2014: A SAS, A KONDOR ÉS A DHARMA VISSZATÉRÉSE Metatron Arkangyal üzenete Tyberonn-on keresztül 2013. szeptember Nyomtatás
Írta: Metatron Arkangyal üzenete Tyberonn-on keresztül   
2013. november 13. szerda, 11:19

2014: A SAS, A KONDOR ÉS A DHARMA VISSZATÉRÉSE

Metatron Arkangyal üzenete Tyberonn-on keresztül

2013. szeptember

„Minden Tudás a Szeretet Tudásában Létezik és a Szeretet az Egyetlen Útja annak, hogy jobbá tegyétek a világotokat.”

„A Szellem paradigmája a Szeretet, és a Szeretet, Egységet hoz napvilágra. Szeressétek Magatokat és legyetek kedvesek másokhoz. A megvilágosodás filozófiája olyan sokszínű változatokban jelentkezik, mint a virágok a mezőn.”

„Ti Mint, az Emberiség Szivárvány Törzsének bölcsei/vénei szeretetek és fényhányadosotok integrálása által, minden igazi utat szabaddá tesztek. Ti vagytok azok a független, szuverén lények, akik felé hatalmas tisztelettel vagyunk! A Sas és a Kondor szivárványának ez a helyes értelmezése. Ti Mind Isteni Szikrák Vagytok!  A Szellem csak a szíveteket látja!”

 

 

Üdvözlet!

 

 

Metatron Vagyok a Fény Ura és köszöntelek bennetek!
Szeretettel vagyunk veletek együtt, itt ebben a teretekben, időtökben, ebben a pillanatban. Mindannyiótok életébe küldjük most a Leghatalmasabb Szeretet rendkívüli, tökéletes sugarát. Óh Drága Emberek! Érezzétek, ezt a Szertetetet, amit küldünk, ami a ti „Most”-otok valóságos idejéből érkezik mindannyiótokhoz. Egy ragyogó fényből hullámozódik ide ez a fény, egy nemlineáris dimenzió mezejéből átölel mindannyiótokat, ahogy olvassátok ezeket a szavakat és egy pillanat alatt, megkaphatjátok ezt az energiát. Mesterek, érzitek?! Ez a Feltétel Nélküli Szeretet, amely kitölti a tereteket, gyógyítja a szíveteket és mindannyiótokat emlékeztetni fogja az igazi forrásotokra és otthonotokra.

 

 

És ahogy 2013 az Új Föld Első Évében, elérkeztünk az utolsó szakaszába, oda, amikor is az emberiség, az újjászületése előtt áll közvetlenül. Ebben az évben egy szerencsés, hatékony időt töltöttetek el és átalakulásokon mentetek keresztül. Amióta a planetáris felemelkedés megtörtént (2012.12.12.-2012.12.21), hatalmas változások történtek. 2013-ban már az új energiában vagytok és ezen túl is folytatódik az ionos váltás a bolygón. Ti segítettétek ezt mozgásba lendíteni egy 12 dimenziós kiterjedésének hozzáférését a Napotok sugárzásán keresztül. A Nap természete megváltozott, amióta elkezdte a pólusváltását és pontosan még ebben a pillanatban is ezen megy keresztül, amikor beszélünk hozzátok.

 

 

Az emberiség útját még számos változás fogja kísérni, amely néhányatok számára természetes lesz, míg másoknak még homályos. De minden, ami kell, az ott van körülöttetek ahhoz, amit Vízöntő Váltásnak neveztünk el.

 

És akkor most ezen az összejövetelen beszéljünk a Sas és Kondor próféciáról. Már többször is említettük nektek, hogy az ősi és szent próféciák végigkísértek bennetek 2012-n keresztül az azon túli új korszakotokhoz, 2013-ba, az Új Év Első Évébe. Több szempontból is egybehangoznak ezek, tehát egy szélesebb látókör alapján. Egyrészt ezért is van az, hogy a Kondor Földje energiát küldött a Sas Földjének, azaz amit szimbolikusan a Vörös Földnek neveztünk el, másrészt arról szólnak, hogy a Dharma (isteni törvény) visszatér megint az Új Föld energiájába, a Vízöntő Sugárzás és Váltás Idejében. Egy új korszak van születőben, egy csodálatos korszak formálódik és Mesterek, ezt Ti hoztátok létre.

 

Kedveseim! A Bolygó Felemelkedés teljesen megtörtént és az Emberiség Felemelkedése is jó úton halad. Ez a csatorna most megosztja veletek egy tibeti láma látomása szerinti szavait. (Részlet) „Amikor vas sasok szállnak az égen és vas lovak kerekeken száguldoznak, a tibeti nép szétszóródik a Földön, de a Dharma (az Isteni igazság törvénye) visszatér a vörös ember földjére. (8. Padmasambhava, másnéven Guru Rinpocse, Tibetből.)

 

A Visszatérés

 

Tibet és India buddhista hívői, évtizedek óta ismerik Arizona szent portáljait és ezért zarándoklatokat tesznek ezekre a helyekre, és a bolygó szent helyeinek ismerik el azokat. Sztúpákat emeltek ezekben a térségekben, hogy megerősítsék ott a magasságos Avatar Buddha jelenlétét. Továbbá azt is vallják, hogy Sedona (Arizona) kiegyensúlyozza energetikailag a Tibetben, a Kalesh hegységben található örvényt, valamint azt, hogy ezeket egy transzdimenzionális alagút köti össze őket egymásházhoz. Így tehát érdekfeszítőnek látszik az ahogy Padmasambhava tibeti láma, Tibet dharmájára arra hivatkozik, hogy az visszatér a vörös földre. Mi most elmondjuk akkor azt is nektek, hogy a nagyobb Arizonai örvény éppen összehangolódik a Tititcaca tó középpontjában lévő Perui (Kondor) megaörvénnyel és ugyancsak a Tibetben található Kalesh hegy megaörvényével is. Továbbá arról is beszélünk, hogy ezek a szent helyek és ősi kultúrák, tengelyszintű összehangolódással és alagutakkal mindig is össze voltak kötve, kapcsolódva.

 

2014. A Bolygó (energia)mozgása

 

Mesterek a Vízöntő Váltás, 2013-ban beindult már a bolygótokon, a napsugárzáson keresztül. A bolygót a napszélből eredő anionos plazma körülvette. Az ionos arány tehát eltolódott, megváltozott és számos megrekedt energiát tartalmazó „üreget” is feltöltött anionnal.

