való azonnali inkarnációra

3. Bolygón maradás: hasonlóan az atlantiszi időkhöz, de a végkifejlet már nem ugyanaz

 

Tiszta szándékkal kifejezni a DNS teljessé tételét

A Szándék megsemmisíti a halálhormont és beindítja a fiatalító hormon működését: a fiatalság és életerő kromoszómát (K: 6: 13: Jan Tobler)


HALÁL

FOLYAMATA: AZ ENERGIA HELYREÁLLÍTÁSA

Visszakapjuk a fényességünket, Haza érkezünk

(K: 05. 10. 27-29)


HALÁL

NINCS HALÁL, CSAK ÉLET VAN

Csak élet van és ennek a folyamatos átélése

(T: 4: 2)

 

HALÁL

"azért ment el, mert eljött az ideje. Amikor bevégzitek kitűzött célotokat itt a Földön, nem létezik igazi halál. Nincs igazi vég e tekintetben és bárki előbb vagy utóbb meg fogja tapasztalni ezt a dolgot. Eme kedves lény úgy érezte eljött az ideje távozásának. Nyert és megvalósított mindent, amit ebben az életben akart."     (T: 7: 5K)

 

HALÁL

A lélek azt mondja: itt az ideje, hogy újra kitaláljuk magunkat

Egy sokkal jobb munkát csinálhatunk

A lélek csak ki akar terjedni és teremteni újra meg újra, amikor a régi indíttatás kifárad

(T: 7: 6K)

 

HALÁL

A bolygón az új ciklus által nem kell meghalni, hogy a mennyekbe menjenek azok, akik a Felemelkedést választják

(Adamas1.)


HALÁL

Nincs benne semmi tragikus

Csak az a tragédia, ha befejezetlen életet élünk

(LW: 05. 10/11.)


HALÁL

Ha lemondunk a halandó formáról: magasabb rendű életben lesz részünk

Isten soha egy Embernek sem mondta, hogy meg kell halnia. Ez az Ember szabad választása volt

Nem lehetséges a Halál: ÉLET VAN ÖRÖKKÉ

(Baird: 2: 5,  6: 369)


HALÁL

Gondolata idegen és ellentétes az Isteni Szándékkal

Nincs összhangban a Kozmosz törvényével

Ellentmond Jézus tanításainak

Az Örök Élet: az isten ajándéka az Istenember részére

AZ ISTEN A FÖLDÖN TESTESÜL MEG AZ ISTENEMBEREKBEN

(Baird: 3: 282)


HALÁL

és a probléma egy része az, hogy az emberek imádnak szerencsétlenül és szánalmasan meghalni, és… (nevetés és a közönség tapsol, „Tóbiás” is nevet) Most Cauldre nevet, nem én. Ezt nem szántam viccesnek. Mert ez így van, egy nagyon erős réteg található azzal kapcsolatosan, hogy a halálnak nyomasztónak, szomorúnak és szánalomra méltónak kell lennie. Jó lenne azt látni, ha valaki előállna egy Játékos Halál Tanfolyammal, de valószínűleg ezzel kompromittálná magát, ahogy ezt te is tudod. (nevetés)

 

A halál mindössze egy átmenet. Tényleg az. Több ezerszer átmentetek már rajta, szakértők vagytok a meghalásban! Hát nem akarnátok inkább hatalmas kegyelemmel és sok mókával meghalni? Nem akartok úgy meghalni, hogy közben vicceket meséltek, és egy csomó bolond dolgot tesztek, és megmondjátok az embereknek, hogy igazából mit is gondoltok róluk? (Tóbiás kuncog, a közönség nevet)

 

Van valami, amit nagyon erősen el kellene mondani, hogy hogyan lehet örömben meghalni, és hogy a halálnak nem kellene siránkozónak, érzelgősnek és sivárnak lennie. Ez elszomorít minket. Néha ott keringünk a hospice-ok és a kórházak folyosóin, de akkora réteg, olyan erős hipnózis van annak kapcsán, hogy a halálnak nehéznek kell lennie. És ez a személynél kezdődik, aki ragaszkodik a dolgaihoz, ragaszkodik az élethez, és nem engedi meg magának a kegyelemben teljes és méltóságteli halált. Betegen, boldogtalanul és félelemmel telve halnak meg, attól tartva, hogy egyfajta végítélet vár rájuk a másik oldalon. Lennétek olyan szívesek, és elmondanátok a világnak, hogy a másik oldalon nincs ítélkezés? Ugyanaz van ott is, mint itt, ezen az oldalon, csak a fizikai test nélkül!

 

Hát igen, a haldoklás lehetne egészen másmilyen is, nem olyan, mint most, tehát gyerünk! Nem úgy értem, hogy te halj meg! Hanem, hogy… (nagy nevetés)

T:96K


HALÁL

Egy évvel korábban jelentkezik, hogy fel tudjunk készülni a számadásra.

 

HALÁL

Csupán alakváltozás, és ezt valamikor az Ember tudta

SM:274


HALÁL  -  5.DIMENZIÓS ENERGIA-BETEGSÉGEK

A 9. dimenziós kék elektromos mező energetizálja a teljes lényt és magas töltést hoz létre, megakadályozza a betegséget és öregedést az Új Föld népességében

Halál: spirituális élmény lesz - Átlépés a Fénybe

Az Emberangyalok egészségesek maradnak az Új Földön és akkor lépnek át, ha egy új szintet akarnak megtapasztalni

(SCH: 06. 03)


HALÁL  - ÁLOMJÁRÓK

A Halál egy ünnep,  egy varázslatos átalakulás

ÁLOMJÁRÓK: ez egy a Saint Germain által inspirált Fénymunkás-csoport, akik egy megváltozott tudatállapotban átkísérik a haldoklót a Virágok Hídján, és a híd másik végén, a túlparton átveszik tőlük őket az angyalok

Ez a legkiegyensúlyozottabb és legsürgősebb szolgálat

(T-SG: 6: 9K)


HALÁL ALTERNATÍVÁJA

A tömegkatasztrófákban a magasabb szinten lévő ember a Halál helyett szellemi felemelkedést tapasztalhat meg

 

HALÁL  -  BETEGSÉG

Abban a formában, ahogy ismerjük azokat:

NEM VOLTAK RÉSZEI AZ EREDETI SZÁNDÉKNAK ÉS TERVNEK

A sűrű anyagba, a 3. Dimenzióba esett entitások felett mások, mester genetikus lények hatalmat és irányítást szereztek, és genetikus örökségüket manipulálták

Elültették a tökéletlenség, a bűn, a karma, a szenvedés és a halál ideáit az emberekbe

A Halál büntetéssé és szenvedéssé vált

A Halál terve eredetileg egy átmeneti forma volt a fizikai és spirituális formák között

(SCH: 05. 04. 11)

 

HALÁL  -  ÉLET  -  BŐSÉG

Nincs halál, csak élet van, a pillanatban való élet

Az örömmel való élés

A Feltétel nélküli élet, ahol nincs jó és rossz

Még akkor sincs, ha ezt így gondoljuk

Ha megengedjük elengedni egyéniségünk korlátait: Egésszé válunk

Akkor MEGNYÍLIK AZ ÖSVÉNY

Ha elfogadjuk azt, mindazt, amik vagyunk, akkor a halál félelme eltávozik

A Bőség az Élet elfogadásának eredménye

Nincs Halál, csak átmenet van és megújulás

Amikor lélekzünk, az Istenségünket lélegezzük be: A Tele Életet

Akkor Minden egyensúlyba kerül ebben a pillanatban

A MOST pillanatában ott van a Bőség

A BŐSÉG A MOST PILLANATÁBAN AZ EGYENSÚLY PONTJA: AZ ÉN EGYSÉGE ÖNMAGÁVAL

(T: 4: 2K)

 

 

HALÁL ELFOGADÁSA  -  KORONA CSAKRA

A HALÁL ELFOGADÁSA SPIRITUÁLIS MEGÉRTÉSEN ALAPUL

Az anyag a felbomlása során, Fénnyé alakul át

A Fénybe való érkezés kevésbé jár akkora traumával, mint az anyagba érkezés

A SŰRŰ ANYAGBÓL A FÉNYBE A KORONA CSAKRÁN KERESZTÜL TÁVOZUNK

(PC: 86)

 

HALÁL ELVETÉSE

Nem kell már ebben a leszületésben a fizikai testet magunk mögött hagyni

Egyszerűen csak megváltoztatjuk a fizikai énünk vibrációját, átrendezzük újra a molekulaszerkezetet és továbbvisszük a testet

 

 

HALÁL  -  FIATALKORI HALÁL

Akik ezt választják, azok egy egyszeri élethelyzetbe tűnnek fel

Egy karmikus üzenetet hordoznak mindössze azért, hogy megindítsák a karma semlegesítését

(K: 2: 6)


HALÁL-FÖLD  EREDETI TERVE

Nem volt a halál a Föld eredeti tervében, nem volt a dualitás adok-kapokja

Az eredeti TERVBEN A paradicsomi lenyomat volt

Nem volt tervbe véve a 3. és 4. sűrűségbe való leszállás

HALÁL  - HALHATATLANOK VAGYUNK

Élet és halál, tér és idő felettiek vagyunk

MI VAGYUNK AZ ISTENEK

ŐK (Mesterek), pedig Mi vagyunk

(Mesterek: 141)


HALÁL- HÚSVÉT

Azért különleges, mert ez az az időszak, amit a Földön sok vallási és spirituális irányzat Húsvétnak nevez. Ez a halál és a feltámadás ideje. Mivel az emberek ezt elfogadták, és elfogadták Jézus történetét, ez egyfajta energiát hoz létre, ami lehetővé teszi ezt az átalakulást, bizonyos módon a régi én halálát. De ahogy ezt tudjátok, valójában nincs halál, csak annak az energiának a halála létezik, ami már nem szolgálja többé a mestert. Elengedés – ez a halál. Csak engedd el! Engedd el a régi struktúrákat, a régi szokásokat, a dolgok régi módon történő felfogását. Engedd, hogy ez meghaljon, hogy az energiája visszatérhessen annak tiszta és természetes állapotába

Aztán jön a feltámadás! Az a feltámadás, ami lehetővé teszi, hogy spirálisan emelkedjetek, fejlődjetek a tudatosság egy új helyére

Mivel oly sok ember elfogadja a halál és a feltámadás történet tudatosságát, ezek az energiák mindenhol ott vannak most. Nagyon is jelen voltak ebben az elmúlt hónapban. Tudjuk, hogy ezt ti is éreztétek. Éreztétek az emberi tudatothogy egy régi része haldoklik, míg egy új része készen áll az ébredésre.

látjuk, hogy az évnek is ez az az időszaka, amikor a Föld energiája felébred és feltámad a halálból, a télből. Tudtátok, hogy a naptár, az új év eredetileg - és sokkal pontosabban – valaha tavasszal kezdődött? Hogy miért változott ez meg januárra, a tél halálára, az tőlünk független.

T:8:9


HALÁL  -  KARMA

A dolgok régi terv szerinti működésében a leckék karmikus motorja élet és halál folytonos köreit generálta az általuk teremtett energiával segítve a Földet

Ez azonban már többé nem érvényes

Ez a meglepő változás, újfajta értelmezést ad a Halálnak

(K: 10)

 

HALÁL  -  KATASZTRÓFÁK

Egyesek azért választják ezt az eltávozási módot, mert

1. Az emberi megtestesülésükben már túlságosan mélyre süllyedtek az illúziók világában

2. Hogy más bolygókon folytassák tanulmányaikat

3. Mert fizikai felépítésük nem alkalmas az 5. dimenzióban maradásra

(Amorah)


HALÁL  -  KLINIKAI ÁLLAPOT

A test még vibrál, még magában hordja a lélek dalát

Ezért ekkor csendben kell maradni, amíg a transzmutáció folyamata zajlik, mert a szervekben még van lélekerő

(PC: 65)


HALÁL  -  KORAI HALÁL

Halva születés, abortusz, terhesség elvesztése: a szerződések része e lelkeknek

Ennyit akartak tapasztalni. Következő életüket egy magasabb dimenzióban fogják folytatni, az előző életeik kiegyensúlyozása céljából választották ezt

(Máté: 06. 04. 28.)


HALÁL – KORAI HALÁL

hogy a távozás, az ő választása volt! Nem egy baleset volt. Nem egy tévedés volt. Egyéni okai voltak annak, hogy neki nagyon rövid élete legyen a bolygón.

A mi oldalunkon létezik egy angyal és entitás csoport, akik örömmel eljönnének hozzá, hogy biztosítsák őt arról, hogy nincsen egyedül, nincs elveszve, nem volt tévedés az, amikor megtette a tranzitot, hogy lehetősége van azt választani, hogy átmegy a Virágok Hídján vagy itt marad és érzi a Shaumbra energiáját, egy ideig. Egy igazi választásról van szó. Azonban fontos, hogy te ne tekintsd ezt úgy ahogy a halált szokás nézni, hogy valami olyan történt, ami tévedés volt, mivel ez, lényének tökéletes volt. Ő. Nagyon hálás neked, mivel bátorkodtál elénk jönni, mivel megnyílt az energia, mely lehetővé teszi számára evolúciójának a folytatását.

T94K


HALÁL LÉNYEGE

MI TERVEZTÜK MEG

Beterveztük, hogy el tudjuk engedni a csapdába került energiát, hogy a megkötésből kiszakadt lélek egy új testet vehessen majd fel

(T: 6: 11)


HALÁL LENYOMAT-FÖLD VIBRÁCIÓJA

A tranzit lenyomata/bevésése, a bolygónak egy erős és szépséges része, mivel minden létező Emberi Lénynek az emléke és ezért szükséges a bolygó vibrációja számára. A félelem vagy öröm a teremtő (ti) szemében található, és mint egyéb interdimenzionális dolog, lehet szeretetteljes (angyalok) vagy félelemkeltő (kísértetek) - de a tulajdonképpeni energia mindkettőben azonos.

K:06.04.22


HALÁL  -  SZABVÁNY

Jelenleg a fizikai testben lévő aggulást egy öregedési ciklusban érezzük (Halál-ciklus), attól kezdve, hogy megszülettünk

A STANDARD TECHNOLÓGIA FELSŐBB TUDATA BESUGÁROZZA EZT A SZABÁLYT, AMELY ELKEZD MÁSKÉPP MŰKÖDNI

(T: 8: 3)

 

HALÁL  -  SZELLEMI VILÁG

A „más-világ” az igazi valóságot jelenti, a valós élet ott folyik

A Halál nem az élet vége: a fizikai halál után átjutunk a valóságos világba

(Mária)

 

HALÁL  -  TÖMEGES ELTÁVOZÁS

Mivel, több millió személy van, akik nem élnek a szellem által választott tapasztalatoknak megfelelően, rendszerint ők azt választják, hogy nagy csoportokban fognak távozni, pl. járványos megbetegedések vagy természeti katasztrófák által, civil háborúk gyilkosságai által, vagy kiéhezés által, olyan területeken élve, ahol az éhség uralkodik

(Máté: 06: 10)

 

HALÁL  -  ÚJ ENERGIÁBAN

Nem más, mint egy energia átalakulás, energia kifejeződés frissítése

A FÖLD NEVŰ JÁTÉK RÉSZE

Van egy induló szerződés, amelyben a változás időpontja is benne van, energiát hordoz

Az Új energiában ez is átírható

Az Új Energiában, a Halál rendjében is új változás lesz

(K: 10: 13K)

 

HALÁL (KÉRDÉSE) AZ ÚJ ENERGIÁBAN

Mostanában beszéltünk az emberek kapcsán a halál megtapasztalásáról. A múltban az emberek a halál áldozatainak tekintették magukat. Shaumbra, ahogy egyre inkább leföldelitek magatokat az Új Energiában, a halál döntés kérdése lesz számotokra. Nem fogtok tudni úrrá lenni a halálon, legalábbis ebben a létidőtökben. Ez egy olyan folyamat része, ami nagyon mélyen belétek ágyazódott, és van egy bizonyos mennyiségű intelligencia ebben az eseményben.

