Sal Rachele/Selacia : A Föld változásai Nyomtatás
Írta: Administrator   
2015. május 04. hétfő, 19:54

 

 

Sal Rachele/Selacia : A Föld változásai

„Tehát fel kellene ismerni azt, hogy tökéletes teremtménye vagyunk Istennek, és még ennél is egy lépéssel több! Mi vagyunk azok, akik kifejezzük Istent, az egyéni megtestelésünkkel és összetett gondolkodásunkkal.”

 

A Hopik állítása szerint már megérkeztünk az „ötödik világ” kapujához. Ezt megelőzően már négy világon keresztül léptünk át (és én azt hiszem közülünk sokan ott voltunk együtt), de mindegyik, különböző kataklizmák miatt szomorú véget ért. Mint arról már beszélgettünk, a negyedik világ haldoklik, és ennek a 3. dimenziós csúcspontján, egy egon alapuló kemény kézzel irányított versenyző maszkulin archetípus áll, egy elit általi irányítással, akiket „Illuminátusoknak” neveznek, amely szó egyébként megvilágosodott egyéneket jelent. Az eredeti megvilágosodott elit, azáltal változott meg és lett erkölcstelen, hogy azonosult teljes mértékkel a materialista világgal. Éppen ennek az oka a mostani szomorú helyzetünknek. (Nézzétek meg erről az Illuminati and the Dark Forces írásomat: Illuminati and the Dark Forces.)

 

25 éve már nagyon alapos előrejelzéseket adtam.(a tudatosságunk arányáról a bolygón). Mostanára (Kétezres év közepére) a 80% (nem tudatos) - 20% (tudatos) arány, nem változott meg jelentősen ezen időszak alatt. Ezeket a számokat, a jelenlegi lelki tudatosságunk kivetülésének állapotáról a magasabb Énemtől, vagy lelkemtől kaptam. (A Life on a Cutting Edge: Life On the Cutting Edge könyvemben egy egész fejezetet szenteltem azoknak a forgatókönyveknek, amelyek a Nagy Ciklus befejezését jelezték, köztük Jose Arguelles könyvei valamint David Wilcock munkái is szerepelnek a konvergencia sorozatokban.(Convergence series)

 

A Hopi Prófécia egy leszálló spirált (3 D), egy Sugárzó Napot (4 D) és a Mennyországba vezető lépcsőt (5 D) jelez.

 

A 3 D-s forgatókönyv

A hopi irásjelek a leszálló spirállal azokra a lelkekre utalnak, akik folyamatosan megtagadják azt, hogy megemeljék a rezgésüket a harmadik sűrűség fölé, vagy akik hagyják magukat megtéveszteni egy egon alapuló úton uralkodó elit által, akik mögött pedig egy szórakoztató média hatalom áll, valamint egyéb „hamis próféták” szolgálják őket. Az elkövetkezendő két évtizedben valószínű, hogy az a forgatókönyv kezd kibontakozni, amely a legtöbb mai embernek azt hozza magával, hogy a halál, különböző változatain keresztül lépnek ki a földi síkról, mint például az immunrendszer felborulása, egzotikus betegségek, háborúság, ínség stb. által. És ez a folyamat valószínűleg 2030-ra be fog fejeződni. A legvalószínűbb kataklizmatikus időpontok ezzel kapcsolatban: 2007, 2012, 2017 és 2030 évek lehetnek.

 

A legújabb információk szerint:

 

A 2007-es gazdasági összeomlás következtében, nagyon magas energiaárak, inflálódó valuták lehetnek és széles körben kiterjedő háborúk, és éhínség alakulhat ki.

 

2012-ben a Föld belép egy elektromágneses nulla zónába, jelezvén, hogy a Nagy Ciklus véget ért és ez egyfajta mutációkat okoz az emberiségben.

 

2017-ben egy üstökös csóvája (helytelenül féregjárat) súrolja a földet és ez is komoly mutációt okozhat az emberekben.

 

2030-ban egy aszteroida súrolja a Földet (valójában egy féregjárat vagy a Planet X) és ez okoz komoly elektromágneses egyensúlytalanságot.