Az ionos arány kifejezetten felerősödött, Tibetben, a Titicac-tónál és az Arizona örvényeinek középpontjában. A 2013-as Nagy Trigon* és  Nagy Szextil beindító energiáit követően a második szakaszába lép, és 2014-ben az április kettős fogyatkozás*** fogja azt előre jelezni, amely májustól a júniusi napfordulóig tart Arizonában. Mindez párosulni fog a Földön újra megjelenő csodálatos energiával, amelyet a Sas és Kondor együttes röptével, a Dharma visszatérésével jelentkezik majd a Vörös Földön, amely északon is elülteti a változások magvait az Emberiség Felemelkedésének érdekében. Így azt mondjuk nektek, eljött az ideje annak, hogy a Sas és a Kondor visszatérjen a Vörös Földre, más szóval a Vörös Ösvényre****.Azt is hozzátesszük ehhez, hogy azok a Leghatalmasabb Mesterek kezdeményezték a Vörös Ösvényre való visszatérést, akik a buddhista Dharma irányzatokat inspirálták. Éppen ezért is van az, hogy a két jövendölés (észak és dél: Sas és Kondor) mennyire összefonódott.

 

A Vörös Ösvény (Az Indián törzsek Szellemi Útja)

A Bölcsesség Szellemi/Spirituális Fejlődése, ahogy más szóval neveztük, a Vörös Ösvény, párhuzamosan futott, Mu Vörös Földje Arany Korszakával, és ezek később visszahatással voltak a Buddhizmusba. Valóban rengeteg közös vonás van az eredeti Sas és Kondor Vörös Ösvénye, valamint Sziddharta, i.e. 5. századi megjelenése között, a ti időszámításotok szerint.

 

Ezek a közös vonások, azonban nemcsak a vörös földi fajokra igazak, hanem azokra az emberekre is, akik az Atlantiszi és Lemurai korszakokon keresztül utazva, az elveszett kontinensekből más földekre érkeztek, beleértve Afrikát, Ázsiát, Ráma földjét, valamint ugyancsak megemlíthetnénk az észak-és dél amerikai földeket, Mu-tól kezdve, Og és Oz-on át folytatva. Ezekben az időszakokban a Vörös Ösvény többnyire (a mai) Amerikával volt határos. Így amikor a valódi kezdetekről beszélünk, akkor tágabb értelemben tesszük azt, mintsem csak Amerikára vagy az „Első Nemzetre” utalnánk.

 

Ezt tisztázva akkor egyértelműen, az összes olyan fajra és törzsre utaltunk, akik családi-nemzetségi, törzsi környezetben, természetben éltek. De azt is mondhatnánk, hogy ezek közül az amerikai indián törzsek kultúrái voltak azok, akik kiemelkedtek a többiek közül. Az amerikai kontinensen, az indián törzsek, egy olyan hatalmas tudatossági szintre fejlődtek, amelyben a Föld többi területei számára is elültettek egy olyan magasabb dimenziós energiát, hogy az később segíteni tudja mások fejlődését is. Így például gyakorlatba hozták a Látás Keresést, az Izzasztókunyhó tisztító szertartását, és szent növényeket használtak spirituális utazás céljából. Ugyanígy az állati- és növényi- és ásvány birodalmak jelentős tanítóinak és védelmezőinek tartották őket. Ez utóbbit a pásztorkodó életmód ajándéka hozta meg számukra. Sajnos mára már ezt a tudást, csak kevesen ismerik és tartották meg szokásukban.

 

A Sas és a Kondor

Kérdés Metatronhoz: Tudnál-e beszélni nekünk arról a jövendölésről, amit a Sas és Kondor próféciájának neveznek?

 

AAM: Ez egy igen jelentős, erőteljes prófécia volt, amely egy úgynevezett Csillag Nemzet segítségével lett elküldve egy energia kíséretével. Ezeket az energiákat, különböző (tudatossági) szinteken küldték el az olyan ősi lényeknek, akik mint az Atlantiszi és Lemuriai fajok képviselőiként születtek le Amerika nyugati részére, beleértve azokat is, akiket Majáknak és Hopiknak hívnak. Ez a Sas és Kondor prófécia történetének lényege. A Sas az észak energiáját képviseli, míg a Kondor, Latin Amerikáét. Mindkettő ugyanarról, a szent próféciáról tartja azt, hogy amikor a Sas és a Kondor újra egyszerre együtt tud repülni, akkor megérett arra az idő, hogy az Igazság, Bölcsesség és Egyensúly újra visszatér hozzájuk.

 

Tehát a próféciák egy olyan visszatérő időáramlási pontot jelölnek meg, amelyben a Földet egy szeretetteljes, mindenki javát szolgáló szerződés fogja egységbe össze, és ezek a törzsek, népek megosztják egymással a kapott üzeneteiket és közös szertartásokon vesznek részt. Az egész emberiség érdekében ekkor összejönnek és összegyűjtik és megosztják egymással az energiáikat, valamint újraaktiválják azokat a szentségeiket, melyeket látszólag eddig elveszettnek hittek.

 

Észak-Amerikában azonban már a legtöbb ilyen népcsoport beleolvadt a nyugati típusú kultúrába. Dél-Amerika teljes területén, a kulturális irányadás viszont legtöbbnyire a „családok” által történnek, de osztálytársadalmaik helyzete miatt mégis kiegyensúlyozatlanok ezek. Így a lehetőségeik, vagyoni helyzetük miatt sokkal nagyobb egyenlőtlenségek alakultak ki. Bár északon is valami hasonló történik, de mégis kisebb, eltérő mértékben.

 

El szeretnénk mondani nektek azt is, hogy az ősi időkben a Kondor képviselte az észak, míg a Sas a dél energiáját. Mindkettőt egy-egy interdimenzionális Szárnyas Bölcs Lényként tisztelték és szimbolikusan mondva az Istenek Hírnökének tekintették őket. Valójában az az igazság, hogy mindkettő mögött egy-egy nagyhatalmú Szárnyas/Égi Isteni Lény (Avionok) álltak. A prófécia pedig azokról a népekről beszél, akik az egyesülésük során, kinyitva szívüket lerázzák magukról az elnyomást, a kizsákmányolást, igazságtalanságot. A prófécia úgy szól, hogy a spirituális szemük megnyílásával, láthatóvá válik a teljes igazság és az élet célja, amely nem más, mint egy magasabb szintű bölcsesség elérése.

 

Az Avionok (a Szárnyas Isteni Égi Lények), a Mennyország szent, végtelen nyolcas számának jelét fogják az égbe belekarcolni, ami a szabadság újra eljövetelét is jelenti. A Sas és a Kondor egyesülése most végre létre jöhet, miután 2012-ben elértétek a megjósolt planetáris Felemelkedést. Így tehát a Sas északról, a Kondor pedig délről tart egymás felé. Amint újra Egységben fognak repülni, akkor a Végtelenség jelét fogjátok felfedezni az Amerikai földtekén, értitek? Ez az, ami történik most 2013-ban az Új Földön és azon túl is és folytatódik fog, ahogy körülrepülik a földgolyót.