Ugyanakkor ahelyett, hogy alávetnétek magatokat a halálnak, egy testeteket megtámadó betegség vagy valami más fájdalommal teli tapasztalat következtében, választásotok lesz abban, hogy hogyan akartok távozni, sőt abban is, hogy mikor. Ez akkor következik be, amikor egyesültök az Isteni Tervetekkel. Szóval nem fogtok tudni megmenekülni a Hazatéréstől, a haláltól. Ugyanakkor képesek lesztek ezt sokkal inkább ti magatok meghatározni és megteremteni.

Ugyanez a helyzet az emberekkel is. Engedjétek el őket. A legnehezebb dolog, amit mi innen, a fátyol felénk eső oldaláról látunk az az, amikor szomorkodtok valaki halála miatt. Ó, tudjuk mi, milyen nehéz elveszíteni valakit, akit szerettek. De azt is tudjuk, hogy ami még nehezebb, az a bennetek felgyülemlett bűntudat érzése, és azoknak az elengedése. Ez egy fajta csávában hagy titeket, amin nektek kell keresztülverekednetek magatokat.

De drága barátaim, hagyjátok őket elmenni. Engedjétek el őket. Becsüljétek meg őket. Találjatok örömet ebben a tapasztalatban. Mert ez valóban az.

Annyi félreértés esett a halál kapcsán, hogy ez aztán ahhoz vezetett, hogy az embereknek meglehetősen szégyenteljes módokon kell meghalniuk. Engedjétek el őket, ahogy már említettem ezt az imént. Ha van olyan drága személy az életetekben, akinek a küszöbön áll a távozás ideje, azt kérdeztétek, hogy mit mondjatok nekik, hogyan bánjatok velük és milyen gyógykezelést, vagy egyéb gyógyszert adjatok nekik.

A legnagyobb dolog, amit tehettek az az, hogy fogjátok a kezüket. Ezáltal a saját szeretetteljes MOST pillanatotokba hozzátok őket. Tudassátok velük, hogy az átmenet tele van örömmel és szeretettel. A mi oldalunkon ott vannak azok, akik fogadni fogják őket. És hozzátok a tudomásukra, hogy most már elengeditek őket.

(T: 4: 9K)

HALÁL-ÚJ ENERGIÁBAN

Az Új Energiába való tranzit, egy fokozatos folyamat. Nem egy szempillantás alatt történik meg. Ez, bizonyos okból, egy fokozatos folyamat, hogy ne égesse ki az elméteket, testeteket vagy szellemeteket. Az Új Energia összevegyül a Régi Energiával és e fúzió által megjelenik a fizikai valóság, a dolgok működési módjának teljes átalakulása.

T-KT:8:11K

HALÁL UTÁN

Vannak pihenő időszakok

A lélek általában eonokon keresztül kiürült állapotban marad

(Mária)

 

HALÁL UTÁN:

Ha kilépsz a testedből, a következő pillanatban folytatod az életedet

  • Ismét tiszta lény vagy
  • Nagy tanítók jönnek és elvezetnek oda, ahol tovább tanulhatsz

(R: 1: 4)


HALÁL UTÁN

A Teremtés Barlangjába érkezünk, itt 3 napig tartózkodunk

Felöltjük valódi energiáinkat, valódi nevünket, majd a Dicsőség Csarnokában már sokan várnak bennünket, együtt ünnepeljük megérkezésünket

Itt visszavesszük, majd elvegyítjük színünket

Belépve egy terembe találkozunk minden ismerősünkkel, és megbeszéljük születési tapasztalatainkat

(K: 3)


HALÁL UTÁN

Halál: a régi energia kiszabadulása - az energiának folytatni kell az áramlását

Ezért van a halál nevű szerkezet, hogy a régi rögzített energiákat egy idő után el lehessen engedni a szerkezetből, hogy kiszabadulhasson

Egyik részünk ott marad a Földön, rögzítve az energiákat

Halál után: a másik oldalon, fizikai test nélkül, nincs semmiféle szabály, hogy mi történjen, nincs megkötöttség, sablon

Attól függ, hogy mit, milyen megtestesítést választunk

(pl. Ítéletnapra várunk, a saját magunk feletti Ítélkezésre, vagy egy kis időt eltölt odaát, majd a tapasztalásainkat újra játsszuk más dimenzió-szinten)

(T: 6: 4K,  6: 5)


HALÁL UTÁN

"Mikor egy ember átjön ide, nagyon sokszor nem is jut el teljesen hozzánk. Az energiájuk valamiféle földhözkötött állapotban marad. Azt megértik, hogy már nem rendelkeznek fizikai testtel, de nem engedik meg önmaguk számára, hogy teljesen átjöjjenek a mi oldalunkra.  Ami általánosságban ilyenkor történni szokott az az, hogy egy nagyon rövid időszakra, testetlen állapotban maradnak.

Aztán egy erős vonzást éreznek, hogy azonnal visszatérjenek az emberi létbe. Nem töltenek időt azzal, hogy újra áttekintsék az életüket. Nem töltenek időt azzal, hogy beszéljenek a mi oldalunkon lévő „angyali pszichoanalitikusokkal”.  Azonnal fejest akarnak ugrani vissza a dualitásba. Nagyon sokszor tele vannak haraggal és dühvel. Nincsenek egyensúlyban, és aztán így nőnek fel új testükben.

Ez nehéz, mivel lennie kell egy átmeneti szakasznak az életidők között. De a legtöbben nem így döntenek. Vannak olyan emberek, akik a haláluk után mindössze néhány nappal vagy néhány héttel már visszatérnek emberi formába. Nagyon sok ilyen példa akad azoknak az esetében, akiket háborúban ölnek meg. Vissza akarnak térni, hogy együtt lehessenek a szeretteikkel. Ez szinte abban a pillanatban visszahúzza őket a Földre.

Arra bátorítunk benneteket, hogy dolgozzatok a halál témakörén, és az átmeneten a  Shaumbra Egyetemen. Az Új Energiás halál arról szól, hogy hogyan kell elhagyni a testet könnyedén… hogyan kell elengedni, mielőtt elmész… és mi vár rád, amikor odaérsz."

(T: 4: 7K)


HALÁL UTÁN

Amikor meghalunk, semmit sem viszünk magunkkal a túlvilágra, csak annak az életnek az emlékét, amelyet MOST élünk     

(UK-KF: 123)


HALÁL UTÁN

Kedveseink, oly sok szeretet van ezen a bolygón. Mi, a Szellem világában, meglepődést és csodálatot érzünk, a sötétségen és a halál völgyén átvezető utazásotok felett. Életeitek egy bizonyos pillanatában, mindannyian le kellett győznötök így vagy úgy a halált, hogy átjussatok a másik oldalra. Sok ember blokkolva maradt és nem tudták legyőzni halálfélelmüket és nem sikerült átjönniük a másik oldalra. Amikor eljuttok a másik oldalra, olyan érzés az, mintha levették volna vállaitokról a terhet és vállaitok a füleitekig emelkedtek volna. A test egyre könnyebbé és energiával, fénnyel és vibrációval telitetté válik.  Az iker lelketekkel való egyesülés, még több energiát, fényt és vibrációt fog nektek hozni és még több szinttel fogtok összekapcsolódni, mint most. Mihelyt megvalósult ez a kapcsolat, szemeitek előtt csodákat fogtok látni.

KDB070807


HALÁL UTÁN-TUDAT

Ekkor döbben arra rá, hogy tudatunknak sokkal nagyobb a hatalma, mint amilyet tudunk róla

A Tudat nincs bebörtönözve a Testbe

A Szellemnek van Tudata, és MI A SZELLEM VAGYUNK

A Tudatot a Szellem kapcsolja be-ki

A Tudat az Alvás közben függeszti fel önmagát a fizikai síkon

De maga a Tudat soha nem alszik

SK1:141

 

HALÁL  -  (3 NAPOS UTAZÁS) A HALÁL UTÁN

Először az emberi lény részei összeolvadnak, emlékeznek és felveszik a kapcsolatot egymással

Önmagukkal és isten energiáival találkoznak, egyesülnek és kezdetét veszi egy 3 napos utazás

3 nap kell, hogy utána bármikor el lehessen hagyni a Földet

Ez az utazás: bizonyos kozmikus kérdésekre vonatkozó információk összegyűjtése

(K: 10: 1)


HALÁLBA VALÓ ÁTMENET

A túlvilágra való átmenet folyamatában, amint átmennek a halál szakaszain, a leggyakrabban két faktor jelentkezik. Az egyik: az ismeretlentől való félelem. Azonban ezt segíti egy fajta elkábulás, bizonyos típusú elérzéktelenedés, mely az elmére és a testre hatással van. Tehát lényeges, hogy ne serkentsétek túlzottan az elmét és az érzékeket ennél a pontnál, mivel ez visszahozhatja a félelem energiáit. Az elérzéktelenedés tulajdonképpen segít abban, hogy ne kerüljenek a félelem rémületébe

(T: 7: 2K)

 

HALÁLFÉLELEM

A legerősebb rettegés, melyet fizikai lényként érezhetünk meg

Meg kell békélni:a fizikai halálállal, de a saját Halhatatlansággal is

A reinkarnáció elfogadása lecsillapítja ezt a félelmet

(PC: 162)

 

HALÁLFÉLELEM  -  ATLANTISZ

Valamennyien jelen voltunk Atlantiszban

Azt hittük, hogy a Föld cserbenhagyott bennünket

A Két utolsó civilizáció megsemmisülésének eredménye: a mostani mágneses korrekció

(K: 1: 3)


HALÁLFÉLELEM OLDÁSA

Olyan sokszor meghaltunk már

Mégis Itt vagyunk

Miért is Félnénk

A Várakozás öröme mindennap

 

HALÁLHORMON

A DNS szerkezetben és minden emberi sejtben van egy óra, ami számol, egy időmérő, számláló szerkezet, a halálkatalizátor. Ez idézi elő az elmúlást.

Az Ember az utasításkészlet nélkül 900 évig képes lenne ugyanabba a fizikai testben létezni

Ma még az utasításkészlet megakadályozza az újrafiatalodást

(de mára már csökkenthető a halálkatalizátor sebessége, vagy újraprogramozható)

(K: 4: 4)

 

HALÁLHORMON  -  ÉLET MEGHOSSZABÍTÁSA  -  TOBIÁS

A Kryon kíséret tagja, aki élt már fizikai testben

(lásd: Tobit, Tóbiás Könyve- Ószövetség eredeti dokumentuma, de onnan kikerült)

A Fizikai Test a szakterülete

Szándékunk által meghosszabbítható a halálhormon termelődési ideje, és ez működésben tartja a Fiatalító hormont: a Fiatalságot és az Életerő kromoszómákat

(K. 6: 13K)

 

HALÁLKÖZELI ÉLMÉNY

El se hagyjuk a bolygót, az ember előzetes energiái szerint ismét összeáll

Gyakran a halál első másodpercét jelenti ez az élmény

A változtatások lehetőségeit jelenti

(K: 10: 1)

 

HALÁLUNKKOR

Halálunkkor otthagyjuk a fizikai testet, és az az élet, mint énünk egyik vetülete tovább él, de nincs lelke (mert az ITT ÉS MOST van velünk), nincs hatással a mostani életünkre, csak ragaszkodnak hozzánk, de ne avatkozzunk ezekbe be

Ezek egy másik identitásban, egy másik dimenzióban folytatják a létezésüket

(ezért kell elengednünk elmúlt életeink energiáit, mert már nem szolgálnak bennünket az új energiában)

(T: 04. 05. 14-16)

 

HALDOKLÓK

Azt tanultuk, hogy az élet után ítélet vár ránk

  • Ragaszkodásunk erős a földi síkokhoz
  • A kapun való átmenet a legnagyobb félelem, rettegés
  • Sokan az átérés után várják az ítéletnapot
  • Önértékelést tesznek, és azzal büntetik magukat, hogy saját magukkal szemben ítélkeznek
  • Amikor elengedik a ragaszkodást, megkönnyebbülnek, hogy nincs halál, bíróság, pokol
  • Elengedés és a visszatérés vágya a lélek motivációja      (T: 1: 10K)

 

HALLÁS

Olyan dolgokat hallunk, ami fiatal korunkban nem volt lehetséges

Az öregedő hallórendszer, mivel elveszti a képességét a mély hangok hallására, élesebben veszi a sejtek énekét, a magasabb hangokat (fülzúgás, fülcsengés, ami nem káros)

A belső angyal képes lesz a sejtekhez való éneklésre

(K: 7: 4)


HALLEY ÜSTÖKÖS VISSZATÉRÉSE - 1986.

Előkészítette a Harmonikus Konvergenciát

Jelentősebb visszatérések: 1066, 1301, 1456 június, 1531, 1607, 1682, 1758, 1835, 1910, 1986, és…2061?

 

HÁLÓ

3 HÁLÓ- 3 RÁCS

1, FÖLD-GAIA

2, A FÖLDET KÖRÜLVEVŐ HÁLÓ

3, A NAPRENDSZERNÉL MÉG TÁVOLIBB ENERGETIKAI HÁLÓ

(T: 3:8)


HÁLÓK

1. Mágneses

2. Kristály

3. Az emberi tudatosság

A kristályháló és az emberi tudatosság van most változásban

A mágneses háló változása 1987-2002 között befejeződött

(K: 10: 8)


HÁLÓK  -  KRISTÁLYHÁLÓ

A kristályháló rejti a bolygó történetét

Az Emberi múlt teljes emlékezet

A Háló nem ismeri fel az Időt

A MOST-ban megnyilvánult energiát rögzíti

A változása akkor kezdődött el, amikor befejeződött a mágneses háló átállítása

 

 

ÉS A DNS AKTIVÁLÓDÁSA MEGKEZDŐDIK

EZ A MÚLT FELÜLÍRÁSA LESZ

MEGVÁLTOZIK AZ IDŐ LINEARITÁSA

(K: 10: 8)


HÁLÓRENDSZER

Energiája táplálja az Emberiséget, és annak Spirituális elemeit az erős dualitás keretei között

(K: 6: 7)


HALOROK

"Már meséltünk a halorokról, akik meglátogatnak benneteket, hogy lássák, mi folyik erre, és bár idővonaluk eddig még sosem keresztezte a tiéteket, lenyűgözi őket az emberi tapasztalás. Egy, a tiéteket másoló rezgésmintában élnek. Nagy gondossággal figyelik, hogy mit hogyan tesztek és hogyan érzékelitek a világotokat. Próbálják megérteni egyes szokásaitokat, hiedelemrendszereiteket és fogalmaitokat. Különösen lenyűgözőnek találják a szólásaitokat  és szóképeiteket. Az embereknek fura szólás-mondásai vannak. Például, szeretnék tudni, ha valaki a szerencse fia, akkor kik az ősei? Mit jelent a béka a hasban, és hogy került oda? Miért akar mindenki rózsás álmokat, és pontosan mi történik akkor, ha valaki megnézi az ajándék ló fogát? Elképzelni sem tudjátok milyen képeket varázsolnak elő, mikor először próbálnak megérteni olyan kifejezéseket, mint „élesnyelvű”, „bűnbak”, „lassúsági verseny”. Figyelik, hogyan használjátok ezeket, és hogyan teremtitek meg velük a világotokat.  Már kezdik ők is használni ezeket a kifejezéseket, és szólásokat a világukban, nagyjából úgy, ahogy ti, bár még mindig nem értik teljesen az összest. Próbálgatják az emberi tapasztalást és így visszatükrözik nekünk a humorral teli emberiség képét. "