Az emberiség közül, mintegy 80%-ban nagy valószínűséggel a 3. D-s forgatókönyv szerinti utat fogja majd választani. Így ők a különböző halálozási fajtákon keresztül fognak innen kilépni és újrainkarnálódni olyan bolygókon, amelyek alkalmasak a 3 D-s rezgésű entitásoknak.

 

A 4. D-s forgatókönyv

 

A  Hopi Napábrázolás az 5. világ megérkezését jelképezi: A mostani lakosság mintegy egy ötöde, azaz 20%-a fogja valószínűleg létrehozni egy spiritualitáson, lelki egészségen alapuló szándékosan megszervezett közösségeket a Föld, különböző területein, ahol a természeti katasztrófák nem hatnak túlzó mértékben rájuk. Ezek az emberek egy viszonylagos Paradicsomban fognak élni akkor és pozitív dominanciájukkal által. A tudatosságuk élet-teremtő gondolatokkal lesznek teli. Az alternatív energiák forrásait fogják használni, arra hogy megerősítsék a közösségeiket.


Az 5. D.-s forgatókönyvet (a Hopi feliratok szerint), egy emelkedő lépcső jellemzi.


A Földi lelkek több mint egy tized százaléka, kb. 10-30 millió ember, fogja valószínűleg, elérni a felemelkedést még ebben az életidejükben. Ők így az 5. D-s Földre léphetnek majd be, amely leírhatatlan szépséggel és harmóniával rendelkezik. Ebből a nézőpontból fogják azokat segíteni, akik a 4. D-s valóságban élnek (és talán még azokat is, akik a 3. dimenzióban bennragadtak. Ennek a felemelkedő csoportnak egy pici része, aztán majd továbblép a mennyei birodalmakba (6-8 D), de közülük a legtöbbjükben égni fog a vágy arra, hogy segítsék majd a 3-4 D-s civilizációk tudatosságának kibontakoztatását és így inkább az 5 D-s Földön szeretnének maradni.

 

 

 

Részletesen az előttünk álló különleges évekről, áttekintéssel

 

Jól értesült források szerint a jelenlegi olajválság és értékcsökkenés (2006-os írás!), egy gazdasági összeomláshoz vezet, valószínűleg 2007-ben és a jelenlegi USA kormányzatot újraválasztják. Ezek alapján, számos forrás szerint, beleértve a maja naptárt is valami nagyon jelentős dolog történése várható, 2012. december 20.-án (megtörtént a Föld az 5. dimenziós rezgésébe került, és ez emberiség továbbra is, egy kis időre még, egy védelmező hologramban marad). Az én információim arra utalnak, hogy ez azt jelenti, hogy a Föld belép az elektromágneses nulla mezőbe. Az EM nulla zóna egy olyan terület a térben, ahol az elektromágneses polaritás időlegesen megszűnik, vagy összeomlik. Így a tér-idő folyamán létrejön egy zéró pont vákuum mező. E változás hatására beérkező óriási energiahullám elegendő arra, hogy kiváltson egy tömeges felemelkedés lehetőségét a lelkek között (egyelőre csak lehetőség, de egy nagyobb kép szerint jó hogy így történt, a last minute kitolódott), akik készek ezt befogadni. És ez szintén képes lehet egy hatalmas kataklizmát kiváltani a 3-4 D-s birodalmakban, így például a számítógépes rendszerek és távközlés teljes kudarcát.

 

Azt az információt kaptam, és láttam „révületben”, (az Alapítóktól, a 12-ek Tanácsástól) hogy a 2017-es év lesz az egyik sarokpontja ennek, amikor egy üstökös fogja a csóvájával súrolni a Földet, és az változást/mutációt fog okozni minden életforma sejtrendszerébe. Azok, akik a Felemelkedés spirálján vannak, ebben az időben, fénysebességgel felgyorsulva az 5. dimenzióba kerülnek. Azok, akiknek alacsonyabb a rezgése, valószínűleg elhagyják a testüket és egy másik bolygó iskolájában folytatják majd a tanulmányaikat.