 

A Sast Látni, míg a Kondort Nézni kell

Mi most nektek felajánljuk, egy egyszerű, ám mégis összetett kiegészítését a próféciának. A Kondor bölcsessége nélkül, a Sas nem tudja felnyitni az emberek szemét, a nélkül ha az emberek tömeges mértékben nem hatalmaznák fel erre a Sast és a Kondort. Mégis azt mondjuk, amíg ez így lesz addig is mindkettő a maga kijelölt útján halad. Azért, hogy a Sas, 2013-ban és azon túl is szárnyalni tudjon, a Föld Őrzőinek és Őreinek és minden Spirituális Útkeresőnek az USA-ban nagyon sokat kell még tennie. A Fény-harmónia szintjét folyamatosan emelniük kell.

 

 

Jelenleg csak kevés amerikai tud élni a szuverenitásával. Az USA-ban élő átlagemberek, adósságrabszolgaságban senyvednek és a média által manipulált felhalmozás-függők. Sajnos Észak-Amerika, a militáns ipari társaságok, vállalatok nagyhatalmú székhelyévé vált, amelyek mind kapzsiság és profit orientáltak. Az amerikai munkásosztály tagjai már nem polgárok, hanem munkavállalók. Így tehát a tömegek még nem ismerik fel az Igazságot. Sok amerikai viszont most kezdett el végre felébredni, és azon dolgozik, hogy a változások megtörténjenek, de ez nem lesz könnyű és még időt fog igénybe venni. Azért van ez így, mert az USA kormánya jelenleg, valójában nem képviseli az összes ott élő embert, miután az egymást követő kormányok letértek a szeretet hatalmával élő útról, úgy hogy manipulálni kezdték a teljességre és egységre törekvéseket.

 

De mindez és minden meg fog változni, de nektek kell tenni ezért értük. Erőszak hatására, semmi sem fog megváltozni, így ez sem, hanem inkább egy egybehangzó megállapodással, közös megegyezésen alapuló gondolkodással. A háborúk csak vég nélküli háborúkat gerjesztenek, de a békeszeretet, békét teremt. Olyan kihívás ez, mint a Rubik-kocka kirakása. Ahhoz hogy valaminek ne az ellenkezője váljon valóra, nem az a megoldás hogy a fejeteket a homokba dugjátok. A békesség világának a megteremtése történelmi korokon át eddig csak három kultúrának sikerült, de nekik is csak átmenetileg.

 

A Kondor véget vet az arisztokráciának

 

 

Azután ahogy a Kasztíliai arisztokrácia gyarmatosította a Dél-Amerika akkori kormányzásait, ennek megfelelően mára az emberek csoportjait egy egymástól elkülönítő polarizációt hozott létre a gazdag patrícius, irányító rétegek és a teljesen elszegényedett rétegek között, vagy, ahogy más kultúrákban ezt nevezik a munkásosztály és szegények között. Annak ellenére, hogy ez a jogfosztottság megtörténhetett, az őshonos törzsek mégis jelentős mértékben meg tudták őrizni az ősi hagyományaikon alapuló kultúrájukat és tudásukat. Különösen OG szent földjén, ahol a lakosság számarányát tekintve sokkal erősebben voltak jelen népcsoportjaikkal, míg a Yucatan félsziget földjének népeit csak kisebb mértékben alkották.

 

Igazából most Dél-Amerikában, a Sas és Kondor prófécia beteljesülésének idején, számos átalakító változás, esemény van kialakulóban. Nem is oly távoli időben elérkezik annak az ideje, amikor Dél-Amerika kiszorítja Észak-Amerikát a világ „bőségkamrájának” vezető helyéről. És ahogy a gazdaság megerősödik, azzal egyidőben az emberek egyre erősebben fogják felemelni a hangjukat, és még több jogot fognak követelni maguknak és az elnyomott rétegek számára. És ez már el is kezdődött, Bolíviában, Kolumbiában, Peruban és Venezuelában, és kialakulóban van, Argentínában, Brazíliában és Chilében, már több mint egy évtizede, ahol egyre gyarapodó társadalmi-gazdasági középosztály alakul ki. A Kondor hatalmába kerülésével az Andok is megerősödik. Míg Og és Oz földjének lakossága és települései Lemuriai eredetűek voltak, de később az atlantiszi kataklizmát követően, amikor a föld megremegett, akkor rengetegen vándoroltak ide Atlantiszból ezekre a területekre, amely részben ma Brazília területén található. Így az atlantisziaknak számos kolóniája lett Og területén, mint például a mai Tiajuanaco, Bolíviában, és még ennél is sokkal több helyen Brazíliában. A legnagyobb települések természetesen azokon a helyeken voltak, ahol hatalmas kvarc rétegek és ásványi mezők terültek el.

 

Még ma is számos Atlantiszból származó romok találhatók Braziliában. Cerea, Rio Grande do Norte, Piani, Mata Grosso, Amazonas, Goias és Maranhao területein és még egy pár Bahia tartományban és Minas Ger Geraisnál. A Sete Cidades nevű vidék valójában egy elektrokristályos rendszer alapján felépült stadionnak ad otthont. Atlantiszi alagútrendszer kapcsolta össze OG-ot és Brazíliát, olyan régi időkben, amit Muria földjei felügyeltek, így Mirubi északon és Il Barr a középső vidéken. Minas Geraisban, Brazíliában és Samaipataban, Bolíviában vannak még részben olyan érintetlen területek, fel nem fedezett alagutakkal, amelyek a Peruban található Cuscot és a Grand Canyon/Sedona, Arizona régióit és Arkansas kristályos mezőit kapcsolták össze.

 

A Föld és a Csillagok Szülötteinek Bölcsessége

 

Amint már beszéltünk arról, az őshonos/indián kultúrák ereje és szépsége azon alapult, hogy szilárdan hitték, tudatosan tisztában voltak a Föld, a természeti elemek és minden dolog egységének a forrásáról. Sokan megtartották még ezeket a régi tudásukat. Valójában sokan vannak azok közül Latin-Amerikában, elsősorban a Csillagok Szülöttei, (a Csillagokból származók), akik az ősi bölcsesség és orvoslás tudásának a megőrzői, és akik így segítséget nyújtanak a gyógyításban és az ősi tapasztalatok felébresztésében. Némely szent növények segítségével sámánisztikus utazáson keresztüli küldetésük, lehetővé teszi azt, hogy interdimenzionális tisztuláson és tapasztalásokon átesve, a szuverén isteni önvaló/én segítsége továbbra is hozzáférhető lehessen a Kondor Földjén és nemsokára a Sas Földjén is. A szent növények tanítóit, mint e kultúrák követeit azonban, lényegében lehetetlenné tették az Egyesült Államokban.