(LW: 06: 03)


HÁLÓZATOK

 

Energetikai hálózatok

Biológiai hálózatok

Spirituális hálózatok

Családi hálózatok

Működésük: hajlamosak fenntartani saját magukat

Karban tartanak, védelmet nyújtanak, táplálnak, megerősítik identitásukat

Identitásokat és Alternatív hálózatokat teremtünk magunknak

Korlátozott a hálózatok léte

Mint Mi Isten, mint Lélek: NEM EGY HÁLÓZAT VAGYUNK, ESSZENCIA VAGYUNK

Esszencia: nyers, feldolgozatlan, nincs szüksége hálózatra

Esszenciák vagyunk és hálózatokat építettünk magunknak feladataink, létezésünk ellátására

MOST HAGYJUK ELMENNI A HÁLÓZATOKAT

MÁR NINCS SZÜKSÉGÜNK HÁLÓZATOKRA

(T: 7: 9)


HÁLÓZATOK  -  BIOLÓGIAI HÁLÓZAT

A biológiai hálózatok információt tartalmaznak az összes összetevőjükről

A test szervei tudnak egymásról, az  információk át tudnak menni az egyik szerv hálózatából a másikra

Minden élő szerv között össze vannak kapcsolódva a hálózatok

Az angyalok is energetikai hálózatként látnak bennünket

A hálózatok képesek összeolvadni és együttműködni egy rendszerként:

Még nagyobb hálózatokat alkotnak: EZ A FIZIKAI TEST

Minden Angyalnak előbb vagy utóbb az Új Földre kell jönnie

Ezt az utat készítjük elő

(T: 7: 9)


HÁLOZATOK  -  CSALÁDI HÁLÓZATOK

Egyének, akik egymással hoznak létre egy hálózatot

Mindegyik tud a másik összetevőjéről

(T: 7: 9)

HÁLÓZATOK  -  ENERGIAHÁLÓZATOK

Minden hálózat

Az Összes Energia

A Test egy hihetetlen energiaháló

A szervek, sejtek, molekulák: biológiai háló, biológiai network

A Hálózat egy sor energetikai, elektromos és mágneses mezőből áll

(T: 7: 9)


HÁLÓZATOK  -  SPIRITUÁLIS HÁLÓZAT

Minden embernek van spirituális hálózata

A többi birodalmat köti össze, a Mezőhöz, a Felsőbb Én-hez kapcsol

Bonyolult spirituális hálózatunk van

Spiritualitásunkat elkülönítve tartjuk más birodalmakban

(T: 7: 9)


HÁLÓZATOK  -  ÚJ ENERGIA

Személyes, mentális, spirituális, fizikai

A hálózatok le voltak zárva, védettek voltak

Az Új Energiában nem fogunk függeni a hálózatoktól

A Hálózatok: energiamintákból és struktúrákból álltak össze, ezekből lehetett pl. egy testet felépíteni

Attól függött, hogy a mező hogy táplálta

AZ ÚJ ENERGIA NEM FÜGG SEMMITŐL, FÜGGETLEN

A saját teremtőjének dinamizmusát követi, az esszenciáét

Több dimenzióban működik, és nem kell lezárni

A Hálózatokról való lekapcsolódás sokkal szebbé teszi az életet

Így bármilyen struktúra teremtői lehetünk    

(T: 7: 9)

 

HAMMURAB(P)I

Később Mózesként inkarnálódott

 

HAMMURABI TÖRVÉNYKÖNYVE  -  ÁBRAHÁM - i.e. 1800

Elindult a Világosságnak Új földet keresni

Ábrahám és Hammurabi találkozása Úr városában

Hammurabi törvénykönyve Ábrahámtól származik

(Oroszlán)

 

HANGKAPUK

Csak akkor nyílnak meg, ha a lélek elérte a megfelelő rezonanciát

(PC: 76)

 

HANGVILLA: A DUALITÁS METAFORÁJA

A két szára a dualitás működésének példája

A két pólus pl. fehér és sötét aránya eddig 1/3- 2/3 arányú volt

Rezgéseikben egymást váltották a pólusok az aránypárban

Ez az arány 1-1 egységre, harmonikusan alakul

Ez az isteni pillanatban fellépő lehetséges egyensúly

A hangvilla szárai még mindig a Dualitásban lesznek

Az Isteni pillanatban harmóniába kerül mind a kettő

Amire szükségünk lesz, az elő fog jönni

Nem kell erővel bevonzani a valóságba

A semmiből fog teremtődni, teljesen új módon

Jóval hatékonyabb módon teremtünk ezután

A VILLA 2 SZÁRA A DNS-T REPREZENTÁLJA

A DNS magszinten fejti ki hatását

A 2 helix alakú csavarulatai a hangvilla negatív és pozitív szálai

Eddig a dualitás megértését segítették

Olyanok leszünk, mint egy frissen magnetizált elektromágnes, magunkhoz vonzzunk mindent

A két elsődleges csavarulat harmonikus rezgése hatással van a többi magnetikus csavarulatra

Ezek interaktivitással együttműködnek, megváltoztatják az egész régi struktúra működését

Majd elkezdik bevonzani, amire szükséged van.

A változtatások alapja: az ELENGEDÉS

Ez helyet teremt a bennünk lévő Istenségnek, hogy előtérbe kerülhessen

(T: 2: 3)

 

 

HAPIRU  -  ZSIDÓK  -  ARABOK

A zsidók és muzulmánok (arabok egy része) régi családi problémái

Egy családba tartoznak: ez a Hapiru

Energiáik egyensúlytalanságban vannak, és ez megoldást igényel

A pusztítás eltávolíthat régi energiákat és mozgásba hozhat újakat, de békésen is végbe mehet a kiegyezés

Lényegét tekintve ez egy ősi eredetű családi veszekedés

A HAPIRU egy angyali családról szól, ez a konfliktus már eonok óta tart

Ennek a visszafojtott energiájának kell a felszínre törnie

Ez az energia is a megoldást keresi

Ezt a Hapirunak kell megoldania

A Hapiru tartalmazza a zsidókat és az arab világ nagy részét

(T: 8: 1,  T: 8: 1K)

 

HARAG-GYÓGYÍTÁS

Nagyon erős energia

Ez EGY ÉRZELEM, NAGYON ALAPVETŐ ÉRZELEM

NEM ROSSZ !!!

Létidőről-Létidőre ott van

Ez is a saját energia, de ha nem engedik áramolni kifelé, akkor befelé megy

LÉLEGEZZÜK BE A HARAGOT

TÖLTSÖN BE EGY BIZTONSÁGOS TERET EGÉSZEN A GYÖKÉRCSAKRÁIG

MERT TEREMTŐK VAGYUNK

ÉS NINCS SEMMI MÁST TENNÜNK, CSAK KILÉLEGEZNI

ENGEDJÜK MEG, HOGY EZ LEGYEN A MEGTESTESÍTÉS

ENNEK A MEGENGEDÉSE: A GYÓGYULÁS

Tinder:05.12.

 


HARAG  -  2002

Nagy fordulatok várhatók 2002-ben

Sok haragenergia aktivizálódik

A HARAG A RÉGI ENERGIÁK ELENGEDÉSÉNEK EGYIK MÓDJA

Alapvetően nincs jó és rossz, Isten nem választja magának az egyik oldalt sem

A Hálóbeállítás a vége felé közeledik

Lesznek olyanok, akiknek ez nem fog tetszeni, azt mondják a Sátán visszatérése ez

A Régi energiák, Sötét energiák nem szeretik a változásokat

(T: 3: 6K)

 

 

HARAG A HALÁL UTÁN

„Ti azt gondoljátok, hogy amikor valaki meghal, akkor az összes problémája, téves felfogása és egyensúlytalansága megszűnik. Drága, drága Shaumbra, ez egyáltalán nem így van. Mikor valaki haraggal a szívében hal meg a Földön, az itt is tele lesz haraggal. Ez pont olyan egyszerű, mintha elképzelnétek magatokat hirtelen test nélkül. A tudatosság nem feltétlenül változik meg, különösen azoknak az esetében, akik nincsenek megvilágosodva.

Mikor Shaumbra tér ide vissza, ők általában megértik az átmenet folyamatát. Megértik, hogy nem kell továbbra is magukkal cipelniük a dualitást. De az emberek túlnyomó része esetében, mikor valaki haraggal hal meg, az ide is magával hozza a haragot. Mikor nagyon korlátolt és szigorú hittel bírnak Isten tekintetében, akkor azzal a hittel érkeznek ide.

Ahogy ezt már mondtuk is, millió és millió és millió ember van, aki maga mögött hagyva a Földi világot visszatért ide és most várakozik. Várnak az ítéletre. Meg se hallják a legnagyszerűbb angyalokat, akik meglátogatják őket. Jézusra várnak, hogy jöjjön el értük, mentse meg őket és hirdessen felettük ítéletet.

Mikor közelítünk feléjük, nem engednek be minket, mert ők erre az egy entitásra várnak. Most azt is elmondjuk nektek, hogy, még amikor Jeshua, Sananda energiája ott járkált közöttük, őt sem ismerték fel. Azt mondták: „Ez valami trükk.” Szóval, egyszerűen fogalmunk sincs róla, hogy mire is várnak”.

(T: 4: 7K)


HÁRMASSÁGBAN ÉLÉS  -  TRIALITÁS

A DUALITÁS VALÓSÁGA MEGVÁLTOZIK

Mindegyik pólus része a másiknak, a nagy egésznek

A fensőbb énünk nézőpontjából hozzuk ezeket egyensúlyba

Felsőbb énünk egy részével egyesülünk és új valóságot teremtünk a dualitásból a Hármasságba lépve

(LW: 05. 10)


HÁRMASSÁG  -  EMBER

A hármasságot alkotó Emberfia Szelleme: a színtiszta intelligencia része

Érzékelésmentes, Vélemény és Itélkezésmentes

Igazsága belső Krisztusában van, nincsenek kételyei: Tiszta Lélek belátásával észlel

Nem egy kívül-belül szabályozott test és elme

A Valódi Én Szellemi Szolgálatát teheti

(Baird: 2: 7)


HARMÓNIA

„Ha összhangban állsz az Univerzummal: TELJES VAGY, ha viszont nem állsz vele összhangban, akkor üres vagy…. És a kapzsiság ebből az ürességből ered

O:17

 


 

HARMONIKUS KONKORDANCIA – 2003.11.08

A FOTON ÖVBE LÉPÉS IDŐPONTJA

SZABAD VÁLASZTÁS NAGY KÍSÉRLETE

HARMONIKUS ÖSSZERENDEZŐDÉS

AZ AZONOS IRÁNYBA HALADÁS

AZ ISTENNŐ HIVATALOS VISSZATÉRÉSÉNEK DÁTUMA

(ÉRA VÁLTÁS)

 

A HARMONIKUS KONKORDANCIA NAPJA: 2003. november 8.

Ez az új energia-kapcsolat kezdete, melynek során közvetlenül elérhetjük az új energiát - ahogy a Csoport nevezi a Kristály Energiát, amelyről az elmúlt két évben beszéltek. Ez az új kapcsolat annak új kezdetét is jelenti, ahogyan ezt az energiát használjuk.

(LW: 03. 08.)

 

HARMONIKUS KONKORDANCIA  –  2003.11.08

  • Új energiakapcsolat, amikor közvetlenül elérhetjük a Kristály – energiát
  • Változásokat és távozásokat is okozhat
  • Spirituális fejlődésünk egy ellenőrzőpontja
  • Vibrációs energiák összeigazodása
  • Események sorozatát hozza mozgásba
  • Az Új Föld magasabb vibrációja
  • Magasabb technológiát is hoz létre
  • Meg kell találni a hozzá alkalmazkodást, mert nem erre a célra hozták létre
  • Elérhető kapcsolatban leszünk a magasabb Énünkkel
  • Saját energiáink formát öltenek
  • Az eredeti játszmának volt eleje – vége (leállási dátum)
  • Ennek a valóságát megváltoztattuk az új, magasabb vibrációval
  • Eredetileg éteri lényekként érkeztünk
  • Aztán fizikai formában próbáltuk megtartani az energiát
  • Ez a Szabad Választás Nagy Kísérlete volt
  • Kevés remény volt a sikerre
  • 1987.08.16 a nagy és egyedi teremtőerőnknek köszönhetően sikerült a kísérlet (Harmonikus Konvergencia)
  • Az emberi vibráció olyan szintre ért, hogy megtartható lett a hatalmunk
  • Elkezdtük megemelni az Emberiség vibrációját
  • Megváltoztattuk a Minden Létező vibrációját is
  • Ez nem isteni terv, hanem az Ember műve volt
  • A Szabad Választás Bolygó Angyalai lettünk
  • Az Igazi Hatalommal való felruházás időpontja
  • Vibrációs ellenőrzőpontok sorozatát hoztuk létre
  • Ez lett az első ellenőrző pont, még öt követi (akkor még nem voltak ismeretesek a dátumok)
  • A Lélek első megállója a Nagy Központi Nap
  • Ebből a pontból, mint vibrációk terjedtünk ki
  • ARANY SUGARASOK, ez lett a spirituális nevünk
  • A Központi Napból jövő kristályenergia az eredetünk
  • Arany Sáv és Kristály: a két lelkünk egyesülésének a szimbóluma
  • Közvetlen energia – összeigazodás kapcsolódási pontja a Központi Nappal
  • Az energiák onnan már közvetlenül érkeznek
  • A Végső tisztulás pontján vagyunk
  • Teljesen Új energiát fogunk belélegezni
  • Minden dolgon keresztül egy Új Valóságot teremtünk
  • Innen saját felelősség a továbblépés
  • Hozzákapcsolódhatunk gyökereinkhez, a Nagy Központi Napba
  • Felelősséget kell vállalnunk az energia megtartásáért
  • Most szükséges kiegyensúlyoznunk az itt lévő duális energiákat
  • Spirituális és fizikai testünk eggyé válik
  • Ez az érzelmi újrahuzalozás

(LW: 03. 11.)


HARMONIKUS KONKORDANCIA  –  2003.11.08 - Az Új Energiakapcsolat kezdete.

A Harmonikus Konkordancia után 6 ellenőrző-pont (mérési pont ) van még a kvantumugrásig. Ez a nap az egyike, amely az Új Föld bolygó kezdetét jelenti. Közvetlenül elérhetjük a kristály-energiát.

(LW: 03. 11.)


2003. október elején új portálok nyíltak, köszönhetően annak, hogy a Mars a lehető legközelebbi pozíciót ért el a Naphoz viszonyítva. 26.000 év óta nem volt ilyen közel hozzá.

(LW: 03. 10.)


HARMONIKUS KONKORDANCIA  -  2003

„Azután itt a Harmonikus Konvergenciát támogató Harmonikus Konkordancia.

Már beszéltünk róluk korábban. Ezek az események több évet felölelő időszakot képviseltek, melyben a változás már látható volt és az igazítás kezdett elkészülni. Számunkra ezek a dolgok nem feltétlenül abban a lineáris sorrendben történtek, ahogyan nektek, de egy meghatározott rendben… egyfajta körben (a mi szempontunkból). És az energiának ez a köre előkészítette az utat valami másnak”.

(K: 06. 01.)


HARMONIKUS KONKORDANCIA  (2003)

Jelenti: az események teljes sorozatát, melyet belsőbb szinteken fogtok megérteni.