 

Zacharia Sitchin és mások szerint is, minden 3600. évben egy kozmikus égitest (valószínűleg aszteroida) súrolja a Földet és változó fokú kataklizmákat okoz (attól függően, hogy milyen a pályájának és erejének a hatása a Föld EM-s mezőjére). A tudatosságunkra ez egy hatalmas befolyással lesz, és úgy vélem, 2030-ban ez így is fog történni. A Planet X-ről, Nibiruról, vagy Féregjáratról van szó. Bármilyen néven is illették a korábbi civilizációk, de részletesen leírták és ismerték. (Nem aszteroida, hanem) Látszólag ez egy kisbolygó (vagy bolygó, hiszen legalább akkora, mint a Földünk fele), és egy olyan csoport él rajta, akiket Nibirubelieknek neveznek és kilencedik sűrűségű (9 D-s) bolygó, és a rajtuk élők közül voltak olyanok néhányan, akik befolyásolták a Földet a korai evolúciójában. Van egy vita arról, hogy a tudósok miért nem fedezték fel eddig ennek az objektumnak a beérkezését. Ez minden bizonnyal a sűrűsége miatt van, de több mint valószínű, hogy a viszonylagos kis mérete és a szokatlan pályája okozhatja azt, hogy összetévesztették egy másik aszteroidával, amely még néhány évvel ezelőtt lépett be a Föld körüli pályára.

 

A Forgatókönyv választása

Természetesen van választásunk. Lehet, hogy része vagyunk az emberiség 80%-ának, akik a 3. D-ben maradnak és eltávoznak innen egy űrhajóval (újjászületnek egy másik 3. D-s világban), vagy lehet, hogy abba a 20 %-ba tartozhatunk, akik a 4. D-ben fejlődnek tovább és egy megvilágosodott, önálló közösséget hoznak létre az Új Földön, vagy (a harmadik), az emberiség 0,001%-hoz tartozunk, akik az 5. D-ben fejlődnek (mint felemelkedettek) a Földi Mennyországban.

 

A Választás a Miénk!

 

De van egyetlenegy probléma ezzel, mégpedig az, hogy mennyire erősen kapcsolódunk még a régi világunkhoz. Mennyire nyomjuk még a terepjárónk gázpedálját az országúton. Vagy mennyire hiszünk abban, hogy minden gondoskodás a Teremtőtől érkezik és nem a Visa és a Master Card-tól. Vagy még mennyire tartunk attól, hogy szükségünk van erre az ódivatú világ általi hízlalástól annak érdekében, hogy megvédjük a testünket. De abból már bármihez is minek ragaszkodnánk? Úgy gondolom, maximum az a legrosszabb történhet velünk, hogy elveszíthetjük a kagylónkat (fizikai burkunkat), de valójában magunkkal vihetjük az 5. dimenzióba, ha azt akarjuk. Én azt mondom akkor, hozzuk meg a saját választásunkat!

 

Azért mert a tapasztalataink beágyazódásán alapszik a tudatosságunk, a tudatosságunk fokát, mértékét így az határozza meg, hogy kipusztítjuk magunkat, vagy sem, egy természeti esemény következtében. Ha elég sokan felébredünk, akkor egy üstökös (vagy bármi más), minimális hatással lehet ránk nézve a Földön. De ha még nyugodtan szunyókálunk és a nagyobb biztonságérzetünk érdekében a régi módszerekre szavazunk megoldásként, akkor valószínűleg egy globális esemény vagy valami más miatt fogunk hirtelen felébredni.

 

További részletek a Változások folyamán

 

Azt hiszem viharos évek előtt állunk az elkövetkező években különböző okok miatt is.

 

1, Egy olyan irányba haladunk, amit már egy úgynevezett elektromágneses nulla zónának vagy területnek neveztünk, és ahol erőteljesen csökken az elektromágneses aktivitás. Függetlenül, attól hogy ezt mi okozza, és hogy lesz-e pólusváltás, az még a jövő zenéje.

 

2, A fogyasztói világunk mentális felfogásának a végéhez közeledünk, hiszen nemsokára kifogyunk a könnyen kibányászható olajkincsünkből. Ez arra kényszerít bennünk, hogy elővegyünk és alkalmazzunk magasabb szintű technológiákat, különben a dinoszauruszok sorsára jutunk (Ez egy 3. D-s terv).