 

Mivel ezeket a kultúrákat az európai telepesek, Észak- és Dél Amerikában leradírozták a térképről, jelentős veszteség érte, különösen a Sas Földjét. Azonban a Hatalmas és Ragyogó Bölcsesség Tanítói (Csillagmagok, Csillagok Szülöttei) újra hívva lettek arra, hogy segítsenek helyreállítani az idők során elveszett elemi tudást/bölcsességet és hogy újraaktiválják ezt a tudást az egész emberiség Szivárvány Törzsébe. Ez nem ellentmondásos azért mert néhányan a Vörös Törzsek őrzőinek arany korszakából és a Hatalmas és Ragyogó bölcsesség őrzői közül újrainkarnálódtak más fajokban az idők során. Mert ilyen a reinkarnáció természetes ciklusa és igazából az őrzők és vének újbóli megjelenése része az újraaktiváló fázisnak, éppen annak, most amelyben a Sasnak újra kívánatos megint repülnie.

 

Míg a Fölbolygó kettősségbeesésének polarizációs korszaka elősegítette azt, hogy számos faj, mint fajok, mint nemek elkülönüljenek az már nem lett szerves része az isteni természeteteknek. Mert mindannyian a Fény Szerves Lényei Vagytok és nem fajként és nemek szerinti identitásokon, alapultok a magasabb istenségetekhez. Ennek megfelelően reinkarnálódtatok ezután mindegyik fajba és mindegyik nembe tapasztalást szerezni. Ezért is fontos az hogy megtaláljátok magatokban az egységet és minél teljesebb harmónia költözzön belétek, a létezésetekbe hogy rátaláljatok a valódi lényegetek esszenciájára.

 

 

Csak kevés őshonos népnek volt írott nyelve, a legtöbbje inkább a „szájhagyományozáson” keresztül, adta át a „tanulságait”, mivel a háborúkban meghódított törzsek szétszóródtak és azon felül az európai gyarmatosítók erőszakos tanításai alá, kerültek. Így aztán a bölcsességük legjava elveszett, vagy átfogalmazták azokat és milliókat oltottak be a kereszténység eszméje, valamint az ipari(termelői)-fogyasztói kultúra magába szippantotta őket.

 

A Csillagok Szülöttei (Csillagmagok) és a Csillagnemzet

 

Habár a törzsi társadalmakban egy sokkal nagyobb megértés mutatkozott az Élő Földdel való összekapcsolódásban, a bölcsesség-iskolák ennek ellenére kisebb területekre korlátozódtak. Az izzasztókunyhók tisztító szertartásait, a Látomás Keresést, és a gyógyító utazások szertartásait, mind magasabban fejlett lelkek végezték. Ezek az idősebb sámánok a képességeikkel elérték azt, hogy meg tudták emelni a rezgésüket úgy, hogy Mer-Ka-Na utazásokon tudtak részt venni. Magasabb síkokon. A Mer-Ka-Na  fénytest rezgés segítségével elérték azt, hogy időkorlátozás nélküli multidimenzionális éteri síkokon is el tudtak igazodni. az utazásaik jelentős részén A Csillagok Szülötteit éterikus kíséret, a Szíriusz B Felemelkedett Mesterei kísérték és vezették, és ezek a mesterek később úgy váltak ismertté az őshonos lakosság környezetében, hogy ők alkotják az úgynevezett CsillagNemzetet. Az interdimenzionális utazás tudását megőrizték, de nem tanították meg széles körben a lakosságnak, így összességben nem tudták elérni a Megvilágosodást. Csak néhány olyan személy volt kivétel ez alól, akik kitartottak e tudás megőrzése és átadása mellett és odaadóan megdolgoztak a Mesteri Létükbe kerülésért.

 

A Felemelkedett mesterek Nagy Társasága, az őshonos törzsek mátrixában, ciklusokon keresztül reinkarnálódott Mu és Atlantisz idején. Ezeket a mindenható lényeket ők úgy ismerték északon, mint a Fehér Sas Klánját, míg délen Az Arany Nap Nemzedékét. Mindkét kultúra az évszázadokon keresztül a nagy tanítások sokféle mintáin ment át és ezekkel látta el azokat az amerikaiakat, akik az igazságot keresték. Így ezeket a tanításokat a kódolt fény hologramjának segítségével, arany naplemezekre programozták be és telepítették le a Földre, Lemuria eltűnése után, OG, Yucatan, Mongólia és Sedona területeire.*****. Így 12 arany lemezt helyezett el világszerte a Szíriusz B Csillagnemzet, és ezt elosztották a bolygó térségeire. Azonban Mu alámerülése után néhány lemezt áthelyeztek. Atlantisz bukását követően pedig, lecsökkent a harmonikus rezgés, és a megmaradt területek mások uralma alá kerültek, és ez mindenkire érvényes volt. Így az emberek elvesztették az időciklus szerinti életvitelüket, és különböző távolságba szétszóródtak. Hitrendszereik is eltérően fejlődtek tovább, és ezek a hitrendszerekben egyre inkább nélkülözték a hagyományaikat és rituáléikat.

 

 

MU és Atlantisz felbomlása

Manapság már szokássá vált az a nézet, amelyben a Lemuriai kultúra egykori lényeit, egy magasabban fejlett létezőknek tekintik, de mi azt tesszük hozzá ehhez, hogy a Lemuriának valóban volt egy Nagy Bölcsességgel bíró csodálatos korszaka, de ez viszonylag elég rövid életű volt. Mu idilli társadalma valójában sosem érte el azt az utópisztikus spirituális hatást, amelyet, jelenleg tulajdonítanak neki. Az igazat megvallva Arany Atlantiszban, az Atlanitisziak Egy Törvénye által sokkal magasabb és tartósabb szellemi mozgalommal bírt, mint Mu.

 

Észak- és Dél-Amerika őshonos, törzsi kultúráiban ugyancsak tetten érthetőek egy rövid, de csodálatos korszaka a Bölcsességnek. Jelentős kapcsolat állt fenn a Sas és a Kondor földje között és ez a kapcsolat még tovább folytatódott Mu felbomlása után. Közép-Amerika és Og ekkor kölcsönhatásban állt a jószándékú földönkívüliekkel, és ugyanakkor az atlantisziak is, és hatalmas eredményeket értek el a csillagászat és a tudományok más területein. De amint a hatalmas atlantiszi szökőár végigsöpört OG és Yucatan földjén, szinte elpusztított mindent, ami akkor ott volt. A fokozatosan lefelé szálló tudatosság szállta meg az egész bolygót ekkor. OG és Yucatan túlélő csoportjai, egyrészt éteri szintre emelkedtek, másrészt pedig a Föld belső üregeiben, szakadékaiban találtak menedéket. Így aztán a területi elkülönülések miatt, egymástól eltérő nyelvek alakultak ki, és lényegében a törzsek egységessége felbomlott, vagy az egymással meglévő kapcsolataik megszűntek az elmúlt évezredek során.