Ez a gyógyulás. Ez a Dávid Csillag, az eredeti elkülönülés egyesítése

(T: 5: 4K)


HARMONIKUS KONKORDANCIA  -  2003 . EMBER ÚJ HATALMA-

Magunkban hordozzuk mindazt az energiát, amit a mennyekben teremtettek

Működésbe hozzuk a teremtés új szintjét

A Harmonikus Konkordancia (2003) új tulajdonságokkal ruházott fel bennünket

Beléptünk a saját egyéni teremtési hatalmunkban: a lélek evolúciójának a következő fokát teremtjük

Újrateremtjük a Földet

(LW: 04. 05)


HARMONIKUS KONKORDANCIA  -

NŐI ÉS FÉRFI ENERGIÁK KIEGYENSÚLYOZÁSA

A Harmonikus Egybeesés 2003-as megérkezésével jött el a valóságunkban a két energia egyensúlyba rendeződőségének lehetősége

MOST ELÉRHETŐ LESZ MINDENKI SZÁMÁRA AZ ÉRZÉKENYSÉG ÉS FELHATALMAZÁS MEGÉRKEZÉSE, ÉRZELMI ÉS SPIRITUÁLIS SZINTEN

Szeretnének ezek az energiák egyesülni egymással

Meg kell engedni egy helyet és rögzítést számukra

Szeretnének egyesülni, megosztani egymással azt, amit elkülönítve tanultak

Mindez egy biztonságos hely megteremtéséről szól

(T: 6: 3K)


2003.11.08

A Dávidcsillag (Sri Jantra) Aktivizálása: 2003. November 8-án: teljes Holdfogyatkozás mellett 6 égitest (Nap, Szaturnusz, Mars, Hold, Jupiter, Chiron), két szabályos háromszögbe rendeződött, amely alakzatok jelentős energetikai hatással lettek a Földre, ezt a jelenséget a 2003. Nov.23-i Napfogyatkozás még növelte. Ez a hatás gyorsítja fel a Föld spirituális változását, lehetővé téve a Földnek az 5. Dimenzióba való átmenetelét. (Kryon, Tóbiás)

A 11 energiája a dualizmus energiája, hívószám az új energiára.
A 11:11, azaz A Harmonikus Konvergencia vége, amit a Harmonikus Összhang zár be (1987-2003)

 

2003. 11.08.-án a Shaumbra közvetítés szerint, már lehetőség van arra, hogy az isteni terv és az emberi terv egyesülhessen. 15=6: egyesülés, egyensúly, a Jin és Jang energiák egyensúlyba kerülhetnek mindenkiben, a 8 pedig a teljes felelősség vállalása magadért.

Az új energia koncepciója 2003-tól volt először elérhető.

(Tóbiás)

 

NOVEMBER 8.

Új folyamatot indítottak el a fénymunkások, az összes energia újraegyesítésének folyamatát, a törött (gyémánt) Dávid-csillag eredeti jelentésére formázását.

HARMONIKUS KONKORDANCIA dátuma: Engedélyt adtunk szabad akaratból a DNS megváltoztatására. Megkezdődik az Új Földdel való együttműködés.

(Kryon, Starchild: Októberi energiák.2004.)


HARMONIKUS KONKORDANCIA  –  2003.

A női energiák elkezdtek a Földre áramlani és a férfi energiák nyomása alatt vannak,

a két energia Integrációja kiegyensúlyozza és együtt működővé teheti őket

(SCH: 04: 10)

 

 

 

1987. AUGUSZTUS 16-17.

HARMONIKUS KONVERGENCIA

HARMONIKUS KÖZELÍTÉS. HARMONUKIS ÖSSZERENDEZŐDÉS

A FOTON ÖVBE LÉPÉS IDŐPONTJA

ISTENNŐ HIVATALOS VISSZATÉRÉSÉNEK DÁTUMA

EGY ÚJ ENERGIA LÉTEZIK A BOLYGÓN


HARMONIKUS KONVERGENCIA  -  1987. augusztus 16-17.

Felemelkedik a Földet körülvevő függöny

Új energiák érkeznek folyamatosan és egyre nőnek, erősödnek

Hihetetlen gyors tempóban fejlődünk. Ez az út a Fény korszakába vezet

(F: P)


HARMONIKUS KONVERGENCIA  -  11:11 - 1987

Ez a 11:11 –ként vált ismertté, mint a nagy ugrás, és változások ideje.

A fátyol másik oldalán tartózkodó részeitekkel való megállapodás ideje volt ez… egy TERVEZÉSI SZAKASZ.

Minden embernek, aki valaha itt volt, vagy ide szándékozott kerülni, része volt ebben az ugrásban,

Kvantumdöntés volt ez, amiről az összes (többségében nem a bolygón tartózkodó) ember minden részét megkérdeztük… a megkérdezett csoport pedig úgy döntött, változtat.

Az volt a terv, hogy ha az emelkedési folyamat sikeres, új energiák érkeznek a földre… a Föld más fizikai és nem fizikai tulajdonságainak aktiválásához, egy sor egymáshoz kapcsolódó eseménynek kellett lejátszódnia meghatározott sorrendben.

1987-ben (11:11) úgy döntöttetek, megteremtitek a lehetetlent. Valóban lehetséges megteremteni a békét a Földön

(K: 06. 01. 22)


A HARMONIKUS KONVERGENCIA  -  A FOTON ÖVBE LÉPÉS IDŐPONTJA

1987-től a fentiek hatására születet gyermekeknél, az életfeladat választásánál nagyobb hangsúlyt kap a Felemelkedés. Lásd. Még Indigó-gyerekek, akik biológiájuk (DNS) újraaktiválásával és spirituálisabban fejlettebbek.

1987-ben kezdődött el a Harmonikus Konvergencia. Felmérés történt a Földön, és minden egyes ember Felettes-én-je azt válaszolta, hogy készen állunk az energiaváltoztatásokra.

(Kryon X.)

1987. augusztus 16-17. José  Arguelles vezetésével történt a 4. dimenzió lehorgonyzása, azaz a HARMONIKUS ÖSSZERENDEZŐDÉS (Konvergencia),(Harmonic Convergence).

Az Azonos Irányba Haladás (Kryon)

A második kvantumugrás a 11:11 kapu aktivizálásához.

(Solara:11:11)

 

1987. 08. 16.Az ISTENNŐ hivatalos visszatérésének dátuma , amely energiák aztán 1999. augusztus    11.-én gyorsultak fel.
A Föld egy 104 000 éves ciklusa végéhez ért. A ciklus augusztus 16-án zárult le a Harmonikus Konvergencia során, amelyet egy átmeneti periódus követ, és ez 2012. december 21-ig tart. A ciklus során a Föld négy 26 000 éves (precessziós) világkoron haladt keresztül.

(Párbeszéd az Istennővel)


1987. augusztus 17. HARMONIKUS KÖZELÍTÉS

Ugyanazt a Napkaput aktivizálja, mint a hirosimai atomrobbanáskor. A harmonikus közelítés szertartásakor kitörlődik a nukleáris halál-program.

(Dannelley: Az örvényen túl)

 

1987. augusztus 16-i mérés jelentette a kezdetét a 12:12 eseményeknek. A Föld drámai változásokon ment keresztül. A Föld sorsa megváltoztatta a Világegyetemet, és készen áll arra, hogy befogadja az új energiát

Megj: a 12:12 energiája tágabban értelmezve az emberiség és a Föld felemelkedésének 24 éve kétfelé választva, amely megváltoztatja magát az Univerzumot. Az első 12 év a Harmonikus Konvergenciától, az 1999- es két földi tudatosság szétválásáig tartott (1987-1999). A másik része a felgyorsuló felemelkedés időszaka: 2000-2012. Szűkebb értelemben: az 1994. április 23-i események hatása.

A felemelkedés ajándéka 1987-ben vált először teljesen elérhetővé, és ez volt az a csodálatos folyamat, amikor a "véget" töröltétek, és átalakítottátok a magasabb szintre vagy harmóniára való áttérésre

(SCH: 2005. június)


HARMONIKUS KONVERGENCIA  -  1987.

25 évenként elvégzett tudatosság-rezgés szintmérés

Egy mennyiségi esemény : az  Akasha Krónika újraírásának lehetősége

1987-ben spirituális szinten az emberiség beleegyezett, hogy új energiák érkezzenek a Földre

Hogy használjuk őket, ez egyes Emberi Lények döntésén múlik

(K: 03. 09. 27)


HARMONIKUS KONVERGENCIA  -  1987.

EGY ÚJ ENERGIA LÉTEZIK A BOLYGÓN, AMIT SZÜKSÉGESNEK ÍTÉLÜNK MEG

Egy helyre helyezett szükséges energia

(K: 05. 10. 27-29)


HARMONIKUS KONVERGENCIA-1987

Most, egy pillanatra gondoljatok arra, hogy mit hozott nektek a Harmonikus Konvergencia. Abban a pillanatban az Armagedon felé tartottatok, ám annak a pillanatnak az energiája eltűnt és soha nem fog megnyilvánulni. A világ végének megtörténésétől egy lépésre voltatok, azonban szabad döntésetekkel kijátszottátok azt. Túl haladtatok rajta. Megváltoztattátok.

Most, a 60, 70, 80-as évekre utalok. A választóvonalat, az 1987-ben megvalósult 11:11 energiája jelenti 1987-ig (25 vagy numerológiai vonatkozásban 7). Ez a Harmonikus Konvergencia, mindent megváltoztatott. Ez a pont jelölte, amikor az emberiség engedélyezte az előrehaladást és a rendkívüli felgyorsulást a megismerésben, a tudatban és energiában

K:060819


1987-BEN KEZDŐDÖTT A HARMONIC CONVERGENCE alkalmával. Az új földháló rendszert a teremtő angyalok, vagyis a fénymunkások kezdték megalapozni, a Szellem segítségével. Majd 1998-ban, amikor a kristálygyermekek különleges energiájukkal létrehozták a kritikus tömeget, megkezdődött a Felemelkedés folyamata. Ez a folyamat a tudatosságnak az új hálórendszerbe való felemelése, ami által létrejön az Új Föld.
SCH:07:02


HÁROM

HÁ~, GÁ~ = CSALÁD

ÁR = eredet, áradat, áramlat, teremtődés

OM = szent rezgés, Fényesség

HÁROMSZÖG  -  FÉNY CSALÁDJA - 3.

A KOZMOSZ LEGSZENTEBB ALAKZATA

A FÉNYCSALÁD GEOMETRIÁJA

A Fénycsalád útját a Háromszög teremtő robbanását és a Hazavezető utat testesíti meg

A Fénycsalád háromszögesítése

(PC:)


HATALOM

HATALMUNK

A Fény Vivői vagyunk

Az Atya/Anya Isten mintájának Teremtő Társai Vagyunk

A Földi Menny megteremtői Vagyunk

A Hatalom ismét az Emberek kezébe kerül

(SG-HL 17)


HATALMUNK ÁTADÁSA

Ha nem hozunk meg döntéseket

Ha átadjuk egy másik lénynek a hatalmunkat, választási lehetőségeinket

Az energiák semleges típusú módba csapnak át

(T: 7: 10K)


HATALOM

A Legnagyobb Hatalom: az EGYETLEN FORRÁS

A Magasabb Hatalom: Bennünk van

(K: 2: 8)


HATALOM

NE ADD ÁT SAJÁT HATALMADAT

Azt jelenti, hogy teremtő szubsztanciánk van

Ne készítsünk faragott képet

Ne adjuk át egy képmásnak a hatalmunkat

 

HATALOM

Több közvetítés is kiemeli, hogy az emberiség akkor került függő helyzetbe, amikor átadta Isteni hatalmát Az akkori szükségszerűnek látszott hatalomelhagyásnak vége

TÖBBÉ MÁR SENKINEK SEM KELL ÁTADNI HATALMUNKAT


HATALOM (JÉZUSTÓL)

Az Erő eredménye, de valójában: Illúzió

(Víz: 22)


HATALOM

„Nincs arra szükség, hogy felhalmozzátok a hatalmat és megpróbáljatok azzá válni. Éreztétek már, milyen az, amikor a tiétek az összes hatalom az univerzumban, aztán pedig annak az elvesztését. Felismertétek, hogy a hatalom egy illúzió. Nincs szükségetek hatalomra. Már most minden VAGYTOK.

Semmi szükségetek nincs arra, hogy megpróbáljátok felépíteni az egyéniségeteket és a hatalom alapját magatokban. Támadjon csak meg egy ember, üldözzön csak egy másik személy a szavaival vagy a fizikai lényével, nincs szükségetek hatalomra. Energiából álltok. Keresztül fognak rajtatok repülni. Nem lesznek rátok hatással.      A múltban megpróbáltátok felépíteni az erőtöket. Úgy éreztétek magatokat, mintha leváltatok volna a Szellemről és az Otthonról. Ezért létre kellett, hogy hozzatok egy hatalom burkot magatok köré.. Most már felismeritek, hogy erre semmi szükség. Minden, amire szükségetek van, az benne foglaltatik a pillanatban. Amire már nincs szükségetek, az nem más, mint maga a hatalom a pillanatban. Miért is lenne szükségetek a hatalom illúziójára, mikor ott minden rendben van?

Az emberek arról beszélnek, hogy milyen hatalmasnak és erősnek lenni. Ezt keresik. Erre vágynak. Ezt hajszolják. Már nincs erre szükség.. Használjátok ezt az életetekben. Használjátok a hatalom koncepcióját illúzióként. Vegyétek ennek hasznát az életetekben. Tapasztaljátok meg ezt az érzést. Eleinte kiszolgáltatottság érzéssel járhat. Úgy érezhetitek, hogy nem kívántok minden régi koncepciót egyszerre elengedni.

Felütheti bennetek a félelem a fejét, így szólva: „De ha szélnek eresztem az összes hatalmamat, akkor biztosan jönni fog valami, ami átveszi felettem a hatalmat és elpusztít” Próbáljátok meg, drága barátaim, elengedni ezt. Rá fogtok jönni, hogy nincs olyan entitás vagy csoport, aki valaha is el tudna benneteket pusztítani… soha. Egyedülállóak és egészek vagytok önmagatokban.

(T: 4: 7K)


HATALOM

Úgy lett előállítva

Ez egy illúzió

A kollektív tudatunk szövedékébe lett beleszőve

(T: 8: 2)


HATALOM

A hatalom: Illúzió, nem létezik

AZ EMBERISÉG KOLLEKTÍV TUDATÁNAK SZÖVETÉBE KERÜLT MEGALKOTÁSRA

A HATALOM EGY HAZUGSÁG

(T:8:2K)

 

HATALOM  -  BŰNTUDAT

Egyházak, vallás, kormányok hatalma:

A Szégyenérzetre és a Bűntudatra épülnek, elidegenítve Mindenkit az Első teremtőjétől

(PC: 16)


HATALOM GYAKORLÓI

Uralmuk leáldozóban van, uralkodásuk a végéhez közeledik

Félelemkeltők, hatalmuk a félelmen és a megfélemlítésen alapult

Többé már nem kell másokat passzívan követni

A lázadás, neheztelés, ellenállás energiamintái ki fogják vetni őket

Nem szabad megkísérelni, megváltoztatni őket

Lesz egy saját ébredésük, amikor másképp néznek majd a Fénymunkásokra    

(RH: 06: 04)


HATALOM ILLÚZIÓJA

A hatalom illúziójának egy új aspektusáról beszéltetek. Arról az illúzióról, miszerint két egymástól elkülönülő erő csatázik bennetek az uralomért, megpróbálva legyőzni egymást. Nincs szükség erre a harcra.

Engedjétek el azt a dualista tudatosságot, miszerint ti csak Fény lehettek… csak Sötétség lehettek… hogy ezt a kettőt nem lehet összekombinálni

(T: 4: 8K)


HATALOM  -  SAJÁT HATALOM

„Vegyétek magatokhoz a Hatalmat, és kezdjetek azok lenni, akik vagytok,

a Planetáris Béke és Tanítás Őrzői”. (Mihály Arkangyal)

(SCH: 05. jún.)