 

3, Most kezdünk ráébredni multidimenzionális önvalónkra. Ez a helyzet mindent felszabadít, mindent felszínre hoz, ami hamis. És ez már sokunkkal megtörtént. A régi paradigma szerint működő bármely társadalmi, vagy politikai struktúrák, eltűnnek és helyükbe 4. D-s struktúrák kerülnek.

 

4, Amikor egy üstökös a csóvájával súrolja a Földet, akkor csak enyhe zavarokat okoz, de néha viszont teljes összeomlást (mint pl. a dinoszauruszok esetében). Tudom, hogy a tudósok azt mondják, hogy egy kisbolygó/aszteroida ölte meg a dinókat, de én azt mondom, ennek az oka egy üstökös csóvája volt. (Nem mintha olyan sok különbség volna egy üstökös és kisbolygó hatása között, hogy melyik súrolja a Földet.)

 

5, A Planet X ma egy hevesen vitatott tény napjainkban. Van viszont elég sok független csillagász (akiket nem vásároltak meg és nem az Illuminátusoktól kapják a fizetésüket), akik keresik az égen, amiben én is hiszek, hogy már lezárt ténynek tekinthető az, hogy egy hatalmas égitest közeledik a Földhöz. Egy kis üstökös vagy aszteroida talán nem volt kimutatható a korábbi években azelőtt hogy csóvája esetleg mennyire súrolhatja a Földet, de egy nagyobb égitestnél már igazán előre látható. Így azt hiszem tehát, hogy a Planet X egy olyan kisbolygó, amely kisebb, mint a Föld, de képes mégis arra, hogy kárt okozzon nekünk.

 

6, Ahogy közeledünk a Nagy Ciklus végéhez, amikor már nagyon intenzívek az energiák (2012.12.21.!), azt hiszem az emberiség fele már képes volt megtapasztalnia az immunrendszerének meghibásodásait. Sokan a nem tudatos leterheltségük miatt, nem képesek megbirkózni ezekkel, az erősödő energiákkal, és úgy döntenek, hogy az immunrendszerükön keresztüli meghibásodás segítségével lépnek ki. Ugyanezt az eredményt hozhatja az Illuminátusok általi immunrendszer veszélyeztetés, vagy másként a lélek széttöredezettsége, vagy az érzelmi problémák és a környezetszennyezés is. Tehát fel kellene ismerni azt, hogy tökéletes teremtménye vagyunk Istennek, és még ennél is egy lépéssel több! Mi vagyunk azok, akik kifejezzük Istent, az egyéni megtestelésünkkel és összetett gondolkodásunkkal. Isteni tudatosságunk egyenesen arányos az általános egészségi állapotunkkal.

 

Még egy csipet tengeri só teszek a világvége jóslatokhoz. Ezek mind alternatívái az ébredésünknek, mint amire szükséges emlékeznünk.

 

Még több önbeteljesítő jóslat

A 3 D-ban élő lelkek összetett gondolatainak kivetülése által nyilvánulnak meg a dolgok a 3 D-ban. Én ezt: Kollektív Tudatosságnak nevezem, Jung elnevezése szerint.

 

A kollektív tudatosságban, az emberiség minden torzult gondolata hozza létre a terroron alapuló valóságát. Ha nem tetszik nekünk ez a kép magunkról, akkor meg kell változtatni a gondolatainkat. Míg mások azt választják, hogy terrorisztikus helyzeteket teremtenek meg, de mi ezt nagymértékben befolyásolhatjuk úgy, hogy nem kérünk belőle.

 

Beszélnünk kell a pólusváltásról is. Ennek van egy valóságalapja, amikor az EM mezők oly gyakran megváltoztatják a polaritásukat, bár sokan azt állítják, hogy a Föld képes egyensúlyozni a tengelye körül. Annak érdekében, hogy a Föld megváltoztassa a forgási irányát, vagy a feje tetejére álljon, olyan óriási erő lendületére lenne szükség, amelynek talán nagyobbnak kell lennie, mint ami a Nagy Bumm óta bármikor is megtörtént. A polaritásváltásra igen csekély hatással van a sebesség vagy a Föld forgása. Bár Newton mára már kissé túlhaladott, de a törvényei rendkívül fontosak. Az ő törvényeiben az áll, hogy ahhoz hogy a Földnek fizikailag megforduljanak a pólusai, ahhoz egy valami hatalmas külső erőre van szükség. Ezért ha egy ilyen változásra kerülne is sor, akkor valószínűleg egy nagy aszteroida vagy egy vörösen izzó kisbolygóval való összeütközésnek kellene lennie.