 

Így már azelőtt, hosszú időkkel azelőtt szétszóródtak a Földön az őshonos törzsek, mielőtt az európai inváziók megérkeztek volna ide. Néhány családi-nemzetségi alapon szerveződő törzsek, csoportok, beleértve a Hopik, Toltékok, Maják, Navajok és Lakoták csoportjait még megtartották az égi, éterikus szintű kapcsolataikat a Csillagok Nemzetével és mindezeket spirituális gyakorlataikba vették és eszményeikbe építették, míg más törzsek már nem így tettek. Ezután a törzsi háborúk jellemezte nehéz korszaka következett be, amelyet kísérő kegyetlenkedések és kaotikus megnyilvánulások számos törzset rossz hírbe hozta főleg az erkölcsiséget leromboló esztelen emberáldozataikkal. Valójában ez nemcsak Amerikáról szólt, hanem egy általános jelenségként létezett, és így az idők során rengeteg szokás és érték ment veszendőbe.

 

Ezért is mondjuk azt, hogy a Vörös Ösvény újbóli előbukkanó lehetősége egy ragyogó és erőteljes ajándék számotokra, sőt egy remény arra, hogy a Sas és Kondor prófécia újraélessze az ősi iskolák tudását, amely így személyes szinten is lehetővé teszi számotokra azt, hogy hozzáférjetek az Élő bolygó Tudásához. Ezzel kapcsolatban továbbá arról is kell szólnunk, hogy ezt a Bölcsességet, mindegyikőtök szívében létező szeret és bölcsesség és megértés tartalmazza és ismeri. Minden Tudás a Szeretet Tudásában Létezik és a Szeretet az Egyetlen Útja annak, hogy jobbá tegyétek a világotokat.

 

 

 

Az Egész Emberiség Szivárvány Törzse

Miért is értik félre, vagy nem értik sokan manapság azt, hogy az emberiségnek, fejlődésének és haladásának érdekében számos reinkarnációs cikluson keresztül kellett áthaladnia: ez nem egyfajta újjal mutogatás valakikre. De azért mert a legtöbb „nyugat” vallás és hitrendszer elutasítja a reinkarnációt, vagy félreértelmezi azt, ahogy a multidimenzionalitást is. Ha ezt az elképzelést sokkal jobban elfogadták volna, akkor az emberiség igazán megértette volna azt, hogy a sokszínű törzsi rendszer léte azért volt fontos, mert ezzel együtt képviselték Az Egész Emberiség Egyesített/Közös Szivárvány Törzsét, amely minden fajt magában foglal, tartalmaz. Tudjátok, minél inkább erősebben jelen van és tiszteletben van tartva a földi ősi törzsi örökség, annál erősebben van képviselve és tiszteletbe tartva a lélek reinkarnációs öröksége is egyben. Valójában közületek mindannyian már jelen voltatok, éltetek mindegyik nem képviselőjeként és mindegyik faj tagjaként. Így amikor az ősöktől származó tudást elismerik, akkor tudható az, hogy az alapvető igazságokat hordozó, Amerika őshonos népei és néhány rendkívüli vén és bölcs és népi gyógyítók voltak azok, akik már a múltban megtestesültek a Föld minden fajában. Ezért is van az, hogy megannyi nem őshonos nép közül mennyien kötődnek a Föld bölcsességének tudáshoz és a Vörös Ösvény bölcsességének tudományához. Tudjátok ezért is van az, hogy ők már annyi életet éltek a múltban és a multidimenzionális Most-ban is jelen vannak.

 

 

Így tehát ebben az értelemben csak néhány vannak azok, akik ismerik a multidimenzionális Én energiakiegyensúlyozó (karmikus egyensúly) törvényét és ők meg fogják ezt tanítani az egykori hódítóiknak, hivatalnokoknak, aranybányászoknak. Ők azok, akik az őshonos földre, vörös testben élve elvitték ezt a tudást annak érdekében, hogy egyensúlyt hozzanak létre a tetteikkel, cselekedeteikkel. Ez a gyönyörű igazsága ennek. Így ennek az ismeretében azt fogjuk mondani, hogy ez az oka például annak, hogy olyan sok kaszinó van az Észak-Amerika törzseinek rezervátumai által lakott területeken, mert az egykori aranybányászok ide inkarnálódtak ezekbe a fajokba, és területekre, hogy visszaszerezzék azt az „aranyat”, amelyet egykor elvittek innen. Ez nem a legkiválóbb módja ennek, de ilyen a „karma” visszafizetésének, egyensúlyának útja. Így tehát mindig egy hatalmas igazság az, ha megértjük a Reinkarnációs folyamat és az Én valódi természete közötti összefüggést. Ti a Fény Lényei vagytok és minden fajbeli és nembeli élettapasztalattal kell, hogy rendelkezzetek.

 

De hozzá kell tennünk azt is, hogy hatalmas adósságukat törlesztik azok a lelkek, akik úgy döntöttek, hogy most az indiánok hagyományos útját választják, mint a múltbéli vagy ebben az életükben, annak érdekében, hogy ismertté tegyék, átadják és fenntartsák ezeket a szent tudományokat. És most ezekben az időkben a nehézségek ellenére is odaadó módon úgy döntöttek, hogy szembenéznek és elviselik az előítéleteket és a gazdasági nehézségeket, és ezt a földet választják gyógyírként a mostani életüknek is, mégha a legtöbb esetben meg is fosztják őket az értékeiktől és az anyagi kényelemtől.

 

Így a Sas és Kondor próféciája az emberiség minden törzsébe és minden fajának bevonásával történik meg, mellyel ezt a próféciát újraélesztik a szertartásaikban és a tanításaikban. Így valójában mind a vörös és mind a Szivárvány bőrűek között is találhattok nagyhatalmú bölcseket/véneket, akik a lélekszerződésük szerint lettek ide szólítva, azért hogy egyesítsék a különböző népeket, hogy együtt teljesítsék be a próféciát. Ez a feladat megijeszthet sokakat, de ennek ellenére mégis hatalmas tisztelet illeti meg, érdemelnek meg azok a lelkek, akik szorgalmasan dolgoznak azon, hogy ennek az egységtudatosságnak az egyensúlyát elérhessétek. Az Egész Emberiség Szivárvány Törzséért dolgoznak, izzasztókunyhókban szertartást végeznek, táncolnak, tanácskoznak, látomást keresnek és egységbehívó dalokat, imákat énekelnek, a szent föld és elemek tiszteletére tanítanak. És odaadóan iránymutató áhítattal vannak az egész emberiség javára a Földön, tudjátok?