HATALOMVÁGY

Kiegyensúlyozatlan szexuális energiák jelentése

A kontroll, erőszak, incidensek…stb energiái, az egyházak óriási mennyiségű elfojtott szexuális energiáit tartalmazza

Sok időn át tagadták a női energiát

Az üzleti élet kiegyensúlyozatlan erői is erről szólnak

Meg kell változni, mert a szexuális energia össze van kötve az újra kiegyensúlyozással

(T: 8: 3)


HATÁRIDŐK

Csak korlátozzák a teremtő képességet

Konkrét napok, órák ülnek a fejekben, ez elvesz az erőből

(KT-HL 17)


HATHOR  -  SOTHIS 2010  -  KÓDOLT MESTER(NŐ) ÉRKEZÉSE

A Kódolt Mester, egy Felemelkedett Mester

2010-re a köztudatba kerül

Nem azonos a Messiással (ezt az álmot már elengedhetjük)

 

KÓDOLT MESTER OLYASVALAKI, AKINEK AZ A KÜLDETÉSE, HOGY VISSZASEGÍTSEN A FÉNYBE (NEM-FIZIKAI FÉNYRŐL VAN SZÓ) BENNÜNKET. EGY FELEMELKEDETT MESTER, AKI SZÁMOS IDŐSZAKBAN SZOLGÁLTA AZ UNIVERZÁLIS LÉNY TUDATÁT

MÁR ALÁSZÁLLT AZ ANDROMÉDA-GALAXISON TÚLRÓL A 10. DIMENZIÓBÓL

Ő állítja be a Naprendszer Csatlakozási pontjait

Egymaga képes befolyásolni a Naprendszer további útját, minden egyes égitestének dinamikáját

Megteremti a bolygóközi gravitációs összetevőket az utazásra

E Planetáris kapcsolatok egybeesnek a Maja Tradíció koordinátáival, 2012. december 21.-re

Nagy intenzitású vibrációs esszencia ő, amely nem sűrűsödött össze egyetlen fizikai testbe

MÁR ITT VAN A FÖLDÖN, MERT A FÖLD TARTOMÁNYAIBÓL FOGJA ÖSSZEFOGLALNI A PLANETÁRIS KAPCSOLÓDÁST

Nem tapasztalhatjuk meg Istenként

Esszencia és Tudat, annak legkiválóbb és legintenzívebb formája

Egy alászállt Mester, Istennő, aki Istenségként rezonál

Tárolja a Naprendszer összes égitestének őrségpont-kódjait

Gravitációs kapcsolatot teremt valamennyi test erőmezői között, ezáltal megy végbe az égitestek dinamikus egyesülése, 2012 napéjegyenlőségén

A Kódolt Mester 2010-ben lép elő, uralkodó erővé, az idő görbületének utolsó szakasza előtt

2012-BEN LEZÁRÓDIK A LINEÁRIS IDŐ

Kihalt fajok újból feltűnnek, múltunk történései megismétlődnek

Multidimenzionális lényekkel találkozunk

A tér-idő keret felbomlik, a Föld geológiai viszonyai átalakulnak

Felszámolódik a Félelem, a  polaritás finomodik

 

AZ IDŐ VÉGE AZ ILLÚZIÓ VÉGÉT IS JELENTI

A KÓDOLT MESTER MEGTESTESÜLÉSE: HATHOR, AKI EGYENSÚLYBA TARTJA A NAPRENDSZERT

HATHOR, MINT SOTHIS SZÁLL ALÁ

A FÖLD ÁTMEGY EGY TERMÉSZETES BOLYGÓHALÁLON

AZ ÁTMENET A REZGÉSSZINTNEK MEGFELELŐ LESZ: SZELLŐ, VAGY TOMBOLÓ VIHAR ÉRZÉSÉBEN

(PC: 121-127)


HATHOROK

A Szeretet és a Hang mesterei

A Szíriuszi kapun érkeztek meg egy másik dimenzióból

Segítik a Földön zajló felemelkedési folyamatot

(Hat: 9)


HATHOROK

Magasabb dimenzióban létező segítő entitások

i.e.10 000 A HATHOR-ok első látogatása a Földön. Hathor Otthon-Szíriusz-Maldek-Vénusz útját tették meg . A Fáraók előtti korkapcsolódás Egyiptom Hator istennő kultuszához.      

(Hathorok)


HATTON vagy HATONN

Mátéval szorosan együttműködik a Földre való Fény küldésében.

Hatton a Fény harcosa, galaktikus flottájával harcol a fizikai világok sötét erőivel szemben, vagy segíti a fizikai világokat, Segít stabilizálni a földi hálót.

(Máté: 06. 03. 18.)


HATONN= KRISZTUS MIHÁLY

HAWAII-A FÖLD SPIRITUÁLIS KÖZPONTJA


HAWAII  –  LEMURIA  -  SZÍV ÉS A SZELLEM EGYSÉGE-

A Lemúriai civilizáció és kultúra meghatározó energiája volt

A Lemúriai rezgés Természetes Otthona: Hawaii, amely az ősi Lemuriából maradt meg.

Hawaii egy nagy spirituális központtá válik     

(SCH: 04. 12.)

 

 

 

 

HAWAII  -  A FÖLD SPIRITUÁLIS KÖZPONTJA: 2005. 03. 05.

A Paradicsomi kapu megnyitásának helyszíne: HAWAI

Ez lett a Föld Spirituális Központja

Hawaii az egykor Lemuria maradványa

Ez a folyamat legutóbb Lemuriában történt meg

Most egy különleges portálon Hawaiion új teremtó kódok érkeznek a Nagy Központi Napból

A Földi Paradicsom (5. Dimenzió) mátrixa aktiválódik és a Föld belekezd 5 Dimenziós paradicsomának létrehozásába.

A Földi Paradicsom eredeti lenyomata aktivizálódik

Ez a Föld Akasha krónikájában van elraktározódva

A Menny és a Föld Szent Házassága: MENNYORSZÁG A FÖLDÖN

A Föld Paradicsomi Matrixának visszatérése

A PHI Kapu megnyítása

A folyamatot az Isteni női lényeg 3 archetípusa felügyeli

Isis: az Isteni Anya archetipusa

Mat: a Kozmikus Istennő archetípusa, az Igazság és Pártatlanság, a Kozmikus Egyensúly

Individuális, planetáris, galaktikus egyensúly felügyelője

Pele: a Vulkánok és Tűz Hawaii Istennője, aki a Kozmikus Tűz, vagy Kód energiáit fogadja

(SCH: 2005. jan., febr.)


HAWAII-LEMURIA

A lemúriaiak 20.000 éven keresztül elégedetten éltek a Hawaii-szigetek lábánál. Ez volt akkoriban – és még ma is – a legmagasabb hegy a Földön.

 

Tudtak róla, hogy egy medencében élnek, a tengerszinthez viszonyítva. Vízzel voltak körülvéve. De az óceántól olyan hegyvonulatok választották el őket, amelyek ma a tektonikus mozgások hatására alacsonyabbak, mint akkoriban voltak. Egy viszonylag összetett elrendezésű tájkép tárul elénk. A szárazföldi rész a mostani Csendes-óceán mélyén található. Tudatában voltak annak, hogy a vízszint-változások kihatással vannak a környezetükre, és hogy addig minden rendben van, amíg a vízszint nem emelekdik. Ráadásul azt is tudták, hogy lakóhelyük tektonikus lemezek találkozásánál helyezkedik el, és hogy elmozdulhat, ahogy azelőtt már megtörtént. A szigeteken, amelyekhez kötődtek, aktív vulkánok voltak. Szükségük volt a vulkanikus energiára.

K07HA


HAWAII ÉS SHASTHA HEGY

Az ősi Lemuriai tanítások itt még megtalálhatók

 

HÁZ ENERGETIKÁJA

Minden ház, amelyben nem laknak egy ideig, kezdi megváltoztatni energetikai jellemzőit, és elkezdi leépíteni, néha újrateremteni önmagát, néha önmaga felfüggesztésének állapotába kerül

 

HÁZASSÁG

Ha már nem szolgál és partnerednek se: lépj ki belőle

Nincs szabály: hogy örökké kell tartania

Hiába akarod fenntartani, úgy sem fog működni

A múlt régi energiamintáit engedd el

A legmélyebb szeretet ilyenkor, hogy hagyod elmenni

Az elhagyása visszahozza őt az Új energiában, mint tiszta szeretet kapcsolatot

 

HÁZASSÁG

„Gondolkodó egyének hamar felismerik, hogy a házasság a szaporodás és a civilizáció jelen formáinak általánosítására nem lehet az élet végső célja.”     (S.G.)


HÁZASSÁG MEGSZENTELÉSE -  RAFAEL ARKANGYAL MEGSZENTELÉSE:

Rafael Arkangyal rátette kezeit a vőlegény és a menyasszony homlokára és kijelentette: A Minden Létező, Mindenható, Én Vagyok Isteni erejével, elméteket az Isteni Elmében Egynek Szentelem.
Szíveteket Nyitott Ajtónak Szentelem, melyen át Isten Végtelen Szeretete és Bősége kiárad rátok és egész életetekre.         Szentesítem szemeiteket az Igazság látására és minden dolog tökéletességének felismerésére.
Szentesítem füleiteket a belső Isten hangjának meghallására, vezetésért és megvilágosodásért.
Szentesítem, hogy ajkaitok csakis az Igazságot mondják és világosan, nyíltan és szerényen kommunikáljanak.
Szentesítem, hogy orrotok belélekezze a Szentlélek Leheletét, testeitek revitalizálására, újra fiatalítására és gyógyulására.
Szentesítem, hogy kezeitek megáldjanak és meggyógyítsanak mindent, amit érintenek.
Szentesítem, hogy lábaitok szakadatlanul a Fény Útján járjanak.
Szentesítem a Szent Házasságot az Isteni Férfi és Nő között, Szívetek Lángjában.   Szentesítem e szent házasságot, hogy az egész Élet és az Isteni Család iránti Tisztelet, Szeplőtelen Fogantatásának Fogalma legyen.
Szentesítem Isteni Missziótokat, célotokat és Létezésetek rációját.
A Mindenható Erejével, a szent házasság és a minden lélek Szíve Lángjában lévő Isteni férfias és nőies megszentelődése győztesen megpecsételődik Isten Fényében, az Örökkévalóságig.
És így van ez. Ámen és Ámen.

 

HÁZASSÁG, PÁRKAPCSOLATOK AZ ÚJ ENERGIÁBAN

A dualitás szertartásainak egyike

Lehető legjobb, ha: ELENGEDJÜK, FELSZABADÍTJUK, majd összejövünk egy Új Kifejezés Által

Ha a másik fél el akar menni: engedjük el

Az Új Energiában kevesebb párkapcsolat lesz egy ideig

AZ ELSŐ KAPCSOLATOT MAGADDAL KELL KIALAKÍTANI

Ez időnként a magányosság érzését is hozhatja

Ez az Énünkkel való Egyesülés kezdete

A Másokkal való kapcsolatban nem lesz annyi szabály

Sokkal nyitottabb, nem a törvényen, hanem a bizalmon alapul

Előfordulhat majd, hogy egyszerre több kapcsolatod is lehet

Az egyszerű kapcsolatok megmaradnak, és kevésbé akadályozzák azokat

A kapcsolatokban egy új nyelven beszélünk a partnerrel

Az Ahá nyelvével értjük meg a partnert és az ő istenségét

A társunk is ezen keresztül ért meg bennünket

Nem lesz szükség szabályzó szerződésre, karmára

A SZERETET ÉS AZ EGYSÉG MAGAS SZINTJÉN MŰKÖDIK

Elsőként a régi típusú párkapcsolatok esnek áldozatul az új energiának

A férfi-nő kapcsolatok nagyon is a dualitás terméke

EZ VOLT A DUALITÁS EREDETI KIFEJEZŐDÉSE

Minden probléma (így a háború is) magszinten a férfi és női energiák kiegyensúlyozatlanságában keresendőek,

De ez jelenti a Legnagyobb Potenciát az Új Energiában, az Új Tudatosság elérésében

(T: 3: 4K)

 

HAZATÉRÉS

Minden Lény hazafelé igyekszik

 

HAZATÉRÉS  -  OTTHON  -  BUDDHA

Az Otthont, a mennyei királyságot elhagytuk, egy nagy utazás miatt

Nem térhetünk haza

Azért kell folytatnunk, hogy felfedezzük azt az Igazságot, hogy kik vagyunk

A Tudatosság egy olyan új helyén vagyunk, ahonnan nincs hazatérés

Az Otthon fog eljönni hozzánk: az Otthon kitágul, hogy elérjen bennünket

Egy beteljesedéshez értünk: EGY ÚJ KÖR INDUL

A Beteljesedés egy Új energiát hoz létre a véges (duális) forrásából

Metatron képviseli az Otthon energiáját

 

 

 

BUDDHA:

Rájött ő is, hogy nem mehetünk vissza

Úgy találja, hogy az utunkat folytatni kell

Azért van itt velünk, hogy megossza velünk az energiáit

Ő még nem tudott ebbe az Új tudatosságba bejönni

(T: 3: 9K)


HÁZIÁLLATOK

Van hogy rajtuk keresztül kapjuk meg a Földi támogatást

(T-Sg:06Nyk)

 

HÁZTISZTASÁG  -  TAKARÍTÁS  -  ÚJ ENERGIÁBAN

Amint áthaladtok az ébredési folyamaton - az emberi lét néhány ilyen robotmunkája nagyon bosszantóvá válik, nagyon nehézzé. Úgy találjátok, nehéz kiterjeszteni az energiátokat és időt szánni ilyen dolgok megtételére. A furcsa dolog, ami elkezd megtörténni, noha - és sok Shaumbrával kapcsolatban látjuk ezt - nehéz elmagyarázni itt... de be voltatok zárva egy megszokott takarításba... azok a dolgok, melyeket egy adott időben és egy adott módon kellett csinálnotok. De ami történni fog az életetekben, az az, hogy kitörhettek ezekből a megszokott dolgokból. Nem kell takarítanotok minden hétfőn egyszer egy héten. Elengedhettek néhány ilyen koncepciót. És ami elkezd majd megtörténni az az, hogy a házatok tisztább fog maradni saját magától. A fizikai otthonotok, vagy lakásotok, vagy az a hely, ahol éltek, tartalmazza a saját energiáját. Az a ti energiátok, de birtokolja a saját életerejét az mögött. Tehát, létezik egy szó szerinti megkülönböztető energia a házatokban és mindenben a házon belül. Ha elkezdtek egy Új Energetikai módon élni, a ház válaszol. Nincs annyi piszok és szemét. Arra törekszik, hogy jobban gondoskodjon magáról. „

(T: 5: 9K)


HAZUGSÁG  -  KOMMUNIKÁCIÓ  -  SZELLEMI VILÁG

A hazugság lehetetlen a Szellemi világban

Mivel  ezek a lelkek leggyakrabban telepátiával és gondolatolvasással kommunikálnak, ezért nem tudnák becsapni egymást

Bár létezik egy személyes energiapajzsuk, amely lehetővé teszi, hogy intim szinten tartsák meg a gondolataikat

Ha rájuk gondolunk, elér hozzájuk

Azonban az intimitás azon kódját használják, hogy akkor lépnek be a gondolatainkba, ha megkérjük erre őket

Őrangyalaink viszont állandóan tisztába vannak gondolatainkkal, mert az Ő munkájukhoz a fizikai biztonságunk is tartozik

(Máté: 06: 05)


HEGYEK, KÖVEK, SZIKLÁK  -  TERMÉSZET

Kivonod magadat egy időre a városi energiából

A különleges kövek, ásványok kivonják a régi energia működését, és a negatív energiákat

Kiengedjük a negatív erőket: felfrissülhetünk

(T:2: 8K)

HELYETTES  -  CSOPORTKARMA

A karma csoport olyan tagja, aki már eltávozott, megoldotta a leckéjét

Ekkor egy másik entitás lép be helyette

Olykor kiegyensúlyozatlannak tűnik, mert másvalaki karmáját éli meg, hogy tudjon segíteni

(K: 2: 6)


HERKULES OSZLOPAI  -  ATLANTISZ

12 000 évvel ezelőtti földrengés-sorozat következményeként Atlantisz és Herkules oszlopai is eltűntek a vízáradatban

(Oroszlán)


HESPERUS  -  VÉNUSZ  -  MU

Ide lett menekítve MU lakosságának egy része

(Hesperus a Vénusz egyik spirituális neve)

(Oroszlán)


HIÁNYZÓ LÁNCSZEM  -  EMBER SZÁRMAZÁSA

A mai embertípus, egy másik bolygóról származó hasonló biológiai felépítésű, magas tudású lényektől kapott segítséget

A JELENLEGI FÖLDI EMBER EREDETE NEM A FÖLDRŐL SZÁRMAZTATHATÓ

MÁSHONNANI LÉNYEK OSZTOTTÁK MEG MAGJUKAT A FÖLDDEL

Ez a DNS reagálás egy univerziális ösztönzés volt, amely a megkülönböztető tudatot biztosította az állatoktól. Ez volt a fejlődésünk úgy nevezett: HIÁNYZÓ LÁNCSZEME

(K: 2: 7)

 

HIBÁK

Ti egy önbeállító, önkiegyensúlyozó spirituális emberi lények vagytok. Vissza fogjátok magatokat terelni a megfelelő mederbe. Ne féljetek attól, hogy néhányszor hibáztok, mivel azok valójában nem is hibák.