 

A polaritásváltás azt jelenti, hogy elektromágneses mező a Föld körül megváltozik. Ha az északi pólus pozitív volt és a déli meg negatív, akkor azután, hogy a mezőváltás megtörténik, akkor az északi pólus lesz negatív, míg a déli pozitív. De a Föld továbbra is úgy forog, mint korábban, de az elektromágneses mező azt generálja, hogy az energiák ellenkező irányba áramoljanak. Az alacsonyabb töltésű mezőkben az órajárással megegyező irányban, míg a magasabbakon az órajárással ellenkezően mozog az energia.

 

Ránk nézve a legsúlyosabb hatása a pólusváltásnak az lenne, hogy használhatatlanná tenné az elektromágneses eszközeink alkalmazását. Ez vonatkozik az emberi testre is, az elektromos berendezések tekintetében, pedig a kedvelt Internetre, valamint a Föld energiarétegeire és energiaközpontjaira. Ez nem azt jelenti, hogy az emberi test nem képes fennmaradni egy ilyen változás után. Annyi biztos, hogy egy jobb feltétel mellett, mint például a felemelkedés, képes lenne rá. Ami az elektromos részt illeti, talán egy kissé kényelmetlenül érintené a változás a jólétünket.

 

A pólusváltás hatására a Földön keresztül átszáguldó hatalmas mágneses viharok megváltoztatják az alacsony feszültségű területeket. A hideg területek felmelegszenek és a melegek, pedig lehűlnek. Valószínű, hogy ekkor a legtöbb életformának egy magasabb rezgésű sűrűségbe kellene a költöznie vagy meghalunk, vagy máshol inkarnálódunk. Viszont ha a Földnek egy nagyobb aszteroida ütközne, akkor a polaritásváltás csak szakaszosan jelentkezne, ami ad némi időt a felkészülésre. Azt hiszem, hogy a mi életünkben is még várható egy hatalmas EM zavar, de ez nem járd majd egy fizikai változással. De ennek ellenére könnyen lehet, hogy más drasztikus következménnyel fog járni.

 

Nagyon sok forrásból hallottam (így biztos vagyok benne, hogy ez nem egy vágyakozás), hogy van egy különleges bolygó, amely arra lett kialakítva, hogy befogadja majd a vérszomjas háborúkat kirobbantókat, uszítókat, akik jelenleg a Földet uralják, és ott aztán tovább játszhatják egymás közt, a kínzás, a csalás, a bosszú játékait, a kedvük szerint. Alig várom azt a napot, amikor ez a bolygó közelít a Földünkhöz.

 

Megjegyzések: Sokkal könnyebb az 5. D-ból a 3. és 4. dimenziót segíteni, mint a 6-8. dimenzióból. A legtöbb 6. D-s és magasabb rezgésben élő entitások különösen a nehéz időkben kommunikálnak a Földi lelkekkel, egy olyan nyelven, amelyet mindenki megérhet.

Végtére is hogyan lehetne jellemezni a magasabb dimenziók végtelenségig nyúló szintjeit? Közöttük vannak jó néhányan, akik valójában segítséget tudnak nyújtani, holografikus kivetítéssel és teleportálást alkalmazva, de a legtöbbjük szívesebben választja inkább a telepátiát és a csatornázást. Egy tiszta csatornát találni viszont nem éppen könnyű dolog, mert torzulnak az embereken keresztül, de ennek ellenére néhánynak sikerül tisztán átjutniuk. Nézzétek meg ezzel kapcsolatban az: Angels and Archangels írásomat.

 

Az átiratot közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

 

Forrás: Earth Changes

http://salrachele.com/webarticles/earthchanges.htm

 

Szeretünk bennetek és ragyogjatok teljes fényetekkel, Istenbőlvalók

(Földicsillagok)