 

Szellem, Vallás és Dogma

 

A csatorna, kérdéseket tett fel a hittételekkel, dogmákkal és vallási szokásokkal kapcsolatban is. Kedveseim azt mondjuk nektek, hogy a bolygótokon létező vallások közül egyik sem hordozza magában teljességgel a válaszokat. Az az igazság, hogy a válaszok ott találhatóak a szívetek templomán keresztül érkező szándékaitokban és tisztaságotokban. A Szellem nem ismeri a dogmákat, a hiedelmeken alapuló csoporttudatossági mezőket és a dogmán alapuló hitrendszereket. A Szellem paradigmája a Szeretet, és a Szeretet, Egységet hoz napvilágra. Szeressétek Magatokat és legyetek kedvesek másokhoz. A megvilágosodás filozófiája olyan sokszínű változatokban jelentkezik, mint a virágok a mezőn.

 

Az utak rengetegje van, ami járhat az ember és mindazok, akik a teljességre, egységre irányulnak, meg fogják találni a fényüket. De mindig is igaz, és szükségszerű az, hogy az utak rengetegjében, különbséget tegyünk közöttük.

 

A Bölcsesség Iskoláinak, a szertartásokon alapuló tudományai, újra megjelenőben vannak napjainkban. Valóban, a hitrendszerek már néhány területen valamelyest elkezdtek hozzáfinomodni ehhez az új paradigmához. És mindennek a Tiszta Szándék a kulcsa. A Szellem mindenki felé elfogadással van. Ti Mindannyian Isten Szikrái Vagytok.

 

Mesterek!

 

A húsfeláldozás, húsfogyasztás hagyomány, amelyet már annyiféle vallás alkalmazott, mint például a Kereszténység, az Iszlám, a Vörös Ösvény és a Hinduk is, egy tömegtudatosság hitrendszerének, választásán alapultak eddig. Voltak olyan idők, amikor az elmekorlátozta tudományok iránymutatásai szerint, az emberek elnyomták a fizikai testiségüket, azt a látszólagos logikát követve, hogy a tél kemény, a nyár száraz, így az élelem viszont kevés ennyi embernek. A hús-fogyasztás miatti elkülönítésnek és korlátozásnak az volt a célja, hogy az elmén keresztüli önmegtagadás hitébe vezetve, abba a téves hiedelembe terelje az emberiséget, hogy az eredendő bűn miatt méltatlan a jólétre, tudjátok? A Szándék a kulcs, a Tiszta Szándék! Tehát az egyén szabad választásán alapszik minden és nem egy duális alapú hitrendszeren. Így az emberiséget nem lehet megítélni, nem érheti megítélés. De azt is mondjuk nektek, hogy az új paradigmában ez az ítélkezés és kontroll egyike sem megfelelő, azaz nem kívánatos.

 

De a nőkkel szembeni korlátozás, elnyomásuk és a faji megkülönböztetés, kiközösítés és a megtorlásokkal való félelemkeltés semmilyen dogmába se fér bele. Szeretteim ez az összes vallásra is vonatkozik.  Ti Mint, az Emberiség Szivárvány Törzsének bölcsei/vénei szeretetek és fényhányadosotok integrálása által, minden igazi utat szabaddá tesztek. Ti vagytok azok a független, szuverén lények, akik felé hatalmas tisztelettel vagyunk! A Sas és a Kondor szivárványának ez a helyes értelmezése. Ti Mind Isteni Szikrák Vagytok!  A Szellem csak a szíveteket látja! Ezért is vagyunk annyira tisztelettel mindannyiótok felé, és azokért a választásokat hozó tudományaitok miatt, melyek a harmadik szemeteket fejlesztve képessé tesznek bennetek arra, hogy kommunikáljatok az élő elemekkel és lelki vezetőitekkel, égi lényekkel, szent létezőkkel és a feltétel nélküli szeretetbe fejlődve, abba a megértésbe érkeztek, amelyben minden élő, minden ami él, minden élet, egységben van egymással.

 

Titicaca és Sedona egysége

Azért hogy a Sas repülni tudjon most, annak egy elengedhetetlen része kell hogy legyen az, hogy a Sas és a Kondor egyesüljön, és fogja egységbe hozni a két földteke planetáris egyensúlyát: Észak-Amerika kiemelkedő erőcsomópontjaiban lévő homályosság meg lesz tisztítva és újraélesztve a Kondor földje által. Az USA-tól, Dél-Amerikáig található legfontosabb erőcsomópontok tehát össze lesznek hangolva úgy, hogy segítsék a létfontosságú egyensúly kialakulását. Ez a nagyszerű kapcsolódás mindig is létezett az Arizonai Sedona és a Titicaca-tó vortex-portáljai között. Tudjátok, e kettő hozza létre az ellentétek egyensúlyát szimmetrikus egyensúlyba. Bár az ősi energia a Ley vonalak mentén már kevésbé erőteljesek, mára már nem annyira hatékonyak, de ezek mind 2012 befejeztével újra lettek építve és újra lettek energetikailag járatva. Az a portál melyet, a Titicaca-tónak hívtok, sokkal jobban tisztán maradt, és egyre jobban és többet képes ellátni energiával és gyógyítani bennetek, mint más portálok.

 

Északon számos esetben is ezek az erőcsomópontok azért gyöngültek meg, mert jelentős kereskedelmi érdekeltségek tevékenységeikkel bekerítették őket. Ezeknek így most tisztításon és újraindításon szükséges keresztülmenniük, és így újra több portál fog megmutatkozni. Emlékezzetek arra a Bibliából vett párhuzamra, ahogy Jézus kiűzte a kereskedőket a Templomból? Tudjátok, a portálok és a szent energiapontok mind Élő katedrálisok, mégpedig azért mert mágneses természetűek és olyan energia nyomvonalak, amelyek sohasem arra alkalmazták azokat, hogy kereskedhessenek vagy lakóhelyeket emeljenek rajtuk. Ezért is van az, hogy egykor az őshonos energia gondnokok kijelöltek olyan bizonyos helyszíneket Szent Földeknek, ahol csak a beavatottak voltak képesek állandó tartózkodásra, az energiaszintjük miatt. Éppen ezért is lettek kijelölve az USA-ban ilyen örvény-portálok, mint a Monument Valley és a Grand Canyon és lett rábízva néhány indián törzs gondoskodására. Ez a későbbi évek során, az isteni útmutatás által, másokat is arra késztetett, hogy létrehozzák a Nemzeti és Állami Parkokat, hogy befogadják magukba ezeket a területeket. Valójában ezek mind a Sas és Kondor földeinek részei. Ezért is van az, hogy annyian kötődnek és vonzódnak ide OG földjéről a Sas földjére, és annyian pedig a Sas földjéről tesznek meg zarándoklatokat a Titicaca-tó térségébe.

 

A Titicaca tó mögött az egyik legtisztább portál rejlik. Ez egy rendkívül erős energia akkumulátora a magasabb dimenzionális energiáknak, és befogadja és továbbítja ezeket az energiákat oda ahová ezek elengedhetetlenül szükségesek, Amerika, sőt a bolygó Felemelkedéséhez. A Titicaca tó voltaképp egy olyan tudatosság szinten rezeg, amely megélhetővé tesz minden dimenziót egy különleges frekvenciális rezgési szinttel, úgy hogy összekapcsolja az egyént ezekkel a dimenziókkal. Értitek?