Azok csupán felfedező, különböző irányok. Ti  önbeállító, önkiegyensúlyozó spirituális emberi lények vagytok.

(T. 5: 8K)

 

HIEDELEMRENDSZEREK

A lélek tökéletességének tanítása a test és elme bizalmatlanságához vezet

Az elérhetetlen tökéletesség szükségszerű kudarcokat hozhat, és ez fokozza a bűntudatot, az Ember alapvető érdemtelenségét sugallja

(S: 647)

 

HIEDELEMRENDSZEREK ÉS SZÁNDÉKOK :

A szándék a múlt teremtési alapja, a dualitás energiája volt

Régi energiás módszereken alapult, ezek juttattak oda, ahol vagyunk

Eddig az irányítás volt a szándékban a meghatározó, régi hiedelemrendszerből fakad

Az új energiában már nem szolgál bennünket

Már képesek leszünk arra, hogy megfigyeljük, hogyan teremtődnek a dolgok

Amikor majd érezzük az EGY-et, eljutunk az új megértés pontjára

(T: 2: 1K)

 

HIPNÓZIS

Rendkívül káros az emberre, illetve az emberi agyra nézve

(Baird: 5: 220)

 

HIPNÓZIS

Veszélyes, mert csak annyit tudhatunk, amennyire készen állunk rá.

AN:839

 

 

HIPNÓZIS  -  EGYHÁZAK

Az Emberiség hipnotikus állapotainak egyikét a világ vallásai generálják

Azt hitetik el velünk, hogy ez valós, és kevesek vagyunk

AZ EGYHÁZAK ENERGIÁI A LEGBETEGEBB ENERGIÁK MOST A FÖLDÖN

Általában sok félelmet és dualitást hordoznak

Azt hitetik el, hogy van egy saját rendszerük szerinti jó és rossz, mennyország, pokol

(T-SG: 6: 8)

 

HIPNÓZIS  -  VILÁG KORMÁNYAI

Minden kormány az adott népcsoport reprezentációja, tudatossága.

Épít magának egy saját személyiségtípust, és ez hatással van az Emberekre

Ez is HITRENDSZER- BEÁLLÍTÁS

A kormányok kiküldenek egyfajta hihetetlenül erős hipnotikus jeleket

(T-SG: 6: 8)

 

HIPURU  -  ZSIDÓK  -  NEM LELKI LÉNYEK  -  HITLER

A Hipuru és a zsidó tudatosság teremtése

A zsidó tudatosságon keresztül teremtődött meg, hogy segítsen kivinni egy nagyon gyors és sebes típusú karmát, amely ATLANTISZHOZ kapcsolódik

Hitler nem volt lelki lény

A NEM LELKI LÉNYEK ezt nem tudják magukról, általában kifejezéstelen tekintetük van

Hajlamosak immúnisnak lenni a fizikai fájdalommal szemben. Nincs valódi belső tudatosságuk

Vannak olyanok, akik csoporttudatosságból teremtődnek, vannak olyanok, akik az egyéni tudatból

Vannak olyanok, akik nem hagynak maguk mögött csontot, a haláluk után

Egy dolog, ami elárulja őket, az üres, vagy üveges tekintet

Úgy néz ki a szemük, mint aki hamarosan távozik

(T: 6: 11K)


HÍRNÉV  -  JÉZUSTÓL

A valódi Mester sohasem a hírnévért tanít

A hírnév csak azok számára fontos, akiknek nincsenek gondolataik

(Víz: 27.)

 

 

 

HIT

 

HIT:

  • Bármit hiszünk, helyet talál magának az érzelmek világában
  • Ez a teremtés valósága
  • Ne vessük magunkat alá egyetlen tanítómesternek se

(R: 1: 12)

 

HIT

„Azok, akik hisznek, hisznek

akik nem hisznek, nem hisznek

ennyire egyszerű

(Mária)

 

 

HIT

Hit nélkül nem létezhet teremtő erő

(Baird: 6: 382)

 

HIT

A belülről jövő tudás, arról szól, hogy:

A VILÁGUNKAT A GONDOLATAINK TEREMTIK MEG

ANNAK TUDATA, HOGY AMIT GONDOLUNK, AZ MEGVALÓSUL

(PL:12)

 

 

HITELESSÉG  -  CAYCE, EDGAR

Látnok és gyógyító

Örökké őszinte volt magával és hiteles is maradt

SENKI MÁS, CSAK ÖNMAGAM: EZ A HITELESSÉG

Ezért tudott sok embernek segíteni    (T: 7: 10)


HITELKÁRTYÁK-KARMAKÁRTYÁK

Ami a hitel problémáját illeti, a társalgás hosszú, ám nem tanácsoljuk azt a Shaumbrának, hogy most menjen és merítse ki minden hitel kártyáját. Az előzőkben, "karma kártyáknak" neveztük ezeket, mivel fizetned kell értük. Nem fogtok végezni velük anélkül, hogy így vagy úgy ne fizetnétek értük, mivel kötelességet vállaltatok azért, hogy visszafizetitek. Ne higgyétek azt, hogyha egyszerűen elmentek, ez valamiféle hatással lesz majd, mivel különböző személyek fognak majd telefonon felhívni titeket, akik saját lelkiismereteteket és korrektség érzéketeket fogják képviselni. De, a helyzeteket megválaszthatjátok. Teremthettek helyzeteket, melyek lehetővé teszik, hogy oly nagy bőségetek legyen, melyben e hitelkártyák visszafizetése, semmilyen problémát ne okozzon. Nem fogtok felemelkedni a hitelkártyák számlájára, hogy így fejezzem ki magam.

T:8:5K

 

HITLER

Erőszakos életet élt. Halála után hosszú időre a teljes tudatlanság állapotában van

Ez lehetővé teszi, hogy szelleme meggyógyuljon, és legyen ideje magát megítélni

Lelkét örök időre felébresztik és kikérdezik. Kiüresedett állapotban a lélek nem fejlődik, nem tanul

(Mária)


A Hipuru és a zsidó tudatosság teremtése

A zsidó tudatosságon keresztül teremtődött meg, hogy segítsen kivinni egy nagyon gyors és sebes típusú karmát, amely ATLANTISZHOZ kapcsolódik

Hitler nem volt lelki lény

(T: 6: 11K)


HITRENDSZEREK

A régi hitrendszerek már nem szolgálnak minket

(Adamas1.)


HITRENDSZEREK

a hit rendszerek nagyszerű dolgok! Briliánsak! Egy rendszer akkor válik elavulttá, amikor csapdába ragadtok vagy leblokkoltok. Ez a dolog gyakran megtörténik. Egy ember, kifejleszt egy hitrendszert, és nem engedi fejlődni. Ez börtönben tartja őt, a ti kifejezéseteket használva, és később majd azt hiszi ő, hogy csupán egyetlen hit rendszer létezik. A hit rendszerek nagyon kreatívak. Megihletnek titeket. Kiterjednek. Ezek lehetővé teszik az ember számára, hogy megvalósítsa saját álmait és engedélyezik egy ember angyalnak, egész utazásának beteljesítését. Minden rendben van a hit rendszerekkel addig, amíg engedélyezitek a kiterjedését, a változását és áramlását, hogy folyamatosan új helyzetekhez alkalmazkodjon.

T:8:5K


HITRENDSZEREINK

Az energiák össze fognak ütközni, mert ez az, amit tesznek. Az energiák ezzel a fajta összeütközéssel tanulmányozzák egymást. Az energiák össze fognak ütközni a kormányok és üzleti élet tekintetében, aminek a hatása be fog szivárogni az emberek mindennapos életébe. Azt fogják tapasztalni, hogy szembekerülnek saját hitrendszereikkel. Egy átlagos ember 3. 7 millió elsődleges hitrendszerrel bír egyszerre. Tanulmányokat folytattam ebben a témában. Folyamatos vizsgálatokat tettem, és vannak olyanok a másik oldalon, akik különleges figyelmet szentelnek ennek. Agyatokban egyszerre, egyidőben 3. 7 millió hitrendszer létezik

Folyamatosan ide-oda, ki-be jártok a hitrendszerek között, bizonyos céljaitok szolgálatába állítva azokat. A 3. 7 millió elsődleges hitrendszeren túlmenően rengeteg másodlagos hitrendszerrel is bírtok. Ez szinte a végtelenségig folytatódik.

Ezek a hitrendszerek olyan energia csomagok, amik már jó ideje el vannak nyomva. Ezek az elfojtott energia csomagok most mind a felszínre jönnek majd, és az egyéneknél azt fogjátok majd látni, hogy összeütközésbe kerülnek saját belső hitrendszereikkel. A jóra és a rosszra vonatkozó hitrendszereikkel. Vagy például a fizika működésére vonatkozó hitrendszereikkel. A testükkel, az étellel és minden egyébbel kapcsolatos hitrendszereikkel: (EMBERI KAPCSOLATOKBAN, BŐSÉG-HIÁNY ÉRZETBEN, természetben, politika, üzleti élet)

T-SG:8:6K


HITRENDSZEREK CSAPDÁJÁBAN

Sam látja, hogy nagyon könnyű lenne az embereknek elengedni ezt a sok fizikai fájdalmat, a szerkezeti és a csont fájdalmakat, egyszerűen a légzés és az elengedés segítségével. De az emberek nem hiszik el, hogy ez ilyen egyszerűen lehetséges. A gyógyszerekben hisznek, amik végül vegyítik a problémát, ami azt okozza, hogy a probléma valahol máshol és némiképpen máshogy fog testet ölteni.

Sam szemén keresztül, ő és én is azt látjuk, hogy az emberek szabadságot akarnak. Szabadságot akarnak. Megállás nélkül a szabadságról beszélnek, de mégis csapdában vannak. Korlátolt hitrendszerek csapdáiban vergődnek. Az egymást követő életciklusok és a karma  csapdáiban vesztegelnek – nevezzétek bűnnek, ha az jobban tetszik  - abban hisznek, hogy valamit rosszul tettek, vagy hogy esetleg nehogy valamit rosszul tegyenek. Sam azt látja, hogy miközben az emberek szabadságot akarnak, mégis készek elfogadni a karmájukat. Sam tükrén keresztül mindketten azt látjuk, hogy az emberek rettenetesen be vannak ragadva mások hitrendszereibe. Látjuk, ahogy az emberek felszedik egymás hitrendszereit az utcán, az éttermekben. Sam látja annak az energetikáját, amikor az egyik ember magára szedi a másik korlátolt hiedelmeit, negativitását. Ez megtörténhet egy beszélgetésen keresztül. Vagy az is előfordulhat, hogy mindössze energetikailag érzed a melletted lévő asztalt, érzed annak korlátolt energiáját, majd a sajátodként elfogadod azt.

-„Az emberek miért nehezítik ezt meg ennyire?” Nem kell, hogy kevéssel beérjék. Nem kell, hogy az össze energiájukat a túlélésre használják fel. Nem kell, hogy elfogadják a betegségeket és a szegénységet. Ezek egyikét sem kell, hogy elfogadják. És számomra, Tóbiás számára, aki nem voltam a Földön kétezer éve, teljesen elképesztő látni mindazokaz a dolgokat, amivel jelenleg rendelkeztek – a technológiát – amivel én soha, de soha nem rendelkeztem. Még Atlantiszban sem, ami ugyan csodálatos volt, de nem rendelkeztünk ilyen technológiával, amivel most ti bírtok. Mindezzel a technológiával miért nem könnyebb ez? A technológia vajon megkönnyítette az életeteket? Nem valószínű. A technológia tudatossági oka az egyszerűség, de a tudatosság jelenlegi helyzete következtében, csak nehezebbé tett mindent.

Bámulatos mindaz, amit Samen keresztül érezhetek, bámulatos látni, hogy az emberek valójában jók. Az emberek jót akarnak tenni, először másoknak, ami meglehetősen furcsa, majd azután önmaguknak is. Valóban mély szenvedélyes vágyat éreznek arra, hogy szeressenek valaki mást, hogy megosszák magukat valaki mással, és szeretetük viszonzásra találjon.

Valóban helyesen akarnak cselekedni Isten szemében, vagyis amit ők annak tartanak, nem azért, mert félnek Isten szabályai megszegésétől és a büntetéstől, hanem, mert ez van a szívükben. Egységben akarnak lenni, a Fény, az Út akarnak lenni. A Szellemet akarják szolgálni, de közben megállás nélkül magukon kívülre helyezik a Szellemet, ahelyett, hogy megértenék, hogy az már most bennük van. Ezért aztán szüntelenül valami olyanra vágyakoznak szenvedélyesen, ami mesterséges, ami fabrikált. Tehát egészen addig, amíg egy külső Istent akarnak boldoggá tenni, soha nem lehetnek valóban elégedettek, valóban beteljesültek,

hiszen Isten belül van.