 

A Titica-tónál ezeket a frekvenciákat az emberiség így képes lesz rögzíteni a maga hasznára, és így könnyebben lesz elérhető azoknak, akik ott összehangolódnak velük. Sedona frekvenciája közvetlenül felhangolódik a Titicaca-tóval való tengelyszintű hangolás által. tudjátok, Sedona és a Titicaca tó megerősödése, egy sokkal nagyobb tudatosságot tesz lehetővé az emberiség számára, hogy ezzel irányítsák, vezessék tovább az életüket és a bolygót. Mindkettő portál egy nagyon erős és nagyon fontos szerepet tölt be a Föld hálójában az emberiség számára. Az égi mennyországot köti ide a Földre valójában.

 

És így a Sedona és Titicaca tó között meglévő tengelyirányú kapcsolat, mint egy köldökzsinór köti össze őket és egymást táplálják, tartják fenn addig, ameddig a Felemelkedés teljes nem lesz. Ahogy még az emberiség egy ideig a 3. dimenzióban addig fog maradni, amíg a Felemelkedés el nem érkezik., de Sedona már a bolygó felemelkedésével (2021.12.21.) egy magasabb energiába épült fel, és ez utóbbi már meg is történt.

 

Mi azt fogjuk most mondani nektek, hogy a Titicaca tó vortexének/örvényének hatalmas életereje, amit hordoz, az energiamezeje szélessége, hosszúsága az egyik legszebb, legnagyobb a bolygótokon. Ezért is fontos az, hogy megértsétek, hogy Titicaca, energetikailag se nem férfi se nem női, hanem mindkettő jellegzetességével bíró, kiegyensúlyozott terület. Ezért is van az, hogy annyian vonzódtok ide. Nyugodtak lehettek afelől, ha mindkettőt, azaz a női vagy férfias energiavonzást nem venné fel egyszerre a Titicaca tó, akkor nem tudnátok ott egyensúlyba kerülni, tudjátok? És ez ott olyan arányosan egységbe foglalja mindkettő szintjét, hogy az így egy harmonikus egyensúlyt teremt. Így tehát ennek az örvénynek a tudatossága egyensúlyba fog hozni minden olyan embert, akik kibillentek az energiaegyensúlyukból. Aki túl macsós, vagy túl amazon azok, egyensúlyúk érdekében egy kiegyenlítő ellentétes energiarezgést vehetnek fel. A jelenlegi tudományos ismereteitek alapján, úgy vélekedtek, hogy az anionok és a kationok jelenléte, vagyis a férfias és nőies kötések egymást semlegesítik. De ez csak látszat valójában nem ez a helyzet, mert nemhogy semlegesítik, hanem inkább aktiválják egymást. És ez egy ritka különleges helyzetet teremt itt ezen a bolygón, mert ezzel így mind az emberi csakraközpont és mind a planetáris csakra egyaránt szabályozni és irányítani tudja magát, hogy elérjen egy kívánatos egyensúlyt, értitek?

 

És így hat tápláló, fenntartó módon a Titicaca Kondora, Sedona Sasára, egy harmonikus egyenértékűséget hozva létre és idővel mindkettő az Új Földön belül megújul egy sokkal nagyobb erejébe. És amikor ez a egymásbani megújulás létrejön, akkor fel fogtok ébredni az Arany Békességetekbe, amit legtöbbetek egy nagyon csodálatos érzésnek fogjátok megélni a Vörös Ösvény és Tibet együttérző szívében, 2013-ban, tovább haladva a Föld előre megjósolt Felemelkedésében. Mert igazán most jött el az Egész Emberiség Szivárvány Törzsének ideje arra, hogy egységbe rendeződjön.

 

Kérdés Metatronhoz: Bár csak felnőttkoromban, de számos metafizikai tapasztalaton vettem részt, mégis a Vörös Ösvény volt az valójában, az amelyben  hétévenként folyamatosan, öt nap alatti Látomás Küldetés és 7 sámánisztikus beavatáson keresztül, azt tűnt fel nekem, hogy felgyorsította a lelki fejlődésemet. Tudnál-e beszélni ezekről a módszerekről?

 

AAM: Valóban. Igen. Bár te már számos életidőt leéltél, mint amerikai indián, de ez egy olyan fontos téma, hogy az összekötődik veled ehhez a nagy társasághoz. Igazából az összes, a bolygón létező birodalom történetének létezésének keresztül, az Amerikai indiánok Arany korszaka az egyik olyan, amely a legnagyobb nehézségek ellenére, hatalmas lehetőségeket hozott/adott arra, hogy kiáshassátok a spiritualitás és bölcsesség belső békességének az elérését.

 

Valóban ez egy rövid, de egy olyan arany korszak volt, amely sokakat megérintett, tudjátok és  ez a Mesterlétet, hozta el azoknak, akik keresték már régóta azt, de egy sokkal megvalósíthatóbb módon, mint más társadalmak és kultúrák megjelenésének idején, hosszú idők óta, amióta Atlantisz elmúlt. Számos nagyszerű lélek vette ebben részt az azt követő időszakokon keresztül. Ez a szépség és tudatosság, egy egyedülálló és ragyogó megtestesítése volt, amelyet úgy is nevezhetnétek, hogy a Természeti Világ összes királysága. Most újra a Látomás Keresést és a Böjti Imát ajánljuk a figyelmetekbe, amelyeket már minden ősi bölcsességgel bíró társadalom sajátja volt a bolygón mindenhol.

 

Böjti Ima és a Látomás Keresés

 

Konkrétan az úgynevezett Böjti Ima szertartások, amit annak neveztek, számos kereső exponenciális fejlődésére, erős hatást gyakorolt, és ez a belső világuk és az Isteni Gondolat magasabb dimenzióihoz így hozzáférést biztosított a számukra. Azt mondjuk nektek, hogy a Föld-őrzők először értek el ilyen tudatossági szintre a Böjti Imával és a Látomás Kereséssel azáltal, hogy indián leszületés megtestesítést választottak maguknak. Ezek hatalmas fejlődést hozó élettartamok voltak. És ez így igaz számos Fénymunkásra, Föld-őrzőre is, akik most részt vesznek a bolygó Felemelkedésének munkájába.

 

A Látomás keresés a Böjti Imádság egy szent és ősi technikája. Ez évente négy szertartásos gyakorlatot foglal magában az amerikai indiánoknál, amelynek az a lényege, hogy az egész emberiség számára kell fellelni, megkeresni a Belső Istent. A Lemuriaiak, atlantisziak, egyiptomiak, hinduk, gnosztikusak azonban szigorúan felügyelték az erre használt tudást és folyamatot, amit a böjt magában foglal. Ez történik ma is szinte minden misztikus szekta hívőivel, buzgó istenkeresőivel is.