T:9:3

 

HIV POZITÍV GYERMEKEK GYÓGYÍTÁSA  -  GYÓGYÍTÁS

Gyógyításuk a nevelésükben van

Be kell fejezniük őseik bűneit hordozó genetikai minták ciklusát

Nem lehet: haragban, szegénységben, áldozati tudatosságban tartani őket

(KT-HL19.: 05. 09. 28)

 

HÍZÁS

Az átalakulásnál vannak olyanok, akiknek szükségük van az egyensúly miatt energia többletre

Ez valamilyen módon védelmet ad

A többletsúlynak célja van

Általában 1 évig tartó folyamat, ne bántsuk magunkat miatta

El fog jönni a megfelelő biológiai egyensúly

A 4. elem beintegrálódásával megszűnik a probléma

(T2: 5K)

 

 

 

HÍZÁS  -  ELENGEDÉS

A sötét részünk, a rögzített negativitás elengedése után a test feltöltődik azzal, AMIK VAGYUNK, és teljességet érzünk ekkor

Sokszor ezt a keletkező űrt az elengedés után, étellel próbáljuk feltölteni, ez a Hízás oka

(T: 6: 3K)

 

HOLD

Gazdag ásványokban, és a felszíne alatt bőven van víz

A Titkos kormányok már létrehozták az első lakott holdbázisokat, megkezdődött a Hold gyarmatosítása

A Holdon: ősi városok kupolaszerű építményei találhatók       (PC: 146-148)

 

HOLD  -  ANNUNAKIK

Az Annunakik elődei lakták a Holdat

Az utódaik, most a Hold bioszférájába próbálnak menekülni

Az evakuáció célja: hogy ott húzzák ki az Átalakulást, mert vissza kell jönniük majd a Földre, mert a Karma ideköti őket    (PC: 158)

 

HOLD  -  ÚJ ENERGIAFORRÁSOK

(még a kvantumugrás előtti lehetőségek: a Hold és a Föld energiái)

Hold: Kezdetektől energiaforrásként lett megteremtve

A Hold-árapály hullámenergiája nem kimerülő és környezetkímélő energia

Hold - Óceán:

Árapályerőművek, a hullámenergia kinyerése

A leghatalmasabb adomány, nem kimerülő energiaforrás

A víz-ritmus mozgásenergiájából elektromos energia nyerése nem környezetromboló

ERRE A SZÁNDÉK MEGNYILVÁNÍTÁSÁRA LETT TEREMTVE A KEZDETEKTŐL A HOLD

(K. 6: 6)

 

HOLD  -  SI

A Föld Holdjának spirituális neve

Mesterséges szatelit, belül üres, felülete égitest jellegű

(Geea)


HOLDFOGYATKOZÁS

Érdekes asztrológia aspektusok zajlanak éppen most. Ezek nem uralkodnak felettetek. Mindössze eszközök számotokra. Eszközök, amikért kinyúlhattok, és megragadhatjátok azokat, és felhasználhatjátok az életetekben

Amikor olyan energiák, mint a hold, vagy egy fogyatkozás, vagy mint a Szűz Halak tengely mentén megmutatkozó aspektusok történnek… ezek mind lehetőségek vagy potenciálok a számotokra.

A fogyatkozás mindig a változás ideje, az árnyékolás ideje, az új ciklusba való továbblépés ideje. Nyúljatok ki, és ragadjátok meg pontosan azt az energiát, amit az életetekbe választotok. De legyetek óvatosak! Azok az energiák erősek, mivel aktiváltátok őket. Behoztátok őket az életetekbe, azok pedig munkába lendülnek.

T:8:8


HOLDTÖLTEKOR

VAGY KÖZVETLENÜL ELŐTTE, VAGY UTÁNA NYÍLNAK A SZELLEMI CSATORNÁK FIZIKAI SZINTEN

Djawal. 387


HOLOGRAM

A jelenlegi Földi technológiában, a filmnegatív az összefüggő monokromatikus fény összesűrítéséből    áll csakúgy, mint a lézernél. Amikor a film negatívja újra lézernek van kitéve, akkor különleges 3-D-szerű tulajdonságok jelennek meg rajta. Ha elszakad vagy megsérül, egyedülálló módon lehetséges a teljes képet a kép egy részéből is újra előhívni. A fejlett technológiákban, képesek a kép mellett ezt bármilyen más médiumra is rávetíteni. Képesek így vele olyan hatalmas illúziókat megteremteni, melyek a fény összefüggő erőmezőiből formálódnak.

HOLOGRAM-1972 óta Bolygó vagy Nap Hologram: Különleges inter-dimenzionális hologram,
ami polarizált fénymezőből áll. Arra használják, hogy egy bolygót vagy napot vegyenek körül vele, hogy azt egy potenciálisan  veszélyes helyzettől mentsék meg. 1972 óta nap hologramot  használtak arra, hogy megakadályozzák a Föld napját, hogy az idő előtt menjen keresztül a hatalmas csillagrobbanás végső fázisán, vagy nova legyen belőle.

FM-Kif


HOLON

Holon = OKTAHEDRON, OKTAÉDER, MAGASABB FÉNYTESTÜNK

HOLON-OKTAÉDER-HATHOROK

”Holonnak nevezzük, és pedig az a holon, ami oktaéder, vagyis az egyensúly
holonja. Képzeld el, amint körülvesz egy fénypiramis, ami kiterjed föléd, és egy ezzel megegyező piramis van alattad is. Ezek négyzet alapú piramisok, az egyik csúcsával felfelé, amásik csúcsával lefelé. Te ennek a közepében vagy. Ha fekszel, akkor a négyzeten vagy, ahol a két fél piramis összeér, és a feletted lévő piramis pontos mása az alattad lévő piramisnak. Akkorára készíted ezt, amekkorára akarod, csak legyél teljesen a belsejében.

”Ha állsz vagy ülsz, az oktaéder tengelye túlér a tested közepén, úgy, hogy, ha egy vonalat húznál a piramis csúcsán keresztül középen lefelé az ellentétes piramis csúcsáig, akkor ez a vonal a tested közepén haladna végig. Ez az oktaéder kiegyenlíti az energiát. Ez a férfi és a női aspektus tudatosságának kiegyensúlyozása.

Az oktaéder az öt háromdimenziós mértani alakzat egyike, amit együtt platóni testekként ismerünk. Az oktaédernek összesen 8 oldala van, innen az okta szótő, ami 8-at jelent. A felső piramisnak 4 oldala van, az alsó piramisnak is 4 oldala van, és a két piramis alapjának találkozásánál van egy négyzet. A platóni testek a természetben megtalálhatók, elsősorban mint kristályszerkezetek, illetve atomi vagy molekuláris  alakzatok.

Ezoterikus értelemben minden egyes platóni testnek sajátos energetikai hatása van. Egyensúlyi Holon működésbe lép, akkor az egyensúly és a védelem érzéseit
közvetíti.
Az Egyensúlyi Holon úgy jön létre, hogy fényből alakítunk egy oktaédert magunk körül a képzeletünk erejével. Az a legfontosabb, hogy teljesen benne legyél az oktaéder belsejében. Ha,  például, fekszel, mindkét piramis alaplapja (ahol találkoznak, az oktaéder  közepénél) minden lehetőség szerint közvetlenül alattad legyen. De bárhol
elhelyezkedhetsz ennek az alakzatnak a belsejében. Lebeghetsz fent a csúcsánál, lemerülhetsz az aljára, vagy átcsúszhatsz valamelyik sarkába. Mindegy. És nem kell különösebben egyik irány, mint mondjuk, észak, dél, kelet, nyugat, stb. felé sem fordulnod. Nincs szükség imákra, mantrákra,
vagy valami speciális légzésre sem. Az egész dolog teljesen egyszerű. És a sok jó oldala közül ez lehet az egyik, azon kívül, hogy működik.

Ha állsz vagy ülsz, az oktaéder tengelye (azaz: az a képzeletbeli vonal,  ami átmegy mindkét piramis csúcsán és középen találkozik) minden  valószínűség szerint a tested középvonala mentén halad végig (a fejtetőn lévő koronacsakrán és a gáton áthaladva). De képzeletben elhelyezkedhetsz fent, a felső piramis csúcsa mellett vagy lent az alsó piramis csúcsánál. Más szóval: az oktaéder középső síkja, ahol a két piramis találkozik egy négyzetben, a tested bármelyik részével egybeeshet. Holon különböző helyekre, valamint nehéz helyzetben lévő embereknek való elküldéséhez, hogy kiegyenlítő energiát juttassunk el hozzájuk. Ebben az esetben az Egyensúlyi Holon (az oktaéder) megteremtése nagyon hasonló, azzal a különbséggel, hogy nyilvánvalóan nem te leszel a Holon belsejében, hanem azok az emberek vagy helyek, akiknek küldöd a Holont. Más szóval ha elküldöm az Egyensúlyi Holont a Föld valamelyik pontjára, ezt a területet helyezem kép­ze­letben a Holon belsejébe.

Egyébként ezeket az Egyensúlyi Holonokat a Föld bármely részére elküldhetjük (ha a hitrendszered eljuttat oda). Egyensúlyi Holonokat küldeni egyfajta jócselekedet, de óva intelek benneteket attól, hogy mások valóságába keveredjetek!


HOLT TENGER

„Egy monolit lett itt eltemetve a Föld változásaira előkészítve már réges- régen, a Csillagokból való szövetségeitek és barátaitok által, mely fel lesz fedezve, hogy a segítségetekre legyen.”

(Adama: 2006)

 

HOMEOPATIA- RÁK GYÓGYÍTÁSA

A Homeopatia segítségével lehetünk képesek elérni egy új egyensúlyi állapotot és felülemelkedni a rákos megbetegedéseken

(T:3:1)

 

 

HOMEOPÁTIA  -  GYÓGYSZEREK AZ ÁTALAKULÁSBAN

Legjobbak a homeopátiás, naturopátiás szerek, virágok esszenciái

(SCH: 04. Indigó krízis)

 

 

 

 

 

HOMO CHRISTOS

KRISTÁLY REZGÉSŰ EMBER

AZ 5. DIMENZIÓS EMBER

A KRISZTUSI LÉNY

 

 

HOMO CHRISTOS  -  KRISTÁLY EMBER

"Beleegyezett abba, hogy egy olyan bolygóvá alakuljon, ami helyet biztosít a "Homo Christos"-nak vagy "Kristály" vagy "Krisztusi" embernek nevezett emberi faj milliárdnyi lakója számára. Igen, a Homo Sapiens "meghalt" az átalakulásban. Akik előbukkanak, azok a "Homo Christos"lények, a szívközpontú emberek, akik a jövő földjének lakói lesznek! A Homo Christos valóban galaktikus polgárként fog gondolkodni. A Kristály gyermekek és felnőttek tudatában lesznek annak, hogy ők a Fény multidimenzionális létezői, akik részei a nagyobb egésznek, és világosan fogják érteni, hogy a magasabb dimenziók spirituális valóságai alakítják és formálják a materiális valóságokat az alacsonyabb dimenziókban. A Homo Christos mindkét realitásban fog élni. Ahogy fent, úgy lent."

(Starchild 2005. júniusi energiák)

 

 

HOMO CHRISTOS

Kristály rezgésű ember

Az 5. Dimenziós Ember

A Krisztusi Lény

A Homo Sapiens meghalt az átalakulásban

A Szívközpontú ember, a Homo Christos lesz a Föld új lakója

Homo Christos: a Magasabb elme által irányított Társas Lény, a csoport jóléte elsőséget élvez az egyén jóléte felett, de ebben a keretben az egyénekről is gondoskodik

Mi vagyunk ezek a Krisztusi létezők, mi teremtjük meg az Új Földet, akik el tudják engedni magukat a manipuláció és a kontroll alól

Homo Sapiens: az alacsonyabb elme által irányított

(SCH: 05. 06/1,  05. 06/77,  05. 06/3)

 

HOMO CHRISTOS -EMBER

Az Emberiség tudatlanságának szakasza hamarosan lezárul

Nincs más irány, mint a tudatnak egyik szintjéről, egy magasabb szintjére lépni a kozmikus úton

Közeledik a jelen társadalmi, politikai, pénzügyi és vallási intézményeinek teljes kozmikus megdöntése, helyet adva egy új korszaknak

Az Emberiség továbblép, a korábbi nemzedékek dajkameséiből és eszményeiből, egy felébredt és Spirituális nemzedék felé

HOMO CHRISTOS, A KRISTÁLYFAJ ÚJ KORSZAKA MERÜL FEL AZ ÖRVÉNYBŐL

KÉZ A KÉZBEN ISTENNEL INDULNAK ÚJ ÚTRA SZÁZMILLIÓK

ŐK KI MERNEK ÁLLNI ÉS HIRDETIK MAJD: HOGY ŐK AZ ÖRÖKKÉVALÓ ISTEN, AZ ÖRÖKKÉVALÓ KRISZTUS RÉSZEI

AZ ISTEN ÉS AZ EMBER ÖRÖKÖS EGYSÉGE

(Baird: 3:324-325)

 

 

HOMORÚ FÖLD

A BELSŐ FÖLD CIVILIZÁCIÓJA: - LEMURIA

A fennmaradt világméretű földalatti Lemuriai társadalom, akik a mai napig különleges barlangvilágokban élnek szerte a bolygónkon. Ez a galaktikus emberekből álló civilizáció, a tömeges földreszállásokat követően újraegyesül majd a jelenlegi földfelszíni civilizációval, és a Föld minden emberi lakója vissza fog térni teljes tudatossághoz.

(FM-Kif)

 

 

HOMORÚ FÖLD

2006-TÓL 2008-IG - BELSŐ FÖLD LÉNYEINEK FELADATA AZ ELKÖVETKEZŐ FÖLD-VÁLTOZÁSOK ALATT

„Együtt dolgozunk a Föld belsejében, hogy előkészítsük ezt a bolygót a Fénybe való felemelkedésre, mely egy olyan hatalmas terv része, amit a Teremtő Önmaga készített.

Önként jelentkeztünk, hogy megtesszük, amit szükséges elvégeznünk, és a felemelkedési folyamatot a bolygóval és az Ő emberiségével kell együttesen befejeznünk. Szoros együttműködésben dolgozunk a Galaktikus Konföderációval, akiktől feladatainkat kapjuk.

Úgy szolgálunk titeket, hogy közben a "föld alatt" vagyunk”

(Adama: 3.)


2012-ES FELEMELKEDÉS BEAVATÁSAI  -  BELSŐ (HOMORÚ) FÖLD

A belső síkon minden jelölt a Felemelkedéssel kapcsolatban meg lett jelölve egy különleges csapat vezetői által, akik támogatnak és edzenek titeket, hogy felkészülhessetek a nagy pillanatra.

A Belső Föld emberisége eléggé benne van ebben az edzésben.

Amint felemelitek a Szeretet és a Fény hányadosának szintjét, és fenn is tartjátok azt, meggyújtjuk és aktiváljuk DNS szálaitokat, hogy támogassuk testetek "halhatatlanságát".

Telosban és más belső földi városokban, csaknem mindenki egy vagy többféle módon nyújt segítséget. Annyi sok más feladatot végzünk számos különböző formában a bolygó frekvenciájának segítése érdekében, valamint minden olyan jelölt támogatásában és edzésében, akik jogot fognak szerezni a 2012-es Felemelkedésre, a mi legnagyobb feladatunkra.

(Adama: 3.)


2012 UTÁN -  BELSŐ (HOMORÚ) FÖLD

A Föld 2012-es felemelkedését követően tovább fogjuk folytatni életünket a Föld belsejében egy jó darabig, még mielőtt feljönnénk. Lesznek néhányan közülünk, akik feljönnek, hogy támogassanak titeket, és ők talán létrehoznak olyan átmeneti szállásokat, melyekre szükségük lehet majd. Valószínű, hogy kedvük szerint könnyedén és gyorsan ki-be fognak járkálni, de fent kívánják tartani a Föld belsejében lévő otthonaikat is

Természetesen lesznek olyanok a Föld belsejéből, akik feljönnek közétek 2012 körül és azelőtt, akiknek meg lesz engedve, hogy közzétegyék személyazonosságukat bizonyos személyek vagy kisebb csoportok számára. De az csak azokkal fog megtörténni, akik el fogják érni a szeretet és a harmónia szintjét tudatosságukban.

(Adama:3.)


2050-IG –  BELSŐ (HOMORÚ) FÖLD LAKÓI

Nem tervezzük, hogy folyamatosan a felszínre költözünk mintegy életútként hosszasabb időre. Jönni-menni fogunk nagyon gyakran, és talán létrehozunk átmeneti otthonokat is, amikor szükségünk lesz rá. Úgy tervezzük, hogy fenntartjuk életmódunkat és otthonainkat a Föld belsejében legalább az elkövetkezendő ötven évben, vagy még hosszabb ideig. Sok függ majd attól az előrehaladástól, amit az emberiség fog megtenni. A mi Fényvárosainkra továbbra is a lakóhelyeinkként fókuszálunk, habár idővel, fontolóra vehetjük, hogy állandó lakhellyel rendelkezzünk mindkét helyen.

(Adama: 3.)

 

HOMOSZEXUALITÁS

Isten szereti bármelyik két embert, és TI IS ISTENEK VAGYTOK. Nem számít, hogyan fejeződik ki a szerelem, vagy hogyan jön létre. Ezek régi, régi korlátok, melyeknek le kell dőlniük

(T: 5: 1K)

 

HOPI JÓSLATOK

Magas szintről közvetítettek információkat

A jövő viszont mozgó célpont

Ott és akkor igazak voltak a jóslatok

(K: 2: 4)


HOPI TÉRKÉPEK  -  1600 KÖRÜL

A dokumentumok a legmagasabb spirituális formából származnak

Már kb. 400 éve hozzáférhetők

Akkor még a Világegyetem nem tudta, hogy az Emberiség, hogy fogja kiállni a próbát

Pontos információk voltak a közvetítés időpontjában: a Föld ciklusának lezáródását tartalmazták

Mi voltunk azok, akik megváltoztattuk ennek a jóslatnak a bekövetkeztét

Az ott lévő erőpontok, portálok pontos leírásúak

Ha lehet, ne telepedjünk le, ne lakjunk a közelükben

Az energiaforrás, az új energia már a mi birtokunkban van

A jövő a Világegyetemben mindig lehetőség,, sohasem lerendezett

(K. 1: 4)

 

HOSSZAF,  HOSAFF

A MENNYBEMENETEL ANGYALA

Nagyszerű tanító, aki ért a Teremtéshez, spirituális fizikához, dimenziókhoz

Ebben a nem-természetes állapotban akar megtapasztalni bennünket

A KAPCSOLATTARTÓK ANGYALA: OSEO-val (női párja) együtt ők ketten egyensúlyozzák ki összekapcsolódva a férfi és női energiákat

a kapcsolattartók angyalainak vezetője: Hossaf együtt dolgozik a Shaumbrával, a Bíbor Tanács tagjaival. Ő segíti az egész tevékenységet irányítani

(m: A Bíbor rendbe avatásunkat követően egy kapcsolattartó angyal lesz még segítségünkre)

(T: 4: 9,  4: 10,  8: 3)


HOUDINI

Houdini sok időt töltött más birodalmakban -tudatos szinten, természetesen – és azt követően pedig az ebbe a valóságba visszahozott információ nagy részét fel is használta. Nem volt toleráns, nem volt türelmes a csalókkal, szélhámosokkal és manipulátorokkal szemben, mivel nagyon is tisztában volt néhány alapvető igazsággal. Nagyon óvatosnak kellett lennie, mert sokkal többet tudott annál, mint amennyit láttatni engedett. Több okból kifolyólag is rendkívül körültekintőnek kellett lennie. A tudatosság, az emberiség nem állt még erre készen akkoriban. Tudta, hogy börtönbe zárhatják, sőt akár ki is végezhetik mindazért, amit a dimenziók működéséről tudott, és arról, hogy más dimenziók fizikáját hogyan lehet ide behozni.

Ahelyett, hogy elárulta volna mindazokat a titkokat, amiket megértett, tulajdonképpen energetikailag kapcsolatba lépett főként Teslával, és azzal a tudatossággal és információval táplálkozott, amit Teslán keresztül megkapott, aki akkoriban előrehaladott és nagyon ezoterikus munkáján dolgozott, élete későbbi szakaszában. Időközben Tesla elhagyta Edison laboratóriumát és a saját útját járta. Nem annyira üzletemberként, de pokoli jó feltalálóként. Zseni volt ő, a saját jogán.

T:8:8


HŐKEZELT ÉLELMISZEREK

Betegségeket idézhetnek elő

Megváltoztatják az élelmiszer életerejét

(PC: 131)

HŐMÉRSÉKLET  -  VÍZEK

VÁLTOZÁSA

A Víz hőmérséklete változik

Emelkedik a vízszint

Ez a Föld vibrációs változásával van összefüggésben

A víz hőmérséklet emelkedése megemeli a Föld vibrációs szintjét

A Felmelegedés segíti a gyorsabb rezgést, ez majd jégkorszakot okoz a Földön, de az itt lévő ember felkészült lesz rá    

(LW 05 : 09.)


HULLADÉKLEBONTÓ MIKROORGANIZMUSOK

Ismertek már a tudományban és a kormányok is tudnak róluk, de félnek alkalmazni, mert képesek a fegyverzeteket is lebontani

(K. 2: 13)


HULLÁMENERGIA  -  KVANTUMTÉNYEZŐ  -  2012

Azt választottuk, hogy gyors legyen az ÁTMENET

De nem vagyunk bezárva a 2012-es dátumra

Mi tudjuk megváltoztatni az Átalakulás sebességét

Olyan gyorsan haladunk előre, ahogy akarunk

A PILLANAT ÜZEMANYAGA: egy hullámenergia

Nem mindig felfelé megy, a hullám építi fel az energiát: a csúcs és mélypontokat

AZT TANULJUK, HOGY LEHET EKKOR IS EGYENSÚLYBAN MARADNI

NE PRÓBÁLJUNK EZ ELLEN HARCOLNI

A HULLÁMNAK VAN EGY TERMÉSZETES MAGAS ÉS MÉLYPONTJA

Amit tehetünk, ha megvisel bennünk a hullámzás: tengeri sós fürdő: ami segíti a régi energiák elengedését

Lélegezzünk mélyeket

 

HULLÁM  -  INVERZ  -  FÉLELEMTÖRLÉS

Az ellenkező hullám generálása kioltja a meglévőt

A Félelem inverz hulláma a szeretethiányt mutatja, a Fény ellentétes rezgése

A Szeretet hullámának megteremtésével, küldésével kihúzza a félelmet az emberi megtapasztalásból

(LW: 06: 04)


HUMÁN ANGYAL  -  EMBER

„Mindanyótokat elismerés illet azért, amik valójában vagytok:

az entitások, akik elég elszántak voltak ahhoz, hogy a nehezebb ösvényt válasszák, akik a szabad akaratukból érkeztek a bolygóra, hogy alávessék magukat a tanulási folyamatnak…

A legnagyobb tisztelettel övezett entitásnak számítotok…”

(K: 2: 11)

 

HUMOR

Enyhíti az ellentéteket

Az eltávolodással szemben, a MEGEGYEZÉS KATALIZÁRORA

(K. 6: 11)


HUMOR

látjátok meg a humort ebben az áldásban, amit életnek hívnak, ha nem vagytok képesek ebben meglátni a humort, ami alapjában véve az élet színháza, és ahol a színdarab szereplői maguk az emberek, akkor az magába fog szívni benneteket.

Az abban a pillanatban beszippant titeket a dráma közepébe. És belőletek fog táplálkozni. Megtekeri, kicsavarja a gondolkodásotokat, és azt fogja veletek elhitetni, hogy ezek ti vagytok. Azt fogja veletek elhitetni, hogy ti vagytok azok, akik háborúban álltok, ti vagytok azok, akik betegek, ti vagytok azok, akiknek mély, sötét és depressziós érzései vannak. Abban a pillanatban bekerültök ennek a játszmának a kellős közepébe, amit mi tömegtudatnak hívunk. És ahogy ezt már ti is tudjátok, bizony nagyon nehéz onnan kijutni.

T.8:7


HUMOR  -  HIBÁINK  -  ÍTÉLEKEZÉSEK

Engedjük meg, hogy a Humor, és a Jókedv, mint a Szellem Fénye előrejöjjön

Ez nem engedélyezi, hogy az emberi lét alacsonyabb aspektusai elburjánozzanak

Megengedi, hogy hibákat kövessünk el:MERT A HIBÁINK A BÖLCSESSÉG ÉKKÖVEI, EZEKEN KERESZTÜL TANULUNK

Az Emberi lényben jelentkező Humor lehetővé teszi, hogy győzedelmeskedhessünk hibáink felett, önmagunk és mások ítélkezései felett

Az Ítélkezés nem enged továbblépni (KT: 04. 04. 24.)


HUMOR ÉS SZERETET

A két legközvetlenebb energia a Fátyolon túlról

Mindkét energia érinti az Ember sejtműködését, kémiai változások katalizátora

(K: 10: 13K)

 

 

 


A HUNA 7 TÖRVÉNYE

A polinézek 7 pontja, amely tartalmazza a HUNA (ősi, Fénymunkás-beavatás pontjait)

1. IKE (ige):A világ olyan amilyennek gondolom, én teremtem a világomat

2. KALA: (hála): Nincsenek korlátok, lehetőségeimnek nincsenek határai

3. MANA: (fény): Minden erő bennem van

4. ALOHA: (a jó iga= yóga): Szeretni annyi, mint boldognak lenni

5. MAKIA: (mágia, magja) : Az energia oda folyik, ahová én irányítom

6. MANAWA: (mannafa /égig-érő fa): Most van életem egyetlen pillanata

7. PONO: (fonó, idekötő) : Mindent hatékonyan és jól teszek

 

HUNAB KU

A mayák a Teremtőt úgy nevezték, hogy Hunab K'u. Azt tanítják nekünk, hogy Hunab K'u kiküldött egy energia fénysugarat véges-végig az univerzumon. Ez a sugár teremt az Univerzum Nagy Központi Napjánál és a csillagok szállítják az univerzumon keresztül. Egy a mi Napunk sok célja közül az, hogy a Galaktikus Szinkronizációs Fénysugarat sugározza közülünk mindegyikünknek. Úgy látom, hogy a fénysugár az univerzum Nagy Központi Napjából a mi galaxisunk központi napjához utazik, keresztül az Alcyone-n (a Fiastyúk központi napján), a mi Napunkhoz, és hozzánk. A fénysugár mindent szinkronizáltan fenntart, mint ahogy a Teremtő eltervezte a fellépő akaratként felbukkanó nagy fejlődési eseményt. A jelenlegi időszakban nagyon fontos a Nappal való kapcsolat, mert ez nagyban fogja segíteni a mi részvételünket az Égi Tervben.

RINRI.HU

 

 

HURRIKÁNOK CIKLUSA

Negyven éves terminus

(m: kialakulásukban nagy szerepe van a Bermuda-háromszögben rejlő kristályenergia aktiválódásának)

HÚSEVÉS

HÚSEVÉS

Az állatok húsának fogyasztása egy faji szintű beleegyezés, megállapodás része volt

A nem húsevő lelkek az állatokkal való brutális bánásmód miatt lettek vegetáriánussá

Legyünk hálásak az állatoknak, hogy táplálnak bennünket

Egyelőre nem mindenki képes alkalmazkodni a növényevéshez

Ne érezzük bűntudatot, ha húst eszünk, inkább tiszteletet az állatvilág felé

(Máté: 06. 04. 28.)


HÚSEVÉS

Nincs rá eleve szabály, a múltban egy vallásos dolog volt

Volt idő, amikor az állatok táplálékul kínáltak fel magukat

De már nem kívánjuk úgy a húsevést, mint régen

Testünk mindig válaszol erre, hogy akarja-e

(T: 4: 11)


HÚSEVÉS

Romboló hatással van a tudatra és a lélekre: erőszakos halált fogadunk be

Húsevéssel sötétséget juttatunk be a szervezetünkbe

Eltömíti az emésztőrendszert

A klónozott hús, tovább sűrűsít

A húsmentes táplálkozás az evolúció következő lépcsőfoka

(PC: 73)


HÚSÉTELEK  -  HÚSKÉSZÍTMÉNYEK

Egyre több mérget tartalmaznak:

Növekedési hormonok, féregirtók, antibiotikumok: ezekkel növelik a termelést

A húsétel növeli a test-sűrűségét, éppen akkor, amikor a fénytestté való átalakulás elkezdődött

(PC: 26-27)


HÚSVÉT- HALÁL

Azért különleges, mert ez az az időszak, amit a Földön sok vallási és spirituális irányzat Húsvétnak nevez. Ez a halál és a feltámadás ideje. Mivel az emberek ezt elfogadták, és elfogadták Jézus történetét, ez egyfajta energiát hoz létre, ami lehetővé teszi ezt az átalakulást, bizonyos módon a régi én halálát. De ahogy ezt tudjátok, valójában nincs halál, csak annak az energiának a halála létezik, ami már nem szolgálja többé a mestert. Elengedés – ez a halál. Csak engedd el! Engedd el a régi struktúrákat, a régi szokásokat, a dolgok régi módon történő felfogását. Engedd, hogy ez meghaljon, hogy az energiája visszatérhessen annak tiszta és természetes állapotába.

Aztán jön a feltámadás! Az a feltámadás, ami lehetővé teszi, hogy spirálisan emelkedjetek, fejlődjetek a tudatosság egy új helyére

Mivel oly sok ember elfogadja a halál és a feltámadás történet tudatosságát, ezek az energiák mindenhol ott vannak most. Nagyon is jelen voltak ebben az elmúlt hónapban. Tudjuk, hogy ezt ti is éreztétek. Éreztétek az emberi tudatothogy egy régi része haldoklik, míg egy új része készen áll az ébredésre.

látjuk, hogy az évnek is ez az az időszaka, amikor a Föld energiája felébred és feltámad a halálból, a télből. Tudtátok, hogy a naptár, az új év eredetileg - és sokkal pontosabban – valaha tavasszal kezdődött? Hogy miért változott ez meg januárra, a tél halálára, az tőlünk független.

T:89


HÚSVÉT-SZIGETEKI SZOBROK

A Lemuriai társadalom civilizációs öröksége

A lemuriai frekvencia visszatérése a „feltámadás” metaforája is egyben

(Oroszlán)


HÚSVÉT-SZIGETEKI SZOBROK

Az itt élő civilizáció eljutott az evolúció végére, és kapcsolatba lépett más csillagrendszer lényeivel

Gondolatátvitellel beszélgettek

Ugyanolyan entitások voltak, mint mi, itt fejlődtek, aztán továbbálltak

Szobraik - köveik emlékeztetők, hogy egyszer visszatérnek

A Naplementébe néző szobrok azt mondják: Várjatok a visszatérésünkre (amikor erre eljön az idő)

(R: 2: 90-91, 125)


HÜLLŐK  -  AMERIKA KORMÁNYA

Hogyan élhet a Hüllő-faj a Földön – még az Amerikai Egyesült Államok kormányában is – anélkül, hogy közismertté ne válna e dolog?  - Ők embernek néznek ki és nem derül fény hüllő DNS-ük összetételére, mivel a nyilvánosság előtt emberi formát öltenek magukra. Nem létezik különbség a Szellemben, csupán a fizikai test összetevő elemeiben, és megkérlek emlékezzetek arra, hogy vannak jó és rossz hüllők, akárcsak emberek. A Hüllő- faj nagyon intelligens,  és ott vannak a kormány személyzeti listájában, nem feltétlenül rosszak ők, ám egyetlen listát sem szabad helyesnek tekinteni.

(Máté: 06: 10)


HYBORNEA- 2.000.000- 1.000.000 ÉVVEL EZELŐTT

Az első emberi galaktikus kolónia, amit mintegy 2.000.000 évvel ezelőtt alapítottak. A jelenlegi Arktic Oceáni régiójában volt található, és nagyjából akkora volt, mint a  jelenlegi Antarktisz. Teljesen el lett pusztítva mintegy 1.000.000 évvel ezelőtt, egy a naprendszer elleni általános támadás részeként, aminek követeztében a Mars és a Vénusz emberi gyarmatai is erősen beszennyeződtek.

FM-Kif

Módosítás dátuma: 2011. július 19. kedd, 14:45