 

A vörös faj őslakosai alakították ki és alkalmazták már a Látomás Keresést, úgy, mint egy ősi több szintű beavatást, a keresők tanításának céljából, hogy azok megvilágosodott lényekké fejlődjenek. Sokan közületek, beleértve ezt a csatornát is használtátok már ezeket a módszereket, számos korábbi ittléteket folyamán. Tehát azt mondjuk, hogy ezek a módszerek csak akkor hozták meg az eredményüket, ha azokat tiszta szándékkal végezték el. A Böjt természete, magányosságot igénylő gyakorlattal jár együtt, amelyik törli a helyi elmét és megnyitja és hangsúlyt ad annak, amit tudatalattinak nevezhetnétek. A Látomás Keresés magába foglalja a tiszta szándékot, amely gondos felkészülést igényel, hogy ezzel az összes szent királyságnak és a Föld lényegi ismeretének tanítói legyenek. Valójában ennek az a nagy paródiája, hogy a legtöbb szent bölcsességet elpusztította az iparosodó világotok.

 

Zárásul:

 

Kedveseim, mint minden üzenetünkben, ebben is azt kérjük tőletek, hogy használjátok a tisztánlátásotokat, és azt fogadjátok el ezekből, ami rezonál veletek, és ami nem azt engedjétek el. Mert Ti Vagytok a Mesterek. Mi azt mondjuk nektek, hogy a Föld Felemelkedett és az új Energia egyre kiterjed. Az Emberiség Felemelkedése követni fogja ezt. Úton vagytok ide! Ideje annak, hogy együtt teremtsétek meg az Új Világotokat, úgy ahogy azt szeretnétek. Ideje van annak, hogy összejöjjetek, meditáljatok és elképzeljétek az Új Földet a théta mezőben.

 

És most újra elmondjuk azt nektek, arra kérünk bennetek, hogy érezzétek meg azt, hogy mennyire szeretünk bennetek. És arra kérünk, hogy legyetek tisztelettel és elismeréssel mások iránt, hogy mindegyikőtök megtalálhassa a csodálatos fény égi ragyogását bármelyikőtök szívében. Ne feledjétek el szeretni magatokat, és már tudjátok azt magatokról is, hogy a Fény Lényei Vagytok, ti vagytok az Isteni Szellem egy-egy földi tapasztalása.

Mesterek-Ti Teremtettétek meg ezt így!

 

Metatron vagyok és megosztom veletek ezeket az Igazságokat! Szeretve Vagytok!

 

És ez így van….És ez így van

 

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

 

Forrás: Lord Metatron Channel 2014: The Eagle, Condor & Return of Dharma

8 September 2013

Channeler:

Tyberron (Earth Keeper)

http://lightworkers.org/channeling/188024/lord-metatron-channel-2014-eagle-condor-return-dharma

 

 

The above channel is copyrighted © James Tyberonn All Rights Reserved

 

The 3d copyrights of this Metatron message via James Tyberonn are the exclusive

copyrights of Earth-Keeper publishing. We offer this message in love. It may

be shared online with expressed permission from EK Admin, as long as you do not

charge for it, do not alter , abridge or edit it any way, credit the website &

3d author receivor and include this entire copyright notice . It may not be posted

on U-Tube or printed in books or magazines without expressed written permission

from Earth-Keeper Admin. For authorization contact Anne at Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

[mailto: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ]

 

 

 

 

 

 

*SARAH VARCAS  : 2013. MÁJUS 31. –  JÚLIUS 17. A NAGY VIZES TRIGON… GYÓGYULÁS ÉS GYÓGYÍTÁS  A VÍZ ELEMEN KERESZTÜL http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&id=446&Itemid=78

 

És még JÚLIUS 17. A NAGY VIZES TRIGON

 

A Jupiter, Neptunusz és Szaturnusz képezi, alakítja ki vizes jegyekben (Rák, Halak, Skorpió) 4-5 fokos közelítéssel.

 

Ez egy érzelmi erőt adó, megerősítő, spirituális és gyógyító konfiguráció. Örvendetes hatása a 2013-at jellemző erőszakos és kaotikus energiák között felüdítő hatással bír. Ebből a helyzetből nem sokkal később júliusban egy finom Nagy Szextil formálódik ki 6 bolygó képviseletében melyek Föld és vízjegyekben (női harmonikus energiák megnyilvánításával) részvételével. Úgy látszik, hogy júliusban így egy kis haladékot, pihenőt kapunk ebben a nagyon is változó évben.

 

Allison Rae

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&id=413&Itemid=78

 

 

** JÚLIUS 29. A NAGY SZEXTIL

 

6 PLANÉTA VIZES ÉS FÖLD JEGYEKBEN ÉS MIND SZEXTILBEN EGYMÁSSAL: PLÚTÓ, NEPTUNUSZ, JUPITER, MARS, VÉNUSZ ÉS A HOLD

 

http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&id=413&Itemid=78

 

*** A 2014-es áprilisi fogyatkozások pontos ideje:

 

 

Napfogyatkozás: 2014. április 29. 06:04:33, Gyűrűs/Napfogyatkozás: Indiai- Óceán déli része, Ausztrália, Antarktisz

http://hu.wikipedia.org/wiki/21._századi_napfogyatkozások_listája

 

Teljes holdfogyatkozás 2014. április 15-én Nem látható.

 

http://saros139.csillagaszat.hu/eclipse/

 

 

 

**** Vörös Ösvény (Az Indián törzsek szellemiségének útja, RedPath, összefoglaló neve.)

 

***** A ”Látomás Keresés” kifejezés az Észak Amerikai Sziú indiánoktól származik.

Ősi kultúrákban szokás volt, néhol még ma is az, hogy a serdülő korú fiúk, a felnőtté válás beavatásaként négy napot egyedül töltsenek, egy a sámán által kijelölt helyen a hegyekben. Ide majdhogy semmit sem vittek magukkal. Az életük későbbi részében is, nagyobb tettek végrehajtása előtt az emberek felmentek a hegyekbe legalább négy napra böjtölni, magukba fordulni, magukba nézni, meditálni, „tűnődni”, a fizikai ingereket minimalizálni (lásd: Mózes, Síva, Zaratusztra, Jézus(hegy híján a pusztába), Ülő Bika, Milarepa stb.). Tiszta elmével és feltöltődött testel tértek vissza „istennel” való beszélgetésük (a meditáció számádhi szintje)) után.

http://www.karpatrek.hu/?q=hu/node/203

és még: http://ayahuascareality.blog.hu/2010/01/19/latomaskereses_a_tudat_hologramja_viszontagsagos_ut_a_halalon_keresztul_a_gyogyitasig

 

 

 

Módosítás dátuma: 2014. január 22. szerda, 15:35